Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. május 15-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet



Hasonló dokumentumok
A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

4.7. A szerv nyilvántartásai

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.


A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida

SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE

Emberi Erőforrások Minisztériuma

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

Fajlagos ö Összesen lakos Jogcím. M.e. Tény Becsült mutató a b c. fő fő alatti. 3 település fő lakosú

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP /1

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005.(10.20.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 9/2004.(03.31.) számú rendelet módosításáról

1. Általános rendelkezések

Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 2. oldal ai) hajléktalan személyek nappali melegedője, b) Szociális s

Szociális segítő Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

Általános rendelkezések

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Eger Megyei Jogú Város önkormányzata Közgy

Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

J a v a s l a t. Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetéséről szóló beszámoló elfogadására

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona

ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

J a v a s l a t. Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetése teljesítésének elfogadására

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala évi munkaterve

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

E L Ő T E R J E S Z T É S

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54)

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ

Támogatásban részesített kistérségi pályázatok év

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG CSIZI PÉTER A BIZOTTSÁG ELNÖKE

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /

POLGÁRMESTER Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/

I. A RENDELET HATÁLYA

Általános rendelkezések 1.

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

A gyermekvédelmi szakellátás iránti szükséglet és az ellátási kínálat. Gulyásné dr. Kovács Erzsébet CSILI 2013.

1. (1) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokat biztosítja:

Tárgy: Szociális intézményi térítési díjak megállapítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet számítási anyagok

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

E l ő t e r j e s z t é s

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

E L ŐT E R J E S Z T É S

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések

TÁRGY: Tájékoztató a Hajléktalan Szálló működéséről és a téli krízishelyzet tapasztalatairól E L Ő T E R J E S Z T É S

Tisztelt Képviselő-testület!

20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet

1. Általános rendelkezések

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Átírás:

I/D kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. május 15-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./D kötet Tájékoztató a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ 2009 évi működéséről... 2 Beszámoló a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás 2009. II. féléves munkájáról30 A 2010. évi Közfoglalkozatási terv módosításáról... 55 Idősügyi Tanács felállítása... 77 Utcanevek változása... 80 Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány 2009. évi beszámolója és közhasznúsági jelentése... 87

I/D kötet 2. oldal Iktatószám: 41-9935-3/2010. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Tájékoztató a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ 2009 évi működéséről Az anyagot készítette: intézményvezető Az anyagot látta: Dr. Korsós Ágnes Véleményezésre megküldve: Valamennyi Bizottságnak Sokszorosításra érkezett: 2010.04.22. Napirend kapcsán meghívandó személyek: A napirend kapcsán meghívandó személy nincs.

I/D kötet 3. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesterétől Tárgy: Tájékoztató a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ 2009 évi tevékenységéről Tisztelt Közgyűlés! Mellékelten előterjesztem a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ 2009 évi működéséről szóló tájékoztató anyagát, hogy a benne leírtakat megvitatni, elfogadni szíveskedjenek. Hódmezővásárhely, 2010. május 15. Dr. Lázár János sk. polgármester országgyűlési képviselő

I/D kötet 4. oldal Tárgy: Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ tájékoztatójának elfogadása HATÁROZATI JAVASLAT Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése - Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ, tájékoztató anyagát megtárgyalta és elfogadta. Hódmezővásárhely, 2010. május 15. Dr. Lázár János sk. polgármester A határozatot kapja: 1.) Dr. Lázár János polgármester 2.) Dr. Korsós Ágnes jegyző 3.) Almási István alpolgármester 4.) Dr. Kószó Péter alpogármester 5.) Kiss Andrásné főtanácsos 6.) Bálint Gabriella főigazgató 7.) Irattár

I/D kötet 5. oldal Tisztelt Közgyűlés! A Kapcsolat Központ 2006. július 01. napján kezdte meg komoly előkészületi munkákat követően tevékenységét, 2007. július 01-től a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás működteti, szakmai tevékenységét négy településen végzi. Intézményünk felöleli szinte a városunkban működő valamennyi szociális intézményt, és a Védőnői Szolgálatot. A Kapcsolat Központ városunk második legnagyobb intézménye lett: 15 szakfeladattal és 24 telephellyel működik. Engedélyezett dolgozói létszáma 2009 évben: 340 fő Intézményeink által ellátott kliensek száma: Gyermekek: 1240 fő Felnőttek: 2048 fő Előterjesztésemben, intézményenként az elmúlt évben végzett munkák legfontosabb történéseit igyekeztem kiemelni. Gyermekjóléti Központ Az intézmény 2009 tavaszán új telephelyre költözött: Andrássy u. 54. 2009 évben a Gyermekjóléti Központban nyilvántartott gondozottak száma: Hódmezővásárhely: lakosainak száma: 47432 fő 0-17 év közötti gyermekek száma: 8510 fő Gondozott gyermekek száma: 507 fő Alapellátás keretein belül gondozott gyermek: 372 fő Védelembe vett gyermek: 134 fő Utógondozott: 1 fő Székkutas: lakosság száma : 2431 fő 0-18 év közöttiek száma : 452 fő Gondozott gyermekek száma: 30 fő Mártély: lakosság száma: 1319 fő 0-18 év közöttiek száma: 278 fő Gondozott gyermekek száma: 12 fő Mindszent: lakosság száma : 7310 fő 0-17 év közöttiek száma: 1440 fő Gondozott gyermekek száma: 55 fő Problématípusok Anyagi 211 Gyermeknevelési 190 Gyermekintézménybe való beilleszkedési nehézség 74 Magatartás-, teljesítményzavar 196 Családi konfliktus 121 Szülők vagy a család életvitele 126

I/D kötet 6. oldal Szülői elhanyagolás 73 Családon belüli bántalmazás 56 Fogyatékosság, retardáció 17 Szenvedélybetegség 50 Problématípusok megoszlása 2009 - ben 250 200 150 Anyagi, megélhetési Gyermeknevelési Gyermekintézménybe való beilleszkedési nehézség Magatartászavar Családi konfliktus Szülők életvitele 100 50 Szülői elhanyagolás Bántalmazás (fizikai, lelki, szexuális) Fogyatékosság, retardáció Szenvedélybetegségek 0 1 Pályázatok A Szociális alapszolgáltatások, gyermekjóléti alapellátások és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése pályázat DAOP-2008-4.1.D jelzésű pályázat második fordulójának pályázati anyagát készítette: Játszóház kialakítása céljából. Várható pályázati összeg: 50.000.000,-Ft;Helyszín: Arany János u.8. Tanyavilág: A régió sajátossága a gesztor településhez tartozó kiterjedt tanyavilág és az itt élők helyzete. A tanyavilágban élők jelentős része olyan, a városból kiköltözött családok, akik romló anyagi helyzetük és/vagy ingatlanuk elvesztése miatt kényszerültek ezen életformát választani. Számos tanya felszereltségének és állapotának hiányossága miatt, az ott élő családok csak nehezen, vagy alig tudják biztosítani a gyermekük neveléshez megfelelő, elvárható (legalább minimális) feltételeket. Elmondható, hogy évről-évre visszatérő, és sokszor megoldhatatlan feladatot jelent az itt élők gondozása. A mezei őrszolgálat, illetve a polgári védelem hódmezővásárhelyi kirendeltsége által felajánlott segítség, az indokolt esetekben gépkocsival történő családgondozás összességében nem elégséges az itt élő családok halmozott problémáinak megoldásához, csupán a krízishelyzetek elhárításához. Szükséges lenne, hogy hosszútávon is megnyugtató megoldást találjunk a tanyavilág biztonságos ellátására.

I/D kötet 7. oldal A jelzőrendszer által küldött jelzések száma 2009-ben 180 160 140 Egészségügyi szolgáltató, védőnők Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény Közoktatási intézmény 120 Rendőrség 100 80 60 40 Ügyészség, Bíróság Társadalmi szervezet, egyház, alapítvány Pártfogói felügyelet 20 Állampolgár 0 Önkormányzat (jegyző) Egészségügyi szolgáltató, Személyes gondoskodást Közoktatási intézmény Rendőrség Ügyészség, Bíróság Társadalmi szervezet, Pártfogói felügyelet Állampolgár Önkormányzat (jegyző) Tendenciák Továbbra is megfigyelhető és egyértelmű tendencia, hogy a csökkenő népesség ellenére a szociális szféra gyermekvédelmi szegmensének szakmai leterheltsége nő. Bár az esetszám növekedése ebben az évben lassult a tavalyihoz képest, egyre agresszívabb gyermekekkel és egyre felelőtlenebb, esetenként egyes büntetőjogi kategóriákat kimerítő szülői attitűdökkel vagyunk kénytelenek szembesülni. (Kiskorú veszélyeztetése tárgyában minden eddiginél több esetben tett feljelentést a Szolgálat 2009-ben.) gyermekbántalmazási esetek 2008/2009 évben 45 40 41 35 30 25 20 15 16 17 22 2008 2009 10 5 0 fizikai lelki szexuális 0 2 Családsegítő Szolgálat A Szolgálat új telephelyre költözött Andrássy u. 54.

I/D kötet 8. oldal A kistérségben ellátott két településen 2009. január 1-től helyi rendelettel szabályozott új ellátási formák is bevezetésre kerültek: Mindszenten a rendszeres szociális segélyben részesülők ellátása, Mártélyon pedig az adósságkezelési szolgáltatás. Ez utóbbi szolgáltatás bevezetése megyei szinten biztos, országos szinten pedig feltehetőleg egyedülálló, ugyanis kis létszámú településeken nem jellemző az adósságkezelési támogatási forma bevezetése. Szükség van rá, hiszen ha a 2008-as statisztikai év adatait összehasonlítjuk, a 2009-es év adataival kitűnik, hogy az adósságrendezési támogatást kérelmezők száma gyakorlatilag megháromszorozódott (2008-ban 123 fő, 2009-ben 316 fő). Az aktív korúak ellátásában részesülők száma csak azért mutat csökkenést az elmúlt évekhez mérten, mert egy jogszabályváltozás következtében, csak meghatározott feltételekkel rendelkezőknek kell együttműködniük a szolgálattal. Sikeres pályázatnak köszönhetően (OFA) egy új, pályakezdő munkatárssal is bővült a szolgálat dolgozói létszáma, segítve ezzel a szakmai munkát. Eredmények: Az észlelő- és jelzőrendszer hivatalos működtetésének az elindítása, amely további előrelépést jelent a feladatellátás hatékonyságában. Sikeresen közreműködtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a DÉMÁSZ közös áramtámogatási pályázatainak a rászorulókhoz való eljutásában. Tendencia: az adósságrendezési támogatáshoz fordulók számának növekedése, növekvő munkanélküliség, amit valamennyire kezel a közmunkaprogram, de megoldani nem tud, valamint egyre több és súlyosabb külterületen jelentkező probléma mutatkozik, ahova viszont nehezen tud a szolgálat kijutni. Főbb adatok: Hódmezővásárhely 2009-ben összesen 819 fő (és családjuk) volt az ellátottak létszáma. Ebből: - rendszeres szociális segéllyel kapcsolatos 413 fő együttműködésre kötelezett - adósságkezelt 316 fő együttműködésre kötelezett - időskorú 43 fő önkéntes - hajléktalan 2 fő önkéntes - egyéb 34 fő önkéntes Éves forgalom: 3688 (több mint ezerrel több az előző évnél). Mártély 2009-ben összesen 24 fő (és családjuk) volt az ellátottak létszáma. Ebből: - adósságkezelt 16 fő együttműködésre kötelezett - időskorú 5 fő önkéntes - egyéb 3 fő + az Idősek Klubjában tartott gerontológiai tanácsadáson részt vettek száma (átlag 10 fő) alkalmanként. Éves forgalom: 51 Székkutas 2009-ben összesen 18 fő (és családjuk) volt az ellátottak létszáma. Ebből: - rendszeres szociális segéllyel kapcsolatos 17 fő együttműködésre kötelezett - egyéb 1 fő önkéntes

I/D kötet 9. oldal Éves forgalom: 68 Mindszent 2009-ben összesen 187 fő (és családjuk) volt az ellátottak létszáma. Ebből: - rendszeres szociális segéllyel kapcsolatos 11 fő együttműködésre kötelezettek Éves forgalom: 698 A szolgáltatást igénybe vevők hozott problémái 2009 - ben Életviteli Érintett egyének száma 600 500 400 300 200 100 0 22 9 2 11 455 413 1 11 98 107 Problématípusok 525 26 Családi-kapcsolati Családon belüli bántalmazás Lelki-mentális Anyagi Foglalkoztatással kapcsolatos Egészségkárosodás következménye Ügyintézéshez segítségkérés Információkérés Több probléma együttes előfordulása Krízishelyzet Csodaház Foglalkoztató Napközi Intézményen belüli problématípusok: - Engedélyezett létszámunk 20 fő. Jelenlegi gyermeklétszámunk 15 fő. Ebből 5 gyermek vidéki, 10 gyermek hódmezővásárhelyi. - Intézményünk a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek fejlesztésével, gondozásával foglalkozik. - Az elmúlt évben a Csongrád Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság egyetlen gyereket sem tudott iránytani intézményünkbe, pedig korai fejlesztést mi is biztosítunk. - Több a városon belül működő intézmény is ellátja ugyanezt az oktatási feladatot. Az érintettek létszáma nem arányosan több, így az igénybevétel megoszlik. Pályázat: - SZOC EK -08 ( Eszközbeszerzés a korai fejlesztésért ). A pályázat sikeres elbírálás útján 4.390.000 Ft-ot nyertünk. Az eszközbeszerzés megtörtént, a pályázat lezárult. Pozitív eredmények: - Egyre szorosabb együttműködés a Szivárvány Szakosított Otthon dolgozóival, gondozottjaival és a Támogató Szolgálattal. - Hallgatók, tanulók gyakorlati helye lettünk. (SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola gyógypedagógus hallgatói, SZFI gyógypedagógiai asszisztens tanulói.)

I/D kötet 10. oldal - Országosan, más szociális intézményekkel közös szabadidős programokon veszünk részt. - Intézményünk elkészítette a rehabilitációs pedagógiai programot. Kihívások, megoldási lehetőségek: - Az ellátotti létszám növelése érdekében célunk: o Szorosabb együttműködés, kapcsolat a Csongrád megyei Szakértői Bizottsággal (korai fejlesztés). o Egyeztetések a fenntartóval, az Oktatási Csoporttal a korai fejlesztés helyszíneit, intézményeit illetően. o A fejlesztő iskolai tagozat bevezetése és az ehhez kapcsolódó tanmenetek elkészítése. Tendencia: Az intézmény kettős profiljával (szociális és oktatási) megtarthatjuk növendékeink létszámát, sőt a korai fejlesztés mellé szeptembertől, az iskolai tagozat bevezetésével felvehetjük a konduktív nevelés ellátását is, amely gondozotti létszámnövekedést jelenthet. Amennyiben a következő években nem lesz növendéki utánpótlás, akkor számolni kell a jelenlegi gondozottak elöregedésével és megtartásával, amely korosztálybővítést (24 éves kor felett) jelent. Támogató Szolgálat Ellátotti létszám, teljesítmény: 119 fő ellátott, akik közül 73 fő nő, 46 fő férfi. Aktív ügyfél 60 fő, Passzív ügyfél 59 fő. 2009. évi szállítások, összes futott km, összes szállítás: 2529 fő 25756 km 2009. évi szállítások, az elszámolható teljesítmény: 2498 fő 10975 km A személyi segítés 2009. hóvégi zárási adatok 389 eset 2348,06 óra Szolgálatunk szakemberei Zoltai Csaba szakmai vezető, László Renáta személyi segítő Varga Zsolt személyi segítő, Hajdú Zsolt gépjárművezető Pályázat: Szolgálatunk 2009. évben a Támogató szolgáltatást, pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi ellátást, szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi ellátást és alacsonyküszöbű szolgáltatást működtető szolgáltatók tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésére SZOC-BF-09-F kódszámú kategóriára pályázott; a megpályázott összeg 500.000 Ft. Továbbképzések: Szolgálatunk dolgozói (Zoltai Csaba, Hajdú Zsolt, Varga Zsolt) 2009 első negyedévében támogató szolgálati szakképzést befejezték, sikeres vizsgát tettek. László Renáta kolléganőnket szintén delegáltuk a Támogató szolgálati szakképzésre.

I/D kötet 11. oldal Varga Zsolt 2009 szeptemberétől a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Felnőttoktatási tagozatának hallgatója. Hajdú Zsolt 2009 szeptemberétől pedig a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola hallgatója Gyógypedagógiai Asszisztens képzés keretén belül. Védőnői Szolgálat Új telephelyekre költözés: Lázár u.10. Imre József u.2. két régi telephely maradt: Medgyessy F. u. 6. Agyag u. 11. Intézményünknél: - területen 15 körzetben 13 területi védőnő, - a 9 iskolai körzetben 7 iskolavédőnő, - az Anyavédelemnél 1 főállású asszisztens dolgozik. A területi munkában: - státuszvizsgálatok szervezése, elvégzése, adminisztrációja, - új típusú on-line jelentés biztosítása. Az iskolai munkában: - A jogszabályi változások következtében nem csak a nyolcadikos osztályokban történt Hepatitis B elleni védőoltási sorozat, hanem a hetedikes tanulóknál is. - Bevezetésre került a 16 éves korban kötelező záró vizsgálat is. - EVP-s programok megvalósításában aktív a szerepvállalásunk. - Mindennapos testnevelés szűrővizsgálatai. - Egészségnevelés, egészségfejlesztés. Születések száma: - 2009-ben sajnos csökkent a születésszám. 416 az élve születések száma. - Volt 5 halvaszülés és 2 csecsemő halott is. (A 416 születésből 22 a koraszülöttek száma. Ez 5.3%-ot tesz ki, amely jó eredménynek számít.) Továbbra is népszerűek a meghirdetett programjaink: szülésre felkészítő tanfolyam, babamasszázs, babaklubok.

I/D kötet 12. oldal A 2009-ben gondozott óvodások megoszlása 2000 1500 1000 500 0 1533 56 112 2009 15 2009-ben gondozott óvodáskorúak száma Ebből egészségügyileg veszélyzetetett Ebből szociálisan veszélyeztetett Egészségügyileg és szociálisan veszélyeztetett Általános iskolák Középiskolák Létszám 3682 fő 3888 fő Eü. veszélyeztetett 814 fő 693 fő Szoc. veszélyeztetett 878 fő 957 fő Megvizsgáltak száma Kiszűrtek száma Megvizsgáltak száma Kiszűrtek száma Biometria (testtömeg, 3682 146 3888 475 magasság, mellkörfogat) Golyvaszűrés 1134 12 2195 13 Mozgásszervi szűrés 2341 347 2944 468 Vérnyomás, pulzus mérése 3682 88 3888 65 Érzékszervi szűrés: 1983 288 3183 211 1. Látásélesség 1516 26 1874 50 2. Színlátás 2403 49 2076 28 3. Hallás Szakmai alkalmassági vizsg. - - 682 - Védőoltások 2394 225 Egyéni tanácsadás 351/1234 413/508 (óra/fő) Gyógytestnevelés 175 152

I/D kötet 13. oldal Egyesített Bölcsődei Intézmény Oldalkosár utcai Bölcsőde Engedélyezett 70 férőhely 2009 évben a beíratott gyermekek: 89 fő Éves kihasználtság: beírt gyermekekhez: 112,8% gondozott gyermekekhez: 87,66% Teleki utcai Bölcsőde Engedélyezett 35 férőhely 2009-ben beíratott gyermekek: 50 fő Éves kihasználtság: beírt gyermekekhez: 135, 75% gondozott gyermekekhez: 99, 77% Kertvárosi Bölcsőde Engedélyezett 100 férőhely 2009 beíratott gyermekek: 125 fő Éves kihasználtság: beírt gyermekekhez: 124,18% gondozott gyermekekhez: 96,88% Pozitív eredmények - Szülőcsoportos beszélgetések - Baba-Mama Klubok - Óvodákkal bővülő szakmai kapcsolatok - Gyermeknapi rendezvény - Gyermekfelügyelet biztosítása - Elégedettségi kérdőívek felvétele - Nyílt napok szervezése - Idősek Nappali Intézményeivel kapcsolatfelvétel - Játékpark bővülése Tiszta Szívvel Egyesület 900.000,-Ft adománya - Felújítási munkák a Teleki utcán Kihívások - férőhely-hiány - 30% -os leterheltség - infrastrukturális fejlesztés - innovatív képzések - végzett szakemberek hiánya Pályázatok NFÜ: A szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások fejlesztése DAOP-4.1.3.-C Cél: Hóvirág utcai Bölcsődében infrastrukturális fejlesztés új teljes berendezés - és 40 férőhellyel történő bővítés; a régi épület felújítása, új szárny építése, munkahelyteremtés /10fő/. Benyújtás: 2008.06.23. Támogatás: 197.976.000,-Ft Önerő: 21.997.000,-Ft Teljes költség. 219.973.000,-Ft Eredmény: 2 fordulós elbírálva 201.000.000,-Ft

I/D kötet 14. oldal NFÜ: Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése - DAOP-2009-4.1.3/B Cél: Oldalkosár utcai Bölcsőde 25 férőhellyel történő bővítése emeletráépítéssel, régi épület felújítása, munkahelyteremtés /7 fő/, infrastrukturális fejlesztés - új teljes berendezéssel. Benyújtás: 2009.12.01. Támogatás: 80.000.000,-Ft Önerő: 8.000.000,-Ft Teljes költség: 88.000.000,-Ft Eredmény: egyfordulós elbírálva - 79.900.000,-Ft Szociális Gondozási Központ Alapellátások szolgáltatásadatai 2009 évben: Étkeztetés: ellátotti létszám 203 fő /átlag/, ebből 146 fő térítési díja 50Ft/ adag. Az étkezés, szállítással 47 fő, elvitellel 156 fő vette igénybe. Új felvétel 88 fő. Az ellátottak a rászorultság feltételeinek /helyi rend./ megfelelnek. Jövedelem vizsgálat 360 fő esetében. Házi segítségnyújtás: az ellátotti létszám 116 fő/ nap /átlag/, 13 fő hetente 1-2 alkalommal igényelt ellátást, dec.31-én létszám 129 fő. Új felvétel 56 fő, 53 fő az ellátásból kikerült. Oka: elhalálozás, bentlakásos intézménybe került, krónikus osztályon helyezték el, gondozást család, illetve külső segítő végzi. Gondozási szükséglet megállapítása 121 fő esetében. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: kihelyezett készülékek száma Hódmezővásárhelyen 52 készülék /átlag /. Mártély /10db/ 9 db, Székkutas /5 db/ 2 db. Kihasználtság: 82%. Étkeztetésben részesülők száma korcsoportos megoszlásban 2009. dec.31-én 120 100 97 80 60 40 20 0 37 18-39 éves 40-59 éves 13 60-64 éves 18 65-69 éves 12 12 70-74 éves 75-79 éves 21 80-89 éves 3 90 év felett létszám

I/D kötet 15. oldal Házi segítségnyújtást igénybe vevők száma korcsoportos megoszlásban 2009. dec.31-én 60 50 54 40 30 28 létszám 20 10 0 0 18-39 éves 6 6 40-59 éves 60-64 éves 13 14 65-69 éves 70-74 éves 75-79 éves 80-89 éves 8 90 év felett Szakmai információk: Ellenőrzés: DARKH ellenőrzés 2009 májusban, módszertani ellenőrzés novemberben. Működési engedély: jelzőrendszer 2009. dec.-től 103db készülék határozatlan idejű. Házi segítségnyújtás: ellátható személyek 115 fő, ideiglenes működési engedély 2010. dec. 31-ig. Humánerőforrás: vezető gondozó 1fő, szociális gondozó:14 fő, 2 fő részmunkaidős szociális segítő, társadalmi segítők: 13 fő. Kreditek karbantartása, továbbképzés: továbbképzési terv, egyéni nyilvántartás, a továbbképzési időszakban a dolgozók a képzést teljesítették. Követés folyamatos. Pályázatok, beadott pályázatok: - DAOP- 2008-4.1.3.D II. ford. projektfejlesztés, 2009. május 20-tól december 10-ig. (Elbírálása még mindig tart.) - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás előminősítő és általános pályázat 2009. nov. 06 és dec. 28. Nyertes: 2.600.000,-Ft/év - DAOP 4.1.3./A-09 Szociális alapszolgáltatások fejlesztése a Hódmezővásárhelyi kistérségben /dec.01./, a pályázatot forráshiány miatt elutasították. Problématípusok: szociális étkeztetés ellátotti létszáma jan. 01-től jelentősen csökkent, 216 főnek az ellátása megszűnt /aktív korú nem foglalkoztatottak/. Házi segítségnyújtás: magas az ellátottak átlag életkora, 4 órás gondozási szükséglettel nem látható el vagy jövedelem viszonyaik miatt kevesebb órában veszik igénybe. Jelzőrendszer: az ellátotti létszám csökken, intézményi ellátást veszik igénybe, családtag látja el, ill. a térítési díj. Térítési díj: 26 fő díjhátralékos esetében, a felszólítás sem vezetett eredményre. Kihívások, megoldásra váró feladatok: - A szolgáltatást igénybe vevők körében egyre nagyobb gondot jelent a szolgáltatások térítési díjának megfizetése. - Szociális étkeztetést igénybe vevők 72%-a a térítési díj minimumot fizette, amely jelentős bevétel kiesést eredményezett. - Egyre nő azon gondozottak száma, akik több hónapos kórházi ápolás után otthonukban igénylik a gondozást, ezzel a gondozónők fizikai leterheltsége fokozottabb.

I/D kötet 16. oldal - Jogszabály változások követése, a szolgáltatásokban való megjelenítése. Jelzőrendszer: megfelelni a pályázati feltételeknek, a működés fenntartása. Idősek Nappali Ellátását biztosító intézményeink Arany János utca: 30 fő, Szerencse utca: 20 fő, Királyszék utca: 20 fő, Mindszent: 20 fő Pető Ferenc utca: 30 fő (2009. június 30-ig működött.) A gondozás célja a hiányzó családi gondoskodás részbeni pótlása, az ellátásban részesülő szociális helyzetének javítása, kulturált körülmények biztosításával az egyedüllét megszüntetése, a tétlenséggel, kirekesztettséggel járó káros pszichés hatások megelőzése, valamint az egészségi és higiéniás viszonyainak javítása. A szolgáltatását igénybe vevő, gondozásra szoruló ember szükségleteihez igazodó segítségnyújtás biztosítása, amelynek mértékét és módját mindenkor a segítségre szoruló ember egészségi-, szociális és pszichés állapota alapján határozzuk meg úgy, hogy az egyén individuális szabadsága a lehető legteljesebb mértékben érvényre jusson. Ellátottak többsége: - nő (kétszer annyi női tagunk van, mint férfi) - a 70-79 éves korosztály tagja - egyedül élnek - 51.501 Ft feletti jövedelemmel rendelkeznek (többségük jövedelme a 65.001 Ft-ot is meghaladja) Problématípusok: Legjellemzőbb problémák (előfordulási gyakoriságuk sorrendjében): - mentális problémák - családi konfliktusok - magányosság és egészségügyi problémák - anyagi problémák

I/D kötet 17. oldal Programok: Kirándulások: - Szeged, Füvészkert - mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő - Mártély (bográcsozás) Ünnepségek, megemlékezések: - negyedévente születés- és névnapi ünnepséget tartunk (zenés-táncos mulatság) - megemlékezünk a jeles napokról Egyéb programok: - kézműves foglalkozások, melyen különböző technikákat sajátíthatnak el az ellátottak - gyógytorna, vérnyomásmérés - fejtörők, memóriajátékok, társasjátékok, olvasás, rejtvényfejtés Közös programokat szervezünk a többi nappali intézménnyel, Bölcsődékkel illetve a Szociális Otthonnal (közös rendezvényünk pl. az Idősek Napja volt). Személyi- és tárgyi feltételek: Intézményeinkben 2 fő szakember tevékenykedik: - 1 fő nappali ellátást vezető (szociálpedagógus végzettséggel) - 1 fő gondozónő (szociális ápoló-gondozó végzettséggel) Heti 4 órában egy szociális- és mentálhigiénés munkatárs is kijár intézményeinkbe. Továbbképzés: témája az inkontinencia volt. Tárgyi feltételeink kielégítőnek mondhatók. Pályázatok: 2009-ben intézményünk nem nyújtott be pályázatot. A 2008-ban beadott Egyes szociális szakosított ellátási formák és nappali ellátások 2008. évi egyszeri kiegészítő támogatására (kódja: SZOC-EK-08) pályázatunkat pozitívan bírálták el. Épület felújításra pályáztunk (fürdőhelyiségek felújítása; nyílászárócsere). A megvalósításra 2009 júniusában került sor.

I/D kötet 18. oldal Kovács-Küry Időskorúak Otthona Az intézmény alapfeladata az időskorúak teljes körű ápolása-gondozása. Komplex gondozás biztosítása az ellátottak számára, melyen a gondozási elemek együtt és egyszerre történő alkalmazását értjük. Az ellátott egyéni állapota szabja meg mikor, melyik kerül előtérbe a gondozás során. Jelentős események: Számunkra eddig ismeretlen fertőzés (MRSA) intézményünkben való megjelenése. A portaszolgálatot a városi Rendészeti Csoport munkatársai látják el. Ismételt működési engedélyeztetéssel kapcsolatban DARÁH helyszíni szemléje. Tűzoltósági ellenőrzés. Élelmiszerbiztonsági ellenőrzés. ÁNTSZ ellenőrzés. Határozatlan idejű az ismételt működési engedélyt kapott intézményünk. Feladatok: Térítési díj különbözet megfizetésével kapcsolatos fellebbezések. 2009-ben 810 esetben küldtünk szakvizsgálatra otthonlakót. Gondozási feladatok: Egyéni és csoportos torna, mentális gondozás. Dolgozói létszám: 62 fő Ellátotti létszám: 2009-ban felvételt nyert 44 fő, elhunyt 36 fő, elköltözött 7 fő, éves átlag létszám 202 fő (normatíva szerint 200 fő) Problématípusok: Lakók bekerülésének oka elsősorban az egészségügyi ellátásból kiszorult betegek és megjelentek a hajléktalanságból beköltöző otthonlakók. Térítési díj problémák: teljes összegű térítési díj bevétel összesen 89 fő, részösszegű térítési díj bevétel összesen 112 fő. Főbb betegség csoportok: szív- és keringési betegségek, daganatos megbetegedések, vizelet kiválasztási betegségek (inkontinencia, veseelégtelenség). Működési problémák: szennyvíz elvezető dugulása 21 alkalommal, csőtörés, beázás, kazánleállás, járólap felválás. Ellenőrzések: az ÁNTSZ rendszeres 2, és 3 alkalommal rendkívüli ellenőrzés tartott. SAFETY Service Kft kétszer tűz- és munkavédelmi ellenőrzést végzett.

I/D kötet 19. oldal Szakvizsgálatra küldött otthonlakók száma fő 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 2008 2009 év fő Lakók kor és nem szerinti megoszlása 2009 évben 70 60 50 fő 40 30 férfi nő 20 10 0 40-59 éves 60-64 éves 65-69 éves 70-74 éves 75-79 éves 80-89 éves 90- kor Kreditek karbantartása, továbbképzés: 2009-ben 20 fő szakdolgozó vett részt továbbképzésen. Pályázat: TÁMOP 6.1.2/A/09 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok szervezésére Szociális szakemberek részére szupervízió és korszerű elsősegély nyújtási ismeretek biztosítása. Igényelt összeg: 1.454.000,.Ft a pályázat befogadásra került. Pozitív eredmények: Az orvosi rendelés informatikai hátterének megoldása. A labor eredmények internetes lekérdezésének lehetőségének megvalósulása. Egy dolgozónk sikeresen befejezte főiskolai tanulmányait.

I/D kötet 20. oldal Egy otthonlakó országos szavalóversenyen 3.-ik helyezést ért el. Egy otthonlakó országos tájékozottsági versenyen vett részt a nyugdíjas szövetség csapatával. Kihívások, megoldási lehetőségek. Az otthonlakók családjainál megjelenő munkanélküliség hatására kevesebb hozzátartozó kötelezhető a kieső térítési díj különbözet megfizetésére. Ez jelentős bevétel kiesést jelent. A törvények egyre inkább a betegeket integrálja a bentlakásos intézményekbe, a megváltozott feladatokhoz a dolgozóink képesítése nem megfelelő, az átképzésekre nincs többletforrás. Térítési díj fizetési megoszlása 2009.december 31-ei állapot szerint Teljes összeget fizet 51 4 82 Ingatlan vagyon terhére kiegészít Nincs hozzátartozója 52 11 Nem terhelhető a hozzátartozó készpénz vagyon terhére Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény Átmeneti Szállás, Éjjeli Menedékhely A 2009-es évben, a Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény három telephelyen végezte tevékenységét. A Krízis Szálló szolgáltatásaira csak néhány ellátott tartott volna igényt, ezért sem szakmailag, sem gazdaságilag nem volt indokolt a működtetése, különös tekintettel arra, hogy a néhány ellátottat el tudtuk helyezni a Csomorkányi utcai intézményünkben. Ellátotti létszám: Az éjjeli menedékhelyet a 2009-es év folyamán 62 fő vette igénybe, az átlagosan bent töltött idő 121 nap volt. Az éves átlag létszám 21 fő, az engedélyezett létszám 20 fő, a kihasználtság éves szinten 105%. Az Éjjeli Menedékhely igénybevevői között egyre nagyobb létszámban jelennek meg a semmiféle jövedelemmel, és sokszor az ellátások igénybevételére is korlátozottan jogosult kliensek. Az átmeneti szállás kihasználtsága az első félévben 100% vagy afölötti volt. A második félévben, a lakók jelzése alapján a térítési díj emelkedésével összefüggésben jelentősen csökkent az igénybe vevők száma, ennek következtében az Átmeneti Szálló kihasználtsága gyakorlatilag ebben az időszakban 77%-ra csökkent, amely 28%-os visszaesést jelent. Pályázatok: A Hajléktalanokért Közalapítványhoz pályáztunk reggeliztetésre, amelyet megnyertünk, így 40 főt élelmezünk 2009. november 01-től 2010. március 31-ig.

I/D kötet 21. oldal Jelenleg két nyertes pályázatunk van: szupervízió és mentálhigiénés csoportok szervezésére 670.000,- Ft értékben. Egy pályázat sikeresen befejeződött, Beilleszkedési támogatás biztosítására 240.000,-Ft értékben. Átmeneti szálló problématípusok - 2009 Fő 35 30 25 20 15 10 32 29 24 23 20 5 0 Pszichés problémák Alkohol Rossz egészségi állapot Családi kapcsolata nincs Alacsony iskolai végzettség Életkori megoszlás az átmeneti szállón - 2009 81-90 3 fő 71-80 1 fő 61-70 9 fő 51-60 20 fő Nő 41-50 14 fő Férfi 31-40 14 fő 21-30 3 fő 18-20 0 5 10 15 20 25 UTCAI SZOCIÁLIS MUNKA A 2009 év krízis időszakában, humánerő átcsoportosítással, utcai szociális munkát is végeztünk, amelynek keretében folytattuk a rendőrséggel és a közterület felügyelettel már a tavalyi év végén megkezdett közös esti járőrözést. Ennek nagy szerepe van abban, hogy illetékességi területünkön nem történt tragédia, sem fagyhalál, sem kihűlésből eredő egészségügyi károsodás. A szállón berendezésre került az ügyeleti helyiséggel szemben lévő, az addigiakban irodának használt helyiségben, egy krízis szoba, ahová az orvosi igazolással még nem rendelkező, vagy esetlegesen ittasan beérkező ellátott elhelyezését is meg tudjuk oldani.

I/D kötet 22. oldal Éjjeli menedékhely problématípusok - 2009 Fő 30 25 20 15 10 5 0 26 Alkohol Pszichés problémák 23 22 20 19 Nem akar dolgozni Alacsony iskolai végzettség Tisztálkodási problémák Nappali Melegedő: Az intézmény dolgozói létszáma: 1 fő szakmai koordinátor, 1 fő szociális, mentálhigiénés munkatárs, 1 fő takarító. Ellátotti létszám: a Nappali Melegedőt 2009-ben 108 kliens kereste fel, 89 fő férfi, 19 fő nő (82% férfi, 18% nő). Átlag életkor 49 év. 2009-ben, éves átlagban 99%-os kihasználtsággal működött a Nappali Melegedő. A havi kihasználtság 90-113% között mozgott, alig volt érezhető a téli és a nyári hónapok között különbség. 45 új kliens vette igénybe a Nappali melegedő szolgáltatásait. Dr. Kovács Ildikó doktornő 81 alkalommal 352 beteget látott el intézményünkben. Nappali melegedő problématípusok - 2009 Fő 60 50 40 30 20 10 0 60 52 Alkohol Pszichés problémák Alacsony iskolai végzettség 40 36 33 Családi kapcsolata nincs Rossz egészségi állapot Új adminisztráció: A Nappali Melegedő klienseivel kapcsolatos események 2008 januártól, számítógépre lettek rögzítve, amely 2009-ben folytatódott. Adományok: