Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2014. január 27.



Hasonló dokumentumok
A Magyar Olimpiai Bizottság február 06-i Közgyűlése által. 02/KH/2015. határozatszámon elfogadott évi költségvetésének

MOB évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

A Magyar Olimpiai Bizottság február 02-i Közgyűlése által. 1/KH/2016. határozatszámon elfogadott évi költségvetésének

9. napirendi pont: A évi állami sport célú támogatások elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslat tárgyalása

/2013/EH Határozati javaslat

Sportközgazdasági Szakosztály. perspektívái

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Utánpótlás-nevelési programok

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 23 i Elnökségi üléséről

A SZABADIDŐSPORT TÁMOGATÁSI

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

* * ELŐTERJESZTŐI KIEGÉSZÍTÉS. Tisztelt Közgyűlés!

A 510/2013.(03.27.) /1 2703/2011. (IX.

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

MOB Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása 2015.

50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete. A sportról

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1. 1.

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet. az olimpiai járadékról

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2018. (V.15.) számú önkormányzati rendelete a sportról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1.

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG tervezett bevételek (2015.)

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

AZ EVEZİS SPORT FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 3/2008. (III.12.) számú rendelete. Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, október 31.

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

1. A rendelet hatálya

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság február 3-i Elnökségi üléséről

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1

T/4038. számú. törvényjavaslat. a sportról szóló évi I. törvény módosításáról

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

Magyar Olimpiai Bizottság

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 3/2013. (II.08.) önkormányzati rendelete. Zalakaros Város Sportjáról

1. A törvényjavaslat 12. -ában a sportról szóló évi I. törvény 43. (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG ALAPSZABÁLYA. (módosításokkal egységes. szerkezetben)

J E G Y Z Ő K Ö NY V

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete. a sportról. A rendelet célja. A rendelet hatálya

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013.

I. Fejezet A SPORTOLÓ JOGÁLLÁSA Általános szabályok

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

MKSZ évi költségvetési tervezet

A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) programja. Balogh Gábor elnök

2014. február 11-én tartandó ülésére. Bejelentések

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete

I. FEJEZET AZ ÁLLAMI SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklet év

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1)

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet az olimpiai járadékról

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2001.(XI.22.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SPORTRÓL

Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és sport referens

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

2011. évi CLXXII. törvény a sportról szóló évi I. törvény módosításáról*

A M A G Y A R E V E Z Ő S S Z Ö V E T S É G É V I K Ö L T S É G V E T É S T E R V E

ADATLAP Sárbogárd Város Önkormányzata SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSAIHOZ. A pályázat típusa, kódszáma (az Önkormányzat tölti ki): I. A (pályázó) szervezet

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság június 26-i Elnökségi üléséről

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016

T/ számú törvényjavaslat. a sportról szóló évi I. törvény módosításáról

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság március 17-i Elnökségi üléséről

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2.

Tisztelt Képviselő-testület, kérem, az előterjesztés megvitatását és a Sportrendeletről szóló rendelet megalkotását.

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

Gerevich Aladár - Sportösztöndíj Szabályzat

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

Az állami sportvezetés az állami sportvezetés feladatai

EDZŐI FÓRUM Baja

A MOB-nak az ösztöndíjból a Kiemelt Edző Program által felszabaduló támogatási összeget más állami feladatokra szükséges átcsoportosítania.

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1555/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója

Fővárosi Törvényszék Budapest, Pf.:16 16.Pk /2017/2

22/2008. (IV. 10.) ÖTM rendelet. az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról. I. Fejezet

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja


MOB fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat ügyrendje

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Sportszervező BSc. Érvényes: a januári záróvizsgától

J E G Y Z Ő K Ö NY V

Átírás:

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2014. január 27. 2. napirendi pont javaslat: A Magyar Olimpiai Bizottság 2014. évi költségvetésének elfogadása 1

Bevezetés: A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően ez évben várhatóan minden eddiginél korábban megérkeznek a Magyar Olimpiai Bizottsághoz (MOB) a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényben (továbbiakban költségvetési törvény) a MOB feladatkörébe rendelt állami sportcélú támogatások előirányzatai. A MOB alapvető feladata a magyar sport stabil pénzügyi-finanszírozási hátterének és folyamatos likviditásának megteremtése és biztosítása, amelynek érdekében a lehető leggyorsabban szükséges döntést hozni az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és intézkedni azok folyósításáról a támogatott sportszervezetek részére. Ennek teljesítése érdekében került a MOB Elnöksége elé tárgyalásra a MOB 2014. évi költségvetése, amelyről végleges jóváhagyó döntést a MOB Alapszabály 47. (1) f) pontja alapján a MOB Közgyűlése kizárólagos hatáskörében hoz. Előzmények: A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban Stv.) 41. (1) b)-c) pontjában, valamint a MOB Alapszabály 7. b)-c) pontjában meghatározott jogkörében eljárva dönt az állami sportcélú támogatások felosztási elveiről, a feladatkörébe tartozó állami sportcélú támogatások felhasználásáról és folyósítja a támogatásokat. A költségvetési törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 23.6.1.; 23.6.2.; 23.6.4; 23.6.8; 23.6.10.; 23.23.; 23.24.; 23.28.; 23.29.; 26.223.6 26. alcímbe sorolt előirányzatok tartalmazzák azoknak az állami sportcélú támogatásoknak a körét és pénzügyi forrásait, amelyek felosztása és folyósítása a MOB, mint kedvezményezett feladatkörébe tartozik. Az állami sportcélú támogatások felhasználásának és elosztásának végrehajtási szabályait az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) rendeletben határozza meg. A MOB a sporttörvény 41. a) pontjában foglalt kötelezettségének eleget téve, a Szakmai Tagozatokkal történő egyeztetést követően, már a központi költségvetés tervezésének időszakában, 2013. június 30-ig javaslatot küldött a sportpolitikáért felelős miniszter részére - a sportági stratégiai fejlesztési koncepciók figyelembevételével - a központi költségvetési támogatások elosztásának irányaira és arányaira vonatkozóan. A MOB javaslata több körben megtárgyalásra került az EMMI Sportért és Ifjúságért felelős Államtitkárságával (EMMI SIÁT) és egyeztetésre került az EMMI Közigazgatási Államtitkárságával is. Az így kialakított költségvetési keretszámokat a Parlament a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény elfogadásával hagyta jóvá. 2

A MOB feladatkörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok megnevezése: Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatása I. Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása (1. számú melléklet) Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása 2 005 700 000 Sochi XXII. Téli Olimpiai Játékokon való részvétel: a magyar csapat részvételével közvetlenül összefüggő kiadások 40 000 000 Sochi XI. Téli Paralimpiai Játékokon való részvétel: a Magyar Csapat részvételével közvetlenül összefüggő kiadások 7 700 000 Nyári ifjúsági olimpiai részvétel (Nanjing): a magyar csapat részvételével közvetlenül összefüggő kiadások 60 000 000 2015. évi Téli EYOF részvétel előzetesen felmerülő költségei: a magyar csapat részvételével közvetlenül összefüggő, már 2014-ben felmerülő kiadások 3 000 000 Doppingellenes feladatok: a Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai előirányzaton biztosított összegen felül az inflációs ráta miatt a Magyar Antidopping Csoport megbízási díjának finanszírozásához szükséges összeg 4 200 000 Ellenőrzés, tanácsadás: az előirányzaton lévő feladatok ellenőrzésével összefüggő tevékenység finanszírozása 3 000 000 Olimpiai sportágak támogatása: a szövetségek szakmai feladatainak támogatása, működésük támogatása, központi edzőtáboroztatás támogatása, sportszervezetek műhelytámogatása 1 887 800 000 A sportszövetségek szakmai feladatainak támogatása, működésük támogatása, központi edzőtáboroztatás támogatása, sportszervezetek műhelytámogatásának sportági keretösszegét az 1. számú melléklet tartalmazza. A 2014. évi versenysport és olimpiai felkészülési támogatás az állami támogatások a területet érintő jelentős bővülése miatt eltér a korábbi évek gyakorlatától. Szakmai feladatok támogatása esetében a javaslat elsősorban az eredményesség szempontját veszi figyelembe. A működési támogatások mértéke a sportszövetségi apparátus létszáma, irodai szükségletei, illetve a sportszövetség kötelezően ellátandó feladatai alapján került meghatározásra. A sportszakmai feladatok ellátásának támogatására irányuló javaslat a 2014. évre tervezett szakmai feladatok köre, nagyságrendje, a világversenyeken történő részvétel várható kiadásai függvényében készült. Az olimpiai központokban történő 3

edzőtáborozás és versenyrendezés támogatása során figyelembe vettük a sportág igényét, speciális létesítmény-szükségletét. A támogatás egyszerre szolgálja a felkészülési programok létesítményigényének kiszolgálását és a központi edzőtáborok kihasználtságának fenntartását. A sportszövetségek tagszervezeteiként működő, az olimpiai eredményesség szempontjából kiemelkedő munkát végző sportszervezetek (műhelyek) támogatására javasolt összeg alacsonyabb mértékű a korábbi évekénél. Ezt a változást a sportszervezetek támogatásában bekövetkezett nagyarányú bővülés (látvány-csapatsport támogatások, kiemelt sportfejlesztési támogatások, kiemelt egyesületek fejlesztési támogatása) indokolja. A támogatások elosztására, illetve a felhasználás belső arányaira irányuló javaslat az érintett sportszövetségekkel egyeztetett módon került kialakításra. II. Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése (1. számú melléklet) Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi 2 548 500 000 elismerése Olimpiai Járadék 1 462 500 000 Nemzet Sportolója Címmel járó életjáradék 72 000 000 Idős sportolók szociális támogatása 20 000 000 Gerevich Aladár-sportösztöndíj rendszer működtetése 994 000 000 A sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése előirányzatból a következő sportszakmai feladatok megvalósításához nyújtható támogatás: A sportról szóló 2004. I. törvény (Stv.) 59. (1)-(4) bekezdése szerint a harmincötödik életévének betöltését követő hónap 1. napjától kezdődően élete végéig olimpiai járadékra (a továbbiakban: járadék) jogosult az a magyar állampolgár, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként akár egyéni számban, akár csapattagként a NOB által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon vagy a FIDE által szervezett Sakkolimpián, illetve 1984-től kezdődően Paralimpián vagy Siketlimpián első, második vagy harmadik helyezést ért el. Élete végéig járadékra jogosult az érmes halálának időpontját követő hónaptól kezdődően annak özvegye, ha magyar állampolgár és az érmessel annak házastársaként a halála időpontjában és legalább az azt megelőző tíz évben megszakítás nélkül közös háztartásban élt. Élete végéig járadékra jogosult az érmes járadékra jogosultságának időpontjától - vagy amennyiben az korábbi időpont, a negyvenötödik életéve betöltését követő hónap 1. napjától - az érmes edzője, az érmes járadékra jogosultságának megállapítására tekintet nélkül. Az olimpiai érmesek elismerése és járadéka mellett a Nemzet Sportolója Cím és az ahhoz kapcsolódó életjáradék kiemelkedő, a nemzet nagyrabecsülését is kifejező elismerés 4

legnagyobb sportolóink irányában. A 12 fő Nemzet Sportolója havi rendszerességgel 500 ezer forint összegű elismerésben részesül. Az Stv. 41.. h) pontja szerint a MOB (Mező Ferenc Sportbizottság) látja el a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülését. Az. Stv. 58. (1) bekezdése kimondja, hogy az olimpián, a paralimpián, a sakkolimpián és a speciális világjátékon kiemelkedő sporteredmény elérése érdekében az olimpiai, a paralimpiai, a sakkolimpiai és a speciális világjáték kerettag sportolók, továbbá a felkészülésükben közreműködő sportszakemberek részére - legfeljebb négy évre - Gerevich Aladár-sportösztöndíj adható. A sportösztöndíj versenyszerűen sportolók tanulmányainak elősegítésére is biztosítható. A Gerevich Aladár-sportösztöndíjak mértékét és odaítélésének feltételrendszerét az Stv. 58. (2) bekezdése alapján a MOB állapítja meg. A 2014. évben a Gerevich Aladár-sportösztöndíj forrása egy költségvetési sorra, a sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése fejezeti kezelésű előirányzatra került. Az ösztöndíj rendszer működtetésére felhasználható összeg kis mértékben csökkent a 2013. évihez képest. A csökkenés azonban várhatóan nem okoz fennakadást a felkészülésben, hiszen számos korábbi ösztöndíjas sportszakember csatlakozott a MOB Kiemelt Edző Programjához (KEP). A Gerevich Aladár-sportösztöndíj sportági keretösszegének megállapítása elsősorban a sportág nemzetközi eredményessége, a válogatott sportolók és az őket felkészítő szakemberek létszáma alapján történik. III. Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai 187 700 000 MACS megbízása, doppingellenőrzés, doppingellenes feladatok 187 700 000 A doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai előirányzat terhére a nemzeti doppingellenes szervezet (HUNADO) által ellátott doppingellenes feladatainak megvalósítása támogatható. A doppingellenes tevékenység 2014. évi sportszakmai feladatainak finanszírozását a költségvetésben szereplő 187,7 mft. nem fedezi. A feladat ellátására a HUNADO-val kötött szerződés szerint a HUNADO jogosult a megbízási díj éves inflációs rátával növelt összegére. Az erről a sorról hiányzó összeg a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása sorról kerül pótlásra 4,2 mft összeggel. 5

IV. Utánpótlás-nevelési feladatok (1. számú melléklet) Utánpótlás-nevelési feladatok 1 520 000 000 Héraklész Bajnok és Csillag Program 448 700 000 Sport XXI. Program 457 700 000 Sportiskolai Program 260 000 000 Olimpiai Reménységek Versenye Program 20 000 000 Központi feladatok: Héraklész és Sport XXI. Programok 73 600 000 MOB utánpótlás neveléssel összefüggő kiadásai 110 000 000 Olimpiai sportága utánpótlás nevelési programjainak 105 000 000 támogatása Egyedi (Sportiskolák Országos Szövetsége) 5 000 000 Az utánpótlás-nevelési feladatok előirányzat terhére támogatható a Héraklész Program és a Sport XXI. Program megvalósítása, a sportiskolák és az egyéb utánpótlás-nevelési feladatok ellátása. A 2014-ben a Héraklész és a Sport XXI. Programokban szereplő sportágak támogatásait a 2013. évi összegekhez képest csökkentett szinten terveztük. Az így felszabaduló forrásból képeztük a 105 millió forintos olimpiai sportágak utánpótlás nevelési programjai költségvetési keretet. Ezt az összeget a kiemelt sportágfejlesztési programok utánpótlásnevelésre vonatkozó projektjei, illetve a Héraklész és a Sport XXI Programok sportági támogatásai együttes értékelése alapján, az olimpia sportágakon belül kompenzációs, felzárkóztató céllal kívánjuk felhasználni. A sportiskolai program támogatásának növekedését a rendszerbe 2013 szeptemberében az első évfolyamukkal belépő iskolák újabb évfolyamokkal történő kiterjesztése teszi indokolttá. 6

V. Fogyatékosok sportjának támogatása Fogyatékosok sportjának támogatása 327 000 000 Magyar Paralimpiai Bizottság és tagszervezetei 168 400 000 Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége 89.000.000 Magyar Speciális Olimpia Szövetség 44 500 000 Magyar Szervátültetettek Szövetsége 20 100 000 Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége 5 000 000 A Fogyatékosok sportjának támogatása előirányzatról érkező támogatás hozzájárul a fogyatékosok országos sportszövetségei működési támogatásához, a fogyatékosok versenysportja, ezen belül a nemzetközi- és hazai versenyrendszerek, a sportági műhelyek, sportágfejlesztési programok támogatásához, a fogyatékosok diák- és szabadidősport programjainak támogatásához. A támogatás az idei évben 327 M Ft. A támogatásból a hazai fogyatékosok sportjában tevékenykedő fogyatékosok országos sportszövetségei az integrált sporttevékenységek tekintetében az adaptált sportágak országos sportági szakszövetségei és sportági szövetségei is részesülnek. A támogatásról a MOB a Magyar Paralimpiai Bizottsággal köt támogatási szerződést és rajta keresztül jut el a támogatásban részesülő sportszövetségekhez. 7

VI. Szabadidősport támogatása Szabadidősport támogatása 300 000 000 Pályáztatásra 209 000 000 Szakmai célprogramokra 14 000 000 Sportdiplomáciára 7 500 000 Pályázati úton nem támogatható események támogatására 24 500 000 Országos szabadidősport szövetségek működésére 45 000 000 A Szabadidősport feladatok előirányzat terhére a MOB hazai szabadidősport tevékenységeket támogató pályázatok kiírását tervezi. Cél a magyarországi szabadidősport események, valamint a rendszeres szabadidős sportolási lehetőségek támogatása. A forrás terhére támogatjuk továbbá az országos szabadidősport szervezeteket működési feladatik, valamint szakmai tevékenységeik ellátásában. Ezek közül kiemelkednek a korábbi években rendszeresen megvalósított szakmai programok, valamint új elemként a sportdiplomáciai feladatok közül a 2015-ben Budapesten megrendezésre kerülő TAFISA Kongresszus előkészítése. A költségvetési törvény a szabadidősport támogatására 372,0 mft. támogatást biztosított, azonban a Szabadidősportért felelős Szakmai Tagozat az EMMI SIÁT tájékoztatása szerint 300,0 mft felosztására tehetett javaslatot. A további 72,0 mft előirányzatra az EMMI SIÁT köt szerződést. 8

VII. Diák- és hallgatói sport támogatása Diák- és hallgatói sport támogatása 466 700 000 Támogatott szervezet Támogatott összeg 120 600 000 1.Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség Közép- Magyarországi egyetemi sportfejlesztés ( TÁMOP-kiváltás) 61 500 000 2. Magyar Diáksport Szövetség 242 600 000 3. Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége 5 700 000 4. Református iskolák Diáksport Szövetsége 600 000 5. Szakszervezeti Iskolák Diáksport Szövetsége 5 700 000 6. Magyar Testnevelő Tanárok Országos Szövetsége 6 000 000 7. Testkultúrális felsőoktatási intézmények szakmai programjának támogatása Pécsi Egyetemi Atlétikai Club 2 000 000 Universitas Sport Club Szeged 2 000 000 Budapesti Egyetemi Atlétikai Club 2 000 000 Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület 2 000 000 Nyíregyházi Főiskola Sportegyesülete 2 000 000 Eszterházy Károly Főiskola Diák- és Szabadidősport Club (Eger) 2 000 000 Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete 4 000 000 Debreceni Egyetem Atlétikai Club 2 000 000 8. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar 4 000 000 9. Sportkutatások a köz- és felsőoktatásban 2 000 000 Kategóriánként összesítve: Közoktatási szabadidő- és versenysport 254 600 000 felsőoktatási szabadidő- és versenysport 206 100 000 sportképzés és kutatás 6 000 000 Mindösszesen: 466 700 000 A Diák- és hallgatói sport támogatása hozzájárul a diák- és hallgatói sporttal kapcsolatban álló országos sportszövetségek egy részének működéhez, a diákolimpiai és a főiskolaiegyetemi versenyrendszer finanszírozásához, ezen belül a nemzetközi- és hazai versenyrendszerek, a diák- és szabadidősport programjainak támogatásához, illetve a diákés hallgatói sporttal kapcsolatos rendezvények szervezéséhez. Az előirányzat célja mindezek mellett még a felsőoktatási intézmények mellett működő sportegyesületek támogatása, az iskolai testnevelés színvonalának fejlesztésére irányuló törekvések, a diák- és felsőoktatási 9

sporttal összefüggő szakmai feladatok, az iskolai, diák- és felsőoktatási sport népszerűsítésével összefüggő feladatok támogatása. VIII. Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása 200 000 000 Szövetség Magyar Amerikai Football Szövetség Magyar Biliárd Szövetség Magyar Bowling és Teke Szövetség Magyar Bridzs Szövetség Magyar Búvár Szakszövetség Magyar Darts Szövetség Magyar Erőemelő Szövetség Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség Magyar Fallabda Szövetség Magyar Floorball Szövetség Magyar Golyósportok Szövetsége Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Magyar Karate Szakszövetség Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség Magyar Kick-box Szövetség Magyar Kung Fu Szakszövetség Magyar Kutyasport Szövetség Magyar Modellező Szövetség Magyar Motoros Vízisport Szövetség Magyar Motorsport Szövetség Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2014 TÁMOGATÁS 2 480 000 Ft 3 971 000 Ft 8 084 000 Ft 3 352 000 Ft 12 055 000 Ft 3 862 000 Ft 4 493 000 Ft 3 159 000 Ft 3 699 000 Ft 3 082 000 Ft 3 308 000 Ft 3 362 000 Ft 4 423 000 Ft 11 660 000 Ft 5 684 000 Ft 17 533 000 Ft 5 059 000 Ft 2 959 000 Ft 5 234 000 Ft 5 168 000 Ft 4 825 000 Ft 5 630 000 Ft 10

Magyar Országos Horgász Szövetség Magyar Rádióamatőr Szövetség Magyar Repülő Szövetség Magyar Sakkszövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Magyar Sumo Szövetség Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Magyar TáncSport Szakszövetség Magyar Testépítő és Fittness Szövetség Összesen: 6 315 000 Ft 4 519 000 Ft 7 838 000 Ft 8 440 000 Ft 8 070 000 Ft 4 929 000 Ft 6 374 000 Ft 6 084 000 Ft 6 349 000 Ft 182 000 000 Ft Alaptámogatás: Magyar Országos Baseball Szövetség Magyar Gó Szövetség Magyar Hullámlovas és kitesurf Szövetség Magyar Korfball Szövetség Magyar Lábtenisz Szövetség Magyar Lábtoll-labda Szövetség Magyar Minigolf Szövetség Magyar Nanbudo Szövetség Magyar Pétanque Szövetség Magyar Szkander Szövetség Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség Összesen: Mindösszesen: 18 000 000 Ft 200 000 000 Ft A Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása előirányzatról érkező támogatásban szereplő programok és feladatok megvalósítására szolgáló keretösszeg hozzájárul a nem olimpiai sportágak országos sportági szakszövetségei és országos sportági szövetségei szakmai programjainak és feladatainak megvalósításával összefüggő szakmai és működési költségeihez. 11

A támogatás teljes egészében továbbadásra kerül a MOB tagszervezetei közé tartozó nem olimpiai sportágak sportszövetségei részére. A támogatásról a MOB közvetlenül a nem olimpiai sportágak országos sportági szakszövetségeivel és országos sportági szövetségeivel köt szerződést. IX. Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működése és projektjei Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok 37 200 000 működése és projektjei Magyar Edzők Társasága (MET) 6 900 000 Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) 30 300 000 A stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működése és projektjei előirányzat terhére támogathatók a Magyar Sporttudományi Társaság sporttudománnyal kapcsolatos szakmai programjainak megvalósításával összefüggő feladatok ellátása; valamint a Magyar Edzők Társasága szakmai programjainak megvalósításával összefüggő feladatok ellátása. A támogatás hozzájárul konferenciák, értekezletek, rendezvények szervezéséhez, valamint sportszakmai kiadványaik szerkesztéséhez és megjelentetéséhez. A program magába foglalja továbbképzések szervezését, szakmai ismeretek terjesztését, szakmai-módszertani anyagok készítését, valamint korszerűsítését. A program célja az egészséges életmód terjesztésével, a sporttudomány, az utánpótlás-nevelés, a fogyatékosok sportja, a szabadidősport, az iskolai és diáksport fejlesztésével, valamint a területi sportfeladatok ellátásának segítésével összefüggő programok, infrastrukturális és eszközfejlesztések támogatása. A tudományos és kutatási tevékenységek, tanulmányok, illetve hatástanulmányok elkészítése is a támogatás részét képezik. 12

X. Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása, valamint sportszövetségek adósságrendezése (adósságkonszolidáció) (2. számú melléklet) Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával 12 551 400 000 összefüggő feladatok támogatása, valamint sportszövetségek adósságrendezése (adósságkonszolidáció) Kiemelt Edző Program 1 600 565 000 A Magyar Kormány 2013-ban célul tűzte ki, hogy a sportszövetségek által felhalmozott adósságállomány problémáját rendezze annak érdekében, hogy a sportszövetségek sikeres működéséhez, szakmai feladatainak ellátásához minden feltétel adott legyen és a szükséges állami forrás rendelkezésre állhasson. Ennek érdekében a Kormány 1133/2013. (III. 14.) számú határozatával a kiemelt sportágak adósságkonszolidációjának támogatására 480,0 mft egyszeri átcsoportosítását rendelt el sportszövetségek adósságrendezése céljából. A MOB a kormányhatározatban foglaltak szerint közreműködött az adósságkonszolidációs támogatás biztosításában és ellenőrzésében. Nyolc sportszövetség adósságállományának rendezése történt meg, az ezzel kapcsolatos adminisztratív feladatokat a MOB elvégezte és lezárta. A 2014. évi költségvetésben szintén szerepel a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása, valamint sportszövetségek adósságrendezése előirányzat, amelynek keretösszegből 1.600.565.000 Ft. fordítható a MOB Elnöksége által 86/2013/EH. számú határozattal létrehozott Kiemelt Edző Programra (KEP) 2014. január 31.-2015. január 31. közötti időszakra. Az előirányzat soron lévő további keretösszegből a MOB döntési jogkörébe kerülő támogatási összegről és annak felhasználhatóságáról további egyeztetések várhatóak. 13

Sport társadalmi, civil és non-profit szervezetek I. Magyar Olimpia Bizottság működési támogatása Magyar Olimpia Bizottság működési támogatása 423 000 000 MOB Iroda 376 036 000 Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) 17 000 000 Fair Play 10 000 000 IWF működés 19 964 000 A MOB működési kiadásait a részére állami forrásból biztosított 423,0 mft nem fedezi. Ezen összegen felüli kiadásait saját, egyéb bevételekből kell finanszíroznia. Az állami forrásból finanszírozott működési kiadások döntően a MOB Iroda elhelyezésével, a foglalkoztatottak személyi jellegű kifizetéseivel, a működéshez szükséges üzemeltetési, fenntartási, irodai költségekkel kapcsolatban merülnek fel. Ezen a soron került megtervezésre továbbá a Magyar Olimpiai Akadémia, a Fair Play Bizottság, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség működési támogatása is. A TAO-val kapcsolatos bevételek fedezik a látvány-csapatsport támogatással, sportfejlesztési programmal összefüggő személyi jellegű kiadásoknak, valamint sportszakmai konferenciák költségeinek meghatározott mértékű ráfordításait. A Nemzetközi szervezetektől (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, Európai Olimpiai Bizottság) kapott támogatásokból az olimpiai mozgalom részesül támogatásban, amely az olimpiai mozgalommal összefüggő nemzetközi sportdiplomáciai feladatokkal összefüggő költségekre, NOB ösztöndíjra, valamint a MOB Iroda működési kiadásaira fordítható. A MOB támogatói az olimpiai mozgalomhoz kapcsolódó feladatokat finanszírozzák, a közvetlen olimpiai felkészülésen kívül az ezzel összefüggő marketing, marketingkommunikációs tevékenység, az olimpiai mozgalomhoz közvetetten kapcsolódó kiadások forrását is biztosítják. Az egyéb bevételek között a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség az általuk ellátott feladatokhoz foglalkoztatottakkal összefüggésben felmerült személyi jellegű ráfordítások állam által nem finanszírozott fedezetét megállapodás szerinti ütemezésben biztosítja, 2014. évben 66,2 millió forint kerül befizetésre a MOB részére. A pénzügyi műveletek bevételei elsősorban a banki költségeket, árfolyamveszteségeket fedezik. A közhasznú tevékenység bevételeként döntően a versenyengedélyekkel kapcsolatos regisztrációs díjbevétel jelenik meg, mely a kártyakibocsátási, illetve biztosítási költségek fedezetéül szolgál. A Közgyűlés döntése alapján a biztonságos működési feltételek fenntartása érdekében 80 mft. tartalékot képzünk. Budapest, 2014. január 27. 14