A tudományos osztály évi ülései a határozatokkal

Hasonló dokumentumok
Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

Építészeti Tudományos Bizottság

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

BESZÁMOLÓ. Kosztolányi az MTA rendes tagja

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére május 6.

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága október 01-én tartott üléséről

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Böszörményi út 138. "A" Főépület 2. Dr. Andorkó Imre Péter adjunktus. Tanszék. MÉK Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2017. számú határozata

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR MAGYAR FOLYÓIRATAI

III. S.Pártai Félmaraton

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának október 19-én tartott üléséről

Magyar Állatorvosok Lapja. Kertgazdaság. Állattenyésztés és Takarmányozás. Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD

NÖVÉNYFAJTA-OLTALMI KÖZLEMÉNYEK

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának ügyrendje

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Új könyvek a SZIE AGK (Tessedik Campus) Könyvtárában NÖVÉNYTERMESZTÉS. Csili és társai Fajták, termesztés, receptek Cser Kiadó, pld.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MEGHÍVÓ. Velünk Élő Tudomány. II. ATK Tudományos Nap

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34

II. S.Pártai Félmarathon

2. A tudományos bizottság neve: Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság SJTB

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

2017. JÚNIUS 20. KEDD

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Beszámoló a Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai tudományos bizottság Tudományos Bizottság évi tevékenységéről

Közgyűlési jegyzőkönyv

Rektori tanácsterem. Tanácsülés helyszíne. Levente. Tünde. Mihály. Péter. Melinda. László. Az ülést megnyitották 13:29:31

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

MINI FIÚ MINI LÁNY FIÚ LEÁNYZÓ

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka


3.2 A Doktori Iskola tanterve

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Veszprém Megyei Kormányhivatal. Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése 14:15:00. Rektori tanácsterem. Jelenlét (29 / %) Somhegyi Balázs

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségén a jegyzői Irodában 3073 Tar, Szondy György út 92.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

VI.Szigetköz Minimaraton

9. Győr-Lipót Futóverseny

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

Tanácsülés helyszíne. Levente. Dr. Benkő Melinda. Dr. Strommer László. Dr. Vukoszávlyev Zorán. Vidák Miklós. Németh Péter. Horváth Bálint.

JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ "ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT" KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN JÚNIUS 23-ÁN

A Képviselő-testület november 22-i rendkívüli ülésén hozott határozatai:

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

Növényvédelmi Tudományos Napok 2015

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése április 13.

Eötvös József Koszorú

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

Átírás:

A tudományos osztály 2013. évi ülései a határozatokkal Az ülés időpontja: 2013. január 9. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, I. em. Elnöki Tanácsterem 1. Osztályelnöki tájékoztató 2. Állásfoglalás az MTA doktora cím odaítéléséről Sótonyi Péter doktori ügye (védésről készült jegyzőkönyv csatolva) Előterjesztő: Makara B. Gábor akadémikus 3. Állásfoglalás a 2013. évi könyv- és folyóirat - kiadási pályázatra beérkezett művek támogatásáról Előterjesztő: Mézes Miklós akadémikus 4. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 5. Egyebek 6. Zárt ülés akadémikusok részvételével 1/2013. (I. 9.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással 97%-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy a Sótonyi Péter jelölt részére ítélje oda az MTA doktora címet. 2/2013. (I. 9.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 97%-os támogatottsággal javasolta a 2013. évben beérkezett folyóirat pályázatok közül az alábbiakban felsorolt folyóiratok az osztály által javasolt összeggel történő támogatását: Acta Veterinaria Hungarica Acta Agronomica Hungarica Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica Progress in Agricultural Engineering Acta Silvatica et Lignaria Hungarica Agrokémia és Talajtan Állattenyésztés és Takarmányozás Agrártörténeti Szemle Studiesin Agricultural Economics Cereal Research Communications

3/2013. (I. 9.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 97%-os támogatottsággal a 2013. évben beérkezett könyv pályázatok közül az első három helyre javasolta alábbiakban felsorolt könyvek támogatását: 1. Máthé Judit: Az Agrárium tudósai 2. Kozár Ferenc: Aconthoccocidae family group of the Palaearctic region 3. Tóth Magdolna: Az alma Az ülés időpontja: 2013. január 22. (kedd) 9 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, I. em. Felolvasóterem 1. Tagjelöltek bemutatkozó előadásai 2. Levelező tagok jelölése 3. Rendes tagok jelölése 4. Külső tagok jelölése 5. Tiszteleti tagok jelölése Előterjesztő: Solti László, osztályelnök 4/2013. (I. 22.) sz. osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúan elfogadta a Szavazatszámláló Bizottság személyi összetételét és a szavazás sorrendjét: sorrendben a levelező, rendes, külső és tiszteleti tagok jelölését. 5/2013. (I. 22.) sz. osztályhatározat: Az MTA Agrártudományok Osztálya határozatképesen, titkos szavazással a levelező tagok közé jelölte (50% feletti támogatottsággal): Kovács Melindát, az MTA doktorát, Barna Balázst, az MTA doktorát, Veisz Ottót, az MTA doktorát, Harrach Balázst, az MTA doktorát. A jelölteket az osztály az Elnökség elé terjeszti. 6/2013. (I. 22.) sz. osztályhatározat: Az MTA Agrártudományok Osztálya határozatképesen, titkos szavazással a rendes tagok közé jelölte Mesterházy Ákost, az MTA levelező tagját és Barnabás Beátát, az MTA levelező tagját. A jelölteket az osztály az Elnökség elé terjeszti. 7/2013.(I.22.) sz. osztályhatározat Az MTA Agrártudományok Osztálya határozatképesen, titkos szavazással a külső tagok közé jelölte Békés Ferencet, a kémiai tudományok doktorát. A jelöltet az Osztály az Elnökség elé terjeszti. 8/2013.(I.22.) sz. osztályhatározat Az MTA Agrártudományok Osztálya határozatképesen, titkos szavazással a tiszteleti tagok közé jelölte Barrow, Paul A. professzort (szakterülete: fertőző állatbetegségek, állatorvosi mikrobiológia, zoonózisok) és Puigdoménech Rosell, Pere professzort (szakterülete: molekuláris biológia). A jelölteket az osztály az Elnökség elé terjeszti.

Az ülés időpontja: 2013. február 6. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, I. em. Elnöki Tanácsterem 7. Osztályelnöki tájékoztató 8. Tagjelölés a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium 4. Sz. Szakértői Kollégiumába 9. Állásfoglalás az agrár-felsőoktatás helyzetéről Előterjesztő: Hornok László akadémikus a vitaindító bevezetője 10. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 11. Egyebek /2013. (II. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatorvos-tudományi Bizottság által kialakított álláspont alapján 100%-os támogatottsággal javasolja Nagy Péter PhD /2013. (II. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Agrár-közgazdasági Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján 100%-os támogatottsággal javasolja Koltai Judit Petra PhD 9/2013. (II. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Erdészeti Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján 100%-os támogatottsággal javasolja Koronikáné Pécsinger Judit PhD és Pásztory Zoltán PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 10/2013. (II. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont alapján 100%-os támogatottsággal javasolja Deák Tamás PhD és Podmaniczky Péter János PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. Az ülés időpontja: 2013. március 6. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, I. em. Elnöki Tanácsterem 12. Osztályelnöki tájékoztató 13. A 2014. évi tisztújítást előkészítő Jelölőbizottság tagjainak megválasztása

14. Állásfoglalás az MTA doktora cím odaítéléséről Farkas Róbert doktori ügye Előterjesztő: Mészáros János akadémikus 15. Javaslat Eötvös József-koszorúra 16. Állásfoglalás az osztály és az osztályhoz tartozó bizottságok 2012. évi tevékenységéről szóló beszámolókról 17. Állásfoglalás a 2013. évi utazási keret felosztásáról 18. Állásfoglalás Akadémia 2013. májusi rendes közgyűléséhez kapcsolódó tudományos programokról 19. Állásfoglalás az osztály 2013. évi nemzetközi szervezetekben történő jelenlétéről és a 2013. évi tagdíjról 20. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 21. Egyebek 11/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően a 2014. évi tisztújítást előkészítő Jelölőbizottság tagjairól az osztály határozatképesen, titkos szavazással döntött. A jelölőbizottság akadémikus tagjának Balázs Ervin akadémikust, közgyűlési képviselő tagjának Faragó Sándor közgyűlési képviselőt javasolta. 12/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással 91,4 %-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy Farkas Róbert jelölt részére ítélje oda az MTA doktora címet. 13/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással 55 %-os támogatottsággal Molnár Kálmánt, az MTA doktorát javasolta Eötvös József-koszorúra. 14/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúlag elfogadta az osztály és az osztályhoz tartozó bizottságok 2012. évi tevékenységéről szóló beszámolóit. 15/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúlag elfogadta az osztály 2013. évi utazási keretének felosztását.

16/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúlag támogatta az osztály részvételét a 2013. évi közgyűléshez kapcsolódó tudományos programok szervezésében. 17/2013. (III. 6.) osztályhatározat: Az előterjesztő tájékoztatóját és a szakmai vitát követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúlag támogatta az osztály az International Union of Soil Sciences szervezetben történő részvételének feltételét képező 2013. évi tagdíj kifizetését. 18/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Agrár-közgazdasági Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (38 szavazattal) 100%-os támogatottsággal javasolja Pintér Gábor PhD 19/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Növényvédelmi Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Koósné Szathmáry Erzsébet PhD 20/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatnemesítési,- tenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottság Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (36 igen, 2 nem szavazattal) 94,7%-os támogatottsággal javasolta Wichmann Barnabás PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 21/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatnemesítési,- tenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottság Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (35 igen, 2 nem szavazattal) 94,5 %-os támogatottsággal javasolta Szabó Fodor Judit PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 22/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatnemesítési,- tenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottság Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (37 igen, 1 nem szavazattal) 97,3%-os támogatottsággal javasolta Farkas Valéria PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 23/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatnemesítési,- tenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottság Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (37 igen, 1 nem szavazattal) 97,3%-os támogatottsággal javasolta Zsolnai Attila PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 24/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Makádi Marianna PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé.

25/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (36 igen, 2 nem szavazattal) 94,7%-os támogatottsággal javasolta Micskei Györgyi PhD 26/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (35 igen, 2 nem szavazattal) 94,5%-os támogatottsággal javasolta Tállai Magdolna PhD 27/2013. (III. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (36 igen, 2 nem szavazattal) 94,7%-os támogatottsággal javasolta Horváth Márk PhD Az ülés időpontja: 2013. április 3. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Felolvasóterem 1. Osztályelnök-helyettesi tájékoztató Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 2. Javaslat Széchenyi-díjra Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 3. Tudományos bizottságok elnökeinek beszámolója a 2012.évi bizottsági munkáról Előterjesztők: Cseh Sándor, az MTA doktora Faragó Sándor, az MTA doktora Tóth Magdolna, az MTA doktora Tóth Miklós, az MTA doktora Veisz Ottó, az MTA doktora 4. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 5. Egyebek Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 6. Osztályelnök-helyettesi tájékoztató Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 7. Javaslat Széchenyi-díjra Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 8. Tudományos bizottságok elnökeinek beszámolója a 2012.évi bizottsági munkáról Előterjesztők: Cseh Sándor, az MTA doktora Faragó Sándor, az MTA doktora Tóth Magdolna, az MTA doktora Tóth Miklós, az MTA doktora Veisz Ottó, az MTA doktora

9. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 10. Egyebek Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 28/2013. (IV. 3.) osztályhatározat Az osztály 2014. évi Széchenyi-díjra - a megfelelő támogatottság hiányában - nem jelölt senkit. 29/2013. (IV. 3.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Állatorvos Tudományi Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Hornok Sándor PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. Az ülés időpontja: 2013. június 12. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Felolvasóterem 1. Állásfoglalás Gócza Elen MTA doktora cím elnyerése érdekében benyújtott kérelméről Előterjesztő: Cseh Sándor, az MTA doktora 2. Osztályelnöki tájékoztató 3. Javaslat a 2014. évi állami kitüntetésekre 4. A tudományos bizottságok elnökeinek beszámolója a 2012.évi bizottsági munkáról Előterjesztők: Nagy Béla, az MTA rendes tagja Csáki Csaba, az MTA rendes tagja Beke János, az MTA doktora Jolánkai Márton, az MTA doktora 5. Állásfoglalás az agrár-felsőoktatás helyzetéről Előterjesztő: Hornok László, az MTA rendes tagja 6. Állásfoglalás a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj kuratórium 4. sz. Szakértői Kollégium létszámának bővítéséről Előterjesztő: Barnabás Beáta osztályelnök-helyettes 7. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 8. Egyebek

30/2013. (VI. 12.) osztályhatározat szavazással (34 igen, 0 nem) 100 %-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy bocsássa eljárásra Gócza Elen benyújtott pályázatát. 31/2013. (VI. 12.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással (34 igen) 100%-os támogatottsággal elfogadta Gócza Elen doktori ügyében eljáró bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 32/2013. (VI. 12.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály az ODVB előzetes javaslata alapján megvizsgálta és határozatképesen, titkos szavazással (24 igen, 11 nem) 68,57 %-os támogatottsággal javasolta Lanszky József doktori kérelmének osztályra történő befogadását és az Erdészeti Tudományos Bizottság kijelölését a habitus vizsgálatra. 33/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály 2014. évi állami kitüntetésre (március 15.) - a megfelelő támogatottság hiányában - nem jelölt senkit. 34/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, titkos szavazással támogatta Barna Balázs, az MTA levelező tagjának a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj kuratórium 4. sz. Szakértői Kollégiumába történő jelölését. 35/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, titkos szavazással támogatta Jenes Barnabás kandidátus Bolyai János Kutatási Ösztöndíj kuratórium 4. sz. Szakértői Kollégiumába történő jelölését. 36/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (34 igen, 0 nem szavazattal) egyhangúlag javasolta Pethő Ákos PhD 37/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Tóth Brigitta PhD 38/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Dobszai-Tóth Veronika PhD 39/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Móré Marianna PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé.

40/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Ficzek Gitta PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 41/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont álláspontja alapján egyhangúlag javasolta Rakonczás Gábor PhD 42/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont álláspontja alapján egyhangúlag javasolta Bodor Pál PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 43/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Bizottság által kialakított álláspont álláspontja alapján egyhangúlag javasolta Szikriszt Bernadett PhD 44/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Erdészeti Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Winkler Dávid PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 45/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Agrár-közgazdasági Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Strén Bertalan PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 46/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, titkos szavazással (30 igen, 3 nem, 1 tartózkodás szavazattal) 85,71 %-os támogatottsággal elfogadta Polgár Zsolt PhD átjelentkezési kérelmét a Növénynemesítési Tudományos Bizottságba. 47/2013. (VI. 12.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, titkos szavazással (12 igen, 20 nem szavazattal) 35,29 %-os támogatottsággal a tudományos munkája alapján nem tartotta megalapozottnak és ezért nem támogatta Lisztes-Szabó Zsuzsanna PhD átjelentkezési kérelmét a Mezőgazdasági Biotechnológiai Tudományos Bizottságba. Az ülés időpontja: 2013. szeptember 4. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem 1. Osztályelnöki tájékoztató 2. Állásfoglalás Hegedűs Attila MTA doktora cím elnyerése érdekében benyújtott kérelméről

Előterjesztő: Heszky László, az MTA rendes tagja 3. Javaslat a 2014. évi meghívásos folyóirat-pályázatra felterjesztendő folyóiratok listájára Előterjesztő: Mézes Miklós, az MTA levelező tagja 4. Javaslat a Progress in Agricultural Engineering Sciences c. folyóirat új főszerkesztőjére Előterjesztő: Mézes Miklós, az MTA levelező tagja 5. Állásfoglalás az osztály Velünk élő tudomány c. Magyar Tudomány Ünnepe 2013. keretében megrendezésre kerülő tudományos programjairól 6. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 7. Egyebek 48/2013. (IX. 4.) osztályhatározat szavazással 93,75 %-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy bocsássa eljárásra Hegedűs Attila benyújtott pályázatát. 49/2013. (IX. 4.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 100%- os támogatottsággal elfogadta Hegedűs Attila doktori ügyében eljáró bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 50/2013. (IX. 4.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással (34 igen szavazat) egyhangúlag elfogadta a 2014. évi meghívásos folyóirat-pályázatra felterjesztendő folyóiratok listáját: 1. Acta Veterinaria Hungarica 2. Cereal Research Communications 3. Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica 4. Progress in Agricultural Engineering 5. Acta Silvatica et Lignaria Hungarica 6. Agrokémia és Talajtan 7. Állattenyésztés és Takarmányozás 8. Agrártörténeti Szemle 9. Studies in Agricultural Economics 51/2013. (IX. 4.) osztályhatározat szavazással 85,29 %-os támogatottsággal javasolta Felföldi József PhD-t a Progress in Agricultural Engineering Sciences c. folyóirat főszerkesztőjének.

52/2013. (IX. 4.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással elfogadta a Velünk élő tudomány c. Magyar Tudomány Ünnepe 2013. keretében megrendezésre kerülő osztály programokat. 53/2013. (IX. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Szegi Tamás PhD 54/2013. (IX. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Hunyadi Gergely PhD 55/2013. (IX. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Növényvédelmi Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Kárpáti Zsolt PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 56/2013. (IX. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Erdészeti Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Keserű Zsolt PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 57/2013. (IX. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, az Agrár-közgazdasági Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Hegyi Judit PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. Az ülés időpontja: 2013. október 2. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem 1. Osztályelnöki tájékoztató 2. Állásfoglalás Dudásné Posta Katalin MTA doktora cím elnyerése érdekében benyújtott kérelméről Előterjesztő: Mesterházy Ákos, az MTA rendes tagja 3. Állásfoglalás Gócza Elen új bíráló-bizottságának összetételéről 4. Javaslat az Akadémiai Szabadalmi Nívódíjra 5. Javaslat Gábor Dénes Díjra

6. Javaslat a visegrádi országok tudományos akadémiáinak 2013. évi ifjúsági díjára az agrártudományok területéről 7. Javaslat az Akadémiai Kiadó 2013. évi Nívódíjára 8. Javaslat az OTKA Élettudományi Kollégium, Agrár 1; 2; 3 zsűrik lejáró mandátumú testületi tagjainak megújítására 9. Állásfoglalás aflatoxin ügyben Előterjesztő: Mesterházy Ákos, az MTA rendes tagja 10. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 11. Egyebek Az osztályülést követően Kovács Melinda, az MTA levelező tagja A fumonizin B1 mikotoxin a táplálékláncban, egészségkárosító hatásai címmel székfoglaló előadást tart. Időpont: 2013. október 2. 14 óra Helyszín: MTA Székház, Nagyterem 58/1/2013. (X. 2.) osztályhatározat szavazással javasolta Bedő Zoltánt, az MTA rendes tagját az OTKA Élettudományi Kollégiumba Kiss Levente, az MTA doktora helyére. 58/2/2013. (X. 2.) osztályhatározat szavazással, Birkás Mártát, az MTA doktorát (talajművelés, SZIE), Nagy Jánost, az MTA doktorát (növénytermesztés, Debreceni Egyetem), Karsai Ildikót, az MTA doktorát (molekuláris genetika, MTA ATK), Marton L. Csabát, az MTA doktorát (növénynemesítés, termesztés, MTA ATK), Pauk Jánost, az MTA doktorát (növénynemesítés, növényi biotechnológia, Gabonakutató Nonprofit Kft.), Bánfalvi Zsófiát, az MTA doktorát (molekuláris növénynemesítés, MBK, Gödöllő), Hegedűs Attila PhD-t (kertészeti növények biokémiája és mol. biológia, BCE), Podruzsik Szilárd PhD-t (agrár-közgazdaság, Budapesti Corvinus Egyetem) és azonos támogatást elérve Linc Gabriella PhD-t (citogenetika, MTA ATK) és Hajósné Novák Márta kandidátust (növénygenetika, nemesítés, SZIE) javasolta az Agrár 1 szakzsűribe a lejáró mandátumú testületi tagok helyére. 58/3/2013. (X. 2.) osztályhatározat szavazással, Kovács Melindát, az MTA levelező tagját (állat- és termelésélettan, Kaposvári Egyetem), Bercsényi Miklós PhD-t (haltenyésztés, PE), Gyuranecz Miklós

PhD-t (állatorvosi mikrobiológia, MTA, ATK, AOTI), Gálfi Pétert, az MTA doktora (állatorvosi gyógyszertan, SZIE), Bakonyi Tamás PhD-t (állatorvosi virológia, SZIE) Wehmann Enikő PhD (állatorvosi mikrobiológia MTA, ATK AOTI) javasolta az Agrár 2 szakzsűribe a lejáró mandátumú testületi tagok helyére. 58/4/2013. (X. 2.) osztályhatározat szavazással, Salánki Katalin PhD-t (növényi virológia, ABC, Gödöllő), Csathó Pétert, az MTA doktorát (agrokémia, MTA ATK), Palkovics Lászlót, az MTA doktorát (kórélettan, BCE), Samu Ferencet, az MTA doktorát (állatökológia, MTA ATK), Bartha Dénest, az MTA doktorát (erdészet, természetvédelem, NYME), Lehoczky Évát, az MTA doktorát (talajtan, MTA ATK), Várallyay Éva PhD-t (molekuláris növény virológia, MBK, Gödöllő) javasolta az Agrár 3 szakzsűribe a lejáró mandátumú testületi tagok helyére. 59/2013. (X. 2.) osztályhatározat szavazással 84,85%-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy bocsássa eljárásra Dudásné Posta Katalin benyújtott pályázatát. Egyúttal nyílt szavazással (33 igen szavazattal) 100%-os támogatottsággal elfogadta Dudásné Posta Katalin doktori ügyében eljáró bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 60/2013. (X. 2.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 100%-os támogatottsággal elfogadta Gócza Elen doktori ügyében eljáró új bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 61/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az előterjesztést, és a vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással Hadi Géza kandidátust, növénynemesítőt javasolta a 2013. évi Akadémiai- Szabadalmi Nívódíjra. 62/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az előterjesztést, és a vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással Tóth Miklóst, az MTA levelező tagját javasolta a 2013. évi Gábor Dénes-díjra. 63/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az előterjesztést és vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással 37 fő igen szavazatával, 51,35%-os támogatottsággal Gyuranecz Miklós PhD-t javasolja a 2013. évi Visegrádi Akadémiai Ifjúsági Díjra. 64/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Növénynemesítési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Puskás Katalin PhD 65/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Növénynemesítési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Cséplő Mónika PhD

66/2013. (X. 2.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Növénynemesítési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Balla Krisztina PhD Az ülés időpontja: 2013. november 6. (szerda) 10 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem 1.Osztályelnöki tájékoztató 2.Állásfoglalás MTA doktori cím elnyerése érdekében benyújtott kérelmekről 2.1. Lanszki József doktori ügye Előterjesztő: Mészáros János, az MTA rendes tagja 2.2. Penksza Károly doktori ügye Előterjesztő: Barna Balázs, az MTA levelező tagja 3. Állásfoglalás MTA doktora cím odaítéléséről Komlósi István védett doktori ügye Előterjesztő: Mézes Miklós az MTA rendes tagja 4. Javaslat az Akadémiai Aranyéremre 5. Javaslat Akadémiai Díjra 6. Javaslat Akadémiai Újságírói Díjra 7. Javaslat a Doktori Tanács tagjaira 8. Javaslat a Könyv-és Folyóirat-kiadó Bizottság tagjára 9. Javaslat a Tudományetikai Bizottság tagjaira 10. Állásfoglalás a Wolfgang Kessler kutatási díj díjazottjairól 11. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 12. Egyebek

67/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással 91,18%-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy bocsássa eljárásra Lanszki József benyújtott pályázatát. 68/2013. (XI. 6.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 97%-os támogatottsággal elfogadta Lanszki József doktori ügyében eljáró bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 69/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással 61,76%-os támogatottsággal javasolta az MTA Doktori Tanácsának, hogy bocsássa eljárásra Penksza Károly benyújtott pályázatát. 70/2013. (XI. 6.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 100%-os támogatottsággal elfogadta Penksza Károly doktori ügyében eljáró bíráló bizottság tagjait és az opponenseket. 71/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással 94,29%-os támogatottsággal javasolta Komlósi István részére az MTA Doktora cím odaítélését. 72/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az előterjesztést, és a vitát követően az osztály határozatképesen, titkos szavazással Basky Zsuzsannát, az MTA doktorát és Pacseszákné Kazinczi Gabriellát, az MTA doktorát javasolta a 2014. évi megosztott Akadémiai díjra. 73/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta akadémikus tagnak Varga Jánost, az MTA rendes tagját az MTA Doktori Tanácsába. 74/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta MTA doktora tagnak Palkovics Lászlót, az MTA doktorát az MTA Doktori Tanácsába. 75/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta MTA akadémikus póttagnak Csáki Csabát, az MTA rendes tagját az MTA Doktori Tanácsába. 76/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta MTA doktora póttagnak Popp Józsefet, az MTA doktorát az MTA Doktori Tanácsába.

77/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta MTA akadémikus póttagnak Mézes Miklóst, az MTA levelező tagját az MTA Könyv-és Folyóirat-kiadó Bizottságába. 78/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta akadémikus tagnak Nagy Bélát, az MTA rendes tagját az MTA Tudományetikai Bizottságába. 79/2013. (XI. 6.) osztályhatározat szavazással javasolta köztestületi tagnak Rajkai Kálmánt, az MTA doktora az MTA Tudományetikai Bizottságába. 80/2013. (XI. 6.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással 100%-os támogatottsággal támogatta MSc kategóriában Tóth Marcell, PhD kategóriában Kormosné Bugyi Zsuzsanna jelölését a Wolfgang Kessler kutatási díjra. 81/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Soltész Alexandra PhD 82/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Vashegyi Ildikó PhD 83/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Dobos Attila Csaba PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 84/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (25 igen, 4 nem szavazattal) 86,21%-os támogatottsággal javasolja Uri Zsuzsanna PhD felvételét az MTA Köztestületi Tagjai közé. 85/2013. (XI. 6.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Talajtani Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján (23 igen, 5 nem szavazattal) 82,14%-os támogatottsággal javasolja Záborszky Sándor PhD

Az ülés időpontja: 2013. december 4. (szerda) 11 óra Az ülés helyszíne: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem 22. Osztályelnöki tájékoztató 13. Állásfoglalás MTA doktora cím odaítéléséről Salánki Katalin védett doktori ügye Előterjesztő: Horváth József, az MTA rendes tagja 14. Javaslat az Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica c. folyóirat új főszerkesztőjére Előterjesztő: Király Zoltán, az MTA rendes tagja 15. Javaslat a 2014. évi osztályvezetés tisztújítását előkészítő Jelölőbizottság tagjaira 16. Állásfoglalás a köztestületbe jelentkezők tagságának elfogadásáról 17. Egyebek Az osztályülést követően Barnabás Beáta, az MTA rendes tagja A pollentől a termésig címmel székfoglaló előadást tart. Időpont: 2013. december 4. 14 óra Helyszín: MTA Székház, Díszterem 86/2013. (XII. 4.) osztályhatározat szavazással (32 igen, 1 nem) 96,97%-os támogatottsággal javasolta Salánki Katalin részére az MTA Doktora cím odaítélését. 87/2013. (XII. 4.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, nyílt szavazással egyhangúlag állást foglalt arról, hogy támogatja az Orvosi Tudományok Osztálya jelöltjének Jobst Kázmér akadémikus felterjesztését Akadémiai Aranyéremre. 88/2013. (XII. 4.) osztályhatározat szavazással jóváhagyta Barna Balázs, az MTA levelező tagjának jelölését 2014. január 1- től az Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica c. lap új főszerkesztőjévé. 89/2013. (XII. 4.) osztályhatározat A hozzászólásokat, kiegészítéseket követően az osztály határozatképesen, egyhangúlag javasolta Schmidt Jánost, az MTA rendes tagját a 2014. évi osztályvezetés tisztújítását előkészítő Jelölőbizottság akadémikus tagjának.

90/2013. (XII. 4.) osztályhatározat szavazással javasolta Varga Jánost, az MTA rendes tagját a 2014. évi osztályvezetés tisztújítását előkészítő Jelölőbizottság akadémikus tagjának. 91/2013. (XII. 4.) osztályhatározat szavazással javasolta Palkovics Lászlót, az MTA doktorát, közgyűlési képviselőt a 2014. évi osztályvezetés tisztújítását előkészítő Jelölőbizottság közgyűlési képviselő tagjának. 92/2013. (XII. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Növénynemesítési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Spitkó Tamás PhD 93/2013. (XII. 4.) osztályhatározat Az osztály határozatképesen, nyílt szavazással, a Növénynemesítési Tudományos Bizottság által kialakított álláspont alapján egyhangúlag javasolta Tóthné Zsubori Zsuzsanna PhD