Főszerkesztő: Kovacsevity Anna Szerkesztő: Micheli Tünde Műszaki szerkesztő: Farahó Zsolt Szerkesztőség: Eszék, Kneza Trpimira 23. Tel.:+ 385 (31) 215-648 E-mail: huncro@huncro.hr Kiadja: A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Horvát Köztársaság Kisebbségi Tanácsának (Zágráb) a támogatásával. Nyomda: Admiral Tisak d.o.o., Cerna. Ilustrirane dječje novine na mađarskom jeziku Barkóca Uredništvo: 31 000 Osijek, Kneza Trpimira 23. tel./fax: (031) 215-648 E-mail: huncro@huncro.hr Izdavač: Demokratska zajednica Mađara Hrvatske List je financijski pomagan iz Državnog proračuna Republike Hrvatske preko Savjeta za nacionalne manjine za 2013. godinu. ISSN 1333-0462 Kedves Barátom! Megjelenése óta az ember vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből élt. Az emberiség élettere az őskőkor végén majdnem az egész, vegetációval takart földkerekségre kiterjedt, kivéve a zord sarkvidéki területet és a Csendes-óceán egyes szigeteit. Majd lassan az ember elkezdte a környezetében vadon élő állatokat háziasítani, elkezdett termelni, gazdálkodni. Gondolom, kitaláltad, hogy a legújabb Barkóca témája a mezőgazdaság: hogyan is alakult ki; hogyan háziasította a növényeket és az állatokat az ember? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz, ha fellapozod mostani számunkat. Természetrajz rovatunkban a lepkékről tudhatsz meg többet, de sok-sok érdekes rejtvényt, memóriajátékot is készítettünk számodra, így biztosan nem fogsz unatkozni, ha végigolvasod a Barkócát! Pöttyön Pötty " 4. Mezogazdaság 6. A növények háziasítása 8. A virágos növény 9. Memóriajáték 10. Természetrajz 12. Mesélo 16. Töröm a kobakom " TARTALOM: 18. Barkácsoló 19. Kifesto 20. Mesélo 21. Töröm a kobakom 22. Viccek " " 3
A mezőgazdaság A mezőgazdaság kialakulása alatt a földművelés és állattenyésztés megkezdése értendő, mely kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdődött. A nemzetgazdaság e fontos ága a termőföld hasznosítása útján állítja elő termékeit, melyek nyersen vagy feldolgozva kerülnek emberi fogyasztásra, illetve termelői felhasználásra. A mezőgazdasági termelés nagyságát és irányát nagyban befolyásolja a talaj és az éghajlat. Tágabb értelemben a mezőgazdaság fogalomkörébe sorolják még a halászatot és az erdészetet is. A halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel szemben a mezőgazdaság már célirányos, tudatos termelési tevékenység, ami eleinte csak kiegészítette a természetből nyert táplálékokat. Később aztán a természetes vegetáció megritkításával, gumós és lágyszárú növényi részek ültetésével jutottak terméshez. Több növényfaj termesztésbe vonása, valamint az állatfajok háziasítása jelentette az első nagy előrelépést. A földművelés kialakulása Megjelenése óta az ember vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből élt. Az emberiség élettere az őskőkor végén majdnem az egész, vegetációval takart földkerekségre kiterjedt, kivéve a zord sarkvidéki területet és a Csendes-óceán egyes szigeteit. A földművelés korszaka a jégkorszakbeli eljegesedés, lehűlés miatt nem egy időben kezdődött meg az egész Földön, hanem egymáshoz képest eltolódva. A földművelés először 8000 körül kezdődött meg a Közel-Keleten, a termékeny félhold területén, a Zagrosz- és Toros-hegység azon dombos nyúlványain, melyek félkörben a Tigris- és az Eufrátesz-síkság kettős folyamvidékét fogják át. Majdnem egyidejűleg alakult ki a mezei termények célirányos művelése egymástól függetlenül a világ legalább három másik tájékán: Kelet-Ázsiában, Mexikóban és Peruban is. A földművelés megszületésének helye, elterjedésének módja vitatott kérdés. A régészek egy része úgy véli, hogy a földművelés kialakulása több helyen egyidejűleg történt, így az ősi Európában, Törökországban, Mezopotámiában, Palesztinában és Egyiptomban. A földművelés kialakulásának az okát egyes tudósok az utolsó jégkorszak után bekövetkezett drámai éghajlati változásokban jelölik meg, melyek oda vezettek, hogy a nagyobb embercsapatok egységesebben verődtek össze a még lakható vidékeken, így i.e. 4500 körül Egyiptomban, a Nílus völgyében. A lakosság összetömörülése és az élelmiszer szűkös volta kényszerítette volna az embereket a földművelésre? Más kutatók szerint azonban az éghajlati változások nem voltak olyan mélyrehatóak, és szerintük a földművelés olyan kedvező területeken fejlődött ki, ahol az emberek, állatok és ehető növények régóta tartósan egymás mellett éltek. 4
Az őskor embere Az őskőkor emberei a törzsszövetségeken belül eljutottak szellemi és fizikai fejlődésük határáig. Vívmányaik közé tartoztak széles körű ismereteik a szerszámok, a fegyverek, a szállás, a ruházat és az edények készítéséhez szükséges anyagokról. Ezek a lehetőségek és élelmiszerforrások változásával módosultak. A vadászat technikái szintén változtak. Az addig elejtett állatok, a mamut és a rénszarvas helyébe sok kisebb faj őstulok, vaddisznó, szarvas, őz és jávorszarvas lépett. A vadászat során zsákmányolt állatok sokfélék voltak, s ez megkövetelte, hogy pontos ismereteik legyenek az állatok viselkedéséről és a táj nyújtotta más táplálékokról. A vadászok és gyűjtögetők az élelemválaszték bővülésével egyre jobban megismerték közvetlen környezetüket, így egyre nagyobb kínálat állt rendelkezésükre a növényi és állati táplálékból. Az így specializálódott gyűjtögetők a gazdag táplálékforrással rendelkező területeken többé-kevésbé meg tudtak telepedni. Másrészt a felesleges élelmiszerek tárolása nagyobb edényeket igényelt, melyek csak nehezen voltak szállíthatók. A termékeny félhold területén nőtt egy szálas fűféle, a vadbúza, melynek magjai igen nagyok és könnyen learathatók voltak, s mely a nyugati világ legfontosabb kultúrnövénye lett. Így indult el a domesztikáció folyamata, azaz a vadforma átváltozása egy más jellegű, az emberi szükségletekhez alkalmazkodó kultúrformává ott, ahol a termékeny fűféle az egész területet beborító, zárt növényzetet alkotott. A földművelés és az állattenyésztés kialakulása nagyon biztonságos táplálkozási lehetőségeket nyújtott. Egyenes következményként valóságos népességrobbanás következett be: a paleolitikum végén, úgy 30 000 évvel ezelőtt jóllehet a homo sapiens már megtalálható az egész Óvilágban, Ausztráliában és Amerikában 6 millió ember élt a Földön; a neolitikumban pedig, i.e. 8000 és 6000 között már mintegy 80 millió. 5
A növények háziasítása Az első, emberek által elvetett mezei termények különböző búza- és árpafajták voltak, így a kétsoros árpa és az egyszerű búza, illetve tönkbúza. A növények domesztikált formái egyértelműen különböznek a vad formától, a búza esetében olyannyira, hogy a megművelt növény az ember nélkül nem tudna tovább létezni. Ezek a táplálékforrásban bekövetkezett változások nem egy célirányos beavatkozástól függtek, hanem az alkalmazkodás és a nem tudatos kiválasztás folyamatától, ahogy azt a neolitikum gyűjtögetői végezték. A vadbúza rendelkezik azzal a természeti adottsággal, hogy az érett kalászok felbomlanak, a magok pedig kihullanak. A hosszú toklászok révén az anyanövényből a magok messze hulltak, és a földet érést követően viszonylag szilárdan ültek a talajban. Valamennyi vadon növő fűfélének ez a tulajdonsága egyfajta önültetési folyamatot biztosít. Ami a természetben ésszerű folyamat, az a vadbúza első gyűjtője számára hátrányt jelentett, mivel a magvak elhullása csökkentette a termést. Vagy éretlen gabonát kellett begyűjteni, vagy az érés idején nagy veszteségek keletkeztek. Éppen ez a kellemetlen helyzet vezetett el azonban a kultúrnövényhez. A domesztikáció a növény normálistól eltérő tulajdonságain alapult. A genetikai hiányosságok miatt számos búzanövény nem tudta kalászait szétszórni, így nem tudott szaporodni. Ezért az érés idején éppen ezekből a magokból nagyobb mennyiséget nyertek, mint a normálisakból. A betakarítás vége felé csak az elütő típusú növényeknek lehetett még magja. A termésből a faluba történő beszállításakor valószínűleg sok elveszett. A magok szerencsés körülmények között kedvező talajba hullottak, kivált, hogy az első települések mindig vízlelőhelyek közelében és a dombos vidéken növő vad formáktól jelentős távolságra álltak. A következő évben kihajtó növények többségükben nem szóródó fajták voltak, és a falu közelében nőttek, tehát előnyösen aratták le őket. Ennek a nem tudatos szelekciónak az állandó ismétlődése végül egyre nagyobb és termékenyebb búzaföldek kialakulásához vezetett a falu közelében. Hasonló változás ment végbe minden egyes nem maghullató növény esetében, melyeket az ember gyűjtött. A döntő lépés a valóságos földművelés felé az értékes magvak megőrzésével és tervszerű vetésével következett be. Az első növény, melyet i.e. 4000 körül Kínában termesztettek, a köles volt. Vad formája a Sárga-folyó középső folyásánál egy erdő nélküli területen, de termékeny lösztalajon nőtt. Már 4000 körül termesztettek Észak-Kína falvaiban muhart. Maguk a falvak, így Pan- Po, meglehetősen nagyok voltak (kb. 600 lakos). A szokásos vesszőfonatú, agyagból vert falú épületeket gyűrű alakú árok védelmezte. A számos éléstár igen fejlett mezőgazdaságra utal. Kína jelenleg legfontosabb kultúrnövényét, a rizst, melynek vad formája Dél-Kína szubtropikus éghajlatán nő, i.e. 3000 körül domesztikálták. Még korábban kezdődött a földművelés Délkelet-Ázsiában. Thaiföldön az i.e. 7000 körüli időkből domesztikált lóbabot és egy borsófajtát találtak. Rizstermesztéssel valószínűleg már egy évezreddel a kínai művelés előtt foglalkoztak. kezdődött el a földművelés Mexikóban és Peruban. Mexikó kedvező elő- birtokában volt, mert itt a föld a legeltérőbb természeti feltételekkel rendelkezett, és a sokféle talajminőség az élvezhető vad növények ugyanolyan sokféleségét biztosította. Egy időben feltételek 6
Ezek azonban nem úgy, mint a Közel-Keleten nem borították el az egész földterületet, úgyhogy a megtelepedő életmód csak jóval később következett be. Az első magasabb kultúrák kb. 2000 évvel később jöttek létre, mint Mezopotámiában (i.e. 1000 körül). Közép-Amerika legfontosabb élelmiszernövénye, mely az indián, maja és azték kultúrák alapja lett, a kukorica volt. A legrégibb leletek az i.e. 5200-3400 közötti időszakból származnak. Még korábban domesztikálták a tököt és a babot. A neolitikus földművelés legrégibb amerikai leletei a Mexikói-öböl barlangjaiban, a Rio Grande-től délre találhatók (kb. i.e. 7000). Peru magasan fekvő területén, amely gazdag vízben és vadban, feltehetően már i.e. 15 000 körül letelepültek vadászok és gyűjtögetők. A célirányos termesztés legrégebbi leletei kb. 5600-ra datálhatók. A csendes-óceáni partvidékek éghajlati sajátosságuknál fogva igen kellemetlen feltételeket nyújtottak a földművelésre; egyedül a tök tenyészett. A rendszeres termesztés ott csak 2500-ban terjedt el, miután a technikák és a növények a felföldről a tengerpartra eljutottak. A most már elegendő élelmiszerkínálat, a kevesebb vadászbaleset és különösen a gyermekgyilkosságok mely a nomád életmódot folytató vadászok esetében túlélési szükségszerűség volt visszaszorulása következtében jelentősen gyarapodott a népesség. Egy-egy település lakosainak a száma csakhamar meghaladta annak tápláléklehetőségeit, úgyhogy egyes csoportok elvándoroltak, miután megfelelő vidéket találtak új falu alapítására. A földművelés döntően lendítette előre az emberi képességek fejlődését, és ezzel a civilizáció alapjává vált. A háziasítás története A kezdetben gyűjtögető, halászó és vadászó ősember környezetében még vadon éltek az állatok. Lassan, folyamatosan háziasította őket. Az ősember körül élő állatok közül néhányan önszántukból szegődtek mellé hisz barlangja körül mindig találtak élelemként hasznosítható maradékot, hulladékot. De voltak olyanok is, amelyek úgy kerültek az emberhez, hogy az a vadászaton megölt állatok kicsinyeit hazavitte. Ezeket a fiatal, gyakran még önálló életre képtelen állatokat lakóhelye körül tartotta, táplálta, gondozta és védelmezte. Az új környezetben a kevesebb mozgás, a rendszeres táplálás az állatok életmódját teljesen megváltoztatta. Így lassan megváltozott a szervezetük, valamint az emberhez való viszonyuk kapcsán a viselkedésük is. Az egymás mellett élés során az ember nemcsak megfigyelte, de egyre jobban meg is ismerte állatait. Továbbszaporításra azokat válogatta ki közülük, amelyek számára a legkedvezőbbek tulajdonságokkal bírtak. Természetesen ez a válogatás évszázadokon, évezredeken át folyt így alakultak ki a vadon élő állatokból 7 napjaink háziállatai.
A virágos virágos növény növény részei részei Jártunkban-keltünkben, bármerre vezessen utunk, növények ezrei vesznek bennünket körül. Alakjuk nagyon sokféle, felépítésük, méretük igen változatos lehet. Abban azonban valamennyi virágos növény megegyezik, hogy gyökerek kötik a talajhoz, amelyből vizet és tápanyagokat szívnak fel. A növény sok száz apróbb-nagyobb gyökerét együttesen gyökérzetnek nevezzük. A gyökerek által felszívott tápanyagokat a szár szállítja tovább. A szár a növény tartóváza. Rajta fejlődnek a levelek, a virágok és a termések. A virágos növények szára lehet lágy vagy kemény fás szár. A fák esetében a legvastagabb és legöregebb fás szár a törzs. A belőle kiinduló szárak alkotják a koronát. Közülük a legalább 3 éves szárnak ág a neve, a 2 éves a gally, az 1 éves pedig a vessző. A növény szárán helyezkednek el a zöld lomblevelek. Ezek készítik a növény számára a táplálékot, és veszik föl a levegőt is. A növény legcsodálatosabb része a virág, melyet a kocsány kapcsol a szárhoz. Az apró virágok kocsányai gyakran egy közös száron (tengelyen) csoportosulnak, virágzatot alkotnak. A kocsányon elhelyezkedő takarólevelek közül ha azok színben, alakban, nagyságban eltérők a külsőt csészelevélnek, a belsőt sziromlevélnek nevezzük. A virág belsejében találhatók a porzók és a termő. Amikor megtörtént a virág megporzása, a termőből termés fejlődik. Minden termés két fő részre különül el: termésfalra és magra. A növény gyökerét, szárát, levelét, virágát és termését összefoglaló néven szerveknek is nevezzük. A szervek mérete, alakja, színe mindig az adott növényre jellemző, így általuk a növények könnyen felismerhetők. 8
Memóriajáték Ragaszd föl ezt az oldalt egy keményebb papírra, majd vágd ki az ábrákat a szaggatott vonalak mentén! 9
A lepkék A lepkék (Lepidoptera) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályának utolsóként kifejlődött rendjébe tartoznak. TERMÉSZETRAJZ Felépítésük Méretük meglehetősen változatos: a kifejlett példányok szárnyainak a fesztávolsága néhány mm-től 30 cm-ig terjed. Ivari kétalakúságuk a test vastagságára, a szárnyak jellegére is kiterjed. Főleg a felnőtt állapotban nem táplálkozó fajoknál gyakori, hogy a nőstény a hímnél kevésbé mozgékony; az ilyen nőstények szárnya el is csökevényesedhet. Szabadon mozgatható fejük két oldalán egy-egy nagy, félgömb alakú szem ül; sok faj feje tetején még két pontszem is. A fejen található két csáp felépítése változatos; a két leggyakoribb típus a végig közel egyforma vastag, fonalszerű csáp és a fokozatosan elvékonyodó, sörteszerű csáp. Nagy felületű, tollas csápja többnyire a hímeknek van. A csápok feladata a különböző fizikai és kémiai ingerek felfogása. Szájszervük egészen speciális; a rovarok minden más rendjétől egyértelműen megkülönbözteti őket. E szájszerv legfontosabb és egyben legspecifikusabb eleme a pödörnyelv. Ez a hosszú, két félből álló cső az állkapcsi belső karéj alsó, illetve külső feléből nőtt össze. Amint neve is mutatja, általában laprugóhoz hasonlóan felpödörítve tartják, és csak iváshoz, illetve táplálkozáshoz nyújtják ki. Három pár járólábuk két-két karomban végződik. A lábak aránylag gyengék, inkább alkalmasak kapaszkodásra, mint járásra. Egyes szabad szárnyú lepkék első pár lába részben elcsökevényesedett. Két pár szárnyuk alakja és mérete rendkívül különböző; egyes fajok szárnya teljesen hiány. A hosszú, karcsú vagy rövid, zömök potroh tíz szelvényből áll, és ezekből az utolsó 2 3 tartalmazza az ivarszerveket. A testet, akárcsak a szárnyakat, szőrök és pikkelyek borítják. Hernyók A hernyók teste 14 szelvényből áll: fej, tor: 3 szelvény, szinte mindig egy-egy pár lábbal, potroh 11 szelvény A hernyók fején van a szájuk, egy pár, egészen rövid csáp, két oldalt rendszerint hat pár pontszem alsó ajkaikon pedig szövőmirigyek. Szájszervük erőteljes, fogazott rágó. 3 pár torlábuk 1 pár állábuk és 1 pár far- vagy tolólábuk szinte mindig van; a potrohlábak száma változó. A torlábak végkaromban végződnek; a torlábak utáni két első potrohszelvényen többnyire nincs lábuk. Megjelenésük az imágóhoz hasonlóan változatos: csupasz és hosszú, élénk színű, mérgező szőrökkel dúsan borított hernyókkal egyaránt találkozhatunk. Más fajoknak a teste mérgező (a tápnövény anyagcseretermékeitől). Színezetük és rajzolatuk rendkívül sokféle lehet. Bábok A lepkék bábja ún. múmiabáb, amin a szárny, a lábak, a csáp és a pödörnyelv körvonalai már átsejlenek anélkül, hogy ezek világosan elkülönülnének a test többi részétől. Csak az alacsonyabbrendű molylepkék között akadnak olyanok, amelyek bábjának végtagjai részben szabadon állnak. Életmódjuk A hernyók elsődlegesen szárazföldiek. Általában növényi anyagokkal táplálkoznak, tehát növényen vagy növényben élnek. A növényt kívülről rágják, vagy szárban, levélben aknáznak, azaz járatokat, alagutakat rágnak. Egyes, kis testű fajok teljesen a levélben fejlődnek ki, úgy, hogy az alsó és felső epidermiszt is érintetlenül hagyják. Sok faj hernyója egy-egy tápnövényre specializálódott, mások csak néhány növényen élnek meg, és vannak olyanok, amelyek szinte egyáltalán nem válogatósak. Egyes hernyók, ha elszaporodnak, nagyon gyorsan szinte teljesen letarolhatják tápnövényüket egy-egy területen, mert hihetetlenül gyorsan nőnek, és ehhez rengeteg táplálékra van szükségük. Egyes fajok nappal repülnek, mások éjszaka. A nappali lepkék többsége élénk színű, az éjszakaiak többnyire barnásszürkék. Az imágók pödörnyelve csak folyadék (érett gyümölcsök, harmatcseppek, virágok nektárja, fák kicsorduló nedve stb.) felszívására alkalmas. Némely fajok ürülékre vagy rothadó, erjedő anyagokra specializálódtak. Sokuk imágója egyáltalán nem táplálkozik. Szaporodásuk általában kétivarú, de ritkán előfordul a lárvanemzés és a szűznemzés is. Az udvarlás fajonként nagyon különböző lehet. A hímek gyakorta repülés közben, feromonokkal csábítják magukhoz a nőstényeket, amelyek az illatanyagtól valamiféle kábulatba esnek, így a hímek megakadályozhatják, 10 hogy faképnél hagyják őket.
Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát? 12 Nagymosást tart medve néni. Két fia kérve kéri: Míg te mosol, licsi-locs, málnát szed két kicsi bocs. Málnát szednek, ha találnak, kis huguknak, Márikának. Szép az erdő mindenütt: szőke nyírfa, sima bükk. Itt a bokor, itt a málna, jaj be édes, tömd a szádba! Szúr a tüske? Annyi baj! Bozontos a medve-haj. Telel kosár, tele bendő, két kis bocsnak elegendő. Elnyúlnak a fa alatt, Hé! Lopják a kosarat! Felriadnak most a zajra, néznek erre, néznek arra... Jaj! Hova lett a kosár? Pamat-fülük égnek áll. El nem rejti azt a fenyves, akinek a keze enyves! A két mackó szétszalad, Fölverik a bokrokat. Nézzünk körül ott a nyúlnál! Répán élek - mondja Nyúl Pál - meg káposztalevelen, Olykor meg is reszelem. Róka-asszony mondja: Mackók! Málnát nálam mért kutattok? Miért csináltok galibát? Többre tartom a libát! Sün Sámuel fa tövében siklót vacsorázik éppen. Nincs ennél jobb eledel! - mondja bölcsen Sámuel. Mókus, mókus! Hol a málna? Nem te vitted föl az ágra? Málna?! Dió, mogyoró meg fenyőmag, az a jó! Mókus Miklós kedves fickó, boldog ám a két kis mackó, mert a fáról leszalad, s kölcsönad egy kosarat. Nézd csak, nézd csak, ki fut erre? Senki más, mint Tolvaj Ferke! Itt a baj most, itt a jaj! Egy fatörzsön elhasal. Hát szaladjunk most utána? Nem, idesüss, itt a málna! Ó, be édes, zamatos, megszedjük, míg mama mos. Tele kosár, tele bendő, három bocsnak elegendő, nincsen otthon már hiba, málnát eszik Márika. Itt az este, ágyuk vetve, alszik három buksi medve. Medve néni fonogat - így őrzi a bocsokat.
Móra Ferenc: A csókai csóka Csókai csókának Mi jutott eszébe? Föl szeretett volna Öltözni fehérbe. Unta szegény jámbor, Hogy ő télen-nyáron, Örökkön-örökké Feketében járjon. Ahogy így tűnődik Ághegyen a csóka, Arra ballag éppen Csalavér, a róka. Attól kér tanácsot, Mit kellene tenni, Hófehér galambbá Hogy kellene lenni. Nincsen annál könnyebb - Neveti a róka - Fürödj meg a hóban, Te fekete csóka! Olyan fehér galamb Lesz rögtön belőled, Hogy magam sem tudom, Mit higgyek felőled. Nagyeszű rókának Szót fogad a csóka, Nagy vígan leugrik Az ágról a hóba. Az orra hegye se Látszik ki belőle, Kérdi is a rókát, Mit hisz most felőle? Azt hiszem, galamb vagy - Csípte meg a róka, S csapott nagy ozsonnát Belőle a hóba. Róka csípte csóka, Csóka csípte róka - Így lett fehér galamb A csókai csóka. 13
Benedek Elek: AZ ARANYSZŐRŰ BÁRÁNY Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hol volt mit egyenek, hol nem, s a szegény embert vetette fel a bú s a gond, hogy mit tudjon csinálni ezzel a sok gyerekkel. Eleget mondta nekik, menjenek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál, mind az apjára tátotta a száját. No, mégsem úgy volt egészen. A legkisebb ügyibevaló legényke volt, nem nézhette, hogy a testvérei egész nap ácsorognak, ő bizony - azt mondta az édesapjának - elmegy világgá, s addig meg sem áll, míg valami jó helyet nem talál. A szegény ember bezzeg nem bánta, hadd menjen: eggyel kevesebb kenyérpusztító lesz a háznál. Elment a legkisebb legényke, ment, mendegélt hegyekenvölgyeken által, s estére kelve egy faluba ért. Ott megtudta, hogy van a faluban egy erős gazdag ember, akinek annyi juha van, mint égen a csillag, s most éppen pásztort keres a nyáj mellé. Ment egyenest a nagy juhosgazdához, s elémondta, hogy mi jóba jár. - Éppen jókor jöttél - mondá a gazda -, mert elcsaptam a juhászomat. Hát, hallod-e, én felfogadlak, s ha egy esztendeig hűségesen őrzöd a juhaimat, bizony meg nem bánod. Megalkudtak, hogy ha esztend ilyenkor a nyájból egy sem hibádzik, ad egy aranyszőrű bárányt: abból megélhet úrimód, míg a világ s még két nap. - Itt a kezem, nem disznóláb! - mondá a legény, s kezet csaptak magyarosan. A juhosgazda adott neki egy szépen szóló furulyát, jól feltarisznyáltatta, s a legény kihajtá a nyájat a rétre. Közmént legyen mondva, a juhosgazdánál három nap volt az esztendő, de még eddig nem akadt legény, aki az esztendőt kiszolgálta volna, mert éjjel-nappal talpon kellett lennie, s ha csak behunyta a szemét, annyi juh hibádzott a nyájból, hogy egy szegény embernek elég lett volna egész életére. No, ez a legényke bezzeg nem aludt el. Mikor egy kicsit elálmosodott, elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s hát, Uram, Teremtőm, amennyi juh, mind táncra kerekedett. Az aranyszőrű bárány el nem maradt tőle, ez mindig előtte táncolt, de olyan szépen, olyan módosan, hogy csupa csuda. Mikor letelt az esztendő, szépen hazahajtotta a nyájat, a kapu előtt elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s a juhok táncolva mentek bé az udvarba. Ott állott a gazda az udvar közepén, s számolta a juhait, de csak úgy csillogott a szeme, mikor látta, hogy egy sem hibádzik a nyájból. 14 - No, te legény - mondá -, megöregedtem, kenyeremnek javát megettem, de még ilyen szolgám nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt, legyen rajta szerencséd. Hej, örült a legény, örömében nem találta helyét. Elbúcsúzott a gazdától illendőképpen, s ment az aranyszőrű báránnyal hazafelé. Mentek, mendegéltek, szépen lassan eregéltek, s estére egy faluba értek. Ott a legény szállást kért egy jó gazdaembernél, aki azt mondta: - Istené a szállás, kerüljön beljebb, öcsémuram! Bement a házba, de magával vitte az aranyszőrű bárányt is. De nézték, csodálták a bárányt! Különösen a házi leány nézte, csodálta sokáig, egész éjen be nem tudta hunyni a szemét, mind az aranyszőrű bárányról gondolkozott. Addig s addig gondolkozott, hogy fölkelt az ágyból, s szépen a bárányhoz orozkodott. Gondolta, hogy míg a legény alszik, kiviszi a bárányt, s valahol eldugja. No hiszen, ezt jól elgondolá, mert ahogy a kezét rátette, a bárány szőrére ragadt egyszeribe. Oda bizony, mind a két keze. Eközben hajnalodott, s a legény fölébredt. Látja, hogy a leány a bárány hátához van ragadva, gondolkozott, hogy mármost mit csináljon. Ő bizony továbbmegy a báránnyal, s hadd jöjjön vele a lány is. Hát úgy is tett, s ahogy kiértek az utcára, elővette szépen szóló furulyáját, s fújta, fújogatta. Hej, láss csudát! Táncolt a bárány, bárány hátán a leány, hogy csak úgy porzott belé az utca. Meglátja ezt egy asszony, aki éppen akkor vetett be kenyeret a sütőkemencébe, kiszalad a sütőlapáttal, üti a leányt, s szidja éktelenül: - Nesze, nesze, te világ bolondja! Nem szégyelled magad leány létedre?! Nesze, nesze! Hiszen nem sokáig szidta, verte, mert egyszerre csak a lapát a leány hátához ragadt, lapát nyeléhez az asszony, s a legény csak fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját. Táncolt nagy begyesen elöl a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a lapát, lapát nyelén az asszony, úgy mentek végig az utcán. Ahogy a templom elé érnének, éppen jön ki a templomból a pap, s utána a sok nép. Kacagtak a népek, de a pap erősen megbotránkozék, hogy az ünnepnapot így meggyalázzák, odaszalad, s üti az asszonyt a pálcájával. De csak egyszer ütött rá, a pálca az asszony hátához ragadt, a pálca végéhez a pap, s az is táncolt a többi után. A vénasszonyok összeverték a tenyerüket, s elkezdettek kiabálni, jajgatni: - Jaj, jaj, még elviszik az aranyszájú papunkat, ne hagyjuk, emberek, asszonyok!
Nosza, utána az egész falu népe, megfogják a papot, hogy visszahúzzák, de ahogy rátették a kezüket, sorba mind odaragadtak. A legény pedig fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját, s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát végén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, pap után az egész falu. Így értek egy városba. Ez éppen a király városa volt. Ott a legény betért egy korcsmába, tarisznyába tette a furulyáját, hadd pihenjen egy kicsit a bárány, báránnyal az egész falu. Kérdi a korcsmárost: - Miféle város légyen ez? Mondja a korcsmáros: - Ez a király városa. Szóból szó kerekedik, s a korcsmáros elmondja, hogy a király erősen szomorú, mert van egy szépséges leánya, aki még soha nem nevetett. Kihirdette az országában, hogy annak adja a leányát, aki meg tudja nevettetni, de még eddig hiába próbálkoztak, a királykisasszony olyan szomorú, mint a háromnapos esős idő. No - gondolá a legény -, szerencsét próbálok, hátha én meg tudom nevettetni. Ment a király udvarába, mellette a bárány, bárány után az egész falu, de az utcán nem táncoltatta őket. Béjelenteti magát a királynál, s elémondja, hogy ő megpróbálná, hátha meg tudná nevettetni a királykisasszonyt. - Jól van, fiam - mondá a király -, próbáld meg, de ha meg nem nevetteted, karóba húzatom a fejedet. - Egy életem, egy halálom, akárhogy lesz, megpróbálom - mondá a legény -, csak a királykisasszony álljon ki a tornácba. Azzal lement az udvarra, a király pedig kiállott a leányával a tornácra, s úgy várták, hadd lám, mit tud a szegény legény. Hiszen mindjárt megmutatta, hogy mit tud. Csak elévevé szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s - uccu neki bolond eszed, ami volt is, mind elveszett! - táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát nyelén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, a pap után az egész falu. No, ilyen táncot még nem látott a világ, kacagott a király, de hát még a leánya! A könnye is kicsordult, s csengett a palota a kacagástól. A bárány erre még nagyobbakat ugrott, s egyszerre csak levált a hátáról a leány, leány hátáról a lapát, lapát nyeléről a sütőasszony, asszony hátáról a pálca, pálcáról a pap, papról az egész falu, s úgy táncoltak egyesben. Most meg a király kezdett könyörögni, hogy ne táncoljanak már többet, mert ő is meghal, a lánya is meghal a sok kacagásban. No, ha úgy, hát a legény eltette a furulyáját, s egyszeriben vége volt a táncnak. - Hallod-e, te juhászlegény - mondá a király -, a leányomat megnevettetted, hát neked is adom, s vele fele királyságomat. A papot ott tartották, az mindjárt össze is adta a fiatalokat. Ott maradt a falu is az udvarban, s úr lett még a cigányból is. A juhászlegényből lett király egyszeriben hatlovas hintókat küldött az apjáért s testvéreiért is. Ezekből is mind nagyurak lettek. 15 Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
töröm a kobakom Egymáshoz tartozók Kösd össze az összetartozókat! Darabszám Számold meg, miből hány darab van, majd kösd össze a megfelelő számmal! 1 2 3 4 5 6 7 8 9 16
Játszótér A két kép között 4 különbség van. KIFESTŐ 1717
Barkácsoló Memóriajáték só-liszt gyurmából Káprázatosan színes halak, amelyek nemcsak mutatósak, de még játszani is lehet velük méghozzá memóriajátékot! Elég a só-liszt gyurmából halacskaformákat kiszaggatni, különféle színekkel és mintájúakra megfesteni, s már indulhat is a játék, amelynek a végén az nyer, akinek több halacskája van! Elkészítése: 1. A hozzávalókat csomómentesen elkeverjük egy - lehetőleg teflonbevonatú - edényben (ez azért fontos, mert így kevésbé ég majd le). 2. Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett addig melegítjük, amíg olyan sűrű lesz, hogy már nem lehet tovább kavargatni. 3. Kikaparjuk a lábasból, azon melegében kézzel átgyúrjuk, majd hagyjuk hűlni. 4. Miután kihűlt, egy műanyag zacskóban vagy egy lefedett edényben tároljuk, mert így sokáig nem szárad ki, és akár hetekig is eláll. 18 Hozzávalók: 2 bögre liszt, 1 bögre apró szemű só, 2 bögre langyos víz, 2 tk. borkősav vagy citromsav, 1 ek. olaj, halacska alakú kiszúróforma, temperafestékek. BARKÁCSOLÓ
19
A szamár meg az oroszlán Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr - volt egyszer egy szamár. Ez a szamár elindult, hogy lásson országot-világot. Amint megy, mendegél, találkozik egy oroszlánnal. Megnézi az oroszlán erősen a szamarat, mert még ilyen nagy fülű állatot nem látott világon való életében, s kérdi tőle: - Hát te ki vagy s mi vagy, te füles? Azt mondja a szamár: - Iá! Iá! Én a bárányok királya vagyok. - No bizony, ha a bárányok királya vagy, hadd lássuk, melyik erősebb! Itt van egy fa, ni! Húzd le annak a tetejét a földre. - Húzd le elébb te - mondotta a szamár -, aztán én is lehúzom. Az oroszlán nagyot ugrott, derékon kapta a fát, s lehajlította a földre. - Hisz ennél én többet tudok - mondta a szamár, s mikor éppen az oroszlán el akarta ereszteni a fa tetejét, megfogta, belekapaszkodott, de abban a pillanatban fel is lódította a fa, s úgy eldobta a szamarat, hogy a fától egy puskalövésnyire esett le. Éppen egy bokor tövébe esett a szamár; ott guggolt egy nyulacska, azt estében agyonütötte. Felkapta a nyulat a szamár, vitte az oroszlánhoz, s mutatta nagy diadallal. - Látod-e? Ilyen erős vagyok én! Az oroszlán egy kicsit elszégyellte magát, de mégis azt mondta: - No, próbáljunk még egyet! - Én nem bánom - mondta a szamár -, de azt előre megmondom neked, hogy ha a fél fülemet hátracsapom, akkor még csak fél haragban vagyok, de mikor a másik fülemet is hátracsapom, akkor szaladj, amerre látsz, mert különben vége az életednek. Hej - gondolta az oroszlán -, ennek fele sem tréfa! Azzal uccu, nekirugaszkodott az erdőnek, szaladt, ahogy tudott. Amint szalad, jön szembe vele egy farkas. - Hát te hová szaladsz, oroszlán? - Jaj, ne is kérdezd! Találkoztam a bárányok királyával, s azt mondta nekem, ha a fél fülét hátracsapja, akkor csak fél haragban van, de ha a másikat is hátracsapja, vége az életemnek. - De már én szeretném látni azt az állatot - mondotta a farkas. - Gyerünk vissza, ketten csak elbírunk vele. - Nem megyek én - mondta az oroszlán. - Ne félj, csak gyere. Csinálok egy nyírfagúzst, abba beletesszük a nyakunkat, együtt élünk, együtt halunk, ne félj! No, ebbe bele is nyugszik az oroszlán. A farkas hamarosan nyírfagúzst csinál, beledugják a nyakukat, mennek, mendegélnek, s egyszer csak meglátják a szamarat. A szamár is meglátja őket, s hátracsapja az egyik fülét. - Látod-e - mondja az oroszlán -, az egyik fülét már hátracsapta, forduljunk vissza, amíg csak fél haragban van. - Gyere csak, gyere - biztatta a farkas -, ne félj tőle! Egyet-kettőt lép az oroszlán nagy nehezen, de mikor a szamár a másik fülét is hátracsapta, hirtelen megfordult, akart, nem akart a farkas, vitte őt is magával, szaladt esze nélkül. Egyszer csak a farkas földhöz vágja magát. Úgy megszorította a gúzs a nyakát, hogy felfordult. Megáll az oroszlán, nézi a farkast, hogy mi történt vele. A farkasnak ki volt tátva a szája, s az oroszlán azt hitte, hogy rávigyorog, nevet az ő gyávaságán. Mondta az oroszlán: - Hiszen neked nevetség, de nekem ijedség! Azzal otthagyta a farkast, hátra sem mert nézni, világgá szaladt. Ha az oroszlán el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna. 20
töröm a kobakom Hogyan ejtjük? S-sel vagy sz-szel ejtjük? Keresd meg Keresd meg és húzd át azt a tárgyat: - amelyik fölött papírsárkány, alatta pedig seprű, - amelyik mellett jobbról egy maci, balról pedig egy talicska, - amelyik alatt papírsárkány, fölötte kulcs, - amelyik mellett balról zokni, jobbról pedig egy maci található! Békavadászat Vajon melyik gólya fog békára vadászni? Rajzold meg az utat a tóig! színezd ki! 21
VICCEK Diák levele szüleihez: Drága szüleim, küldjetek 500 kúnát, hogy megnyugodjak, nincsenek anyagi gondjaitok. Az érettségin megkérdezi a tanár az egyik diáktól: - Melyik nagy folyó folyik keresztül Németországon, és mi a neve? A diák kihúzza magát: - Németországon több nagy folyó folyik keresztül, és a nevem Kovács. Vidéki kislány felel ókori történelemből. - Mondd meg szépen, kivel harcolt Akhilleusz a trójai csatában? - Plutóval. - Egyáltalán nem! Törd még a fejed! - Néróval. - Szó sincs róla. - Akkor Hektorral! De hogy valamelyik kutyánkkal, az biztos. - Az én kisfiam rendkívüli gyerek, tele van eredeti ötletekkel, igaz tanár úr? - Ó igen, különösen ami a helyesírást illeti. - Te, Gizike, nagyon szépen fejlődik az osztályod! Arra a kérdésre, hogy ki volt a legnagyobb királyunk, már csak nyolcan írták, hogy a Burger King! 22 Történelemórán a tanár kérdezi, hogy ki tudja megmondani, hány dúlás volt Magyarországon? Pistike jelentkezik, majd magabiztosan vágja rá: - Három! Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadulás. Kémiaórán a tanár kérdezi: - Na gyerekek, ha beledobom az aranygyűrűmet a savba, szerintetek feloldódik? - Nem, tanár úr. - Nagyon jó! És miért nem? - Mert akkor nem tetszene beledobni... Pistike felel földrajzórán: - A földet leginkább egy lúdtojáshoz hasonlíthassuk. A tanár közbeszól, hogy tjuk. Erre Pistike: - A földet leginkább egy tyúktojáshoz hasonlíthassuk... - Pistike, most Arkhimédesz törvényéről foglak kérdezni - szólítja fel a kis Pistát a tanár: - Mi történik, ha beülsz egy vízzel teli kádba? - Megszólal a telefon. Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni: - És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában? - A csengő. Tanév kezdete van, leküldi Isten Szent Pétert a Földre, hogy nézze meg, mit csinálnak az egyetemi hallgatók. Jár-kel Szent Péter, s mikor visszamegy, kérdi tőle Isten, mit látott. - Hát, az orvosi egyetemen tanulnak, a jogon úgyszintén. De a műegyetemen... csak buliznak. Év közepén megint leküldi Szent Pétert, majd újból kéri, mondja el, mit látott. - Az orvosi egyetemen szakadtak bele a tanulásba, a jogon ugyanúgy. De a műegyetemen buliznak, lógnak, szórakoznak. Év végéig többször megismétlődik a helyzet, mikor is vizsgaidőszak előtt megint lemegy Szent Péter, s mikor visszajött, kérdi tőle Isten: - Nos, mit láttál? - Az orvosin reggeltől estig, megállás nélkül tanulnak, izgulnak, a jogon szintén. - Hát a műegyetemen? - Ott már csak imádkoznak... - Imádkoznak? Jó! Akkor ezeket átengedjük!