Hargittai István TELLER Akadémiai Kiadó, Budapest
A borítón: Teller Ede az 1950-es évek elején (a Los Alamos Nemzeti Laboratórium szívességéből) Ez a kiadás az I. Hargittai: Judging Edward Teller: A Closer Look at One of the Most Influential Scientists of the Twentieth Century. Prometheus, Amherst, New York, 2010 angol nyelvű eredeti kiadás nyomán készült. Fordította Gács János A kötet megjelenését támogatta: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Kémiai, Műszaki és Fizikai Tudományok Osztályai Paksi Atomerőmű Zrt. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Kovács Gábor BME VBK Varga József Alapítvány ISBN 978 963 05 8924 6 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2011 Hargittai István, 2011 Akadémiai Kiadó, 2011 Hungarian translation Gács János, 2011 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary
A totalitárius rendszerek áldozatai emlékének ajánlom
Megköszönöm az Alfred P. Sloan Alapítványnak (New York), hogy anyagilag támogatta amerikai levéltári kutatásaimat és a könyv megírását
Tartalom A szerző előszava a magyar kiadáshoz... 11 A magyar kiadás elé (Pálinkás József)... 13 Előszó (Peter Lax)... 21 A szerző előszava... 25 I. Teller Magyarországon: származás és háttér... 35 Történelmi háttér... 37 A kezdetek... 48 Gyermekkor... 50 Gimnáziumi tapasztalatok... 52 A felsőfokú tanulmányok kezdete... 60 A család sorsa... 64 II. Németország: út a tudományhoz... 73 Miért Németország?... 73 Karlsruhe és München... 78 Lipcse és Göttingen... 84 Teller és Németország... 94 III. Átmenetek... 107 Koppenhága és London... 108 Az Újvilág... 119 Molekulafelügyelő... 121 Színre lép a magfizika... 135 IV. Út az atombombához... 143 Vége az idillnek... 144 Átállás a háborúra... 157 Teller antikommunizmusának gyökerei... 169 Dilemmák a bomba körül... 176 7
V. Nem volt csend a vihar előtt... 189 Chicago... 192 Tartós barátság... 198 Mici... 203 Bekapcsolódás a politikába... 205 Reaktorbiztonság... 214 A nagy vita... 217 VI. A hidrogénbomba atyja... 235 A hidrogénbomba nyomában... 238 Megismerhetjük-e a múltat?... 257 VII. Az aggódástól a küzdelemig... 277 Út Livermore-hoz... 278 Megnyúló árnyékok... 289 A Teller Műegyetem... 310 VIII. Kettős tragédia: Teller és Oppenheimer... 313 Párhuzamos életek... 314 Az ügy és a meghallgatás... 332 Utóhatás... 343 Veszélyes beépített ügynök... 352 IX. Radioaktív szennyezés és atomcsend... 359 Az atomcsendegyezmény ellen... 361 Teller Pauling ellen... 368 Folytatódó szembenállás... 373 A Teller Szilárd nyilvános viták... 382 Vonakodó forradalmár... 387 Más korlátozó szerződések ellenében... 390 Nukleáris tél... 394 X. Olyan monomániás, akinek sok mániája van... 399 Kódfejtési próbálkozás... 400 A licitálás mámora... 402 TRIGA... 405 Politika korlátok nélkül... 407 Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat... 416 Titkosság... 427 Three Mile Island... 435 XI. Hadban a csillagokkal... 439 A nagy szövetség... 440 SDI... 442 Látomás és elkötelezettség... 448 A röntgenlézeres fegyver... 454 Világpolitika... 465 Ragyogó kavicsok... 470 Csúcstalálkozók... 472 8
XII. Záró gondolatok... 477 Hazatérés... 479 Teller zsidósága... 484 Orosz kapcsolatok... 486 Méltatás... 489 Cimkék... 496 Tanácsadás... 501 A két (és több) Teller... 505 Hagyaték... 508 Utószó (Richard L. Garwin)... 513 Kronológia. Válogatott események Teller Ede életéből... 517 A kötetben szereplő nevek jegyzéke... 519 Mutató... 537 Köszönetnyilvánítás... 560 Válogatás a szerző magyarul megjelent műveiből... 563 9
A szerző előszava a magyar kiadáshoz Nagy örömömre szolgál, hogy Teller Edéről szóló könyvem magyarul is megjelenik. Ahogy Teller Ede is érezte élete végén saját életútjával kapcsolatban, úgy ez a könyv is ezzel érkezik meg igazi otthonába. Ahogyan Teller Ede életműve is gyökereiből táplálkozik, úgy ez a könyv sem lehet mentes mindattól, amit szerzője élete során megélt. Szeretettel és némi büszkeséggel nyújtom át a könyvet a magyar olvasónak, és azt remélem, hogy legalább olyan érdeklődéssel fogja kézbe venni, mint az amerikai. A magyar változat alig tér el az eredeti angoltól, a szöveg csak néhány olyan helyen egyszerűsít, ahol az elsősorban amerikai olvasónak szánt eredeti változat a magyar olvasó számára túlságosan nyilvánvaló ismereteket tartalmaz. E helyütt köszönöm meg Gács János igényes fordítói munkáját. Az Akadémiai Kiadónak köszönöm a magyar kiadás gondozását. Réffy Balázs szerkesztő már az eredeti angol nyelvű könyv készítése közben biztosított segítőkészségéről, érdeklődéséről és a magyar változat kiadásáról 2009-ben, amiről éppen az akkori gazdasági válság legnehezebb időszakában döntött az Akadémiai Kiadó. Ugyancsak ebben az időszakban kellett a magyar változat kiadásához szükséges támogatást is összegyűjteni, ezért még hangsúlyozottabban jár a köszönet a kötet minden támogatójának: Pálinkás Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának, a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-nek, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Varga József Alapítványának, Kovács Gábornak és a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztályának. 11
Köszönettel tartozom továbbá Sisák Gábor felelős szerkesztőnek (Akadémiai Kiadó) a magyar változat szerkesztésében végzett gondos és értő munkájáért. Budapest, 2011. március Hargittai István 12
A magyar kiadás elé Tudományos igényességgel megírt életrajz? Szemelvények a 20. század történelméből egy különleges tudós különleges életének bemutatásán keresztül? A tudomány, a tudósok és a hatalom viszonyának példákkal illusztrált bemutatása? Ilyen és hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem Hargittai István Teller című könyvét végigolvasva. Teller Edével magam is beszélgettem néhányszor. Hargittai István művében Teller életútjának bemutatása gazdag részletességgel, a leírt események és történetek pontos dokumentálásával, egy tudományos munka igényességével, számomra mégis lenyűgözően fordulatosan, érdekesen és olvasmányosan történik. Tellerről számos történet kockáztassuk meg: legenda kering a memoárirodalomban. A könyv szerzője igyekszik utánajárni ezeknek a történeteknek, felkutatva a még fellelhető forrásokat. Teller Ede munkásságának megítélése az 1940-es évek óta de az 1954-es, híres Oppenheimer-meghallgatáson tanúsított magatartása, majd a nyolcvanas évek elején a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés melletti kiállása óta biztosan viták tárgya. Ettől a tudományos igényességgel megírt műtől mégsem várja senki, hogy a vitában a döntő szót kimondja. A könyv egyik nagy erénye éppen az, hogy bebizonyítja: nincs végső szó. Teller kétségtelenül kiemelkedő tudós, a világtörténelem legbefolyásosabb tudósainak egyike, de ember is, erényekkel és hibákkal, jóra törekvéssel és tévedésekkel, állhatatossággal és esendőséggel. Ezek párhuzamos bemutatásával, egy viharos életet megörökítve válik letehetetlenné ez a könyv. A történet középpontjában egy zsidó származású magyar tudós áll, aki a történelem nagy felfedezésekkel és leírhatatlan borzalmakkal teli századában részese volt e felfedezéseknek, és közelről érintették a borzalmak. Ott volt, amikor a tudomány soha nem látott mértékben lett hatalmi, katonai tényező. Egy, 13
a mindennapoktól oly távoli tudományos felfedezés az atommaghasadás néhány év alatt vált az emberiség egyik legszörnyűbb fegyverének alapelvévé, míg egy másik felfedezés a magfúzió jelentős részben éppen Teller munkásságának köszönhetően egy még szörnyűbb fegyvert teremtett, miközben az energiaellátás hosszú távú megoldásának egyik lehetőségét kínálta. Sokan vannak, akik Tellert meg- és elítélik. Hargittai István könyve jól érzékelteti Teller egyéniségének bonyolultságát e megítélések tükrében. Elismerve Teller tevékenységének összetettségét, észre kell vennünk egy vezérmotívumot: a diktatúráknak az emberiség egész létére való veszélyességét felismerő belátást és az ennek megítélésében való hajthatatlanságot. Talán a tudomány elefántcsonttornyában élők is megértik, emberek sorsáról döntést soha nem hozók is belátják, hogy néha nem dönteni sokkal rosszabb, mint nem a legjobb döntést meghozni, és vannak pillanatok, amikor megértik Teller, Szilárd, von Neumann, Enrico Fermi, Robert Oppenheimer határozott álláspontját az atomfegyver kifejlesztése kapcsán. Az emberiség egy részének származási alapon történő kiirtását tervező, a világot lángba borító Hitlert meg kellett előzni az atommag hasadásán alapuló (a továbbiakban maghasadási) bomba kifejlesztésében. Tellernek azt a mély meggyőződését, hogy a kommunisták is az emberiség létét veszélyeztetik, aljas terveket szőnek, és amint a történelem megmutatta származási alapon is képesek népirtásra, sokkal kevésbé fogadták el. Teller ebben következetes volt: minden diktatúrát rossznak, bármilyen áldozat árán legyőzendőnek tartott. A törésvonal itt húzódik: bármilyen áron. Hargittai István könyve konkrét részletekkel is szolgál erre az alapvető dilemmára. Vállalnia kell-e a szabad világnak az emberiség nagy részének pusztulását kockáztató nukleáris vagy termonukleáris háborút is, vagy elfogadja egy diktatúra uralmát? Teller és legfőbb szövetségesei, a Nobel-díjas E. O. Lawrence és Luis Alvarez álláspontja vitatható ugyan, de kétségtelenül következetes: miután legyőzték a nácizmust, meg kell előzni a termonukleáris fegyver kifejlesztésében a kommunista diktatúrát, mert ha ők kerülnek fölénybe, kiirtják a szabad világot. Teller alighanem tisztában volt vele, hogy álláspontjuk egy termonukleáris háború veszélyét is magában hordozza. Azt, hogy ennek a veszélye mekkora volt, nehéz ma megítélni. A történelem utólag Teller álláspontját látszik igazolni. Itt tehát kirajzolódik egy világos, nyilvánvaló ellentét Teller és a vele szembenállók között. Ez az ellentét azután sokféle további törést okozhatott, amiben nem kis szerepe volt Teller élettapasztalatának, modorának, ambícióinak és természetesen a vele szembehelyezkedők viselkedésének. Teller élete és így a róla szóló könyv óriási tér- és időintervallumot fog át: 1908-tól 2003-ig, Budapesttől Kaliforniáig. Tevékenysége sokszínű, mint a század, amelynek a gyermeke. Az első világháborút még gyermekként éli meg, annak lezárását, a magyarországi kommunista hatalmat és az azt felváltó auto- 14
riter rendszert már felnőttként, tudatosabban. Hargittai István igyekszik pontosan visszaadni amennyire ez egyáltalán lehetséges a gyermek és az ifjú Teller érzéseit, gondolatait. Belehelyezve sorsát a 19. és a 20. század fordulójának magyar és budapesti életébe, történészi ambíciókkal aprólékosan ábrázolja a magyar történelemnek ezt a szakaszát. Érdemes felfigyelni arra is, hogyan éli meg Teller a manapság oly sokszor közoktatási aranykornak feltüntetett 1920-as évek iskolarendszerét az akkori egyik elit iskolában, a Mintában, vagyis a Mintagimnáziumban. Ellentmondásosan, ahogyan a különleges képességű gyermekek bármely kor bármely iskolarendszerét. Pozitív és negatív tanárélményei egyaránt vannak. Összességében azonban elmondható, hogy mind a család, mind az iskola a munkát (a tanulást) és a műveltséget helyezi előtérbe. De mindezt nem pusztán önmagáért teszi, hanem a biztos megélhetés és a széles körű műveltség harmonikus összekapcsolását szem előtt tartva. Teller ügyvéd édesapja felismeri fia természettudományos érdeklődését gondoljuk csak el, az energiakvantum, a relativitáselmélet és a Bohr Rutherford-atommodell még csak néhány éves, még nem jelent meg Dirac híres cikke, és a megélhetésre is gondolva beleegyezik, hogy fia kémiát tanuljon a budapesti Műegyetemen. Nem fizikát, noha 1925-ben az országos matematikaversenyen megosztva, a fizikaversenyen viszont egyedül nyerte az első díjat. Az ifjú Teller 1926-ban két héttel tizennyolcadik születésnapja előtt Németországba megy. A németországi tanulmányút akkoriban nem volt szokatlan a zsidó magyar értelmiségiek körében. Teller 1926-ban nem emigrál. Tanulni megy Németországba, és számos alkalommal vissza is tér, a második világháború előtt utoljára 1936-ban, amikor az Egyesült Államokba távozik. Nem kétséges, hogy Teller Európából és így Magyarországról való távozásában a nácizmus játszotta a fő szerepet. A sors különös kegyetlensége, hogy itthon maradt családját a kommunisták deportálták 1951-ben. Így hát érthető éles szembenállása mindkét diktatúrával, és különösen megható és elgondolkodtató haláláig el nem múló hazaszeretete Magyarország iránt. A németországi évek meghatározóak Teller számára. Ebben az időben Németország a világ tudományos centruma. A világ jelentős tudósainak gyűjtőhelye, a legmagasabb szintű tudományos képzés színtere. A fiatal kutató itt ismerkedik meg későbbi élete meghatározó személyiségeivel, s itt tapasztalja meg először az emigrációt, amelyet jó barátja, Wigner Jenő a magyar gimnáziumok kiválósága mellett a magyar marslakók sikeressége igen fontos öszszetevőjének tart. Hargittai István nagyon pontosan és igényesen ír a németországi tudományos életről. Három szempontot emelek ki ezzel kapcsolatban. Az első, hogy Németország ebben az időben nemzeti szinten tesz intézményes erőfeszítést azért, hogy a tudomány élvonalában legyen. (A kémiai és fizikai Nobel-díjak 15
hatvan százalékát 1933-ig német tudósok kapják.) A második szempont, hogy Németország kiegyensúlyozottan támogatta a felfedező kutatásokat, az alkalmazások elősegítését. Harmadikként azt érdemes megjegyezni, hogy miután a tudósok elhagyták Németországot nem kisebbítve a háborús vereség hatását, és az Egyesült Államokba távoztak, a tudomány, majd azt követően a fejlődés középpontja az Egyesült Államokba helyeződött át. Ez napjainkban is más körülmények között ugyan figyelemre méltó tanulság. Németországban Teller meghatározó tanárokkal és barátokkal találkozott, Karlsruhéban Herman Markkal, majd amikor lehetősége lett fizikával foglalkozni, Münchenben Sommerfeld óráit látogatta. Egy komoly balesetből felépülve amelyben térd alatt levágja a lábát a villamos úgy határoz, hogy Lipcsébe utazik, ahol Werner Heisenberg tanítványaként másfél éven belül dok torál. Lipcsében ismeri meg Mullikent, Felix Blochot és Lev Landaut. És persze Heisenberget, aki a 20. század fizikájának művelői között vitathatatlanul az egyik legkimagaslóbb tudós. A körülötte folyó vita nem ezt, hanem a második világháború alatt játszott szerepét érinti. Nevezetesen, hogy Heisenberg részt vett a náciknak a nukleáris fegyver kifejlesztésére irányuló erőfeszítéseiben. A Heisenberg pártján állók azt állítják, éppen azért nem sikerült a németek erőfeszítése, mert az olyan kitűnő elmék, mint Heisenberg, szabotálták, ellenfelei ugyanakkor elítélik Heisenberget azért, mert részt vállalt a munkában. Hargittai István részletesen és sok hivatkozással taglalja a kérdést. Teller biztos volt benne, hogy Heisenberg nem volt fasiszta, sőt megvetette őket. De német volt, és szerette a hazáját, akár Teller a sajátját, és nem volt hová mennie. Már e dráma áttekintéséért is érdemes elolvasni a könyvet. A lipcsei évek és a 20. század tudományának alakítói, akikkel Teller találkozott, alapvetően meghatározták helyét a tudományban. A könyv külön érdekessége és értéke, hogy e tudósok portréját is megrajzolja, és rajtuk keresztül több nézőpontból ábrázolja a 20. századnak ezt a gondolkodásmódunkat átalakító időszakát. Teller 1929. május 19-én, nagyjából négy hónappal huszonkettedik születésnapja után doktorált. Ez akkor és ott a témavezető jelen esetben a nála hét évvel idősebb Heisenberg professzor szuverén döntésén alapult, ami szintén érdekes összevetési alapot kínál a mai körülményekkel és kívánalmakkal. Teller németországi évei alatt találkozott Einsteinnel, dolgozott Max Bornnal, és 1932. december 10-én még Heisenberggel együtt részt vett Born 50. születésnapjának megünneplésén. Majd a göttingeni munka következett, ahol James Franckkal és a 20. század még számos óriásával dolgozhatott. Végül elhagyta Németországot, mint oly sok kutató. Hargittai István idézi a nagy német tudós, Max Planck szavait, aki megpróbálta meggyőzni Hitlert, hogy tegyen kivételt a tudósokkal. Hitler azt válaszolta: A mi nemzeti politikánkat nem vonjuk vissza és nem módosítjuk még a tudósok érdekében sem. Ha 16
a zsidó tudósok eltávolítása a jelenlegi német tudomány megsemmisülését jelenti, akkor néhány évig megleszünk tudomány nélkül. E szavak következményeit egy század szenvedte el. Teller fiatal évei a tudományról szólnak. Ezért dolgozott, ebben akart kitűnni. Előbb Magyarországról, majd Németországból, 1936-ban pedig Európából kellett emigrálnia. Mint annyian, az Egyesült Államokban talált új hazára. Hargittai könyve részletesen leírja ezt a sok változatossággal járó hazatalálást. Teller és Szilárd fontos szerepet játszanak abban, hogy sikerült felhívni Roosevelt elnök figyelmét a nukleáris fegyver kifejlesztésének lehetőségére és fontosságára, éppen azért, mert fennállt a veszélye annak, hogy a nácik fejlesztik ki ezt az emberiség elpusztítására is alkalmas eszközt. Számos könyvben megírták, hogy Teller milyen szerepet játszott ebben, és hogyan került Los Alamosba, ahol Robert Oppenheimer vezetésével dolgozott a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Ott volt a világ legkiválóbb fizikusainak jelentős része, és Teller közöttük dolgozott a nukleáris fegyveren, vagy Chicagóban a nukleáris reaktoron, vagy mindkettőn egyszerre. Teller és Oppenheimer viszonya mindvégig sajátos. El kell olvasni a könyvet és talán még Teller önéletrajzi írását is, hogy az ember megérezze és megértse ennek a viszonynak a különlegességét. Oppenheimer kiemelkedő fizikus, remek szervező, a szebbik nem kedvence, rendkívül befolyásos ember. Teller felnéz rá, de már van egyfajta különleges versengés köztük, és annak a bensőséges viszonynak a hiányáról tanúskodik, ami más tudósokkal összeköti. Teller kötelességtudó és az intellektuális tekintélyt elfogadó, élete második felében már a hatalom működését is ismerő ember volt. Mégis Heisenberg, Neumann, Fermi, Lawrence iránti tisztelete egészen más, mint amit Oppenheimer iránt érez. Sok idő telik még el Teller 1936-os emigrációja és a Los Alamos-i munka között. Az Egyesült Államokba ugyanazon a hajón utazott Hans Bethével, a 20. század kiemelkedő, később Nobel-díjas tudósával. Megérkezése után hamarosan találkozik George Gamow-val, a tudományos élet egyik fenegyerekével, akit kinevettek a világegyetem keletkezésére vonatkozó, Big Bang -nek csúfolt elképzeléséért (ma ez az elmélet hivatalos neve), és aki aktív részese volt a genetikai kód megfejtésének is. Gamow és Bethe alapvető szerepet játszott Teller tudományos munkásságában. Hargittai a részleteket is pontosan értő kolléga pontosságával írja le Teller két, ma már tankönyvekben szereplő tudományos eredményének, a Jahn Teller-effektus és a BET- (Brunauer, Emmett, Teller) egyenlet születésének körülményeit. Mindezek világosan mutatják, hogy Teller keze nyoma ott van a 20. század fizikáján a nukleáris és a termonukleáris fegyver kifejlesztésében játszott vezető szerepe nélkül is. De azt is bizonyítják, hogy eredményei semmiképpen nem tartoznak Bohr, Heisenberg, Einstein, Dirac és mások eredményeivel egy kategóriába. 17
Teller életének másik érdekessége, hogy Nobel-díjasok sokaságával dolgozott együtt, például Herzberggel vagy éppen C. N. Yanggal, akinek doktori munkájában témavezető volt. Hargittai könyvét sok különleges sztori fűszerezi. Ahogyan Teller másfél év alatt doktorál Heisenbergnél, úgy C. N. Yang, aki később a paritássértés felfedezéséért kapott Nobel-díjat, szintén viszonylag rövid idő alatt doktorált Tellernél. Teller látván Yang még nem a paritássértésre vonatkozó eredményeit, közölte vele, hogy írja meg a disszertációját. Yang néhány nap múlva beállított néhány kézzel írt oldallal. Teller tudtára adta, hogy az kevés. Néhány hét múlva Yang tizenegynéhány oldallal állított be, és zöld utat kapott. Teller szerepe jól ismert abban is, hogy Roosevelt elhatározása nyomán az Egyesült Államok nukleáris fegyvert fejlesztett ki. Az ország legkitűnőbb fizikusai dolgoztak a Manhattan-tervnek nevezett programon, amelynek tudományos vezetője Oppenheimer volt. Hargittai könyve hitelesen dokumentálva, részletesen írja le a Los Alamos-i történéseket. A kezdeti nehézségeket és a lelkesedést, a bomba kifejlesztését és persze a belső vitákat, amelyeknek egyik csúcspontja a petíciós ügy, amikor Németország kapitulációja után Szilárd Leó vezetésével kiváló tudósok írtak petíciót Truman elnöknek a bomba bevetésének feltételeiről. Hargittai teljes terjedelmében idézi a petíciót, amely érzékletesen kifejezi a tudósok aggodalmát, és egyfajta naiv tanácsot ad. Ennek lényege az volt, hogy mutassák be a bomba hatását a japán döntéshozóknak, és csak akkor alkalmazzák, ha ennek hatására Japán nem kapitulál. Teller nem írta alá a petíciót. Minden valószínűség szerint ebben közrejátszott Oppenheimer véleménye, amelyet Teller előzetesen kikért. Teller csak később tudta meg, hogy Oppenheimer tagja volt annak a szűk tanácsadói körnek, amelynek véleményére a katonai vezetés támaszkodott, így becsapva érezhette magát. Ezt mutatja az is, hogy a nukleáris fegyver pusztító erejével szembesülő közvélemény hatására inkább a petíciót aláírók mellé állt. Ezen a ponton is érzékelhető a Teller és Oppenheimer közötti bizalmi viszony hiánya. A háború után Teller egyre aktívabban vesz részt a politikában. Az első igen jelentős lépés ebben, amikor 1946. február 1-jén elmondja véleményét a Kongresszusi Bizottságban, amelynek lényege, hogy a támadó fegyverek gyorsabban fejlődnek, mint a védekezők, így az Egyesült Államoknak folytatnia kell a katonai kutatásokat. Teller egyébként már 1947-ben azon a véleményen volt, hogy a politikai problémákat technikai eszközökkel is meg lehet oldani. Ezzel az 1980-as évek elején a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés egyik fő támogatójává válik. 1946 után politikai szerepvállalása kisebb vagy nagyobb intenzitással folytatódik, energiáinak nagy részét a hidrogénbomba kifejlesztése és egy második fegyverfejlesztési laboratórium, a későbbi Lawrence Livermore 18
Laboratórium létrehozása köti le. A könyv részletesen és dokumentáltan írja le mindezeket, ábrázolva Teller konfliktusait tudósokkal, politikusokkal. Érdemes persze különválasztani Teller megítélését a közvélemény, illetve tudóstársai körében. A közvéleményt már 1954-ben és főként az 1980-as években nagymértékben befolyásolta a média. Tudóstársaival való viszonyát azonban minden bizonnyal a könyvben részletesen tárgyalt ügy, Oppenheimer megbízhatóságának kérdésében tanúsított magatartása változtatta meg. A könyv Kettős tragédia: Teller és Oppenheimer című fejezete önmagában is igen érdekes olvasmány. A két tudós hasonlóságai és különbözőségei, életpályájuk összecsengései és hatalmas eltérései, vitáik, Oppenheimer liberális baloldalisága, Teller konzervativizmusa és még sok-sok egyéb tényező erős vagy árnyalt tónussal alakít a két tudós portréján. Tellert több eset is elbizonytalanította Oppenheimert illetően. Az egyik ilyen egy, a katonai parancsnokokra vonatkozó megjegyzés volt, amely tipikusan egy biztonságos társadalomban felnőtt, kissé arrogáns tudósnak az államhatalommal szembeni, liberális állásfoglalása volt, a másik pedig az, amikor Oppenheimer nyolc hónap után jelentett egy célzást, ami atomtitkok szovjeteknek való átadására vonatkozott. A konfliktus azonban 1954-ben éri el csúcspontját, amikor másokkal együtt Tellert is megkérdezik Oppenheimer megbízhatósága (clearance) ügyében. Teller habozása drámai és jól érzékelhető. Nem kívánja Oppenheimer nemzetbiztonsági megbízhatóságának (korlátlan hozzáférés az atomtitkokhoz) visszavonását, de bizonytalan. Kijelenti, hogy nem önszántából nyilatkozik, hanem mert a kötelesség így kívánja. Megerősíti, hogy Oppenheimer lojális az Egyesült Államokhoz, de azt is, hogy számos esetben nem értett egyet Oppenheimerrel, és a végén jön a végzetes mondat: Ebben a korlátozott értelemben szeretném kifejezni azt az érzésemet, hogy személyesen sokkal nagyobb biztonságot éreznék, ha a köz ügyei más kezében nyugodnának. Oppenheimer nem kapta meg a megbízhatósági engedélyt. Tellerrel Bethe, Isidor Rabi és sokan mások még kezet fogni sem voltak hajlandóak többé. Kiközösítették a tudományos közélet jelentős részéből. Teller nagyon nehezen élte meg ezeket az éveket. Munkájában a hidrogénbombára és a nukleáris reaktorok biztonságára koncentrált egészen az 1980-as évek elejéig, amikor Ronald Reagan elnöksége alatt megszületett a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés ötlete. Ezt sokan Tellernek tulajdonítják. Amint Hargittai világosan kimutatja, ez csak részben igaz. Teller erős támogatója volt az ötletnek, de Reagan nem konzultált vele a bejelentés előtt. Tellerrel mások sem fogtak kezet. Például Gorbacsov egy fehér házi fogadáson. Jól tudták, hogy egyformán ellensége a nácizmusnak és a kommunizmusnak, ismeri a hatalom természetét, és erősen hisz az erő- és a technikai fölényben. 19
A könyv egy nagyszerű, zseniális, egyben esendő ember- és tudóstársunkat mutatja be, és a kort, amelyben élt. A korrajzért, valamint egy kimagasló életmű és egy küzdelmes élet történetéért egyaránt érdemes elolvasni. Pálinkás József 20
Előszó Hatvan évvel ezelőtt Teller Ede egy, a valaha volt legnagyobb nyilvános tudományos viták egyikének középpontjában állt a vita arról szólt, hogy az Egyesült Államokban kifejlesszék-e a hidrogénbombát. A következő négy évtizedben azután más nyilvános tudományos vitákban is aktív szerepet játszott. A jelen életrajz, amely Teller egész életét átfogja, lelkiismeretesen elfogulatlan, és minden szempontból kiegyensúlyozott. Szerencsésen időszerűnek tartom, hogy áttekinti és értékeli ennek a lenyűgöző tudósnak az életét és hatását. Teller azok közé a magyar tudósok közé tartozott, akiket általában csak marslakóként emlegetnek, és akik világszínvonalú eredményekkel járultak hozzá tudományterületükhöz, lett légyen az fizika, matematika, számítógépek tervezése és számítási módszerek kidolgozása, kémia vagy aerodinamika. Ezen túlmenően azonban hasonló jelentőségű volt mindaz, amit az Egyesült Államok és a szabad világ védelmében tettek. Magyarázatra szorul, hogy ez a viszonylag kis nép hogyan volt képes annyi vezető tudóst nyújtani a világnak. Az egyik okot a nyelvi elszigetelődésben kereshetjük, ami hozzájárult egy olyan benyomás kialakulásához, hogy az önazonosság fenntartásához valami különleges teljesítményre van szükség. Ugyancsak idetartozik, hogy Teller és a többi marslakó zsidó volt, és ahhoz, hogy leküzdhessék a magyarországi antiszemitizmus támasztotta nehézségeket, még a magyarok között is valami különlegeset kellett nyújtaniuk. Hargittai szerint Teller élete során háromszor is száműzetésbe kényszerült. Tizennyolc éves volt, amikor 1926-ban elhagyta Magyarországot, mivel zsidóként nem számíthatott sikeres egyetemi pályafutásra. Németországba ment, ahol Karlsruhéban a nagy polimerkémikus, Herman Mark volt a mentora, majd Lipcsében Werner Heisenberg. Ezután posztdoktorként Göttingenben folytatta kutatásait. 21
Életének ezt az idillikus szakaszát törte ketté a náci banda hatalomra jutása 1933-ban. Teller számára ekkor következett a második száműzetés, és ennek során végül az Egyesült Államokban, a George Washington Egyetemen kötött ki. Hargittai részletesen foglalkozik Tellernek a nukleáris energiával kapcsolatos kutatásaival és azzal, hogyan kapcsolódott be Los Alamosban a háborús erőfeszítésekbe, hogyan kötelezte el magát egyre inkább a termonukleáris fegyverek kifejlesztése mellett és hogyan került sor a J. Robert Oppenheimerrel való összecsapására. Teller helyesen ismerte fel, hogy ha a Szovjetunió kifejleszti a termonukleáris fegyvereket, és az Egyesült Államok ezt elmulasztja, akkor a Szovjetunió uralma alá hajthatja az egész világot. Ez késztette Tellert arra, hogy minden erejével megpróbálja meggyőzni az amerikai kormányzatot arról, hogy a termonukleáris fegyverek kifejlesztése elkerülhetetlen. Ezután pedig a program megvalósításának szentelte minden energiáját. A számítások azonban azt mutatták, hogy Tellernek a hidrogénbomba meg valósítására vonatkozó eredeti elképzelése nem vezethet sikerre. Los Alamosban magam is jelen voltam George Gamow előadásán, amelyen ezt szimbolikus kísérlettel illusztrálta. Összegyűrt egy darab papírt, ráhelyezett egy darab faszenet, meggyújtotta a papírt, és kijelentette, nincs reakció, ugyanis a faszéndarabot az égő papír nem gyújtotta meg. Idővel azonban Teller új megoldást gondolt ki a hidrogénbombára, amelyet azután sikerrel alkalmaztak. Mások is elősegítették a sikert, de Tellert teljesen megérdemelten nevezik a hidrogénbomba atyjának. Egy gonosz összeesküvés keretében 1954-ben Oppenheimert hűtlenség gel vádolták meg, hogy azután biztonsági kockázatnak kiálthassák ki. A meghallgatáson Teller Oppenheimerre terhelő tanúvallomást tett, és Oppenheimertől valóban megvonták a biztonsági engedélyt. Ekkor a fizikustársadalom (néhány kivételtől eltekintve) Teller ellen fordult, és voltak, akik még a kézfogását sem fogadták. Ezt a kiközösítést Hargittai helyesen nevezi Teller harmadik száműzetésének. A hidrogénbombával kapcsolatos siker után Tellert cserbenhagyta a józan ítélőképessége, és egy egész sor fontos kérdésben voltak köztük politikai és műszaki kérdések is hibás nézeteket képviselt. Erőteljesen ellenezte a légköri nukleáris robbantások betiltását. Lekicsinyelte a robbantásokat kísérő radioaktív szennyezések veszélyét, amelyre a kísérleti robbantások betiltását követelők hivatkoztak. Az utóbbiak vezéralakja Linus Pauling volt, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a sugárhatás genetikai károsodást okozhat. A viták egyik könnyedebb pillanatában Teller kijelentette, hogy a nadrágviselés növeli a herék hőmérsékletét, és a légköri robbantások betiltását követelők akkor járnának el következetesen, ha azt is követelnék, hogy a férfiak járjanak szoknyában. 22