FELHÍVÁS Az agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos célok teljesítéséhez kapcsolódó nem termelő beruházási projektek megvalósítására A Felhívás címe: Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások A Felhívás kódszáma: VP4-4.4.1-16. Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági táj, ökoszisztéma szolgáltatásainak megfelelő szintjének visszaállítása, valamint fejlesztése, megvalósítása érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdítását. A cél elérését a Kormány aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt támogatás alapján hektáronként vagy folyóméterenként 400 eurónak megfelelő forint összeg vissza nem térítendő, terület alapú támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják 1, hogy: projektjük megvalósításával hozzájárulnak a mezőgazdasági táj ökoszisztéma szolgáltatásainak megfelelő szintjének visszaállítása, valamint fejlesztése céljának eléréséhez. 1 A támogatási kérelem benyújtására és megvalósítására számos egyéb feltétel vonatkozhat. Kérjük, tanulmányozza át ezeket a Felhívás további fejezeteiben.
Tartalomjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere... 5 1.1. A felhívás indokoltsága és célja... 5 1.2. A rendelkezésre álló forrás... 5 1.3. A támogatás háttere... 5 2. Ügyfélszolgálatok elérhetősége... 5 3. A Projektekkel kapcsolatos elvárások... 5 3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek... 6 3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek... 6 3.1.1.1 Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:... 6 3.1.1.2 Választható önállóan támogatható tevékenységek:... 6 3.1.2 Önállóan nem támogatható tevékenységek:... 6 3.1.2.1 Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:... 6 3.1.2.2 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:... 6 3.2. A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása... 6 3.3 Nem támogatható tevékenységek... 6 3.4. A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások... 7 3.4.1. Műszaki szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások... 7 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások... 15 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások:... 15 3.4.1.3. Egyéb elvárások... 16 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások:... 16 3.4.3. A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások.. 16 3.4.4. A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások... 16 3.5. A projektvégrehajtás időtartama... 16 3.5.1. A projekt megkezdése... 16 3.5.2. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam... 16 3.6. Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások... 16 3.6.1. A projekt területi korlátozása... 16 3.6.2. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek... 16 3.7. Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás... 16 3.7.1. Indikátorok... 16 3.7.2. Szakpolitikai mutatók... 16 3.7.3. Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló Felhívások esetén... 17 3.8. Fenntartási kötelezettség... 17 3.9. Biztosítékok köre... 17 2
3.10. Önerő... 17 4. A támogatási kérelmek benyújtásának feltételei... 17 4.1 Támogatást igénylők köre... 17 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre... 17 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja... 17 4.4 Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumok... 18 4.4.1. Kiválasztási eljárásrend... 18 4.4.2. Kiválasztási kritériumok:... 18 5. A finanszírozással kapcsolatos információk... 20 5.1 A támogatás formája... 20 5.2 A projekt maximális elszámolható összköltsége... 20 5.3 A támogatás mértéke, összege... 20 5.4 Előleg igénylése... 21 5.5 Az elszámolható költségek köre... 21 5.6 Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások... 21 5.7 Nem elszámolható költségek köre... 21 5.8 Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések... 21 5.8.1 A felhívás keretében nyújtott egyes támogatási kategóriákra vonatkozó egyedi szabályok... 21 6. A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája... 21 7. További információk... 21 8. A felhívás szakmai mellékletei... 22 3
A felhívás elválaszthatatlan része az Általános Útmutató az EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz c. dokumentum (a továbbiakban: ÁÚF). A felhívás, az ÁÚF, az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) együttesen tartalmazzák a támogatási kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen felhívásban foglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF-ban megfogalmazott általános előírásoktól, akkor a jelen dokumentumban szabályozottak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás, az ÁÚF, az ÁSZF, továbbá ezek dokumentumai esetén a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, illetve a Miniszterelnökség a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu honlapon megjelenő közleményeket! 4
1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A felhívás indokoltsága és célja A mezőgazdasági termelés színtere széleskörű ökoszisztéma szolgáltatásaival hozzájárul a közjavak előállításához, megőrzéséhez, azonban gazdálkodás e funkciója jelentősen visszaszorult az elmúlt évtizedekben. Napjainkban általánossá vált a mezőgazdasági élőhelyeken a biodiverzitás csökkenése, az élőhely-hálózat elemeinek és ezen keresztül a zöld infrastruktúra hálózatnak az eróziója, a táji elemek degradációja. A támogatás célja, hogy a mezőgazdasági táj fent említett ökoszisztéma szolgáltatásainak megfelelő szintjét visszaállítsa, illetve fejlessze továbbá az agrár-környezetvédelmi és éghajlatváltozással kapcsolatos kifizetések céljaival összefüggően a fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetét megőrizze, javítsa, valamint a Natura 2000 területek és a magas természeti értékkel rendelkező gazdálkodási rendszerek közjóléti funkcióit erősítse. Jelen felhívás keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. 1.2. A rendelkezésre álló forrás A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,51 milliárd Ft. Jelen felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 400 db. 1.3. A támogatás háttere Jelen felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága (Irányító Hatóság) hirdeti meg a 1248/2016. (V. 18.) számú kormányhatározatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 5
3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek A felhívás értelmében, vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi négy célterület valamelyikéhez tartozó műveletek megvalósítására: A) célterület Tartós zöldugar létesítése szántóterületeken B) célterület Gyeptelepítés C) célterület Sövény telepítése mezőgazdasági táblák szegélyein D) célterület Méhlegelő növénykultúra létesítése szántóterületeken 3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek 3.1.1.1 Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: 3.1.1.2 Választható önállóan támogatható tevékenységek: 3.1.2 Önállóan nem támogatható tevékenységek: 3.1.2.1 Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: 3.1.2.2 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: 3.2. A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása A felhívás keretében nyújtott támogatás nem minősül az EUMSZ 107 cikk (1) bekezdés szerinti állami támogatásnak. 3.3 Nem támogatható tevékenységek A felhívás keretében a 3.1.1-3.1.2 pontokban meghatározott tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható, különös tekintettel az alábbi tevékenységekre: Mind a négy célterület esetében a felújítás, felülvetés és pótlás nem támogatható. 6
3.4. A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások 3.4.1. Műszaki szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások I. Jogosultsági kritériumok 1) A támogatás igénybevételére aktív mezőgazdasági termelő jogosult. 2) A legkisebb támogatható mezőgazdasági tábla méret legalább 0,25 ha. 3) Támogatás mind a négy célterület esetében kizárólag támogatásra jogosult szántó hasznosítású területre igényelhető. A C) célterület esetében a sövénytelepítéssel érintett területrész nem támogatható területté válik. 4) Mind a négy célterület esetében a telepítésnek/létesítésnek újonnan kell megvalósulnia. A támogatási kérelem benyújtását követő előzetes helyszíni szemle előtt telepített, célterületek szerint meghatározott elemekre nem igényelhető támogatás. 5) Az aktív mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtásától legalább a kötelezettségvállalási időszak végéig jogszerű földhasználó. II. Kötelezettségvállalások 1) Az illetékes állami természetvédelmi szerv támogató nyilatkozata a beruházás természetvédelmi szempontú jóváhagyásáról. A támogató nyilatkozatot a támogatási kérelemmel együtt kell benyújtani. 2) Amennyiben támogatást igénylő az illetékes állami természetvédelmi szerv támogató nyilatkozatában jóváhagyott fajoktól és telepítési aránytól eltér, úgy köteles változás bejelentőt benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH). A változás bejelentőhöz támogatást igénylőnek csatolnia kell egy új támogató nyilatkozatot az illetékes állami természetvédelmi szervtől, melyben a telepítendő fajokat jóváhagyják. A változás bejelentőt és az új támogató nyilatkozatot legkésőbb a kifizetési igényléssel együtt lehet benyújtani. 3) Támogatást igénylő köteles a Gazdálkodási Naplót a 2. számú mellékletben meghatározottak szerint vezetni. 4) Támogatást igénylő több célterületre is igényelhet támogatást, azonban egy mezőgazdasági táblán egy célterület valósítható meg, kivéve a C) célterület (sövénytelepítés), mely a vonatkozó előírásokból kifolyólag a többi célterülettel kombinálható. 5) Támogatást igénylő a támogatási kérelemben benyújtott adott célterület szerinti telepítésre vonatkozó kötelezettségvállalások legalább 50%-át köteles megvalósítani, melyek területméret valamint sövény esetében hosszméret vonatkozásában nem lehetnek kisebbek, mint az adott célterület szerint meghatározott minimum követelmények. Amennyiben a támogatási kérelemben benyújtott, adott célterület szerinti telepítésre vonatkozó kötelezettségvállalások 50%-a nem éri el a célterület szerinti minimum követelményeket, úgy az adott célterülettel érintett terület nem jogosult a támogatásra. Célterület specifikus előírások: 1) Mind a négy célterület esetében támogatást igénylő köteles a támogatói okiratban jóváhagyott területeit a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajoktól, valamint az energetikai hasznosítású növényfajoktól (energiafű, energiafűz, energianád, stb.) mentesen tartani, valamint ezen fajok telepítése tilos. 2) Mind a négy célterület esetében amennyiben a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajok, valamint az energetikai hasznosítású növényfajok (energiafű, energiafűz, energianád, stb.) irtása mechanikus úton nem megoldható, kizárólag abban az esetben a vegyszeres irtás megengedett. Támogatást igénylő az elvégzett vegyszeres irtást köteles a Gazdálkodási Napló GN-10 lapjára felvezetni. Amennyiben a vegyszeres irtás 7
védett természeti területet vagy Natura 2000 területet érint, úgy támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a vegyszeres irtást jóváhagyó, hatályos hatósági engedéllyel. 3) Mind a négy célterület esetében támogatást igénylőnek a Gazdálkodási Napló GN-07 lapján kötelezően fel kell tüntetni a telepítéshez használt fajokat/fajtákat, illetve azok arányát. 4) A fenntartási időszak minden célterület esetében a telepítés fizikai megvalósulást követő első egységes kérelemben benyújtott kifizetési igényléstől számítva kezdődik. A célterület (tartós zöldugar telepítés) esetén: 1) A legkisebb támogatható mezőgazdasági terület 0,25 ha. 2) A tartós zöldugar növénykultúrára vonatkozóan az agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedések növénykultúra specifikus vonatkozó előírásait kell betartani, melyek az alábbiak: A zöldugar növénykultúra telepítése, illetve az a zöldugar fenntartása során tilos műtrágya és növényvédőszer alkalmazása. Kaszálást vagy szárzúzást legalább 10 cm magas tarló hagyása mellett lehet végezni, legkorábban június 1-jén. Kaszálék a területről lehordható. A zöldugart a fenntartási időszakot követő év július 30. után lehet feltörni, a növényi részek talajba forgatásával. A zöldugarként hasznosított területet tilos gazdasági haszonállattal legeltetni és magot fogni. 3) A tartós zöldugar növénykultúra fenntartása legalább 3 évig. B célterület (gyeptelepítés) esetén: 1) A támogatható legkisebb táblaméret 0,25 ha, a legkisebb támogatható terület 1 ha. Amennyiben a támogatással érintett terület kunhalom, abban az esetben nincs méret korlátozás a minimális támogatható tábla- illetve területméret vonatkozásában. 2) A gyeptelepítéshez műtrágya és/vagy szerves trágya alkalmazása 90 kg/ha nitrogén hatóanyag mennyiségig használható fel. 3) A telepítéshez használható fajokat a felhívás 5. számú melléklete tartalmazza. 4) A telepítéshez az illetékes állami természetvédelmi szerv által jóváhagyott fajok használhatók, úgy hogy legalább három különböző fajból álló fajkeverékkel szükséges végrehajtani a telepítést, továbbá a telepített fajok aránya közül egyik sem haladhatja meg az 50%-ot. 5) A telepített gyepeket legalább 5 évig fenn kell tartani és gyepként kell hasznosítani. C célterület (sövénytelepítés) esetén: 1) A sövény kizárólag a tábla területén belül, a tábla szélével érintkezően telepíthető. A telepített sövény a későbbi egységes területalapú támogatások szempontjából nem támogatható területté válik. 2) Támogatásra az a tábla jogosult, amelyikre a sövényt telepítik. Sövénytelepítésre az a tábla jogosult, amely eléri a 0,25 ha-t. 3) A sövény mérete el kell, hogy érje egybefüggően a legalább 200 méter hosszúságot, szélessége pedig legalább 1,5 méter, legfeljebb 3 méter lehet. 100 méterenként legfeljebb egy darab 3 méter szélességű sövénytelepítéstől mentes átjáró biztosítható, ettől még a sövény egybefüggőnek tekintendő. 4) Támogatást igénylő köteles az átjárót gyom- és özönnövény-mentesen tartani. 5) Az alkalmazott sortáv legfeljebb 1,2 m, a tőtáv pedig legfeljebb 0,7 m lehet. 6) A sövénytelepítéshez használható fajok listáját a 6. számú melléklet tartalmazza. Támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a telepített fajokról származási igazolással, melyet a kötelezettségvállalási időszak végéig meg kell őriznie. 8
7) A telepítéshez a fajlistában szereplő fajok használhatók, úgy hogy legalább három különböző fajból álló fajkeverékkel szükséges végrehajtani a telepítést, továbbá a telepített fajok aránya közül egyik sem haladhatja meg az 50%-ot. 8) A telepített sövényt legalább 5 évig fenn kell tartani. D célterület (méhlegelő telepítés) esetén: 1) A legkisebb támogatható mezőgazdasági terület 0,25 ha. 2) A méhlegelő növénykultúra telepítése során tilos műtrágya és növényvédőszer alkalmazása. 3) A telepítés évében a legeltetés tilos. 4) A méhlegelő növénykultúrára vonatkozóan az agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedések növénykultúra specifikus vonatkozó előírásait kell betartani. 5) A méhlegelő növények listáját a 7. számú melléklet tartalmazza. 6) A telepítéshez a fajlistában szereplő fajok használhatók, úgy hogy legalább nyolc különböző fajból álló fajkeverékkel szükséges végrehajtani a telepítést, továbbá a telepített fajok aránya közül egyik sem haladhatja meg az 50%-ot. 7) A méhlegelő növénykultúra fenntartása legalább 3 évig. Gazdálkodási naplóval kapcsolatos kötelezettségek 1) A támogatást igénylő a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése érdekében a támogatással érintett mezőgazdasági táblák illetve a sövénytelepítés esetében a sövénytelepítéssel érintett terület vonatkozásában tevékenységekről a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 8. melléklete szerinti gazdálkodási naplót papír alapon vagy elektronikus úton köteles a felhívás 2. melléklete szerint naprakészen vezetni, az elvégzett műveletekhez kapcsolódó számlákat, bizonylatokat megőrizni a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt. A gazdálkodási naplót a telepítés/ültetés megkezdésétől szükséges vezetni. 2) A gazdálkodási napló eredeti példányát amely lehet papír formátumú vagy elektronikus alapú a támogatói okirat hatályba lépését követő ötödik év végéig, de legalább 2027. december 31-ig meg kell őrizni. 3) A támogatást igénylő az A), B) és D) célterületek esetében köteles az előző évre vonatkozó gazdálkodási naplónak a 4. számú mellékletben meghatározott adattartalmát adott évet követő év január 1. és március 1. között az adott évre vonatkozó aktuális elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH). A gazdálkodási napló adattartalmának benyújtása vonatkozásában hiánypótlásnak helye nincs és a fenti határidő jogvesztő hatályú. 4) A támogatást igénylőnek a helyszíni ellenőrzés során lehetővé kell tennie a gazdálkodási napló ellenőrzését, valamint az abban szereplő adatok alátámasztására szolgáló számláknak és bizonylatoknak a vizsgálatát. III. Referenciaelemek 1) A támogatást igénylőnek a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt a gazdasága teljes területén be kell tartania: a) az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendeletben meghatározott Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírásokat és az 1306/2013/EU rendelet II. melléklete alapján meghatározott jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket (JFGK); b) az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas 9
állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. -a alapján meghatározott vonatkozó kritériumokat és minimumtevékenységeket. IV. Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok 1) A támogatást igénylő a vállalt kötelezettségét kizárólag a támogatásra való jogosultsággal együtt ruházhatja át. 2) Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén kötelezettséget átadni csak a támogatás jogosultsági kritériumainak megfelelő földhasználónak lehet. A kötelezettség átvevőjének valamennyi területe tekintetében meg kell felelnie a III. Referenciaelemek fejezet szerinti feltételeknek. 3) Kötelezettségátadás esetén a kötelezettség átadójának a támogatásban megmaradó területei vonatkozásában meg kell felelnie az adott célterületre vonatkozó feltételeknek. 4) A gazdálkodó szervezet nevében történt változás esetén a támogatást igénylő köteles az MVH-t az ügyfél-nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változásról annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül az MVH által előírt, hatályban levő nyomtatványon értesíteni. Amennyiben a támogatást igénylő az ügyfél-nyilvántartási rendszerben hivatalból nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel, a támogatást igénylő a kérelemre történő nyilvántartásba vételét a pénzügyi következményekkel járó intézkedéssel kapcsolatos eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg is kérelmezheti. 5) A gazdálkodó szervezet cégformájában történt változás esetén a kötelezettségátadásra vonatkozó eljárást kell alkalmazni. 6) A kötelezettségátadás és jogutódlás esetén a jogosultsági feltétek vizsgálatakor a támogatási kérelmek újrapontozására nem kerül sor. 7) Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén adott célterület szerinti egybefüggő támogatott területnél kisebb területet átadni nem lehet. 8) Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén az adott célterület szerinti egybefüggő támogatott területhez kapcsolódó jogosultságokat és kötelezettségeket egy földhasználónak kell átadni. 9) A kötelezettségátadás és jogutódlás esetén célterület váltásra nincs lehetőség. 10) A kötelezettség átvállalása a kötelezettségvállalási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik. 11) Kötelezettségátadásra a kötelezettségvállalási időszak első évében vis maior esetek kivételével nincs lehetőség. 12) Egy adott területhez kapcsolódó kötelezettség a vis maior esetek kivételével egyszer adható át. 13) Kötelezettségátadás esetén az IH és az átruházó közötti jogviszonyból származó valamennyi jog az átvevőt illeti meg, és valamennyi kötelezettség az átvevőt terheli. 14) A kötelezettség átvevője a kötelezettségátadással érintett támogatott területre megállapított összes meg nem felelést is átvállalja a kötelezettségátadás során. 15) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet, továbbá az öröklés bejelentését a kötelezettség átvevőjének az MVH által előírt, hatályban levő nyomtatványon kell benyújtania az MVH-hoz. A kötelezettség átvevője által egy kinyomtatott példányát a kötelezettséget átadó és a kötelezettséget átvállalni kívánó a támogatást igénylő elhalálozása esete kivételével együttes aláírásával ellátva kell benyújtani a kötelezettséget átvevő lakhelye vagy székhelye szerinti illetékes MVH kirendeltségre 16) A kötelezettségvállalási időszak folyamán a kötelezettség átadására vonatkozó kérelem beadásának a határideje a következő a vis maior esetek kivételével: a) 2018. vonatkozásában: 2017. december 29. ; b) 2019. vonatkozásában: 2018. december 31. ; c) 2020. vonatkozásában: 2019. december 31. ; d) 2021. vonatkozásában: 2020. december 31. e) 2022. vonatkozásában: 2021. december 31. f) 2023. vonatkozásában: 2022. december 30. 17) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelemben több terület átadását is lehet kérelmezni. 10
18) Az átadónak biztosítania kell az átvevő részére a kötelezettségnek a korábbi időszak alatti teljesítését igazoló dokumentumok mindkét fél által aláírt másolati példányát, így különösen a gazdálkodási napló másolati példányát, valamint az MVH által küldött iratok másolati példányát. 19) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a benyújtást követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvevője is visszavonhatja. A benyújtást követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvevője kizárólag együttesen vonhatja vissza a támogatói okirat közléséig. 20) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül. 21) A támogatást igénylő elhalálozása esetén az örökös részére adható ki támogatói okirat, ha erre vonatkozó kérelmét benyújtotta az MVH-hoz, és maradéktalanul megfelel a felhívásban meghatározott jogosultsági és a kötelezettségátadásra vonatkozó feltételeknek. V. A kötelezettségvállalás visszavonására vonatkozó szabályok 1) A kötelezettségvállalási időszak alatt a támogatást igénylő az MVH által rendszeresített és az MVH által közétett formanyomtatvány benyújtásával, az MVH-tól kérelmezheti: a) a teljes támogatási kérelem visszavonását, b) adott célterület szerinti egybefüggő támogatott területre vonatkozó kötelezettségvállalások részleges visszavonását legfeljebb 50%-os mértékig, úgy hogy a fennmaradó célterület szerinti kötelezettségvállalással érintett területméret, illetve sövényhossz nem lehet kisebb, mint a célterület szerint meghatározott minimum követelmény. 2) A támogatási kérelem benyújtásának naptári évére vonatkozóan nem lehet a kötelezettségvállalásokat visszavonni. 3) A visszavont területre kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, továbbá a visszavonással érintett terület támogatási jogosultsága megszűnik. A jogosulatlanul igénybe vett támogatásról az MVH értesíti az ügyfelet. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegének visszafizetése bármely MVH által megállapított támogatás összegéből levonható. 4) A kötelezettségvállalási időszak folyamán a visszavonásra vonatkozó kérelem beadási határidők az alábbiak: a) 2017. év vonatkozásában: 2016. december 30.; b) 2018.év vonatkozásában: 2017. december 29.; c) 2019. év vonatkozásában: 2018. december 31.; d) 2020. év vonatkozásában: 2019. december 31.; e) 2021. év vonatkozásában: 2020. december 31.; f) 2022. év vonatkozásában: 2021. december 31.; g) 2023. év vonatkozásában: 2022. december 30. 5) Ha a támogatást igénylő a visszavonás iránti kérelmet a telepítést követő helyszíni ellenőrzésről történő értesítés napján, ennek hiányában a helyszíni ellenőrzés első napján vagy ezt követően nyújtotta be, akkor a visszavonás iránti kérelem csak a következő évre vonatkozóan fogadható el. 6) A visszavonási kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül azzal, hogy a támogatott területre addig felvett támogatás jogosulatlan igénylésnek minősül. VI. Ellenőrzés 1) A Bizottság 809/2014/EU rendelete és az egységes kérelemre vonatkozó rendelkezések alapján évente történő adminisztratív és fizikai ellenőrzéseket a jogosultsági feltételek és a betartandó kötelezettségvállalások teljesítésének vonatkozásában a kifizető ügynökség végzi, amelybe külön jogszabály, illetve külön megállapodás alapján más szervezeteket is bevonhat. Az ellenőrzésekre az adott évi egységes kérelem vonatkozó rendelkezései alkalmazandók, de a támogatott területek a kifizetési kérelem meglététől, illetve annak tartalmától függetlenül is ellenőrzésre kerülhetnek. Az MVH a támogatási kérelemmel érintett területek vonatkozásában előzetes helyszíni szemlét végez a támogatói okirat kibocsátása előtt. A előzetes helyszíni szemléről készített jegyzőkönyvet MVH megküldi a támogatást igénylőnek. 11
2) A kifizető ügynökség az ellenőrzés során a támogatási kérelem benyújtásának utolsó napjától a kötelezettségvállalási időszak végéig minden napra vonatkozóan ellenőrizheti a jogszerű földhasználatot. 3) Az ügyfélnek az ellenőrzés során a) igazolnia kell, hogy az adott terület vonatkozásában megfelel a I. Jogosultsági kritériumokban, valamint a II. Kötelezettségvállalásokban foglalt előírásoknak, b) be kell mutatnia a vizsgált évre vonatkozó gazdálkodási naplót. VII. Vis maior 1) A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti támogatási rendszer keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt bekövetkezett elháríthatatlan külső ok (a továbbiakban: vis maior) bejelentésére és igazolására irányuló eljárásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet szabályait kell alkalmazni. VIII. Jogkövetkezmények 1) Ha a támogatást igénylő nem tesz eleget a gazdálkodási napló vezetésére vonatkozó kötelezettségnek, akkor a támogatási összeg 20%-kal csökkentve kerül kifizetésre, vagy a már kifizetett támogatás 20%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 2) Ha a támogatást igénylő a gazdálkodási naplót hiányosan vagy nem valós adattartalommal vezeti, akkor a támogatási összeg 5%-ára nem jogosult, vagy a már kifizetett támogatás 5%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 3) Ha a támogatást igénylő az A, B és D célterület esetében nem tesz eleget a gazdálkodási napló 4. számú mellékletben meghatározott adatainak benyújtására vonatkozó kötelezettségének, akkor a támogatási összeg 15%-kal csökkentve kerül kifizetésre. 4) Ha a támogatást igénylő valamely célterületi kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület teljes egészére nem tudja maradéktalanul igazolni a kötelezettségvállalási időszakból már eltelt év(ek) és az adott év teljes időtartamára a jogszerű földhasználatot, akkor az adott célterületi kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület kizárásra kerül és a területre vonatkozóan már igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni. 5) Ha támogatást igénylő nem tesz eleget a III. Referenciaelemekben meghatározott jogszabályi követelményeknek, úgy a 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 99. cikke, a 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet 73 75. cikkei, valamint a 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 39 40. cikkei alapján megállapított szankciók alkalmazandók. 6) A területeltérésre, illetve sövény esetében a hosszúság eltérésre vonatkozóan a 640/2014/EU rendelet 19. cikkét kell alapul venni. 7) Amennyiben támogatást igénylő a II. Kötelezettségvállalások közül egynél több előírást nem teljesít, úgy a jogkövetkezmények összeadódnak, azonban együttes mértékük nem haladhatja meg a támogatási összeg 100%-át. 8) A szankciók halmozódása esetén az alábbi sorrend szerint kerülnek a szankciók érvényesítésre: nem teljesítés, a célterület szerinti teljesítés kevesebb, mint 50%, részleges teljesítés, a III. Referenciaelemekben meghatározott jogszabályi követelményektől való eltérés, 12
a 6. pontban meghatározott terület- illetve sövényhossz eltérés, melyek esetében a 640/2014/EU rendelet 19. cikkét kell alapul venni, a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajok és/vagy energetikai hasznosítású növényfajokkal való érintettség, illetve ezen fajok telepítése, támogatást igénylő nem az illetékes állami természetvédelmi szerv által jóváhagyott fajokat telepíti és nem nyújtott be az MVH-hoz változás bejelentőt, célterületi előírásonként meghatározott szankciók, gazdálkodási naplóra és az adatszolgáltatásra vonatkozó szankciók, újratelepítési kötelezettségre vonatkozó szankciók, fenntartási időszakra vonatkozó szankciók. 9) A célterületek szerinti nem teljesítés, részleges teljesítés, újratelepítés, valamint a III. Referenciaelemekben meghatározott jogszabályi követelményektől való eltérés abban az esetben nem kerül szankcionálásra, amennyiben támogatást igénylő vis maior bejelentéssel élt az MVH felé, az arra rendszeresített formanyomtatványon. Szankciók célterületenként Mind a négy célterület esetén alkalmazandó: 1) Nem teljesítés esetén a támogatást igénylő a támogatói okirat alapján jóváhagyott támogatási összegre nem jogosult, ha a támogatási összeg már kifizetésre került, akkor köteles a támogatás teljes összegét a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. 2) Részleges teljesítés esetén a támogatást igénylő a támogatói okirat alapján jóváhagyott támogatási összeg 3. pontban meghatározott %-ára nem jogosult, ha a támogatási összeg már kifizetésre került, akkor köteles a támogatás 3. pontban meghatározott %-át a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. 3) Részleges teljesítés esetén amennyiben a támogatói okiratban jóváhagyott adott célterület szerint meghatározott elem telepítésének a) 1-20%-a nem valósul meg, támogatást igénylő a támogatási összeg 20%-ra nem jogosult, b) 21-40%-a nem valósul meg, támogatást igénylő a támogatási összeg 30%-ra nem jogosult, c) 41-49%-a nem valósul meg, támogatást igénylő a támogatási összeg 40%-ra nem jogosult, d) 50%-a nem valósul meg, támogatási igénylő a támogatási összeg 50%-ra nem jogosult. 4) Amennyiben támogatást igénylő a 3. pontban meghatározott szankciók kiszabását követően legfeljebb 12 hónapon belül folytatja a célterület szerinti telepítést, úgy egy alkalommal jogosult az új telepítést követő évben az egységes kérelem keretén belül a fennmaradó területre/sövényhosszra kifizetési igénylést benyújtani. Ebben az esetben támogatást igénylő számára a vonatkozó támogatási összegek 75%-a fizethető ki hektáronként/100 folyóméterenként. 5) Amennyiben támogatást igénylő a támogatói okiratban jóváhagyott célterületek szerinti kötelezettségvállalásokat kevesebb, mint 50%-os mértékben valósítja meg, úgy a célterület szerint meghatározott támogatási összeg 75%-ra nem jogosult, amennyiben a támogatási összeg már kifizetésre került, akkor köteles a támogatás 75%-os összegét a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. 6) Támogatást igénylő az 5. pontban meghatározott szankció kiszabása esetén köteles a támogatói okiratban jóváhagyott célterületek szerinti telepítési kötelezettségvállalásait legalább 50%-os mértékig megvalósítani, a szankció hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül. Amennyiben támogatást igénylő ezen telepítési kötelezettségnek eleget tesz, úgy az újonnan telepített célterületi elem(ek)re egyszeri kifizetési igénylést nyújthat be azonban számára a vonatkozó támogatási összegek 60%-a fizethető ki hektáronként/100 folyóméterenként. 7) Amennyiben támogatást igénylő határidőre nem tesz eleget a 6. pontban meghatározott kötelezettségének, úgy a szankcionált célterületi telepítés nem teljesítettnek tekintendő, 13
támogatást igénylő a támogatói okiratban jóváhagyott támogatásra nem jogosult, a számára kifizetett támogatási összeget a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 8) A szankcionálásból következő 4. és 6. pontokban meghatározott feltételek szerinti telepítés fenntartási időszak szempontjából nem minősül új telepítésnek. 9) Amennyiben támogatást igénylő nem a nemzeti park igazgatóság támogató nyilatkozatában jóváhagyott fajokat telepített el és legkésőbb a kifizetési igényléssel együtt nem nyújtott be változás bejelentőt és új támogató nyilatkozatot az MVH-nak úgy a jóváhagyott támogatás 35%- ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 35%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. 10) Amennyiben támogatást igénylő a nemzeti park igazgatóság támogató nyilatkozatában jóváhagyott fajokon felül más fajokat is telepített, azonban a célterület szerinti biodiverzitási prioritások nemzeti park igazgatóság által igazoltan nem sérülnek abban az esetben szankció kiszabására nem kerül sor. 11) Amennyiben támogatást igénylő valamely a támogatói okiratban jóváhagyott területén a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajok és/vagy energetikai hasznosítású növényfajok megtalálhatók vagy azokat telepítette, úgy az ezen növényfajokkal érintett mezőgazdasági tábla kizárásra kerül, arra támogatás nem fizethető. Amennyiben a támogatás kifizetésre került, úgy a teljes támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni. 12) Amennyiben támogatást igénylő valamely a támogatói okiratban jóváhagyott területén a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajok és/vagy energetikai hasznosítású növényfajok elterjedésének és/vagy telepítésének mértéke eléri az adott célterület szerinti egybefüggő támogatott terület 30%-át függetlenül attól, hogy ez egy mezőgazdasági tábla vagy több tábla együttvéve a teljes adott célterület szerinti egybefüggő támogatott terület kizárásra kerül a támogatásból. Amennyiben a támogatás kifizetésre került, úgy a teljes támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni. 13) Amennyiben támogatást igénylő a fenntartási időszakokra vonatkozó újratelepítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a számára kifizetett támogatási összeg további 20%-ra nem jogosult, azt köteles a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. 14) Amennyiben az újratelepítés vis maior eset miatt nem valósítható meg, úgy támogatást igénylő köteles azt írásban az MVH-nak az erre rendszeresített formanyomtatványon bejelenteni. A vis maior bejelentés csak a bejelentés évére mentesíti támogatást igénylőt az újratelepítési kötelezettség alól. Ha a támogatást igénylő az A és D célterület esetében meghatározott fenntartási kötelezettségét a) a fenntartási időszak 1. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 40%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 40%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a zöldugart/méhlegelőt a szankció megállapításától számított 12 hónapon belül újratelepíteni. b) a fenntartási időszak 2. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 30%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 30%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a zöldugart/méhlegelőt a szankció megállapításától számított 12 hónapon belül újratelepíteni. c) a fenntartási időszak 3. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 75%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 75%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Ha a támogatást igénylő az B és C célterület esetében meghatározott fenntartási kötelezettségét 14
a) a fenntartási időszak 1-2. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 40%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 40%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a gyepet/sövényt a szankció megállapításától számított 12 hónapon belül újratelepíteni. b) a fenntartási időszak 3-4. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 30%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 30%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a gyepet/sövényt a szankció megállapításától számított 12 hónapon belül újratelepíteni. c) a fenntartási időszak 5. évében nem teljesíti, úgy a jóváhagyott támogatás 75%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 75%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. A célterület esetén: a) Amennyiben támogatást igénylő a telepítés során műtrágyát és/vagy növényvédőszert alkalmaz úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. b) Amennyiben támogatást igénylő a kaszálást nem a célterület előírásainak megfelelően valósítja meg, illetve legelteti a területet a kötelezettségvállalási időszakban úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. B célterület esetén: a) Amennyiben a gyeptelepítés során a műtrágya és/vagy szerves trágya alkalmazása meghaladja a 90 kg/ha nitrogén hatóanyag mennyiséget, úgy támogatást igénylő a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. C célterület esetén: a) Amennyiben a telepített sövény mérete, valamint az alkalmazott sortáv és tőtáv nem éri el a felhívás szerinti minimális vagy meghaladja a felhívás szerinti maximális értékeket úgy támogatást igénylő a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. b) Amennyiben támogatást igénylő nem rendelkezik a telepített fajokról származás igazolással úgy támogatást igénylő a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. D célterület esetén: a) Amennyiben támogatást igénylő a telepítés során műtrágyát és/vagy növényvédőszert alkalmaz, továbbá a telepítés első évében legeltet úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. b) Amennyiben támogatást igénylő a méhlegelő növénykultúrára vonatkozóan az agrárkörnyezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos intézkedések növénykultúra specifikus vonatkozó előírásait nem tartja be úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások: 15
3.4.1.3. Egyéb elvárások 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások: 3.4.3. A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások 3.4.4. A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások 3.5. A projektvégrehajtás időtartama 3.5.1. A projekt megkezdése A kötelezettségvállalás kezdete minden esetben a támogatói okirat hatályba lépésének napja. Támogatási igénylő a telepítést saját felelősségére megkezdheti az előzetes helyszíni szemle jegyzőkönyvének kézhezvételét követően. A támogatott projekt megkezdettségére vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 8. pontjának 6.1. alpontja tartalmazza. 3.5.2. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projektek végrehajtására 2016. január 1. és 2020. december 31. között van lehetőség. A támogatói okirat hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül kell a célterületenként előírt tevékenység(ek)et megvalósítani. 3.6. Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások 3.6.1. A projekt területi korlátozása A projekteknek Magyarország területén elhelyezkedő szántó művelésű területeken kell megvalósulniuk. 3.6.2. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek 3.7. Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás 3.7.1. Indikátorok A Vidékfejlesztési Program 11.1.4. fejezete alapján a tervezett kimeneti mutatók a 2014 2020-as időszakra. Az intézkedés neve A mutató elnevezése Érték (EUR-nak megfelelő Ft összeg) M04. - Beruházások tárgyi eszközökbe (17. cikk) 3.7.2. Szakpolitikai mutatók Beruházás összesen 19 008 620,00 16
3.7.3. Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló Felhívások esetén 3.8. Fenntartási kötelezettség A és D célterületek esetén a telepítés fizikai megvalósulását követő kifizetési igényléstől számított 3 év. B és C célterületek esetén a telepítés fizikai megvalósulását követő kifizetési igényléstől számított 5 év. 3.9. Biztosítékok köre 3.10. Önerő 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe. 4.1 Támogatást igénylők köre Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: Azok az aktív mezőgazdasági termelők, akik/amelyek rendelkeznek a mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. tv. (MVH eljárási törvény) 28. - a szerint ügyfél-azonosítóval, tehát a törvény 9/B. c) pontja szerinti kérelemre nyilvántartásba vett ügyfelek. Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja értelmében költségvetési támogatás annak nyújtható, aki átlátható szervezetnek minősül. Figyelemmel az Áht. 55. -ban foglaltakra a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nyt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja, valamint az Áht. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) 50. -a alapján a támogatást igénylő átláthatósági nyilatkozatot tesz. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség. 4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁÚF ban található 2. Kizáró okok listája c. részben. 4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja 1) Támogatást igénylő a felhívásban meghatározott feltételek alapján, a felhívásban megadott időszakban: 2016. július 11. napjától 2018. július 31. napjáig külön felületen támogatási kérelmet nyújthat be. 2) Az 1) pont szerinti határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. 3) Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH www.mvh.gov.hu elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül. 4) A benyújtott támogatási kérelemben módosításokat a tárgyévben meghirdetett benyújtási határidőig lehet megtenni. A támogatási kérelem a benyújtási időszak alatt tett utolsó változtatás szerinti adattartalom szerint kerül elbírálásra. Változtatás benyújtása esetén a támogatási kérelem benyújtási idejének az utolsó változtatás benyújtásának napja minősül. 17
5) A támogatási kérelmek benyújtására az 1) pontban meghatározott időszakban van lehetőség. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: a. 2016. augusztus 09., b. 2017. július 31., 2018. július 31. A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, (az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél) ügyfélkapun keresztül, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. 4.4 Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumok 4.4.1. Kiválasztási eljárásrend A felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend, szakaszos elbírálás alapján kerülnek kiválasztásra. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet szabályai szerint van lehetőség hiánypótlásra. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5) Korm. rendelet szabályai szerint nincs lehetőség szóbeli egyeztetésre. Az eljárásrendre vonatkozó további információk az ÁÚF 3. pontjában találhatóak (A támogatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja). 4.4.2. Kiválasztási kritériumok: Jelen felhívás keretében támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyek megfelelnek a vonatkozó jogszabályi feltételeknek, a felhívásban, és azok mellékleteiben foglalt kritériumoknak, valamint az alábbi kritériumoknak: 1. Nem hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok: 2. a támogatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 1. 4. pontja és 50. (1) bekezdés c) pontja szerint, 2. Hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok: a. az illetékes állami természetvédelmi szerv támogató nyilatkozata Amennyiben a fenti hiánypótoltatható jogosultsági kritériumoknak a támogatási kérelem nem felel meg, és ha az adott jogosultsági kritérium, vagy az adott jogosultsági szempontot igazoló dokumentum hiánya vagy hibája hiánypótlás keretében pótoltatható, akkor egyszeri alkalommal hiánypótlási felhívásra kerül sor. 18
3. Tartalmi értékelési szempontok Tartalmi értékelési szempont megnevezése Adható pontszám Az értékelés alapja A választott célterület környezeti hozzáadott értéke 1 Gazdálkodó csak a C célterületre nyújt be támogatási kérelmet. 2 MVH ellenőrzi támogatási kérelem alapján 2 Gazdálkodó csak az A célterületre nyújt be támogatási kérelmet. 3 MVH ellenőrzi támogatási kérelem alapján 3 Gazdálkodó csak a B célterületre nyújt be támogatási kérelmet. 5 MVH ellenőrzi támogatási kérelem alapján 4 Gazdálkodó csak a D célterületre nyújt be támogatási kérelmet. 5 MVH ellenőrzi támogatási kérelem alapján 5 Gazdálkodó több célterületre nyújt be támogatási kérelmet. Célterületenként összeadódnak a pontok MVH ellenőrzi támogatási kérelem alapján 5 15 pont Elérhető maximális pontszám: 15 A Vidékfejlesztési Program kapcsolódó intézkedéseiben való részvétel 1 A Vidékfejlesztési Program AKG támogatásában támogatói okirattal rendelkezik. 10 MVH ellenőrzi saját adatbázisból 2 A Vidékfejlesztési Program Ökológiai gazdálkodásra való áttérés vagy fenntartás támogatásában támogatói okirattal rendelkezik. 10 MVH ellenőrzi saját adatbázisból 3 A Vidékfejlesztési Program Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs támogatásában támogatói okirattal rendelkezik. 10 MVH ellenőrzi saját adatbázisból Elérhető maximális pontszám: 30 A támogatással érintett terület bidoiverzitási szempontú besorolása 4 5 Ha a támogatással érintett terület 100-50,0%-a Natura 2000 tematikus fedvényre esik. Ha a támogatással érintett terület 49,9-5,0%-a Natura 2000 tematikus fedvényre esik. 22 MVH ellenőrzi MePAR-ból 12 MVH ellenőrzi MePAR-ból 19
6 7 8 Ha a támogatással érintett terület 100-50,0%-a MTÉT területnek minősül. Ha a támogatással érintett terület 49,9-5,0%-a MTÉT területnek minősül. B célterület esetében, ha a megvalósítás kunhalom területére esik. 23 MVH ellenőrzi MePAR-ból 12 MVH ellenőrzi MePAR-ból 10 MVH ellenőrzi MePAR-ból Elérhető maximális pontszám: 55 Összesen elérhető maximális pontszám: 100 A tartalmi értékelési szempontok alapján maximum 100 pont adható. A kiválasztási eljárás során támogatást igénylőnek legalább 15 pontot el kell érnie. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak. 5.1 A támogatás formája 1) Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás területalapú, vissza nem térítendő támogatásnak minősül. 2) A támogatási összegek a választott célterületek szerint kerülnek megállapításra. 3) A támogatás a kifizetési igénylés keresztellenőrzése, illetve a helyszíni ellenőrzési eredmények kiértékelése után a keresztellenőrzést követő 30 nap egy összegben kerül folyósításra. 4) A kifizetési igénylést egyszer, a beruházás fizikai megvalósulását követő első egységes kérelem keretén belül lehet benyújtani. 5) A kifizetési igénylés benyújtására és elbírálására az Európai Parlament 1306/2013/EU rendelete, a Bizottság 640/2014/EU rendelete, a Bizottság 809/2014/EU rendelete, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a mindenkori egységes kérelemre vonatkozó hazai rendelet vonatkozó rendelkezései alkalmazandók. 6) A támogatói okiratban jóváhagyott célterületek szerinti kötelezettségvállalásoknál nagyobb területre/sövényhosszra nem igényelhető támogatás. 7) A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a kifizetési igénylés benyújtás évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra. 8) A támogatás folyósítása a 2007. évi XVII. törvény 28/A. (2) bekezdése alapján a támogatást igénylő ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített fizetési számlájára történik. 5.2 A projekt maximális elszámolható összköltsége 5.3 A támogatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: 20