FELHÍVÁS. Az éghajlatváltozással és agrár-környezetvédelemmel kapcsolatos vízvédelmi célú beruházások megvalósítására.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. Az éghajlatváltozással és agrár-környezetvédelemmel kapcsolatos vízvédelmi célú beruházások megvalósítására."

Átírás

1 FELHÍVÁS Az éghajlatváltozással és agrár-környezetvédelemmel kapcsolatos vízvédelmi célú beruházások megvalósítására A Felhívás címe: Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése A Felhívás kódszáma: VP Magyarország Kormányának felhívása az éghajlatváltozással összefüggő problémák javítására, a biodiverzitás megőrzésére és a vizeink védelmének biztosítására vonatkozó, vízvédelmi célú nem termelő beruházások támogatásának megvalósítása érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a kockázat megelőzés és kezelés előmozdítását, illetve a környezetvédelem és az erőforrás felhasználás hatékonyságának előmozdítását. A cél elérését a Kormány az aktív mezőgazdasági termelők együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. A támogatási kérelmet benyújtók az együttműködés keretében vállalják 1, hogy: projektjük megvalósításával hozzájárulnak az éghajlatváltozással összefüggő problémák kezeléséhez, a biodiverzitás megőrzéséhez, vizeink védelméhez. a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 1 A támogatási kérelem benyújtására és megvalósítására számos egyéb feltétel vonatkozhat. Kérjük, tanulmányozza át ezeket a felhívás további fejezeteiben.

2 Tartalomjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere A felhívás indokoltsága és célja A rendelkezésre álló forrás A támogatás háttere Ügyfélszolgálatok elérhetősége A projektekkel kapcsolatos elvárások A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek Önállóan támogatható tevékenységek Önállóan nem támogatható tevékenységek A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása Nem támogatható tevékenységek A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások Műszaki szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások Műszaki és szakmai elvárások Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások A projektvégrehajtás időtartama A projekt megkezdése A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások A projekt területi korlátozása A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás Indikátorok Szakpolitikai mutatók Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló felhívások esetén Fenntartási kötelezettség Biztosítékok köre Önerő A támogatási kérelmek benyújtásának feltételei Támogatást igénylők köre Támogatásban nem részesíthetők köre A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumok

3 Kiválasztási eljárásrend Kiválasztási kritériumok A finanszírozással kapcsolatos információk A támogatás formája A projekt maximális elszámolható összköltsége A támogatás mértéke, összege Előleg igénylése Az elszámolható költségek köre Az elszámolhatóság további feltételei Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások Nem elszámolható költségek köre Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések A felhívás keretében nyújtott egyes támogatási kategóriákra vonatkozó egyedi szabályok A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája További információk A felhívás szakmai mellékletei

4 A felhívás elválaszthatatlan része az Általános Útmutató az EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz c. dokumentum (a továbbiakban: ÁÚF). A felhívás, az ÁÚF, a szakmai mellékletek és az Általános Szerződési Feltételekkel (a továbbiakban: ÁSZF) együttesen tartalmazzák a támogatási kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen felhívásban foglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF-ban megfogalmazott általános előírásoktól, akkor a jelen dokumentumban szabályozottak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás, az ÁÚF, továbbá ezek dokumentumai esetén a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (a továbbiakban: IH), illetve a Miniszterelnökség a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a honlapon megjelenő közleményeket! 4

5 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A felhívás indokoltsága és célja Jelen felhívás célja a területi vízvisszatartás elősegítése, illetve a felszíni és a felszín alatti víztesteket érő terhelések, szennyezések csökkentése, megakadályozása, mind az éghajlatváltozással összefüggő problémák minimalizálása, mind a biodiverzitás megőrzése, mind a vizeink mennyiségi és minőségi védelmének biztosítása céljából. A beruházások a természeti erőforrásokra, természeti környezetre pozitív hatásúak, csökkentik a felszíni vizeket érő eróziós, deflációs hatásokat, mérséklik a kijuttatott anyagok lemosódását, mozaikosabb terület kialakítását eredményezik, valamint az aszály-érzékenység csökkentését szolgálják. Jelen felhívás keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. A jelen felhívás célcsoportjába azok az aktív mezőgazdasági termelők tartoznak, akiknek fejlesztési eredményei ökológiai, környezetvédelmi célokat szolgálnak A rendelkezésre álló forrás A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg Ft. Jelen felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 5 db A támogatás háttere Jelen felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága hirdeti meg a 1248/2016. (V. 18.) számú kormányhatározatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján. A felhívás alapjául a Vidékfejlesztési Program számú, Vízvédelmi beruházások című műveletének C és D célterületei szolgálnak. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 5

6 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek Önállóan támogatható tevékenységek A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan: I. Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése Gyeptelepítés időszakos vagy állandó vízfolyás, állóvíz partján lévő, a Vízvédelmi sáv megnevezésű MePAR (Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer) fedvénnyel szomszédos szántó művelésű területen, a fedvény szántóval határos oldalától, illetve - amennyiben a szántó a vízfolyás, állóvíz partjával határos - a vízfolyás, állóvíz partjától számított minimum 40,00 m szélességben, az 1. számú mellékletben meghatározott hazai pázsitfűfajokból álló gyepkeverékből. II. Vizes élőhelyek kialakítása Vizes élőhelyek kialakítása szántó vagy gyep művelésű területeken, nyílt vízfelületű vagy időszakosan jelenlévő, vizenyős, mocsaras, part menti vegetációval szegélyezetten, amely magában foglalja a parti sávot és a pufferzónát is Önállóan nem támogatható tevékenységek 3.2. A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása A felhívás keretében nyújtott támogatás nem minősül az EUMSZ 107 cikk (1) bekezdés szerinti állami támogatásnak Nem támogatható tevékenységek A felhívás keretében a pontban meghatározott tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások Műszaki szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások Műszaki és szakmai elvárások A projekt műszaki-szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges: 6

7 I. Általános követelmények 1. A projektnek meg kell felelnie a felhívás törzsszövegében, mellékleteiben, illetve az ÁÚF című dokumentumban foglalt feltételeknek. 2. A támogatási kérelem benyújtásakor a támogatással érintett terület vonatkozásában a támogatást igénylőnek nyilatkoznia kell azzal kapcsolatban, hogy a KEHOP kódszámú felhívás keretében támogatási kérelmet nyújtott be, illetve a jelen felhívás keretében benyújtott támogatási kérelemben szereplő beruházás nem érinti a KEHOP felhívás keretében finanszírozott fejlesztés beavatkozási területét. 3. Gazdálkodási Naplóval kapcsolatos kötelezettségek: A támogatást igénylő a támogatással érintett terület vonatkozásában a fenntartási időszak végéig papír alapon vagy elektronikus úton köteles a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 8. számú mellékletében található Gazdálkodási Napló következő lapjainak vezetésére: Főlap, GN-1, GN-6, GN-7, GN-8, GN-10, GN-11, GN-13, GN-18. A Gazdálkodási Napló eredeti példányát amely lehet papír formátumú, illetve elektronikus alapú - legalább december 31-ig meg kell őrizni. A támogatást igénylőnek a helyszíni ellenőrzés során lehetővé kell tennie a Gazdálkodási Napló ellenőrzését, valamint az abban szereplő adatok alátámasztására szolgáló számlák és bizonylatok ellenőrzését. Az elvégzett műveletekhez kapcsolódó számlákat, bizonylatokat a támogatási igénylő köteles megőrizni legalább december 31-ig. A támogatást igénylő köteles az előző évre vonatkozó Gazdálkodási Napló adattartalmát adott évet követő év január 1. és március 1. között az adott évre vonatkozóan aktuális elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH). A Gazdálkodási Napló adattartalmának benyújtása vonatkozásában hiánypótlásnak helye nincs és a fenti határidő jogvesztő hatályú. II. Jogosultsági kritériumok 1. Az aktív mezőgazdasági termelőnek a beruházással érintett terület vonatkozásában a fenntartási időszak végéig jogszerű földhasználónak kell lennie. E jogosultságot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) ellenőrzi a támogatási kérelem benyújtásakor a benyújtott dokumentum alapján, illetve a VII. pontban foglaltak értelmében helyszíni ellenőrzés során. A jogszerű földhasználó fogalmát a fogalomtár tartalmazza. 7

8 III. Kötelezettségvállalások 1. Környezeti hatástanulmányt kell készíteni amennyiben a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján az indokolt. A környezeti hatástanulmányt és az elfogadásáról szóló határozatot a kifizetési kérelemhez szükséges mellékelni. Amennyiben a beruházás nem környezeti hatásvizsgálat köteles, a támogatási kérelemhez mellékelni kell a területileg illetékes környezet és természetvédelmi hatóság ezzel kapcsolatban kiállított igazolását. 2. A fejezet I.) és II.) pontjában foglalt nem termelő beruházásokat, azok pénzügyi befejezését követően 3 évig fenn kell tartani. IV. Célterület specifikus előírások A célterület specifikus előírások megfelelőségét az MVH ellenőrzi a VII. pont alapján. 1. A fejezet I.) pontja (C célterület) esetén: Támogatás kizárólag támogatásra jogosult szántó művelésű területre igényelhető. Támogatás minimum 40,00 m széles területre igényelhető. A legkisebb méretű támogatható terület: 0,25 ha összefüggő terület. A partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakításának, fejlesztésének követelményei: - Az adott területre jellemző, az 1. számú mellékletben felsorolt őshonos fajokból álló, minimum 40,00 m széles gyepsáv telepítését legalább három különböző fajból álló fajkeverékkel szükséges végrehajtani, továbbá a telepített fajok aránya közül egyik sem haladhatja meg az 50%-ot. - A Gazdálkodási Naplóban kötelezően fel kell tüntetni a telepített fűmag fajokat és azok arányait. - Istállótrágya, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt és műtrágya kiszórása tilos. - Növényvédő szerek használata tilos. A partmenti vízvédelmi pufferzónát a projekt pénzügyi befejezését követően 3 évig fenn kell tartani. A fenntartási időszak végéig a támogatásra jogosult köteles a partmenti vízvédelmi pufferzónát az alábbiak szerint fenntartani: - Az inváziós és termőhely-idegen növényfajok (ld. 2. sz. mellékletben) megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell. - A gyep és a talaj felszínének maradandó károsítása nem megengedett. - A gyepterület öntözése tilos. - Tápanyag utánpótlás csak a legelő állatok által elhullajtott ürülékből származhat. Istállótrágya, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt és műtrágya kiszórása tilos. - Növényvédő szerek használata tilos. 8

9 - A gyepterületen végezhető tevékenység: legeltetés és kaszálás. 2. A fejezet II.) pontja (D célterület) esetén: A legkisebb méretű támogatható terület: 0,25 ha összefüggő terület. Támogatás kizárólag támogatásra jogosult szántó, illetve gyep művelésű területre igényelhető. A vizes élőhely kialakításának követelményei: - A területen lévő, szántóföldi és gyep művelésre alkalmatlan természetes mélyületekben összegyűlő víz megtartását biztosítani kell. - Fokozatosan mélyülő parti sáv megőrzése, védelme szükséges. - Amennyiben a területen korábban szántóföldi művelést folytattak, a partszakasz és pufferzóna kialakítása során az 1. számú mellékletben felsorolt őshonos pázsitfűfélék telepítése szükséges. - Szántó művelésű terület esetében vizes élőhely körül min. 5 méter széles pufferzónát kell kialakítani, amely hozzámérhető a vizes élőhelyhez. - A spontán megjelenő, vízhez kötődő természetes vegetáció megtelepedését elő kell segíteni. - Mesterséges mélyedések kialakítása, talajréteg eltávolítása tilos. A vizes élőhelyet a projekt pénzügyi befejezését követően 3 évig fenn kell tartani. A fenntartási időszak végéig a támogatásra jogosult köteles a vizes élőhelyet az alábbiak szerint fenntartani: - A területen a lecsapolás és a vízelvezetés nem megengedett a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése program (a továbbiakban VTT) - területek árvízvédelmi elárasztását követő vízelvezetés kivételével. - Az inváziós és termőhely-idegen növényfajok (ld. 2. sz. mellékletben) megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell. - Tápanyag utánpótlás csak a legelő állatok által elhullajtott ürülékből származhat. Istállótrágya, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt és műtrágya kiszórása tilos. - Növényvédő szerek használata tilos. - A területen végezhető tevékenység: a part mentén húzódó pufferzónán vegyszer- és műtrágyamentes gyepgazdálkodás folytatható, magán a vizes élőhelyen csupán fenntartó céllal engedhető meg a legeltetés és kaszálás, amennyiben a kialakult természetközeli élőhely vegetációját az nem károsítja. V. Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok 1. A támogatást igénylő a vállalt kötelezettségét kizárólag a támogatásra való jogosultsággal együtt ruházhatja át. 2. Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén kötelezettséget átadni csak a támogatás jogosultsági kritériumainak megfelelő földhasználónak lehet. A kötelezettség átvevőjének a támogatásba bevitt területei vonatkozásában is meg kell felelnie az adott célterületre vonatkozó feltételeknek. 9

10 3. Kötelezettségátadás esetén a kötelezettség átadójának a támogatásban megmaradó területei vonatkozásában meg kell felelnie az adott célterületre vonatkozó feltételeknek. 4. A gazdálkodó szervezet nevében történt változás esetén a támogatást igénylő köteles az MVH-t az ügyfél-nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változásról annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül az MVH által előírt, hatályban levő nyomtatványon értesíteni. Amennyiben a támogatást igénylő az ügyfél-nyilvántartási rendszerben hivatalból nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel, a támogatást igénylő a kérelemre történő nyilvántartásba vételét a pénzügyi következményekkel járó intézkedéssel kapcsolatos eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg is kérelmezheti. 5. A gazdálkodó szervezet cégformájában történt változás esetén a kötelezettségátadásra vonatkozó eljárást kell alkalmazni. 6. A kötelezettségátadás és jogutódlás esetén a jogosultsági feltétek vizsgálatakor a támogatási kérelmek újrapontozására nem kerül sor. 7. Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén az adott célterületre igényelt támogatással érintett egybefüggő területhez kapcsolódó jogosultságokat és kötelezettségeket egy földhasználónak kell átadni. 8. A kötelezettségátadás és jogutódlás esetén célterület váltásra nincs lehetőség. 9. A kötelezettség átvállalása a kötelezettségvállalási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik. 10. Kötelezettségátadásra a kötelezettségvállalási időszak első évében vis maior esetek kivételével nincs lehetőség. 11. Egy adott területhez kapcsolódó kötelezettség a vis maior esetek kivételével egyszer adható át. 12. Kötelezettségátadás esetén az IH és az átruházó közötti jogviszonyból származó valamennyi jog az átvevőt illeti meg, és valamennyi kötelezettség az átvevőt terheli. 13. A kötelezettség átvevője a kötelezettségátadással érintett támogatott területre megállapított összes meg nem felelést is átvállalja a kötelezettségátadás során. 14. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet, továbbá az öröklés bejelentését a kötelezettség átvevőjének az MVH által előírt, hatályban levő nyomtatványon kell benyújtania az MVH-hoz. A kötelezettség átvevője által egy kinyomtatott példányát a kötelezettséget átadó és a kötelezettséget átvállalni kívánó a támogatást igénylő elhalálozása esete kivételével együttes aláírásával ellátva kell benyújtani a kötelezettséget átvevő lakhelye vagy székhelye szerinti illetékes MVH kirendeltségre. 15. A kötelezettségvállalás időszaka folyamán a kötelezettség átadására vonatkozó kérelem beadásának a határideje a következő a vis maior esetek kivételével: a) vonatkozásában: december 29. (amennyiben a támogatási kérelem ban került benyújtásra); b) vonatkozásában: december 31. (amennyiben a támogatási kérelem ben került benyújtásra); 10

11 c) vonatkozásában: december 31. d) vonatkozásában: december 31. e) vonatkozásában: december A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelemben több terület átadását is lehet kérelmezni. 17. Az átadónak biztosítania kell az átvevő részére a kötelezettségnek a korábbi időszak alatti teljesítését igazoló dokumentumok mindkét fél által aláírt másolati példányát, így különösen a Gazdálkodási Napló másolati példányát, valamint az MVH által küldött iratok másolati példányát. 18. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a benyújtást követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvevője is visszavonhatja. A benyújtást követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvevője kizárólag együttesen vonhatja vissza a támogatói okirat közléséig. 19. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül. VI. A kötelezettségvállalás területére vonatkozó visszavonás szabályai 1. A támogatási időszak alatt a támogatást igénylő az MVH által rendszeresített formanyomtatvány benyújtásával, az MVH-tól kérelmezheti: a) a teljes támogatási kérelem visszavonását, b) a célterület szerint egybefüggő támogatott terület visszavonását. 2. A visszavont területre kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, továbbá a visszavonással érintett terület támogatási jogosultsága megszűnik. A jogosulatlanul igénybe vett támogatásról az MVH értesíti az ügyfelet. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegének visszafizetése bármely MVH által megállapított támogatás összegéből levonható. 3. A célterület szerint egybefüggő támogatott területtől kisebb terület kizárólag az alábbi esetekben vonható vissza: a kötelezettségvállalás fennmaradó időtartamára vonatkozó elfogadott vis maior esetek: - a földhasználat írásban történő felmondása a Nemzeti Földalap (továbbiakban: NFA), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagy a Nemzeti Park Igazgatóság által, - osztatlan közös tulajdon megszüntetése során bekövetkező terület méret csökkenés, illetve terület elhelyezkedésének megváltozása, - az NFA által a jogosult területre vonatkozóan kiírt pályázati felhívásnak való meg nem felelés vagy a határidőn belül benyújtott pályázat alapján meg nem valósuló földhasználatot megalapozó jogviszony alapján megszűnő kötelezettségek, - a támogatott területen a VTT keretében árvízi tározó működtetésére került sor, - a támogatást igénylőt a természetvédelmi hatóság kötelezi a földhasználati előírások szerinti gazdálkodási tevékenység megváltoztatására. 4. A teljes kérelem visszavonás, a teljes célterület visszavonás, valamint a célterület szerint egybefüggő támogatott terület egészének vagy egy részének visszavonása iránti kérelmet a támogatást igénylő 11

12 elhalálozása esete kivételével az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani az MVH-hoz. A támogatott elhalálozása esetén a teljes kérelem visszavonás, a célterület visszavonás, valamint a célterület szerint egybefüggő támogatott terület visszavonás iránti kérelmet postai úton, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani a támogatást igénylő székhelye vagy lakhelye szerinti illetékes megyei MVH kirendeltségére. 5. A támogatási időszak folyamán a vis maior eset kivételével a visszavonásra vonatkozó kérelem beadási határidők az alábbiak: a) a 2017., azaz a második naptári év vonatkozásában: december 30.; b) a 2018., azaz a harmadik naptári év vonatkozásában: december 29.; c) a 2019., azaz a negyedik naptári év vonatkozásában: december 31.; d) a 2020., azaz az ötödik naptári év vonatkozásában: december Az (5) bekezdéstől eltérően, bejelentett vis maior esemény bekövetkezésekor a célterület szerint egybefüggő támogatott terület visszavonása iránti kérelmet az adott évre vonatkozóan az adott évre vonatkozó egységes kérelem benyújtási időszak végéig az MVH által rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani az MVH-hoz. 7. Ha a támogatást igénylő a visszavonás iránti kérelmet a helyszíni ellenőrzésről történő értesítés napján, ennek hiányában a helyszíni ellenőrzés első napján vagy ezt követően nyújtotta be, akkor a visszavonás iránti kérelem csak a következő évre vonatkozóan fogadható el. 8. Ha a célterület szerint egybefüggő támogatott terület visszavonása után maradó terület nem éri el a 0,25 ha-t, a fennmaradó terület a támogatásból kizárásra kerül és vis maior esetek kivételével, a területre vonatkozóan igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni. 9. A visszavonási kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül azzal, hogy a támogatott területre addig felvett támogatás jogosulatlan igénylésnek minősül. VII. Ellenőrzés 1. A Bizottság 809/2014/EU rendelete és az egységes kérelemre vonatkozó rendelkezések alapján évente történő adminisztratív és fizikai ellenőrzéseket a kifizető ügynökség végzi, amelybe külön megállapodás alapján állami szerveket bevonhat. Az ellenőrzésekre az adott évi egységes kérelem vonatkozó rendelkezései alkalmazandók, de a támogatott területek a támogatói okirat alapján kifizetési kérelem meglététől, illetve annak tartalmától függetlenül is ellenőrzésre kerülhetnek. Az MVH helyszíni szemlét végez a fejezet I.) és fejezet II.) vonatkozásában a támogatói okirat kiállítása előtt. 2. Az ügyfélnek az ellenőrzés során: a) igazolnia kell, hogy az adott terület vonatkozásában megfelel a II. Jogosultsági kritériumokban foglalt előírásoknak, 12

13 b) be kell mutatnia az adott évre vonatkozó Gazdálkodási Naplót. VIII. Vis maior 1. Az elháríthatatlan külső okokra (vis maiorra) vonatkozó szabályokat az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet állapítja meg. IX. Jogkövetkezmények 1. Nem teljesítés esetén a kifizetési igénylés alapján jóváhagyott támogatási összegre nem jogosult. Ha a támogatási összeg már kifizetésre került, akkor köteles a támogatás teljes összegét a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. 2. Ha a támogatást igénylő (a vis maior esetet kivéve) a meghatározott fenntartási kötelezettségét: a) a fenntartási időszak 1. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 40%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a part menti vízvédelmi pufferzónát, illetve a vizes élőhelyet újratelepíteni. b) a fenntartási időszak 2. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 30%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. Támogatást igénylő köteles a part menti vízvédelmi pufferzónát, illetve a vizes élőhelyet újratelepíteni. c) a fenntartási időszak 3. évében nem teljesíti, úgy a már kifizetett támogatás 75%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint vissza kell fizetni. 3. Amennyiben a támogatást igénylő a part menti vízvédelmi pufferzóna, illetve a vizes élőhely kialakítása, illetve fenntartási időszaka során - a legelő állatok által elhullajtott ürülék kivételével - istállótrágyát, hígtrágyát, szennyvizet, szennyvíziszapot, szennyvíziszap komposztot, műtrágyát vagy növényvédőszert alkalmaz, úgy a jóváhagyott támogatás 15%-ra nem jogosult vagy a már kifizetett támogatás 15%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 4. Ha a támogatást igénylő nem tesz eleget a Gazdálkodási Napló vezetésére vonatkozó kötelezettségnek, akkor a támogatási összeg 20%-kal csökkentve kerül kifizetésre, vagy a már kifizetett támogatás 20%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 5. Ha a támogatást igénylő a Gazdálkodási Naplót hiányosan vagy nem valós adattartalommal vezeti, akkor a támogatási összeg 5%-ára nem jogosult, vagy a már kifizetett támogatás 5%-át a jogosulatlan igénybevétel szabályai szerint köteles visszafizetni. 6. Ha a támogatást igénylő nem tesz eleget a felhívás I. 3. (Gazdálkodási Naplóval kapcsolatos kötelezettségek) pontjában meghatározott adatainak benyújtására vonatkozó kötelezettségének, akkor a támogatási összeg 15%-kal csökkentve kerül kifizetésre. 13

14 7. Ha a támogatást igénylő valamely támogatott terület teljes egészére nem tudja maradéktalanul igazolni a támogatási időszakból már eltelt év(ek) és az adott év teljes időtartamára a jogszerű földhasználatot, akkor az adott támogatott terület kizárásra kerül és a területre vonatkozóan már igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni. 8. A területeltérésre vonatkozóan a 640/2014/EU rendelet 19. cikkét kell alapul venni Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontok érvényesítésével kapcsolatos elvárások A projekt tervezése és megvalósítása során kérjük, vegye figyelembe, hogy a projektben létrehozott eredményeknek meg kell majd felelniük az alábbi elvárásoknak: Az európai uniós forrásból támogatott projektek kedvezményezettje köteles a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartani, a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás során keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempontjából jogszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a projekt megvalósítása során megszüntetni. A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a támogatást igénylő esélytudatosságot fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások A projekt megvalósítása során 1 mérföldkövet szükséges tervezni. A mérföldkövekre vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 8.1. pontja tartalmazza. A kifizetési igénylést a projekt fizikai befejezését követő első egységes kérelem keretén belül kell benyújtani A projekt szakmai megvalósítása során a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó elvárások A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások 14

15 3.5. A projektvégrehajtás időtartama A projekt megkezdése Az ÁÚF pontjától eltérően támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető. A projekt megvalósítását a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv kézhezvételét követően a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését. A támogatott projekt megkezdettségére vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF pontja tartalmazza. A programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti támogatási rendszer keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt bekövetkezett elháríthatatlan külső ok (a továbbiakban: vis maior) bejelentésére és igazolására irányuló eljárásokra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet szabályait kell alkalmazni A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projekt fizikai befejezésére a Támogatói Okirat kézbesítését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A projekt fizikailag befejezett, amennyiben a projekt keretében támogatott valamennyi tevékenység a Támogatói Okiratban meghatározottak szerint, a felhívásban meghatározott feltételek mellett teljesült. A projekt fizikai befejezés napjának a projekt utolsó támogatott tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül. A támogatott tevékenységtípusok fizikai teljesítettségére vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF pontja tartalmazza. A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje a projekt fizikai befejezését követő első kifizetési kérelem benyújtási időszak utolsó napja. A 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 14. pontjára tekintettel egy projekt megvalósítása akkor tekinthető befejezettnek, ha a projekt fizikailag és pénzügyileg is befejezett, valamint a kedvezményezettnek valamennyi támogatott tevékenysége befejezését igazoló és alátámasztó kifizetési igénylését a kifizető ügynökség jóváhagyta és a támogatás folyósítása megtörtént. 15

16 3.6. Projektekkel kapcsolatos egyéb elvárások A projekt területi korlátozása A projektek megvalósítási területe Magyarország A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek 3.7. Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás Indikátorok A Magyarország - Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: Vidékfejlesztési Program) fejezete alapján a tervezett kimeneti mutatók a as időszakra. Az intézkedés neve A mutató elnevezése Érték (euró) M04. - Beruházások tárgyi eszközökbe (17. cikk) Beruházás összesen , Szakpolitikai mutatók Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA forrásból megvalósuló felhívások esetén 3.8. Fenntartási kötelezettség A támogatást igénylő a projekt pénzügyi befejezésétől számított 3 évig a fejezetben foglaltak terhe mellett vállalja, hogy a projektet a felhívásban foglalt feltételeknek megfelelően fenntartja Biztosítékok köre Önerő 16

17 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe Támogatást igénylők köre Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be aktív mezőgazdasági termelők, akik: a fenntartási időszak végéig a beruházással érintett terület vonatkozásában jogszerű földhasználók, rendelkeznek az MVH eljárási törvény (2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről) 28. -a szerint ügyfél-azonosítóval, tehát a törvény 9/B. c) pontja szerinti kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél, igazolják az összes bejegyzett fő- és melléktevékenységeiket a megfelelő TEÁOR és ÖVTJ kódok feltüntetésével együtt, a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III. 13.) FM rendelet szabályai szerint részletezik a nyilvántartási (könyvvezetési) rendszerükben a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységéből származó összes bevételére vonatkozó adatot. Az első, harmadik és negyedik pont esetében a támogatási kérelmet benyújtónak kell csatolnia az igazolást. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség Támogatásban nem részesíthetők köre Az ÁÚF 2. Kizáró okok listája c. részben felsoroltakon túl, az alábbi szempontok szerint nem ítélhető meg támogatás a következő támogatást igénylő részére: 1. aki, vagy amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a jelen felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban, 2. aki, vagy amely jelen felhívás keretében ugyanazon tevékenységért nyújtott támogatásra ugyanazon terület vonatkozásában már részesült támogatásban, illetve Támogatói Okirattal rendelkezik. Különösen felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kettős finanszírozás elkerülése érdekében azok a kedvezményezettek: akiknek a Vidékfejlesztési Program M16-os intézkedés es műveletében meghatározott tevékenységei támogatásban részesülnek, ugyanazon tevékenységért nyújtott támogatásra ugyanazon terület vonatkozásában jelen művelet keretében nem jogosultak. akik a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló 150/2012. (XII.28.) VM rendelet alapján támogatásban részesülnek, ugyanazon tevékenységért nyújtott támogatásra ugyanazon terület vonatkozásában jelen művelet keretében nem jogosultak. 17

18 akiknek a Vidékfejlesztési Program M es intézkedésében meghatározott tevékenységei támogatásban részesülnek, ugyanazon tevékenységért nyújtott támogatásra, ugyanazon terület vonatkozásában jelen művelet keretében nem jogosultak. akik a támogatással érintett terület vonatkozásában a KEHOP számú felhívásban meghatározott tevékenységei támogatásban részesülnek, ugyanazon tevékenységért nyújtott támogatásra ugyanazon terület vonatkozásában jelen művelet keretében nem jogosultak A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja 1. Támogatást igénylő a felhívásban meghatározott feltételek alapján Támogatási Kérelmet nyújthat be. 2. Ezen felhíváshoz kapcsolódóan ugyanazon ügyfél évente, célterületenként legfeljebb egy támogatási kérelmet nyújthat be. 3. Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be az MVH elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül. 4. A benyújtott támogatási kérelemben módosításokat a tárgyévben meghirdetett benyújtási határidőig lehet megtenni. A támogatási kérelem a benyújtási időszak alatt tett utolsó változtatás szerinti adattartalom szerint kerül elbírálásra. Változtatás benyújtása esetén a támogatási kérelem benyújtási idejének az utolsó változtatás benyújtásának a napja minősül. 5. A támogatási kérelmek benyújtására július 11. napjától július 11. napjáig van lehetőség. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: augusztus november február május augusztus november február május július Az (5) bekezdés szerinti határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. 18

19 A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, (az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél) ügyfélkapun keresztül, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján előállított dokumentum esetén olvasható formában kell csatolni a kérelemhez. A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló - EMVA esetén fókuszterületenként is meghatározott - kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az irányító hatóság a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a felhívást lezárhatja. A támogatási kérelem benyújtásának részletes szabályait az ÁÚF 3.2. pontja tartalmazza Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumok Kiválasztási eljárásrend A felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek kiválasztásra. A támogatási kérelmekről az irányító hatóság vezetője szakaszos elbírálással dönt. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet szabályai szerint lehetőség van hiánypótlásra. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5) Korm. rendelet szabályai szerint nincs lehetőség szóbeli egyeztetésre. Az eljárás során a 272/2014. (XI.5) Korm. rendelet szabályai szerint lehetőség van adategyeztetésre. Az Irányító Hatóság a támogatási kérelmekről való döntéshez Döntés-előkészítő Bizottságot nem hív össze. Az eljárásrendre vonatkozó további információk az ÁÚF 3.2. pontjában találhatóak Kiválasztási kritériumok Jelen felhívás keretében támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyek megfelelnek a vonatkozó jogszabályi feltételeknek, a felhívásban, és azok mellékleteiben foglalt kritériumoknak, valamint az alábbi kritériumoknak: 1. Nem hiánypótoltatható jogosultsági kritérium: a) a támogatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) pontja és 50. (1) bekezdés c) pontja szerint. 19

20 Amennyiben a fenti nem hiánypótoltatható jogosultsági kritériumnak a támogatási kérelem nem felel meg, akkor a támogatási kérelem hiánypótlási felhívás nélkül elutasításra kerül. 2. Hiánypótoltatható jogosultsági szempontok: a) a támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája c. fejezetben felsorolt mellékletek. Amennyiben a fenti hiánypótoltatható jogosultsági kritériumoknak a támogatási kérelem nem felel meg és ha az adott jogosultsági kritérium, vagy az adott jogosultsági szempontot igazoló dokumentum hiánya vagy hibája hiánypótlás keretében pótoltatható, akkor egyszeri alkalommal hiánypótlási felhívásra kerül sor. 3. Tartalmi értékelési szempontok: Amennyiben a jelen felhívás keretében benyújtott projektek a 4.1., 4.2., és pontban foglalt kritériumoknak megfelelnek, azt követően kerül sor a tartalmi értékelésre az alábbi szempontok alapján. Tartalmi értékelési szempont 1. A beruházással érintett terület környezeti érzékenysége és egyéb területi érintettsége a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (továbbiakban: MePAR) lehatárolás alapján: Adható pontszám Az értékelés alapja belvíz veszélyeztetett terület 15 nitrát érzékeny terület 9 erózió veszélyeztetett terület 9 kedvezőtlen adottságú terület 9 Natura 2000 terület 9 Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (továbbiakban: VTT) program keretében létesült tározók területe A tevékenység jónál gyengébb ökológiai és/vagy kémiai állapotú felszíni víztest vízgyűjtő területén valósul meg A tevékenység jónál gyengébb minőségi és/vagy mennyiségi állapotú felszín közeli felszíni alatti víztesten valósul meg 2. A támogatást igénylő a VP kódszámú Agrárkörnyezetgazdálkodási kifizetés tekintetében Támogatói Okirattal rendelkezik a fejlesztéssel érintett terület vonatkozásában Maximális pontszám: MVH ellenőrzi MePAR-ból MVH ellenőrzi saját adatbázisból Az értékelési szempontok alapján a maximális pontszám: 100 pont. Nem támogathatók azok a kérelmek, amelyek esetében a fenti szempontrendszer alapján a kérelemre adott összpontszám nem éri el a minimális 18 pontot. 20

21 A támogatási kérelem (a 4.1., 4.2., és pontban foglalt értékelést követően) a tartalmi értékelési szempontok szerinti értékeléssel, valamint ez alapján kialakult rangsor állításával kerül elbírálásra. A bírálat alapján létrejött pontegyenlőség esetén a rangsorban előnyt élvez az a támogatási kérelem, amelyet korábban nyújtottak be. Támogatás a rendelkezésre álló forrás erejéig ítélhető meg. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak A támogatás formája Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás területalapú, vissza nem térítendő támogatásnak minősül. A támogatási összegek a választott célterületek szerint kerülnek megállapításra. A támogatás a kifizetési kérelem keresztellenőrzése, illetve a helyszíni ellenőrzési eredmények kiértékelése után a keresztellenőrzést követő 30 nap egy összegben kerül folyósításra. A kifizetési kérelmet a beruházás fizikai megvalósulását követő első egységes kérelem keretén belül kell benyújtani. A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra. A támogatás folyósítása a évi XVII. törvény 28/A. (2) bekezdése alapján a támogatást igénylő ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített fizetési számlájára történik A projekt maximális elszámolható összköltsége Jelen felhívás keretében nem releváns A támogatás mértéke, összege A támogatási összeg hektár alapra van vetítve. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: (a fejezet I.) pontja esetén): 400 eurónak megfelelő forintösszeg/ha. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: (a fejezet II.) pontja esetén): 300 eurónak megfelelő forintösszeg/ha. 21

22 A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra Előleg igénylése Jelen felhívás keretében nem releváns Az elszámolható költségek köre Jelen felhívás keretében nem releváns Az elszámolhatóság további feltételei 5.7. Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások 5.8. Nem elszámolható költségek köre 5.9. Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések A felhívás keretében nyújtott egyes támogatási kategóriákra vonatkozó egyedi szabályok 6. A TÁMOGATÁSI KÉRELEM ELKÉSZÍTÉSE SORÁN CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK LISTÁJA A támogatási kérelem elkészítésekor a következő mellékleteket szükséges csatolni: Amennyiben a beruházás nem környezeti hatásvizsgálat köteles, mellékelni kell a területileg illetékes környezet és természetvédelmi hatóság ezzel kapcsolatban kiállított igazolását. Igazolás az összes bejegyzett fő- és melléktevékenységekről. Nyilatkozat a legutolsó lezárt pénzügyi év mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységekből származó összes bevételre vonatkozóan. Jogszerű földhasználatot igazoló dokumentum. 22

23 7. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A támogatási kérelem beküldésének alapvető feltétele, hogy a támogatást igénylő a évi XVII. törvény 28. (3) bekezdése szerint kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél legyen, és e minőségében ügyfél-azonosítóval rendelkezzen. További feltétel, hogy a támogatást igénylő a évi XVII. törvény 28/A. (2) bekezdés szerinti fizetési számlaszámmal rendelkezzen. Az egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben (ügyfél-nyilvántartási rendszer) történő nyilvántartásba vételre, az adatváltozások bejelentésére, az adatok kezelésére, védelmére és szolgáltatására, közzétételére, valamint a kifizető ügynökség által működtetett nyilvántartási rendszerekre a évi XVII. törvény III. Fejezetének rendelkezéseit kell alkalmazni. A kedvezményezett halála esetén a kifizető ügynökség a kedvezményezettel annak halálakor együtt élt házastársa vagy törvényes örököse (a továbbiakban együtt: vélelmezett örökös) kérelmére a támogatás igénybevételéhez kapcsolódó eljárást megindítja. Ebben az esetben a kifizető ügynökség a szükséges eljárási cselekményeket a vélelmezett örökös bevonásával elvégzi, de érdemi döntést csak a jogerős hagyatékátadó végzés benyújtását követően hoz. Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőt, hogy a támogatási kérelmek elbírálása során a támogatást igénylővel kapcsolatos, a közhiteles adatbázisokban elérhető adatok vagy azok egy része az eljárási rendelet hatálya alá tartozó szervezetek által felhasználásra kerülnek. Az Irányító Hatóság fenntartja a jogot, hogy jelen felhívást a jogszabályi környezet alakulásának megfelelően indokolt esetben módosítsa, illetve jogszabályban meghatározott esetben felfüggessze, vagy lezárja, amelyről az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé a oldalon. Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a honlapon található az Általános Útmutató a Felhívásokhoz c. dokumentum, amely általános tájékoztatást nyújt az alábbiakról: 1. Az Útmutató célja hatálya 2. Kizáró okok listája 3. A támogatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja 3.1. A támogatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja standard eljárásrendben 3.2. A támogatási kérelmek benyújtásának és elbírálásának módja egyszerűsített eljárásrendben 4. Tájékoztatás kifogás benyújtásának lehetőségéről 5. Tájékoztató támogatói okirat kibocsátásáról vagy a támogatási szerződés megkötéséről 6. A biztosítéknyújtási kötelezettségre vonatkozó tájékoztató 7. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek 8. Tájékoztatás a projektek megvalósításáról, finanszírozásáról, és előrehaladásának követéséről 9. A közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó tájékoztató 10. Tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek 11. A Felhívással, a projekt kiválasztási eljárással és a projektmegvalósítással kapcsolatos legfontosabb jogszabályok 12. A környezetvédelmi, esélyegyenlőségi és a nők és férfiak egyenlőségét biztosító követelmények 23

24 Kérjük, hogy a támogatási kérelmet az útmutatók figyelembevételével készítsék el! 8. A FELHÍVÁS SZAKMAI MELLÉKLETEI 1. sz. melléklet: Hazai pázsitfűfajok 2. sz. melléklet: Idegenhonos inváziós fajok 3. sz. melléklet: Fogalomtár 4. sz. melléklet: Jogszabályok gyűjteménye 24

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15.

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. FELHÍVÁS A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. Magyarország Kormányának felhívása a konvencionális területek

Részletesebben

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására FELHÍVÁS Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések A Felhívás kódszáma: VP4-12.2.1-16.

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások. A Felhívás kódszáma: VP

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások. A Felhívás kódszáma: VP FELHÍVÁS Az agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos célok teljesítéséhez kapcsolódó nem termelő beruházási projektek megvalósítására A Felhívás címe: Élőhelyfejlesztési célú

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 FELHÍVÁS A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-4.1.3.3-16

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Iktatószám: Kedvezményezett neve: Projekt címe: Projekt azonosítószám: TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Preambulum A Vidékfejlesztési Program 19. intézkedése a vidékfejlesztési tevékenységben jelentős szerepet vállaló,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 EMVA AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI (EMVA AKG) TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP )

Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP ) Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP1-2.1.1-2.1.2-17) A Felhívás célja az agrár-, erdő-, és élelmiszergazdaság szereplői számára

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT. A fentiekre figyelemmel a jelen Támogatói Okiratban az alábbiakat állapítom meg:

TÁMOGATÓI OKIRAT. A fentiekre figyelemmel a jelen Támogatói Okiratban az alábbiakat állapítom meg: Iktatószám: 632/2534/12/6/2015 Kedvezményezett neve:bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Projekt címe: Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítése Projekt azonosítószám: 1751973719 TÁMOGATÓI

Részletesebben

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására

FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására FELHÍVÁS Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések A Felhívás kódszáma:

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

A támogatás célja. Fogalmak

A támogatás célja. Fogalmak A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

VP Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése

VP Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A pályázat célja: a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet piaci pozíciójának stabilizálására, fejlesztésére1, a piaci

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása

FELHÍVÁS. Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására. A Felhívás címe: Erdősítés támogatása FELHÍVÁS Mezőgazdasági és nem mezőgazdasági földterületen végrehajtott telepítések megvalósítására A Felhívás címe: Erdősítés támogatása A Felhívás kódszáma: VP5-8.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2009. (V. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2009. (V. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2009. (V. 29.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodás támogatás igényléséről Az Új Magyarország

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása

Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása Pályázat kódja VP6-6.2.1-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás -

Részletesebben

AS PÁLYÁZATI CIKLUS TAPASZTALATAI ÉS A 2016 VÉGÉRE ELÉRT FEJLESZTÉSPOLITIKAI EREDMÉNYEK

AS PÁLYÁZATI CIKLUS TAPASZTALATAI ÉS A 2016 VÉGÉRE ELÉRT FEJLESZTÉSPOLITIKAI EREDMÉNYEK 2014-2020-AS PÁLYÁZATI CIKLUS TAPASZTALATAI ÉS A 2016 VÉGÉRE ELÉRT FEJLESZTÉSPOLITIKAI EREDMÉNYEK ELŐADÓ: ZSUPPÁN ANDREA KÖZIGAZGATÁSI TANÁCSADÓ MINISZTERELNÖKSÉG 2016. NOVEMBER 17. A VÉGREHAJTÁS KERETEI

Részletesebben

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet Magyar joganyagok - 13/2014. (II. 24.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott 1. oldal egyes agrártámogat 13/2014. (II. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése VP

Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése VP Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése VP2-6.3.1-16 Tájékoztató/Kivonat I. Támogatás célja Jelen felhívás célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

Krisztin-Németh László Március 7. Vidékfejlesztési Támogatások Főosztálya

Krisztin-Németh László Március 7. Vidékfejlesztési Támogatások Főosztálya Krisztin-Németh László 2018. Március 7. Vidékfejlesztési Támogatások Főosztálya Az előadás menete: 1. Jogszabályi háttér 2. Leader felhívások adatai 3. Támogatást igénylők köre 4. Műszaki-szakmai elvárások

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Indul a támogatott szaktanácsadás Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrárminisztérium Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Támogatási kérelmek - statisztika

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 FELHÍVÁS A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra

Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.

Részletesebben

Erdősítés támogatása (VP )

Erdősítés támogatása (VP ) Erdősítés támogatása (VP5-8.1.1-16) A pályázat célja erdők, valamint ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének ösztönzése. 1. A támogatás formája Vissza nem térítendő, átalányalapú egységköltség.

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN A NAK egységesen szervezett, kötelező tagsághoz kötött köztestület,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére

A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges

Részletesebben

Támogatói Okirat minta

Támogatói Okirat minta Támogatói Okirat minta A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint Támogató által..-én kiadott GINOP 1.2.2-2015 Mikro-, kis- és középvállalkozások

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az agrárágazat szereplői részére biztosítandó szakmai képzések megvalósítására

FELHÍVÁS. Az agrárágazat szereplői részére biztosítandó szakmai képzések megvalósítására FELHÍVÁS Az agrárágazat szereplői részére biztosítandó szakmai képzések megvalósítására A felhívás címe: Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek A Felhívás kódszáma: VP1-1.1.1-17 Magyarország Kormányának

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP FELHÍVÁS A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet

Részletesebben

VP A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás. Az első értékelési szakasz záró dátuma:

VP A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás. Az első értékelési szakasz záró dátuma: VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás 1 Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása lehetséges. Az első értékelési szakasz záró dátuma: 2017. március 31.

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)

Részletesebben

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM MÁJUS 9.

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM MÁJUS 9. BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. MÁJUS 9. Általános információk Elszámolhatósági időtartam: Főszabály: 2017. január 01. - 2020. június 30. (kivéve közvetlen

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása

Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása című (MAHOP-5.3.1-2016 kódszámú) felhívás, valamint az ahhoz kapcsolódó 4., 5. és 7. számú

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

FELHÍVÁS. Fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek által létrehozott új mezőgazdasági vállalkozás támogatására.

FELHÍVÁS. Fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek által létrehozott új mezőgazdasági vállalkozás támogatására. FELHÍVÁS Fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek által létrehozott új mezőgazdasági vállalkozás támogatására A Felhívás címe: A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás A Felhívás

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosul a Szé chenyi 2020 keretében megjelent Gyerekesély programok infrastrukturális

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012.

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. Az ügyfél kötelezettségei, ellenőrzések Az MVH a pályázatokat adminisztratív úton teljes körűen ellenőrzi, és jogosult helyszíni

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP FELHÍVÁS A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet

Részletesebben

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozásának támogatásának megvalósítására

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozásának támogatásának megvalósítására FELHÍVÁS A mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozásának támogatásának megvalósítására A Felhívás címe: Termelői csoportok és szervezetek létrehozása A

Részletesebben

A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15.

A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. felhívás A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági

Részletesebben

A kiemelt iparágakban működő vállalkozások versenyképességének javítása céljából.

A kiemelt iparágakban működő vállalkozások versenyképességének javítása céljából. 2015.06.17. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése & Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Miskolc 2015.06-16 NORRIA Észak-magyarországi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához szükséges erő- és munkagépek

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program - 2011

Tanyafejlesztési Program - 2011 Tanyafejlesztési Program - 2011 Kis Zoltán Osztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. szeptember 1. Budapest VM 2. célterület (TP-T2) Tanyagazdaságok fejlesztésének pályázatai

Részletesebben

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17.

BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM JÚLIUS 17. BELSŐ BIZTONSÁGI ALAP PÁLYÁZTATÁS - ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK BELÜGYMINISZTÉRIUM 2018. JÚLIUS 17. Általános információk Elszámolhatósági időtartam: Főszabály: 2017. január 01. - 2020. június 30. A támogatások

Részletesebben

támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet]

támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] Kivonat a 7/2015. (II. 17.) MvM rendeletből 12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X.

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés. A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15.

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés. A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15. FELHÍVÁS A felhívás címe: Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés A felhívás kódszáma: VP-4-10.1.1.-15. Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére a vidéki területek fenntartható

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-5.1.1.1-16 Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR

Részletesebben