DERECSKE-LÉTAVÉRTES KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Derecske-Létavértes kistérség települési önkormányzati képviselő-testületei a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. (1) bekezdés h) pontja, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 41. (1) bekezdése (Ötv.), a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. -a (Ttv.), a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. tv., valamint a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (Tft.) alapján - a kistérséghez tartozó települési önkormányzatok kapcsolat- és együttműködési rendszere szervezeti keretének biztosítására, - térségi közszolgáltatások biztosítására, szervezésére, összehangolására, fejlesztésére, az egyes települések önkormányzatainak teljesítőképességét meghaladó önkormányzati feladat-hatáskör, valamint a közszolgáltatási rendszer közös, ill. térségi rendszerének kialakítására, szervezésére, összehangolására, működtetésére, fejlesztésére, - a térség intézményrendszerének integrálására, feladatellátásának összehangolására, fejlesztésére, - a feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinálására, fejlesztésére, a kistérség területének összehangolt fejlesztésére, - a közigazgatási feladat- és hatáskörök ellátására, a közösségi szolgáltatások térségi szinten történő kiegyenlített, magas színvonalú és minőségű ellátása érdekében társulási megállapodást kötnek. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei önálló jogi személyiséggel rendelkező többcélú kistérségi társulást hoznak létre. A többcélú kistérségi társulás három évre jön létre. A KISTÉRSÉGET ALKOTÓ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK :
4 Önkormányzat neve Címe Lakosságszám Álmosd Község Önkormányzat, 4285 Álmosd, 1797 Fő u.10. Bagamér Község Önkormányzata 4286 Bagamér, 2615 Kossuth u. 7. Derecske Város Önkormányzata, 4130 Derecske 9429 Köztársaság út 87. Hajdúbagos Község Önkormányzata 4273 Hajdúbagos, 2006 Nagy u. 101. Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata 4274 Hosszúpályi, 5764 Debreceni u. 2. Kokad Község Önkormányzata 4284 Kokad, 717 Kossuth L. u. 55. Konyár Község Önkormányzata 4133 Konyár, 2367 Rákóczi u. 24. Létavértes Város Önkormányzata, 4281 Létavértes, 7320 Kossuth u. 4. Mikepércs Község Önkormányzata 4271 Mikepércs, 3690 Kossuth u. 1. Monostorpályi Község Önkormányzata 4275 Monostorpályi, 2222 Bajcsy Zs. u. 1. Sáránd Község Önkormányzata 4272 Sáránd, 2423 Nagy u. 44. ÖSSZESEN: 40350 4
5 1.) A Társulás neve: Derecske-Létavértes Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása (továbbiakban: Társulás) 2.) A Társulás székhelye (továbbiakban: székhely): Sáránd Község 4272 Sáránd, Nagy u. 44. 3.) A társulás alapítói: Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Létavértes Város Önkormányzat Képviselő-testülete Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bagamér Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kokad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testülete Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Konyár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Hajdúbagos Község Önkormányzat Képviselő-testülete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testülete Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete Alapítás éve: 2004. 4.) A Társuláson belül 3 mikrotérség működik. Mikrotérségek, tagjainak neve és székhelye: 1. mikrotérség: Létavértes(székhely), Álmosd, Bagamér, Kokad,, Kossuth u. 4. 2. mikrotérség: Hosszúpályi (székhely), Monostorpályi, Hajdúbagos, Debreceni u. 2. 3. mikrotérség: Derecske (székhely), Konyár, Sáránd, Mikepércs Köztársaság u. 87. A mikrotérség a többcélú kistérségi társulás egyes funkcióiról, egyes önkormányzati feladat-és hatáskör, közszolgáltatás ellátásáról, intézményrendszer fenntartásáról, működtetéséről, szervezéséről, összehangolásáról ezen társulási megállapodás keretei között ill. külön megállapodásba foglaltan gondoskodhat. 5.) A Társulás működési területe: a kistérséget alkotó települési önkormányzatok közigazgatási területe. 6.) A Társulás jogállása: önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. A társulás pecsétje körpecsét, középen a Magyar Köztárasság címere, a kör szélén körbefutó felirattal: Derecske-Létavértes Többcélú Kistérségi Társulás. A költségvetési szerv alapításáról a Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselőtestületei külön okiratban rendelkeznek, ill. arról Alapító Okiratot adnak ki. A Társulás alapító és felügyeleti szerve a hozzátartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei. 5
6 7.) A költségvetési szerv gazdálkodási jogkör szerinti besorolása: A gazdálkodás megszervezésének módja szerint részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az előirányzatok feletti rendelkezési jogát tekintve: teljes jogkörű A részben önálló költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági feladatait az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, Sáránd Község Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala látja el. A munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjét külön Megállapodás tartalmazza. 8.) A Társulás szakágazati besorolása: 751316 Területfejlesztés szakigazgatási tevékenysége A Társulás vállalkozói tevékenysége (TEÁOR 03 szerint) 22.13. Időszaki kiadvány kiadása 45.23 Autópálya út, sport, játéktér építése 55.10. Szállodai szolgáltatás 63.30. Utazás szervezés 67.13. Máshová nem sorolt egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység 70.20. Ingatlan bérbeadása, üzemeltetés 72.10. Hardver szaktanácsadás 72.21. Szoftver kiadás 72.22. Egyéb szoftver szaktanácsadás-ellátás 72.30. Adatfeldolgozás 72.40. Adatbázis tevékenység 72.60. Egyéb számítástechnikai tevékenység 74.11. Jogi tevékenység 74.13. Piac és közvélemény-kutatás 74.14. Üzletviteli tanácsadás 74.20. Mérnöki tevékenység tanácsadás 75.12. Társadalmi szolgáltatások igazgatása 90.01. Szennyvíz gyűjtése, kezelése 90.02. Hulladékgyűjtés, kezelés 91.33.03. Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 80.42.03. Máshova nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás 80.10.03. Alapfokú oktatás 92.31.03. Alkotó és előadó művészet 9.) Társulás képviseletét a Társulási Tanács elnöke látja el. 10.) A Társulás tagsági nyilvántartása: 6
7 A Társulás tagjairól, képviseletéről, a feladatellátásról, a pénzügyi hozzájárulásról külön nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás tartalmazza: - a települési önkormányzat megnevezését, képviselője nevét, - a belépés, a csatlakozás időpontját, - a térségi feladatellátást, az ágazati feladatellátást, - a szavazati jogosultságot, - a pénzügyi hozzájárulást. A nyilvántartás felfektetése és vezetése a hivatali szervezet feladatát képezi. II. A TÁRSULÁS CÉLJA, FUNKCIÓJA ÉS FELADATRENDSZERE 1.) A Társulás célja, - egyes ágazati feladatok közös szervezése, összehangolása, ellátása (ágazati feladatellátás), - térségfejlesztés : területfejlesztés és településfejlesztés összehangolása A Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a társulási megállapodás keretében szabályozott eljárási rendben és módon szervezik meg, hangolják össze és látják el közösen a társulási megállapodásban, valamint külön megállapodásokban rögzített feladatellátást, közszolgáltatást, közigazgatási szolgáltatást, fejlesztési tevékenységet. Társulás funkciói: 2.) A Társulás hármas funkciót lát el: - önkormányzati feladat- és hatáskör ellátás, térségi közszolgáltatások (ellátási- és szolgáltatási rendszerek, intézményrendszerek szervezése, összehangolása, integrálása, intézmények közös fenntartása, működtetése, fejlesztése) szervezése, összehangolása, biztosítása, fejlesztése, - közigazgatási feladat- és hatáskör ellátása, - térségfejlesztés: - területfejlesztés: a kistérség területének összehangolt fejlesztése, (fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítése, megvalósítása) - településfejlesztés összehangolása. A Társulás területfejlesztési feladatkörében ellátja a külön törvényben meghatározott feladat- és hatásköröket. A társulás területfejlesztési feladatkörében a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény szabályait kell alkalmazni. 7
8 3.) A Társulás feladat- és hatáskör ellátása: A Társuláshoz tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei egyes feladataikat a társulás útján látják el, egyes hatásköreiket a társulásra ruházhatják, a társulás által ellátott feladatok megvalósításához hozzájárulnak. A feladattelepítés elve: a szakmai színvonal, a minőség, az eredményesség, a hatékonyság, az, hogy kiegyenlített, azonos közszolgáltatásokhoz juttassa és emberközeli közigazgatással szolgálja ki a térség lakosságát. A Társulás ellátja jelen társulási megállapodásban rögzített feladat- és hatásköröket. (térségi feladatok, térségi feladatellátás). A Társulás ellátja a hozzá tartozó települési önkormányzat képviselő-testülete által átruházott feladat- és hatásköröket. (ágazati, fakultatív feladatok, átruházott feladatellátás) A települési önkormányzat képviselő-testülete egyes ágazati feladatainak ellátására külön megállapodást köt a Társulással, valamint az érintett települési önkormányzat képviselőtestületével. Az átruházott feladat- és hatáskör törvény eltérő rendelkezése hiányában tovább nem ruházható. A Társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet alapíthat, kinevezi vezetőit. A kinevezési jogkört a Tanács, az egyéb munkáltatói jogkört a Tanács elnöke gyakorolja. A kinevezési és egyéb munkáltatói jogkör tartalmára az Ötv. vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A Társulás egyes feladatainak ellátását a társulás székhelyének Önkormányzata vagy a társulás más tagja intézménye útján látja el. A feladatellátásról a települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulással, valamint az érintett települési önkormányzat képviselő-testülete külön megállapodást köt. 4.) A feladatellátás módja: A Társulás feladatait többféle módon láthatja el: - társulás útján (többcélú társulási megállapodás keretében, külön társulási megállapodás keretében (hatósági igazgatási társulás, intézményfenntartó társulás), - saját intézmény, - a társulás székhely (város) intézmény útján, - mikrotérség (községi) intézmény, - ellátási szerződés, - feladatellátási szerződés, 8
9 - közszolgáltatási szerződés, - vállalkozási szerződés, - kistérség, székhely, város polgármesteri hivatala, - mikrotérség polgármesteri hivatala útján, - valamint egyéb módon. III. FELADAT- ÉS HATÁSKÖR ELLÁTÁS l.) Feladatellátás rendszere: A Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei határozatba foglalják, hogy mely feladat- és hatáskör ellátására társulhatnak, adhatnak megbízást, amely pénzügyi hozzájárulással jár, és melynek forrásai pályázati és saját forrásból tevődhetnek össze. Térségi feladatellátás: (Társulási megállapodás keretében meghatározott feladat ellátása térséghez tartozó valamennyi települési önkormányzatra kiterjedően.) A Társulás a társulási megállapodásban rögzített térségi feladatokat a térség egészére kiterjedően, térségi szinten látja el. Ágazati feladatellátás: a Társuláshoz tartozó egyes települési önkormányzat képviselőtestülete által jelen megállapodás, valamint külön megállapodás keretében meghatározott feladat ellátására. A Társuláshoz tartozó települési önkormányzat képviselő-testülete egyes önkormányzati feladat- és hatáskört, egyes közszolgáltatásokkal kapcsolatos feladat- és hatáskört átruházhatja a Társulásra. Egyes ágazati feladat ellátására a társult települési önkormányzat képviselő-testülete a Társulással, valamint az érintett települési önkormányzat képviselő-testületeivel külön megállapodást köt. 2.) A feladatellátás rendszerébe tartozó feladatkörök: A) közoktatási feladatok HUMÁNSZOLGÁLTATÁSOK KÖRE: 9
10 : - alapfokú nevelés-oktatás feladatok: a.) Pedagógiai szakmai szolgáltatás nyújtása. - pedagógiai értékelés, - szaktanácsadás, - igazgatási, pedagógiai szolgáltatás, - - térségi továbbképzések, konferenciák szervezése, rendezése. - - térségi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezése, rendezése, - tanuló tájékoztatási, tanácsadó szolgálat. b.) Térségi óvodavezetői, igazgatói, pedagógusi szakmai munkaközösségek működtetése. c.) Szakmai Pedagógia Napok szervezése, rendezése. d.) Pedagógiai kiadvány szerkesztése, kiadása. e.) E-tanulási adatbázis létrehozása, bevezetése, működtetése f.) Alapfokú oktatás: - idegen nyelv - nyelvvizsgára felkészítő oktatás g.) Alapfokú oktatás: (1-8.osztály) tanórai és órán kívüli differenciált fejlesztés tehetséggondozás, hátránykompenzáló, nívócsoportos tanórai ill. órán kívüli foglalkozás. h.) Pedagógiai szakszolgálati tevékenység: - nevelési tanácsadás, - logopédiai ellátás, - gyógy-testnevelés, - szakértői és rehabilitációs bizottság működtetése, - továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás. A Társulás a térség egészére kiterjedően gondoskodik a jelen megállapodásban meghatározott térségi feladatellátásról. B.) Egészségügyi feladatok: Térségi feladat: a.) Hétközi ill. hétvégi orvosi ügyeleti rendszer összehangolása, működtetése. b.) kistérségi adatbázis, információs rendszer működtetése c.) Pályázat figyelés, pályázat előkészítés, pályázati forrásgyűjtés. C.)Szociális feladatok: Térségi feladatok: a.) Intézményi ellátások, szolgáltatások, fejlesztések összehangolása, b.) Térségi adatbázis, információs rendszer működtetése. c.) Pályázat figyelés, pályázat előkészítés, pályázati források gyűjtése. 10
11 d.) Jelzőrendszeres házi gondozás megszervezése, összehangolása, működtetése. e.) fogyatékosok támogató szolgálata, megszervezése működtetése D.) Gyermekvédelmi feladatok: Térségi feladatok: a.) Helyettes szülői ellátás biztosítása b.) Gyermekvédelmi ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzájutás szervezése, összehangolása. c.) Térségi konferenciák, rendezvények szervezése, szakmai módszertani anyagok készítése, kiadása. d.) Térségi adatbázis, információs rendszer működtetése. e.) Pályázat figyelés, pályázat előkészítés, pályázati forrásgyűjtés. E.) Kulturális, közművelődési és ifjúságfejlesztési feladatok: Könyvtári szolgáltatások: Térségi feladatok: a.)térségi könyvtári szolgáltatások nyújtásának összehangolása. - Térségi információs könyvtári hálózat: - könyvtárközi kölcsönzési rendszer kialakítása, összehangolása. - gyors szolgáltatás. - Térségi ellátó rendszer kiépítése: Állománygyarapító terv készítésének összehangolása, közös terv készítése. b.)könyvtári adatbázis, információs, informatikai szolgáltatási rendszer fenntartása, működtetése. c.) Érdekeltségnövelő pályázat térségi összehangolása, pályázat készítés. d.) Térségi információs adatbázis működtetése. e.)pályázatfigyelés, tanácsadás, közös pályázat, pályázati forrásgyűjtés. Kulturális- ifjúságfejlesztési szolgáltatások: Térségi feladatok: a.) Amatőr alkotó művészeti tevékenységek, közösségek menedzselése. b.) Gyermek és ifjúsági alkotótáborok, művésztelep működtetése. c.) Térségi információs rendszer működtetése. d.) Térségi kulturális kapcsolatok szervezése, gondozása. e.) Művészeti bemutatók, amatőr alkotó művészek kiállításának szervezése. f.) Szabadidős tevékenység szervezése g.) Humán kutatás, fejlesztés F.) Sport feladatok: Térségi feladatok: a.) Térségi szintű utánpótlás-nevelés, tehetséggondozás. b.)térségi iskolai sportversenyek szervezése, rendezése. c.)sport rendezvénynaptár készítése, összehangolása. d.)térségi versenyrendszer működtetése. 11
12 KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖRE: A.) Szolgáltatás - szervezési feladatok Térségi feladat: a) Térségi konferenciák, szakmai továbbképzések szervezése, szakmai módszertani anyagok készítése, kidolgozása. b) Térségi informatikai, információs rendszer működtetése: - agrár információs rendszer - intézményi (közoktatási, szociális) információs rendszer, - településrendezési, településfejlesztési információs rendszer, - környezetvédelmi információs rendszer, - közigazgatási információs rendszer. c) Pályázatfigyelés, pályázatkészítés, közös pályázat, pályázati forrásgyűjtés. d) kistérségi közigazgatási ügyintézés körszerűsítése. B.) Műemlékvédelmi, helyi építészeti védelmi feladatok Térségi feladat: a) Kistérség területén lévő műemléki értékek feltárása, számbavétele, védelmének megszervezése, összehangolása. b) A helyi építészeti örökség védelmének összehangolása. c) Térségi adatbázis, információs rendszer működtetése. d) Gondoskodás az állampolgárok, szervezetek tájékoztatásáról, vélemény nyilvánítás, javaslattétel lehetőségének megteremtése. e) Pályázatfigyelés, közös pályázat. C.) Természet és környezetvédelmi feladatok Térségi feladatok a.) Térségi környezetvédelmi program készítése, felülvizsgálata. b.) Települési környezetvédelmi programok összehangolása. c.) Hulladékkezelési közszolgáltatási rendszer összehangolása. d.) Közös hulladékgazdálkodási terv készítése. e.) Pályázatfigyelés, közös pályázat, pályázati forrásgyűjtés. 12
13 D.) Településüzemeltetés Térségi feladatok: Állategészségügyi feladatok ellátása: - kóbor ebek befogásával, őrzésével, ártalmatlanításával kapcsolatos feladatok. Fakultatív feladat: a) Közterület tisztántartásának közös végzésének összehangolása, működtetése. b) Zöldterület fenntartás közös megszervezése, összehangolása, működtetése. c) Lovas járőr szolgálat működtetése d) Hulladékkezelési közszolgáltatási rendszer közös kialakítása, szervezése, működtetése. E.) Közlekedési feladatok: Fakultatív feladat: a) Térségi fejlesztési, felújítási feladatok tervezése, pályázatok összehangolása. b) Helyi közútfenntartás, útellenőrzés megszervezése, összehangolása. c) Pályázatfigyelés, közös pályázat, pályázati forrásgyűjtés.térségi informatikai, tájékoztatási, információs rendszerek F.) Vízgazdálkodás: Térségi feladatok Vízrendezés, vízkárelhárítás, árvíz-belvízelvezetés térségi összehangolása. a.) Belterületi árkok tisztántartásának megszervezése, összehangolása. b.) Pályázatfigyelés, közös pályázat. G.)Idegenforgalommal kapcsolatos feladatok: Térségi feladat: a) Térség településeinek, a kistérség idegenforgalmi értékeinek közös megjelentetése. b) Térségi éves rendezvénynaptár készítése. c) Pályázatfigyelés, pályázatkészítés, pályázati forrásgyűjtés. d) Adatbázis, információs rendszer működtetése. TERÜLETFEJLESZTÉSI, TELEPÜLÉS-FEJLESZTÉSI, RENDEZÉSI FELADATOK KÖRE A.) Területfejlesztési feladatok Térségi feladat: a) kistérségi területfejlesztési koncepció, program és területfejlesztési terv készítése. b) kistérségi területfejlesztési koncepció és területrendezési tervek egyeztetése. c) Térségi Civil Fórum működtetése 13
14 B.) Településfejlesztési feladatok: Térségi feladat: a) átfogó, minden települést, az önkormányzatokat, a vállalkozási és a civil szférát érintő fejlesztésekre kiterjedő koncepciók, programok készítése, b) projektek előkészítése C.) Településrendezési feladatok Térségi feladatok: Kistérség települései településrendezési tervei összhangjának megteremtése. NEMZETKÖZI ÉS TÉRSÉGI KÜLFÖLDI KAPCSOLATOK KÖRE Térségi feladatok: a.) Határon átnyúló kapcsolatok, határ menti együttműködések összehangolása. b.) Külföldi térségi kapcsolatok kialakítása. IV. A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI A TAGSÁGI JOGVISZONY KELETKEZÉSE: 1.) A kistérséghez tartozó települési önkormányzat képviselő-testületei kizárólagos jogkörükben minősített többséggel hozott - határozatba foglalt nyilatkozatban mondják ki a Társulásban való részvételüket, csatlakozásukat. (belépés, csatlakozás) 2.) A Társulás akkor tekintendő megalakultnak, ha a kistérséget alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a társulási megállapodást jóváhagyják. 3.) A Tanács elnöke a megalakulást követő 15 napon belül megküldi a társulási megállapodást a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalnak. 4.) A társulási megállapodást a társulás tagjai szükség szerint módosítják, a helyi önkormányzati általános választásokat követő hat hónapon belül felülvizsgálják. 5.) A Társulás tagjai: a társulási megállapodásban meghatározott térségi feladatra,és külön megállapodásban ágazati/ fakultatív feladatra társulhatnak. 6.) A Társuláshoz Derecske-Létavértes Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei csatlakozhatnak. 14
15 A társuláshoz csatlakozni kívánó települési önkormányzat képviselő-testülete nyilatkozatát tartalmazó határozatát a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületeinek, valamint Derecske-Létavértes Kistérség Társulási Tanácsának meg kell küldeni. A nyilatkozatot tartalmazó határozatban ki kell mondani, hogy- a jelen megállapodásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el,- a társulás működésével, a feladatellátással kapcsolatos a költségek, pénzügyi hozzájárulás viselését, teljesítését vállalja. A csatlakozás jóváhagyásáról a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselőtestületei minősített többséggel, a Társulási Tanács pedig a Társulási Megállapodásban meghatározott szavazataránnyal dönt. 7.) A Társulás tagja a társulási megállapodást a naptári év utolsó napjával - december hó 31-i hatállyal - mondhatja fel. A felmondásról szóló - minősített szavazataránnyal meghozott - határozati döntést legalább 3 hónappal korábban köteles meghozni és a társulás tagjaival, valamint a Derecske-Létavértes Kistérségi Társulással közölni. 8.) A társulás tagjai, valamint a Társulási Tanács jelen megállapodásban meghatározott szavazataránnyal hozott határozatával a naptári év utolsó napjával fontos okból kizárhatja azt a települési önkormányzat képviselő-testületét, amely a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek ismételt felhívásra a megadott határidőben nem tesz eleget. Fontos oknak minősül: a képviselő-testület a pénzügyi hozzájárulást nem vagy nem határidőben - több alkalommal, de legalább 2 alkalommal - utalja át, a képviselő-testület a társulás működéséhez szükséges döntési kötelezettségének, valamint az előzetes egyeztetésnek nem tesz eleget. 9.) A társulás megszűnik: a társulás valamennyi tagja kimondja megszűnését, - a bíróság jogerős döntése alapján, - a társulás tagjainak száma egyre csökken. 10.) A társulás tagjai a társulási megállapodás módosításáról, megszüntetéséről vagy felmondásáról a kezdeményezés megküldésétől számított 60 napon belül döntenek. 11.) A társulás tagjai a kilépéskor és a társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni. 12.) A társulás megszűnése esetén a társulás tagjai a közös vagyont vagyonfelosztási szerződés szerint osztják fel. V. 15
16 A TÁRSULÁS SZERVEZETI RENDSZERE A Társulás szervezetének, működésének, döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárási rendjének főbb szabályait jelen megállapodás, további, részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzatban a Társulási Tanács állapítja meg. A Társulás szervezeti és működési szabályzatát a Társulási Tanács fogadja el a megalakulását követő 3 hónapon belül. 1. A TÁRSULÁS SZERVEI A Társulási Tanács, a Társulási Tanács elnöke, a Társulási Tanács alelnökei, a Társulási Tanács bizottságai, a Jegyzői Kollégium, a társulás hivatali munkaszervezete. 2. A TÁRSULÁSI TANÁCS A Társulás legfőbb, döntéshozó szerve a Társulási Tanács ( a továbbiakban: Tanács). A Tanács gyakorolja a jelen társulási megállapodásban meghatározott, valamint a települési önkormányzatok képviselő-testületei által külön megállapodásban átruházott önkormányzati feladat- és hatásköröket. A Tanács tagjai a társult települési önkormányzatok mindenkori hivatalban lévő polgármesterei. A Tanács tagjának, a polgármesternek az akadályoztatása, ill. távolléte esetére a polgármester helyettesítésének a rendjét a települési önkormányzat képviselő-testülete határozza meg. A települési önkormányzat képviselő-testülete által helyettesítési, képviseleti joggal felhatalmazott képviselője a polgármestert megillető jogkörrel (teljes jogkörrel) rendelkezik, jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel. A helyettesítéssel, képviseleti joggal felhatalmazott képviselő felhatalmazó irat (szabályzat, határozat, kijelölő irat) bemutatását, átadását követően járhat el. 16
17 3. TÁRSULÁSI TANÁCS ELNÖKE (A Társulás Elnöke) A Társulási Tanács Elnöke a Sárándi települési önkormányzat polgármestere. A Tanács elnöke képviseli a Társulást. Távolléte és akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét az elnök általános helyettesítésére kijelölt alelnök látja el. 4. A TÁRSULÁSI TANÁCS ALELNÖKEI (A Társulás Alelnökei) A Társulás az elnök mellett két mikrotérségenként egy - alelnöki tisztséget létesít. A Társulási Tanács az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére tagjai sorából alelnököket választ. Az alelnökök személyére a Társulási Tanács valamennyi tagja javaslatot tehet. Az elnököt akadályoztatása és távolléte esetén az általános elnökhelyettesi tisztséget betöltő alelnök, azt követően a Tanács elnöke, ill. általános elnökhelyettese, majd a második alelnök helyettesíti. Az elnök helyettesítésének rendjét részletesen a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. Az alelnök megválasztásához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a társult tagok székhely polgármesterrel együtt számított szavazatainak több mint felét és a lakosságszámának több mint a felét. 5. BIZOTTSÁGOK A Társulási Tanács egyes feladatainak ellátására, döntéseinek előkészítésére, végrehajtásának szervezésére eseti jelleggel hoz létre és működtet munkabizottságot. Az eseti munkabizottság feladatát, tagjainak számát, összetételét a létrehozó határozatban a Társulási Tanács határozza meg. A bizottság működésének, eljárásának rendjére vonatkozó főbb szabályokat a Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg, részletszabályokat a külön Ügyrend tartalmazza. A bizottság tagjait a Társulási Tanács választja meg. A bizottság tagjaira a Tanács tagjai tehetnek javaslatot. A bizottság elnöke a Tanács tagjai sorából e feladatra választott tag lehet. Az elnök a bizottság véleményéről, javaslatáról a Tanács elnökét írásban tájékoztatja. 17
18 A bizottság tagjainak megválasztásához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a társulás tagjainak - a székhely településsel együtt számított szavazatainak több mint felét, és a jelenlévő tagok által képviselt települések lakosság száma meghaladja a kistérség lakosságszámának több mint a felét. 6. HIVATALI- ÉS MUNKASZERVEZETE A Társulási Tanács integrált hivatali és munkaszervezetet működtet. A Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítését és végrehajtását, valamint feladatainak végrehajtását Társulási székhely: Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala útján látja el. A hivatali szervezet feladatait a polgármesteri hivatal szervezeti keretén belül elkülönült szervezeti egység, a Kistérségi Iroda végzi. A Kistérségi Iroda a Társulási Tanács elnöke közvetlen irányítása alatt áll. A Tanács egyes feladatainak ellátását külön (feladat-ellátási) szerződés keretében - közhasznú társaság közreműködésével látja el. A hivatali szervezet feladatait részletesen a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 7. JEGYZŐI KOLLÉGIUM A Kollégium tagjai a Társulást alkotó települési önkormányzatok jegyzői. A Kollégium tevékenységét Létavértes Önkormányzat jegyzője koordinálja, szervezi, aki a Társulási Tanács döntés-előkészítése, végrehajtás szervezésének folyamatába szükség szerint bevonja a Kollégiumot. A Tanács egyes napirendjeinek megtárgyalása során együttes ülést tart a kollégiummal. A Kollégium a Tanács felkérésére közreműködik az ülés- és döntés-előkészítésben, a döntések végrehajtásában. 18
19 VI. A TÁRSULÁSI SZERVEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYAI 1. A TÁRSULÁSI TANÁCS MŰKÖDÉSI SZABÁLYAI A Tanács alakuló ülését a Tanács elnöke a társulás székhelye szerinti önkormányzat polgármestere hívja össze és vezeti. Az alakuló ülés napirendjére a Tanács elnöke tesz javaslatot. Az alakuló ülés kötelező napirendje: - a tisztségviselők megválasztása, - a társulás szervei tagjainak megválasztása, - a társulási megállapodás felülvizsgálata. A Társulás tagjai, a Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. A Tanács egyik tagja sem rendelkezhet a szavazatok több, mint a felével. Szavazni személyesen vagy a helyettesítés rendje szerint helyettes, ill. felhatalmazott képviselő útján lehet. A Társulási Tanács döntését ülésén nyílt szavazással, határozati formában hozza meg. A Tanács ülését az elnök hívja össze és vezeti. Az elnök akadályoztatása ill. távolléte esetén az általános elnökhelyettes, ill. a második alelnök hívja össze és vezeti. A Tanács ülését össze kell hívni: - szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal, - a társulási megállapodásban vagy a Tanács által meghatározott időpontban, - a társulási tagok egynegyedének - napirendet tartalmazó indítványára, - a megyei közigazgatási hivatal vezetőjének kezdeményezésére. A Tanács ülése nyilvános. A Tanács zárt ülésére és a titkos szavazásra az Ötv. vonatkozó szabályai az irányadók. A Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre az Ötv.-nek a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és Tanács által felhatalmazott tagja írja alá. A Tanács elnöke a jegyzőkönyvet 15 napon belül megküldi a megyei közigazgatási hivatal vezetőjének és a társulás tagjainak. A Tanács akkor határozatképes, ha ülésén a székhely településsel együtt - legalább a szavazatok több mint felével rendelkező tag jelen van és a jelenlévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának több, mint a felét. 19
20 A javaslat elfogadásához legalább a székhely településsel együtt annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő tagok szavazatainak több, mint a felét, és a jelenlévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának több mint a felét. A Tanács jelenlévő tagjai legalább kétharmadának igen szavazata és lakosságszámának több mint a fele szükséges - a társulási megállapodás módosításához, - a társulás megszüntetéséhez, megszűnéséhez, - a társult tagok hozzájárulásának megállapításához, - a kistérség fejlesztését szolgáló pénzügyi hozzájárulást igénylő - pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához, - továbbá abban az ügyben, amit a Szervezeti és Működési Szabályzat meghatároz. Amennyiben a döntést igénylő kérdésben nem születik döntés, úgy a tárgyalandó ügy ismét napirendre tűzhető, ill. a döntési javaslat újratárgyalható. Amennyiben az ismételt tárgyalás során sem születik döntés (kisebbségi, vagy többségi blokkolás) úgy a cél, a feladat megvalósítására a döntést támogató társult tagok, települési önkormányzatok képviselő-testületei külön megállapodást köthetnek. 2. A TÁRSULÁS EGYÉB SZERVEINEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYAI 1. A bizottság, a Jegyzői Kollégium határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. 2. Üléseit az elnök hívja össze. Összehívásukat tagjai a tárgyalandó napirend témájának megjelölésével kezdeményezhetik. 3. Döntési formájuk: javaslat, ajánlás, amelyet a jelen lévő tagok egyszerű többségi szavazatával hoznak meg. 4. A társulási megállapodásba foglalt főbb működési szabályok mellett a további szabályokat a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint az általuk elfogadott Ügyrend tartalmazza. VII. A TÁRSULÁS TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI 20
21 A TÁRSULÁS TAGJAINAK JOGAI A Társulás tagja részt vehet a Társulás tevékenységében, céljainak, feladatainak meghatározásában, a szervezeti és működési szabályzat megalkotásában, a társulás szervezetének kialakításában. A Társulás tagja választhat és választható a Társulás egyes szerveibe, tisztségeire. Teljes joggal képviseli a települési önkormányzat érdekeit. Igényelheti a Társulás szolgáltatásait, amely szolgáltatásokra megállapodást kötött. Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely tagsági jogosultságának megfelelően kérdésben. Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat intézhet, indítványozhat a Társulás tisztségviselőihez, szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a Társulás tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül írásban kötelesek választ adni. Betekinthet a Társulás dokumentumaiba, irataiba. Joga van a kisebbségi véleményének fenntartására, kérésére a véleményt jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből. A TÁRSULÁS TAGJAINAK KÖTELESSÉGEI A Társulási Megállapodásban és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak betartása. Részt venni a Társulás szerveinek ülésén, azok munkájában, a társulási célok és feladatok közös megvalósításában. A Társulás határozatainak végrehajtása. A Társulás működéséhez, feladatellátáshoz szükséges adat- és információ szolgáltatás. Befizetési kötelezettségek teljesítése. 21
22 VIII. A TÁRSULÁS PÉNZÜGYI, VAGYONI ALAPJA 1.) A Társulás vagyonának köre: - a feladatellátáshoz átadott vagyon, - a közös beruházások, fejlesztések révén létrejövő vagyon szaporulata, mely a társulás közös tulajdonát képezi, - pályázati úton megszerezett vagyon, - egyéb vagyon A Társulás vagyonát a költségvetési szerv alapításáról szóló okirat (Alapító Okirat) tartalmazza. A társulás vagyonának részét képezi a társulás döntésével szerzett, valamint a társulás tevékenysége révén keletkezett vagyon. A tulajdonosi rendelkezési jogok gyakorlása: A tulajdonnal való rendelkezési jogot a Tanács gyakorolja. Pénzügyi felügyeleti, ellenőrzési rendszer: A gazdálkodás biztonságáért, szabályszerűségéért a Tanács felelős. A Tanács a gazdálkodás szabályszerűségének felügyeletére 3 fős Pénzügyi Bizottságot hoz létre. Tagjait a Tanács választja meg tagjai sorából. Feladata: a társulás és szervei költségvetés figyelemmel kísérése. A Tanács a társulás pénzügyi - gazdálkodási tevékenységének ellenőrzésére Ellenőrzési Bizottságot hoz létre. Feladata: a társulás és költségvetési szervei belső ellenőrzési rendszerének működtetése. 2. ) A Társulás pénzügyi forrása: A Társulás működésének és feladatai ellátásának fedezetét a.) települési önkormányzatok által a társulásnak átadott normatív állami hozzájárulások és egyéb támogatások, b.) saját bevétel (települési önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásai) c.) központi költségvetési pénzeszköz: - állami támogatás - állami költségvetési hozzájárulás d.) egyéb bevételek biztosítják. 22