SSikerre Hangoló. Sikerre hangoltuk. Gastro 11 Vendéglátó-technikai Kft.



Hasonló dokumentumok
Sikerre hangoltuk. Céluk a minőség iránt elkötelezett tagszervezetek

Sikerre hangoltuk. Répási Tibor Mártonné 2002-ben indította útnak vállalkozását Isaszegen. Igényesen kialakított sörözője a helyiek és a turisták

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Sikerre Hangoló. Sikerre hangoltuk. Körmend Város Önkormányzata. Tartalom. Sikerre hangoltuk 1. Aktuális pályázatok vállalkozások részére 2

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL OKTÓBER


Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

Sikerre Hangoló. Nagy örömömre szolgál, hogy ebben a nehézségekkel teli évben is sikeresen együtt tudtunk működni.

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése


PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK. Unio Tender Europa Kft.

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ÉVBEN



ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Sikerre hangoltuk. óta sikeresen működteti vállalkozását, mely építési beruházásokon darus munkák elvégzésével foglalkozik.

2. Technológia és infrastrukturális beruházások


Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

AJÁNLAT IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára


ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Sikerre Hangoló. Sikerre hangoltuk. Velence Város Önkormányzata. Tartalom. Sikerre hangoltuk 1. Pályázatból sikeres projekt 2.

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

ÁROP-1.A Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

SSikerre Hangoló. Sikerre hangoltuk P & CS 96 BT. Tartalom


TFC Minimum - maximum támogatási összegek 5 Mft - 42 Mft között. A támogatás számításának alapja a projekt ÁFA nélküli költsége.


Akkoriban és most is hiszem, hogy egy jó tanácsadó szerepe nem abban merül ki, hogy kitölti a formanyomtatványokat.

- DAOP , DDOP , ÉAOP /A-11, ÉMOP , KDOP , KMOP , NYDOP /A-11

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL NOVEMBER


Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban


PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv ( ) szeptember


TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009/ /A és KMOP-2009/ /A pályázatról

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

Sikerre hangoltuk. Forma Display Kft.

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület - LEADER Intézkedési. Terv

Vállalkozások fejlesztési tervei

TFC TERVEZET

Pályázati összefoglaló

SSikerre Hangoló. Sikerre hangoltuk. Insomnia Reklámügynökség Kft. Tartalom. Sikerre hangoltuk 1. Aktuális pályázatok vállalkozások részére 2

Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program. Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció I. ütem: Balaton régió TFC-1.1.

-Tájékoztató pályázati lehetőségekről Vállalkozók részére szeptember 11.

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP ) pályázathoz

Regionális Operatív Program (ROP)

2010. Telephelyfejlesztés

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Williamson & Klark Corporate Finance Kft. hírlevele 3. Évfolyam 5.szám március 17. Sikerre hangoltuk

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Pályázat kiírója / kódja. Pályázat címe. Ssz. 1. OFA Foglalkoztatottság megırzésének támogatása 2. old

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton november 25. és december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok ( )

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL SZEPTEMBER

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók!


Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. Munkahelyi képzések támogatása címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése

Átírás:

Sikerre hangoltuk Williamson & Klark Corporate Finance Kft. hírlevele 3. Évfolyam 2.szám 2010. február 4. Tartalom Sikerre hangoltuk 1 Gastro 11 Vendéglátó-technikai Kft. 2010. évi fejlesztések a Williamson&Klarknál 1 vállalkozások részére 2 Támogatási terv készítés 3 Bemutatkozik 3 önkormányzatok részére 4 Hamarosan megjelenő pályázatok 5 Williamson&Klark 6 Pályázatok utógondozása 6 Ügyfelünk a Gastro 11 Kft. fő tevékenységei közé tartozik az éttermi és szállodai konyhai felszerelések, gépek árusítása, javítása, bérbeadása, bizományi értékesítése. Az árukészlet kialakításakor fontos szempont volt számukra a vevői igények figyelembevétele, valamint a vendéglátó-ipari hiánycikkek árusítása is. De nemcsak konyhai és szállodai eszközöket árusítanak, mivel a gastrohigiénia elterjesztését is igen fontos célnak tartják, hanem adagolókat, kéztörlőket, folyékony szappanokat is. Tapasztalatuk szerint a H1N1 járvány terjedésének hírére a higiéniai eszközök utáni kereslet növekedett. Az eszközök és gépek árusításánál fontos szempont volt, hogy mindig a lehető legjobb minőséget kínálják a vevők számára, hiszen ezeket a termékeket hosszú távon használják jelentős igénybevétellel. Az árak kialakításában viszont figyelembe kellett venni, hogy mindez megfizethető is legyen. Szolgáltatásaink közé tartozik az értékbecslés, használt és új gépek adás-vétele, bizományi értékesítése, rendezvényekre, fesztiválokra gépek és berendezések bérbeadása, valamint a gépek szervizelése. Raktáráruházuk kínálata évről évre bővül, a vevői igényeknek megfelelően, így ma már az egyik legnagyobb kínálatú vendéglátó szaküzlet a Gastro 11 Kft. Ügyfelünk, 5 munkavállalójának megtartása érdekében, a Williamson and Klark Corporate Finance Kft. segítségével bértámogatási kérelmet nyújtott be az OFA munkahely megőrző pályázatára, és több mint 1,6 millió FT támogatást nyert. Sikerükhöz GRATULÁUNK! 2010. évi fejlesztések a Williamson & Klark-nál Az igazán jó cipész cipője sohasem lyukas! Örömmel tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a mondás ránk a fenti változatban igaz. Mivel cégünk, a Williamson and Klark Corporate Finance Kft. a Közép- magyarországi Operatív Program által kiírt A Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása című pályázaton több, mint 1,7 millió Ft-ot nyert. A megnyert összegből olyan komplex szoftvermegoldás bevezetését tervezzük, amely egységes rendszerbe integrálja a vállalat üzleti tevékenységéhez szükséges erőforrások (emberi, pénzügyi, fizikai és információs) tervezését, szervezését, vezetését illetve irányítását. Folytatás a 2. oldalon

3.Évfolyam 2.szám 2010. február 4. 2. oldal 2010. évi fejlesztések a Williamson & Klark-nál A jelenleg statikus elemekből álló honlapunkat szeretnénk olyan vállalati portállá fejleszteni, amely az alap információkon túl közvetíti a vállalkozás értékeit, megfelelően támogatja az ügyfélkapcsolatok kezelését, tartalmaz CMS-t ( Tartalom- Menedzser Rendszer), illetve hírlevél küldő modult, remélhetőleg Ügyfeleink maximális megelégedettségére. Vállalkozások részére I. Utolsó lehetőség gépbeszerzésre! Rohamosan fogy a pénz a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése című eszközbeszerzési pályázatnál! Már csak Budapesten és Pest megyében (Közép-magyarországi régióban) lehet támogatási kérelmeket benyújtani, mivel 2010. február 2-án a többi régióban felfüggesztették a programot. A konstrukció keretében maximum 25 millió Ft támogatás igényelhető eszköz beszerzésre, vállalati technológia fejlesztésre (hardver, szoftver fejlesztés), honlap fejlesztésre, valamint hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatására. A 2009. december 1-jén megnyílt programra elkülönített 15 milliárd Ft pénzkeret közel 70%-a került már kiosztásra. Előzetes becslések szerint a teljes keret akár már február közepére kimerülhet. A keret kimerülését követően nincs biztosíték arra, hogy újabb forrásokat különít el a kormányzat erre a programra 2010-ben. Azok a vállalkozások, amelyek az elkövetkező két évben gépi és informatikai beruházást kívánnak végrehajtani, az idei évben tudnak utoljára jelentős támogatási összeget elnyerni a beruházáshoz. Ez az utolsó lehetőség, hogy beadjanak támogatási kérelmet projektjeikre. A jó hír, hogy a tényleges megvalósításra 24 hónap áll rendelkezésre, tehát akár 2011-ben is el lehet kezdeni a beruházást. Az NFÜ hivatalos tájékoztatása szerint 2011. január 1-jétől jelentősen megváltozik a támogatási intenzitások mértéke. Budapesti cégeknél a jelenleg érvényben lévő 25%-os támogatás helyett mindössze maximum 10% támogatást lehet majd igényelni. A vidéki régiókban is hasonló változások várhatóak. Igényeljen ma támogatást a magasabb intenzitással! II. 2010. február 28-ig lehet támogatási kérelmeket benyújtani a Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése című programra. A pályázat célja a kezdő, vagy új fejlődési (innovációs) szakaszba lépő, elsősorban mikro-, kisvállalkozások növekedési pályára állásának segítése a maga eszközrendszerével, a hozzáadott érték növelése, új munkahelyek létrehozásával. A program által támogatott tevékenységek: 1. Vállalkozói inkubátor kialakítása és már meglévő inkubátorház fejlesztése: építés, bővítés, átalakítás vagyis támogatható nemcsak új épületek építése, hanem nem inkubátorház céljára használt ipari célú ingatlanok bővítése, korszerűsítése és inkubátorházzá történő átalakítása is, meglévő inkubátorház bővítése, átalakítása, modernizálása. 2. Telekhatáron belüli infrastruktúra (gáz, víz,

3.Évfolyam 2.szám 2010. február 4. 3. oldal vállalkozások részére csatorna, út, parkoló, elektromos vezetékrendszer, energia hálózat, távközlési és kommunikációs hálózat, hulladékkezelő létesítmények stb.) fejlesztése és korszerűsítése. A támogatás mértéke területenként eltérő, legfeljebb 25-50%. Az elnyerhető támogatás összege maximum 300 millió Ft lehet. Támogatási terv készítés Cégünk megbízható, gyors szolgáltatásával állandó készenlétben áll a partnerei részére. Proaktív módon igyekszünk kielégíteni midnen igényt, amellyel a vállalkozások hozzánk fordulnak. Pályázat figyelési szolgáltatásunkat kibővítettük forrás térképezéssel is. Ezen szolgáltatásunk során, személyes konzultáció keretében feltérképezzük a hozzánk forduló ügyfelek tervezett projektjéhez kapcsolódó támogatási lehetőségeket. Ennek keretében ügyfeleink részére személyre szabott Támogatási tervet dolgozunk ki, amelyben feltárjuk és bemutatjuk a tervezett projekthez elérhető támogatási lehetőségeket. A támogatási térkép eredményeképpen biztosítani tudjuk ügyfeleink számára a források legoptimálisabb felhasználását. Célunk, hogy ügyfeleink a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapják az egyes támogatási lehetőségekről, illetve azok feltételeiről, így a pályázók által elképzelt beruházások ütemezhetőbbé válnak. A Támogatási terv tartalmaz valamennyi fontos jogi/műszaki/gazdasági szempontot, amelyet a projekt összeállításához a pályázónak mérlegelnie kell. Ez a dokumentum nagy segítséget jelent a beruházások tervezésében, ütemezésében. További részletekről érdeklődjenek irodánkban! Bemutatkozik Vörös Szilvia szervezetfejlesztő konzulens 1997 óta foglalkozik vállalatok folyamatszabályozásával, szervezésével, 2002 óta kifejezetten felső vezetői képzéssel. Több ezer céggel dolgozott együtt kisebb-nagyobb képzéseken, konzultációkon. Ügyfelei között vannak autókereskedők, giga építőipari projektek kivitelező cégei, multinacionális cégek hazai és külföldi képviseletei, gyártó cégek a bútorgyártástól kezdve a pékségig, 2 fős mikro vállalkozástól a 2000 fős nagyvállalatig. Az utóbbi hónapokban a gazdasági helyzet miatt, a konzultációk témája rendszerint a pénzügy illetve a kintlévőség kezelés. Munkája során mára közel 120 cég alkalmazza azt a kintlévőség kezelési módszert, amellyel azonnali eredményeket érnek el a vállalkozások, és sikerrel gyűjtik be a lejárt kintlévőségeiket legalább 90%-ban. Az üzleti életben is sikeres vezető, több cégben is. Ma már többnyire sikerdíjas konzultációkat vállal, ezért számít unikumnak ez a fix díjas bemutató nap, amlyre szeretettel várja az érdeklődőket. Kiadványunk mellett elküldjük Önöknek Vörös Szilvia meghívóját a Vezetők Napja 2010. rendezvényre.

3.Évfolyam 2.szám 2010. február 4. 4. oldal I. Megjelent a A bölcsődék és a közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése című pályázati kiírás. Támogatható tevékenységek intézmények e- setében épületek felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése, eszközök beszerzése, valamint óvodai kapacitásbővítés. Támogatás igényelhető olyan, legfeljebb 3 darab közösségi busz beszerzéséhez, amely legalább 15 személy biztonságos szállítására alkalmas, valamennyi üléséhez 3 pontos biztonsági öv tartozik, akadálymentesített és a gyermekek, tanulók köz-oktatási intézményekbe történő szállításán kívül más feladatok ellátására is alkalmas. A támogatás mértéke intézmény fejlesztés esetén 80-90%, buszbeszerzés esetén 70-80% a megvalósulás helyszínétől függően. A pályázatok benyújtása 2010. február 15-ig lehetséges. II. 2010. június 1-ig meghosszabbították a Testvérvárosi találkozók című pályázat benyújtási határidejét. Támogatási kérelmeket a 2010. szeptember 1. után megvalósuló programok esetén lehet benyújtani. Pályázatot testvérvárosi kapcsolattal rendelkező önkormányzatok, vagy ezek testvérvárosi egyesületei, bizottságai nyújthatnak be. A pályázatot az a település nyújtja be, amely a találkozó helyszíne lesz. A programban jelenleg az Európai Unió 27 tagállama és Horvátország vesz részt. A megítélhető támogatás mértéke minimum 2.500 EUR/projekt, maximum 22.000 EUR/projekt lehet. Önkormányzatok részére III. Szintén 2010. február 15-ig lehet még pályázati kérelmeket benyújtani a Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben című programra a Dél- alföldi régióban.támogatás igényelhető kerékpárforgalmi létesítmények kialakításához: egy, két és három számjegyű főutak átkelési (belterületi) szakaszai mentén; négy- és öt számjegyű (összekötő, bekötő) utak külterületi, illetve belterületi átkelési szakaszai mentén, valamint egyéb nyomvonalon a települések belső, helyi közútjai mentén, vagy azokat tehermentesítve vezetett, a mindennapos közlekedés részére, közlekedésbiztonsági, hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárutak kerékpárforgalmi létesítmények építésére. A projekt egészére vonatkozó támogatási arány maximum az összes elszámolható költség legfeljebb 95%-a. A pályázat keretében igényelhető támogatás összege minimum 10 millió Ft, maximum 200 millió Ft.

3.Évfolyam 2.szám 2010. február 4. 5. oldal I. Hamarosan megjelenik a telephelyek fejlesztését támogató pályázati kiírás! Az NFÜ tájékoztatása szerint a telephely-fejlesztési pályázat várhatóan február elején jelenik meg. A tervek szerint a pályázatokat áprilistól lehet majd beadni június-júliusig. A tavalyi évben 17 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett pályázat során 40 milliárd forint támogatást igényeltek a pályázók. A pályázatra idén 10 milliárd forintot különítettek el. A program a mikro-, kis- és középvállalkozások működő telephelyeinek modernizációját, bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, a telephelyek kihasználtságának növelését fogja elősegíteni. A támogatás keretében többek között lehetőség nyílik új épület, üzemcsarnok, raktár építésére, meglévő épületek átalakítására, valamint az alapinfrastruktúra kiépítésére, korszerűsítésére, és ezekhez kapcsolódóan eszközbeszerzésre is. Hamarosan megjelenő pályázatok 2010. I. negyedévében várható pályázatok A támogatott tevékenységek: Támogatás vehető igénybe a rendeletben meghatározott gépkatalógus szerinti gépváltozatokhoz tartozó mezőgazdasági gépek és technológiai berendezések gépek, beszerzésére. Az ügyfél által igényelhető támogatás összege támogatási időszakonként legfeljebb 735. 000 eurónak megfelelő forintösszeg lehet. A támogatás mértéke a tevékenység összes elszámolható kiadásának 35%-a. A tevékenység elszámolható kiadásai nem haladhatják meg a gépkatalógusban II. Az ipartelepítési pályázat kiírását február elejére tervezik 10 milliárd forint keretösszeggel, amelyre 2010. márciustól lehet majd beadni a jelentkezéseket május-júniusig. III. Márciusban megnyílik a mezőgazdasági gépek beszerzését támogató, a Kertészeti gépek technológiai berendezések korszerűsítése című pályázati kiírás. A támogatás célja a kertészeti ágazat technológiai színvonalának javítása, környezetbarát (energiatakarékos) gépek és technológiai berendezések beszerzése révén. szereplő referenciaárat. Támogatási kérelmeket 2010. március 1 és 31. között lehet benyújtani.

3.Évfolyam 2.szám 2010. február 4. 6. oldal Akció Pályázati utógondozási munka megrendelése estetén, a megrendelt projekt előrehaladási jelentés mellé az időközi pénzügyi kifizetési kérelmeket, pénzügyi jelentéseket díjmentesen elvégezzük vállakozása részére. 1051 Budapest, Hercegprímás utca 3. II/2. Tel.: +36-1-354-3390 Fax: +36-1-354-3391 E-mail: info@williamsonandklark.hu Pályázatok utógondozása Szeretnénk felhívni ügyfeleink figyelmét cégünk szolgáltatására: pályázatok utógondozása. Sokan azon örömükben, hogy megnyerték a pályázatot, megfeledkeznek arról, hogy a munka neheze még csak most kezdődik, mivel ezen pénzek elköltését szigorú szabályok és ellenőrzés követi, szoros határidőkkel. Sokan az utolsó pillanatban kapkodva kérnek kétségbeesetten segítséget cégünktől, pedig e szolgáltatás, az utógondozás, már a támogatás megnyerésekor megrendelhető. Így levesszük az Önök válláról a pénzügyi elszámolások, Projekt Előrehaladási Jelentés (PEJ), zárójelentés és egyéb dokumentumok elkészítésének terhét. A következő néhány sorban ügyfelünk, a Sabina Zrt. pénzügyi munkatársa nyilatkozik arról, miért volt hasznos számukra e szolgáltatás megrendelése is. Pályázatban való együttműködés A Sabina Zrt. és a Williamson & Klark Kft. most már közel 2 éve tartó együttműködését csak pozitívan tudom jellemezni. A Sabina Zrt. 2008 áprilisában adta be a MAG Zrt fele azon pályázati dokumentációját, melynek elkészítésével, s gondozásával a Williamson & Klark Kft.-t bízta meg. A támogatási kérelem elfogadásra került, s együttműködésünk azóta is tart. A Sabina Zrt. a pályázat előkészítése, s az elkészítésével megbízott partner kiválasztása során a pályázat sikeressége szempontjából - fontosnak tartotta, hogy olyan partnert találjon, aki a pályázatírás területén már megfelelő gyakorlattal, megfelelő szakmai és személyi háttérrel, s megfelelő referencia munkával rendelkezik. A Williamson & Klark Kft-ben vállalkozásunk megfelelő partnerre talált. Sikeres együttműködésünket a következőkben látjuk: már a pályázati anyag elkészítése során rövid határidőn belül elkészült a benyújtásra kész, vállalkozásunkra szabott, s igényeinek megfelelő komplett pályázati anyagunk, mely elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Williamson & Klark Kft., illetve annak szakmai csapata maximálisan tisztában volt a pályázat teljes feltétel és kritériumrendszerével, elvárt szakmai nyelvezetével, s a pályázat elbírálók pályázati anyaggal szemben támasztott elvárásaival. Már a pályázat elkészítése során vállalkozásunk számára koordinátor személy lett kijelölve, aki pályázatunkkal kapcsolatban azóta is naprakészen teljes körű ismeretekkel rendelkezik, s így esetleges kérdésünkkel, észrevételünkkel mindig ugyanazzal a koordinátor személlyel tudjuk a kapcsolatot tartani. Mivel pályázatunk gondozását ( PEJ készítését, pénzügyi elszámolásokat ) is ugyanazon koordinátor személy végzi, így ő a küldendő anyag szakmai hátterével, s a küldés határidejével is pontosan tisztába van, s ez nagy biztonságot nyújt vállalkozásunk számára, hiszen egy-egy nem időben vagy nem megfelelő szakmai tartalommal teljesített jelentés egész pályázatunk biztonságát veszélyeztetné. A Williamson & Klark Kft. szakmai csapata ( s így koordinátorunk is ) véleményem szerint kiváló kommunikációs kapcsolatot ápol a Közreműködő Szervezetekkel esetünkben a MAG Zrt-vel -, és így egy-egy olyan kérdésben, mely vállalkozásunkat érinti, és egyedi esetről van szó, közvetlenül tudnak egyeztetni vállalkozásunk érdekében. Kijelenthetjük, hogy a Williamson & Klark Kft.-vel való együttműködésünk beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy pályázat utógondozásával kapcsolatban mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy ha már lehetősége van rá éljen is vele, hogy az utógondozást is arra a vállalkozásra / személyre bízza, aki egyébként is elkészítette a pályázatot. Egy sikeres pályázat elkészítése után még számos szakmai munka következik Projekt előrehaladási Jelentés, Pénzügyi elszámolások, Záró-Jelentés melyeknek nem megfelelő módon való menedzselése, vagy a pályázat magára hagyása az egész beruházás sorsát veszélybe sodorhatja, hiszen a legvégső esetben szerződés bontásra is sor kerülhet számos szankció mellett. Szombathely, 2010. január 19. Laga Szabina A WILLIAMSON & KLARK CORPORATE FINANCE KFT-t az üzleti élet meghatározó személyei alapították 1998- ban, azzal a szándékkal, hogy a piaci lehetőségeket kihasználva egy olyan tanácsadó cég jöjjön létre, amely felkészülten képes pénzügyi és pályázati tanácsadást végezni. Cégünk létezése, a gyors, pontos, megbízható szakértelemmel, európai színvonalon végzett szolgáltatásokon alapszik, amely eredményeképpen elérhető ügyfeleink maximális megelégedettsége. Ehhez szorosan kapcsolódik teljes felelősségvállalásunk, amely szerint a pályázatok formai befogadására minden esetben pénz-visszafizetési garanciát vállalunk. Cégünk proaktív módon igyekszik az ügyfelei rendelkezésére állni, hogy a szükséges információk mindig időben eljussanak ügyfeleink részére. Ennek során díjmentesen végzünk pályázatfigyelést, amelyről ügyfeleinket hírlevél formájában értesítjük. Ügyfeleink részére igény szerint személyre szabott Támogatási tervet dolgozunk ki, amelyben feltárjuk és bemutatjuk a tervezett projektekhez elérhető támogatási lehetőségeket. A támogatási térkép eredményeképpen biztosítani tudjuk ügyfeleink számára a források legoptimálisabb felhasználását.