JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 27-i üléséről 1
Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2014. november 27-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Mátraterenye - Községháza nagyterme (Mátraterenye, Kossuth út 178.) Jelen vannak: Gecse László polgármester, Gyurcsák Tamás alpolgármester, Urbányi Tamás Zsolt alpolgármester (3. napirendtől), Almádi István, Kotroczó Csaba, Kotroczó Zoltán, Serfőző Péter képviselők. Állandó meghívott: Faragó Sándor tű. alezredes Katasztrófavédelem részéről az 1.) napirendnél Balogh Maja jegyző Kertész Mónika pénzügyi főtanácsos Véghné Nádasdi Zsuzsanna jkv. vezető Gecse László polgármester:: Köszönti a megjelent képviselőket és meghívottakat, az ülést megnyitja. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a polgármester és 6 fő testületi tag jelen van. Javaslatot tesz az ülés napirendjére az alábbiak szerint: NAPIRENDI JAVASLAT 1.) Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2013. évi tevékenységéről szóló tájékoztató, és a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló jóváhagyása Előterjesztő: Faragó Sándor tű. alezredes Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviseletében 2.) Mátraterenye Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása 3.) Mátraterenye Községi Önkormányzat 2015. évi folyószámla hitel felvételére 4.) Tájékoztató a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal2014. háromnegyedéves gazdálkodásáról Előterjesztő: Balogh Maja jegyző 2
5.) Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Balogh Maja jegyző 6.) Nemti Község Önkormányzatának kiválása a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatalból 7.) Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás Társulási Megállapodása 8. sz. módosításának jóváhagyása 8.) Kelet-Nógrádi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának 5.sz. módosításának jóváhagyása 9.) Bátonyterenye Önkormányzatainak Többcélú Kistérségi Társulása Társulási Megállapodás módosítása 10.) Mátrai Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosítása 11.) Mátraterenye Község Önkormányzatának 2015. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása 12.) Javaslat a kötelező felvételt biztosító iskola kijelölésének véleményezésére Előterjesztő: Balogh Maja jegyző 13.) Javaslat Arany János tehetséggondozó programban való részvétel támogatására 14.) Orvosi ügyeleti ellátás biztosítása 15.) Egyéb időszerű feladatok 15/1. Általános helyettes alpolgármester megnevezése, alpolgármesterek munkamegosztása 15/2. Tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtési rendszer megvalósításáról A Képviselő-testület 6 igen szavazattal megállapítja ülése napirendjét. 3
1.) Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2013. évi tevékenységéről szóló tájékoztató, és a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló jóváhagyása Előterjesztő: Faragó Sándor tű. alezredes Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviseletében (Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Faragó Sándor tű. alezredes a napirend előterjesztője tekintettel arra, hogy minden, igen részletes előterjesztést előre megkaptak a képviselők csak néhány gondolattal egészíti ki, foglalja össze a leírtakat. A 2012. óta működő Salgótarjáni és Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatásköre a megyei települések polgári védelmi és hatósági ügyeinek ellátása. Mátraterenye PV szervezete jelenleg 50 fős, de a jelzések szerint mivel a jogszabály lehetővé teszi - 25 főre csökken. A település III-as veszélyeztetettségi csoportba tartozik, vagyis nincs kiemelten veszélyes üzem, közlekedési gócpont a településen. A tűzoltóságok esetében az elsődleges cél a vonulási idő csökkentése, ezért Mátraterenye esetében riasztás esetén elsődlegesen a pétervásárai tűzoltók, majd a salgótarjáni hivatásos tűzoltók vonultak. Gecse László polgármester megköszöni a részletes előterjesztést és a kiegészítést, mivel kérdés, hozzászólás a napirendhez nem merült fel indítványozza képviselőknek a tájékoztató elfogadását. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal vita mellőzésével - a következő döntést hozza: 81/2014.(XI.27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testület a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2013. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót, és a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadja. 2.) Mátraterenye Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása (Rendelet-tervezet és mellékletei, előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) 4
Kertész Mónika pénzügyi főtanácsos az új képviselők tájékoztatása érdekében néhány gondolatot fűz az írásos anyaghoz. Az önkormányzat 2014. évi költségvetésének főösszege 412.164 eft. A mostani módosításnál a főösszegben nincs változás, csak a főelőirányzat átcsoportosítása történik meg. Az Fht-ben részesülők száma jelentősen csökkent 150 főről 20-30 főre, a közfoglalkoztatott száma átlagban 176 fő körül alakul. A közös önkormányzati hivatal esetében történt módosulás oka elsősorban az őszi önkormányzati és nemzetiségi választás költségeiből adódik, másodsorban pedig a mátranováki kirendeltség dolgozóinak adott jutalom átvezetése indokolja. A költségvetés módosításakor történnek még további technikai korrekciók, átvezetések, amit negyedévente köteles az önkormányzat megtenni. Más kérdés, hozzászólás, javaslat nem lévén a polgármester szavazásra teszi fel a rendelettervezetet, melyet a testület 6 igen szavazattal elfogad és a következő rendeletet alkotja: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 10 /2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról (A rendelet a 23/2012. (IV.25.) KIM rendelet szerint Nemzeti Jogszabálytár felületén a Nógrád Megyei Kormányhivatalhoz felterjesztve.) 3.) Mátraterenye Községi Önkormányzat 2015. évi folyószámla hitel felvételére (Határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) Gecse László polgármester: Az önkormányzat gazdálkodását illetően nem rossz a helyzet, de már korántsem olyan jó, mint év elején volt, amikor is az előző évi konszolidáció következtében jelentős pénzmaradvánnyal kezdtük az évet. A régebbi képviselők tudják, hogy biztonságos működés érdekében az önkormányzat él a folyószámlahitel adta lehetőséggel. A Takarékszövetkezet független értékbecslővel becsültette meg a Vendégházat, ami a hitel fedezetét biztosítja. Nem is fogad el kisebb értékű ingatlant, jelen esetben a régebbi értékbecslést elfogadták, azért most nem kellett külön fizetnünk. Az évvégi kifizetések esetében előfordulhat, hogy felhasználásra kerül a hitelkeretből, de azt az első adandó alkalommal a pénzügyesek vissza is töltik. 5
Kertész Mónika pénzügyi főtanácsos: 2013. második félévében vette fel utoljára az önkormányzat a folyószámlahitelt. Igaz, hogy 28 mft pénzmaradvánnyal indítottunk ez év lején, de nagyon magas a bérköltsége az önkormányzatnak, hiszen közel 350 fő bérét és járulékait kell havonta kifizetnie. (MÖT és MÖT óvodája alkalmazottjai, közös hivatal köztisztviselői, egészségügyi dolgozók, 286 fő közfoglalkoztatott, Mtv-esek). Ez a hitelkeret soha nincs kimerítve, de van hogy meg kell előlegezni, ha időben nem érkezik meg a normatív támogatás, sőt olyan is van, amire nem is kapunk fedezetet, azt is ki kell fizetni (pl: busz, civil szervezetek támogatása, képviselői tiszteletdíjak). (Urbányi Tamás Zsolt alpolgármester megérkezett, a képviselők száma 7 főre módosult.) Kotroczó Csaba képviselő: Az évet 28 mft plusszal kezdte az önkormányzat, ami elfogyott, most hitelt veszünk fel. Nem lenne elég 6 mft, és nem lehet másik ingatlanra terhelni ezt a jelzálogjogot, mert ez a nádújfalusi emberek számára érzékeny pont? Kertész Mónika pénzügyi főtanácsos: Biztonsági tartalék kell a stabil gazdálkodás biztosítására az önkormányzatnak. Kevesebb nem elég, a Vendégház helyett több ingatlant kellene megjelölni, ami plusz 120 eft-ba kerülne az önkormányzatnak. Lehet, hogy ezt valakik sérelmezik, pedig ez biztosíték is egyben arra, hogy nem lehet elidegeníteni, mert jelzálogjog van rajta, de a képviselőknek az önkormányzat érdekeit kell szem előtt tartaniuk. Gecse László polgármester: A működőképességet kell biztosítani,ez a cél, és máskor az is aggály volt, hogy nem akadályozza-e a pályázást, ha hitel van az épületen, de nem, ettől a hiteltől pályázni is lehet az épület felújítására. Javasolja a határozati javaslat elfogadását. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett- a következő döntést hozza: 82/2014.(XI.27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sajóvölgye Takarékszövetkezet Mátraterenyei Kirendeltségénél 12.000.000 Ft folyószámlahitelt vesz fel 2015. január hónapban. A hitel visszafizetésének határideje 2015. december 31. Mátraterenye Község Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a tőke és járulékainak visszafizetését a költségvetésében szerepelteti, és mindennemű fejlesztési feladatokat megelőzően tervezi. 6
A képviselőtestület kijelenti, hogy a 2011. évi CXCIV. törvény értelmében hitel felvételének törvényi akadálya nincs, kormányzati engedélyhez nem kötött, kijelenti, hogy a tervezett hitelfelvétel megfelel a hitelfelvételi korlát által megszabott feltételeknek. ( 2011. CXCIV. tv. 10.. (3) ) Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hitel fedezeti biztosítékként Mátraterenye, Kossuth út 325. szám alatti 865.hrsz-ú forgalomképes ingatlanát ajánlja fel. A testület visszavonhatatlan hozzájárulását adja az ingatlan hitelfedezetként történő bevonásához és értékesítéséhez. A képviselőtestület hozzájárul ahhoz, hogy a hitel visszafizetéséig a fent megnevezett ingatlanra a pénzintézet további 12.000.000 Ft hitel és annak kamatterhe erejéig jelzálogjogot jegyezzen be. A képviselő-testület vállalja a hitel kamatainak határidőben történő megfizetését, a fedezetként felajánlott ingatlanra kötött vagyonbiztosítást a Takarékszövetkezetre engedményezi, és annak rendszeres pénzügyi teljesítéséről, minden évben legalább egyszer írásban tájékoztatja a Takarékszövetkezetet. Határidő: azonnal Felelős: Gecse László polgármester A polgármester javasolja a következő két napirend együttes tárgyalását, lévén a közös önkormányzati hivatal költségvetése a témája. A testület egyhangúlag elfogadja a javaslatot. 4.) Tájékoztató a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal2014. háromnegyedéves gazdálkodásáról Előterjesztő: Balogh Maja jegyző 5.) Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Balogh Maja jegyző Balogh Maja jegyző: Írásban megkapták a képviselők mindkét napirendhez tartozó előterjesztés, ha kérdés van válaszol, de szóbeli kiegészítése nincs. 83/2014.(XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének módosításáról szóló előterjesztést a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 7
Határidő: 2014. november Felelős: Balogh Maja jegyző 84/2014.(XI.27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 2014. háromnegyed évi költségvetésének teljesítéséről szóló tájékoztatót a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Határidő: 2014. november Felelős: Balogh Maja jegyző 6.) Nemti Község Önkormányzatának kiválása a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatalból (Határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) Gecse László polgármester: 2013. január 1-től vannak közös hivatalok, korábban körjegyzőségekben dolgoztunk. Akkor Mátraterenye-Mátraszele-Nemti Körjegyzőségben volt gesztor önkormányzat Mátraterenye, most Mátraterenye,Mátranovák és Nemti alkot közös önkormányzati hivatalt, szintén a mi településünk gesztorságával. A közös hivataloknál csak járáson belüli települések társulhatnak úgy, hogy 2000 fő alatt nem maradhat egyedül önkormányzat. A közös hivatal első lépcsőjében Nemtivel volt önkormányzatunk együtt és később csatlakozott Mátranovák. Mostanra sajnálatos módon sok kellemetlenséget okoznak az aránytalanul sok plusz feladatot jelentő, Nemti településen napi szinten jelentkező gondok, problémák, ügyek, közérdekű adatigénylések. Mivel az ott jelentkező feladatokon a székhelytelepülés ügyintézői is sokat kénytelenek dolgozni, ezért ez az itteni napi feladatok ellátását is veszélyezteti most már, amit nem szeretnénk folytatni. Mivel a helyzet eléggé elmérgesedett szeretnénk, ha Nemti nem maradna e társulás tagja a jövőben, annál is inkább, hogy most lehetősége is lenne máshová csatlakozni. Kérdések: Kotroczó Zoltán képviselő: És mit szeretne Nemti, akarnak menni vagy nem? 8
Urbányi Tamás Zsolt alpolgármester: Van-e esélye, hogy visszakerül ide, ha nem tud vagy akar máshová csatlakozni? Balogh Maja jegyző: Ha nem tud társulni, nem lesz változás, és marad minden a régiben. December 11-ig van lehetőség a változtatásra. Nemtiben régen is volt szándék arra, hogy inkább Mátramindszenthez csatlakozzanak, már 2002-ben is felmerült. A mostani választásokat követően ismét szóba került a csatlakozás, de az egyeztetések során kiderült, hogy ott nincs fogadókészség Mátramindszent, Dorogháza és Szuha részéről. Indoklásként pedig az hangzott el, hogy most már összeszokott a három település és a hivatali munka is jól megy együtt, nem szeretnének változtatni. Legvégső esetben Bátonyterenye Város nem tagadhatja meg a csatlakozást, de Mátraverebélynek pedig szüksége is lenne egy társuló településre a lecsökkent lakosságszám miatt is. Most elvi döntést hoz a testület, amit Mátranovák már elfogadott. A finanszírozás szerint Nemtiben 2 fő alkalmazására van lehetőség, arra az Info tv. szerinti közérdekű adatigénylésre, ami a hivatalhoz érkezik, nincs kapacitása a hivatalnak. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal a következő döntést hozza: 85/2014.(XI.27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 72/2014. (XI.17.) számú határozatával bejelentett kiválási szándékát a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatalból tudomásul veszi, és azzal egyetért. A képviselő-testület megbízza és felhatalmazza a polgármestert a módosított Társulási Megállapodás előterjesztésével. Határidő: azonnal és 2014.december 11. Felelős:Gecse László polgármester 7.) Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás Társulási Megállapodása 8. sz. módosításának jóváhagyása (Határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) 9
Gecse László polgármester: Azt javasolja, hogy legyen egy olyan helyettese, aki a rekultivációs társulás ülésein az önkormányzatot képviseli. Javasolja Gyurcsák Tamás alpolgármestert megválasztani. 86/2014. (XI. 27.) számú Határozat 1. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás Társulási Megállapodásának 8. számú módosítását megtárgyalta, és azt a melléklet szerint jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Társulási Megállapodás 8. számú módosításának és az ahhoz csatolt egységes szerkezetbe foglalt dokumentum aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Gecse László polgármester 2. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a munkaszervezeti feladatokat ellátó Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát jelen határozat megküldésével legkésőbb 2015. január 9- ig értesítse. Határidő: 2015. január 9. Felelős: Gecse László polgármester 3. Mátraterenye Község/Város Képviselő-testülete a Társulási Megállapodás 7.2. pontja alapján Mátraterenye Község Önkormányzata képviseletére Gyurcsák Tamás alpolgármestert delegálja a Társulási Tanácsba tagként. Határidő: azonnal Felelős: Gyurcsák Tamás delegált 8.) Kelet-Nógrádi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának 5.sz. módosításának jóváhagyása ( Előterjesztés, határozati javaslat a jegyzőkönyvhöz csatolva. ) Gecse László polgármester: Javasolja a módosítás jóváhagyását, és az önkormányzatot képviselje ebben a társulásban is Gyurcsák Tamás alpolgármester. 10
87/2014. (XI. 27.) számú Határozat 1. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának 5. számú módosítását megtárgyalta, és azt a melléklet szerint jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Társulási Megállapodás 5. számú módosításának és az ahhoz csatolt egységes szerkezetbe foglalt dokumentum aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Gecse László polgármester 2. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a munkaszervezeti feladatokat ellátó Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát jelen határozat megküldésével legkésőbb 2015. január 9- ig értesítse. Határidő: 2015. január 9. Felelős: Gecse László polgármester 3. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Társulási Megállapodás 8.2. pontja alapján Mátraterenye Község/Város Önkormányzata képviseletére Gyurcsák Tamás alpolgármestert delegálja a Társulási Tanácsba tagként. Határidő: azonnal Felelős: Gyurcsák Tamás delegált 9.) Bátonyterenye Önkormányzatainak Többcélú Kistérségi Társulása Társulási Megállapodás módosítása ( Előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) 88/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodása 4. számú módosítására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta: 11
1.) A Társulási Megállapodás I. fejezet (ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK) 9., 12. pontja az alábbiak szerint módosul: 9. A Társulás képviseletét a Társulási Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök látja el. 12. A Társulás közös alapítású intézménye: Bátonyterenye Kistérségi Szociális Központ 2.) A Társulási Megállapodás II. fejezet (A TÁRSULÁS CÉLJA, FELADATA, SZOLGÁL- TATÁSAI) 2. pontja az alábbiak szerint módosul: 2. A Társulás által ellátott feladatok, nyújtott szolgáltatások: esélyegyenlőségi fejlesztési programok megvalósítása, szociális ellátás, gyermekjóléti szolgáltatás, felnőttképzés. 3.) A Társulási megállapodás III/D. fejezet (Óvodai feladatellátás) és III/E. fejezet (Közművelődési feladatellátás) törlésre kerül. 4.) A Társulási Megállapodás IV. fejezet (A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE) 1. A Társulás szervei pontja az alábbiak szerint módosul: 1. A Társulás szervei A Társulás szervei a Társulási Tanács, a Társulási Tanács elnöke, az alelnök, és a Pénzügyi Bizottság. 5.) A Társulási Megállapodás IV. fejezet (A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE) 1/A. (A Társulási Tanács) 6., 8. pontjaiban az alelnökök szövegrész helyébe az alelnök szöveg kerül. 6.) A Társulási Megállapodás IV. fejezet 1/B. pontja az alábbiak szerint módosul: 1/B. A Társulási Tanács elnöke, alelnöke 1. A Társulási Tanács alakuló ülését a Társulás székhely település önkormányzatának polgármestere hívja össze. 2. A Társulási Tanács az alakuló ülésén tagjai sorából elnököt választ az önkormányzati választási ciklus idejére. Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet, a Tanács elnökének megválasztásához a tagok minősített többséggel meghozott igen szavazata szükséges. 3. A Társulási Tanács elnöke képviseli a Társulást. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét külön meghatalmazás nélkül az alelnök látja el. 4. Az elnök részletes feladatait és hatáskörét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. 5. A Társulási Tanács az önkormányzatok választási ciklusának idejére a saját tagjainak sorából egy alelnököt választ. Az alelnök megválasztásához a tagok minősített többséggel meghozott igen szavazata szükséges. Az alelnök személyére a Tanács elnöke tesz javaslatot. 6. Az elnök, illetve az alelnök lemondása, halála esetén a Tanács minősített többségű 12
igen szavazattal új elnököt, alelnököt választ. 7. Az alelnök feladatait, hatáskörét, az elnök helyettesítésének rendjét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. 7.) A Társulási Megállapodás VI. fejezet (A TÁRSULÁS VAGYONA, PÉNZÜGYI FORRÁSA, GAZDÁLKODÁSA) A Társulás gazdálkodása, valamint Kiadmányozás, kötelezettségvállalás alcímekben szereplő kijelölt szövegrész törlésre kerül. 8.) A Társulási Tanács 1. melléklete helyébe e határozat 1. melléklete lép. 9.) A Társulási Megállapodás 2. melléklete helyébe e határozat 2. melléklete lép. 10.) A Társulási Megállapodás 5., 6. melléklete törlésre kerül. 11.) A Társulási Megállapodás 8. melléklete helyébe e határozat 3. melléklete lép. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fentiek szerint módosított Társulási megállapodás aláírásával. Határidő: azonnal Felelős: Gecse László polgármester 10.) Mátrai Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosítása (Határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) Gecse László polgármester: A változások átvezetésének (Nemtiben új polgármester van), és a költségmegosztás módosításának jóváhagyása a feladat azzal, hogy az óvodai társulás Nemti kiválása esetén - csak a tanév végén módosítható. Kertész Mónika pénzügyi főtanácsos: A MÖT Óvodája esetében Mátranovák a gesztor település. Nemti esetében az egyik óvónő bére+járulékai nincs lefedezve, és a költségek jelenleg gyermeklétszám alapján vannak megosztva: Mátraterenye 43%, Mátranovák 40% és Nemti 17%. A módosítás most arra vonatkozik, hogy a tényleges ellátási hely alapján kerüljön megosztásra minden költség. 89/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mátrai Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának 3. számú módosítását a határozat melléklete szerint jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosított megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Gecse László polgármester 13
11.) Mátraterenye Község Önkormányzatának 2015. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása (Előterjesztés a jegyzőkönyv melléklete.) 90/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal Mátraterenye Önkormányzattal kapcsolatos tevékenységének belső ellenőrzési tervét, és azt a határozat melléklete szerint jóváhagyja. 12.) Javaslat a kötelező felvételt biztosító iskola kijelölésének véleményezésére Előterjesztő: Balogh Maja jegyző (Előterjesztés, határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) 91/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a nevelési intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 24. (1) bekezdésében foglalt jogkörében a Nógrád megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által összeállított általános iskolák felvételi körzetének tervezetével az alábbiak szerint egyetért: Kossuth Térségi Általános Iskola Móra Ferenc Tagintézménye (Mátraterenye 3145 Kossuth út 143. ) beiskolázási körzete: Mátraterenye 13.) Javaslat Arany János tehetséggondozó programban való részvétel támogatására 14
Gecse László polgármester: A testület korábban is elvi támogatást adott az Arany János Tehetséggondozó programba jelentkező helyi tanulók részére. Most is ezt javasolja a két kérelmező Számel Dániel és Szalisznyó Dávid esetében. 92/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának képviselő-testülete támogatja, hogy Számel Dániel nyolcadik évfolyamos tanuló Mátraterenye település képviseletében részt vegyen az Arany János Tehetséggondozó Programban. Az önkormányzat elviekben támogatja a tanulót, anyagi támogatást nem tud nyújtani számára. Felkéri a polgármestert, hogy a tanuló Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezéshez készült pályázatát és a jelen határozatot az alábbi határidőre a tanuló által az első helyen kiválasztott középiskola részére küldje meg. Határidő: 2014. december 11. Felelős: Gecse László 93/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának képviselő-testülete támogatja, hogy Szalisznyó Dávid nyolcadik évfolyamos tanuló Mátraterenye település képviseletében részt vegyen az Arany János Tehetséggondozó Programban. Az önkormányzat elviekben támogatja a tanulót, anyagi támogatást nem tud nyújtani számára. Felkéri a polgármestert, hogy a tanuló Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezéshez készült pályázatát és a jelen határozatot az alábbi határidőre a tanuló által az első helyen kiválasztott középiskola részére küldje meg. Határidő: 2014. december 11. Felelős: Gecse László 14.) Orvosi ügyeleti ellátás biztosítása 15
(Előterjesztés, határozati javaslat a jegyzőkönyv melléklete.) 94/2014. (XI. 27.) számú Határozat 1. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdés c) pontjában foglalt egészségügyi alapellátás körébe tartozó ügyeleti ellátás biztosítását Bátonyterenye város térségében működő, a feladatellátásra megfelelő működési engedéllyel rendelkező szolgáltató megbízásával kívánja ellátni. Határidő:értelemszerűen Felelős: Gecse László polgármester 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Bátonyterenye Város Önkormányzatát, hogy az 1. pontban foglalt feladatellátás 2015. április 1-től, 2019. március 31-ig történő folyamatos biztosítása érdekében közbeszerzési eljárás lefolytatásával kiválasztott szolgáltatóval feladatellátási szerződést kössön. Határidő: értelemszerűen Felelős: Bátonyterenye város polgármestere 3. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy a kiválasztott szolgáltatónak fizetendő díj OEP támogatás által nem fedezett részének lakosságszám arányos hányadát hozzájárulásként biztosítja Bátonyterenye Város Önkormányzata részére. Határidő: értelemszerűen Felelős: Gecse László polgármester 15.) Egyéb időszerű feladatok 15/1. Általános helyettes alpolgármester megnevezése, alpolgármesterek munkamegosztása Gecse László polgármester: A korábbi ülésen megválasztott két alpolgármester munkamegosztására vonatkozó döntéséről tájékoztatja a testületet. Általános helyettesének Urbányi Tamás Zsolt alpolgármestert nevezi meg, aki az ő akadályoztatása esetén általában képviselheti az önkormányzatot, helyettesíti a polgármestert. Gyurcsák Tamás alpolgármester feladata konkrétabb, a most megjelölt Hulladékrekultivációs és Hulladékgazdálkodási Társulásban képviseli az önkormányzatot, illetve ő lesz a kapcsolttartó a civil szervezetek és az önkormányzat között. A tegnapi falugyűlésen is elhangzott több hozzászólótól, hogy hiányolnak egy ilyen személyt, aki a rendezvények kapcsán is kompetens lehet az önkormányzat részéről nyilatkozni. 16
A képviselő-testület tudomásul veszi a polgármester bejelentését. 15/2. Tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtési rendszer megvalósításáról (Előterjesztés a jegyzőkönyv melléklete.) 95/2014. (XI. 27.) számú Határozat Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kelet Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése keretében,megvalósuló szelektív hulladékgyűjtésről szóló tájékoztatást elfogadja. Más napirend nem lévén a polgármester 16,15 órakor a testület ülését bezárja azzal, hogy 17.00 órától Homokterenye településrészen falugyűlésen folytatja munkáját a testület. K.m.f. Gecse László polgármester Balogh Maja jegyző 17