ASSZIMILÁCIÓ VAGY KIVÁNDORLÁS?
XXVII Alapító szerkesztõ JUHÁSZ GYULA Sorozatszerkesztõ DIÓSZEGI LÁSZLÓ
ASSZIMILÁCIÓ VAGY KIVÁNDORLÁS? Források a moldvai magyar etnikai csoport, a csángók modern kori történelmének tanulmányozásához (18601989) Szerkesztette VINCZE GÁBOR Teleki László Alapítvány Budapest Erdélyi Múzeum Egyesület Kolozsvár 2004
A válogatást összeállította, sajtó alá rendezte, a bevezetõt és a jegyzeteket írta: VINCZE GÁBOR Lektorálta: BÁRDI NÁNDOR Olvasószerkesztõ: CSÁSZTVAY TÜNDE A kötet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Határon Túli Csángó Magyarok Kulturális Támogatás Program támogatásával készült Teleki László Alapítvány, 2004 ISBN 963 7081 00 3
Tartalom Elõszó...................................................... 11 Bevezetõ.................................................... 13 1. Részlet a gorzafalvi híveknek Scitovszky János hercegprímáshoz papjuk, Funták Kozma érdekében írott levelébõl. Gorzafalva, 1860. március 16.................................. 63 2. Részlet Czelder Márton református missziós lelkipásztor Ballagi Mór lapszerkesztõhöz írott levelébõl. Ruszcsuk, 1861. november 14..... 67 3. Részlet Petrás Incze János minorita lelkész Druzsbáczky György Bonaventura bukovinai plébánoshoz írott levelébõl. Klézse, 1863. február 10...................................... 69 4. Petõ Dénes újságíró beszámolója a csángók közt tett útjáról. Budapest, 1864............................................. 70 5. Részletek Kovács Ferenc gyulafehérvári hittanár úti-naplójából. Moldva, 1868............................................... 71 6. Kubinszky Mihály kalocsai kanonok javaslatai a moldvai katolikus magyarok ügyében. Pest, 1868. október 21................. 85 7. Pongrátz Gellért minorita rendfõnök folyamodványa a Szent László Társulat egyházi elnökéhez, Peitler Antal József váci püspökhöz. Miskolc,1870. október 29......................... 88 8. Részlet P. Funták Kozma volt moldvai ferences misszionáriusnak a Szent László Társulat vezetõségéhez írott folyamodványából. Mohács, 1871. május 27...................................... 90 9. A Szent László Társulat elnökségének átirata Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Budapest, 1874. október 10..... 93 10. A Szent László Társulat alelnöke, dr. Balogh Sándor levele Liegerhoffer Nepomuk János pusztinai lelkésznek. Budapest, 1875. június 21....... 96 11. Liegerhoffer Nepomuk János pusztinai lelkész köszönõ levele a Szent László Társulat alelnökéhez, dr. Balogh Sándorhoz. Pusztina, 1875. július 20...................................... 97 12. Részletek László Mihály újságírónak a moldvai csángókról írott cikkébõl. Budapest, 1877...................................... 99 13. Részlet Ferenczy Bálint moldvai missziós pap ismeretlen budapesti személynek írott levelébõl. Tamásfalva, 1877. december 19............ 102 14. Részletek László Mihály Keleti testvéreink címû röpiratából. Budapest, 1882............................................. 103 15. Baka András ploskucényi kántor levele Petrás Incze János klézsei plébánosnak. Ploskucény, 1884. május 25......................... 107 16. Bartis József kántor és hívei kérvénye a Szent László Társulat igazgatóságához. Pusztina 1884. június 15....................... 109 17. Részletek Ballagi Aladár történész A magyarság Moldvában címû útleírásából. Budapest, 1888. január............................. 111 5
18. A csügési római katolikus hívek kérvénye a Szent László Társulat igazgatóságához. Csügés, 1888. július 12.................. 117 19. A tamásfalvi római katolikus hívek kérvénye a Szent László Társulat elnökéhez, Szmrecsányi Pál püspökhöz. Tamásfalva, 1889. július 31................................... 119 20. Bartok Géza levele Slauch Lõrinc szatmári püspöknek, a Szent László Társulat egyházi elnökének a romániai magyar oktatás támogatásának lehetõségeirõl. Budapest, 1890. október 23........................ 121 21. Balla Gyula Lajos dormánfalvi minorita plébános levele Csák Alajos Cirjék, aradi minorita rendfõnöknek. Dormánfalva, 1896. március 2................................. 127 22. Felix Wieræinski, a jászvásári jezsuita szeminárium rektorának levele Vaszary Kolos esztergomi hercegprímáshoz. Jászvásár, 1896. december 12.................................. 134 23. Dominique Jacquet jászvásári katolikus püspök levele Amann Josef Hurter jászvásári osztrák-magyar konzulnak. Jászvásár, 1897. április 7..................................... 136 24. Részletek Rubinyi Mózes nyelvész A moldvai csángókról címû cikkébõl. Budapest, 1900................................. 140 25. Részlet György Endrének a Rubinyi-cikkhez írt kiegészítésébõl. Budapest, 1900............................................. 141 26. Részletek Hegedûs Lóránd közgazdász, publicista A székelyek kivándorlása Romániába címû tanulmányából. Budapest, 1902........ 146 27. Részletek Barabás Endre tanár Románia nemzetiségi politikája és az oláhajkú magyar polgárok címû helyzetjelentésébõl. 1908........ 152 28. Barabás Endre tanár beszámolója a Roman megyei csángó-magyarokról. Románia, 1911. január....................... 158 29. Részlet Veress Endre történész A moldvai csángómagyarok címû röpiratából. Budapest, 1921............................... 162 30. Jénáki Ferenc hittanár tudósítása a gyerejesti csángó-magyarokról. Kolozsvár, 1924. június 22.................................... 167 31. Ismeretlen személy feljegyzése a magyar katolikus missziók lehetõségeirõl Ó-Romániában. 1928.............................. 169 32. A kákovai, nagypataki és újfalui csángó-magyarok könyörgõ levele XI. Pius pápához. Nagypatak 1930............................ 170 33. Részletek Domokos Pál Péternek a moldvai csángó-magyarok közt tett útjairól készült beszámolójából. Kolozsvár, 1929-1938............ 177 34. Részletek Csûry Bálint nyelvész moldvai útibeszámolójából. Debrecen, 1934. június....................................... 198 35. Részlet Németh Kálmán, józseffalvi plébánosnak a moldvai ténykedésérõl beszámoló memorandumából. Budapest, 1937. augusztus.................................... 208 6
36. Péter Gergely kántor levele Krywald Ottóhoz, a Szent László Társulat alelnökéhez a csángók helyzetérõl. Trunk, 1939. október 25...................................... 211 37. Németh Kálmán, józseffalvi plébános emlékirata Bonczos Miklós menekültügyi kormánybiztosnak a moldvai csángók megmentésérõl. Budapest, 1940. október 23................. 214 38. Domokos Pál Péter tanulmányai a csángómagyarok ügyével kapcsolatban. Kolozsvár 1940. november 15....................... 220 39. Németh Kálmán, józseffalvi plébános feljegyzése: Ki segíthetne nekünk Moldvában?! Budapest, 1940. december 3.................. 240 40. Kimutatás a iaºi-i katolikus egyházmegyében 1940. december 10-én fennállott állapotokról. Budapest, 1941. március 15................. 245 41. Bárdossy László miniszterelnök feljegyzése és utasítása br. Apor Gábor vatikáni követ számára Budapest, 1941. június 25...... 250 42. Szabados Mihály, az Áttelepítési Kormánybiztosság munkatársának feljegyzése az áttelepülni készülõ moldvai csángókról. Újvidék, 1941. október 25..................................... 253 43. Nagy László bukaresti követ jelentése a Moldvába helyezett volt bukovinai magyar lelkészek mûködésérõl és a moldvai csángók visszatelepítésének lehetõségrõl. Budapest, 1941. október 28.......... 254 44. Szabados Mihály, az Áttelepítési Kormánybiztosság munkatársának jelentése a Fogadjisten telepen lévõ csángó magyarok helyzetérõl. Budapest, 1942. április 9..................................... 257 45. Besenyõ Sándor sajtóelõadó jelentése Bonczos Miklós telepítési kormánybiztosnak. Brassó, 1944. április 28....................... 261 46. Szabó Sándor alezredes megjegyzései Besenyõ Sándor jelentéséhez. Kolozsvár, 1944. május. 12.................................... 263 47. Besenyõ Sándor sajtóelõadó feljegyzése a Bákó megyei csángó-magyarok hazahozatalának lehetõségérõl. Budapest, 1944. május 25..................................... 265 48. Szabó Sándor alezredes újabb megjegyzései Besenyõ Sándor jelentéséhez. Kolozsvár, 1944. június 27.......................... 267 49. Besenyõ Sándor levele Bonczos Miklós kormánybiztosnak. Gyimesbükk, 1944. július 11................................... 269 50. Két pusztinai csángó feljegyzése a Magyarországra történt repatriálásukról. Szárász, 1946. szeptember 27., 30................. 272 51. Domokos Pál Péter, a Népjóléti Minisztérium osztálytanácsosának és Beresztóczy Miklós, a Szent László Társulat alelnökének feljegyzése a csángókérdés rendezési módozatairól. Budapest, 1946. január 24.................................... 274 52. Gyöngyössy Istvánnak, a Magyar Misszió tanácsosának jelentése a pusztinai és lészpedi csángó-magyarok áttelepedési szándékáról. Bukarest, 1946. május 16..................................... 277 7
53. Tóth György és felesége levele a Magyarországra telepedett gyermekeikhez. Lészped, 1946. szeptember 30...................... 279 54. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság feljegyzése Gyöngyösi János külügyminiszter számára a pusztinai csángók helyzetérõl. Budapest, 1946. október 14........................... 281 55. Laczkó István lábnyiki csángó visszaemlékezése a Magyarországra való áttelepedésükre. 1947. február............... 282 56. Gyöngyössy István, a Magyar Politikai Misszió tanácsosának jelentése a lészpedi csángóknak a magyar nyelvû misézés bevezetéséért folytatott harcáról. Bukarest, 1947. március 21.......... 288 57. A bákói csendõrség információs jelentései a csángó falvakban folyó politikai szervezkedésrõl. Bákó, 1947. április 26................ 290 58. Kilencvenöt lészpedi csángó család áttelepedési szándéka és az ezzel kapcsolatos budapesti álláspont Bukarest, 1947. május 23..................................... 294 59. Gyöngyössy István követségi tanácsos telefonsürgönye 101 moldvai csángó áttelepedési szándékáról és a magyar külügyminisztérium ezzel kapcsolatos utasításai. Bukarest, 1947. június 18..................................... 297 60. A Belügyminisztérium álláspontja az áttelepedni kívánó csángókkal kapcsolatban. Budapest, 1947. július 2., 3............... 299 61. Iklódi Dezsõ, bukaresti követségi tanácsos jelentései Mihályffi Ernõ megbízott külügyminiszternek Petru Groza miniszterelnökkel és Czikó Nándor képviselõvel a csángókérdésben folytatott megbeszéléseirõl. Bukarest, 1947. július 7................. 300 62. Rajk László belügyminiszter elõterjesztése a Minisztertanácsban az áttelepedni kívánó csángókkal kapcsolatban. Budapest, 1947. augusztus 5................................... 304 63. Az aradi Szabadság cikke a Lõkösházáról visszafordított 101 pusztinai csángó kálváriájáról (1947. augusztus 5.).............. 305 64. Gyöngyössy István, követségi tanácsos jelentése Mihályffi Ernõ megbízott külügyminiszternek Avram Bunaciu belügyminisztériumi vezértitkárral a 101 csángó ügyében folytatott megbeszélésérõl. Bukarest, 1947. augusztus 6................................... 306 65. A Magyar Távirati Iroda jelentése a kolozsvári Világosságban megjelent, a csángók helyzetével foglalkozó cikkrõl. Bukarest, 1947. augusztus 13.................................. 307 66. A Világosság interjúja Kompot Péter lészpedi csángó legénnyel Kolozsvár, 1947. augusztus 27.................................. 308 67. A kolozsvári Világosság tudósítása a moldvai csángók egy csoportjának bánáti letelepedésérõl. Kolozsvár, 1947. augusztus 30..... 310 68. Ismeretlen lészpedi csángó levele a Magyarországra telepedett rokonokhoz. Lészped, 1947. december 7........................... 311 8
69. Domokos Pál Péter kérelme Pázsint Ödön miniszterelnökségi osztályfõnökhöz, mellékelvén a lészpedi Ignác István hozzá írott levelét. Bukarest, 1947. december 10......................... 313 70. Bezsán Ferenc lészpedi csángó levele Szárászra települt barátjának. 1947. december 27................................. 314 71. Ignác István lészpedi csángó levele Domokos Pál Péterhez. Lészped, 1947. december 30.................................... 315 72. A magyar és a román külügyminisztérium álláspontja a moldvai csángók közt folyó kitelepedési agitációval kapcsolatban. Budapest, 1948. március 9., Bukarest, 1948. március 27............. 317 73. Tóth György, lészpedi csángó levele a Magyarországra telepedett gyermekeihez. Lészped, 1948. május 26.......................... 319 74. Erõs Antal, pusztinai csángó levele a Magyarországra telepedett sógorához. Pusztina, 1948. június 30............................. 320 75. László Antal, hidegkúti csángó levele a Magyarországra telepedett sógorához. Bukarest, 1948. július 7.............................. 321 76. Zöld Ferenc levele a Magyarországra telepedett testvéréhez és sógorához. Lészped, 1948. december 19......................... 322 77. Zöld Ferenc újabb levele a Magyarországra telepedett sógorához és testvéréhez. Lészped, 1949. február 25......................... 322 78. Részlet Kovács György író A szabadság útján. (Moldvai csángók között) címû brosúrájából. 1949. augusztus.......... 324 79. Bakcsi Miklós az MNSz, és Varga Jenõ, a közoktatásügyi minisztérium kiküldöttjének jelentése a Bákó megyei magyar tannyelvû iskolákkal kapcsolatban Bukarest, 1950. augusztus 7........ 328 80. Ambrus Berta tanítónõ levele a Magyar Népi Szövetség Központi Vezetõségéhez Somoska, 1951. április 8.......................... 332 81. Kerekes Irma Bákó tartományi tanfelügyelõnõ tájékoztatója a somoskai magyar tantestületben lévõ problémákról. Bákó, 1951. április 17........................................ 334 82. Ravasz István, somoskai tanító nyilatkozata a somoskai és klézsei állapotokról. Bákó, 1951. április 18...................... 335 83. Pataki Bálint jelentése a Putna tartománybeli csángó falvakban tett útjáról. Bukarest, 1951. június 15............................ 336 84. Részlet Váradi Mária és Szikszay Eszter lektoroknak Bányai László oktatásügyi minisztériumi tanácsos részére a Bákó tartományi magyar oktatásügy egyes problémáiról írott jelentésébõl. Bákó, 1951. augusztus 12..................................... 340 85. Orbán János beszámolója Bákó tartományi csángók iskolaügyérõl, az 1951-52-es tanév kezdetén. Bákó, 1951. szeptember 24............. 343 86. Huszár Ilona, a marosvásárhelyi néptanács tanügyi osztálya vezetõjének jelentése a Bákó tartományban folyó magyar nyelvû oktatásról. Marosvásárhely, 1951. november 20.................... 348 9
87. Ráduly Mihály lészpedi tanító feljegyzése a Bákó tartományban mûködõ magyar iskolákkal kapcsolatos kérdésekrõl. Lészped, 1951. december 11.................................... 355 88. Beke György újságíró riportja a lészpedi csángó-magyarok életérõl. Bukarest, 1957............................................. 356 89. Bartis Árpádnak, az oktatásügyi minisztérium volt felügyelõjének levele Domokos Pál Péterhez, a moldvai magyar oktatás felszámolásáról. Marosvásárhely, 1980. november 7.............................. 360 90. Kovács Levente visszaemlékezése a bákói Pedagógiai Líceum magyar tagozatának 1959-es felszámolására Bukarest, 1990........... 362 91. Martin Ferenc nagykövet jelentése a moldvai csángók helyzetérõl. Bukarest, 1973. október 31.................................... 364 92. Halász Péter etnográfus feljegyzése a pusztinai rendõrségi zaklatásáról. Budapest, 1976. augusztus................. 369 93. Magyarországi értelmiségiek levele II. János Pál pápához a moldvai csángó-magyarok ügyében. 1982 tavasz.................. 378 94. Az illegális Erdélyi Magyar Hírügynökség két jelentése a Csángóföld elszigetelt helyzetérõl. Bákó, 1985. március 30., augusztus 21........................... 381 Személynév mutató............................................ 383 Helynév mutató............................................... 391 10
Elõszó Ezzel a forráskiadvánnyal a moldvai csángók modern kori történelmének megismeréséhez szeretnék segítséget nyújtani. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis megélénkült az érdeklõdés a Kárpátoktól keletre lévõ magyar etnikai csoport, a moldvai csángók sorsa iránt. Úgy vélem azonban, hogy jelenlegi problémáikat csak akkor lehet igazán megérteni, ha megismerjük a közelmúltjukat, az elmúlt jó egy évszázad történéseit. A kötet összeállításakor a kiinduló pont a két dunai fejedelemség egyesülése (1859) volt, míg az itt olvasható utolsó dokumentum már a szocialista korszak utolsó éveibe enged bepillantást. A két korszakhatár (a modern polgári román állam születése és az Ceauºescu rezsim bukása) közt eltelt mintegy százharminc év eseményei döntõen befolyásolták a moldvai magyar etnikai csoport identitástudatának alakulását. Bevezetõ tanulmányunkban ennek a folyamatnak az elemzését végezzük el. A kötet összeállításakor két fõ szempont vezérelt: egyfelõl azt hogy ezúttal csak magyarországi és a romániai magyar forrásokból válogatok. (Egy esetben tettem kivételt, ezt is inkább figyelem-felhívásnak szánom: az elkövetkezõ évek fontos feladata, hogy a csángókra vonatkozó romániai levéltári forrásokat feltárjuk és publikáljuk.) A másik szempont az volt, hogy lehetõleg közöletlen vagy kevéssé ismert dokumentumokat tegyek közzé. Forrásaim nagyobb hányada emiatt olyan levéltári forrás, amelyet most publikálunk elõször. (Abban az esetben, ha azt már valaki korábban közölte, az eredeti közlés helyét is megadom.) A Szent László Társulat iratanyagából az 1860- as évektõl a második világháború küszöbéig nyomon lehet követni a moldvai katolikusok hányatott sorsát, és a megmentésükre és támogatásukra irányuló erõfeszítéseket. A Miniszterelnökség irataiból megismerhetõ az, hogy milyen csángó-mentõ politikája volt (már ha volt) a budapesti kormányoknak a 19. század végén. A Külföldi Magyarokat Hazatelepítõ M. Kir. Kormánybiztosság iratanyagából ugyancsak az tudható meg, hogy a második világháború alatt hogyan szerették volna megszervezni a csángó-magyarok tömeges áttelepítését. A budapesti Külügyminisztérium iratai, valamint a Domokos Pál Péter hagyatékában fennmaradt, a Moldvából a Magyarországra telepedett rokonoknak írott levelek (valamint néhány korabeli sajtóhír) arról tájékoztatnak, hogy kivándorlási láz indult meg 1945 után a csángó-magyarok közt. Ezt követõen döntõen a Bányai László hagyatékában fönnmaradt levelezés alapján a rövid életû csángóföldi magyar oktatás nehézségeit mutatjuk be. A magyar iskolák felszámolása után azonban lassan információs sötétség borult a moldvai magyar etnikumra. Ez alatt azt értjük, hogy a hatvanas évektõl kezdve egyre kevesebb megbízható információ jutott el a külvilágba a csángók valódi problémáiról, elnyomatásukról, a magyar identitásuk mellett kiállók üldöztetésérõl. Erre lehet visszavezetni azt is, hogy a kötetben az 1960-as és 80-as évek fejleményeirõl csak egy-két dokumentumot tudtunk közzé tenni. Közlésünk minden esetben betûhû. A szövegekben található eredeti kiemelése- 11
ket kurziváltuk, az utólagos kiemelést mi is aláhúzással jelöltük. A szükséges kiegészítéseket [ ]-be tettük, az olvashatatlan kifejezést [?]-jel jelöltük. A közölt dokumentum címét minden esetben mi adtuk. Ebben lehetõség szerint feltüntettük annak szerzõjét, és ha volt címzettjét, valamint a keletkezés idõpontját és helyét. A lábjegyzetben a lényeges kiegészítõ információkat közöljük, illetve bizonyos esetekben a hibás adatokat, névelírásokat korrigáljuk. A forráskiadvány végén személynév- és helynévmutató található. A névmutató azonban nem teljes, ugyanis terjedelmi okok miatt kénytelenek voltunk eltekinteni attól, hogy néhány folyamodvány, kérvény (az 1., 16., 19. 32., 58. sz. dokumentumokról van szó.) összes aláírójának a nevét (mintegy 1500 névrõl lenne szó!) feltüntessük. A helynévmutatóban minden esetben jeleztük az illetõ csángó település különbözõ névvariációit, illetve zárójelben a jelenlegi hivatalos megnevezést is. (Ha néhány esetben ezt nem tudtuk kideríteni, ekkor kérdõjel található a név mögött.) * A kötet ebben a formájában nem készült volna el, ha menet közben nem kapok segítséget két igazi csángó-szakértõtõl. (Bár jó néhány éve foglalkozom a csángók jelenkori történelmével, ennek ellenére nem tartom magam a csángó-kérdés szakértõjének.) A kolozsvári Pozsony Ferenc és a budapesti Halász Péter baráti megjegyzései és kritikai észrevételei sokat segítettek abban, hogy a bevezetõ tanulmányt megírjam. Külön köszönet a kötet lektorának, Bárdi Nándornak, aki szigorú, de baráti kritikáival, megjegyzéseivel segítette munkámat. Ami jó ebben a kötetben, az az õ érdemük is. Ami rossz vagy kifogásolható, azért csak én vagyok a felelõs. Végezetül hadd mondjak köszönetet a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesületnek azért, hogy kezdettõl fogva támogatta a kötet elkészítésének az ötletét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pedig köszönöm, hogy anyagi támogatásával hozzájárult, hogy az olvasó kézbe is vehesse ezt a forráskiadványt. Vincze Gábor 12
Bevezetõ A moldvai magyar etnikai csoport a román nemzetépítés árnyékában A moldvai csángó-magyarok 1 története a 19. század elsõ felében keltette fel a magyar tudósok figyelmét. Ettõl kezdve nyelvészek, etnográfusok, történészek egész sorát foglalkoztatta a csángók neve és eredete, majd a csángók közt meglévõ kétféle nyelvjárás oka. 2 A két világháború közt elkezdõdött a moldvai magyarság történetének a tudományos szintû feldolgozása is, de a magyar kutatók inkább csak a középkorral és a kora újkorral foglalkoztak. 3 Az 1948-as magyarországi fordulat után a csángók története is tabutéma lett, csak az 1980-as években kezdõdött újra a téma kutatása. Az elmúlt másfél évtizedben igen sok, a csángók történelmével foglalkozó publicisztika, forrásközlés, tanulmány jelent meg, elsõsorban az erdélyi magyar és a magyarországi etnográfusok részérõl. A magyar történészeket most is inkább a középkori és az újkori problémák foglalkoztatják, de az elmúlt években végre napvilágot látott néhány olyan tanulmány, forrásközlés is, amelyben 19. század végi vagy 20. századi témákat dolgoztak fel. 4 Román történészek csak az elmúlt években kezdtek el a csángók modern kori történetével (annak egy-egy aspektusával) foglalkozni, de szinte mindegyik publikációt az jellemzi, hogy a szerzõi nem voltak képesek megszabadulni a csángók román eredetének dogmájától. 5 A megindult kutatások ellenére azonban még mindig igen távol állunk attól, hogy a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmét egy minden részletre kiterjedõ, alapos szintézisben mutassuk be. 6 Számos kérdés ugyanis még megválaszolásra vár. Hogy csak 20. századi témákat említsünk: további kutatások szükségesek ahhoz, hogy tisztán lássuk: az 1920-as és az 1945-ös földosztás és a kollektivizálás miként hatott erre a közösségre (nem ismerjük az ötvenes években a vidéki falusi társadalom ellen folytatott hadjárat (kulákosítás, kollektivizálás, kitelepítések stb.) hatását (kevés információnk van arról, hogy a békepapi mozgalom és a magyar iskolák szervezése közt milyen összefüggés van (nem vizsgálta még senki, hogy a magyar iskolába járt csán- 1 Dolgozatunkban a csángó-magyarok fogalma alatt azt a római katolikus népcsoportot értjük, amely az itt tárgyalt korszakban még magyar nyelvû és rendelkezik valamilyen magyar népi öntudattal. Bõvebben lásd Pávai, 1999. és Pozsony, 2002. A csángókat emlegetve az összes római katolikus vallású moldvai lakosra gondolunk, vagyis azokra is, akik idõközben nyelvváltáson estek át. 2 A teljesség igénye nélkül lásd például Munkácsi Bernát, Rubinyi Mózes, Horger Antal tanulmányait. Mikecs, 1989. és Halász, 1996. 3 Többek közt lásd Bitay Árpád, Elekes Lajos, Veress Endre, Mikecs László, Lükõ Gábor, Domokos Pál Péter munkáit. Mikecs, 1989. és Halász, 1996. 4 Seress, 2002., 2003., Vincze, 1999., 2001. 5 Talán csak egy kivétel akad közöttük, a fiatal bukaresti történész, Marius Diaconescu. Lásd: Diaconescu, 20022003. 6 Román nyelven megjelent munkájában Pozsony Ferenc is kénytelen volt megelégedni azzal, hogy az eddig megjelent és hozzáférhetõ magyar és román tudományos eredményeket összegezze. Lásd Pozsony, 2002/a. 13
gók milyen mértékben tudták egyáltalán elsajátítani a magyar kultúrát és azt tovább adták-e a családban. A sort még hosszan folytathatnánk. A fenti okok miatt mi csupán két nagyobb kérdéskörre koncentrálunk: a csángók nyelv- és identitásváltásának (asszimilálódásának) okaira és arra, hogy miként akarták õket megmenteni különbözõ magyarországi (és 1945 után erdélyi) értelmiségiek, politikusok, egyházi és világi vezetõk. 7 Az elsõ kérdés kapcsán a templomra és az iskolára fordítjuk a fõ figyelmet, ugyanis amint azt még alább bõvebben kifejtjük az általunk vizsgált idõszakban a csángó-magyarok egyik legneuralgikusabb problémája a magyar mint liturgikus- és oktatási nyelv hiánya, sõt tilalma volt. 1. CSÁNGÓK A KIRÁLYI ROMÁNIÁBAN 1945-IG 1. 1. A katolikusok, illetve a csángó-magyarok lélekszámának alakulása a 19. század közepétõl 1930-ig A moldvai magyar népesség lélekszámának vizsgálatakor több nehézségbe is ütközik a kutató. Az elsõ állami népesség-összeírás elõtt ugyanis csupán az egyházi sematizmusok adataira és a csángók közt megforduló diplomaták, utazók, kutatók vagy az ottani lelkészek beszámolóira támaszkodhatunk (de ezek jó része is az említett forrásra támaszkodik). Ráadásul számos forrás nem tesz különbséget a római katolikusok és a magyarok közt mintegy automatikusan minden katolikust magyarnak számítván és eltekintenek attól a ténytõl, hogy már a 19. század második felében sem beszélt magyarul a katolikus vallású népesség egy része. Ami pedig a szervezett, állami népesség-összeírásokat illeti, itt az a probléma, hogy vagy az anyanyelvi és a nemzetiségi adatok hiányoznak (1918 elõtt) vagy a vallási adatok (1945 után), mikor pedig mindkettõ ismert (1930-ban), akkor az derül ki, hogy a nemzeti kisebbségek statisztikai eltüntetésében érdekelt hatóságok a ténylegesnél kevesebb magyarul beszélõ csángót mutatnak ki Moldvában. Mindezen problémák elõrebocsátásával lássunk néhány népességstatisztikai adatot a magyar etnikum 19. századi lélekszámának alakulásáról. Petrás Incze János csángó-magyar pusztinai plébános 45 000-re becsülte az 1830-ban Moldvában élõ csángók számát, 1839-ben pedig 57 300-ra ám azt is megjegyezte, hogy ezek közül mintegy 304050 ezeren mais hol jobban hol rosszabban Magyarul beszélnek, a többiek magokat Magyaroknak hivatni erössen szeretik, de magok vagy egy-nehány hibás szavat vagy pedig semmit, egy kevés elpiruló szégyennel az õsi nyelveken kérdezõknek oláh, nem tudommal felelnek. 8 Meg kell azonban jegyezzük, hogy Petrás Incze ebben az esetben nem megbízható, ugyanis Domokos Pál Péter az 1851-es egyházi sematizmusra hivatkozva csak 45 752 fõre teszi a katolikusok számát. 9 Csakhogy ami az egyházi statisztikát ille- 14 7 A csángómentés problematikájához lásd még: Hatos, 2002. 10. 8 Petrás Incze János Döbrentei Gábornak írott válaszát közli Domokos, 1979. 1322. 9 Domokos, 1987. 116119.
ti, ha figyelmesen számba vesszük az eddig publikált adatokat, feltûnik, szó sincs arról, hogy egyenletesen nõne (vagy csökkenne) a katolikus népesség száma. Veress Endre történész 10 a különbözõ idõpontokból származó sematizmusok végösszegeit hasonlította össze: eszerint míg 1845-ben 52 778 katolikust tartanak számon, addig 1848-ban már csak 48 064-et, hogy aztán ez a szám 1854-ig csak 48 674-re nõjön, 11 a rákövetkezõ évben (1855) meg csak 46 326-ot mutasson; míg a lélekszám az 1857-es névtár alapján ismét 48 032, hogy aztán 1858-ban már 50 137 fõ legyen. 12 Mindez azt sejteti velünk, hogy ezt az egyházi forrást csak nagy fenntartásokkal lehet kezelni. Az elsõ államilag szervezett népesség-összeírásra Moldvában 1859-ben került sor. Ebben az esetben a lakosság anyanyelvére is rákérdeztek. Ekkor 52 811 római katolikust mutattak ki, amelynek mintegy 71,5%-a, 37 823 személy még magyar anyanyelvûként volt feltüntetve. 13 (Ez nem azt jelenti, hogy biztosan csak ennyien beszéltek ekkor magyarul hanem azt, hogy legalább ennyien igen!) Figyelemre méltó, hogy ekkor a hivatalos statisztika szerint Bákó megye katolikusainak még 86,6%-a, Roman megyének pedig 94,6%-a magyar anyanyelvû volt. (Ha ezek az adatok a tényleges helyzetet mutatják, az azt jelenti, hogy az északi csángók eloláhosítása 1859-ig még korántsem sikerült annyira, mint ahogy azt más források alapján gondolhatnánk. Az elkövetkezõ harminc évben azonban mint alább látni fogjuk igencsak megváltozik a helyzet.) Ezt követõen a népszámlálások nem tartalmaztak anyanyelvi-nemzetiségi adatokat, 14 ezért a csak különféle becslésekre, illetve spekulatív úton kikövetkeztetett adatokra hagyatkozhatunk. Például a Szent László Társulat által Moldvába küldött delegáció egyik tagja, Veszely Károly egyháztörténész 1868-ban mintegy 60 000-re, míg egy negyed századdal késõbb, 1893-ban Stefan Lippert von Granberg jászvásári osztrákmagyar alkonzul egy tanulmányában csak 55 000-re becsülte a moldvai csángók lélekszámát. 15 Pár évvel késõbb, 1897-ben Dominique Jacquet jászvásári katolikus püspök azt közli Hurter jászvásári konzullal, hogy Moldova körülbelül 65 000 magyar eredetû katholikus lelket számlál. Belõlük legalább 40 000 nem ért mostanig más nyelven, csak magyarul. 16 (A kiemelés tõlünk.) Ezek a becslések vagy egyházi adatok jóval alatta maradtak a következõ, 1899-es népszámlálás adatainak: kiderült ugyanis, hogy a moldvai katolikus né- 10 Lásd a 29. dokumentumot. 11 Csakhogy Auner Károly ugyancsak az 1854-es egyházi kimutatásra hivatkozva mintegy 50 500 katolikust említ. Lásd: Auner, 1908. 77. 12 Kovács Ferenc pedig ugyanerre az egyházi névtárra hivatkozva 51 049 katolikust említ. Kovács, 1868. 53. 13 Szabados, 1989. 91. 14 Az 1905-ös népszámlálási kötetben meglehetõsen sajátosan indokolják meg, miért hiányzik az anyanyelvi és a nemzetiségi adatsor: Nemzetiségrõl itt nem lehet szó! A fogalmat sem lehet szigorú tudományossággal alkalmazni! Származása vonatkozásában sem lehet kutatni, mert a nem-románok legnagyobb része olyan körülmények között és olyan állapotban van, hogy a legnagyobb jóindulat és szándék mellett se felelhetne a kutató kérdéseire. Ehhez hasonlóan az anyanyelv kutatása sem kecsegtetne sikerrel. Idézi: Csoma Domokos, 1988. 140. 15 Gecsényi, 1988. 169. 16 Lásd a 23. dokumentumot. 15