Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Hasonló dokumentumok
Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján


Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág


A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

Összes regisztrált bűncselekmény

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

T Á J É K O Z T A T Ó évi bűnözésről

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

B e s z á m o ló Alsózsolca Város évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. Jóváhagyom : BESZÁMOLÓ

Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/ , BM: Fax: 66/ , BM: 33/

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

ERŐS RENDŐRSÉG, NAGYOBB BIZTONSÁG

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről

BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga

Jászberényi Rendőrkapitányság. Beszámoló

Előterjesztés Sárkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének június hónapban tartandó nyilvános ülésére

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

Békési Rendőrkapitányság

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2019.április 25-i ülésére

KOMÁROM-ESZTEGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KISBÉRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

SZEGHALMI RENDORKAPITAN\~SAG BESZÁMOLÓ. Füzesgyarmat Város 2016 évi közbiztonsági helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) , BM: (31) 26-15; Fax: (46) /

Regisztrált bűncselekmények Összesen

/ , 63/ BM 33/42-80 BM

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 23-ai ülésére. 2. napirend

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház. Szám: /1501-1/2014. ált.

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz.

Összes regisztrált b ncselekmény

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014.

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

REPÜLŐTÉRI RENDŐR IGAZGATÓSÁG HELYZETKÉPE

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 31-i ülésére

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

T Á J É K O Z T A T Ó

E L Ő T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK szeptember 8-i ÜLÉSÉRE. 1.) Napirendi pont

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér Makó, Pf. 1. (62) , Fax: BM telefon/fax:

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 25-i ülésére

B E S Z Á M O L Ó Lengyeltóti Város Önkormányzata Képviselőtestületének

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36)

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

Hajdúnánási Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ

Hajdúnánási Rendőrkapitányság

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

E L Ő T E R J E S Z T É S

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője Bonyhád, Kossuth L. u / , BM: 23/6411, Fax: 23/6493

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD. Beszámoló. a Szekszárdi Rendőrkapitányság évben végzett munkájáról. Szekszárd 2015.

E LŐ T E R J E S Z T É S

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a évi C. törvény (új Btk.) alapján

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető

NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó SÜLYSÁP VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

BÜNTETŐJOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ÉS TANANYAG 2013/2014. TANÉV TAVASZI FÉLÉV

T Á J É K O Z T A T Ó

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/ / BM: 03-23/ nagyatadrk@somogy.police.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Átírás:

1

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65% 58,36% 18,71% 1,32% 212 4,49% 2,31% 59,5% 14,36% 1,35% 213,81% 17,3% 61,62% 2,7%,2% 214 13,19%,75% 61,39% 24,61%,5% 215 5,37% 1,5% 56,28% 37,11%,2% % 1% 2% 3% 4% 5% 6% 7% 8% 9% 1% 1 2 3 4 5

Önkormányzat Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti a településen végzett rendőri tevékenységet kérdésre adott válaszok átlaga (értékelési skála 1 5) 4 4 4,29 4 4 4,9 4 4,1 4 3,9 4 3,81 4 4 4 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Mennyire érzi magát biztonságban sötétedés után, ha lakhelye környékén sétál? (országosan) 17,2 22,9 47,5 5,9 23,3 2 12,1 6,2 % 6 5 4 3 2 1 Nagyon biztonságban érzi magát Eléggé biztonságban érzi magát 213. év 215. év Kicsit veszélyben érzi magát Nagyon veszélyben érzi magát Forrás: KSH

Ön általánosságban inkább elégedett, vagy inkább elégedetlen azzal, ahogy a magyar rendőrség kezeli a migránskérdést? (a teljes népesség körében) Nem tudja/nem válaszol Teljes mértékben 1% elégedetlen 3% Inkább elégedetlen 9% Teljes mértékben elégedett 38% Inkább elégedett 4% Forrás: Nézőpont Intézet

A menekültek ügyében mennyire megfelelő a különböző szervezetek, csoportok hozzáállása, tevékenysége? (átlagok százfokú skálán, ahol 1 = teljesen megfelelő, 1 = egyáltalán nem megfelelő) 1 2 3 4 5 6 7 8 rendőrség 75 magyar kormány 67 civil szervezetek 61 Jobbik 53 pápa 51 Ausztria magyar katolikus egyház Németország Európai Unió 42 42 48 49 baloldali ellenzék 35 Egyesült Államok 33 Forrás: www.median.hu

Összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 428 785 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 5 % 1 45 9 4 8 35 7 3 25 2 46,3 41,2 37,4 47,4 51,4 54,8 6 5 4 15 3 1 2 5 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált kiemelten kezelt bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 242 511 236 771 235 413 212 773 186 15 152 534 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 3 % 1 9 25 8 2 7 6 15 5 1 3,9 29,2 26,6 3,1 33,1 37,2 4 3 5 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

14 kiemelten kezelt bűncselekmény 1. Emberölés 2. Testi sértés 3. Kiskorú veszélyeztetése 4. Embercsempészés 5. Garázdaság 6. Önbíráskodás 7. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (terjesztői magatartás) 8. Lopás (betöréses lopásokkal együtt) 9. Rablás 1. Kifosztás 11. Zsarolás 12. Rongálás 13. Orgazdaság 14. Jármű önkényes elvétele 9

Rendőri eljárásban regisztrált közterületen elkövetett bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 115 15 16 13 12 971 92 287 63 917 55 285 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 14 % 1 12 9 8 1 64, 7 8 57,6 6 6 42, 38,3 35,4 46,5 5 4 4 3 2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

36 323 239 257 253 22 Rendőri eljárásban regisztrált emberölés bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 35 3 86,7 88,6 85,2 87,2 87,7 91,7 % 1 9 8 25 7 2 6 5 15 4 1 3 2 5 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált szándékos befejezett emberölés bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 13 14 11 133 126 96 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 16 94, % 1 14 85,5 85,2 84,7 86,8 85,6 9 12 8 7 1 6 8 5 6 4 4 3 2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

8 75 7 1 6 848 7 184 6 518 6 145 Rendőri eljárásban regisztrált súlyos testi sértés bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 9 % 1 8 9 7 6 74,2 72,9 68,8 72,1 7,6 69,6 8 7 5 6 5 4 4 3 3 2 2 1 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált halált okozó testi sértés bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 34 29 19 21 22 14 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 4 35 82,4 91,3 87,5 % 1 9 3 66,7 76,9 8 7 25 6 2 48,3 5 15 1 5 4 3 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

152 153 188 244 36 657 Rendőri eljárásban regisztrált emberecsempészés bűncselekmények száma és nyomozás-eredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 7 6 82, 87,8 85,7 93,7 9,2 86,8 % 1 9 8 5 7 4 6 5 3 4 2 3 2 1 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

13 24 12 674 12 86 12 97 13 533 12 622 Rendőri eljárásban regisztrált garázdaság bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 16 % 1 14 12 82, 79,9 75,2 75,3 76, 76,9 9 8 7 1 6 8 5 6 4 4 3 2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

699 639 49 448 417 44 Rendőri eljárásban regisztrált kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (terjesztői magatartás) száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 8 % 1 7 6 79,6 74,3 75,3 72,5 69, 75,6 9 8 7 5 6 4 5 3 4 2 3 2 1 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

111 326 141 424 167 488 185 68 181 99 184 831 Rendőri eljárásban regisztrált lopás* bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos *a lopások száma tartalmazza a betöréses lopások számát is Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 2 % 1 18 9 16 8 14 7 12 6 1 5 8 4 6 4 21,9 19,7 17,3 2,6 22,7 25,8 3 2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

2 414 3 796 4 778 4 683 4 951 5 637 Rendőri eljárásban regisztrált személygépkocsi lopás bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 6 % 1 9 5 8 4 7 6 3 5 4 2 3 1 6,3 5,8 5,4 6,6 9,2 16,4 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált zárt gépjármű-feltörés bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 12 116 1 713 1 27 8 212 6 775 5 19 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 14 % 1 12 9 8 1 7 8 6 5 6 4 4 3 2 9,6 9, 8,5 1,2 12,4 12,2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált lakásbetörés bűncselekmények száma és nyomozás-eredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 21 976 22 534 23 738 23 543 24 477 2 285 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 3 % 1 25 9 8 2 7 6 15 5 4 1 5 14,4 13,4 11,3 15,6 19,3 24,1 3 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

3 385 3 22 3 36 2 294 1 952 1 44 Rendőri eljárásban regisztrált rablás bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 4 % 1 3 5 9 3 66,2 8 7 2 5 58,8 58, 6 2 48,3 47,4 43,2 5 1 5 4 3 1 2 5 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált rongálás bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 17 634 16 1 12 59 9 189 8 414 7 276 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 2 % 1 18 9 16 8 14 7 12 6 1 5 8 4 6 4 19,4 22,1 19,2 22,9 24,2 28,2 3 2 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált jármű önkényes elvétele bűncselekmények száma és nyomozáseredményességi mutatója az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 1 933 1 62 1 322 1 54 1 112 982 Bűncselekmények száma Nyomozáseredményességi mutató (%) 2 5 % 1 9 2 8 62,6 7 1 5 1 4,4 38,5 42,3 49,9 51,6 6 5 4 3 5 2 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények az elkövető ismertsége (ismertségi arány) szerinti bontásban az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 28 516 187 818 178 152 181 981 171 438 159 327 Az elkövető ismert Ismertségi arány (%) % 25 1, 9, 2 8, 59,5 7, 15 1 48,6 43,5 39,5 5,7 55,4 6, 5, 4, 3, 5 2, 1, 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év,

358 81 39 394 267 628 388 61 335 591 455 321 67 963 78 667 96 511 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések számának változása az ENyÜBS 213-215. évi adatai alapján Országos 2 és 5 Ft értékhatár közötti tulajdon elleni szabálysértések 2 Ft értékhatár alatti tulajdon elleni szabálysértések 5 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények 45 34 531 4 35 3 61 98 26 59 52 77 23 513 44 45 25 2 15 1 5 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált bűnelkövetők számának alakulása korcsoport szerinti bontásban az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 24 528 73 444 112 58 22 623 66 918 13 932 2 249 6 315 93 975 9 866 21 311 61 14 96 19 2 837 62 479 96 327 19 381 6 322 gyermekkorú (-13) időskorú (6-) fiatalkorú (14-17) fiatal felnőtt (18-24) felnőtt (25-59) 12 1 3 528 11 8 1 824 3 567 3 564 3 792 24 4 416 38 4 514 8 9 847 9 992 8 416 7 6 6 4 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendőri eljárásban regisztrált sértettek számának alakulása korcsoport szerinti bontásban az ENyÜBS 21-215. évi adatai alapján Országos 183 41

Rendőri eljárásokban regisztrált, a 15,2,22,32,35,36 fejezetekben szereplő bűncselekmények számának alakulása a 215. évi ENyÜBS adatok alapján (kizárólag a Büntető Törvénykönyvről szóló 212. évi C. törvény alapján befejezett nyomozások vonatkozásában) Országos Egyéb főcsoportokban regisztrált bűncselekmények; 49 948; 19,8 % Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények; 13 97; 5,2 % A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények; 3 917; 1,5 % A vagyon elleni bűncselekmények; 151 95; 6,19 % A közlekedési bűncselekmények; 17 328; 6,9 % A köznyugalom elleni bűncselekmények; 12 463; 4,9 % A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények; 4 81; 1,6 %

Elfogások száma 35 3 325 1 15 612 25 Egyéb Jogellenes belföldi tartózkodás miatt Körözés miatt Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenért Trendvonal 2 15 1 5 26 688 16 513 7 447 86 99 8 381 65 318 6 877 65 935 66 155 6 835 46 731 7 168 25 77 19 583 17 171 8 925 16 46 9 983 15 499 15 147 14 13 6 773 32 85 32 671 32 931 37 142 37 188 34 598 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Előállítások száma 14 127 517 Egyéb 12 112 43 384 118 563 116 633 655 659 2 669 725 118 56 18 46 1 128 Szabálysértés továbbfolytatása miatt Csavargó gyermek vagy fiatalkorú 1 8 17 54 6 9 13 57 24 463 18 331 7 55 8 846 13 66 15 682 11 66 17 16 14 13 18 95 87 282 13 995 1 68 Vizelet, véralkohol mintavétel miatt 6 37 645 38 969 38 664 4 599 12 97 1 144 4 895 Bűncselekmény gyanúja miatt 4 38 27 Igazolvány hiánya vagy az igazoltatás megtagadása miatt 2 37 255 33 815 34 451 37 352 25 519 Trendvonal 1 295 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Biztonsági intézkedések száma 6 5 41 587 41 99 44 726 43 585 4 28 762 34 225 3 2 Biztonsági intézkedések száma Trendvonal 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Végrehajtott elővezetések száma 6 5 47 973 45 991 4 3 435 3 2 18 493 18 524 17 469 Végrehajtott elővezetések száma Trendvonal 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek 18 16 16 38 15 827 15 174 15 691 15 847 16 241 14 12 1 8 6 Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Trendvonal 4 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek 1 4 1 2 1 139 1 173 1 16 1 89 8 752 6 649 563 541 54 573 583 21. év értéke 1 132 eset Halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek száma Trendvonal 21. évi elvárt 792 eset 215. évi elvárt 566 eset 4 2 25. év 26. év 27. év 28. év 29. év 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Súlyos sérüléses közúti közlekedési balesetek 6 5 4 941 4 527 4 687 4 713 4 848 4 355 4 3 2 Súlyos sérüléses közúti közlekedési balesetek száma Trendvonal 1 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Könnyű sérüléses közúti közlekedési balesetek 12 1 718 1 737 1 278 1 464 1 561 1 81 1 8 6 4 Könnyű sérüléses közúti közlekedési balesetek száma Trendvonal 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Közúti közlekedési balesetek során meghaltak száma fő 1 4 1 2 1 278 1 33 1 232 996 1 822 8 74 638 65 591 626 644 6 21. év értéke 1 239 fő Közúti közlekedési balesetek során meghaltak száma Trendvonal 21. évi elvárt 867 fő 215. évi elvárt 62 fő 4 2 25. év 26. év 27. év 28. év 29. év 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Ittas állapotban okozott közúti közlekedési balesetek 2 1 883 1 8 1 6 1 645 1 698 1 662 1 61 1 546 1 4 1 2 1 8 Ittas állapotban okozott közúti közlekedési balesetek száma Trendvonal 6 4 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények 5 45 43 67 4 35 3 25 2 Illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények száma Trendvonal 15 1 61 664 5 9 815 12 571 15 494 32 657 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Embercsempész bűncselekmények 1 4 1 2 1 177 1 8 6 593 Embercsempészés bűncselekmények száma Trendvonal 4 2 219 21 384 418 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Határzárral kapcsolatos események a 215. évben Határzár tiltott átlépése bűncselekmény 1 81 Határzár tiltott átlépése bűncselekmény Határzár megrongálása bűncselekmény be tiltott határátlépés Határzár megrongálása bűncselekmény az államhatár átlépése nélkül 4 Határzár megrongálása bűncselekmény, amely tiltott határátlépéssel együtt valósul meg 19

Határátkelőhelyek személyforgalmi adatai 45 fő 42 225 872 4 33 591 373 34 531 912 37 774 58 35 32 66 661 34 33 765 3 25 2 15 Magyarország határain átlépő személyek száma 1 Trendvonal 5 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Határátkelőhelyek járműforgalmi adatai 16 15 1 98 14 12 612 744 12 766 869 12 639 23 12 81 366 13 448 541 12 1 8 6 Magyarország határain átlépő járművek száma 4 Trendvonal 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év*

Rendészeti állomány közterületi szolgálatba vezényelt létszáma fő 2 1 8 1 6 1 6 859 1 655 633 1 727 168 1 616 912 1 758 659 1 788 29 1 4 1 2 1 8 6 Rendészeti állomány, közterületi szolgálatba vezényelt (fő) Trendvonal 4 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

Rendészeti állomány közterületi szolgálatba vezényelt óraszáma 2 18 óra 16 463 372 16 99 554 17 951 377 16 54 81 18 29 758 18 688 147 16 14 12 1 8 6 Rendészeti állomány, közterületi szolgálatba vezényelt (óra) Trendvonal 4 2 21. év 211. év 212. év 213. év 214. év 215. év

A sajtónak adott tájékoztatások és a médiában való megjelenések aránya a 213-215. évben Sajtónak adott tájékoztatások (nyilatkozatok, szóbeli és írásbeli válaszok, közlemények) Médiában való megjelenések (televízió, rádió, Internet, nyomtatott sajtó) 47

A www.police.hu internetes oldal látogatottsági adatai (212-215.) 1 9 9 47 582 8 7 6 796 71 6 5 641 49 5 857 542 Egyéni látogatók száma Látogatások száma 5 4 3 2 923 666 4 321 58 3 672 887 4 354 119 2 1 212 213 214 215

49