Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására és Miskolc 1956 elnevezésű kitüntető díj alapításának előkészítésére



Hasonló dokumentumok
Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

E L Ő T E R J E S Z T É S

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: Ft.

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

T. Ágoston László 70. születésnapjára

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Közérdekû információk:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

Különös közzétételi lista ös tanév

Horvátország mesterképzés pontrendszer 2018/2019

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Beadott pályázatok évben: NCA-Orsz-O Működési költségre pályáztunk és nyertünk Ft- t.

Tartalmi összefoglaló

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

Az oktatás, kultúra és egészségügy területén adományozható egyes kitüntetések javaslattételi rendje a PTE-n (2011/2012. tanév)

Családok Európai Éve 2014.

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209)

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006.DECEMBER 7-I ÜLÉSÉRE

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

Különös közzétételi lista

Javaslat a középfokú nevelési-oktatási intézmények Alapító Okiratainak módosítására

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

PREVENT ART ÁPRILIS 7.

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

(2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. PRO AGRIA életmű díj

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ügyiratszám: 1-4/ ELŐTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

Beszámoló

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

"Pro Urbe" díj. (1) A Pro Urbe díj ezüst alapanyagú, aranyozott plakettből, és oklevélből áll.

Különös közzétételi lista es tanév

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

Arany János emlékhelyek régiónkban

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

Átírás:

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.:12002-9 /2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Sürgősségi előterjesztés A sürgősség oka: Az áprilisi közgyűlés bizonytalan időpontja miatt szükséges a téma tárgyalása Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására és Miskolc 1956 elnevezésű kitüntető díj alapításának előkészítésére Összeállította: Egyeztetve: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Mészáros Miklós jegyző

Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló Az Önkormányzat elismerésinek alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló 38/2004. (XI.10.) rendelet szerint a kitüntető címek és díjak átadására minden évben május 11-én, Miskolc Város Ünnepén kerül sor. A javaslatok előzetes elbírálása és a döntés előkészítése céljából megválasztott Kuratórium 2006. február 24-én, és 28-án tartotta ülését. Ezen a Kuratórium a beérkezett 166 jelölést megvitatta, rangsorolta és a 18 féle címből, díjból - az adható 33 helyett - 32-re tesz javaslatot. Ennek indoka, hogy az Év Sportolója díjból egy személyre tesz javaslatot a Kuratórium, miután női sportolóra nem érkezett jelölés. 2006-ban emlékezik az ország az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára. Fél évszázaddal ezelőtt Miskolcon is történtek fontos és meghatározó események. A forradalom miskolci történet két helyszínhez kötődik; a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemhez és a DIMÁVAG-hoz. Az 50. évforduló tiszteletére a város Miskolc 1956. elnevezéssel kitüntető díj alapítását és egyszeri adományozását javasolja. A díjat azok a Miskolcon élő, Miskolchoz kötődő személyek kapnák meg, akik résztvevői és tevékeny alakítói voltak a sorsfordító történelmi eseményeknek. A Miskolc 1956. elnevezésű kitüntető díj adományozására vonatkozó előterjesztés a 2006. májusában tartandó közgyűlésen kerül napirendre. A Kuratórium a 2006-ban adományozható kitüntető címekre és díjakra vonatkozóan az alábbi javaslatot teszi: I. MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető címre Csapó János színművészt Csapó János a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el. Aranydiplomáját 2003-ban vette át. Pályáját 1953-ban a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. Két év múlva a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1957-ben a Miskolci Nemzeti, 1958-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1966-tól, a két színház egyesítése óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Karakterszínész, jellemábrázoló képessége számtalan kisebb-nagyobb szerepben tette emlékezetessé alakítását. Rendkívül igényes művész, fontos számára a precízen megfogalmazott, kidolgozott, hiteles színpadi jelenlét. Szerepei közül jó néhány igazi művészi eseménye egy-egy produkciónak, s ha figyelembe vesszük, hogy ezek a feladatok sokszor nem vezető főszerepek, ez a körülmény csak emeli Csapó János

művészi munkájának értékét. Filozofikus bölcsessége, a szerepek, jellemek elemzésének képessége sokat segít kollégáinak is a próbafolyamatban. A színpad, a szerep iránti alázata, pontossága, fegyelmezettsége rendkívül népszerűvé teszi a társulat körében. Kiváló alakításai a közönségnek mindig maradandó élményt nyújtanak. Néhány szerep, több mint ötven éves pályafutásából: - Moliere: Tartuffe - Orgon - G.B Shaw: Warrenné mestersége - Tiszteletes - Katona József Bánk bán - Tiborc - Bródy Sándor Tanítónő - Főúr - Molnár Ferenc Doktor úr - Puzsér - Ruzzante Csapodár madárka - Ruzzante - H. Pinter Gondnok - Davies - Brecht Koldusopera - Peacock - Shakespeare Rómeó és Júlia - Lőrinc barát - Ibsen Kísértetek - Engstrand - Agatha Christie A vád tanúja - Sir Wilfried Roberts - Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő - Tündérkirály - Jacobi Leányvásár - Harrison - Schiller Stuart Mária - Talbot - Stein-Bock Hegedűs a háztetőn - Rabbi - Steinbeck Egerek és emberek - Candy Elismerései, kitüntetései: - Déryné gyűrű 1976. - Érdemes művész 1981. - Munka Érdemrend 1984. Csapó János a városért végzett, több évtizedes művészeti tevékenysége alapján méltó a Díszpolgár kitüntető címre. György István filmrendező, stúdióvezetőt György István a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1953-ban kapott diplomát. 1958-ban Gerhardt Pál és Markos Miklós rendezővel együtt létrehozták a Balázs Béla Filmstúdiót. 1960-ban megszervezte a hazai rövidfilmek fesztiválját, amely Magyarországon az első filmfesztivál volt. Négy, Budapesten rendezett fesztivál után, Miskolc lett a házigazdája a rövidfilmek seregszemléjének. Közel három évtized, 29 fesztivál eredményeképpen a miskolci filmes seregszemle nemzetközi rangot vívott ki, és ezzel a várost is ismertté tette külföldön. Különösen jelentős volt ez abban az időszakban, amikor még kevés rendezvény nyerte el a fesztivál rangot.

Kiemelkedő esemény volt 1974-ben az AICS Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, melyen számos neves külföldi művész is részt vett versenyfilmjével. György István szakmai hitelének, művészi ismertségének köszönhetően a miskolci filmfesztiválok a magyar és a külföldi filmművészek számára minden évben tartalmas szakmai programot nyújtottak. 1985-től, 1989-ig György István az AICS, a Nemzetközi Tudományos Filmszövetség elnökségének tagja volt. 1970-től, 1979-ig a MAFILM Népszerű - Tudományos Filmstúdió stúdióvezetői tisztségét töltötte be. 1993-ban létrehozta a Hevesy Iván Filmalapítványt, amelynek feladata többek között a rövidfilm fesztivál gondozása, a miskolci filmfesztiválok esetleges újraindítása lenne. Jelenleg a sikeresen működő FOK Kht. - Uránia Filmműhely stúdióvezetője. Elismerései: - Balázs Béla -díj 1968. - SZOT -díj 1969. - Érdemes Művész 1975. - Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskereszt 1996. - Életmű díj - 37. Filmszemlén 2006. György István a városért végzett tevékenysége alapján méltó a Díszpolgár kitüntető címre. II. PRO URBE kitüntető címre Dr. Dobos László programvezetőt Dr. Dobos László majd egy fél évszázada alkot, létrehoz, megvalósít, tesz, különböző célok megvalósítása érdekében Miskolc városában. Mindig is, most is tele van elgondolással, tervekkel, munkával, mellyel gazdagítani kívánja Miskolc város szellemi életét, vagy éppen a gyengék, elhagyatottak, mássággal küzdők életminőségét. Ma már a hazai és nemzetközi gyermek-, és ifjúságvédelmi oktatási, drogmegelőzési fórumokon, törvény-előkészítési megbeszéléseken. Miskolcon elért eredménye alapján kérik fel állásfoglalásra, előremutató szakmai véleményalkotásra, szakértői munkára. A szakmai, társadalmi szervezetek itt elért eredményei alapján kérik fel a Kuratóriumok tisztségviselőjének is. Számos társadalmi szervezet azért jöhetett létre, mert szakmai intézmények vezetői Dr. Dobos László szervezése és vezetése mellett ültek össze az alapításra. - Közel 50 éve fáradozik Miskolc városért. - 35 éve kezdték, kezdte a Miskolci Gyermekváros, ma már Miskolci Gyermekvédelmi Központ, építészeti és szakmai alapozását, mely az Ő nevéhez fűződik. - Szakmai tevékenységét a másság elfogadtatása, a családon kívül élő, valamint fogyatékos gyermekek érdekében fejti ki csaknem egy fél évszázada.

Dr. Dobos László 1957-től az érettségit követően - már 50 éve - Miskolc Megyei Jogú Város közintézményeiben dolgozik. 1957-63 között gyógytornász a Semmelweis Kórházban Miskolcon. 1963-68 időszakban gyógypedagógiai általános iskolai tanár Miskolcon. 1968-71 között a város Művelődési Osztályának főelőadója. 1971-2000-ig a Miskolci Gyermekváros vezetője, mely idő alatt az intézmény szakmai műhellyé nőtte ki magát 2001-től szakmai tevékenységét a Miskolci Egyetem Rektori Hivatal Továbbképző Intézetében folytatta, mint a Miskolci Egyetem programvezetője. 2002. évben megszervezte a másoddiplomás gyógypedagógus-képzést. Az elmúlt évben megszervezte a Tanuló-Régió Észak-Magyarország Felnőtt Képzéséért Alapítványt. 2004. évben nagy szerepet vállalt a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Megyei Közgyűlés, a Megyei Rendőr-főkapitányság, a Rendőrtiszti Főiskola, a BM Bűnmegelőzési Akadémia, a BM Országos Bűnmegelőzési Központ és a Miskolci Egyetem által alapított Észak- Magyarországi Regionális Bűnmegelőzési Oktatás Központ alapításában és működtetésében. A Miskolci Egyetemen - a város és térség hátrányos helyzetű gyermekeinek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében - megszervezte 2004-ben a tanulásban akadályozottak fejlesztőpedagógia szak, valamint a mentálhigiénés szak indítását. A Miskolci Egyetemen közreműködője a 2006-ban létesítendő pszichológia tanszéknek. A megszerzett tapasztalatokat Dr. Dobos László szakkönyvekben, szakfolyóiratokban, gyermekvárosi értesítőkben publikálta. Számtalan hazai és nemzetközi tudományos-szakmai konferenciáknak, tanácskozásoknak kigondolója és megvalósítója, a konferencia-turizmus egyik elindítója Miskolc városban. Több országos intézmény szakmai szakértője, így - a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek, - az Országos Foglalkoztatási Alapnak, - a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztériumnak Több éve részt vesz, - jelenleg mint az Ifjúsági, Idősügyi és Családpolitikai Bizottság szakértője a város gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi koncepcióinak kidolgozásában és megvalósításában. - 1968-ban Dr. Dobos László létrehozója a városi Nevelési Tanácsadónak, logopédiai hálózatnak, - 1990-től alapító Kuratóriumi elnöke a B.-A.-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítványnak, a Bűnmegelőzési Akadémiai minősített oktatója, - Társelnöke alapítástól a Sorsokért Alapítványnak, - 1991-től kezdeményezője a Miskolci Drogambulancia létrehozásának, munkásságát, mind a Drogambulancia Alapítványban, mind a Miskolci Drogambulancia intézményi keretei között a szenvedélybeteg fiatalokért fejti ki, - Kezdeményezője és szakmai kidolgozója volt a Miskolci Családsegítő Szolgálat megalakulásának és beindításának,

- Alapítója és első elnöke a Napfényt az Életnek Alapítványnak, - A Karrina Szakképző Iskola szaktanára, alapítója. Eddigi kitüntetései: - Ifjúsági Díj (1982) - Apáczai Csere János Díj (1986) - Makarenkó Díj - György Júlia Díj (1987) - Pedagógiai Díj (1998) - Mindezek alapján Dr. Dobos László méltó a Pro Urbe címre. Dr. Kabdebó Lóránt egyetemi tanár, nyugalmazott dékánt. Dr. Kabdebó Lóránt 1951-óta Miskolc polgára. 1954-ben elismerést hozott a városnak és gimnáziumának, amikor megnyerte az országos tanulmányi versenyen magyar irodalomból az első helyezést. Tudományos munkája, pályája során kapcsolatot tartott a város kulturális intézményeivel. Egyetemi doktori disszertációját a miskolci születésű költőről, Dayka Gáborról készítette, azt követően a magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikus alkotójának, a Miskolcon született Szabó Lőrinc pályájának irodalomtörténeti feltárásával foglalkozik. Félévszázados munkássága eredményeként Szabó Lőrinc életműve nagy részben hozzáférhető. Az elmúlt években az Országos Szabó Lőrinc Emlékbizottság elnökeként az ő irányításával és részvételével rendezték meg a hazai és külföldi rendezvényeket. Létrehozta a Miskolci Egyetem kötelékében az MTA és az OTKA támogatta Szabó Lőrinc Kutató Központot. Dr. Kabdebó Lóránt két évtizedig Miskolc város középiskoláiban tanított, legendás emlékezetű irodalomtanárként. Szerkesztői munkásságával Miskolchoz kötötte az azóta már klasszikusnak számító költőket, írókat (pl.: Tandori Dezsőt, Oravecz Imrét, Ágh Istvánt, Szabó Magdát és Határ Győzőt, ez utóbbi a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora is.) Németh László miskolci jelenlétéhez és itteni ünnepléséhez is nagyban hozzájárult a nagy író mellőzöttségének időszakában. Közéleti és irodalomszervező munkássága elismeréseként Kabdebó Lóránt számos kitüntetésben részesült az elmúlt években. Dr. Kabdebó Lóránt miskolci irodalomszervező tevékenységében meghatározó volt az 1995-2000 közötti időszak, amikor az Új Holnap folyóirat főszerkesztője volt. A rendszerváltás után a Miskolci Egyetem rektora felkérte- az akkor a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezető professzorát- a Bölcsészettudományi Kar szervezésére, melynek 1993-tól igazgatója, majd 1997-től első dékánja lett. Tudomány- és egyetemszervező tevékenységéért a várostól 1997-ben a Herman Ottó díjban részesült, 1998-ban pedig a Köztárssági Érdemrend Tiszti Fokozata állami kitüntetést kapta meg. Dr. Kabdebó Lóránt a város és az egyetem kapcsolatának kiépítésében példamutató szerepet vállalt és elérte, hogy a Miskolc történetében első alkalommal megszülethetett a Bölcsészettudományi Kar. Önállóan megjelent tanulmányai, könyvei:

- Szabó Lőrinc lázadó évtizede (1918-1928), Szépirodalmi, Bp., 1970. - Útkeresés és különbéke (Szabó Lőrinc 1929-1944), Szépirodalmi, Bp., 1974. - Az összegzés ideje (Szabó Lőrinc 1945-1957), Szépirodalmi, Bp., 1980. - A magyar költészet az én nyelvemen beszél (A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében), Irodalomtörténeti Füzetek 128. sz. Argumentum, Bp., 1992 - Vers és próza a modernség második hullámában, Argumentum, Bp., 1996. - Szabó Lőrinc hévízi versfüzete, Helikon, Bp., 1980. Második átdolgozott kiadás Hévíz, 1997. - Szabó Lőrinc összes versei. I-III. Unikornis Kiadó, Bp., 1998. - Szabó Lőrinc összes versei I-II. Osiris Kiadó, Bp., 2000. - Huszonöt év. Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet levelezése. (Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket készítette: Kabdebó L. - Lengyel Tóth K.) Magvető Kiadó, Bp., 2000. Dr. Kabdebó Lóránt tudományszervezői tevékenysége és a város kulturális közéletében vállalt szerepe alapján méltó a Pro Urbe címre. Selmeczi György zeneszerzőt és Kincses Margit zongoraművészt Selmeczi György 1952-ben született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában öt éves korában kezdte, majd Bukarestben, Budapesten és Párizsban tanult. A magyar zenei élet egyik legérdekesebb személyisége, sokoldalú, all round-muzsikus, aki a zene csaknem minden ágában otthonos és aktív. Tanulmányai befejeztével különböző színházakban működött, zenei vezetőként, karmesterként vagy zeneigazgatóként. Számos színpadi és filmzenét komponált. Megalapította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, a Camerata Transsylvanicát, a Budapesti Kamaraoperát, a Mérték Egyesületet és az Auris Társulatot. Karmesterként és zongoristaként több száz kortárs zenemű bemutatása fűződik a nevéhez. Később érdeklődése az opera-műfaj felé fordul. 1990 óta a kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 1994 óta pedig opera-rendezőként is működik. Koncertezik Európa-szerte, számos lemezt, televíziós zenei filmsorozatot készített. Két ízben nyerte el a legjobb Filmzene díját, három alkalommal az Artisjus elismerését új művek bemutatásáért. Erkel díjas. Főbb művei: A szirén, spiritiszták - opera; Diótörő herceg - zenés játék; Svejk vagyok, A három testőr - musical; A haza gyermekei - balett; A Tisza - oratórium; Rekviem; Három zenekari darab; Két zenekari darab; Cantici da chiesa - tíz szólókantáta; Sanctuarium - kantáta ciklus; öt mise; négy vonósnégyes; kórusművek; zongoraművek; dalok. Zenekarra dolgozta át és hangszerelte Liszt késői zongoraműveit, mely Liszt: Late works (BMC Cd 060) címmel 2002-ben jelent meg. Selmeczi György 1975-től él Magyarországon. Miskolchoz 1976-tól kötődik, ekkor alakította meg a Miskolci Új Zenei Műhelyt, olyan zeneszerzők és előadóművészek közreműködésével, akik célul tűzték ki egyrészt a kortárs zeneművek bemutatását és népszerűsítését, másrészt olyan előadóművészi munkamódszer kidolgozását, amely megfelelt ezen zeneművek zenei és technikai követelményeinek. A Miskolci Új Zenei Műhely évente több hangversenyt tartott Miskolcon, a ország nagyobb városaiban, egyetemein. Igyekeztek az elmélyült műhelymunkát és az ismeretterjesztő feladatokat összeegyeztetni. A Miskolci Új Zenei Műhely nyitott csoportosulás volt, szívesen játszották fiatal magyar zeneszerzők alkotásai és a zenei világirodalom legjelentősebb kortárs műveit is.

Selmeczi György 1977-78-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézete miskolci tagozatának kamarazene tanára volt. Az 1980/81-es évadban a Miskolci Nemzeti Színház karmestereként számos zenés előadást jegyzett. Az utóbbi időben a Bartók+ Miskolci Operafesztivál aktív résztvevője, zenei workshopok műsorvezetője, zongorakísérője a bemutatkozó tehetségeknek. Selmeczi György igen sokoldalú zenei tehetség, aki egykor meghatározó személyisége, művészeti vezetője volt a Miskolci Új Zenei Műhelynek. Számos miskolci nyári zenei előadás létrehozója, napjainkban pedig a nemzetközi operafesztivál programjainak egyik művészeti ötletgazdája. Kincses Margit férjével, Selmeczi György zeneszerzővel több, mint harminc éve kötődik Miskolchoz. A város zenei életének meghatározó egyénisége. 6 éves korától tanult zongorázni, kezdve Dr. Fogarassy Györgynével Mátészalkán, majd Dr. Darkó Jenőnénél a debreceni Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Alsó és középiskolai fokon is nyert országos versenyt zongora szakon. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett zongoraművész- és zongoratanári diplomát Antal István növendékeként. 1968-tól tanít a miskolci Zeneművészeti Főiskolán zongora főtárgyat, 1985-ig korrepetíciós munkát is végzett ugyanitt. 1986-tól kezdve a miskolci főiskolán dolgozott főtárgy tanárként. Emellett Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában vállalt óradíjban korrepetálást, itt egy évig félállásban, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szintén óradíjas szerződéssel 1986/87-es tanévtől kezdve. Kincses Margit ma a Miskolci Egyetem Bartók Béla Intézetének docense, a zongora tanszak vezetője. Alapítója a Miskolci Új Zenei Műhelynek, ahol számos kortárs és XX. századi művet mutatott be. Kortárs magyar szerzők műveiből önálló lemeze jelent meg. Szólistaként és kamaraművészként koncertezett Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban és Japánban. 1975-ben férjhez ment. Férje Selmeczi György zongoraművész, zeneszerző és karmester. Eddigi életművük, miskolci zenei kötődésük alapján Selmeczi György és Kincses Margit méltóak a Pro Urbe címre. Vágó István újságírót Vágó István napjaink televíziózásának egyik meghatározó személyisége. Sokoldalú műveltsége, felkészültsége, naprakész tájékozottsága alapos tudással párosul. Az általa vezetett vetélkedők, különféle szellemi játékok népszerű, nézett programjai a kereskedelmi televíziónak. Az 1975-ös Riporter kerestetik vetélkedőben tűnt fel, 1975-1997-ig az MTV, 1997-1999-ig a TV2, 1999-től pedig az RTL Klub Tv munkatársa. Az általa vezetett tv vetélkedők: Barkochba, Mindent vagy semmit!, Kerék bár, Soha jobb kor!, Ki vagyok én?, Legyen ön is milliomos! Emellett sokféle ismeretterjesztő műsor, könnyűzenei program, eurovíziós dalversenyek műsorvezetője volt az elmúlt években.

Vágó István az az ember, aki megpróbálja a dolgokat ésszel végiggondolni, és igyekszik a ráció alapján dönteni. Az érdeklődés, a nyelvek általi ismeretek elsajátításának igénye vezette oda, hogy ma már több mint 10 nyelven beszél, olvas, kommunikál. Vágó István több program és esemény kapcsán kötődik Miskolchoz, és elkötelezett szószólója a város törekvéseinek. Ő az elnöke a Miskolc Barátai Körének, amelyet 2001 októberében azok az emberek hozták létre, akik meghívottjai voltak a Vendégségben Miskolcon sorozatnak. A régió és a város értékeinek megőrzését és újrafelfedezését tűzte ki célul ez a városmarketing program. Ennek keretében egy-egy hétvégére a város vendégül lát népszerű, közismert személyeket családtagjaikkal együtt. A vendégek megismerik a város értékeit és személyes élményeik alapján, viszik Miskolc jó hírét. Az 1999-ben indult program eddigi vendégei voltak: Vágó István, Temesvári Andrea, Alföldi Róbert, Medgyessy Péter, Göncz Árpád, Bárándy Péter, Koncz Zsuzsa, Geszti Péter, Kepes András, Nagy Bandó András, Tóth Krisztina, Kammerer Zoltán, Bárdosi Sándor, Hankiss Elemér, Rangos Katalin, Győrffy Miklós, Martin József, Aczél Endre, Sztevanovity Zorán, Presser Gábor, Bálint György, Gregor József. A Vendégségben eseménysorozathoz kapcsolódóan 2001-ben került megrendezésrehagyományteremtő céllal- az első Miskolci Kocsonyabál, mely azóta kibővült a Miskolci Tél- Kocsonyafesztivál programjaival. A fesztivál fellépői sorában évről-évre nagy sikerrel szerepel Vágó István vezetésével a Favágók zenekar. A Vendégségben Miskolcon ötletről Vágó István azt nyilatkozta, hogy Ez a program egy olyan kísérlet, ami abszolút sikerre van ítélve, mert úgy érzem, hogy a miskolciak szeretnék magukat megmutatni, ami pedig az én részemről fontos, van is nekik mit. Az eddigi vendégek közül ő lett az egyik, -jó értelemben vett- legelfogultabb Miskolc-aktivista, műsoraiban, nyilatkozataiban sosem mulasztja el megemlíteni itteni élményeit. A program eredményeként megsokszorozódott a Miskolcról szóló újságcikkek, interjúk száma mind a helyi, mind az országos médiumokban. A 2004-ben megalapított ROCK MÚZEUM Közhasznú Alapítvány Kuratóriumi tagja -mások mellett- Vágó István is. Vágó István eddigi, Miskolchoz kötődő, a város kapcsolatainak gazdagításában végzett tevékenysége alapján méltó a PRO URBE címre. III. GÁLFFY IGNÁC életmű-díjra Gyarmati Béla újságírót

Gyarmati Béla a Békés megyei Csanádapáca községben született, 1935. augusztus 26-án. Édesapja tanító volt, anyja háztartásbeli. Két testvére van. 1959-ben házasságot kötött. Felesége: Dankó Rozália. Gyermekei: Judit (1960), Márta (1962). Legmagasabb iskolai végzettsége: tanárképző főiskola (Nyíregyháza 1968), illetve színház és filmművészeti főiskola (Budapest 1979). Pályáját népművelőként kezdte. 1960-ban alkalmazta a Magyar Rádió, melynek nyíregyházi Stúdiójában szerkesztő riporterként dolgozott 1969-ig - a miskolci Déli Hírlap megalakulásáig. 33 éve él Miskolcon, 42 éve újságíró. Noha 12 esztendeig (1980-1992) a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója volt, s jelenleg a Színészmúzeum foglalkoztatja - választott szakmájához, hivatásához mindig hű maradt; publikált, s jelenleg is rendszeresen jelennek meg írásai lapokban és folyóiratokban. Pályakezdőként szinte minden műfajt művelt, bár alkata szerint, afféle beszély író lehetett volna, ha ötven esztendővel korábban születik. Elsősorban publicisztikára és kritikára igyekezte magát specializálni. A napilapokon ill. a vidéki rádió stúdiókon kívül megyei folyóiratokba (Szabolcsi Szemle, Borsodi Szemle, Napjaink) jelentek meg írásai. 1968-ban megírta a Nyíregyházi Rádió történetét, koncentrálva a vidéki stúdiók létrehozásának történelmi, társadalmi körülményeire (a dolgozat rövidített változata a Szabolcs Szatmári Szemlében jelent meg). Miskolcra kerülve 18 esztendőn át szerkesztette a Film- ill. Tévéfesztivál lapját, s jó tíz éven át (1970-1980) szinte egyedül írta a Színházi Estéket. Egy évtizede rá bízták a Miskolci Tükör szerkesztését is, ami eddig évente egyszer jelent meg. Az 1970-es években több műsort (Székely Dózsa György, Petőfi levelei) szerkesztett a Rónai Sándor Művelődési Háznak. Ezek úgynevezett módszertani kiadványként láttak napvilágot. Ugyancsak módszertani műveknek szánta - mint a Miskolci Bölcsész Egyesület tanára - a Beszélni muszáj (1994), Egy zsurnaliszta feljegyzései (1996), valamint az És tetté lettek a szavak (1997) című könyvecskéit. A Szószólóban című kötet pedig (1999) azonos című publikációiból (tíz év terméséből) való válogatás. Szakmai munkáját 1992-ben Miskolc város közgyűlése Déryné díjjal ismerte el. Mindezek alapján Gyarmati Béla méltó a Gálffy Ignác életmű díjra. IV. SZABÓ LŐRINC irodalmi díjra Zemlényi Attila költőt Zemlényi Attila 1967-ben született Szerencsen. Érettségi után két évig képesítés nélkül tanított. 1990-ben lett a Miskolci Bölcsész Egyesület hallgatója, majd átjelentkezett a Miskolci Egyetem induló Bölcsészettudományi Intézetébe. Itt szerzett oklevelet 1997-ben magyar nyelv és irodalom szakon. Az egyetemi évek alatt kezdett publikálni, először a textológiai szeminárium keretében az Irodalomismeret 1994. szeptemberi számában, majd a Herman Ottó Múzeum Szülőföldünk c. kiadványában. Később Csengey Gusztáv hagyatéka c. füzetnek volt társszerzője. Három szemeszteren keresztül szerkesztette a Miskolci Egyetem c. lap irodalmi rovatát. 1994 őszétől jelennek meg versei folyóiratokban, közölte többek közt az Élet és Irodalom; Holmi; Kortárs; Mozgó Világ; Alföld; Törökfürdő; Magyar Napló; Parnasszus; Emberhalász; Polisz; Új

Dunatáj; Új Holnap. Antológiákban is megjelentek szövegei, többek között a Szép versek című kötetben. 1996-ban a Seneca Kiadónál látott napvilágot első munkája, Pillangókés címmel. Innen datálódik annak az irodalmi szalonnak a kezdete, amelyet Máger Ágnessel közösen vezet. Az eltelt tíz év alatt, a kortárs líra és próza több mint hetven jeles alkotója fordult meg a szalonban. 1999-ben jelent meg második kötete, szintén a Senecánál, címe: Piros Arany. Ebben az évben alakult újjá az Új Holnap, a helyi művészeti, társadalmi folyóirat, amelynek előbb szerkesztőbizottsági tagja, majd 2001-2002-ben szerkesztője volt. 2003-ban jelent meg harmadik verseskötete Rodeó címmel, a pozsonyi székhelyű AB-art Kiadónál. 2004 őszétől tárcákkal jelentkezett az Észak-Magyarországban, 2005 májusáig. 2004 decemberében alakult az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület, amelynek elnökévé választották. 1997-től dolgozik a Teleki Tehetséggondozó Kollégium tanáraként, nyolc éve a Miskolci Matura Gimnáziumban is órákat ad. Zemlényi Attila, sokoldalú alkotói, irodalomszervezői munkássága alapján méltó a Szabó Lőrinc díjra. V. REMÉNYI EDE zenei díjra Halász István fagott kamaraművészt A miskolci születésű Halász István egész zeneművészeti pályafutása, beleértve zenei tanulmányait is, Miskolchoz kötődik. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Zeneiskolai Tanárképző Intézetében szerzett fagott-, szolfézs és általános iskolai énektanári oklevelet 1976-ban. Tanulmányait a Zeneakadémián folytatta, ahol 1978-ban fagott kamaraművész, és középiskolai fagott - tanári diplomát szerzett. Ettől az évtől, tehát már 28 éve tagja a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak. Kezdettől fogva a zenekar és különösen a fúvós szólamok meghatározó egyénisége. Kiemelkedő tehetsége, magas képzettsége, rendkívüli igényességgel és felelősségtudattal párosul. A zenekarhoz szerződésével sokat erősödött az együttes teljesítménye, játéka, minta és mérce lett a zenekari tagság számára. Művészi munkájával nagyban öregbítette a Miskolci Szimfonikus Zenekar hírnevét. Szinte minden vendégkarmester külön megemlíti a zenekar első fagottosának kitűnő munkáját. Nem csak zenekari muzsikusként, de szólistaként is igen sok alkalommal állt a pódiumon, és eljátszotta a fagott - irodalom kiemelkedő remekeit. Emlékezetesebb előadásai: - Haydn Sinfonie concertante (Nr.105) - fagott szólam - Vivaldi F-dúr concerto - fagott szólam

- Mozart Fagott - koncert B-dúr (KV.191) - Weber Fagott - koncert - Weber Andante és magyar rondó - Mozart Sinfonia concertante Esz-dúr - fagott szólam Megszámlálni sem lehet, hogy hány száz alkalommal szerzett örömet szólamának magas szintű megszólaltatásával, a gyönyörű zenekari szólókkal a város és az ország közönségének, és külföldi szerepléseken is. Két évtizede tagja a Miskolci Szimfonikus Zenekar Művészeti Tanácsának, véleményével, javaslataival fontos befolyással bír a művészeti munka fejlődésére. Zenepedagógusként is jelentős munkásságot mondhat magáénak. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Sok tanítványa játszik vezető szimfonikus zenekarokban. A Miskolci Fúvósötös tagjaként, kamaramuzsikusként sok koncert és társadalmi esemény közreműködője, ilyen módon is résztvevője a város zenei életének. Halász István közel három évtizede a miskolci zenekultúráért tevékenykedő, kimagasló képességű zeneművész, méltó a Reményi Ede zenei díjra. VI. KONDOR BÉLA képzőművészeti díjra Pataki János festőművészt Pataki János hatvanhat éves. Szinte hihetetlen, hogy ez az örök mozgó, fiatalos hévvel és nyitott szellemmel megáldott ember mögött már ennyi megélt év sorakozik. Miskolc város életét és képzőművészetét nehéz elképzelni nélküle, bár hivatalos szakmai védegyletek sokáig nem fogadták körükbe. Az öntörvényű művészetteremtés viszont nem ér rá elismertség gondjaival foglalkozni. A barátok és azok a kollégák, akik hittek művészete értékeiben, ma is mellette állnak. Akik eddig segítették, ma is jó szívvel támogatják alkotó munkájában, és lelkesen osztoznak a kiállításai megrendezésének örömében. A Miskolci Galéria munkatársaival is e tisztelők táborához tartozik. Azokhoz, akiknek Pataki János munkássága, értékeinek tárháza, megélt életük része lett. Akik szívesen adják át magukat az általa teremtett csodaország különleges varázsának. Akik vágynak emlékezni egykori önmagukra összegyűjtött tárgyainak játékos birodalmában. Akik öniróniával áldva szemben is néznek e tárgyak metamorfózisából született képi világgal, melynek bekeretezett színpadán kitüntetett szerep megrendezett életmű kiállítás katalógusából, 1998). Pataki János 1933-ban született Szegeden. Művészi fejlődésére Bernáth Aurél és Ruzicskay György gyakorolt jelentős hatást. 1958-tól szerepel a nyilvánosság előtt. Egyéni kiállításai:

- 1965 Miskolc, - 1967 Salgótarján, - 1980 Budapest, Mednyánszky Terem - 1997 Miskolc, Képes Műhely Kisgalériája - 1998 Miskolci Egyetem Galériája - 1998 Miskolci Galéria Rákóczi-ház - 1998 Tiszaújváros, Városi Galéria Díjak, kitüntetések: - 1998 Miskolci Téli Tárlat, ÉGSZI Szinva-díja - 1997 Miskolci Téli Tárlat, MAOE és a Spidi Bau díja Bibliográfia: Szalóczy Katalin: Macskaparadicsom a Tulipán-tömbben (ÉM. Hétvége, 1998. 05. 18.) Engedett az egyetemi csábításnak (DH, 1998. április) Pataki képek az egyetemen (ÉM. 1998. 03. 18.) Pataki életmű a Rákóczi-házban (DH, 1998. augusztus) Dobos Klára: A létezés farsangjai (PM, 1998. 08. 22.) Dobos Klára: A Pataki-képek visszavárnak (ÉM, 1998. 08. 14.) Pataki-képek Tiszaújvárosban (DH, 1998. 09. 21.) Pataki János: Tisza-szederkény (ÉM, 1998. 09. 18.) Visszavár a tárlat. Pataki János életmű kiállítása (DH, 1998. 08. 14.) Szakértelme, az ezen a területen kifejtett munkássága alapján Pataki János méltó a Kondor Béla díjra. VII. DÉRYNÉ színházi díjra Veres Attila festőtár vezetőt Veres Attila az Iparművészeti Főiskola elvégzése után rövid ideig Szegeden dolgozott, majd 1959- től folyamatosan a Miskolci Nemzeti Színházban. Szinte minden előadás díszletét festette, formálta. Nem csak a színek harmóniáját teremtette meg a színpadon, hanem sok-sok szobrot és festményt készített a színpadképhez. Munkáját nagy szakmai igényességgel és elhivatottsággal végzi. Lendülete évtizedek óta töretlen, munkabírása a fiatalok számára ma is zavarba ejtő. A díszlettervezők kivétel nélkül szívesen dolgoznak vele, óriási tapasztalatával, ötleteivel mindig gazdagította a terveket. A színházi előadások sikeréhez nagymértékben hozzájárult művészi ízlésével. Szabadidejében szívesen fest, főleg akvarelleket. Diósgyőri Képzőművész Stúdió tagjaként több kiállításon vett részt Miskolcon és az országban. Veres Attila önzetlen segítségére mindig számíthattak a kollégák és a barátok, ezért megtisztelték bizalmukkal. Több mint 10 éve áll a színházban működő szakszervezeti bizottság élén, hét éve tagja

a Művészeti Dolgozók Szakszervezete Országos elnökségének. Munkáját magas fokú dialóguskészség és az észszerű megoldások keresése jellemzi. 1997-től a Miskolci Színészmúzeum Egyesület elnöke. Mindezek alapján Veres Attila méltó a Déryné díjra. VIII. SZEMERE BERTALAN közéleti díjra Szűcs Ferencnét, a Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z Megyei Szövetségének elnökét Szűcs Ferencné,, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után, 1962-ben, kémiafizika szakos tanárként helyezkedett el a miskolci Herman Ottó gimnáziumban. Később megszerezte a népművelői egyetemi végzettséget is. A város közéletébe, 1984-ben kapcsolódott be, a Rónai Sándor Művelődési Ház kulturális tanácsának elnökeként tevékenykedett. A Kórusok Megyei Tanácsának elnöke, és a Borsodi Szemle szerkesztőségének is tagja volt. A kultúra terén kifejtett munkáját 1989-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel ismerték el. 1973-tól dolgozott aszakszervezetek Megyei Tanácsának munkatársaként, ahonnan 1989-ben ment nyugdíjba, az SZMT szociális,-egészségügyi- és kulturális ügyekkel foglalkozó titkáraként. Nyugdíjazása után sem tétlenkedett, bekapcsolódott a civil világba, 1990-ben alapító tagja lett a Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z Megyei Szövetségének ( TESZ). 1997-től a mai napig a szövetség elnöki tisztségét tölti be. ( Ezen tevékenységét díjazás nélkül végzi). Szervező munkájának és kitartásának eredményeképp a TESZ ma egy 56 tagszervezetet tömörítő szervezet melyből 38 szervezet miskolci. A tagszervezetek között vannak kulturális, nyugdíjas, városszépítő és sérült embereket összefogó szervezetek, A TESZ elnökeként szervezője és irányítója azoknak a közéleti eseményeknek, amelyekben a szövetség tagszervezetei részt vesznek, így pl. a Miskolc Város napján évek óta megrendezett amatőr művészeti bemutatók. Közéleti eseménynek számítanak a TESZ által szervezett Civil Klub-ok és Civil Fórum-ok előadásai, melyek segítik a résztvevők eligazodását fontos közéleti kérdésekben. A TESZ által szervezett nagyrendezvények is sok érdeklődőt vonzottak a lakosság köréből az elmúlt években. Néhány ezek közül: - Nemzedékek találkozója ( 1991) - Civil Fesztivál ( 1993) - Szüreti Vígasságok ( 2003) - Civil Kavalkád ( 2004)

- Népművészeti bemutató Miskolc Város ünnepén Közéleti tevékenységéhez tartozik, hogy segíti a civil szervezetek munkáját, szerveződését, pályázataikat, ezzel részt vállal abban, hogy az emberek bekapcsolódjanak a város közéletébe. Szűcs Ferencné társadalmi megbízatásai: - 1990-től a Pax Corporis Természetes Életmód Egyesület alapító titkára, ma a felügyelő bizottság elnöke. - 1994-1998-ig a B.A.Z megyei Közgyűlés Szociális Bizottság külső tagja - 1997-től Miskolc Város Helyi Választási Bizottságának tagja, 2001-től elnöke - 1997-2002-ig a Nagy Lajos Király Magánegyetemen a III. szektor témáját adta elő. - 1998-tól az Őszi Napsugár Szociális Otthon Alapítványa Kuratóriumának tagja - 1998-2004-ig a Zrínyi Ilona Gimnázium Énekkara Alapítványa Kuratóriumának elnöke - 2002-től a B.A.Z megyei Közgyűlés Jogi és Ügyrendi Bizottságának külső tagja - 2002-2005-ig a Miskolc városi Szociális Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, majd tagja - Társadalmi Egyesülések Országos Szövetsége Választmányának 11 éve tagja Eddigi, a civilek körében kifejtett sokoldalú tevékenysége alapján Szűcs Ferencné méltó a Szemere Bertalan díjra. IX. HERMAN OTTÓ tudományos díjra Petneki Áron művelődéstörténészt Petneki Áron 1946. június 24-én született Budapesten. Tanulmányait 1964-1969 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar - történelem, ill. a krakkói Jagelló Egyetem történelem szakán végezte. 1962-1965 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanszakát végezte. 1969-ben szerzett középiskolai magyar-történelem szakos tanári diplomát. 1969. július 1-1985 az MTA Történettudományi Intézet (könyvtáros, majd a tudományos információs osztály munkatársa). 1975-1985: Az MTA és az LTA Magyar-lengyel történész vegyes bizottság titkára, majd 1985-1995 között a Ts 4/4, majd OKTK VIII/A kutatási főirány titkára. 1983/84-1993. szept. 1. - JPTE Tanárképző (ma Bölcsészettudományi) Kar Történeti Tanszék, másodállású, majd főállású egy. adjunktus a történelem szak művelődéstörténeti programjában [egyetemes középkori művelődéstörténetet, (előadás és szeminárium). 1992/93-1995. július 1-ig Magyar Képzőművészeti Főiskola Elméleti Tanszékén megbízott előadó [művelődéstörténet]. 1993-94-ben JATE BTK Régi magyar irodalmi tanszékének - megbízott előadója [művelődéstörténet]. 1994. június 27. a történettudomány (művelődéstörténet) kandidátusa. 1995. február 1- főállású egyetemi docens, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézet, majd Kar, Közép-Európa Irodalma és Kultúrája Tanszék vezetője. 1996. febr. 1-től a ME BTI ált. igazgatóhelyettese, majd 1997 szept. 1-től 2001. június 30-ig a ME Bölcsészettudományi Kar ált. dékánhelyettese.

1997-ben elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. (1998-2001). 1998-tól a Miskolci Galéria művészeti tanácsának tagja. 1998. november 5-én a MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága akadémiai díjjal tüntette ki. 2000. február 9. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia miskolci területi csoportjának alapító tagja. 2001. május 4. A Magyar-Lengyel Történeti Vegyesbizottság elnöke. 2002. Széchenyi István Ösztöndíj. 2003. dec. 11. a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia (PAU) Közép-Európai Bizottságának tagja. 1973- tól folyamatosan nyer el jelentős külföldi tudományos ösztöndíjakat. Gazdag szakmai publikációs múlttal rendelkezik, 1971-tól folyamatosan jelennek meg írásai német, lengyel és magyar nyelven hazánkban és külföldön egyaránt. A tudományos publikációk mellett több mint száz könyvismertetése, kiállítás kritikája és tudományos ismeretterjesztő cikke jelent meg a Századok, Világtörténet, Levéltári Közlemények, Művészettörténeti Értesítő, Új Művészet, Kritika, História, Rubicon, Életünk, Forrás, Budapest, Lengyelország, Háttér, Élet és Tudomány, Magyar Nemzet hasábjain. Mindezek alapján Petneki Áron méltó a Herman Ottó díjra. X. PEDAGÓGIAI díjra Endrész Gyöngyi középiskolai tanárt Endrész Gyöngyi miután 1985-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-kémia szakán diplomát szerzett, a Földes Ferenc Gimnáziumban kezdte tanári pályáját. Munkáját a kezdetektől magas szakmai színvonalon végezte, pedagógiai tevékenysége példaértékű. Munkaközösségvezetőként szervezi a gimnázium kémia-biológia-földrajz oktatását, következetesen, nagy odafigyeléssel irányítja kollégái munkáját. Pályája során végig osztályfőnök volt, nagy empátiakészséggel, ugyanakkor következetes határozottsággal végzi nevelő munkáját is. A kémia tantárgy oktatása terén országos, sőt nemzetközi szinten is elismert szakember. Több országos szakmai bizottságnak tagja, így közvetlenül is nagy hatással van a magyar kémiaoktatásra. Munkáját 1999-ben Szentgyörgyi Emlékéremmel és 2000-ben Richter Gedeon díjjal ismerték el. 2005-ben az Irinyi János Országos Kémia Versenyen a tanári díjat is megkapta. Tanítványai minden évben a legjobbak között szerepelnek a különböző országos és nemzetközi versenyeken, így az OKTV-n, Diákolimpiákon, az Irinyi János kémiai versenyeken, a VegyÉSZ Tornákon, a Curie kémiai versenyeken. Endrész Gyöngyi tanárnő kiemelkedő pedagógiai munkájával sok dicsőséget és elmerést szerzett nem csak a Földes Ferenc Gimnáziumnak, hanem Miskolcnak és Magyarországnak is. A fentiek alapján javasolható a Pedagógiai díjra. Lénárt Györgynét, a Martin János Szakiskola és Speciális Szakiskola igazgatóját

Lénárt Györgyné 1987-től dolgozik tanárként a Martin János Szakiskola és Speciális Szakiskolában. 1991-től igazgatóhelyettes, 1993-tól az intézmény igazgatója. Szakképesítéseit az Egri Tanárképző Főiskolán, a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte. Vezetése alatt az iskola jelentős változáson ment át. Munkatársaival kidolgozott egy szervezetépítési projektet, amely alapján alakult ki az intézmény mai arculata. A projekt segítségével a speciális helyzetű fogyatékos és szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára lehetőséget biztosítanak az életben való aktív részvételre. Szakmailag jól felkészült, több szakmai tanfolyamot végzett, módszertani munkaközösségek tagja, szakmai és nevelési továbbképzések vezetője. Részt vett Miskolc város oktatási koncepciójának kidolgozásában. Tagja a Magyar Szakképzési Társaságnak, a Speciális Szakiskolák Országos Egyesületének, a Szime Országos Egyesületének és az Önfejlesztő Iskolák Országos Egyesületének. Eddigi kitüntetései: Miniszteri dicséret, Kiváló munkáért kitüntető jelvény, Miskolc Város Nívódíja. Az iskola fejlesztésének érdekében több sikeres pályázat részese volt. Munkatársaival jól együttműködik, kölcsönös megbecsülésre törekszik. A szülők széles körével, valamint az iskola tanulóival harmonikus a kapcsolattartása. Tanítványai szeretik, az iskola jelenlegi és végzett tanulói tisztelettel és elismeréssel beszélnek róla. A iskola partnereivel gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn. Munkája elismeréseként Lénárt Györgyné méltó a Pedagógiai díjra Riba Istvánnét, a Nyitnikék Napközi Otthonos Óvoda vezetőjét Riba Istvánné 1994-től az Óvodavezetők I. sz. Munkaközösségének vezetője. 1998-tól az Óvodavezetők Szövetségének alapítója és vezetője. Lépésről-lépésre Országos Szakmai Egyesület Régióvezetője, 1998-tól - ettől az időtől alakította ki a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolájával a szakmai kapcsolatot. Miskolc Város Oktatási Bizottságának tagja 1998-tól. Szintén 1998-tól az OKÉV-hez benyújtott pályázat alapján általános óvodai nevelés de kiemelten a korai idegen nyelvi nevelés és a cigány gyermekek óvodai nevelése szakterületen felkérésre közoktatási szakértői feladatokat lát el. Tagja a Miskolci Szakértők Egyesületének. Mindig igyekezett a társadalmi és szakmai kihívásoknak megfelelni, innovatív szemlélettel, és az általa vezetett intézmény javára fordítani. Fontosnak tartja az óvodapedagógusok szakmai előmenetelét, a szakvizsgás képzés kihelyezett csoportjának megszervezését segítette a városban. Országos szinten képviseli az óvodákat érintő törvényelőkészítő munkát. A városban és az általa vezetett óvodában a cigány gyermekek száma egyre nagyobb, ez arra kötelezte, hogy a városi cigányság problémáiban, nevelésében segítséget nyújtson. Nemcsak a hátrányos helyzetű emberek, családok problémáira nyújtott - és nyújt segítő kezet, hanem a lakókörnyezetében illetve az óvoda közvetlen közelében élőknek is. 2005. októberében önkormányzati képviselővé választották. Fáradhatatlanul és teli tervekkel dolgozik az emberek, családok, az óvodai dolgozók életérzésének javításáért.

Sziklaszilárd személyiség, - akit az empátia és mindig jobbító szándék vezérel, ezért méltó a Pedagógiai díjra XI. AZ ÉV SPORTOLÓJA díjra Kropkó Péter triatlon versenyzőt 1963-ban szeptember 1-én született Miskolcon. A Selyemréti Általános Iskola után a Zrínyi Ilona Gimnáziumban tanult, majd a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre járt. 35 éve sportol, 8 évet az úszósportban töltött el. 17 éve triatlonozik, 15 éve tartozik a világ legjobbjai közé. Napi átlagban 5,5 órát - esetenként 8, pihenő napokon 1 órát - edz. Összesen 40 Ironman-en indult. Ez a verseny az úszás, a kerékpározás, a futás folyamatos teljesítéséből áll, távja 3,8km-180km-42km. Az ironman versenyek 90%-ában érmet szerzett, 11-szer a dobogó legtetején állt. Az edzéssel eltöltött idővel azonos időt fordít a menedzselésre. Rendszeresek közszereplői munkái - élménybeszámolók, társadalmi összejövetelek, klubtalálkozók, díj átadások. Élete a Triatlon. Azon ritka magyar sportolók közé tartozik, akik állami támogatás nélkül, igazi profiként űzi sportágát. Hazánk utazó nagykövete: az évek során 25 országban fordult meg. Kiegyensúlyozott teljesítménye miatt szívesen választják hosszútávra a nemzetközi és magyar cégek reklámozásra, forgatásra, de elsõsorban image növelésre. Ismertsége népszerűsége, a német nyelvterületen, az USA-ban, Ausztráliában, és Japánban kiemelkedő. A magyar triatlon egyedüli felnõtt egyéni érmese világversenyen Közép távú EB III. Hely Szlovénia IRONMAN-EUROPE (német) 3 ezüst, 2 bronz IRONMAN -ÚJ ZÉLAND 1 ezüst, 1 bronz IRONMAN-AUSZTRÁLIA 1 ezüst, 1 bronz IRONMAN JAPÁN 3 arany IRONMAN SWITZERLAND 2 arany, 2 ezüst STRONGMAN 4 arany IRONMAN VILÁGRANGLISTA 2. Hely IRONMAN közben Maraton futás világcsúcstartó 2:38 12.-szeres év triatlonista - 36 éve élsportol; - 65 000 km-t úsztott; - 130 000 km-t futotott; - 600 000 km-t bringáztott; - 190 pár futócipőt, 65 pár kerékpárgumit, 80 úszónadrágot használt el; - 25 kg napvédő krémet, 170 kg testápolót kent magára, - 7 autóval 3 500 000 km-t tett meg; - 34-szer kerülte meg a földet repülővel; - 5-szer telt be az útlevele; - 3 személyi sérüléses balesetben; és 2 rablásban volt áldozat; - 55 támogat és szponzor segített;

- Japánban emlékműve, Svájcban fun club -ja van; - hívtak szövetségi kapitánynak, edzőnek, menedzsernek; - 15 évig veretlen volt idehaza. Kropkó Péter mindezek alapján méltó az Év Sportolója díjra. XII. MISKOLC VÁROS ÉPÍTÉSZETI ALKOTÓI díjára a BELVÁROS TEAM tagjait Miskolc város vezetése 2002 októberében azzal a szándékkal fogott hozzá Miskolc város fejlesztéséhez és működtetéséhez, hogy az utóbbi évtizedben elhanyagolt belvárost és annak a főutcáját ismét vonzó promenáddá változtassa. A feladat nagysága meghaladta egy ember szakmai tudását, ezért első perctől kezdve kollektívában gondolkodtak. Kimondták, hogy Miskolc belváros problémája csak hosszabb távon oldható meg, ezért a cél elérése érdekében csak lokálpatrióta szakemberek közös gondolkodása és összefogása segíthet. Felkérésre összeállt az építészekből, kertépítőkből és iparművészekből álló csapat, akik a város vezetésével közösen megtekintették a belvárost, és közösen határozták meg az elvégzendő feladatot. Abban is egyetértettek, hogy szakaszokra bontva lehet csak megoldani a bonyolult és több szakember munkáját érintő feladatot. A megoldáshoz bevonták a lakosságot is, mert megkérdezték, hogy az ország különböző szakemberei által ajánlott megoldásból, melyik utcabútort (kandelábert, ülőpadot, villamosmegállót, fali világítótestet stb.) szeretnének megvalósulva látni. A pályázat lezártával megkezdődött az érdemi munka. A tervezők, iparművészek és kertészek közösen fogadták el a megoldásra javasolt ötleteket és úgy döntöttek, hogy lehetőleg miskolci kivitelezők készítsék el a megtervezett utcabútorokat. Így esett a választás a Gábor Áron Művészeti Szakközépiskola kollektívájára. A munka elkezdődött és 2004-ben folyamatosan elvégzésre került a Városház tér és a Szemere utca közötti szakasz villanyfelújítása. Elhelyezésre kerültek az új kandeláberek és falikarok. Áttervezésre került a város egyik legforgalmasabb csomópontja a volt villanyrendőr. Megkezdődött a fő utca házainak a rehabilitációja (önkormányzati tulajdonban lévő épületek), hogy példát mutassanak azoknak, akik hasonló szép épületben szeretnének lakni és dolgozni. Volt, aki csatlakozott a felhíváshoz például az ING Biztosító Rt. (Városház tér 14.) Elkészült a város díszkivilágításának a megvalósítása is és megkezdődött MIK Rt. segítségével a színvonalas portálok és áruk betelepítése a földszinti üzletekbe. 2004. végére már érzékelhető volt a változás. Az emberek programnak tekintették, hogy bejöjjenek megcsodálni az elkezdett rehabilitációt. A város vezetése kulturális programokat szervezett az élmények elmélyítésére (tűzijáték, szilveszteri mulatság, stb.) Ebben a változásban jelentős szerepet vállaltak azok az építészek, kertépítők és iparművészek, akik irányították ezt az átalakulást.. Név szerint felsorolva - Puskás Péter, Bodonyi Csaba és Pirity Attila építészek,