Új évfolyam 122. szám 2009 június S E P S I S Z E N T G Y Ö R G Y I EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jézus Szíve szent életünk forrása Miután köszöntöttük május legszebb virágát, Máriát, egyházunk Jézus Szíve tiszteletére irányítja figyelmünket. Gyermekkorunkban, ha szeretetünket akartuk leírni, szívet rajzoltunk. Emlékszem, ha általános iskolásként osztálytársaink között diákszerelmet sejtettünk, szívet rajzoltunk, s egy pluszjellel a közepén beleírtuk az érintettek nevének kezdőbetűt. A szívet a szervezet motorjának szokták nevezni, ugyanakkor az érzelmek középpontjának is. Nem hiába buzdít a Szentírás: Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet (Péld 4,23). Naponként újbóli feladatként jele nik meg a kérdés életünkben: hogyan őrizhetem meg szívemet? Szent Bonaventúra megkapó válasza jut eszembe: Jézus Szívébe, oldalsebébe menekülök, mint madár a sziklahasadékba, és ott tartózkodom. Sokat panaszkodunk manapság: rossz a világ, annyi benne a métely, a fertő, mindenütt tragédiákat, gyilkosságot, megvesztegetést, erkölcsi hanyatlást, elvilágiasodást látunk. S a panaszok áradata után kimondva vagy kimondatlanul felbuggyan lelkünkben a kérdés: ebben a helyzetben, ilyen körülmények között hogyan őrizhetem meg tisztán a szívemet? Szent versenyre kelve Való igaz, nem könnyű tisztának maradni. De nem árulok el titkot, s nem mondok újat: sohasem volt az, mindig meg kellett érte küzdeni! Minden embernek. És elsősorban mindenkinek saját magával. S aki minden féltett dolognál jobban őrizte a szívét, az eredményt is fel tudott mutatni minden korban. Igaz, egyre inkább megtapasztaljuk, korunk mennyire eredményhajhász. Még a kisember is nagyot akar alkotni, s fel akarja mutatni: íme, ez vagyok én, ezt tettem én, én erre is képes vagyok. Bezzeg nem mindenki tud ilyen eredményekkel büszkélkedni. Mily szép is lenne, ha kisemberek és nagy - emberek szent versenyre kelnének, s érintettek lennének abban, hogy beleírják abba a nagy, képzeletbeli szívbe saját maguk és embertársaik nevét, s ez a képzeletbeli szív tele lenne sok kis apró pluszjellel, ami egyértelműen arra utalna, hogy Jézus Szívében találkozik mindenki. De még szebb lehet sőt, még szebb lesz ha most elhagyjuk a feltételes módot. Azaz: ke - resztények, hívek, istenszerető emberek! Találkozzunk Jézusnál, Jézusban! Tudom, nem könynyű ezt megvalósítani. Sokszor szinte a porba sújtanak gondjaink: az otthoni, a családi nehézségek, a munkahelyi problémák, a betegség terhe Mégis! Nincs más út! Nincs más lehetőségünk, mint találkozni, ha a kereső-kérdező világnak valódi értékeket, s nem látszatkereszténységet akarunk felmutatni. Ez lenne az igazi s igazán fontos eredmény, melyet talán nem is kellene Herdics György (folytatása a második oldalon)
(folytatás az első oldalról) mutogatni egyre inkább észrevehetővé válna úgyis Jézus Szívének tisztelete II. János Pál pápa szavai szerint keresztények nemzedékeit késztette arra, hogy többet imádkozzanak és gyakrabban járuljanak a bűnbánat és az eucharisztia szentségéhez. Eudes Szent János, Alacoque Szent Margit Mária a legismertebb nevek, akik a Jézus Szíve-tisztelet terjesztői voltak, de számtalan szentet lehetne még felsorolni, akik ennek a tiszteletgyakorlatnak is köszönhetik szentté válásukat. Pápai engedéllyel megtartott ünnep. Jézus Szentséges Szívének tiszteletével kapcsolatban mi magyarok nem feledkezhetünk meg Mi is az a Jézus Szíve tisztelet? 1. Története. A középkorban már kimutatható bizonyos körökben a kifejezett Jé zus Szíve tisztelet, különösen a német misztikusoknál (1250-1350). Elmélkedésük anyaga az Énekek éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthau ziak átvették a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent Já nos is buzgólkodott ebben. Itt kapcsolódtak be a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlansá got fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldo zást kért. A terjedésében nagy szerepe volt Ala coque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita Colombiére-nek A felvilágosodás, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének. Az 1814: visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társad, szolidaritás és meg bé kélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Az óta alig van templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete. Az Egyház hivata los liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt kidolgozva. 1765: engedélyezte XIII. Ke lemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek, arról, hogy valaha e tekintetben is az élen jártunk. Vajda Sámuel tihanyi apát, aki mélyen vallásos és aszketikus életet élt, s akinek Jézus életéről szóló munkája 1772 és 1774 között jelent meg Po - zsony ban, a történelmi Magyarország területén sokat tett a Jézus Szíve-kultusz elterjesztéséért. A Jézus Szíve-tisztelet mint tudjuk csak 1856-tól vált általánossá az egyházban, ő azonban különleges pápai engedéllyel már az 1770-es években nagy ünnepélyességgel megtartotta ezt az ünnepet Tihanyban. E fentebb leírt néhány sor Vajda Sámuel apátról a múltat idézi. Legyen ilyen a jelen is: váljunk Jézus Szíve-tiszteletének terjesztőivé. S higgyük: van szebb és jobb jövő, mely mind inkább ránk köszönt, minél több összeadásjel lesz életünkben: köztünk, bennünk hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius pápa 1856- ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius pápa ( 1939-58) a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. Főünnepe a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap. 2. A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten át - szúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A szemé lyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi do kumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, ha - 2
nem valósá gos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a ha - gyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ős-fogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánu ló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsola tok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely al kalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nem csak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó kultusz körébe soroljuk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsoló dás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene el követett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni aka - runk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, mun kánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irá nyuljon. Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta ma gát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta. Lédeczi Dénes Jézus Szíve ígéretei I. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket. II. Családjaiknak megadom a békét. III. Minden bánatukban megvigasztalom őket. IV. Életükben s különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek. V. Minden vállalkozásukat megáldom. VI. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és végnélküli tengerét. VII. A lanyha lelkek gyorsan buzgókká lesznek. VIII. A buzgó lelkek hamar nagy tökéletességre jutnak. IX. Megáldom házaikat, hol Szívem képét kifüggesztik. X. Megadom a papoknak a kegyelmet, hogy a legkeményebb szíveket is megtérítsék. XI. Azok neveit, akik ez ájtatosságot terjesztik, szívembe írom és onnan soha ki nem törlöm. XII. Jézus Szíve nagyígérete: Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg szentségek nélkül. Forrás: www.szepi.hu 3
4 Jézus szíve Gárdonyi Gézának van egy rövidke elbeszélése, amely arról szól, hogy az apostolok egyszer megkérdezték Jézustól, hogy van-e Isten teremtett világában valami, ami mindegyiket felülmúlva a legremekebb alkotás? Jézus igennel válaszolt. Az apostolok találgatni kezdték, hogy melyik az. Az egyik azt mondotta, a csillagok. Ugyanis elérhetetlen magasságban vannak fölöttünk, és annyira le tud nyűgözni egy csillagos éjszaka. Jézus azt válaszolta, hogy Isten remeke nagyobb a csillagoknál. A másik azt mondotta, hogy talán a tenger lenne Isten remeke, mert mérhetetlen annak a mélysége. Isten remeke mélyebb a tengereknél, volt a válasz. Isten remeke a virág, szólt egy harmadik, hisz szépségükben utolérhetetlenek. Isten remeke szebb a virágoknál. A negyedik a hegyekre gondolt, amelyek sok szor megbabonázzák az embert. Isten remeke, erősebb a hegyeknél. Meddig hallgatod még Uram a mi balga be - szédünket szólt Péter? Mondd meg végre. Jézus pedig azt felelte: Isten legremekebb alkotása a szív. Már az Ó-szövetségben úgy tartották, hogy a szív mindenek középpontja. Onnan származik minden jó és rossz. A prófétáknál is több helyen olvasunk ilyeneket: hogy Isten szíve szánalomra gyúlt népe iránt, vagy hogy Isten megkeményítette a fáraó szívét. Mindazok ellenére, hogy ma már tisztában vagyunk azzal, hogy nem a szív a gondolkodás és az érzelmek középpontja, mégis használjuk, hogy meglágyult a szíve valakinek, vagy éppen meg keményítette a szívét. Jézus szíve ünnepén, irántunk való nagy szeretetére irányul a figyelmünk. Ez az ünnep Jézus szeretet tetteit idézi. Ismerős az az evangéliumi rész, amelyben Jézus megbocsátotta a bűnös aszszony vétkeit. Itt különösképpen is Jézus irgalmas, megbocsátó szíve tárul fel azzal. Mennyire ellentétes az evangélium két szereplője Simon a farizeus, és a bűnös asszony. Si - mon farizeus meghívta Jézust, hogy nála étkezzék. A farizeus megnevezés ma elmarasztalást jelent, Jézus korában a legvallásosabb párthoz tartózó emberek voltak a farizeusok, és elkülö - nültet jelent. Simon nagyon rászolgált a képmutató, elkülönült megnevezésre. Álnok módon azt les te, hogy mit tesz Jézus, amikor a bűnös aszszony a könnyeivel mosta Jézus lábát, és a hajával törölgette. Közben magában arra gondolt, ha próféta lenne, tudná, hogy ez bűnös nő. Jézus rápirított, mert házigazda létére, a vendégfogadás akkori legelemibb részét is elmulasztotta. Nem adott vizet, hogy Jézus megmoshassa a lábát, míg ez az asszony könnyeivel áztatta. Csókkal sem üdvözölte, őt. Az asszony viszont a lábát csókolgatta. Mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett A hited megszabadított téged, menj békével. Íme ez az evangéliumi esemény igazolja, hogy a szív Istennek a legremekebb alkotása, ez pedig leginkább Jézus Isten-emberi szívében nyilvánul meg. A szív, amely érettünk dobogott, és a keresztfán érettünk szúrták át. Valójában, amikor Jézus szívét tiszteljük, akkor ez a hódolat és imádás Jézus személyének szól. Ilyenkor Jézus irántunk való szeretete van a középpontban. Irántunk való szeretettől indíttatva, Jézus ma és minden vasárnap meghív az ő házába. Nagy szeretettel fogad, és a szentmise elején felkínálja a bűnbánat fürdőjét, hogy megtisztulva telepedhessünk le az ő asztalához. Ugyanakkor Jézus szeretete arra késztet, hogy vizsgáljuk felül az iránta és embertársaink iránt érzett és táplált szeretetünket. Ez valójában azon dől el, hogy mi készek vagyunk-e befogadni Jézust a házunkba, lelkünk otthonába? Mennyire szép és hiteles, amit szent Pál mond: élek én, de nem én, hanem Krisztus él bennem. S, hogyha bennünk is él a vágy, hogy Jézus legyen életünk irányítója, tegyünk meg min dent, hogy egyre jobban birtokba vegye mindennapjainkat, cselekedeteinket és főleg szívünket, hogy a hozzá hasonlóan, a szívünk bennünk is megmaradhasson Isten legremekebb alkotásának. Bőjte Mihály OFM
Gyermeki szív A Bibliában Jézus azt mondja nekünk felnőt - teknek: Ha nem lesztek olyanok, mint a kis - gyermekek, nem mentek be a mennyek orszá - gába. De hát mi is az, ami Jézusnak olyan kedves a kisgyermekekben? Néhány apró történetet mesélek el róluk, ami nekem megvilágította a gyermeki szív titkait. Kisfiú korában az a timpanista, aki ma nagy zenekarokban játszik, a Garam-parti füzek bozót - jában bújócskázott az édesapjával. Sütött a Nap s a folyóparti nedves ho mokban tapsikoltak együtt. Nagyokat kacagott a kis lurkó, de egyszer csak csend lett és legörbült a kis száj. Mi bajod, Janikám? kérdezte az apja. Mit nézed a lábod, megütötted? Nem! rázta a fejét a gyermek; Hát fáj valami? Nem! volt a szipogó felelet. Dehát akkor mi lelt? Megölelte a kicsi az apja térdét és keserves sírás között vallotta: Nézd, apa, nézd, ott a homokban. Nem látod? Az, apja nézte, de nem látott semmit. Hát, apu, a lábnyomunk! Elhagyjuk őket, szegényeket ma gukra. És hangos lett a hüppögő gyereksírás. A lányom kicsi korából is van egy megrázó emlékem. Nálunk az Alföldön a krumplistésztát szegénygaluskának hívják. Judit ép pen csak meg - tanult beszélni, nem volt még hároméves. Az Al - föld nemzeti eledele ez a krumplistészta, gyakran került az asztalra nálunk is. A gyerek nem válo - gatott, megevett rendesen mindent. Egyszer azon ban el tolta maga elől a tányérkáját, hogy ezt ő nem eszi meg. Elképedve faggattuk, hogy mi tör tént vele. Nagy barna szemében megjelentek a krokodilkönnyek, amikor nagy so kára kinyögte: Szegény galuska. Egy orvosprofesszor barátom mondta el, hogy egy kisgyereknek kivette a manduláját s amikor már jól volt, a szülők egyéb ajándékok között egy pár szép új cipőt is vettek neki, amire nagyon vá gyott. Rögtön fel akarta húzni, de mondták neki, hogy az ágyban nem szabad cipővel feküdni. Azt kérte, hogy legalább az ágyán hagyják, ha elmen nek. Reggel az ápolónő úgy találta, hogy az ágya előtt térdelt az új cipőben s az ágyra borulva aludt. Az imádságról beszélgettünk az asszonyokkal, amikor valaki megkacagtatott egy gyerekimád sággal. A kicsik tudvalevőleg nem nagyon szere tik a spenótot és csuda cirkuszt tudnak csinálni, mikor gondos anyák beléjük akarják tömni. A szó ban forgó apróság nem kedvelte ezt a zöld eledelt és illedelmesen így imádkozott, mikor a tányért eléje tették: Édes Jézus, légy vendégünk... edd meg, amit adtál nekünk. Egy másik asszony azt mesélte, hogyan járt az unokájával, akit a szülők háta mögött sike rült az asztali áldásra megtanítania. Palika meg - tanulta és mondta is rendesen, de egyik nap így változtatta meg a szöveget: Aki ételt adott, le - gyen áldott. A nagyanyja rászólt: Nem jól mondod Pali, mondjad szépen végig. Palika megismételte saját szövegét, mire a nagymama felcsattant: De Palika, miért nem mondod szé - pen, ahogy tanultad? Mire Palika: De nagymama, az nem igaz, mert ital nem volt. Abban az időben, mikor a kötelező iskolai hit oktatás abbamaradt s a mamák nagy aggodalom ban voltak a gyerekeik hitélete felöl, egy kisfiú azt mondta nekem: Klára néni kérem, az én édes anyám olyan szép, amikor imádkozik. Hát igen, gondoltam, az elmaradt vallásórák helyett szépen imádkozó édesanyákra volna szükség... Nagy tanítást kaptam egyszer egy szöszke kis húgomtól a bombázások alatt. Rengett a föld, vijjogtak a halál-madarak. A pince fala úgy hajladozott, mint szélben a nádas. Minden felnőtt, a Zsuzsi mamája is, reszketett a borzalomtól, csak Zsuzsi csavargatta teljes nyugalomban a szvetterje gomb jait, magát tökéletes biztonságban érezve az anyja ölében. A bombázás soká tartott és Zsuzsi meg únta. Kis tenyerével megcirógatta az any - ja arcát és lecsúszva az öléből, azt mondta: Ne hara gudj, Mami, de én most egy kicsit elmegyek ját szani. Aztán biztató mosollyal hozzátette: De aztán majd mindjárt vissza jövök félni. Az asszony-konferenciáinkra annak idején sok anya elhozta kisgyerekét, akit nem volt kire hagyni. Volt velünk egy nagyon kedves diako - nisszánk, Irma testvér, aki nagyon szerette a kis - gyerekeket s azok is őt. Rendesen ő volt a gyerekpásztor, amíg a mamák Mária tanítását hall- Tüdős Klára 5
(folytatás az ötödik oldalról) gatták. Persze Irma testvér is az Úr Jézusról beszélt a kicsiknek, például, hogy az Úr hogyan szereti a kis gyerekeket s hogy azok hogyan követhetik őt. Egy bátor kisfiú egyszer felállott és beleszólt: De Irma testvér, kérem, ha én az Úr Jézust akarom követni, akkor nekem mindig a kisebbik almát kell választani? Próbáld ki szólt a felelet s meglátod, mennyivel jobb íze van, mint a nagy nak. Egy megrendítő jelenet jut még az eszembe két bikkfanyelvű kicsi fiúról. Ferike négy-, Bandika hároméves. Egy, nyáron a szőlőben Bandi fogott egy békát. Meg akarta őrizni s e célból mindenáron bele akarta gyömöszölni egy gyufásskatulyába. A skatulya azonban még egy leveli béka méreteihez is kicsinek bizonyult, s hol a feje, hol a lába maradt ki, míg végül elunva a birkózást, Bandi ráhúzta a félig kilógó, megdagasztott bé kára a skatulya borítóját. Feri egy darabig nézte ezt a brutális munkát, aztán rávetette magát az öccsére és püfölte, ahol érte. Bandi ordított, a ház összeszaladt s az előzményeket nem ismerő édes anya alaposan elfenekelte Ferit, amiért az öcsiké jét bántotta. Felnőttek nem érnek rá gyerek konfliktusoknak a végére járni, de ennek a két kis fiúnak volt egy öreg dajkája, a Nenne. Ő olyasmit is meglátott, amit más földi halandó nem, s ami kor Ferike egyre csak az ő ráncos szok nyájába temette bús fejét, ölbe vette a bűnöst és el kezdte analizálni tettének okát. A gyerek igazság talan büntetésének görcsében sokáig hallgatott, de Nenne győzte türelemmel. Aztán egyszer ráemelte könnyben úszó kis pofáját és azt hüppögte: De Nenne, hát az a béka is éjzi a fájdalmat. Hát hogy némi kommentárt fűzzek kis törté - neteimhez, értjük-e: mi az a gyermeki lelkület, amit a mi Urunk Jézus úgy szeret? Az a jóhisze - műség, őszinte nyíltság, feltétlen bizalom, amivel egy kisgyerek a felnőttre néz, az Isten országának a nyitja. Ezt hozta Jézus közénk, amikor így taní - tott imádkozni: Mi Atyánk. A kisgyerek szívében bizalom van, nem félelem. Hogy tudja egy kisgye rek rábízni magát a felnőttekre, amíg azok osto bán és gonoszul tönkre nem ijesztgetik. A kisgye rek mindent elhisz, amit bámulata tárgyai a na gyok mondanak. És mennyi keserves csalódás, szívfájdalom kell ahhoz, hogy félni és kételkedni megtanuljon a nagyoktól. És bizony igaz az Ige: Jobb annak, ha követ kötnek a nyakába... Tanulságos történet Három asszony ment vízért a kútra. Nem messze onnan egy öreg üldögélt a padon, és figyelte, hogyan dicsérték az asszonyok fiaikat. Az én fiam mondta az első ügyes és fürge. Felülmúlja fürgeségben a falu bármelyik gyermekét. Az én fiamnak mondta a második olyan hangja van, mint egy fülemülének. Ha énekel, mindenki csak hallgatja és bámulja őt. A harmadik hallgatott. Hát te miért nem dicséred a fiad? kérdezte a két másik. Nem tudom, mi miatt is dicsérhetném válaszolta az én fiam nem rendkívüli gyerek és nincs benne semmi különös. Az asszonyok megtöltötték vödreiket és elindultak hazafelé. Az öreg lassan követte őket. Látta milyen nehezére esik az asszonyoknak, hogy a vödrüket cipeljék és nem is csodálkozott azon, hogy egy idő múlva letették terhüket, hogy egy kis levegőhöz jussanak. Ekkor szembejöttek velük fiaik. Az első kézre állt és cigánykereket vetett. Milyen ügyes gyerek! kiáltották az asszonyok. A második egy dalba kezdett, s az asszonyok meghatottan figyelték, könnyekkel a szemükben. A harmadik fiú odaszaladt anyjához, szó nélkül átvette tőle a vödröket és elindult velük hazafelé. Az asszonyok odafordultak az öreghez és megkérdezték Mit szólsz a fiainkhoz? A fiaitokhoz? mondta csodálkozva az öreg én csak egyetlen fiút láttam! 6
A barátság Az igazi barátság értékei A barátság két lélek között fennálló bensőséges kapcsolat. A társas ösz tönben van a gyökere. Az ember vágyódik társak, segítők után. Egyik - másik emberrel jobban meg tudja értetni magát. Visszhangra talál az ő törekvése a másik emberben, így kerülnek közelebb egymáshoz. A természetes barátság csupán természetes motívumok alapján jön létre, pl. a zene kedvelése, a sportszeretet, az irodalom élvezete vagy va - lami más közös ügy, közös bajok és veszedelmek. Igazi mély barátsá gok kialakulhatnak természetes síkon is. Az emberi élet valódi értékei nek mennyi szép példáját láthatjuk az egymás megértésének, az egymá sért hozott áldozatoknak. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. A kölcsönös szeretet feltétlenül gazdagabbá teszi az embert, ezért a természetes síkon lévő barátság is nagy érték. Nyitottá teszi az embert más emberek felé: kinyitjuk a lelkünket, beletekinthet a barátunk is. De megnyílunk a cselekvésre is. Hiszen áldozatkészen teszünk is egyet s mást barátainkért. Az önzésnek, a zár kózottságnak egyik legjobb ellenszere az igazi barátság. Ha mást nem nyernénk vele, már ez is megéri, hogy törekedjünk feléje. De így könnyebben megoldjuk nehézségeinket is. Nemcsak el mondjuk azokat, hanem segítséget is kapunk. Jaj a társtalan, a magá nyos embernek!... Egyedül kell cipelnie keserves keresztjét. Sokan vannak, akik kevélységből vagy rideg önzésből, vagy számításból nem nyílnak ki senki felé sem. Inkább egyedül maradnak, hogy ne kelljen áldozatot hozniuk senkiért. Roszszul kalkulálnak! Mert így meglévő ér tékeik is devalválódnak, be rozsdásodnak. Hogyan állunk a természetes barátsággal? Vannak-e ilyen bará taink? Nem hagytuk-e cserben őket? A természetfeletti barátság olyanok közt létesül, akik természet feletti célokat tűztek maguk elé. Barátságukban ezzel is gazdagítani akarják egymást. Milyen furcsa lenne, ha azok, akik Isten szeretetét tartják életük legfőbb céljának; egymással barátkozva éppen életük fő kérdéseiről hallgatnának, és csak zenéről, sportról stb. be - szélnének... Kételkedni lehet a barátságban, ha valaki nem nyitja meg lelkét a má sik előtt, csak úgy félig-meddig, holott tudja, hogy a másik is ugyanazokat a célokat vallja. Ha nincs közlés, nincs barátság, csak társalgás egynémely közös témáról. Nagy kegyelem, ha természetfeletti barátságot tudunk kialakítani valakivel. Ha egymásnak be tudunk számolni lelki élményeinkről. Ha lelkileg támogatni tudjuk egymást. Mintegy lelki szövetségre lépünk, s egymás lelki javait közösen használjuk, s így számíthatunk egymás imádságára, áldozatára. Van-e ilyen barátságunk? Ha nincs, nem vagyunk-e benne hibá sak, hogy megakadtunk csak a természetes barátságnál, s nem mertünk tovább menni? A barátság veszélyei A barátság egyenlők közt létesül vagy egyenlővé tesz. Fennállhat tehát az a veszély, hogy nem a magasabb szinten lévő emeli fel az alacso - nyabbat, hanem lesüllyed ő is az alacsonyabb szintre. A természetes barátságoknál nagyobb en - nek a lecsúszásnak a veszélye. Hiszen termé - szetes vonzalomból indul ki, s könnyen válhat elvakulttá. Nem a józan ész irányítja, hanem a szimpátia, a rokonszenv. A másikban jónak látja azt is, amit másokban elítél. Az is veszély, hogy a barátság külső látszata alatt holmi érdek szövetség alakul ki. Még gyakoribb veszélye a természetes barátságnak, hogy kizáróla gos akar lenni. Különösen akkor, ha erősen a szimpátia hatására alakult ki. Mindenki mást kizár, féltékenykedik, s ezzel ahelyett, hogy a közös ség erősítőjévé lenne, a közösség bomlasztására tör, viszálykodások, ve - szekedések támadnak belőle. Nem tartunk-e fenn ilyen barátságot, amely csak rombol, de nincs javára senkinek? Bánk József 7
Anyaszentegyházunk Úrnapján az Oltáriszentségnek rendez ünnepet. Szentmisére hív bennünket, hogy rámutathasson a kenyér és bor színe alatt közöttünk lakó Úr Jézusra. A húsvéti idő lejártával külön ünnepet rendel el az Oltáriszentségnek, hogy jobban kiemelje és felhívja figyelmünket erre a nagy lelki ajándékra. Ugyanakkor arra buzdít, hogy használjuk ki az Úr Jézussal való személyes találkozás le hetőségét, és merítsünk ebből a számunkra felkínált erőforrásból. Az ünnep imádságos áhítatában hálával gondolunk az utolsó vacsorán történtekre, amikor az Úr Jézus az apostolokra bízta önmagát, a kenyér és bor színe alatt. Hány évszázados előkészület előzte meg ezt az első áldozást. Az egész Ó-szövetség va - lójában egy nagy előkészület. Az Oltáriszentség Ó-szövetségi előképe, amikor a vándorló nép mannát evett a pusztában. Mannával táplált., hogy megtudd: nem csak kenyérrel él az ember. Ez az előkép segít hittel elfogadni, amit szent Pál apostol mond a korintusiakhoz írt levelében: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk Krisztus vérében való részesedés. És a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében való részesedés. Erről beszélt Jézus a kafarnaumi zsinagógában: Én vagyok a mennyből alászállott, élő ke - nyér. Aki ebből a kenyérből eszik örökké él. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ éle - téért. A hallgatóság meg is értette azt, amit Jézus mondott, hisz vita támadt közöttük, hogy miként adhatja saját testét eledelül. Az Úr Jézus pedig megerősítette, hogy valóban erről beszél, hogy ő lelkünk táplálékává lesz: Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Találhatott volna sokféle más formát, rendkívüliebbeket, amelyek kétség nélkül bizonyítanák isteni hatalmát. Isten mégis nagyon emberi utat 8 Úrnapja választott. A mindennapi táplálékban a kenyérben, és a borban maradt közöttünk. Az Egyház ma különösképpen is ráirányítja a figyelmünket arra a tényre, hogy az Úr Jézus lelkünk táplálására maradt közöttünk az Oltáriszentségben. Nagy szűkségünk is van erre. Hisz az élet sokkmindenben próbára tesz. És senki sem lehet kivétel. Mindenkinek feladata a vallásos életvitel. Az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus eligazító, lelki iránytű akar lenni a fiatalok számára. A kereső fiatal szeretne el - igazodni az élet kuszaságában, amelynek annyi meg annyi buktatója van. Az Úr Jézusban pe dig megértő barátra lelhetünk, akitől mindig lehet tanácsát kér ni, mert őt sosem zavarjuk. A fel nőtt sokszor reménytelennek találja a kenyérért való harcot, mert a verejtékes munka nem hoz za meg a várt gyümölcsöket. A lankadtság idején erőforrás és bíztatás az úr Jézus közelsége. Az idős nyugalomra vágyik, de előfordul, hogy még az előrehaladott kora ellenére is gondokkal küzd. Az Úr Jézusnál nincs megértőbb, erős támaszunk Ő. Az élet minden helyzetében előttünk áll Krisz tus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést. Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak. Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hisz valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele. Úrnapján vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás. Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást? Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei leszünk Jézus asztalának. Sok minden táplálhatja benső életünket, sokfelőlről várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hisz Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolja.
A könyvünkről hatodik rész Eszembe jutott a Máté evangéliumban idézett izajási kép: A nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot pillantott meg (Mt 4,16). Óriási, szellemi mérleghinta rajzolódott elém. A mozgást a magasságból megtestesülő Ige, Jézus indította el. Feldobja az első nemzedéket, mindenki őutána fut, róla beszél, őt hirdeti. Az első tanúk értesítik Lukácsot, majd az efezusiakat, a tengerparti városokat, a római közösséget. Mozogni kezd az égi mérleghinta. Antióchiai Szent Ignác ( 117) pattintja Polikárpot ( 155), az meg Ireneuszt ( 202). Telnek a katakombák, hosszabbodik a mindenszentek litániája, indulnak a missziók, épülnek a kolostorok, eltűnik a rabszolgaság, meghonosodik az irgalom. Krisztus óta kb. 66 nemzedék váltotta egymást. Most próbálnak téged is mozgásba hozni! Taxival Mózes nyomában Éles fények a fáradt éjszakában, bágyadt meleg, a tágas parkolóban unatkozó rendőrök és néhány gyanús alak Éjjel kettő, megérkeztünk Kairóba. Hirtelen a homályból elénk lép egy sötét árny. Széles mosollyal integet, bemutatkozik, így már tudom: ő Ráfát, útitársaim régi ismerőse, a taxis. Ránk várt, hiszen Budapestről odaszólt" a biblia professzora. Három napig ő lesz a házigazdánk, meg az idegenvezetőnk. Nyelvi problémánk nincs, hiszen velünk jött tudós barátunk is, aki az angolon kívül az arabot is tökéletesen beszéli. A hazai elemózsiával és a nélkülözhetetlen vizespalackokkal betelepedtünk a roskatag telepjáróba, és fél óra alatt, túl a hidakon és a most még néptelen autópályák szövevényén, magunk mögött hagytuk a majd 20 milliós világvárost. Keleti irányban tartottunk Szuez felé, majd a Sínai félszigetre. Hamar túljutottunk az ellenőrző pontokon, elkerültük az útszélén felejtett homokkotrót és máris virradt. Csak most vettük észre, hogy már a sivatagban járunk. Jobbról-balról ameddig elláttunk, csak homok, homok. Régen itt élet lehetett, hiszen ez a vidék még a Nílus deltája. Valamikor, ezredekkel ezelőtt erre hurcolták fogságba az egyiptomi Józsefet, s alighanem valahonnan innen figyelte Szent József a jeruzsálemi híreket. Mintegy 130 kilométernyi kocsikázás után száraz lábbal" átkeltünk a Vörös tengeren, mármint a szuezi csatorna alatti autóúton. Ettől kezdve délkeleti irányban haladtunk, immár szikrázó napsütésben. Október végi hétköznap lévén az üdülők, a nyaralók már elhagyatottak voltak. Kiértünk a tengerpartra, amely most sehogysem vöröslött, inkább azúrkéken hívogatott. Az útmenti pihenőt nehezen ismertem fel. Arab betűs feliratán nem igazodtam el, belül nem hasonlított se csárdára, se presszóra. Tea meg pipa volt az egyetlen választék, s mivel itt már az iszlám törvények tartották a rendet, természetesen az alkohol a külföldiek számára is ismeretlen. Múltak az órák, kicsinyke karavánunk a bibliai kivonulás rekonstruált útvonalán haladt. Annak idején erre menekültek a világ első monoteistái egy jobb haza reményében (vö. Zsid 11,14). Itt zajlott a történelem első húsvéti körmenete, ami persze hittanilag még csak mozgáspróbája" volt a mainak, nem beszélve arról, hogy az általunk szokott 40 perc helyett számukra legalább 40 év volt a menetidő, mégpedig sonkaszag és tömjénfüst nélkül. Térképeim szerint még vagy ötórányi út állt előttünk, a hőség pedig egyre elviselhetetlenebbé vált. Eltűntek a csábos mulatók, az elegáns szállodák, maradtak viszont a katonai őrbódék és a váratlan igazoltatások. Csak találgattuk, hogy ránk vigyáznak, vagy tőlünk félnek. A Sínai-félsziget máig hordja a számtalan harc emlékét. Beszélnek itt palesztin alagutakról, titkos fegyvercsempészetről, elrejtett izraeli atomkutatóról, az egyiptomi államelnök villájáról, közelünkben húzódik a stratégiai fontosságú olajszállítások utánpótlás-vonala is Tulajdonképpen ez az egész nem nagyon érdekelt, mi másért jöttünk. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban) 9
A beszélő fák Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt: Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüst tel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet. A második fa is elmondta vágyát: Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy be - járják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam! A harmadik fa is beszélni kezdett: Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az Istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni. Elmúlt néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta: Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos, és nekifogott, hogy a fát kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincses ládát fog készíteni. A második fánál is megszólalt egy favágó: Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy ha - jót fognak ácsolni belőle. Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte reményei szer tefoszlottak. Egy favágó megszólalt: Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem. Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istállóba és megtöltötték szénával. A második fából egy kis halászcsónak ké - szült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak. A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták. Sok év múlt el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istállóba ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi. Ismét elmúlott sok-sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: Béke veled!. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából ké - szült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni. Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy vá ros utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai ne - ki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez, mert Jézus testét hordja magán. Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az Istennek tervei vannak veled. Ha hi szel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával. Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. ismeretlen szerző 10
Antonio Gaudí építész mesterműve, a Sagrada Família, avagy A szent család engesztelő temploma, vitathatatlanul Barcelona egyik jelképe. A római katolikus bazilika jelenleg is épül, elkészülte után feltehetően a világ legnagyobb bazilikája lesz. Ez a templom a jövő temploma lesz, ha elkészül egyszer. Ahogy maga Gaudí mondta: Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tá - rulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait. Sagrada Família, a befejezetlen álom 2005-ben a Születés Kapuja felőli homlokzatot az UNESCO a Világörökség részévé választotta. A templom építésének ötlete egy gazdag barcelonai könyvkereskedőtől ered. Az ő álma volt ugyanis egy olyan bazilika felépítése, ahol gazdagok és szegények együtt imádkozhatnak. Alapítványa így megvásárolt egy két hektáros területet a város egyik szegénynegyedében, melyet ma La Sagrada Família negyednek hívnak, majd elkezdte az építkezést. Gaudí mestert 1883-ban bízták meg a templom kivitelezési munkálataival. 40 évet dolgozott a rendhagyó épületen, életének utolsó 15 évét csak ennek a munkának szentelte. A le genda szerint a tervek annyira bonyolultak és nagy szabásúak, hogy az építkezés befejezhetetlen. Az ügyfelemnek nem sietős viccelődött Gaudí amikor már sehogy sem akart készen lenni az építmény. Bizton állíthatjuk, hogy a befejezetlen Szent Család templom a kontinens legfurcsább egyházi építménye. Első ránézésre olyan, mintha a játék örömébe belefelejtkezett kisgyerekek színes vi rá - gokkal és indákkal kidíszítették volna a csurgatott homokvárukat. Számos további mesebeli megoldással találkozunk az épületen, úgy, mint a gombakalapra emlékeztető tetők, arcot formázó ab - lakkeretek, összetört cserépből és csempéből kirakott színes mozaikok. (folytatjuk) 11
MAGUNKRÓL MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: Csutak Krisztina, Dobai Bence Albert, Márton Kristóf Daminic, Boga Vivien, Tamás Edina Beáta, Demeter Mariska An - na, Király Károly, Balázs Marcell, Csomós Oszkár Róbert, Biró Johanna, András Zsolt, Szotyori Tamás, Nagy Judit, Imre Kristóf, Kovács Imre Zalán, Barta Áron. Szentségi házasságot kötött: Deák Sándor Jánó Ibolya, Fekete Frigyes László Fogarasi Emőke. Az Úr hazahívta: Kedves Sándor, Sánta Ilona, Bálint Sándor, Sandi Piroska, Varga Margit, Gábor Rudolf, Bíbó Margit, Bartók Zoltán, Kuhn Vilmos, Kratochwil Ferenc, Molnár Gá - bor, Valoncs Béla. Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat! Szent László király Június 27 Mi magyarok hálát adunk az Úrnak második szent királyunkért, Szent Lászlóért (1045 körül - 1095. július 29.). Meghajlunk előtte, oltalmát kérjük, és próbáljuk jelezni, hogy szeretnénk, ha közünk lehetne hozzá. 1095-ben, amikor meghal, 50-51 éves. Az Egyház nézi az életművét, a té - nyeket, amik itt maradtak utána, s az első, ami csodálatot ébreszt: hogyan volt minderre ideje?! Mert 18 év alatt csata csata után, ugyanakkor egyházmegye-alapítás, kolostor-alapítás, tárgyalások, mégpedig sikeres tár gyalások, az országot rendbe rakja, megszilárdítja, közben megözvegyül, másodszor is nősül - és a nép emlékezetében az maradt meg, hogy jámbor volt, kegyes és igazságos. 12 Szent Lászlónak az egész királyságára jellemző, hogy ő keresztény király volt, aki tudta: az én egész uralkodásom semmit nem ér, ha a né pem meg nem ismeri a mindenség Urát, a megváltó Krisztust. Ezért mindenre hajlandó volt. Mindenét hajlandó volt állandóan kockára tenni. És a magyarság megtapasztalta, hogy László nem volt személyválogató: akár egy előkelő, akár egy jobbágy került eléje - nem mérlegelt, hogy ezzel így, mert ez jó üzletem ber, ezzel vigyázni kell, befolyása is van, csínján kell vele bánni... - Nem! Neki az emberi lélek mint ilyen volt fontos, akiért felelősséget érzett. Tudjuk róla, hogy 22 éves, herceg, övé az ország keleti része, Erdély, amikor betörnek a kunok, és ő látja, hogy a kun csapatnak az egyik főembere a lován, egy magyar lányt ragad magával. Akkor László nem arra gondol, hogy ez csak egy ki tudja honnan való kis pa raszt lány, hanem utánaered és megharcol azért a lélekért. A nép ezt érezte meg benne: hogy neki minden em - ber személy szerint fontos, mindenkiért felelősnek érzi magát. Ezért van az, hogy mind a mai napig alig van magyar templom, ahol legalább egy mellékoltáron ott ne volna az egyik oldalon Szent István, másik oldalon Szent László alakja. Jó el gondolkodni azon a kérdésen, mit szólna Szent László, ha ma betop panna közénk?! Ő, aki az életét adta minden magyarért. Mit szólna ő ma? De vajon mi magunk, személy szerint me rünke odaadni mindent azért a néhány emberért, aki ránk van bízva? Lel kekért, akiknek oda kellene találniuk az Úr Krisztushoz, odaadunk-e mindent? Segítsen nekünk Szent László jónak lenni, a rendelkezé sünkre álló energiákat jóra használni, főleg a gyöngébbek megsegítésére. Mert ami őt igazán kiemelte a többiek közül, az éppen ez volt, hogy nagyon fiatalon fölmérte: én erősebb vagyok, ügyesebb vagyok (még termetre is nagyobb, mint a többiek), és meghallotta az Úr Krisztustól azt, hogy aki na gyobb akar lenni, az legyen a kicsinyeknek a szolgája. És ő az lett. Segítsen nekünk ebben, ezt jól fölismerni és megvalósítani. És imádkozzon értünk, mai magyarokért, hogy a hitet, ami őt szentté tette, őrizni tudjuk és tovább tudjuk adni. Diós István