Ünnepélyes beiktatás és eskütétel Schmitt Pál köztársasági elnök október 11-én ünnepi



Hasonló dokumentumok

Méltó születésnapi ajándék

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

2017/2018 tanév. Beszámoló

Közösséghez tartozni felel?sség

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 18-i rendes ülésére

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és a Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen Alapítvány I. Jótékonysági Árverése KATALÓGUS

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT november 10 - november 14.

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

2014. évi 17. szám október 24. TARTALOMJEGYZÉK

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

Különös közzétételi lista ös tanév

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/ sz. ülés)


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

Honismereti Tanulmányi Verseny

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

Generációk találkozása

Médiafigyelés. Könyvadomány

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

A Haza és haladás vetélkedő döntője

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

Betlehemezés Létavértesen

Monor város évi I. féléves programtervezete

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

Monor város évi programtervezete

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

VIII. DUDIK Fesztivál

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a es tanévre

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Tanév rendje 2017/18 tanév

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

Ladányi Lajos Emlékverseny

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Városzöldítő Majális május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

TANULMÁNYI VERSENYEK

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Ön gondolta volna? szám. VII. évfolyam

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének október 21. napján tartott alakuló üléséről.

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /2. Jegyzőkönyv

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Intézet tisztelettel meghívja Önt FÖLD NAPJ A rendezvényére.

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

TÉMAHÉT: OKTÓBER 23.

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Átírás:

BUDAFOK-TÉTÉNY XVIII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2010. OKTÓBER 21. A X X I I. K E R Ü L E T I Ö N K O R M Á N Y Z A T I N G Y E N E S L A P J A M E G J E L E N I K K É T H E T E N T E Ünnepélyes beiktatás és eskütétel Schmitt Pál köztársasági elnök október 11-én ünnepi beszédben fejezte ki jókívánságait az önkormányzati választások gyõztes tisztségviselõinek beiktatásuk alkalmából. Cikkeink a 2 3. oldalon (Fotó: Papp Tibor) Megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak az elnyert tisztségekhez és arra kérjem õket, hogy most már tegyék félre a pártszempontokat és helyezzék elõtérbe önkormányzataik szolgálatát.»tiszteld a múltat, hogy értsed a jelent és munkálkodhass a jövõn!«tisztelt megválasztott polgármesterek, kedves képviselõtestületi tagok! Miként a megidézett Széchenyi-gondolat is tisztán, világosan üzen feladatainkról, úgy én is arra szeretném buzdítani önöket, hogy településük sorsát mindig a múlt ismeretével, a hagyományokat tiszteletben tartva formálják. Az önkormányzatiság 1990 óta sok változáson ment keresztül Magyarországon, a lényeg változatlan maradt: a közösségért végzendõ feladat. Csak az ilyen alázattal végzett munka teszi önöket hasznossá maguk és polgártársaik részére. Biztatom önöket, hogy tudásukkal, igazságérzékükkel és kellõ hittel legyenek azon, hogy hazánk minden települése büszkén élhesse meg magyarságát és európai mivoltát. Az újjá alakuló közgyûlések minden vezetõjének és képviselõinek jó munkát és sok sikert kívánok. Ünnepség az 56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Hagyományunknak megfelelõen koszorúzási ünnepséget és megemlékezést tartunk az alábbi program szerint: 2010. október 22-én (péntek) 17 óra Helyszín: Budapest XXII. kerület, Városház tér, 1956-os emlékmû Ünnepi beszédet mond Rózsás János író, egykori Gulagrab A mûsorban közremûködnek: Fabók Mariann színmûvész és a Budai Nagy Antal Négy- és Hatosztályos Gimnázium tanulói. Németh Zoltán lett a fõvárosi Fidesz-KDNP-frakció vezetõje Németh Zoltán 1989-óta Fidesz-tag, 1990 óta önkormányzati képviselõ, 2006-tól idén október 3-ig a kerület alpolgármestere, 1998 óta a fõvárosi közgyûlés tagja. Április 11-én Budafok-Tétény lakosai Budapest 32-es választókerületében elsõ fordulóban, 15 441 szavazattal (50,56%) megválasztották országgyûlési képviselõvé, az Országgyûlés kulturális és sajtóbizottságának tagja. Október 3-án a 2. egyéni választókerületben a választópolgárok megerõsítették egyéni önkormányzati képviselõi megbízatását is. Október 14-én a fõvárosi Fidesz-KDNP-frakció a budapesti képviselõcsoport vezetõjévé választotta. Németh Zoltánnak nagy szerepe lehet abban, hogy Budafok-Tétény lakóinak érdekei mind az Országgyûlésben, mind a Fõvárosi Közgyûlésben súlyuknak megfelelõen jelenjenek meg.

2 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Megalakult a képviselõ-testület Október 13-án, a képviselõ-testület alakuló ülésén letették az esküt a képviselõk és Szabolcs Attila, a kerület nagy többséggel újraválasztott polgármestere, aki ezzel megkezdte harmadik ciklusát. A Fidesz KDNP által delegált Karsay Ferencet és Zugmann Pétert választották meg alpolgármesternek. Koordinációs és pénzügyi ellenõrzési tanácsnoknak határozatlan idõre Daróczi Károlyt, a Fõvárosi Közgyûlés ülésén tanácskozási joggal részt vevõ kerületi küldöttnek és tanácsnoknak pedig Kocsondi György képviselõt bízta meg a testület. Döntöttek a bizottságok felállításáról is. A képviselõ-testület mától mûködõ bizottságai: Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság elnök: Keébe György alelnök: Jurás László Környezetvédelmi Bizottság elnök: Dankóné Hegedûs Jolán alelnök: Kalo Márk Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnök: Szepesfalvy Anna alelnök: Bata Ferencné Oktatási és Informatikai Bizottság elnök: Sebes Gábor alelnök: Dankóné Hegedûs Jolán Pénzügyi Bizottság elnök: Krieger Krisztina alelnök: Hvozdovits M. Tibor Szociális és Egészségügyi Bizottság elnök: Bata Ferencné alelnök: Staudt Máté Városfejlesztési Bizottság elnök: Ledniczky Sándor alelnök: Kocsondi György Köszönjük a bizalmat! A Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének Elnöksége ezúton szeretné megköszönni a kerület választópolgárainak azt a támogatást, bizalmat, aminek eredményeképpen immár tizenhat esztendeje egyedüli civil szervezetként, párttámogatás nélkül képviselõnk ismételten részt vehet az önkormányzati munkában, a kerületünket és mindnyájunkat érintõ fontos döntések meghozatalában. Köszönjük minden képviselõjelöltünknek azt a tisztességes, korrekt, becsületes munkát, amivel hozzájárultak egyesületünk választási eredményeihez. Változatlanul hisszük és valljuk, hogy közös összefogással, közös gondolkodással a kerület és a lakosság érdekeit szem elõtt tartva lehetünk együtt sikeresek. Az elkövetkezendõ négy évben is a következõ gondolatok jegyében kívánunk dolgozni: Jóra termett nép honában, Egy a szív, az akarat A közérdek mellett minden Különérdek elmarad (Petõfi Sándor) A BUDAFOK-TÉTÉNY BARÁTI KÖRÖK ELNÖKSÉGE NEVÉBEN VIZI SÁNDOR ELNÖK Németh Zoltánt, a Fidesz-KDNP most megválasztott fõvárosi frakcióvezetõjét és Zugmann Pétert, az önkormányzat szintén most hivatalba lépõ alpolgármesterét szerkesztõségünk megkérte, hogy röviden nyilatkozzanak terveikrõl, új megbízatásukról. Németh Zoltán: 2010 tavaszán országgyûlési képviselõvé választottak Budafok - Tétény lakói. Már akkor elhatároztam, hogy az októberben induló új ciklusban már nem vállalok alpolgármesteri megbízatást. Már csak azért is, mert bízni lehetett abban, ami végre sikerült: húsz év után polgári vezetése lett Budapestnek. Nagy volt az esélye annak, hogy ott az eddiginél több feladatom lesz. Így is történt, hiszen a Tarlós István fõpolgármester javaslatára a fõvárosi Fidesz - KDNP frakció vezetõjévé választott. Nehéz, de szép feladat, ami a Fõvárosi Közgyûlésben ránk vár. Nem szakadok el a kerülettõl sem, mivel a budafoki egyéni önkormányzati körzetemben újraválasztottak. Zugmann Péter: Elõször a hatalmas megtiszteltetésre gondoltam, amikor polgármester úr felkért, hogy Karsay Ferenc mellett én legyek a másik alpolgármester. Ugyanakkor váratlanul is ért a felkérés, hogy egy fiatal képviselõ vegye át a stafétát. Az alpolgármesteri feladatmegosztásban legnagyobb hangsúllyal a városüzemeltetési feladatok tartoznak ezen túl hozzám. Ez az a terület, amit magamhoz legközelebb állónak érzek, hiszen már egykori külsõ bizottsági tagként 2002 óta vettem részt a Városfejlesztési Bizottságban, aminek 2006 óta alelnöke voltam. Emellett egy nagyon rutinos és összeszokott csapat segít majd a munkában. Már a választási kampány során is kihangsúlyoztam, hogy mekkora lehetõséget látok abban az elõnyös politikai együttállásban, amelyben most a kormány, a fõvárosi és a kerületi vezetés is azonos pártállású. Ennek ellenére úgy vélem a nagypolitikai ellentétek sokkal kevésbé hangsúlyosak a helyi, önkormányzati munkában. Az ellenzék tagjaival eddig is jó viszonyban álltam, a mostaniakban is régi ismerõsöket köszönthetek, így rájuk is ugyanúgy számítok. Köszönet Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Horvát Kisebbségi Önkormányzata ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik október 3-án szavazatukkal támogatták a horvát kisebbség képviselõit. Köszönettel: Bukics Gyuláné, Dibáczi Sándorné, dr. Karagics Mihály, Sztasák Tamásné Tisztelt Budafoktétényi lakosok! Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a 2010. október 3-ai önkormányzati választáson az MSZP polgármesterjelöltjére és képviselõjelöltjeire adták szavazatukat! Önkormányzatiképviselõ-csoportunk a jövõben is az Önök képviseletében kíván dolgozni Budafok- Tétény fejlõdése érdekében. DANKÓNÉ HEGEDÛS JOLÁN MSZP XXII. KERÜLETI ELNÖKE

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 3 Szabolcs Attila polgármester köszöntötte a megalakult testületet és bizottságait Immár harmadik alkalommal köszönthetem polgármesterként a Városháza dísztermében kerületünk újonnan megválasztott képviselõit és mindenkit, aki megtisztelt jelenlétével. Mindenekelõtt köszönettel tartozom családomnak, elsõsorban feleségemnek, akik az elmúlt idõszakban segítettek, kitartottak mellettem és remélem, hogy a most következõ, sok energiát igénylõ években sem lesz másként. Külön örömömre szolgál, hogy ezúttal az a kivételes helyzet alakult ki Magyarországon, amikor igazi nemzeti összefogás nyomán egy politikai családba tartozik a kormány, a fõváros és a kerületek többsége, köztük Budafok-Tétény is. Ez az, amire már régóta vártunk, és most végre élhetünk is a kínálkozó lehetõséggel, hiszen egy irányba tartunk, ugyanazon az úton. Húszévi kemény küzdelem után bekövetkezhet a valódi rendszerváltozás. Jogos azonban a kérdés: tudunk-e majd élni a kapott új lehetõséggel? Nincs-e már késõ a változtatásra? Nem jutunk-e mi is arra a sorsra, mint azok, akik a szolgálatot hatalomnak vélték, amivel folyamatosan visszaéltek, ezért már hírmondó is alig akad belõlük a megalakuló új képviselõtestületekben. A válaszunk egyszerû. Ahogy eddig, a jövõben is szolgálatnak tekintjük a ránk ruházott hatalmat bár a feladat nem lesz könnyû. Ám ahogyan Churchill fogalmaz: Egy pesszimista minden lehetõségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetõséget. Mi természetesen az optimisták táborába tartozunk. Változtatni, jobbítani soha nem késõ, és mi erre is készen állunk, hiszen a polgárok döntése alapján az egyéni körzetekben kivétel nélkül a Fidesz KDNP jelöltjei szereztek mandátumot. Köszönet a bizalomért, a voksokért. Engedjék meg, hogy az egyéni képviselõi sikerek mellett gratuláljak az MSZP, a Jobbik, a Budafok- Tétény Baráti Körök Egyesülete és az Ipartestület képviselõinek is, akik kompenzációs listáról kerültek be a testületbe. Bízom abban, hogy a képviselõk létszámának csökkentése ellenére közösen meg tudunk majd birkózni a nagyobb mennyiségû feladattal. Teendõink jelentõsen kibõvültek, ezért energiánkat a szakmai munkára kell összpontosítani lehetõleg minél kevesebb kitérõvel. Budapestnek hatvanöt év után elõször van konzervatív fõpolgármestere Tarlós István személyében. A fõváros elsõ emberének hozzáállása, szakmai elkötelezettsége garancia arra, hogy rövid idõn belül kialakul a párbeszéd az egyes szintek döntéshozói között. Ez számunkra azt jelenti, hogy a korábbinál gördülékenyebben folytatódnak az olyan projektek, amelyeknél a fõváros támogatása vagy hozzájárulása szükséges. Engedjék meg, hogy konkrét példát is mondjak. Nem kell hónapokat, esetleg éveket várni pl. egy utca nevének megváltoztatására, vagy egy kerületi szabályozás fõvárosi elfogadására. Arra számítok, hogy nem fordulhat elõ a jövõben az, hogy a közmûvállalatok elõzetes egyeztetés nélkül az egyik héten leaszfaltozott kerületi utunkat vészhelyzet vagy hibaelhárítás ürügyén a következõ héten felbontják. Ha már az utaknál tartunk, szeretném megosztani önökkel, hogy az elmúlt négy évben 56 utat építettünk, 32-t felújítottunk, 47 helyen pedig járda készült, vagy újult meg. Büszkék lehetünk arra is, hogy Budafok-Tétény összes iskolája és óvodája megszépült. A férõhelybõvítés és az esztétikai szempontok mellett természetesen az energiatakarékosságot is szolgálták ezek a beruházások. Saját forrásaink mellé sikerült európai uniós pályázati pénzeket is szerezni, így ma már több intézményünk akadálymentes. Felújításokra 2 milliárd 469 millió forintot, beruházásokra 3 milliárd 384 milliót, a lakótelepek energiatakarékos korszerûsítésére pedig több mint 417 millió forintot fordítottunk. Az önkormányzat és a kormány közötti szorosabb együttmûködés is lehetõvé válik. Azt remélem, hogy a feladatmegosztások mai rendszerét, ami valljuk be nem tökéletes, közösen újragondoljuk. Az ország sorsa mi vagyunk. Szûkebb pátriánk, Budafok- Tétény, a mi otthonunk. Ide kötnek az ünnep- és hétköznapjaink, itt neveljük gyermekeinket, intézzük ügyes-bajos dolgainkat. Nekünk, tisztelt képviselõ hölgyek és urak, minden egyes kerületi polgár érdekében kell cselekednünk, ezért arra kérem önöket, hogy a most kezdõdõ kormányzati ciklusban soha ne feledkezzenek meg errõl. Az önök tapasztalata, tudása, energiája, emberi és szakmai alázata biztosíthatja e kisváros jövõjét a nagyvárosban. Biztos vagyok abban, hogy önök partnerek ebben a munkában, amihez sok sikert és jó egészséget kívánok! Budafok-Tétény önkormányzata kétmillió forintos gyorssegélyt szavazott meg Szabolcs Attila polgármester elõterjesztésére a Kolontárt és Devecsert sújtó vörösiszap-áradat károsultjainak támogatására. A polgármester a képviselõ-testület alakuló ülésén mielõbb hozzá akart járulni a katasztrófa utáni helyzet enyhítéséhez, ezért ez volt az egyik elsõ elõterjesztése a választás után. Az összeget a kormány által létrehozott Magyar Kármentõ Alap 11794022-22222222 számú számlájára fizetik be.

4 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Egy választás képei

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 5 Kerekes székkel a Futafokon Írta: Andróczi Júlia (13 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat Idén - mint arról már beszámoltunk - október másodikán rendezték meg a FUTAFOK 2010 kerületi futóverseny. A rajt helyszínéül a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Campona elõtti lezárt parkoló szolgált. A Pillangó Óvoda színeiben indult Emho Zakariás, aki kerekes székkel tekerte végig az ötszáz méteres távot. A rajttól a célig Két mozgássérült kisfiú is indult a Pillangó Óvodából. Egyikük Müller Milán, aki végigfutotta az ötszáz métert, Emho Zakariás pedig kerekes székkel tette meg ezt a távot úgy, hogy saját magát hajtotta a rajttól a célig. A versenyszakaszon édesapja, Emho Botond és hároméves kistestvére, Emho Loránd is mellette futott. Bátyja, Emho Sebestyén 3. osztályos tanuló pedig a Gádor Utcai Általános Iskola színeiben indult. Jól éreztem magam a versenyen, és az tetszett a legjobban, mikor beértem a célba mesélte Zakariás. Szabolcs Attila polgármester a verseny végén a két kisfiút különdíjban részesítette. Nem volt semmi rossz a versenyben. Jövõre is szeretnék menni mondta Zakariás. Otthoni kosárlabda Korlátai ellenére Zakariás nagyon szeret mozogni és sportolni. Másfél éve heti rendszerességgel jár vizes terápiára, ahol úszni is próbálják tanítani. Otthon pedig háromkerekû speciális biciklijén hajt szívesen. A kedvence azonban mégis a lakáson belüli labdapattogtatás, kosárlabdázás és palánkra dobás. Zaki nincs túl sokat a kerekes székben. Lakáson belül mászva vagy kapaszkodva, két darab háromágú bottal lassan lépegetve közlekedik. Akkor ül csak be a kerekes székbe, ha nagyobb távolságot kell megtenni mondta Emhoné Szajki Krisztina, Zakariás édesanyja. Zakariás születése óta beteg, ezért fejlõdésének megfelelõ ütemben próbálják segíteni a szülõk, pedagógusok és szakemberek. Mozgását különbözõ segédeszközökkel, terápiákkal fejlesztik. Eddig még nem tudott önállóan járni vagy futni. Az oviban rendszeres testiszellemi fejlesztésben részesül. Igazán szeretetteljes légkörben biztatják a számára nehéz mozgások, mozdulatok kivitelezésére. A Nádasdy népzenészeinek sikere a bonyhádi fesztiválon Kétévente rendeznek (idén: 2010. október 2 3.) Bonyhádon, Országos Népzenei Versenyt. 93 versenyszám volt: Szegedtõl Budapestig, Székesfehérvártól Gyuláig; még Horvátországból is jött gyerekzenekar hegedûvel, brácsával, bõgõvel. Mi is versenyeztünk több kategóriában: népi szólóének, tekerõ, furulya, hegedû, gardon és természetesen népi vonós. Nagyon erõs színvonal volt, és sok szereplõ! Szó szerint nívósan arattunk, brilliánsan szerepeltünk! Dicséret: Botkó Petra (tekerõ) Hamar László (népi furulya) Varga Berta (népi ének) Tarczali Dorina Szonja (népi ének) Nívódíj: Hamar Mihály (tekerõ) Kiss Blanka (népi ének, koboz) ÓBUDAFOKI Népzenei együttes (Kovács Viktória, Kiss Blanka,Tarczali Dorina, Darabos Eszter, Koller Csenge, Hamar György, Czaier Péter) Keszõce együttes (Kovács Viktória, Tarczali Dorina, Molnár Soma, Németh Dániel, Pintye Márk, Teski Zoltán, Czaier Péter) Kiemelt nívódíj: Czaier Péter (tekerõ) Kovács Viktória és Czaier Péter (népi ének, tekerõ) Felkészítõ tanárok az iskola tanárai voltak: Koczka Andrea (népi ének, citera, koboz) Havasréti Pál (tekerõ, népi bõgõ) Nagy Zsolt (népi brácsa, népi furulya) Kálna Natália és régi tanárunk: Virágvölgyi Márta (népi hegedû) ZÁRKIRÁLY Bt. ZÁR, KILINCS, LAKAT, VASALAT XI., Fehérvári út 24. T: 466-5654 II., Margit krt. 54. T: 201-3928 H P: 9 18 Szo: 9 14 www.zarkiraly.hu + SZOLGÁLTATÁSAINK: Szombat! KULCSMÁSOLÁS: lakás, autó, immobilizeres, speciális, mágnes ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA EGYFORMA ZÁRLATÚ és FÕKULCSOS RENDSZEREK HEVEDERZÁRAK szerelése: egyedi méret is ZÁRAK, ZÁRBETÉTEK, HEVEDERZÁRBETÉTEK CSERÉJE -10 % Akár 40%-kal csökkentheti fûtésszámláját dryvitszigeteléssel! Külsõ homlokzati hõszigetelõ rendszerek kivitelezése budafoki referenciákkal. Ingyenes helyszíni felmérés, árajánlatkészítés. Társasházak részére vállaljuk a Panel Plusz Program keretei között meghirdetett munkálatok komplett kivitelezését elõkészítési munkálatokkal együtt. Bõvebb információért kérem hívja az alábbi telefonszámokat! Telefon: 06-20-268-8930, 06-30-252-1218, 06-20-253-4471, info@hungarojuice.hu, www.hungarojuice.hu.

6 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Üzenõfal az iskolapadon Csütörtök délután ismét a kerületi iskolák diákjait és tanárait hívtuk meg egy frissítõ teára és egy kis együttgondolkodásra. Témánk az iskolai rongálás volt. A szándékos vagy véletlen károkozásról és azok következményeirõl beszélgettünk. És persze mindenkinek volt egy története. Ki ül itt? Írta: Karáth Dániel (15 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat Évek óta komoly gondokat okoz a rongálás az iskolákban. Ennek okairól a Bartók Béla Általános Iskola két tanulójával, Varga Zsanettel és Szabó Marcellel beszélgettem. Elmondták, egyáltalán nem ritka, hogy az iskolapadokat üzenõfalként használják az unatkozó diákok. Érdeklõdnek arról, hogy ki ül a helyükön más órákon. Ezenkívül mindennaposak a kisebb-nagyobb rajzok, firkák vagy graffitik a padokon, székek támláján, néha még a falon is találkozhatunk egy-egy alkotással. A firkákat általában az idegeskedõ, stresszes tanulók rajzolják dolgozatírás elõtt, ezzel vezetik le zaklatottságukat. A bátrabb diákok galériaként használják padjukat, általában tehetségüket akarják fitogtatni vagy karikatúrázzák iskolatársaikat. Azonban a rongálások legfõbb oka a figyelemfelkeltés. A padfirkák már teljesen hétköznapi jelenségek az asztalokon. Legtöbbjük egy-egy rövidítés vagy vélemény a celebekrõl mesélte Marci. Ritkábban olvashatunk boszszúüzeneteket, illetve kritikákat fûzte tovább a szót Zsanett. Ezeket akkor írják, amikor egyest vagy beírást kapnak. Szerencsére a rongálások száma évrõl évre egyre kevesebb. Közös ellenség: a graffiti Írta: Menyhért Dorka (13 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat A rongálásról beszélgettünk a Kossuth Lajos Magyar Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola diákjaival és tanárával. Mint minden iskolában, nálunk is szokás a padok, székek és szekrények firkálása. Ezt nem tekintjük nagy bûnnek, és a büntetés is egyszerû, mindenki letakarítja a maga piszkát mondta Kaszás Fanni. A véletlen csodákra képes. Ezzel szembesült Ghyczy Andris osztálya is a fiúöltözõben. Eredetileg cukkolásnak indult, egy fiúnak azt mondták, hogy nem meri erõsen meglökni az ajtót, de baleset lett belõle. Akár egy burleszkfilmben: az ajtó kidõlt, ráesett a csapra, a csap pedig letört mesélte Andris. Illés Laura is elmesélte történetét. Egyik osztálytársa túl akart járni az automata eszén, és a finomságot játékpénzzel szerette volna megszerezni. Sajnos a mûvelet nem sikerült. A gépezet elromlott, õ egy intõvel gazdagodott. Szándékos rongálások szerencsére nem történnek. Ami ellen azonban nagyon küzdenek, az a graffitizés. De a falfirkát nem az iskola tanulói fújják az épületre. Jelenleg nincs a falunkon semmilyen piszok, mivel most festették le újból sárgára. Reméljük, ez sokáig így is marad mondta mosolyogva Héber Éva gyermek- és ifjúságvédelmi felelõs. Rajzlapot a padra Írta: Andróczi Júlia (13 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat Szinte minden iskolában elõfordul néhány letört kilincs vagy kiszakadt zár. Az Árpád utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskolában azonban a tanárok nagyon odafigyelnek erre, ezért a rongálások száma is évrõl évre csökken. Erdõs Anna és Kõszegi Anett elmondása szerint nagyon nagy kárt még egy diák sem okozott. A tavalyi év volt ilyen szempontból a legrosszabb. Az akkori hetedikesek kitörték a fiúvécé ajtaját, a lánymosdóban pedig a belsõ ajtókról szedte le valaki a zárakat. Sem az azt megelõzõ években, sem az idén nem történt hasonló eset mondta Molnár Csenge 6. osztályos diák. A legtöbbször azonban mégis a padok esnek áldozatul a rongálásoknak. A gyerekek elõszeretettel rajzolnak tanítási órákon a füzeteik szélére, de ha ott már nincs hely, akkor akár a padokra is. Ez a mi osztályunkban is elég gyakori volt, amíg az egyik tanár papírlapokat nem ragasztott a padjainkra. Arra nyugodtan rajzolhattunk, és azt akár még haza is vihettük mesélte Lõrinczi Linda hatodikos tanuló. A szülõk helyrehozták Írta: Molnár Dia (16 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat A Hugonnai Vilma Általános Iskola tanulói tisztában vannak a rongálás következményeivel. Minden év elején megkapják a házirendet, és azt fel is olvassák nekik. A szabályzat szerint a szülõknek kell megtéríteniük a károkat, amit gyermekük okoz. Ezért aztán mindannyian nagyon vigyáznak iskolájukra. Balázs Gabriella Zsaklin és Papp Éva Alexandra az iskola felsõs tanulói elmesélték, hogy még nem találkoztak komolyabb rongálással az iskolában. Tavaly az egyik osztályban volt néhány nagyon élénk gyermek, de még õk sem okoztak károkat az iskolánknak mondta Évi. Sándor Zsoltné, az iskola gyermekvédelmi felelõse elmondta, hogy a lányöltözõben egyszer ráírtak a falra tollal, ezért újra kellett festeni. A helyreállításban sok szülõ is részt vett. A szülõk akkor is sokat segítenek az iskolának, ha szükség van valamire. Például az én apukám mindig visz be posztereket mosolygott Gabi. Az iskola külsõ falán régebben elõfordult graffiti, de amióta lefestették, egyet sem lehet találni. A mi iskolánk egy tiszta és szép hely! mondta büszkén Sándor Zsoltné. Nagypapa és a pingpongasztal Írta: Gömörei Nikolett (13 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat A Rózsakerti Általános Iskolából két hetedikessel, Csaba Villõvel és Balla Dániellel beszélgettem. Az elmúlt tíz évben talán kétszer történt nagyobb rongálás az iskolában, de egyik sem volt szándékos. Testnevelés óra közepén úgy meglendítette néhány diák az ütõt, hogy a labda átrepült a csukott ablakon. A fiúk nem direkt tették, és az eltört üveget is hamar kicserélték mesélte Csaba Villõ, így nem mondható nagy eseménynek. Természetesen megszidták õket, de a tanárok tudták, hogy véletlenül történt. Jó pár évvel ezelõtt egy pingpongasztalt tört össze egy kisfiú veszi át a szót Balla Dániel. Az is csak a játék hevében történt. Természetes volt, hogy kártérítést kért az iskola. Két lehetõség volt: vagy kifizetik a szülõk az asztal értékét, vagy megjavítják. Végül az utóbbit választották. Még aznap bejött a diák nagyapja és megjavította a pingpongasztalt. Bevallom, szerintem jobb lett, mint új korában. Valakinek ki kell fizetnie Írta: Trautmann Kitty (14 éves) Matild Média Iskola, mûsorvezetõ tagozat A Gádor Általános Iskolából Vida Tímea és Vanicsek Richárd tanulók és Szendi Gyuláné testnevelés szakos tanárnõ volt a vendégem. Szerintük a Gádor-iskola egy nagyon családias hely. Rongálás is alig van az iskolában. Elõfordul, hogy csapkodják az osztályteremajtókat, fociznak a termekben, esetleg összefirkálják a falakat. Természetesen, aki ezt szándékosan csinálja, az megkapja a büntetését is mondta Tímea. Általában a diákok munkával fizetik meg a kárt tette hozzá Richárd. Mivel a szülõ sokszor nem partner abban, hogy õ fizessen, az iskolának kell azt megtérítenie. Persze, véletlen károkozásból nincsen semmi baj, aki viszont szándékosan teszi, annak megvannak a következményei mondta Szendi Gyuláné tanárnõ.

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 7 Trianon: tények és tétek Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak Az aradi vértanúkra emlékezõket napfényes idõjárás fogadta idén októberben a Donát- hegyen, az emlékmûnél. A megemlékezõket a 90. életévét betöltött, ám a korát jócskán letagadható, energiákkal teli Pelikán Imre bácsi, az ünnepi mûsort szervezõ Baross Gábor Telepi Polgári Kör elnöke köszöntötte, majd Sümegi János, a polgári kör alelnöke konferálta fel az elõadókat. A megemlékezésen részt vett Szabolcs Attila polgármester és Karsay Ferenc alpolgármester is. A Baross Gábor Általános Iskola diákjai emlékeztek meg az 1848 49-es forradalom és szabadságharc magyar honvédsége fõtisztjeinek mártírságáról különféle versekkel, idézetekkel, miközben az alkalomhoz illõ különleges zenei élményt nyújtott a Budapesti Tárogatósok Baráti Köre, akik az ünnepi mûsor végeztével ajándék elõadást is tartottak a közönség nagy örömére. A koszorúzáson részt vett Budafok-Tétény Önkormányzata, Nagytétényi Polgári Kör, Baross Gábor Általános Iskola és a Baross Gábor Telepi Polgári Kör megjelent képviselõi, továbbá Schweidel József mártír honvédtábornok dédunokája, Kircsfalusy Vilmosné, Dabasi Halász Valéria, aki már sok évtizede lakik családjával a kerületünkben. Az idõs asszonynak hortista katonatiszt férjével, Kircsfalusy Vilmossal a második világháború után rendkívül viszontagságos esztendõkben volt részük; a Fejér megyei birtokukat a kommunista hatalomátvételt követõen ott kellett hagyniuk és hamarosan kitelepítették õket Budapestrõl, mint osztályidegen elemeket Jászalsószentgyörgyre, ahonnan a már ott született leányaikkal Annamáriával és Katalinnal csak évek múlva költözhettek egy távoli rokonukhoz Budafokra. Az önkormányzati választás estéjén nem csupán az eredmények iránt érdeklõdtek kerületünk polgárai. A Klauzál Gábor Társaság történelmi estjének helyt adó Vojnovich-Huszár-Villában a meghívott elõadó ezúttal dr. Romsics Ignác történész profeszszor volt, aki az Osztrák Magyar Monarchia felbomlásának okairól és a kilencven éve megköttetett trianoni békeszerzõdéshez vezetõ útról beszélt a helyiségeket zsúfolásig megtöltõ hallgatóságnak. A vendéglátó házigazda, Fodor Péter és az estet szervezõ Klauzál Társaság elnöke, dr. Dobos Károly köszöntõ szavait követõen a tárgyalt idõszak szakavatott ismerõje, dr. Romsics Ignác számos érdekességgel szolgált. A legtöbb nagy történelmi eseményhez hasonlóan a trianoni békeszerzõdést sem lehet egy-egy konkrét történelmi eseményre visszavezetni, hanem több tényezõ összessége idézte elõ létrejöttét. A professzor négy ilyen történelmi tényezõt tekint álláspontja alappilléreinek, amelyek közvetlenül közrejátszottak a számunkra tragikus végeredményû békeszerzõdés megalkotásában. Az egyik a Monarchia szerves részét képezõ történelmi Magyarországon érvényesülõ nemzetiségi politika, a magyarok és nem magyarok közötti viszony a XIX. század második felében. A polgári átalakulás után, a középkorra jellemzõ rendi hovatartozás helyett a nyelvi-kulturális szempontok kerültek elõtérbe. Ugyanebben az évszázadban ment végbe és fejtette ki hatását a második tényezõ; a Magyarország körül kialakult állami átrendezõdés. A dinasztikus birodalmak helyett kis nemzetállamok alakultak ki, amelyek területi követeléssel léptek fel Magyarországgal szemben. A harmadik ok az elsõ világháború elvesztése, a kishatalmak és a nagyhatalmak területi elképzeléseinek érvényesítése. Negyedik okként hozható fel a Kárpát-medencében, a mai Magyarországon és a környezetében 1918 19-ben kialakult polgárháborús helyzet, ahol forradalmat ellenforradalom követett, miközben Párizsban a magyar határokat is húzogatták, amellyel szemben hatékony magyar elképzelés nem tudott kialakulni. A részletesen kifejtett elõadás során írásvetítõ segítségével, térképekkel szemléltette állásfoglalását, kutatásainak eredményeit. A késõ estébe nyúló hangulatos program végén a résztvevõk társalgás közben ízletes pogácsát és teát fogyaszthattak. KERTÉSZ LÁSZLÓ Ki Baross levegõjét szívja, vágyik annak szíve vissza A kerületünkben található és saját kerületrészt alkotó Baross Gábor Telep alapító polgáraira emlékeztek a közösségi élet egyik színterének számító Jézus Szíve Templom kertjében. Az ünnepségen részt vett Szabolcs Attila polgármester és Karsay Ferenc alpolgármester is. Az egybegyûltekhez kegyes volt a gondviselés, mivel az elõzõ napok különösen esõs idõjárásához képest, többször is kisütött a nap. A több mint százéves múltra visszatekintõ településrész lakosait szívélyes hangon üdvözölte Sztavropulosz Szotiriszné Fehér Erzsébet a Baross Gábor Telepi Polgári Kör gazdasági vezetõje, aki az elõadók felkonferálójaként segítette a viszonylag rövid, de annál tartalmasabb megemlékezést. Az elsõ között otthont találó Csitek-család leszármazottja, Fungács Tiborné, a Baross Gábor Általános Iskola nyugalmazott tanárnõje a helyszín sajátos szellemi atmoszférájának jelentõségét hangsúlyozta. Az ünneplõknek és egy régi, tanulságos helyi mondással hívta fel mondanivalójának lényegére a hallgatóság figyelmét; Ki Baross levegõjét szívja, vágyik annak szíve vissza!. -KERTÉSZ-

8 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Ötvenöt év a zenei pályán Nemes László zenepedagógusi és mûvészeti munkásságának 55. évfordulóját ünnepelték október 9-én. Bensõséges ünnepség és hangverseny színhelye volt október 9- én délután a Nagytétényi Kastélymúzeum díszterme, ahol Nemes László, a Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskola alapító, címzetes igazgatója, zenetanár ünnepelte volt és jelenlegi tanítványai, kollégák és szülõk körében zenepedagógusi és mûvészeti munkásságának 55. évfordulóját. Az ünnepségen megjelent Szabolcs Attila polgármester is. A termet zsúfolásig megtöltõ közönséget elõször Király Elvira, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Magyar Margit, a Magyar Zeneiskolák és Mûvészeti Iskolák Szövetsége Budapesti Szervezetének elnöke, a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója méltatta az Apáczai-díjas igazgató, zenetanár, Budafok-Tétény díszpolgára munkásságát. A beszédeket követõen a mai napig aktívan mûködõ oktató zenetanár tanítványaival gyönyörû, magas színvonalú hangversennyel viszonozta a köszöntést. Megszépült a nagytétényi református templom H álaadó istentiszteletet tartottak október 10-én a nagytétényi reformátusok a templomon végzett külsõ tatarozási munkák befejezése alkalmából. Sokat töprengtek, hogy a tetõcserénél milyen megoldást válasszanak: volt szó zsindelyezésrõl is, de az túl drága lett volna. Végül palaborítást újították meg Kiss Endre túrkevei vállalkozó szabadalmazott eljárásával, ami lényegesen olcsóbbá tette a munkákat. Megújult a templomkert is: térköveztek, s szép növényeket ültettek. Kovács-Hajdu Albert lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a renoválásban. Külön kiemelte az önkormányzat hathatós támogatását. A hálaadó istentiszteleten amelyen a gyülekezet tagjai szép mûsort adtak részt vett Szabolcs Attila polgármester, Karsay Ferenc alpolgármester, valamint Ledniczky Sándor, az önkormányzati választókerület volt képviselõje és Bata Zsuzsa, a kerület jelenlegi képviselõje. Szabolcs Attila köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az önkormányzati szavazáson. Elmondta, hogy az elsöprõ Fidesz-gyõzelem nagy felelõsséget is jelent, hiszen már semmiképp sem hivatkozhatnak arra, hogy az ellenzék gátolja az önkormányzati munkát. Szabolcs Attila emlékeztetett arra, hogy elsõ ciklusa idején hoztak testületi döntést arról, hogy évrõl évre segíteni fogják a kerületben mûködõ történelmi felekezeteket, s erre a költségvetésben külön keretet hoztak létre. Akkor volt olyan ellenzéki képviselõ, aki vitatta a támogatás szükségességét, de aztán a 2002 2006-os ciklusban a szocialista szabad demokrata többségû testület sem változtatott ezen a rendszeren mondta Szabolcs Attila. A polgármester a református istentiszteletrõl az evangélikus templomba ment, ahol az istentisztelet keretében Varga Miklós énekelt a gyülekezetnek.

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 9 VIII. Szent Mihály-napok, záróesemények Agyermeklabdarúgó tornáról, a mûvészeti díj átadásáról és a Szent Mihály-napi vásárról már beszámoltunk. Két kiemelkedõ rendezvényrõl szeretnénk még beszámolni. A Vojnovich Huszár-villában szeptember 26-án, vasárnap annak ellenére, hogy a zord õsz egyik legkellemetlenebb estéje volt, telt ház mellett zajlott le a Brassimum Rézfúvós Kvintett hangversenye. A kiváló mûvészek, Horváth Bence, Nagy Csaba, Szabó Sándor, Ambrus Károly és Székely Zsolt forró hangulatot teremtettek. Ismert Bach-, Erkel-, Rossini-, Gershwin-mûvek új feldolgozásban kerültek bemutatásra. A nagyszerû hangszerelés Ambrus Károlynak köszönhetõ, aki az Állami Operaház kiváló kürtöse, és zeneszerzõi vénával is rendelkezik. A hangverseny pezsgõs köszöntéssel zárult, ami a Törley Kft.-nek köszönhetõ, Fodor Julika az érdeklõdõknek mesélt a villa múltjáról, amit számos érdeklõdõ hallgatott. A 2010. évi Szent Mihály-napok zárórendezvénye a Radóczy Mária Galériában, a Budatétényi Polgári Kör jelenlegi székhelyén Haraszti Gyula festõmûvész kiállításával zárult. A VIII. Szent Mihály-napok rendezvényei ezzel lezárultak. Reméljük, minden látogató elégedetten távozott a rendezvényekrõl, ami ebben az évben is, mint eddig mindig, ingyenesen látogatható volt! Köszönjük a támogatóknak, közremûködõknek, elsõsorban a Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának, aki a Budatétényi Polgári Körrel kötött együttmûködési megállapodás keretén belül a megrendezéshez szükséges anyagi hátteret biztosítja! KOLLÁTHNÉ HOLLÓSSY RITA Varázslatos színek képek-jelképek Haraszti Gyula Hara kiállítása a Radóczy Mária Galériában Haraszti Gyula és felesége A Szent Mihály-napok egyik záró eseménye volt Haraszti Gyula vagy ahogy sokan ismerik, Hara festõmûvész, grafikus, tanár kiállítása a Dézsmaház utcai galériában. Nem is olyan régen a Budafoki Könyvtárban láthattunk ízelítõt a képekbõl, most egy nagyobb kiállítási térben komolyabb rátekintést nyerhettünk a mûvész alkotásaira. A kiállítás utolsó napján még mielõtt lekerültek alkalmi helyükrõl a festmények beszélgettünk képekrõl, jelképekrõl és mûvészetrõl. A jelképek láthatóan fontos elemei Hara mûveinek, amelyeket így próbál meg elraktározni, megtartani, továbbvinni és mindeközben új tartalommal megtölteni. Itt vannak például a népmûvészeti motívumok, amelyek az ipar fejlõdése miatt törvényszerûen tömegcikké váltak. Ha egy festõ szeretné ezeket új tartalommal megtölteni, meg kell néznie, honnan erednek, mit jelentenek. Itt van példának okáért a csepp forma, amely lehet két könnycsepp, a szomorúság és öröm kifejezése, de ha tovább bontjuk részeire, akkor egy kör és egy háromszög formát kapunk, amelyek jelenthetik a tökéletes lágy formát (kör) vagy a tökéletesen leegyszerûsített formát (háromszög). Csodálatos játék ez, de egy ipari terméken elveszti tartalmát. Vagy itt vannak a képeken felbukkanó lyukas közepû nemzeti lobogók, amelyek a festõ szerint az abszolút szabadság jelképei. Ünnepeken sokan nem merik kitenni házuk falára, félnek, de ha õ ráfesti egy képre, megtartja tartalmát az utókornak. A magyar mûvészek is a globális mûvészet felé kezdenek orientálódni, mintha a saját gyökereiket kezdenék elfelejteni, pedig a magyar népmûvészet csoda. Világcsoda. Haraszti Gyula innen próbál gondolatokat meríteni. A képeinek színvilága szintén különleges, amelyrõl azt mondja, megengedi használatukat ez a formavilág. Ragyognak a színek. Az ember nem tud nem odafigyelni rájuk. Szóval beszélgettünk errõl, beszélgettünk arról, végül az oktatásról és zenérõl, de talán a legutolsó gondolat maradt meg bennem leginkább. Haraszti Gyula szerint ugyanis nem lehet lefesteni a zenét és nem lehet megzenésíteni a képet. Pedig én úgy gondolnám, hogy mi sem egyszerûbb ennél. Na, nem baj, gyûlnek bennem a kérdések az esetleges következõ találkozásra, kiállításra Haraszti Gyula egyébként Budafokon született. Iskoláit itt, majd a Török Pál utcai Képzõ- és Iparmûvészeti Gimnáziumban végezte, ahol 1964-ben érettségizett és ötvös ékszerész bizonyítványt is szerzett. 1969-ben felvételt nyert a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolára (ma Képzõmûvészeti Egyetem). Itt 1974-ben diplomázott középiskolai tanár és alkalmazott grafikus szakon. Elõször Pécsett tanított a helyi mûvészeti középiskolában, majd egy budafoki általános iskola, késõbb a Budai Nagy Antal Gimnázium rajztanáraként dolgozott. 1975 óta a Képzõmûvészeti Alap tagja, amelyen keresztül a grafikai munkáin kívül részt vett nagy volumenû díszítõ-festõ, rekonstrukciós munkákban is. Budafokon volt már önálló és csoportos tárlata, és elnyerte a legjobb festõ díját is. A nyugdíjas festõmûvész jelenleg Érden él és alkot. SCHOLTZ VIKTÓRIA

10 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Tájak, városok, emberek, mátrixok Egy fotókiállítás témái és annak utóélete Mindig úgy gondoltam, hogy egy fotómûvész más szemmel nézi a világot. Minél több ilyen jellegû kiállítást nézek végig, annál inkább meggyõzõdésem, hogy nem tévedek. Érdekes lehet úgy járni-kelni mindennapjainkban, hogy ilyen megközelítésben szemléljük a körülöttünk lévõ világot. Kanyó Ferenc Korszakok és Rétegek címû kiállítása a Klauzál-ház Galériájában lenyûgözõ sokszínûségével remek példája a mindent látó fotográfus általam elképzelt alakjának. Már a megnyitó elõtt volt szerencsém végigpillantani a képeken, sõt megálltam a ttv képernyõ elõtt is, amelyen mint utóbb kiderült a válogatásba bekerült, de helyhiány miatt a galéria falán nem szereplõ képek peregnek egymás után. Remek képek öt különbözõ témakör köré fûzve. Pállai József tanár, festõmûvész, aki megnyitotta a kiállítást, elismerõen beszélt mûvésztársa alkotásairól, de számomra mi sem beszédesebb, mint a kiállítás bejáratánál és a meghívókban szereplõ önvallomás: A kiállításon látható fotókat már digitális fényképezõgéppel készítettem, ezért ez az összeállítás új korszakom elsõ összegzésének tekinthetõ. A digitális technika nem változtatta meg számomra a fotográfia alapkérdéseit, csupán egy új eszköz került a birtokomba, amely kitágította az ábrázolás és a kifejezés lehetõségeit. A számítógépes képfeldolgozás pedig új mûfajok felé nyitott utat. A kiállítás öt témaköre hasonló szemléletmóddal formálódott. A táj- és városfotózáskor az objektív ábrázolás mellett arra törekszem, hogy a helyszín jellegzetes atmoszférája és kulturális történelmi háttere is megjelenjen. A karakteres portrék mellett az emberi kapcsolatok vonzanak. A mátrixoknak nevezett fotóimmal kísérletet teszek arra, hogy különbözõ nézõpontból készített fotókat közös képpé szerkesztve újszerû módon adja vissza az adott helyszín élményét. A természetfotózás során a szabad szemmel nem is érzékelhetõ részletek megörökítése varázsol el, mintha egy új univerzumba kerülnék. A Photoshop programmal szerkesztett montázsok lehetõséget adnak összetettebb gondolatok és különleges asszociációik megjelenítésére. Életrajz Kanyó Ferenc magyar angol szakos középiskolai tanárként végzett Debrecenben, de elvégezte a Népmûvelési Intézet fotótanfolyamát is. Elõször a Debreceni, majd a Kecskeméti Fotóklub tagja. 1974- ben a Forrás külsõ munkatársa Kecskeméten; 1977: a Bács-Kiskun Megyei Tanács mûvészeti ösztöndíjasa; 1978-tól szabadúszó fotográfus; 1979: a Kecskeméti Fémmunkás Vállalat fotómûvészeti ösztöndíjasa. Képei a Fotóban, a Forrásban, az Új Tükörben, a Valóságban, a Fotómûvészetben jelennek meg. Eleinte kemény, fekete-fehér szociófotóival lett ismert, majd az 1990-es évekre a színes tájképek, útiképek, víz alatti felvételek kerültek érdeklõdési körébe. 1983 89 között nem vett fényképezõgépet a kezébe, majd 1989-tõl politikai riportokat fotografált. 1991-tõl utazási reklámfotózással foglalkozik, megalakította a Travel Photo céget; 1993-ban az MDF Hírlap fotóriportere. 1978: Fiatal Fotómûvészek Stúdiója alapító tagja; Magyar Fotómûvészek Szövetsége tagja. Jelenleg is a kerületi Nádasdy Mûvészeti Iskola fotó tanszakának tanára. Tanítványai a kiállításra ugyanúgy jöttek, mint mindenfelé, ahova fotózni viszi õket a kedves és türelmes pedagógus. Már a megnyitó után érkezett Kanyó Ferenc felajánlása amelyet a Nádasdy Kálmán Alapítvány karolt fel, és amelyben az október 28-ig megtekinthetõ Korszakok- Rétegek címû fotókiállítás 20 képének bevételét, amelyet egy jótékonysági árverés keretében kínálnak eladásra, egy földönfutóvá vált kolontári családnak juttatja el. S.V. Felhívás a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére A Nádasdy Kálmán Alapítvány felkarolja és támogatja Kanyó Ferenc fotómûvész felajánlását, aki a Korszakok-Rétegek címû fotókiállításának 20 képét ajánlotta fel jótékonysági árverésre. A közhasznú alapítvány az árverés teljes bevételét egy károsult devecseri családnak juttatja el. A jótékonysági árverés helye: Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskola, 1222 Budapest, Nagytétényi út 31 33. Idõpontja: 2010. október 30., szombat 11 óra. A fotók egyenként 10 000 Ft kikiáltási áron kerülnek árverésre. A licitálási lépcsõ 500 Ft. Vásárlás kizárólag készpénzzel. A fotókat Kanyó Ferenc fotómûvész a helyszínen dedikálja a vásárlók számára. A licitálni szándékozó intézmények, vállalkozások és magánszemélyek az árverést megelõzõen az interneten a www.nadasdy.suli.hu honlapon, illetve a helyszínen 10 órától regisztrálhatják magukat az árverésre. Az árverésre kiválasztott fotók október 28-ig megtekinthetõk a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Mûvelõdési Központ Vén Emil Galériájában (1222 Budapest, Nagytétényi út 31 33.), valamint a honlapon. Kanyó Ferenc több fotója sikeresen szerepelt már mûvészeti aukción (a legmagasabb összeg 120 000 Ft volt, amelyet fotójáért fizettek, ezért a vásárló nem csupán jótékonyságot gyakorol, hanem idõtálló értéket kap pénzéért. Várjuk mindazok jelentkezését, akik ilyen formában szándékoznak önhibájukon kívül bajba jutott, egész életük munkáját elveszítõ embertársaikon segíteni. Nádasdy Kálmán Alapítvány Hogyan keletkezik, és miért veszélyes a vörösiszap? Az aluminium ércét, a bauxitot lisztté õrlik, és ebbõl az aluminium tartalmat nátrium-hidroxiddal vonják ki. Mivel az érc nem tiszta, az oldhatatlan anyagok (agyagásványok, feltáratlan bauxit, kõzetliszt, stb) egy rozsdától vörös, iszapsûrû anyaggá állnak össze a folyamat végén. Ennek neve találóan vörösiszap. Ezt környezettudatos technológia esetén kicentrifugálják, illetve szeparátorokban ülepítik, majd tömbökké sajtolják, és többnyire a vaskohászatban használják fel. Nem mellesleg ez a vörösiszap érték is lehet, mert igen dús galliumban, germániumban, amelyek a félvezetõipar aranyát jelentik. Magyarországon ezzel nem törõdnek, kiengedik a természetbe. Mivel nem víztelenítik, benne marad a nátrium-hidroxid, ismertebb nevén a marólúg egy része is. A zagytárolók kialakításánál -igen régi történet- nem foglalkoztak aláfóliázással, agyagos vízzárással, hanem letaroltak egy területet, köréhúztak egy gátat, s ennyivel meg is elégedtek. Utánuk az iszapözön, a vörös. Kerületünk egyik lakója, Berecz Krisztina adományokat gyûjt az iszapkárosultak részére, mely lehet ruhanemû, lábas, használt ágy, illetve bármilyen használati eszköz, mely segítené a károsultakat. Az adományokat jövõ hét péntekig (október 22.) a Mezõ u. Bérkocsi u. sarkán lévõ átrium udvarán várják, ezt követõen a devecseri plébánossal egyeztetett idõpontban egy 4,5 tonnás teherautóval fogják elszállítani az érintett településre. Kérem, hogy amennyiben lehetõségük van, segítsenek!

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 11 Magyar virtus az utakon Sokszor hallani, hogy a nyugateurópai országokhoz képest a magyar autósoknak nem igazán kifejlett és elfogadható a vezetési kultúrájuk. Sajnálatos tény, hogy ezt naponta át is lehet élni. S akkor még nem beszéltünk a nem megfelelõ táblajelzésekrõl és a rossz felfestésekrõl Aki a kerületünkbõl a 6-os számú fõútról gyakran jár Gyõr vagy Szeged irányába az M0-s autóúton, érdekes közlekedési helyzettel találhatja szembe magát. Kezdjük azzal, amin a szakhatóság, mint megtudtam, a Fõvárosi Közterület-felügyelet tudna változtatni, de megkeresésemre annyit mondtak, hogy írjam le e-mailben a problémát, azt megnézik, majd a legújabb elõírás szerint egy magasabb helyre továbbítják, ahol eldöntik, hogy egyáltalán foglalkoznak-e vele. A bevásárlóközponttól nem messze lévõ, egymáshoz igen közel esõ két M0-kihajtó összesen egy helyen van kitáblázva, nem sokkal a kijárat elõtt. Az elsõn (belsõ) Gyõr felé, a másodikon Szeged felé lehet kimenni a M0-ra. Utóbbi a gyõri felhajtóig maga a 6-os út, majd azt elhagyva, a belsõ sávba sorolva lehet megközelíteni a szegedi irányt. A gyõri kihajtó elõtt, és így a hatos ezen szakaszán is lámpás keresztezõdés van. Hosszabb záróvonal kell A gyõri sáv egészen a lámpás keresztezõdésig szabad minden autós számára, mert záróvonal csak a legvégén van egy kis szakaszon. Aki naponta jár arra, azt látja, hogy a gyorsabb haladás érdekében a Szeged felé (vagyis késõbb kihajtó) haladók egy része a gyõri sávban áll, majd a lámpa elõtt sorol be a külsõ sávba, hogy onnan jusson át a szegedi kihajtóhoz. Tekintve, hogy nincs végig záróvonal a gyõri sávban, ezt teljesen szabályosan meg is tehetik, ugyanakkor, aki tisztességgel végigvárja a sorát a külsõ sávban, joggal bosszankodik. Megoldás egy hosszabb záróvonal lenne, hogy a szegedi irány felé tartóknak lecsökkenjen a várakozási ideje a sok besoroló miatt. Ez egy balesetmentes, ám forgalmas napon akár fél óra is lehet. A plusz táblakihelyezés mellett ez lesz a másik kérés, amit a szakhatósághoz intézek. Tiltás? Ugyan! Ha ennyi nem lenne elég, ehhez jön még egy igen nagy probléma, maga az autós. Ha valaki annyira szemtelen, hogy a gyõri sáv legvégén, már a lámpánál akar besorolni itt már záróvonal van, a külsõ sávba, s ezt valami okból nem tudja megtenni, a balra tartó kötelezõ haladási irány tábla ellenére egyenesen továbbmegy. A szabályosan besorolók pedig örülhetnek, ha elkerülik a balesetet, ami pont ezen helyzetek miatt nem ritka ezen a szakaszon. Mindent összevetve, ez a nem túl hosszú 6-os úti két M0-kihajtó tökéletesen megmutatja, hogy egyszerre merül fel a szakhatóság és az autós felelõssége a fenti kérdésekben, s innen kezdve szinte csoda, hogy nincs sokkal több baleset az adott szakaszon. Tényleg olyan nehéz dolog mindennek a helyén lennie? Kíváncsian várom a Fõvárosi Közterületfelügyelet válaszát, abban pedig csak reménykedni tudok, hogy az autósok vezetési morálja egyszer elkezd pozitív irányba változni. dtb. A csapatmunka öröme többezren a matekversenyen ANagy-Baló András és Tassy Gergely középiskolai tanárok által szervezett Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulóján Budapest hat körzetébõl és az ország 17 megyéjébõl, sõt a határon túli Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön is egy órán keresztül koncentrált a kitûzött feladatokra több ezer iskolás. Az október 15-én megrendezett versenyen harmincegy budapesti és ötvenhét vidéki iskola fogadta a négyfõs csapatokat, harmadik és negyedik osztályosokat, valamint a felsõ tagozatos korosztályt. A Dél-Buda (XI., XII. és XXII. kerület) színeiben induló 464 csapat 1856 versenyzõje hat helyszínen köztük a Kempelen Farkas Gimnáziumban adott számot az együttdolgozás képességérõl. Kerületünk iskoláiból kilencven csapat 360 diákja versenyzett a helyi középiskola termeiben. A gimnazisták már korábban elhelyezték az útbaigazító plakátokat az iskola környékén, így mindenki idõben odatalált a verseny helyszínére. Két órától kezdve folyamatosan érkeztek a versenyzõk és az õket kísérõ tanárok, szülõk, azonban a diákok szakszerû és gyors útbaigazításának köszönhetõen mégsem volt fennakadás. A csapatok pillanatok alatt elfoglalták helyeiket a termekben, ahol már várta õket a felügyelõtanár. Az iskolarádióban elhangzó üdvözlõ szavak és a Himnusz közös eléneklése után, fél háromkor a versenyzõk hozzáláttak a feladatok megoldásához, a feladatlapok kitöltéséhez. A verseny érdekessége, hogy a csapattagok együtt, egymást segítve és támogatva töprenghetnek a helyes válaszokon, ötleteiket, megoldási javaslataikat megbeszélhetik egymással, de hogy idõt nyerjenek, szét is oszthatják a feladatokat maguk között. A hatvanperces megmérettetésen a csapatoknak 13 kérdésre meg kellett keresniük a felkínált öt lehetõségbõl a helyes választ vagy válaszokat, és a tizennegyedik feladatot ki kellett dolgozniuk. A még nem végleges eredménylista alapján a hetedik és nyolcadik évfolyamokon várható kerületi eredmény. A Dél-Buda versenyzõi közül az elsõ hat hely valamelyikére két bartókos, két gádoros és három kempelenes csapat esélyes. Az eredményhirdetésre az elsõ hat helyen végzett csapatok kapnak meghívást, melyre október 25-én kerül sor a XII. kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. Az országos döntõn, november 27- én a területi verseny elsõ helyezettjei vehetnek részt. A szervezõk 2004 õszén indították útjára ezt a különlegesnek számító matematikaversenyt, igaz, akkor még csak Budapest három kerületében. Egy évvel késõbb már anyanyelvi versenyt is szerveztek. Az eltelt hat év alatt egyre több iskola jelezte részvételi szándékát matematikából és anyanyelvbõl is, és az eredetileg felsõ tagozatos diákok számára kiírt versenyekhez a harmadik és negyedik osztályosok csapatai is csatlakoztak. Mára már országos megmozdulássá vált mindkét csapatverseny, melynek mottója: Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben. T.A. Mészáros Márk a Budafóka SE úszószakosztályának kiválósága a Magyar Válogatott tagja lett. Részt vesz a december 10-12. között, Belgrádban megrendezésre kerülõ, Közép-Európai 8 Nemzet Kupáján. A Magyar Válogatott színeiben 400 vegyesen, 50 gyorson, 200 vegyesen, valamint 4 x 100 és 4 x 200 gyorsváltóban indul.

12 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó Kertészkedjünk! Kertészeti tanácsok október közepére 2010. október 21. Október közepén már érezhetõen visszaesik a hõmérséklet. A kertekben, parkokban a lombok elsárgulnak, lehullnak. A növények nyugalmi állapotba kerülnek, és ekkor kezdõdhet a kinti növények átültetése, telepítése, metszése, ápolása. Hogyan kezdjük el kertünk õszi ápolását? Nézzük meg kertünket több oldalról (terasz, kapubejáró, ház ablaka). Gondoljuk végig, hogy mi is a célunk a kertünkkel? Növényeinkkel általában kettõs célt szeretnénk elérni díszítsen egész évben és persze a szomszéd se lásson be hozzánk. Ahhoz, hogy egész évben díszítõ növényeink legyenek, akkor az örökzöldek és a fák tervezésével kezdjük. Ennek oka, hogy nagy felületen díszítenek, így meghatározzák kertünk alakját, elrendezését. Érdemes elsõként a kerítés mentén kialakítani az élõ sövényeket, majd második lépésként a kert fontosabb helyeire fákat/gyümölcsfákat telepíteni. Sövény Bizonyára önben is felmerül a kérdés, hogy miért éppen õsszel ültessünk? Ahhoz, hogy a növényeink nagyobb eséllyel megeredjenek kertünkben, az optimális idõpont, amikor már nem hoznak új hajtásokat, gyökerük sem fejleszt már újabb hajszálgyökereket. Elsõ lépés a növények kiválasztása, vásárlása. Fontos, hogy olyan helyen, faiskolában vásároljunk, ahol a szép, látványos növények mellett szakértõ eladók is segítségünkre vannak. Már hallom is a kérdést: milyen örökzöld sövénynövényt vásároljak? Tuját? Igen, a köztudatban minden örökzöld sövény tuja. Engedje meg, hogy egy kis segítséget adjak az egyre szélesedõ választék eligazodásában. A tuják (Thuja occ.) elterjedtebb fajtái a Smaragd, a Columna, a Brabant. Hazánkban a Smaragd a legelterjedtebb, mely kúp alakú, de nyírható. Klímánkon a legellenállóbb a Brabant, oszlopos növésû, nyírásra kiválóan alkalmas fajta. A leyland ciprus (Cupressocyparis leylandii) Ez az általánosan használt sövénynövény egy színfoltot is képez kertünkben a hamvaskék színével. Nagyon kedvelt gyors növekedésû, magassága a 4-5 métert is eléri. Utóbbi években egyre kedveltebb örökzöld sövénynövény a hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana Leylandii ). Nem véletlen, hiszen roppant intenzív a növekedése, mind szélességében, mind pedig magasságában. Évente 1 1,5 métert nõ, így gyorsan takar. Nagy térigénye miatt kevesebbet kell ültetni ebbõl a fajtából, így gazdaságosabb is. Ha sikerült dönteni és megvásároltuk sövénynövényünket, akkor kezdõdhet az ültetés?! Fontos! Ne feledkezzünk meg a marhatrágyáról és a földrõl. Ne csupán díszítsen, termése is legyen. Gyümölcsfák ültetésének is az õsz optimális ideje. Vásárolhatunk szabadgyökerû vagy ún. konténeres gyümölcsfákat. Faiskolákban roppant széles a választék cseresznye, meggy, barack, szilva, egyebek között is. Fontos! Ott vásároljunk, ahol szakértõ eladó segít eligazodni a fajtarengetegben. A növények nem csak kertünk, de lakásunk díszei is lehetnek. Nagyon kedveltek a levéldísznövények, közülük is a kevésbé igényes, de mutatós a Dracéna, a Yucca, az Areca fajtái. Fény- és vízigényük egyaránt közepes, így szépen fejlõdnek a világosabb kertes házakban és a lakóparkokban egyaránt. Bõvebb információk és akciók a www.fitoland.hu hírek oldalon. Segítünk! Dísznövényekkel kapcsolatos kérdéseit írja meg nekünk a grof@fitoland.hu e-mail címre. Illusztráció GRÓF MÁRIA FITOLAND KFT. WWW.FITOLAND.HU LOMBHULLATÓ CSERJÉK ÉS LEYLANDI CIPRUS! Most! 20% Illusztráció Illusztráció Lombhullató cserjék óriási választékban, Leylandi ciprusok többféle méretben! Most! 20% Az akció 2010. október 21-tõl november 3-ig, illetve a készlet erejéig tart. FitoLand Dísznövénykertészet, Bp., XXII. ker. Rókales u. 2-4., a 70-es út mellett a Szoborparknál. Nyitva: mindennap 8.00 18.00 között. www.fitoland.hu

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 13 Hiperbár oxigénterápiával elkerülhetõ az amputáció! 22 éve tartó cukorbetegség szövõdményeként a jobb lábamon érelzáródás alakult ki és lábujjaimat amputálni kellett, de a mûtétet követõ egy évben nem gyógyult be a seb az amputált végtagrészen meséli T. János 58 éves páciens. Az elégtelen vérellátás következtében a lábszáron és a seben folyamatosan visszatérõ gyulladás miatt a sebész a végtag térd alatti amputálását javasolta. Feleségem ekkor talált rá a Hiperbár oxigénterápiára. A terápia során belélegzett orvosi tisztaságú oxigén hatására a lábam vérellátása látványosan javult: az addig sötét, láthatóan rossz vérellátású lábszár lassanként visszanyerte bõrszínét és a seb fokozatosan öszszehúzódott. A 17 kezeléses terápia után a sebészem nem hitt a szemének. Az amputáció elmarad! mondta. Azóta rájöttem, hogy a körültekintõ életmód, mozgás és vércukor-ellenõrzés mellett van remény a gyógyulásra. Ez a Hiperbár oxigénterápia! A nem baleset okán végzett lábamputációk 70 százaléka cukorbetegség-eredetû, és évente négyezer lábat kell amputálni Magyarországon a diabétesz szövõdményei miatt, pedig a Hiperbár oxigénterápiával minden harmadik ilyen mûtét elkerülhetõ lenne. A cukorbetegek krónikus, nem gyógyuló sebei változó mértékben, de mindig oxigénhiányosak. A sebgyógyulás szempontjából lényeges élettani folyamatok oxigént igényelnek, azonban a cukorbetegség miatt a végtag vérkeringése elégtelen, így nem juthat a sebgyógyuláshoz szükséges elegendõ mennyiségû oxigén a fekélyes testrészhez. A Hiperbár oxigénterápia alatt a betegek egy speciálisan kialakított, nyomásálló (úgynevezett keszon) kamrában, a normál légköri nyomásnál másfélszer-kétszer nagyobb nyomáson orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be maszkon keresztül. A megnövelt nyomás és a 100%-os oxigén hatására a beteg vérében az oldott oxigén szintje a normálértéknek akár a hússzorosára is növelhetõ. A jobb oxigénellátottság miatt javul a vérkeringés, a sejtek anyagcseréje jelentõsen felgyorsul, beindul a sebgyógyulás, a fekély összehúzódik és ezzel elkerülhetõ az amputáció. A Hiperbár oxigénterápia ezen felül közel húszfajta betegség kezelésére alkalmas, jelentõs javulás érhetõ el többek között csonttörés, agyvérzés, migrén, fülzúgás betegség esetén, de a plasztikai mûtétek utáni szebb és gyorsabb sebgyógyulást is elõsegíti. Magyarországon már több mint öt éve elérhetõ ez a speciális gyógymód, melyet Európában kétszáz kórházban alkalmaznak eredményesen. A klinikai vizsgálatok szerint a nagynyomású oxigénterápiával kiegészített kezelések során a betegek közel 80%-ánál jelentõs javulás érhetõ el. A páciensek ebben az évben alapítványi támogatás mellett 40%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a kezeléseket. A Hiperbár oxigénterápiáról az érdeklõdõk bõvebb információt kaphatnak a www.baromedical.hu weblapon, illetve a budapesti Hiperbár Centrum 06 (1) 392-0376 és 06 (30) 269-9436-os telefonszámán. (x)

14 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. GEBE Víz-, gáz-, fûtésszerelés, duguláselhárítás. 207-2850, 06-30-949-2052 06-30-942-0064. www.gebeviz.hu Aprók Televíziók, LCD, PLAZMA gyorsszerviz mindennap. Tel.: 06-70-246-5049. Autósiskola ingyenes elmélettel. Jogosítványosoknak gyakorlóórák. Tel.: 06-30-949-4416. Tévéjavítás azonnal helyszínen! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával. Tel.: 06-20-410-6393. LAKÁSFELÚJÍTÁS egy kézbõl. Villany-, víz-, gáz-, fûtésszerelés, burkolás, festés, tapétázás, gipszkartonozás, dryvitozás. Tel.: 06-30-269-9585. KÉMÉNYBÉLELÉS hagyományos, turbós, kondenzációs készülékekhez. Szerelt kémények építése (kandallóhoz is). Tel.: 06-30-269-9585. TETÕSZERVIZ! Építés, bontás, felújítás, javítás, tetõtér-beépítés, bádogozás. Tel.: 06-30-269-9585. Törtarany, ezüst felvásárlás a napi legmagasabb áron készpénzért. VII. ker., Wesselényi u. 19. (Régiségbolt). Tel.: 317-9938. MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelõ E.K. KFT. Bojlerjavítás, -csere, vízkõtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! : 207-2928, 06-20-911-2679 IKEA-típusú beépített szekrények, konyhabútorok méretre gyártása legolcsóbban. Pl. könyvszekrény: 228 80 28 cm 13 800 Ft. Igényes munka, rövid határidõ. Tel.: 376-8485, 06-30-368-1354. KONTÉNERES sitt, sóder, homok, törmelék, zöldhulladék-szállítás. Tel.: 06-209-444-759 VILLANYSZERELÕ Kisebb munkákat is vállalok. Pálfi Zoltán 06-30-94-76-036 Édesanyám mellé gondozót keresek, nem szakképzettet. XXII. Rózsavölgy, tel.: 06-30-628-5799 Régi motort vennék, üzemképtelent is. Tel.: 06-70-211-2092 KÖLTÖZTETÉS, fuvarozás, konténeres sittszállítás. Tel.: 228-0758, 06-20- 9253-915 Számlaképes nyelvtanár angol és francia nyelvbõl egyéni és kiscsoportos oktatást vállal. Tel.: 424-7403, 06-20- 324-2731. Fém- és papírpénzeket, kitüntetéseket, képeslapokat, fotókat, leveleket, bélyeget, könyveket, dísztárgyakat, egyéb régiséget vásárolok gyûjteményembe. Hétvégén is! Tel.: 06-20-947-3928. Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat jegyzõje pályázatot ír ki informatikus munkakör betöltésére Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvõképesség, büntetlen elõélet, fõiskolai vagy egyetemi szintû informatikai végzettség, Windows Server 2003, 2008 szerverek és tartományok alapos ismerete, illetve ezek adminisztrálásában szerzett gyakorlat, hálózati ismeretek. A pályázat tartalmazza: a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okirat másolatát, a pályázó eddigi munkahelyeinek, munkaköreinek és szakmai tevékenységének ismertetését. A pályázatokat 2010. november 3- ig a polgármesteri hivatal Humánpolitikai Irodájához Informatikus jeligével lehet benyújtani az alábbi postai vagy e-mail címre: E-mail: hegedusk@bp22.hu Postai cím: 1221 Budapest, Városház tér 11. AUTOMATA- MOSÓGÉP-JAVÍTÁS garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool stb. Hétvégén is! : 207-3971 LEGYEN ÖNNEK IS PÁRJA! Társkeresõ Iroda Fényképes és színvonalas adatbázissal! Ez nem internet, ez valóság! Tel.: 06 (30)-217-5151 Randevúzzon még MA! VILL-COMPUTER KFT. Nyitva: 0 24 óráig! Villanyszerelõ Gyorsszolgálat: 06-30-951-3828 Számítógép laptop szerviz: 06-30-524-0572 Bojler, hõtárolókályha, szauna szerviz: 06-70-654-7913 www.vill-computer.eu Új épület kivitelezése, régi épület felújítása. Teljes szakipari munkák garanciával. Ingyenes felmérés. Kisebb munkát is vállalunk. Szili Tibor: 06-30-364-4100, 06-1-207-0527. Hitelsarok Jelzálog bejegyzésének díja cégünk ajándéka. Magán és céges hitelek. Széchenyi kártya. Teljeskörû hitelügyintézés közvetitõi díj nélkül. Tel.: 06-70-525-9111, 06-20-930-9678 Társasházkezelést, közös képviseletet vállalok! OKJ-a szakképesítésem, gépésztechnikusi végzettségem, 5v éves gyakorlatom és költségtakarékos megoldásaim vannak gyorsszolgálati és jogi háttérrel! Bálint László, Budatétény, 06-20-492-7942 Horvát nyelvtanfolyam Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Horvát Kisebbségi Önkormányzata 1221 Budapest, Tóth J. u. 47. sz. alatti irodában az elõzõ évhez hasonlóan újra, horvát nyelvtanfolyamot indít november elejétõl, kezdõk részére. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámokon: 06 (70) 459-3226, valamint 06 (30) 996-0460. Széchenyi-kártya ügyintézés! Dél-Budán egyedül az Ipartestület székházában igényelhet és hosszabbíthatja meg Széchenyi-kártyáját. Bõvebb információ: 06-30-228-8090, 06-30-343-7139. MINÕSÉGI GYERMEK CIPÕK SZÉLES VÁLASZTÉKA. ÚJ CIMÜNK: 1221 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS U.6. TELEFON: 06-30-244-8681 Budafoki fogtechnika Fogsorok, hidak, koronák készítése, javítása elérhetõ áron. Alsó-felsõ kivehetõ fogsor már 45 ezer Ft-tól. Teljes fogorvosi ellátás. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. Cím: XXII., Budafok, Mezõ u. 13. Tel.: 226-0373 A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Fõszerkesztõ: B. Walkó György Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzata Felelõs kiadó: Paál Anita Munkatársak: Hajnal Éva, Kenesei Gábor, Papp Tibor Szerkesztõség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon/fax: 482-0189 E-mail: ujsag@bp22.hu A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában (Városház tér 11.) Telefon: 229-2611/108 mellék, illetve: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7. Tel.: 237-5060 Telefon: 06-20-436-6612 Nyomdai elõállítás: Ringier Nyomda HARBOR PARK 1225 Budapest Campona u. 1. Tel: +36-1-207-8130 Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomdaigazgató

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 15 Programajánló RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Budapest, Ady Endre út 25. Tel.: 226-8553, e-mail: info@rozsavolgyegyesulet.hu Köszönet a türelmes és körültekintõ rózsavölgyi lakosoknak, akik fegyelmezetten, csoportosítva, a kijelölt idõpontban rakták ki lomjaikat! És köszönet a gyors elszállításért, takarításért! Heti, rendszeres programjaink: hétfõ 18 óra torna, kedd 19 óra jóga, csütörtök 16.30 gyermektáncház, 18.15 pingpong. Könyvtárunk nyitva tartása: hétfõn és csütörtökön 15 17-ig várja két önkéntesünk az olvasni szeretõ völgyieket! Október 22-én, nemzeti ünnepünkön, a kerületi koszorúzáson veszünk részt. Csatlakozzon ön is! www.budafok.hu Október 30-án, szombaton 18 órakor Rózsavölgyi Esték A szent király kultusz kialakulása (Szent István, Szent Imre, Szent László), elõadónk: dr. Varga Tibor jogtörténész. Belépõ: 600 Ft/fõ. November 6-án, szombaton 10 órakor síppal, dobbal, zeneszóval. Játékos foglalkozás babáknak, mamáknak, óvodásoknak, kisiskolásoknak, Belejné Agócs Emíliával. 20 órától Lúdas bál a vidám, táncos estén újra játszik a Spárga zenekar. Belépõ: 1800 Ft/fõ. Asztalfoglalás október 30-ig, Balogh Ágnes 06 (20) 350-8232. Baross Gábor Telepi Polgári Kör BUDAPEST XXII. ker., XVI. u. 22. A Baross Gábor Közösségi Könyvtár nyitvatartási ideje: hétfõn 13 18 óráig, valamint pénteken 11 16 óráig. Zenés családi torna: Sümegi János, minden csütörtökön 18 19 óráig. Nagytétényi Polgári Kör Szelmann-ház (Nagytétényi út 306.) Tel.: 207-5862, www.nagytetenyiek.hu Október 30-án Bánhidi Petra jótékonysági tangóestje, november 20-án Erzsébet Katalin-bál. Állandó programok: Foltvarró, kézimunkaszakkör: minden páros héten pénteken 14.00 16.00-ig, vezeti: Szárazné Becze Anna, Nusi Bélyeggyûjtõ klub: péntek 16.00 18.00-ig, vezeti: Szlabey Gábor Saolin kungfu: hétfõ, szerda 19.30 20.30-ig, vezeti: Kovács Géza többszörös magyar bajnok, háromszoros világbajnok Jazzbalett, majorette: kedd 16.30 19.30, szerda 16.00 19.30, csütörtök 15.30 18.30, péntek 15.00 18.30-ig, különbözõ korosztályoknak, vezeti: Bánhidi Petra többszörös Európa- és világbajnok, 2004. év világelsõ táncosa Versenytánc: csütörtök, péntek 18.30 20.30-ig, vezeti: Betz Attila, a Profi Tánc Sport Szövetség elnöke Nyugdíjasklub: minden hónap elsõ hétfõjén zenés rendezvény, minden hónap harmadik hétfõjén klubnap: 16.00 19.00-ig, vezeti: Kovacsics Lászlóné klubvezetõ. Tétény Rex Asztaltársaság: minden csütörtökön 18.00 21.00-ig Cserkészek összejövetele: minden hónap elsõ keddjén Családi vasárnap. minden hónap második vasárnapján 14.00 órától, vezeti: Landi János Kártyások klubja: minden héten hétfõn 16.00 19.00-ig Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete székház 1222 Budapest, Tóth József utca 45., telefon: 229-3812, fax: 226-4226 Aktuális programjainkról, egyesületünk életérõl, a velünk összefüggõ eseményekrõl tájékozódhatnak a honlapunkon: www.baratikorok.hu, de felvehetik velünk a kapcsolatot az info@baratikorok.hu e-mail címen is. Törpördög és Tinitündér Tánc Tanoda közkívánatra! Test- és lélekkarbantartó táncos torna felnõtteknek! Október 1-jétõl indulunk! Idõpont: kedd csütörtök: 19.15 20.15, tandíj: 7000 Ft/hó, vagy 1100 Ft/alkalom! Információ: 06 (20) 586-9818. Tanfolyamok Hastáncoktatás hétfõ, szerda 16.30 20.00. Tanfolyamvezetõ: Diófási Orsolya. Budafoki Kempo hétfõ, csütörtök 18.30 20.00; péntek 19.00 20.30. Tanfolyamvezetõ: Kiss Antal. Capoeira kedd, csütörtök 16.00 17.00, szerda 15.30 16.30. Tanfolyamvezetõ: Horváth Tamás. Törpördög és Tinitündér Tánc Tanoda óvodásoknak (2,5 5 éves korig) mûvészi torna balett alapokkal kedd, péntek 15.15 19.00, balettelõkészítõ (6 8 éves korig). Balett II. hétfõ 15.15 18.30, csütörtök 15.45 19.15. Tanfolyamvezetõ: Perényi Nóra. Érdeklõdni: www.tanctanoda.hu. Fejlesztõ torna kedd, szerda, péntek 17.00 19.00. Beiratkozás: folyamatosan. Elsõ foglalkozás: 2010. augusztus 24. Tanfolyamvezetõ, fejlesztõpedagógus: Szabó Csilla. Hatha jóga hétfõn 9.00 10.30, tanfolyamvezetõ: Bartal Lászlóné. Intimtorna. Tanfolyamvezetõ: Bartal Lászlóné. Nõi alakformáló torna kedd 18.30 19.30 óra, csütörtök 17.15 18.15 óra között. Tanfolyamvezetõ: Karakai Márta. Versenytánc tánciskola kezdõknek: vasárnap 16.00 17.00 óra. Tánciskola haladóknak: vasárnap 17.00 18.00. Tanfolyam díja: diák 6000 Ft/8 alkalom. Felnõtt: 8000 Ft/8 alkalom. Versenytánc hobbi szerda, péntek 17.00 19.00. Standard és latin-amerikai szerda, péntek 17.00 19.00, vasárnap 18.00 19.00. Tanárok: Závodszky F. Zsuzsanna, Vass Zsolt. Egyéni foglalkozásoknál érdeklõdni: 06 (30) 506-3740. Kismama jóga csütörtök 10.00 11.00-ig. Jelentkezés folyamatos, tanfolyamvezetõ: Keszi Ildikó. TÁ-TI-KA Babazene. Hangszeres foglalkozások: 0 4 éves korig minden csütörtökön 9.15-tõl és 10 órától, folyamatos csatlakozási lehetõség. Tanfolyamvezetõ: Vassné Varga Ágnes. Jelentkezés, információ: 06 (20) 469-5253, info@tatikazene.hu Fa kalinka kézmûves-foglalkozás hétfõ 17.00 18.00. Elsõ foglalkozás: 2010. szeptember 13. Tanfolyamvezetõ: Csiszér Jolán. Élménytanulás angolul 1 éves kortól kisiskolás korig. Ingyenes bemutatkozó foglalkozás: 2010. október 4. (hétfõ) 15.00 17.00. Normál foglalkozások: hétfõn 15.00 17.00-ig, csütörtökön 9.00 10.00 óráig. Jelentkezés, információ: 06 (20) 350-7079, www.teachmeteddy.hu Ipartestület székház (1221 Bp., Mária Terézia u. 60.) programjai: ERZSÉBET-KATALIN-NAPI BÁL: november 27-én 19 órától. Élõ zene, vacsora, tombola, meglepetésmûsor, hajnalig tartó mulatozás. A belépõjegy ára: 3700 Ft. Bruno Gröning Baráti Kör: november 8-án 16 órától. Állandó programok: Társastáncoktatás gyerekeknek: Minden pénteken 16.00 órától. Mûvészi torna és balettképzés: 3 éves kortól. Hétfõnként 16.30 órától és 17.15 órától. Vezeti: Galambos Szilvia Gyerekjóga: szerdán 17 órától.vezeti: Döbrönte Katalin Baba-mama jóga és csecsemõmasszázs: csütörtökön 15.30-tól, 2 hónapos kortól.vezeti: Burka Katalin védõnõ Integrál jóga tanfolyam: minden kedden 18.00, 19.00 és 20.00 órától. Vezeti: Demes Tibor Angol nyelv kisgyermekek részére: minden csütörtökön 17.00 órától. Zsírégetõ torna: hétfõn és pénteken 18 órától. Callanetics: hétfõnként 19 órától. Karate: kedden és csütörtökön 18 órától. Ringató: minden csütörtökön 9.30 órától és 10.15 órától. További információért, kérjük hívja a 06-30-261-6770-es telefonszámot vagy látogassa meg honlapunkat: www.ezustplatan.hu

16 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21. Rendõrségi hírek Kapunyitót loptak Október elsején, az Ady Endre úton lévõ társasház úttest melletti kapubejáróra felszerelt kapunyitó berendezését valaki leszerelte. A szerkezet kettõ darab motoros karból, illetve egy elektronikus vezérlõbõl állt, amiket leszereltek a helyérõl, és a hozzá tartozó vezetékeket levágták. Lopási kár kb. 700 000 Ft. Fúrógépeket vittek el A Ringló utcában október 3-án a tulajdonos arra ébredt, hogy a garázsajtó résnyire nyitva van, és abból hiányzik a zárszerkezet. Az utcára nyíló garázs ajtajának zárszerkezetét törték fel, és azt elvitték. A sértett bement a garázsba, ahol azt tapasztalta, hogy onnan eltûnt egy Bosch akkumulátor, 2 db márkás fúrógép, egy bontókalapács, 3 db sarokcsiszoló, egy láncfûrész és a hozzátartozó élezõ. A cselekménynyel okozott lopási kár kb. 300 000 Ft, rongálási kár kb. 5000 Ft. Baromfikkal távoztak Október 8-án a bejelentõ a Diótörõ utcában arra lett figyelmes, hogy a hátsó kerítés ki van vágva és az ott található almafáról az alma le van szedve, valamint a baromfiudvarból hiányzik 2 db kacsa és 3 db tyúk. Lopási kár 30 000 Ft, rongálási kár 5000 Ft. Vashulladékért jöttek, notebookot vittek A Római utcában október 10-én 12 óra körüli idõpontban 4 roma származású férfi szólította meg a sértettet azzal az ürüggyel, hogy vashulladékot gyûjtenek. A 4 férfit önként beengedte a telekre, majd hátramentek a kertbe és megmutatta nekik, hogy mit vihetnek el. Ketten folyamatosan mászkáltak ide-oda és hordták ki a fémhulladékot, a másik kettõ pedig szóval tartotta õt. A szomszédjának feltûnt, hogy a házban valaki motoszkál. Azonnal benyitott az ajtón, ahol egy fiatal roma származású személyt látott, amint az egyik szekrény fiókját kihúzza. Azonnal rászólt, hogy mit csinál itt, mire a férfi az ajtóban õt félrelökve futásnak eredt a kertkapu irányába. A távozó férfiak közül egy személyt tudott visszatartani. Azonban egy pillanatra félrenézett, mire a viszszatartott férfi futásnak eredt a kertkapu irányába, és azt látta, hogy beszáll egy Opel Vectrába. A ház nappalijából 1 db Sub típusú notebookot vittek el, melynek értéke kb. 70 80 000 Ft volt. KÖSZÖNET A TÁMOGATÁSÉRT A Budai Nagy Antal Gimnázium mellett mûködõ, A Jövõ Nemzedéke Alapítvány címére az APEH 2009-ben 1 531 102 Ft-ot utalt át támogatóink jövedelemadójának 1%-ából. Az összeget az alapítvány kuratóriuma kérvények és javaslatok alapján a következõkre fordította: kiemelkedõ teljesítmények könyvvel való jutalmazása, diákcsere-kapcsolatok, külföldi tanulmányi utak, továbbképzések, tanfolyamok, a diákönkormányzat éves táborozása, a ZÖLDÖK továbbképzései és táborai, az egészséges életmód iskolai tábor programjának támogatása. Köszönjük mindazoknak, akik segítettek céljaink megvalósításában. Kérjük, hogy ebben az évben is ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunknak. 1% Adószámunk: 19652856-1-43 Bankszámlaszámunk: 11722003-20067395 Köszönettel A Jövõ Nemzedéke Alapítvány Kuratóriuma Barossi Palánták köszönete Örömmel tájékoztatom önöket, hogy a Barossi Palánták Óvodai Intézményt Segítõ Alapítvány számlájára 2009. évben összesen 406 083 Ft folyt be. Ebbõl az összegbõl a gyermekcsoportoknak képességfejlesztõ játékokat és bútorokat vásároltunk. Szeretnénk megköszönni anyagi támogatásukat, és kérjük, hogy jövõre is támogassák óvodánk alapítványát személyi jövedelemadójuk 1%-ával. Köszönettel: Babos Csabáné, az alapítvány elnöke Meghívók A Nagytétényi Polgári Kör idén is méltóképpen kíván megemlékezni az 1956-os forradalom évfordulójáról. A hagyományoknak megfelelõen, 2010. október 23-án 9 órakor koszorúzási ünnepséget tartunk. A koszorúzás helyszíne: Szelmann-ház (1225 Budapest, Nagytétényi út 306.) falán elhelyezett emléktábla elõtti terület. Szeretettel várjuk rendezvényünkre kerületünk lakóit. Meghívó a Kempelen Farkas Gimnázium felvételi tájékoztatójára Sok szeretettel várjuk a negyedik osztályos diákok szüleit 2010. november 22-én, hétfõn a gimnázium épületében 18 órakor kezdõdõ felvételi tájékoztatóra. A megbeszélésen részletes tájékoztatást adunk nyolc évfolyamos gimnáziumunk programjáról, a felvételi eljárás folyamatáról, az ezzel kapcsolatos fontos határidõkrõl, szülõi feladatokról. A bemutatóórákkal egybekötött nyílt napunk 2010. december 8-án, szerdán lesz. Ezúton hívjuk fel a felsõbb évfolyamos, elsõsorban a pályaválasztás elõtt álló, jó képességû nyolcadikos diákok szüleinek figyelmét arra, hogy különbözeti vizsgával a gimnázium felsõbb évfolyamainak osztályaiba is veszünk fel diákokat. A különbözeti vizsgáról az iskola honlapján vagy a gimnázium titkárságán személyesen lehet érdeklõdni (1223 Budapest, Közgazdász u. 9 11.; tel.: 362-2114). Bánky Judit igazgató Budafoki Evangélikus Egyházközség November 7-én, vasárnap ünnepi istentisztelet a templomban az új lelkészlakás felszentelése alkalmából. Bence Imre esperes szolgál, igét hirdet Fabiny Tamás püspök. Vojnovich Huszár-Villa október 28., csütörtök 19.30 Klasszikusok fuvolával és vonóval A Fodor Kamaraegyüttes és Somos András estje. A mûsoron Beethoven és Mozart mûvei. Jegyrendelés: 362-1606; www.jegymester.hu November 14., vasárnap 19.30 Dr. Balázs Boglárka gégész fõorvos, foniátriai szakember, kiváló elõadómûvész estje Zongorán közremûködik Auth Ede. Az esten megismerhetik élettörténetét, kedvenc verseit és dalait. Jegyrendelés: 362-1606; www.jegymester.hu

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 17 Felhívások Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata a hagyományoknak megfelelõen idén is felállítja a Mindenki karácsonyfáját a Savoyai Jenõ téren, a Nagytétényi Nagyboldogasszony Plébániatemplom kertjében és a Bartók-lakótelepen. Várjuk mindazok jelentkezését, akik fel kívánják ajánlani a fenyõfájukat erre a célra. Fontos tudnivaló, hogy kizárólag a XXII. kerület területén, magántulajdonban lévõ fát lehet felajánlani. A fa kivágásáról és szállításáról az önkormányzat gondoskodik. A felajánlásokat a polgármesteri kabinet 229-2687-es telefonszámán lehet bejelenteni. A Magyar Vöröskereszt XXII. Kerületi Szervezete szeretettel meghívja önt rendhagyó õszi szociális akciójára! Az akció alkalmával 1 db általunk biztosított zsákot tölthet meg tetszése szerint ruhával, cipõvel és játékkal. Az ön által kiválasztott termékekért mindösszesen 1250 Ft-ot kérünk bedobni a Vöröskereszt perselyébe. A befolyt összeget minél bõségesebb karácsonyi ajándékcsomagjaink elkészítésére fordítjuk. Helyszín: 1221 Bp., Anna u. 2. (templom mellett). Megközelíthetõ a 47-es villamossal, 114-es, 214-es, 213-as, 141-es, 58-as, 33-as és a 233E buszokkal a Savoyai Jenõ térnél. Idõpontok: 9 16 óráig az alábbi napokon 2010. okt. 27. 2010. nov. 3. 2010. nov. 10. 2010. nov. 17. 2010. nov. 24. Minden kedves érdeklõdõt szeretettel várunk! A fentiekrõl bõvebb felvilágosítást szerdai napokon 9 16 óráig a 06 (1) 229-2309-es telefonszámon adunk. Az Árpád Utcai Általános és Német Nemzetiségi Iskola 2012-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából rendezvénysorozatot szervezünk, és évkönyvet adunk ki, amelyeknek elõkészítéséhez várjuk azok jelentkezését, akik valamilyen formában kötõdnek az intézményhez, és szívesen megosztanák velünk az iskolával kapcsolatos élményeiket. Várunk mindenféle korabeli dokumentumot, bizonyítványokat, fényképeket, osztályképeket, érdekes információkat, továbbá olyan emlékeket, amelyek a XXII. kerületi német sváb hagyományokhoz is köthetõk. Kapcsolat: Dékány Tamásné igazgatóhelyettes: arpadisk@hawk.hu, tel.: 06 (1) 229-3510, 06 (20) 339-3213. Az önkormányzat Szociális Szolgálata Prevenciós Programot szervez. Az Elsõ Kézbõl Mozgalom a kerületben lakó emberek élethelyzetének és szociális kapcsolatainak javítását tûzte ki céljául. A program elsõ lépéseként a társasházak közös képviselõinek megkeresését, a velük való együttmûködés lehetõségét, a személyes kapcsolatokban rejlõ erõk összpontosítását tervezzük. Ennek érdekében kérjük a társasházak közös képviselõit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Szociális Szolgálattal. Kapcsolattartó: Harmath Istvánné, 06 (20) 383-4836; e-mail: vezeto@xxiiszocszolg.hu Vízhálózat öblítése Nagytétényben és Budatétényben November 2. és 6. között a Fõvárosi Vízmûvek hálózatöblítést végez Nagytétény és Budatétény területén. A munkálatok idején vízzavarodásra és nyomáscsökkenésre kell számítani. Vízhiány is elõfordulhat. A lakosság érdekében az öblítést az éjszakai órákban végzik. Kora reggeli laborvizsgálat a betegek érdekében! A Káldor Adolf utcai szakrendelõben a megszokottnál korábban, már reggel fél héttõl mehetnek laborvizsgálatra a betegek. ADél-budai Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. ezzel is enyhíteni próbál a reggeli zsúfoltságon. A betegeknek ugyanis éhgyomorral kell vizsgálatra jelentkezniük, ezért többségük általában korán reggel érkezik. Most hamarább túlesnek a vérvételen. A háziorvosi rendelõben is van vérvétel, ez is a járóbeteg-szolgálat része. A levett vért a szolgálat gépkocsival viteti a laborba, és a háziorvoshoz vissza is viszik a kiértékelt leletet. Ezzel is idõt takaríthatnak meg a betegek. Cukorbetegek figyelmébe Gyógyszerforgalmazás megszüntetése Az Európai Gyógyszerügynökség tudományos bizottsága a cukorbetegek számára alkalmazott Avandia, Avandamet és Avaglim nevû gyógyszerek forgalmazását felfüggesztette az Európai Unió gyógyszerpiacán. A betegek ezen gyógyszerekrõl történõ más hatásos gyógykezelésének átállítására diabetológus szakorvos vizsgálata szükséges. Ezért a Dél-budai Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. (1221 Bp., Káldor Adolf u. 5 9.) 2010. október 21-tõl november 25-ig terjedõ idõszakban, csütörtöki napokon 14 20 óra között plusz diabetológiai szakrendelést indít be. Kérjük azokat a kerületi cukorbetegeket, akik eddig a fentebb felsorolt gyógyszerek valamelyikét szedte, hogy a megfelelõ átállítás céljából a rendelõintézet betegirányítójában kérjenek elõjegyzést erre a rendelésre. Korszerûsítés az ügyfélszolgálatokon Két napra bezárnak a személyes ügyfélszolgálati irodák, több napig szünetel a telefonos és az online ügyfélszolgálat is. Az idõszakos ügyfélszolgálati zárás a következõ irodákat és szolgáltatásokat érinti: a telefonos és online ügyfélszolgálat október 29., péntek 17 órától november 4., csütörtök reggel 8 óráig nem elérhetõ. Három budapesti irodánk október 29-én, pénteken a megszokottnál egy órával korábban, 17 órakor zár. November 2-án, kedden és 3-án, szerdán mindhárom iroda zárva tart. Az érintett irodák: Dél-pesti Ügyfélszolgálati Iroda 1191 Budapest, Üllõi út 201. (Europark) Észak-budai Ügyfélszolgálati Iroda 1011 Budapest, Batthyány tér 5 6. (Vásárcsarnok) Kelet-pesti Ügyfélszolgálati Iroda 1106 Budapest, Örs vezér tere 25. (Árkád) A másik három budapesti iroda kizárólag november 2-án és 3-án, kedden szerdán tart zárva. Ezek az alábbiak: Központi Ügyfélszolgálati Iroda 1081 Budapest, Fiumei út 9 11. Észak-pesti Ügyfélszolgálati Iroda 1139 Budapest, Béke tér 9. Dél-budai Ügyfélszolgálati Iroda 1117 Budapest, Fehérvári út 17. Október 29. és november 4. között a gázszivárgás- és hibabejelentés a 06 (1) 477-1333-as telefonszámon továbbra is zavartalanul mûködik! Irodáink és ügyfélszolgálati szolgáltatásaink 2010. november 4., csütörtök reggeltõl a megszokott nyitvatartási idõben állnak ügyfeleink rendelkezésére. Köszönjük ügyfeleink megértését! Fõvárosi Gázmûvek Zrt. FÕGÁZ Földgázelosztási Kft.

18 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó Hirdetmény 2010. október 21. A Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat mint tulajdonos megbízásából eladásra kínáljuk az alábbi XXII. kerületi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat. Cím Eladási ár (bruttó Ft) Foglaló (bruttó Ft) Bp. XXII., József A. u. 1/B 27 275 000 Ft 3 000 000 Ft 224579/1. hrsz., 1091 m 2 beépítetlen terület Bp. XXII., Panoráma u. 44. 28 378 350 Ft 3 000 000 Ft 220962/13. hrsz., 1155 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 55. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 294 800 Ft 4 000 000 Ft 220962/14. hrsz., 1640 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 57 59. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Panoráma utcában lévõ 40 515 930 Ft 4 000 000 Ft 220962/15. hrsz., 1649 m 2 beépítetlen terület (Panoráma u. 61. és 63. számmal szemben.) Az ingatlant a MOL Rt. bányaszolgalmi joga terheli. Bp. XXII., Barót köz 6. 32 000 000 Ft 3 200 000 Ft 220963/3. hrsz., felépítményes ingatlan (telek: 778 m 2, épület: 358 m 2 ) Bp. XXII., Klauzál u. 2 6. 6 200 000 Ft 600 000 Ft 229176/5/A/2. hrsz., pince (415 m 2 ) Bp. XXII., Alsósas u. 36. 8 900 000 Ft 890 000 Ft 223865/0/A/1. hrsz., lakás, tároló 47+20 m 2 Bp. XXII., Márvány u. 6. 10 700 000 Ft 1 100 000 Ft 223393. hrsz., lakóingatlan (telek: 362 m 2, lakás: 52 m 2 ) Bp. XXII., Nagytétényi út 342. 6 300 000 Ft 630 000 Ft (als. 1. és fszt. 2.) 232913/0/A/1., 3. hrsz., lakások 69 és 33 m 2 Bp. XXII., Olajhegy u. 5. 4 500 000 Ft 450 000 Ft 223481/0/A/1. hrsz., lakás 32 m 2 Bp. XXII., Nagytétényi út 313. 1 900 000 Ft 190 000 Ft 232515/0/A/9. hrsz., helyiség 19 m 2 A József A. utcai, a Temesvári és Panoráma utcai ingatlanok elõtt az utcában víz, villany, gáz, csatorna van, a Barót közben víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Barót közben lévõ 3 szintes lakóház (pince, földszint, tetõtér) kb. 60%-os készültségû, az ingatlan elõtt az utcában víz, villany, csatorna van, a gázt önerõsen kell megépíteni. A Klauzál utcai pince megközelítése a társasház utcafronti udvarrészén keresztül biztosított. A kétágú, átjárókkal összekötött, természetes szellõzésû pincében víz és villany van. A beépítetlen ingatlanok a helyszínen megtekinthetõek, a felépítményes ingatlanok megtekintésére elõzetes idõpont-egyeztetést követõen van lehetõség (tel.: 229-2337, Belkó Judit). Az ingatlanok közmûbekötésének költségei, a közmûfejlesztési hozzájárulások, valamint a telkeken esetlegesen lévõ alépítmények, építmények bontása a vevõt terhelik. További információ az övezeti elõírásokkal, a beépítéssel/átépítéssel kapcsolatban az Építéshatósági Irodától, a szabályozási tervvel kapcsolatban a Fõépítészi és Városrendezési Irodától, közmûvesítéssel kapcsolatban a Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodától a polgármesteri hivatalban (Bp. XXII., Városház tér 11.) kérhetõ. A fenti önkormányzati tulajdonban lévõ ingatlanok értékesítési feltételei: A megjelölt közmûvek a telkek és a Barót közben lévõ felépítményes ingatlan esetében az ingatlan elõtti közmûvet jelentik, bekötés nélkül. A Klauzál utcai ingatlannál a megjelölt közmûvek az ingatlanban bent vannak. Az egyéb közmûbekötések költségei (közmûvek felé fizetendõ + önkormányzat felé fizetendõ közmûfejlesztési hozzájárulás) a vevõt terhelik. Önerõs közmûépítés esetén minden költség a vevõt terheli. A vételiszándék-nyilatkozatot írásban kell benyújtani, megjelölve, hogy a vevõ melyik ingatlant kívánja megvásárolni. A kérelemben az elérhetõséget és a vevõ vagy vevõk adatait fel kell tüntetni (név, születési hely és idõ, anyja neve, személyi szám, adóazonosító, állandó lakcím, telefonszám). Amennyiben a vevõ értesítési címe idõközben megváltozik, úgy köteles arról az eladót haladéktalanul értesíteni. Amennyiben a szerzõdés aláírásáig további vételi szándék beérkezik, úgy a jelentkezõk között licitet tartunk, és a legtöbbet ajánlóval kötjük meg az adásvételi szerzõdést. Az adásvételi szerzõdés aláírásáig a bruttó vételár 10%-át kerekítve kell foglalóként csekken befizetni vagy átutalni a KÖSZ 22 Kft. számlájára. A szerzõdéskötés a KÖSZ 22 Kft.-ben (Bp. XXII., Kereszt u. 2.) történik. Az ingatlanoknál a teljes vételár kifizetése egy összegben a szerzõdés hatályossá válását követõen, az errõl szóló értesítés átvételét követõ 8 napon belül esedékes (6-8 hét). A szerzõdés hatályossá válik, ameny-nyiben a Fõvárosi Önkormányzat nyilatkozik, hogy nem él elõvásárlási jogával, mely jogot az 1991. évi XXXIII. tv. biztosítja számára. A nyilatkozat beszerzése az eladó kötelezettsége. ÉRDEKLÕDNI LEHET: KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft., 1222 Budapest, Kereszt u. 2. Tel.: 229-2337, fax: 229-2338, e-mail: info@koz22.hu. FÉLFOGADÁSI IDÕ: hétfõ 13.30 18.00, szerda 8.00 16.00, péntek 8.00 11.30.

2010. október 21. V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 19 Mostani rejtvényünkben egy világhírû tudós nevét rejtettük el. Vízszintes: 1. Észak-amerikai indián törzs. 5. A dzsungel könyvében szereplõ farkas. 10. Svéd férfinév. 11. Idõsnek ható. 12. Pimasz, népies szóval. 14. Vízpartok! 15. Let... be; a Beatles utolsó nagylemezének címe. 16. Pest egyik fele! 17. Chris...; brit rockénekes, gitáros. 19. Római 55-ös. 21. Szükséges. 22. Magyar származású amerikai atomfizikus, "a hidrogénbomba atyja" (1908-2003). 25.... anyó; Peer Gynt anyja. 26. A tetejére. 28. Lelkisegély-szolgálat, röv. 30. Papírra vet. 32. Hátrálni kezd! 33. Izmosodni kezd! 34. Kormányrendelet. 37. Fogyasztásmérõ. 39. Szédült, tompa. 40. Nagy testû papagájfaj. 41. Te. Függõleges: 1. Idegen férfinév. 2. Szárazföldnek vízzel határos része. 3. Fizimiska. 4. Ízeltlábúak fején lévõ, hosszú, vékony, páros érzékszerv. 5. A vértanúk városa. 6. Motort olajoz. 7. Félszeg! 8. Abcúg! 9. Gyümölcsöt szárít. 11. Egykori hosszmérték. 13. Svájci mondai hõs (Vilmos). 17. Ránc. 18. Bekövetkezik. 20. Ütlegel. 21. Kicsinyítõ képzõ, a -ka párja. 22. Somogyi helység. 23. A pincébe. 24. A felületére jegyez. 25. Balatoni üdülõhely. 27. Várat ostromol. 29. Angi...; Vészi Endre mûve, film is készült belõle. 31. Nõi név. 32. Töhötöm vezértársa. 34. Ógörög törzs oszlopos tagja! 35. Kicsinyítõ képzõ, a -ke párja. 36. Bõ. 38. Zavaros kezdet! S. I. Bérbeadási hirdetmény ABudafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat, mint tulajdonos megbízásából a KÖSZ 22 Kft. azonnali bérbevételre kínálja az alábbi önkormányzati tulajdonú és kezelésû ingatlanokat. Cím Helyrajzi szám Funkció Alapterület Gádor u. 115. 222439. üzlet + terület 67m 2 ; 100m 2 Gyula vezér u. 65. 229203. gombapince 2093 m 2 Gyula vezér u. 65. 229203. gombapince 2493 m 2 Kastélypark u. 1. 232441/0/A/5. pince 70 m 2 Kistétény u. 43. 228590/1. borospince 170 m 2 Kossuth L. u. 23. 223660. irodahelyiség 218 m 2, 349 m 2 Kossuth L. u. 70. 223826. gombapince 350 m 2 Nagytétényi út 1 5. 224929. mûhely, raktár 409 m 2 Nagytétényi út 1 5. 224929. raktár 456 m 2 Nagytétényi út 66. 224769/1/A/21. üzlethelyiség 59 m 2 Nagytétényi út 70. 224767/0/F/2. gombapince 994 m 2 + iroda + raktár+öltözõ Nagytétényi út 278 280 232586; 232587. iroda 87 m 2 Ménesi út 3 7. 224753. terület + mûhely 2193 m 2 + iroda + raktár 691m 2 Péter Pál u. 15. 223278/1. pince 301 m 2 Péter Pál u. 18 20. 220707. pince 480 m 2 Sörház u. 14. 224780 gombapince 267 m 2 Promontor u. 97. (Gádor u. 15.)222633. gombapince 320 m 2 Tompa u. 11. 220657. épület + terület126 m 2 ; 510 m 2 Az ingatlanok bérbevételi feltételeirõl felvilágosítás a KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft.-ben (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) kérhetõ. (Szabó Ferencné, Takács Ádám, tel.: 229-2499, 229-2337.) Félfogadási idõ: hétfõ 13.30 18.00, szerda 8.00 16.00, péntek 8.00 11.30 óra. ABudafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat, mint tulajdonos megbízásából a KÖSZ 22 Kft. azonnali bérbevételre kínálja az alábbi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat. Cím Helyrajzi szám Funkció Alapterület Bp. XXII., Leányka u. 14. 220560/1/A/1 2. ikergarázs 40 m 2 Bp. XXII., Leányka u. 22. 220560/0/A/189. garázs 20 m 2 (iker egyik fele) Bp. XXII., Leányka u. 16. 220560/0/A/52. garázs 20 m 2 (iker egyik fele) Bp. XXII., Leányka u. 20. 220560/0/A/142. garázs 20 m 2 Bp. XXII., Leányka u. 22. 220560/0/A/187. garázs 20 m 2 Bp. XXII., Leányka u. 24. 220560/0/A/230. garázs 20 m 2 (iker egyik fele) Bp. XXII., Rózsakert u. 13. 228882/9/A/3. garázs 18 m 2 Bp. XXII., Rózsakert u. 21. 228882/14/A/1. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Rózsakert u. 29/C 228882/16/0/A/50. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Sóhaj u. 2/A 224005/5/A/12. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Sóhaj u. 2/B 224005/4/A/12. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 43. 228882/4/A/30. garázs 18 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 53. 228882/7/A/25. garázs 18 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 53. 228882/7/A/23. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 57. 228882/8/A/26. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 45 228882/4/A/51. garázs 13 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 45 228882/4/A/53. garázs 18 m 2 Bp. XXII., Tûzliliom u. 47. 228882/5/A/1. garázs 20 m 2 Az ingatlanok gépkocsitárolásra és raktározási célra egyaránt bérbe vehetõek. Az Árpád és Sóhaj utcai garázsokban villany, míg a Rózsakert és Tûzliliom utcai garázsokban villany és távfûtés van. A garázsok bérbevételi feltételeirõl felvilágosítás a KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft.-ben (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) kérhetõ (Szabó Ferencné, Takács Ádám, tel.: 229-2499, 229-2337). Félfogadási idõ: hétfõ 13.30 18.00, szerda 8.00 16.00, péntek 8.00 11.30.

20 V Á R O S H Á Z I H Í R A D Ó 2010. október 21.