Kellemes ünnepeket! Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó. 2. szám december

Hasonló dokumentumok
Az időszak neve. Szokások

Adventi időszak az óvodában

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

A TÁMOP pályázathoz kapcsolódóan december között. Karácsony

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember

.a Széchenyi iskoláról

Szeptemberi októberi programok

KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

Nemzetiségi nap az első osztályban

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

Tantárgy Verseny neve helyezés

Éves munkaterv 2011/2012

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Időpont Esemény Felelősök :45 Havi értekezlet

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A ös tanév ütemterve

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Juhász Gyula: Húsvétra

ÉV VÉGÉN IS BIZTONSÁGBAN!

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Szerzõk: Kovácsné Balázs Tünde gyógypedagógiai tanár Nyakóné Nagy Anikó gyógypedagógiai tanár. Lektorálta: Gyõrffyné Rédei Ágnes középiskolai tanár

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

1-es csoport

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Epochaterv 2012/2013

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

A 2018/2019-es tanév rendje

Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben részesül

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Összesítő kimutatás a 2013/2014. tanévben versenyre jelentkezett tanulókról

Blabla december EFOP KÉPZELT RIPORT A MIKULÁSSAL

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP /1.

Az els félév január 18-ig (péntek) tart.

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

Ütemterv AUGUSZTUS

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Esemény naptár 2019/ nap, 36 hét

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Járási tantárgyi vetélkedők

A TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE ALAPJÁN

VERSENYEREDMÉNYEK Rajzversenyek. Verseny neve Helyezés Gyermek neve

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

A Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium diákújságja

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

Kedves Szülők! Köszönettel a Gyermekek Háza tanárai

Néha nehéz dönteni SZKB104_12

2009. január 17. szombat BHSE IFJÚSÁGI MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Versenyeredmények ös tanév. Területi versenyek

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Tantárgy Verseny neve helyezés

A Haza és haladás vetélkedő döntője

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

Átírás:

2. szám Kellemes ünnepeket! Lehalkul a város zaja karácsony estére. Melengeti a lelkünket a kis gyertyák fénye. Megszületett a szeretet lelkünkben e napon. Hogy a fáradt embereknek hitet, reményt adjon. Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó

2 A Mikulás története

3 Karácsonyra várva... D ecember elsejével megkezdődik az advent időszaka. Biztosan mindenki otthonában megtalálható az adventi koszorú, amelyet négy szál gyertya díszít, s karácsony közeledtével minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtunk meg rajta. Miután már az utolsó szál gyertya is ég, következik szenteste. De vajon tudjátok e, mit jelent az advent, az adventi várakozás fogalma? Az advent szó jelentése eljövetel. A latin adventus Domini kifejezésből származik, ami annyit tesz: az Úr eljövetele. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Gondolom nem ismeretlen előttetek az adventi naptár használata sem. Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várvavárt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egyegy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyetegyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egyegy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.

4 Versenyeztünk 2012. november 14én Dobsinán terepfutáson vettem részt, ahol két kilométeres távot kellett megtenni. Sok iskola reprezentálta magát a versenyen. Jól éreztem magam, mivel első helyezést értem el. Az iskolából többek között ott voltak a lányok, valamint Kuru Tibor és Karalo Patrik, stb. Szűcs Zita tanárnővel mentünk. Sok oklevelet szereztünk iskolánk számára, minek után igazgatói dícséretben is részesültünk. 2012. december 5én asztalitenisz (pingpong) versenyen vettünk részt, amelyben páros és egyéni játszmában is megmérkőztünk. A versenyre amelyre a rozsnyói pingpong teremben került sor Mátyus Csaba tanár úr kísért el minket, aki lelki támogatást is nyújtott nekünk. A verseny reggel 8 órától délután 14.00ig tartott. Harmadik helyezést értünk el, amely nagyon jó eredménynek számít ilyen körülményes, megterhelő versenyen. Rézműves Sándor, IX. A Kuru Tibor, IX. A Rajzverseny Úgy, mint az előző években, most is bekapcsolódtam különböző rajzversenyekbe. Ennek köszönhetően 2012. december 11én eljutottam Magyarországra, ahol az előzőleg beküldött rajzainkat díjazták, valamint kiállítást szerveztek belőle. Több helyezés volt, és különdíjat is értékeltek. Én az oklevél mellett könyvjutalomban is részesültem, olajkrétát és sok más apróságot is kaptam. Különlegességnek számított az, hogy mindenki oklevelére a saját képe volt rányomtatva. A díjátadóra Domik Monika és Hamelli Zsuzsika tanító néni kíséretében jutottunk el, Vasik János bácsi segítségével. Rajtam kívül az iskolánkat további két tanuló, Hamelli Barbara és Lakomy Barbara, ötödik osztályos tanulók képviselték. (Fazekas Monika, VII.B.)

5 Versenyen a lövészek A Pelsőci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola céllövő versenyt szervezett 2012. december 13án, amelyen részt vettünk mi is, 8. A osztályos tanulók Máté Rebeka és Szabó Nelly. Landori Gábor asszisztens kíséretében vettünk részt a versenyen, akinek köszönhetően jól felkészülten érkeztünk a helyszínre. Megérkezésünk után nagyon meglepődtünk a látottakon. Minden csapat modern, korszerű felszereléssel érkezett, a puskák is a legmenőbbek voltak. Minket kicsit kínosan érintett, mert a mi iskolánk nem tud ilyen korszerű felszereléseket biztosítani számunkra. Ettől függetlenül nem végeztünk az utolsó helyen, aminek nagyon örültünk. Reméljük, hogy a következő alkalommal már megfelelő felszereléssel képviselhetjük iskolánkat és ezáltal még jobb helyezést érhetünk el. Egy kis matek

6 Kísérletezés a kémia teremben Minden csütörtökön nagy örömmel várjuk a kémia kört és Gál Nikolett tanító nénit. A kör a második emeleten van a kémiai laboratóriumban. A kísérletezés előtt mindig köpenyt öltünk. Az első kémiai körön lerajzoltuk a segédeszközöket. A segédeszközöket ismernünk kell, hogy el tudjuk végezni a munkát. A kísérletezéshez vegyszereket használunk, ezek között néhány veszélyes. Sokszor vizsgáljuk az otthon található anyagokat is, pl. citrom, ecet, szappan, szódabikarbóna... Alig várjuk a következő kémiai kísérletet. Porteleki Darina és Bari Ilona, VII.A osztályos tanulók PEER program A 2012/2013as tanévben belekapcsolódtunk az ún. PEER programba. Mostanáig három foglalkozáson vettünk részt, amelyek során játékos formában tanultunk a szervezetünket károsító anyagokról. A találkozások játékosan telnek, s a foglalkozásvezetők minden alkalommal kiválasztanak egyegy résztvevőt is, akik mérik az időt, figyelik az aktivitást, valamint ügyelnek arra, hogy minden elhangzott idegen szó meg legyen magyarázva. Utolsó alkalommal különleges, karácsonyi összejövetel volt. Mindenkinek ajándékot kellett vinnie magával, amelyet egy kisorsolt személynek kellett odaadnia. Ezek a találkozók vidám hangulatban telnek, melyek során új barátságok is köttetnek. (Fazekes Monika, Vanyo Gabriella, Grieger Monika, VII.B.)

7 Tudtade?! Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted. Anatómiailag lehetetlen, hogy egy disznó felnézzen az égre Egy strucc szeme nagyobb, mint az agya. Leonardo da Vinci képes volt egyik kezével írni, a másik kezével pedig rajzolni egyszerre. Összehasonlításként: a méhek 1500, az elefántok 250, míg a rettegett cápák 25 áldozatot szednek. Ha valaki tüsszent, azért mondjuk, hogy "Egészségedre!", mert olyankor az ember szíve megáll egy ezredmásodpercre. A Piroska és a farkas c. meséskönyvet 1990ben több kaliforniai iskolában is betiltották, mert volt benne egy kép, melyen Piroska kosarába jól láthatóan egy üveg bort rajzoltak. HAHOTAHAHOTAHAHOTAHAHOTAHAHOTAHAHOTA Bemegy egy részeg a kocsmába, és elrikkantja magát: Én vagyok itt a legerősebb! Erre odalép egy behemót fickó, és orrbavágja. A részeg akadozó nyelvvel hozzáteszi:... no meg Te Mit csinál a skót, ha fázik???? Közelebb ül a gyertyához! És mit csinál, ha még mindig fázik???? Meg is gyújtja! A kisgyerek karácsony este szalad be az anyukájához a konyhába: Anyu, anyu, képzeld, ég a fa! Nem ég, kisfiam, hanem Az agresszív kismalac biciklizik. Épp arra világít! sétál a kisnyúl, amikor a malac egy jókorát Két perc múlva megint szalad borul a bringával. be a kisfiú: Jaj, kismalac, nem ütötted meg magad? Anyu, anyu! Már a függöny Kuss! Én így szoktam leszállni! is világít!

8 Tölt hogy sd ki a j oszl valam átéktáb lá opba e hatá n, v nnyi s t úgy, r a orb o l t n stag egy vona an, es égy z egys s l zer s z á m j e g e t b e n lal yek zere az pelje nek! c s a k