Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Hasonló dokumentumok
Nürnberg és Gyula kapcsolata

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

E L Ő T E R J E S Z T É S

Arany János emlékhelyek régiónkban

1.) Petőfi-emléktábla

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére

Munkácsy emlékezete Csabán

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke


275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-én tartandó ülésére

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 9-i rendkívüli ülésére

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság október 3-i ülésére

2011. évi rendezvénynaptár

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015.

A Közép-európai Ipari Örökség Útja projekt kezdeményezése és megvalósítása


A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Rendezvénynaptár Pestújhelyi Általános Iskola

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság május 16-i ülésére

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

. NAPIREND Ügyiratszám: 1/641/2008. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 20-i nyilvános ülésére

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

Az adomány elfogadása esetén, a márványtábla készítés díján felül az Önkormányzatot további költség nem terheli.

Kedvenc városom Szolnok Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Az 1956-osforradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat

Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája Akkor volt érdemes élni Hangulatok és dallamok a boldog békeidőkből!

Karcag - a szobrok városa

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet

leütési ár: Ft leütési ár: Ft leütési ár: Ft leütési ár: Ft

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?

A programsorozat már június 23-án, pénteken 10 órakor kezdődött el, Erzsébet királyné tisztelet című kiállításunkkal.

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzat testvérvárosával történő csereüdülésre beadott pályázatának elfogadása

Nyitott szemmel Szigethalmon

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Tervezet

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11.

Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár ( 2013/06/ /03/10

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Itt kezdődött a reformkor

150 éves a magyar tőzsde

2008/1. Találkozások. A kiállítást dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg.

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

2009 augusztus. Scholtz Endre kiállítása Hely: Megyeháza aulája Idıpont: augusztus végéig

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Kisbolygó-látogatások

Az aukció időpontja: december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

Beszámoló a Kernstok Károly Mővészeti Alapítvány (2801. Tatabánya, Fı tér 4. Pf ) évi tartalmi tevékenységérıl

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

Radnóti-nap Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

23. kép: Siekerszki Zenobia festőművész kiállítása 24. kép: XVII. kerületi Lengyelekért díj átadása

Tájékoztató a évi költségvetési tervezethez

Szám: 02/91-23/2009. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 23-i ülésére

Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL

72/9. Olvashatatlan szignó Nõi portré technika: papír, akvarell méretek: 19 x 15 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: Ft

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18.

2017. Tavaszi összefoglaló

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET április - november

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc)

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala.

1. Általános rendelkezések

Határozati javaslatok

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

VÁRPALOTAI ÉVFORDULÓK

Tisztelt Aljegyző Asszony!

Átírás:

Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről címmel 1896 Ajtós és Dürer utcanév jelent meg Gyulán 1928 Dr. Hermann Luppe látogatása Gyulán, ahol Dürer halálának 400. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepség keretében díszpolgárrá avatták Nürnberg egykori főpolgármesterét

2 1928 Gyulán Ajtóssy Albert és Dürer Albert utcanév változásokra került sor 1928 Két vésett, fehér márványból készült emléktáblát helyeztek el Dürer tiszteletére Gyulán 1929 Nürnberg főpolgármesterét Técsy László gyulai szobrászművész Dürer-plakettjével ajándékozták meg 1930 Dürer emlékére Gyula városi Múzeumában egy 13 darabos család- és helytörténeti kiállítási anyag került elhelyezésre, amely a világháborút követően elveszett 1954 A gyulai nyomda felvette Dürer nevét 1963 Gyulán felavatták Kocsis András bronzból készült Dürer mellszobrát 1971 Gyula városának delegációja járt Nürnbergben Dürer születésének 500. évfordulója alkalmából

3 1971 Gyulán Dürer emlékülést és grafikai kiállítást rendeztek. Ekkor történt a Dürer Terem névadása, valamint az épületben ekkor került elhelyezésre Kiss Nagy András öntött bronzlemezből készült Dürer domborműve 1972 Elhelyezték a Dürer Terem külső falán Kiss Sándor Bartókot, Dürert és Munkácsyt ábrázoló bronzból készült domborművét 1990- /1998/ Gyulán megalakult a Dürer Társaság 53 alapító taggal Lajos Ferenc grafikus művész elnökletével 1991 Létrejött az Albrecht Dürer Német Magyar Oktatási és Kulturális Alapítvány 1992 Nemzetközi pályázatot írt ki a Dürer Társaság Dürer az ex librisen címmel 1992 A Dürer teremben kiállítás nyílt a pályázaton résztvevő legsikerültebb könyvjegyek anyagából 1993 A Dürer Társaság megjelentette az 1992-es kiállítás katalógusát

4 1993 A Dürer Társaság kezdeményezésére 3 fős gyulai delegáció utazott Nürnbergbe 1993 Erkel az ex librisen címmel a himnusz zeneszerzője halálának 100. évfordulóján újabb pályázat kiírását fogalmazta meg a Dürer Társaság, amelynek pályamunkáiból kiállítás nyílt és katalógus készült 1994 A Dürer Társaság egy újabb ex libris pályázatot írt ki, melynek témája: János: Jelenések könyve volt 1995 Kiállítás nyílt az 1994-es pályamunkákból Hans Dürer /1490-1558/, Albrecht Dürer testvére születésének évfordulója tiszteletére, aki I. Zsigmond magyar származású lengyel király udvari festője volt egykor Minden kiállítás anyagáról a Dürer Társaság katalógust jelentetett meg. 1992-től számos alkalommal szervezett és rendezett más grafikai kiállítást, és 4 kiadvány megjelenését tette lehetővé Dürer emlékének tiszteletére 1995 Dusnoki-Draskovich József gyulai történész tartott előadást a magyarországi Dürer kutatásokról Nürnbergben Matthias Mende Dürer-kutató meghívására 1995 A gyulai Dürer Társaság kezdeményezésére egy általános iskola vette fel Dürer nevét. A névadó ünnepségen emléktáblát helyeztek el az épület falán

5 1996 Gyulán egy Dürer-emlékoszlop felállítását szorgalmazta a Dürer Társaság a család feltételezett lakóhelyén, Ajtósfalván 1998 Létrejött a Dürer Albert Ifjúsági Szervezet 2000 Megjelent Dusnoki-Draskovich József Nyitott Múlt c. kötete, amelyben szerepelt az 1995-ös nürnbergi előadás anyaga is 2005 Elkészült a Dürer emlékház és emlékhely terve. Az épületet krómacél tartóvázból, falait golyóálló üvegből tervezték, melynek felületére gravírozott Dürer metszeteket képzeltek. 2006 Gyulán, a főtéren Anamorfózis oszlop került elhelyezésre, amely Dürer: Ádám és Éva c. alkotását idézi meg 2007 A Dürer család feltételezett lakókörnyezetének színhelyén, Ajtósfalván, egy Dürer park és alkotóház elhelyezésének terve fogalmazódott meg, a mely a 2005-ben készített tervet kiegészítette egy korabeli lakótér rekonstruált építménytervével 2007 Testvérvárosi kapcsolat felvétele kulturális, oktatási, turisztikai vonatkozásban Gyula és Nürnberg között. A Dürer halálának és születésének közelgő évfordulói alkalmából Lindenbergerné dr. Kardos Erzsébet Index* Home* http://rijo-research.de Susanne Rieger, Gerhard Jochem; last update: 29.08.2007