MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 5% 5 5% 5 Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás BEVEZETŐ Kedves egykori Hallgatónk! Intézményünk diplomás pályakövetési kutatása kapcsán kerestük meg Önt. Az alábbiakban az Ön diplomázás utáni pályájára, tanulmányaira vonatkozóan tennénk fel kérdéseket annak érdekében, hogy megtudjuk, hogyan boldogulnak végzettjeink a munka világában. A vizsgálat eredményei számunkra munkánk eredményességét tükrözik vissza, mostani hallgatóink számára pedig tájékoztatást adhatnak arról, mire számíthatnak tanulmányaik befejeztével. Válaszait természetesen anonim módon kezeljük. Köszönjük, ha időt szán a válaszadásra! Útmutató a kitöltéshez Kérdőívünk az Ön által 009-ben/0-ben/0-ban a Nyugat-magyarországi Egyetemen megszerzett abszolutóriumra vonatkozik. Hacsak külön az ellenkezőjét nem kérjük, a kérdésekre mindig e végzettségére vonatkozóan válaszoljon! Ha esetleg 009-ben/0-ben/0-ban több képzésen is szerzett abszolutóriumot, akkor arra vonatkoztatva várjuk válaszait, amelyet Ön saját szakmai fejlődését tekintve fontosabbnak (főszakjának) érez. Amennyiben egy-egy kérdést nem tud teljes bizonyossággal megválaszolni, kérjük a leghitelesebbnek ítélt választ jelölje meg.. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI Kérjük, amennyiben ebben az évben több szakon is szerzett abszolutóriumot az intézményben, az alábbi kérdésekre következetesen az Ön számára fontosabbnak tartott végzettségére vonatkoztatva válaszoljon!.. Az intézmény melyik karán végzett? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több karon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) Apáczai Csere János Kar Benedek Elek Pedagógiai Kar Bölcsészettudományi Kar Erdőmérnöki Kar Faipari Mérnöki Kar Geoinformatikai Kar Közgazdaságtudományi Kar Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar 0 Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Természettudományi Kar
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) BSc - környezetgazdálkodási agrármérnöki 5 6.7% n=6 MSc - agrármérnöki 8.% MSc - állattenyésztő mérnöki 85 6.7% MSc - élelmiszerbiztonsági és ménőségi mérnöki 76 6.7% MSc - vidékfejlesztési agrármérnöki 7 6.7% (E) egyetemi és (F) főiskolai képzések E - agrármérnöki 65 n=0 E - élelmiszer-minőségbiztosító agrármérnöki 655 E - gazdasági agrármérnök 658 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 0.. Milyen tagozaton végzett ebben az intézményben, ezen a szakon? Nappali 78.6% Esti Levelező.% Távoktatás.. Milyen finanszírozási formában tanult Ön ebben az intézményben, ebben a képzésben? Államilag támogatott 9.9% Költségtérítéses 7.% Mindkét finanszírozási formában, különböző időszakokban.5. Átlagosan milyen eredménnyel (osztályzattal) végezte el Ön ezt a szakot? Elégséges Közepes Jó 78.6% Jeles, kiváló.%.6. Az ebben az intézményben, ezen a szakon végzett többi diák tanulmányi eredményéhez képest az Ön tanulmányi eredménye jobb, vagy rosszabb volt? Sokkal rosszabb volt, mint a többieké Valamivel rosszabb volt, mint a többieké 7.% Kb. ugyanolyan volt, mint a többieké.9% Valamivel jobb volt, mint a többieké 5 Sokkal jobb volt, mint a többieké.8. Az abszolutórium után közvetlenül a diplomáját is megszerezte? Igen 85.7% Nem.% 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.8.. Az abszolutórium után hány hónappal szerzete meg a diplomát? - hónap n= -6 hónap 7- hónap - hónap 5 évnél több idő alatt még nem szereztem meg 5.8.. Mi (volt) a késedelem oka? Nyelvvizsga hiánya 5 Egyéb ok 5 n=.8.. Kilépett-e a munkaerőpiacra diploma nélkül, csak abszolutóriummal? Igen n= Nem Már akkor is dolgoztam 0.8..Érzi/érezte-e a diploma hiányát a munkaerőpiaci érvényesülésben? Egyáltalán nem okozott problémát 5 n= Kismértékben problémának éreztem 5 Nagy problémát jelentett.9. Az Ön tudomása szerint működik-e alumni/öregdiák szervezet az intézményben? Igen 6.% Nem 5.7%.9.. Tagja-e Ön az intézmény alumni/öregdiák szervezetének? Igen.% Nem 88.9% n=9. EGYÉB FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOK.. Rendelkezett-e felsőfokú végzettséggel a megkeresés alapjául szolgáló képzés megkezdésekor? Igen 5.7% Nem 6.%... Ezt milyen képzési formában szerezte? BA/BSc 8 MA/MSc n=5 egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés főiskolai hagyományos képzés doktori képzés PhD, DLA felsőfokú szakképzés 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.. A megkeresés alapjául szolgáló képzés megkezdése óta (közben, vagy utána) szerzett-e egyéb felsőfokú végzettséget? Igen 8.6% Nem 7.%... Ezt milyen képzési formában szerezte? BA/BSc MA/MSc n= egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés főiskolai hagyományos képzés doktori képzés PhD, DLA felsőfokú szakképzés szakirányú továbbképzés, rezidensképzés 5 kiegészítő, diplomás képzés, egyéb 5.. Részt vesz-e jelenleg felsőfokú képzésben? Igen.% Nem 85.7%... Ezt milyen szintű képzésben végzi? BA/BSc MA/MSc n= egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés 5 főiskolai hagyományos képzés doktori képzés PhD, DLA 5 felsőfokú szakképzés/felsőoktatási szakképzés szakirányú továbbképzés, rezidensképzés kiegészítő, diplomás képzés, egyéb.. Szeretne továbbtanulni az elkövetkező - évben az alábbi képzések valamelyikén?... Felsőfokú szakképzés Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben n=0 Igen, más felsőoktatási intézményben Nem szeretnék 7... Alapképzés (BA/BSc) Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben n=9 Igen, más felsőoktatási intézményben Nem szeretnék 0... Mesterképzés (MA/MSc) Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben n=8 Igen, más felsőoktatási intézményben Nem szeretnék 0 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0... Szakirányú továbbképzés, rezidensképzés Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben n=9 Igen, más felsőoktatási intézményben.% Nem szeretnék 88.9%..5. Doktori (PhD, DLA) képzés Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben 9.% n= Igen, más felsőoktatási intézményben Nem szeretnék 90.9% Egységes, osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) Igen, a kérdőív alapjául szolgáló intézményben n=9 Igen, más felsőoktatási intézményben Nem szeretnék 0.5. Milyen szintű nyelvtudása van az alábbi idegen nyelvekből? Kérjük, jelölje a nyelvismeret szintjét egy ötfokú skálán, ahol =nem ismeri, 5=nagyon jól ismeri!.5.. angol nyelvből: nem ismeri.%.% 5.7% 8.6% 7.% nagyon jól ismeri átl.= md= elt.=.8 5.5.. német nyelvből: nem ismeri.% 5.7%.9% 7.% nagyon jól ismeri átl.=. md=.5 elt.=0.85 5.5.. francia nyelvből: nem ismeri 0 nagyon jól ismeri átl.= md= elt.=0 5.5.. olasz nyelvből: nem ismeri 0 nagyon jól ismeri átl.= md= elt.=0 5.5.5. spanyol nyelvből: nem ismeri 9.% 7.7% nagyon jól ismeri átl.=.08 md= elt.=0.8 5.5.6. orosz nyelvből nem ismeri 8.6% 7.7% 7.7% nagyon jól ismeri átl.=. md= elt.=0.6 5.6. A kérdőív alapjául szolgáló felsőfokú tanulmányai alatt, a végzettség megszerzése előtt tanult-e hosszabb-rövidebb ideig külföldön? Igen 7.% Nem 9.9% 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.6.. Összesen hány alkalommal tanult külföldön legalább egy szemesztert? Kérjük, csak a felsőfokú tanulmányok időszakára gondoljon! Nem tanultam n= 0 5 6 7 8 9, vagy több alkalommal.6.. Összesen hány alkalommal tanult külföldön kevesebb, mint egy szemesztert? Kérjük, csak a felsőfokú tanulmányok időszakára gondoljon! Az eredmény a túl kevés válasz miatt nem jeleníthető meg..6.. Milyen finanszírozással tanult ekkor külföldön? Kérjük, az összes igénybe vett finanszírozást jelölje meg! Kérjük, csak a felsőfokú tanulmányok időszakára gondoljon! Tempus/Erasmus ösztöndíj 0 n= A fogadó felsőoktatási intézmény ösztöndíja Egyéb hazai ösztöndíj, pályázat Egyéb külföldi/nemzetközi pályázat, ösztöndíj Saját/családi finanszírozás Párhuzamos külföldi munkavállalás Egyéb forrásból.7. A kérdőív alapjául szolgáló tanulmányai alatt részt vett-e a tanulmányok részét képező kötelező szakmai gyakorlaton? Igen 85.7% Nem.%.7.. Gyakorlati helyén a későbbiekben alkalmazták-e? Igen.7% Nem 58.% n=.8. Végzettsége megszerzése előtt (felsőfokú tanulmányai közben, vagy azelőtt).8.. végzett-e tanulmányaihoz kapcsolódó (szakmai) munkát? Igen 57.% Nem.9%.8.. végzett-e nem szakmai munkát? Igen 7.% Nem 8.6% 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal5
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.8.. dolgozott-e külföldön? Igen.9% Nem 57.%.9. Melyik évben szerezte meg az abszolutóriumot (a kérdőív alapjául szolgáló szakon)? 009 7.% 0 7.% 0.%. ÁTMENET A FELSŐOKTATÁSBÓL A MUNKA VILÁGÁBA.. Ön a kérdőív alapjául szolgáló felsőfokú képzése során jellemzően minek tekintette magát inkább? főfoglalkozású diáknak, vagy 76.9% főfoglalkozású dolgozónak (aki tanul is).%.. Az abszolutórium megszerzésekor rendelkezett Ön főállású munkaviszonnyal, (szolgálati jogviszonnyal)? Igen 5.7% Nem 6.%... Hogyan jutott Ön ehhez a munkához? Kérjük, ha több tényező is közrejátszott, a legfontosabbat jelölje be! Álláshirdetésre jelentkezett n=5 Munkáltatónál jelentkezett, pl. elküldte önéletrajzát Intézményi karrieriroda, állásbörze révén Vállalkozóként, önfoglalkoztatóként kezdte Gyakorlati helyén alkalmazták Tanári ajánlás révén Korábbi munkakapcsolat révén Egyéb személyes ismeretség révén Egyéb... Véleménye szerint milyen szakterületen végzett tanulmányok feleltek meg a legjobban ennek a munkának? Csak a saját (kérdőív alapjául szolgáló) tanulmányok szakterülete n=5 A saját és a kapcsolódó szakterületek Egy egészen más szakterület Bármilyen szakterület... Önnek ez a munkaviszonya...... állandó jellegű és határozatlan idejű volt 0... határozott idejű volt n=5... alkalmi, vagy megbízás jellegű (tiszteletdíjas, jutalékos, stb.) volt 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal6
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.. Az abszolutórium megszerzése után közvetlenül keresett-e munkát? Igen.9% Nem, mert már akkor is dolgoztam.9% Nem, mert folytattam tanulmányaimat/tanulmányokat kezdtem.% Nem, egyéb okból... Az abszolutórium megszerzése után talált-e munkát? Azonnal, egy hónapon belül találtam n=6 Keresés után találtam 0 Még nem találtam... Hogyan jutott az abszolutórium utáni első munkájához? Kérjük, ha több tényező is közrejátszott, a legfontosabbat jelölje be! Álláshirdetésre jelentkezett 66.7% n=6 Munkáltatónál jelentkezett, pl. elküldte önéletrajzát Intézményi karrieriroda, állásbörze révén Vállalkozóként, önfoglalkoztatóként kezdte Gyakorlati helyén alkalmazták Tanári ajánlás révén Korábbi munkakapcsolat révén Egyéb személyes ismeretség révén 6.7% Egyéb módon 6.7%..5. Véleménye szerint milyen szakterületen végzett tanulmányok felelnek meg a legjobban ennek a munkának? Csak a saját (kérdőív alapjául szolgáló) tanulmányok szakterülete 6.7% n=6 A saját és a kapcsolódó szakterületek 5 Egy egészen más szakterület 6.7% Bármilyen szakterület 6.7%..6. Önnek ez a munkaviszonya...... állandó jellegű és határozatlan idejű volt 66.7%... határozott idejű volt 6.7% n=6... alkalmi, vagy megbízás jellegű (tiszteletdíjas, jutalékos, stb.) volt 6.7%. MUNKAERŐ-PIACI ÉLETÚT 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal7
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0.. Ennek a végzettségnek a megszerzése óta összesen hány főállású munkahelye, munkaviszonya volt Önnek a jelenlegivel együtt? Ha az abszolutórium megszerzésekor már dolgozott, kérjük, azt is számítsa bele! Egy sem 7.%.%.% 5 5 6 7 8 9 vagy több.. Ennek a végzettségnek a megszerzése óta volt-e munkanélküli? Kérjük, hogy a hivatalosan nem regisztrált, ám munka nélkül, állás keresésével töltött időszakokra is gondoljon! Igen 6.% Nem 5.7%... Volt ezek közt regisztrált munkanélküli időszak? igen 88.9% nem.% n=9.. A kérdőív alapjául szolgáló felsőfokú végzettség megszerzését követően tanult-e hosszabb-rövidebb ideig külföldön? Igen 7.% Nem 9.9%.. A kérdőív alapjául szolgáló felsőfokú végzettség megszerzését követően dolgozott-e hosszabb-rövidebb ideig külföldön? (Kérjük, az esetleges jelenleg zajló külföldi munkavégzésére is gondoljon!) Igen 8.6% igen, jelenleg is külföldön dolgozom 7.% Nem 6.%... Ez a munka/ezek a munkák kapcsolódtak-e a felsőfokú végzettségéhez? Igen, teljes mértékben n=5 Részben 8 Nem.5. Tervez-e (további) külföldi munkavállalást az elkövetkező 5 évben? Igen.% Nem 57.% Nem tudom eldönteni.% 5. JELENLEGI MUNKAERŐ-PIACI HELYZET 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal8
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 5.. Mi az Ön jelenlegi fő munkaerőpiaci státusza? Kérjük, a leginkább jellemzőt jelölje meg! Alkalmazott 85.7% Önfoglalkoztató, önálló vállalkozó, (szellemi szabad, egyéni vállalkozó, nincs alkalmazottja) Vállalkozó 7.% Munkanélküli Nappali tagozaton tanuló diák GYES-en, GYED-en (GYET-en) van 7.% Háztartásbeli, egyéb inaktív (eltartott) 5... Milyen beosztásban dolgozik? Felső vezető 6.7% Középvezető 8.% Alsó vezető Beosztott diplomás 5 Beosztott nem diplomás foglalkozás 5% n= 5... Keres-e munkát? Az eredmény a túl kevés válasz miatt nem jeleníthető meg. 5..6. Rendelkezik főállású munkahellyel? Igen 0 Nem n= 5.. Munkaerő-piaci részvétel Jelenleg (is) dolgozik 9.9% Sose dolgozott Most nem dolgozik, de már volt munkahelye 7.% Az alábbiakban a jelenlegi fő munkaviszonyával kapcsolatos kérdéseket teszünk fel. Kérjük, ha több dolgot is csinál, akkor válassza ki, hogy melyiket tekinti a fő foglalkozásának, és a következőkben erre a tevékenységére és munkahelyére vonatkozó válaszokat adja meg! 5.. Az Ön fő munkaviszonya...... állandó jellegű és határozatlan idejű 0... határozott idejű... alkalami, vagy megbízás jellegű (tiszteletdíjas, jutalékos, stb.) 5.. Ön...... köztisztviselő, közalkalmazott, kormánytisztviselő (egyéb közszolgálati jogviszonyban áll) 5.%... állami, önkormányzati vállalat alkalmazottja, vagy... más helyen dolgozik 8.6% 5.6. Hány alkalmazottja/beosztottja van? Nincs alkalmazottja/beosztottja 76.9% -9 alkalmazott/beosztott 5.% 0 vagy több alkalmazott/beosztott 7.7% 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal9
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 5.7. Milyen mértékben használja jelenlegi munkájában a kérdőív alapjául szolgáló tanulmányai során elsajátított tudást, megszerzett készségeket? Osztályozzon -től 5-ig! Egyáltalán nem 0.8%.% 7.7% 8.5% 5 Teljes mértékben átl.=.5 md= elt.=. 5.8. Véleménye szerint milyen szakterületen végzett tanulmányok felelnek meg a legjobban ennek a munkának? Csak a saját (kérdőív alapjául szolgáló) tanulmányok szakterülete 7.7% A saját és a kapcsolódó szakterületek 5.8% Egy egészen más szakterület 0.8% Bármilyen szakterület 7.7% 5.9. Véleménye szerint milyen szintű képzettség felel meg legjobban jelenlegi munkájának? PhD Egyéb posztgraduális képzés 7.7% Egyetemi diploma/ma/msc végzettség 69.% Főiskolai diploma/ba/bsc végzettség 7.7% Munkája nem igényel felsőfokú végzettséget 5.% 5.. Az Ön munkahelye...... teljes mértékben állami/önkormányzati tulajdonú, 5.%... részben állami, részben magán tulajdonú, vagy... teljes mértékben magántulajdonú 8.6% 5.. Az Ön munkahelye...... teljes mértékben magyar tulajdonú 69.%... részben magyar tulajdonú... teljes mértékben külföldi tulajdonú 0.8% 5.. Megközelítőleg hány fő dolgozik az Ön cégénél? Kérjük, a teljes legnagyobb munkavállalói létszámot jelölje meg, több telephellyel rendelkező cég esetén pl. az anyavállalat összesített létszámát! Önfoglalkoztató vagyok -9 fő 8.% 0-9 fő.% 50-9 fő 5 50-999 fő 000 fő, vagy afölött 8.% n= 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal0
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 5.. Kérjük, az alábbi listából válassza ki munkahelye ágazatát! Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 6.% Feldolgozóipar (pl. élelmiszer, ruházat, építőanyag, szerszám, gépgyártás, 5.% Kereskedelem, gépjárműjavítás (minden nagy- és kiskereskedelem ill. gépjárművek 5.% Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (pl. piackutatás, fordítás/tolmácsolás, jogi, 7.7% Közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 5.% 5.5. Kérjük, tüntesse fel munkahelye települését! (Azét a települését, ahol munkavégzésének többsége zajlik!) Ön külföldön (nem Magyarországon) dolgozik? Igen 5.% Nem 8.6% 5.6.. Hány munkaórát dolgozott főállásában az előző héten? Ha ez nem egy "szokásos" hét volt, akkor az utolsó "szokásos" héten hány munkaórát dolgozott a főállású munkahelyén? heti 0 óra alatt 7.% heti 0-9 óra heti 0-9 óra 7.% heti 0-50 óra 7.% heti 50 óra felett.% 5.7. Van-e Önnek mellékállása, másodállása? Igen.% Nem 76.9% 5.7.. Véleménye szerint milyen szakterületen végzett tanulmányok felelnek meg a legjobban ennek a munkának? Csak a saját (kérdőív alapjául szolgáló) tanulmányok szakterülete.% n= A saját és a kapcsolódó szakterületek 66.7% Egy egészen más szakterület Bármilyen szakterület 5.7.. Véleménye szerint milyen szintű képzettség felel meg legjobban jelenlegi mellékállású munkájának? PhD n= Egyéb posztgraduális képzés.% Egyetemi diploma/ma/msc végzettség.% Főiskolai diploma/ba/bsc végzettség Munkája nem igényel felsőfokú végzettséget.% 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a munka szakmai, tartalmi része szempontjából? 8.5% 8.5%.% átl.=.85 md= elt.=0.8 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a szakmai előmenetel, karrierépítés szempontjából? 6.% 0.8%.% átl.=.77 md= elt.=0.8 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a munka presztízse, társadalmi megbecsültsége szempontjából? 5.% 6.% 8.5% átl.=. md= elt.=0.7 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a jövedelem és juttatások szempontjából? 0.8% 5.8% 5.% átl.=.85 md= elt.=0.69 6..5. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka személyi körülményei szempontjából? 5.8% 8.5% 7.7% átl.=.6 md= elt.=0.87 6..6. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka tárgyi körülményei szempontjából? 8.5% 6.5% átl.=.6 md= elt.=0.5 6..7. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka összességét tekintve? 0.8% 5.8% 7.7% 7.7% átl.=.9 md= elt.=0.86 7. SZEMÉLYES ADATOK 7.. Az Ön neme? Férfi.9% Nő 57.% 7.. Mi az Ön hivatalos családi állapota? Egyedülálló 5 Élettársi vagy tartós együttélési kapcsolatban él.% Házas 5.7% Elvált Özvegy 7.. Van-e 8 év alatti gyermeke? Van.% Nincs 78.6% 7.5. Milyen településen lakott Ön éves korában? Ez a település külföldön (nem Magyarországon) van? Igen 7.% Nem 9.9% 7.6. Milyen településen él Ön jelenleg? (Arra a településre gondoljon, ahol ténylegesen, életvitelszerűen él!) Ez a település külföldön (nem Magyarországon) van? Igen.% Nem 78.6% 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 7.7. Milyen típusú középiskolai osztályban szerzett érettségit? Gimnázium hagyományos osztályos 5.7% 6, 8 osztályos (szerkezetváltó) középiskola, kéttannyelvű gimnázium.% Szakközépiskola 5 Egyéb 7.8. Mi volt az Ön édesapjának legmagasabb iskolai végzettsége akkor, amikor Ön éves volt? Legfeljebb 8 általános Szakmunkásképző, szakiskola (érettségi nélkül) 8.6% Szakközépiskola, technikum 8.6% Gimnázium 7.% Főiskola.% Egyetem, tudományos fokozat.% Nem tudja, nem ismerte, nem élt 7.9. Mi volt az Ön édesanyjának legmagasabb iskolai végzettsége akkor, amikor Ön éves volt? Legfeljebb 8 általános Szakmunkásképző, szakiskola (érettségi nélkül).% Szakközépiskola, technikum 5.7% Gimnázium.% Főiskola 5.7% Egyetem, tudományos fokozat Nem tudja, nem ismerte, nem élt 7.0. Összességében hogyan ítéli meg családja anyagi helyzetét akkor, amikor Ön éves volt? Az átlagosnál sokkal jobb Az átlagosnál valamivel jobb.% Nagyjából átlagos 6.% Az átlagosnál valamivel rosszabb.% Az átlagosnál sokkal rosszabb 7.. Van-e a családjában az Önéhez hasonló szakterületen végzettséget szerzett, e szakterületen dolgozó családtag? Kérjük, ne a végzettség szintjére, hanem az esetleges szakmai kapcsolódásra gondoljon! Kérjük, a szülői és nagyszülői körre gondoljon! Igen, szülők és nagyszülők közt is van kapcsolódó szakmájú családtag.% Igen, csak a szülők között.% Igen, csak a nagyszülők között Nincsen 57.% Köszönjük, hogy kitöltötte kérdőívünket! Válaszait az "Elküld" gombra kattintva rögzítheti adatbázisunkban. Az adatok elmentése az internet sebességétől függően néhány másodpercig is eltarthat. Kérjük, várja meg az adatmentés végét jelző üzenet megjelenését! 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal
Rektori Hivatal, MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0 Profil Alcsoport: MÉK_DPR 0_végzett 009, 0, 0. EGYÉB FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOK.5.. angol nyelvből: nem ismeri nagyon jól ismeri.5.. német nyelvből: nem ismeri nagyon jól ismeri.5.. francia nyelvből: nem ismeri nagyon jól ismeri.5.. olasz nyelvből: nem ismeri nagyon jól ismeri.5.5. spanyol nyelvből: nem ismeri nagyon jól ismeri.5.6. orosz nyelvből nem ismeri nagyon jól ismeri átl.= átl.=. átl.= átl.= átl.=.08 átl.=. 5. JELENLEGI MUNKAERŐ-PIACI HELYZET 5.7. Milyen mértékben használja jelenlegi munkájában a kérdőív alapjául szolgáló Egyáltalán tanulmányai során elsajátított tudást, megszerzett készségeket? Osztályozzon -től nem 5-ig! 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a munka szakmai, tartalmi része szempontjából? 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a szakmai előmenetel, karrierépítés szempontjából? 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a munka presztízse, társadalmi megbecsültsége szempontjából? 6... Mennyire elégedett főállású munkájával a jövedelem és juttatások szempontjából? 6..5. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka személyi körülményei szempontjából? 6..6. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka tárgyi körülményei szempontjából? Teljes mértékben 6..7. Mennyire elégedett főállású munkájával a munka összességét tekintve? átl.=.5 átl.=.85 átl.=.77 átl.=. átl.=.85 átl.=.6 átl.=.6 átl.=.9 0..06 EvaSys kiértékelés Oldal