RETAIL KONFERENCIA 2011 A boltok jövője... a jövő boltjai MEGHÍVÓ 2011. 11. 9-10. Hotel Azúr Siófok**** A jó vitorlázónak mindegy, hogy honnan fúj a szél, megőrzi uralmát (életének) hajója felett, és el fogja érni a célját (Erhardt F. Freitag)
RETAIL KONFERENCIA 2011 A boltok jövője... a jövő boltjai Az egyik oldalon a válsággal, a vergődő gazdasággal, a drámaian visszaesett fogyasztással szemben vívja harcát a bénultságból ocsúdó kiskereskedelem Magyarországon. A másik oldalon a net, az okostelefon, a közösségi média teremtette új fogyasztói szokások és új eszköztár rohamtempójú fejlődése állítja kihívások elé a kereskedő cégeket. Sok konferencia foglalkozik ezen témákkal. Igaz, inkább csak a helyzet bemutatásáig jutnak el és bizony ritka a gyakorlatias, megoldás-orientált rendezvény. A Laurel Retail Konferencia ebből a szempontból kínál mást a szakmának! Szeretnénk megmutatni, hogy a válság időszakában is van élet és vannak sikeresen működő megoldások! Az új technológia elől pedig nem lehet és nem is érdemes kitérni. Álljunk inkább a változások élére! A konferencia meg kívánja szólítani a kiskereskedőket, az IT szektor szereplőit, a gyártó-beszállítókat, a marketing és kommunikációs szakmát és a politikát. Ezúttal szeretnénk meghívni Önt és érintett munkatársait, vegyenek részt a kiállításokkal egybekötött szakmai előadásokban bővelkedő kétnapos konferencián! Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk! Bessenyei István ügyvezető igazgató - tulajdonos RÉSZLETES PROGRAM 2011. november 9. szerda 9:30-11:00 Érkezés, regisztráció, szálláshely elfoglalása 11:00-11:30 Vitorlabontás - köszöntő - Bessenyei István tulajdonos (Laurel Holding) 11:30-12:00 Makrogazdasági helyzetértékelés - Kupa Mihály 12:00-13:30 Közös étkezés a fedélzeten - ebéd 13:30-13:50 Már 1000 Coop bolt az egységes informatikai rendszerre felfűzve - Murányi László (Co-op Hungary Zrt.) 13:50-14:10 A SPAR jó döntést hozott, elindul a SuperShop 2.0-ás verziója - Feiner Péter (SPAR Magyarország Kft.) 14:10-14:30 CBA Cent, a magyar diszkontlánc - Dr. Malasics András (CBA Kereskedelmi Kft.) 14:30-15:00 Szélcsend, pihenő - kávészünet 15:00-15:30 Önkiszolgáló kassza, gyakorlati tapasztalatok - Dolmányos Gábor (Tesco-Global Áruházak Zrt.) 15:30-16:00 Kereskedj jól a weben! - Nagy Sándor (G - Roby Netshop Kft.) 16:00-16:30 Szélcsend, pihenő - kávészünet 16:30-16:50 A politika és a retail viszonya Magyarországon - Demján Sándor (VOSZ) 16:50-17:50 Kerekasztal beszélgetés - A politika döntéseinek hatása a kiskereskedelemre Moderátor: Juhász Attila (Laurel Holding) Nemzetgazdasági Minisztérium, Murányi László (Co-op Hungary Zrt.), Dr. Malasics András (CBA Kereskedelmi Kft.), Feiner Péter (SPAR Magyarország Kft.), Dolmányos Gábor (Tesco-Global Áruházak Zrt.) 19:30 - Gálavacsora - meglepetés programok AGENDA 1. Valódi megoldások a recesszió ellen 2. Az alkalom, hogy találkozzon az ágazat legbefolyásosabb szereplőivel 3. Megismerheti a piac legújabb technológiáit 4. Megtudhatja, mások hogyan oldották meg az Ön éppen aktuális problémáit
8:00-9:30 Reggeli, közben regisztráció 9:30-9:50 A jövő boltjai - Juhász Attila (Laurel Holding) 2011. november 10. csütörtök 9:50-10:40 Kerekasztal beszélgetés - Hogyan lépjünk kapcsolatba a jövő fogyasztójával a jelenben? Előadó - moderátor: Bognár Tamás (Pan Media) Hovanyecz Norbert (SuperShop Kft.), Szabó György (Sanoma Media Budapest Zrt.), Méth András (Tesco-Global Áruházak Zrt.), Müller Pál (Kraft Foods Hungária Kft.) 9:50-10:15 SZEKCIÓ 1. Elektronikus kapcsolatban a szállító és kereskedő - Zöld iroda - Lovász Attila (ProgAdat Kft.) SZEKCIÓ 2. Modern elemzési és vizualizációs megoldások az üzleti élet aktuális kérdéseire - Végh Ferenc (ProgAdat Kft.) 10:15-10:40 SZEKCIÓ 1. Szoftver remarketing - Arató E. Árpád (Licenc Professional) SZEKCIÓ 2. XBO - új kereskedelmi rendszerfejlesztés korszerű platformon - Marján Balázs (ProgAdat Kft.) 10:40-11:30 Kerekasztal beszélgetés On-line adatértékesítés: készlet-, értékesítési-, vásárlói-vásárlási adatok Előadó - moderátor: Gády Kayser Tamás Boros Péter (Co-op Hungary Zrt.), Strasser-Kátai Bernadett (Mona Hungary Kft.), Kovács Gábor (Unilever Magyarország Kft.), Balogh Ferenc (ECR Hungary) 10:40-11:05 SZEKCIÓ 1. Hogyan ismerjük fel a hamis bankjegyet? - Szabolcsy István (Magyar Nemzeti Bank) SZEKCIÓ 2. Kis kosár, nagy kosár (önkiszolgáló kassza - self scanning) - Szőts Róbert (Laurel Kft.) 11:05-11:30 SZEKCIÓ 1. MBPORTAL Dinamikus Portálrendszer nemzetközi szintű indítása a TRACON Cégcsoportnál - esettanulmány - Csiák Sedivy Gyula (Laurel Kft.) SZEKCIÓ 2. IT tanácsadás mesterfokon - Baumgartner József (Laurel Kft.) 11:30-12:00 Szélcsend, pihenő - kávészünet 12:00-12:50 Kerekasztal beszélgetés Elektronikus-virtuális termékek a boltokban Value Added Service Előadó - moderátor: Humayer Balázs (Laurel Holding) Kis József (OMV Hungária Kft.), Kiss Judit (SPAR Magyarország Kft.), Somodi Márta (ÁAK Zrt.), Pukler Gábor (Magyar Telekom Nyrt.), Ormai Péter (Lapker Zrt.) 12:00-12:25 SZEKCIÓ 1. Öt javaslat a hatékony kasszazóna kialakításához - Szőts Róbert (Laurel Kft.) SZEKCIÓ 2. LAURA - kasszaszoftver új dimenzióban - Szeip Zsolt (Laurel Kft.) 12:25-12:50 SZEKCIÓ 1. Újdonságok a PDA piacon a Psionnál - Garami István (Psion Rendszerház Kft.) SZEKCIÓ 2. AIR régen és most - Kerinfó - Binszki Zoltán (Laurel Kft.) 12:50-13:20 Kikötés - konferencia zárása - Bessenyei István (Laurel Holding) 13:20-15:00 Közös étkezés a fedélzeten - ebéd A konferencia előadói a teljesség igénye nélkül Dolmányos Gábor operatív igazgató Tesco - Global Áruházak Zrt. Murányi László vezérigazgató Co-op Hungary Zrt. Kupa Mihály közgazdász Feiner Péter ügyvezető igazgató SPAR Magyarország Kft. Dr. Malasics András vezérigazgató CBA Kereskedelmi Kft. Demján Sándor ügyvezető-elnök VOSZ Nagy Sándor ügyvezető igazgató G-Roby Netshop Kft. Juhász Attila stratégiai és üzletfejlesztési igazgató Laurel Holding
A jó vitorlázónak mindegy, hogy honnan fúj a szél, megőrzi uralmát (életének) hajója felett, és el fogja érni a célját. TÁMOGATÓINK (Erhardt F. Freitag) RÉSZVÉTELI DÍJAK Teljes konferencia szállással, ellátással Teljes konferencia 2 ágyas szobában történő elhelyezéssel Teljes konferencia 1 ágyas szobában történő elhelyezéssel 49 990 Ft + áfa / fő 54 990 Ft + áfa / fő 1 napos konferencia részvétel ellátással Csak szerda Csak csütörtök 29 990 Ft + áfa / fő 29 990 Ft + áfa / fő Regisztrációs határidő 2011. október 26. Jelentkezési szándékát a mellékelt regisztrációs lap segítségével vagy online felületünkön (www.retailkonferencia.hu) keresztül juttathatja el hozzánk. KAPCSOLAT Laurel Holding Nyuli Adrienn marketing vezető E-mail: anyuli@laurel.hu Telefon: +36 30 488 6278