MártélyKözség Önkormányzati tájékoztatója



Hasonló dokumentumok
Derecskei Zenei Esték

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Képek a Gondozási Központ életéből

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A ÉVRŐL

Itt a vakáció! Kulcsi

2009. október 11.: Kalóz-party

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

A TÁMOP pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 17-én, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat március 27. napján megtartott üléséről

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

A es nevelési év eseménynaptára

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Ladányi Lajos Emlékverseny

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

Együttműködő partnerszervezetek

Jegyzőkönyvi kivonat

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

PROGRAMFÜZET február június

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2017/18-as tanév helyi rendje

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testület Humán és Környezetvédelmi Bizottságának decemberében tartandó ülésére

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Szeptember havi program

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Öttömös Község. Képviselő-testületének évi MUNKATERVE

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

I. fejezet Általános rendelkezések

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

KATolikus egyházközségeink F

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Adventi időszak az óvodában

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Átírás:

MártélyKözség Önkormányzati tájékoztatója PolgármesteriHivatal Hídvégi-Üstös Pál a Tisza és Béke nagykövete ismét keresztülfutott Mártélyon. Az év egyik legjelentősebb környezetvédelmi rendezvénye az Együtt az élő Tisztáért! program keretében a sportoló 2009. június 9én kedden futott át a falun. Balogh Jánosné polgármester köszöntötte a sportolót, majd a gyerekekkel együtt futott tovább Mindszentre. 10 éves a Nyárádremetei testvér-települési kapcsolat! Június 11-én este érkeztek meg Nyárádremetéről a képviselők, civilszervezetek képviselői. Pénteken közös kirándulásra került sor. Ópusztaszer után Szeged nevezetességeit nézték meg. Szombaton az aratóünnepen vettek részt, ahol aktívan kivették a részüket az aratásból. Ebben példát mutatott Gál Lajos polgármester. Este a kempingben megrendezett vacsorán nagyon jól érezte magát mindenki. Vasárnap délelőtt ökomenikus istentiszteleten vettünk részt 10 órától a katolikus templomban. 11 órakor kezdődött a Faluház nagytermében az ünnepi közgyűlés. Erre meghívást kaptak mindazok, akik a kezdetek óta részt vesznek a kapcsolat ápolásában, illetve a kapcsolat indítását kezdeményezték. A két himnusz eléneklése után először Birtok György Remete egykori polgármestere köszöntötte a vendégeket és elérzékenyülve vette elő a 10 évvel ezelőtt megjelent Hírlapot, melyben a címoldalon arról írnak, hogy Nyárádremete gyökeret eresztett Mártélyon. Beszédében elmondta, hogy büszke arra, hogy az Ő polgármestersége alatt öltött hivatalos formát a két település kapcsolata. Mert visszaemlékezve elmondható, hogy ekkor már 5 éve virágzott az együttműködés. Őt Gál Lajos jelenlegi polgármester követte a megemlékezések során, majd Balogh Jánosné is elérzékenyülve köszönte meg a sok szépet melyet Nyárádremete adott az odalátogatóknak. 1

Az Őszirózsa népdalkör dalai alatt a kivetítőn a régi fotók voltak láthatók. Az ünnepséget Banga Fanni szavalatai tették még meghatóbbá. A jövőben szeretnénk ismét feleleveníteni, hogy gyermekeink ismerkedjenek meg egymás kultúrájával, környezetével. A vendégek egy része vasárnap délután hazautazott, a másik csapat hétfőn délelőtt kelt útra. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK FELHÍVÁSA CSONGRÁD MEGYE POLGÁRAIHOZ TISZTELT ÁLLAMPOLGÁROK! Ha úgy ítélik meg, hogy valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv alapvető jogaikkal összefüggésben visszásságot, sérelmet okozott Önöknek, kérhetik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának segítségét. Panaszaik továbbításához a biztos kérésére gyűjtőládák állnak a rendelkezésükre: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polg. Hivatala 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. A panaszládákba 2009. július 13-tól 2009. augusztus 31-ig dobhatják be leveleiket, lehetőleg csatolva a panasszal kapcsolatos iratok fénymásolatait. Prof. Dr. Szabó Máté s.k. az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Vendégek Altenahrból Augusztus 8-án fiatalok érkeznek Altenahrból hozzánk. Vasárnap, 9-én szervezünk egy közös találkozót azokkal a helyi fiatalokkal, akik általános iskolás korukban vagy később is vendégeskedtek Németországban. Várunk minden érdeklődőt szeretettel. Tájékoztató Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a 2009. július 1-től hatályos törvény értelmében a 20%-os Áfa-kulcs, 25%-osra emelkedik. Víz és szennyvíz m3 árai 25%-os Áfával kerülnek számlázásra. Kérem a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a számlázás gördülékenységéhez szükséges pontos óraállások ellenőrzésénél segítsék Zászlós Ferenc kollegánk munkáját. Köszönöm türelmüket és megértésüket. Szél Erika Szennyvíz-csatorna: nem minden belevaló A közüzemi csatornarendszerek kizárólag a vizes helyiségek szennyvizének elvezetését szolgálják. Ne használjuk lomtalanításra, mert sokba kerül és veszélyes. Munkatárunk Répás Krisztián nem egyszer különös kincsekre bukkan szennyvíztisztításkor. A tájékozatlan fogyasztók ugyanis egyes esetekben válogatás nélkül szórják, öntik elnyűtt javaikat a kanálisba azaz a tisztító nyílásokba. Arra is volt példa, hogy valaki halat dobott bele, ami egy hetes üzemzavar okozott az Ófaluban, melynek legnagyobb vesztesei Önök. Semmilyen háztartási, vegyi stb. hulladékot ne öntsünk, szórjunk a csatornába, hiszen a folyamatos hibaelhárítások sem a fogyasztók komfortérzetét, sem pénztárcáját nem kímélik. A csatornába öntött vegyi anyagok ráadásul rendkívül veszélyesek lehetnek, akár katasztrófához is vezethetnek, ilyen esetben természetesen a kár okozóját büntetőjogi felelősség is terheli. A háztartási tisztítószereken kívül tehát soha ne engedjünk semmilyen vegyszert a csatornába! Mindig gondosan olvassuk el a vegyszerek használati utasítását, a veszélyes hulladékokat kiemelt figyelemmel kezeljük és ne öntsük a szennyvíz csatornába, mert az minden esetben plusz feladatot ró a szennyvíztisztító berendezésekre, nem is beszélve arról, hogy nem tudhatjuk, milyen kémiai reakciók indulnak be. Ugyanilyen fontos, hogy csapadékot a tisztítóba vezetni TILOS! Erre a célra a kialakított árokrendszer szolgál, és ez nem véletlen: ha ugyanis túl sok víz kerül a szennyvízcsatornába, akkor az megtelik, majd visszafolyik, amely higiéniás szempontból kifogásolható, egyenesen veszélyes, fertőző is lehet. Ugyanez a helyzet a háztarások területén fúrt kutakkal: ezeket a rendszereket tilos a közüzemi hálózatra kötni, ezzel ugyanis a fogyasztó mind a saját, mind mások egészségét veszélyezteti. 2

Valamint felhívjuk a Tisztelt állattartók figyelmét, hogy NE engedjék bele a szennyvíz hálózatba a trágyalét, mert komoly tisztítási problémákat okoz! Ennek kiszűrésére a hálózaton véletlenszerű mintázást rendelünk el. Megértésüket és segítségüket köszönjük! Szél Erika Iskola A német testvértelepülésről érkeztek gyerekek június 6-án szombaton este. 41 gyereket és 5 kísérőt láttunk vendégül. Vasárnap délelőtt Makóra utaztak városnézésre és strandra. Délután a sportpályára tervezett szülői party helyét az eső miatt át kellett tenni a Faluház nagytermébe, de itt is jól sikerültek a produkciók, melyeket a Ki? Mit? Tud?-on adtak elő. Az SZMK nagyon finom ételekkel várta a vendégeket. A program a nehézségek ellenére nagyon jó volt. Köszönet érte. Hétfőn iskolában voltak a gyerekek, délután a Polgármesteri Hivatalban fogadták őket, majd lovas kocsikkal utaztak Hódmezővásárhelyre az Ambrus kerámiát és a Zsinagógát látogatták meg. Kedden Szegedre indultak a vendég és a fogadó gyerekek. Este éjszakai túra és szalonnasütés várta őket. Az éjszakai túra nagyon nagy sikert aratott mindenkinél. Szerdán ismét iskolában voltak és délután kézműves foglalkozáson pizzát és inzertet is sütöttek. Az este a családoké volt. Csütörtökön egész nap a sporté volt a főszerep. Délután csomagolás és este 7 órától disco várta a gyerekeket. Este fél 11-kor indultak haza. Június 20-án 10 órakor tartottuk meg ballagási és tanévzáró ünnepélyünket. Ballagó diákjaink voltak: Banga Fanni, Béres Viktória Éva, Berki Dávid, Börcsök Dávid, Brizik Bodrogi Tíczián, Ferenczi Leila Szilvia, Fulai Dorottya, Gazsi Szabina Katalin, Gyapja Benjamin, Kiss Máté, Kovács Bernadett, Kovács Dávid, Kulcsár Noémi Nikoletta, Pap Dániel Sándor, Rakonczai Mihály, Varga István A ballagási műsor után a tanévzáró ünnepélyen a kitűnő tanulmányi eredményért, a versenyeken való szereplésekért, helyezésekért, a sportban nyújtott teljesítményért sokan kaptak könyvjutalmat. Az Alapítványi díjat ebben az évben a végzősök közül Gazsi Szabina Katalin kapta meg. Mivel gimnáziumban folytatja tanulmányát két 6-os diákunk, - Balázs Csenge és Baranyi Máté - és kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, ezért ők is kaptak alapítványi díjat. Napközi otthonos konyha: vendégebéd ára áfa változás miatt 526 Ft/adag 3

Az iskola alapítványa pályázaton megnyert kisbuszát a napokban fogják átvenni. Óvoda Lehet szegény, aki gazdag, lehet gazdag a szegény, csak az a fontos milyen kincs ül bent, a szíved rejtekén többek között ezekkel a szavakkal kezdődő búcsúvers is ott lapult az ovis ballagó tarisznyákban, amelyek ott díszelegtek a nagycsoportosok vállán május 30-án 10 órakor. Az óvodai évzáró hagyományosan az egész falut megmozgató jeles ünnep. Közeli és távoli rokonok, ismerősök gyűlnek össze az udvaron és gyönyörködnek a gyerekek műsorában. A kiscsoportosok állatokról szóló mondókás, dalos összeállítást adtak elő bájosan, nagy tetszést aratva. (Óvó nénik: Csatlós Pálné és Fülöp Andrásné, dajka néni Bordás Györgyné). A középsősök a csizmadal című verses mesével szerepeltek. Ezután a nagy-középső csoport előadásában egy igazi népi pünkösdölőt láthatott a közönség. (Óvó néni Szabó Lászlóné, dajka néni Horváth Pálné). A záró rész a ballagó nagycsoportosoknak búcsúműsora volt, amely eltért a hagyományos évzáró műsortól. A gyerekek az egész évben közösen írt versekkel, maguk választotta dalokat adtak elő és igen táncos lábú csoport révén egy fergeteges csárdással fejezték be az előadást. Az óvodától, az óvó néniktől, dajka néniktől pedig a már előbb idézett kedvenc versükkel búcsúztak el. Az óvoda dolgozói nevében Szabó Lászlóné mindenkinek megköszönte az egész évi segítséget, támogatást, majd az óvodai SZMK vezetőség távozó tagjaitól búcsúzott el és köszönte meg sokéves munkáját Baranyi Istvánnénak, Frank Ibolyának, Olaszné Szél Editnek és Safarik Gábornak. A ballagó gyerekek névsora: Baranyi Balázs, Biacsi Elizabet, Farkas Laura, Hegedűs László, Kis Dominika, Kovács Roland, Kulcsár Csaba, Olasz Dániel, Rákos Ferenc, Rigó Dorkás, Safarik Krisztina, Székely Luca, Szuromi Vanessza, Varga Tamás. Ezután már csak fontos dátum volt hátra. Június 3-án egy helyi támogató segítségével az egész óvoda kirándult a szegedi Vadasparkba, mely megújult környezettel, új állatokkal nagy élményt nyújtott kicsiknek, nagyoknak. Most már a szabad, nyári élet zajlik az óvodában, sok-sok játékkal, vidámsággal, egészen a takarítási szünetig, amely aug. 3-tól aug. 24-ig tart. A szülők az új nevelési évvel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal az ügyeleti héten kereshetik fel az óvónőket. Aug. 24-től 28-ig 8-12 óráig. Az óvoda 2009. szeptember 1-jén fogadja a gyerekeket. Ezúton szeretnénk megköszönni Szabó Lászlónak a Vadasparki kirándulást. Az Ő anyagi támogatása nélkül nem tudtunk volna eljutni Szegedre. Köszönjük szépen Laci bácsi! a mártélyi óvodások Könyvtár Sikeresen pályázott a könyvtár az emagyarország Pont további működésére, az úgynevezett KIHOPon. A pályázat önrész nélküli 1.000.000 Ft, melyet az e-közszolgáltatások elterjesztésére adtak a pályázatot kiírók. E program keretében számítógép-használati tanfolyam indul és szeptember végéig előre meghirdetett helyszínen és időpontban előadások lesznek, hogy tulajdonképpen milyen szolgáltatást tudunk az interneten elérni. E program miatt változott a könyvtár nyitvatartási ideje is. Hétfő, kedden, szerdán 10-18 óráig, csütörtökön, pénteken 10-17 óráig, szombaton 8-12 óráig várja olvasóit. SZÁMÍTÓGÉP-HASZNÁLATI TANFOLYAM! 4

Tanulja meg használni Ön is a számítógépet! Kezdő tanfolyamot indít a könyvtár felnőttek részére augusztus 11-én. A tanfolyam tandíjmentes. Jelentkezni a Könyvtárban lehet. A tanfolyam időpontját a jelentkezőkkel közösön állapítjuk meg. Minden érdeklődőt szeretettel várok! IdősekKlubja Az Idősek Klubjában nyáron készülnek az augusztus 20-i Szent István napi ünnepségre Állandó programok Hétfő: vérnyomásmérés, vércukorszint ellenőrzés, gyógy-masszírozás Kedd: kézimunka foglalkozás, Optimista Csoport próbája Szerda: Idős-torna, orvosi ellenőrzés Csütörtök: előadások, rendezvények, Optimista Csoport próbája Csecsemő tanácsadó Kalláné Berkó Éva betegsége miatt Kovács Tivadarné Erzsike látja el a védőnői teendőket. A csecsemő tanácsadóban kedden és pénteken várják a kisgyerekeket és csecsemőket. Tanácsadó telefonszáma: 228-450 Született: ANYAKÖNYVIHÍREK Tölgyesi-Poós Anna és Poós Lászlónak Poós Zsombor Mártély, tanya 297. Mikola Zoltán és Hegedűs Emesének Mártély, Liliom u. 12. Mikola Eszter Deák Attila és Répás Lillának Mártély, Petőfi u. 2/B. Deák Elena Mira Házasságot kötött: Katona Mariann és Baranyi Attila Elhalálozott Turoczki János Mártély, Községház u. 4. dr. Farkas Zoltán Róbert Mártély, Kinizsi u. 12. Kiss Sándorné, szül: Szabó Zsuzsanna Mártély, Béke u. 1. Olvasókör Május 17-én kirándulást szerveztünk a KőrösMaros Nemzeti Parkba majd OrosházaGyopárosfürdőre. Az utazás költségeit a Nemzeti Civil Alapprogramból elnyert összegből fedeztük Szakavatott vezető mutatta be a Kardoskúti Fehértó keletkezését és jelenlegi életét. Ahol magyar szürke szarvasmarha gulya és racka állományt tereltek elénk. A végtelen rónát és a kiszáradt tavat a kilátóból is megtekintettük. 5

A Vásárhelyi puszta védelme a régi tanyavilág emlékeivel lehetőséget ad a régi paraszti világ kultúrájának, gazdálkodásának fennmaradásához. 11 órától következett a fürdő meglátogatása, amely teljes felüdülést adott a májusi nyárban. Június 13-án tartottuk a hagyományos aratóbált és ünnepet. 6 pár fiatal aratópár vállalkozott arra, hogy megtanulja a régmúlt idők kaszával történő aratását, a lányok kukával történő kéve rakását, bekötését. A Civilháztól vonult a lovas kocsis menet az aratás helyszínére, az aratópárokon kívül így utazott az Árendás Néptáncegyüttes, akik dalolással tették színesebbé a menet vonulását. Borsos József, mint bandagazda viccesen humorosan megegyezett az aratnivaló gabonáról Kiss Jánosné Jusztika nénivel a gazdával áldomásivás után megkezdődött a munka. A munka után a Kempingbe vonultunk vissza, az este itt folytatódott. Az est fő produkciója az Árendás néptáncegyüttes műsora volt. Kenyéráldás, újkenyér kóstolás után megfőtt a D. Nagy Anti féle marhapörkölt, majd kezdetét vette a vacsora népes vendégsereg részvételével. A zenét Krizsán Péter hmvhelyi zenész szolgáltatta. Éjfél után 1 óráig tartott a hagyományőrző aratóünnep és bál. Apró Lajosné elnök Polgárőr,Tűz-ésVagyonvédelmiKözhasznúEgyesület Egyesületünk ismét szeretné felhívni figyelmüket néhány dologra, hogy értékeik nagyobb biztonságban legyenek. Az ingatlanok kapuit, ajtóit mindig tartsuk zárva, az idegenekkel legyünk bizalmatlanok. Az esetleges házaló árusokat soha ne engedjék be. A nem állandóan lakott épületek nyílászáróit célszerű telefonos riasztóval ellátni. Mozgásérzékelő lámpák és a nyílászárók nyitására működésbe lépő riasztók szintén hasznosak lehetnek. Sokat segíthet ha kutya is van a háznál. Ha észre veszik, hogy idegen járt a telkükön de nem vitt el semmit, akkor is gondoljanak arra, hogy lehet, hogy legközelebb már elviszi, amit most kinézett, mert csak terepszemlét tartott. Ilyenkor is jelezzék a rendőrség vagy polgárőrség felé az eseményt. RendőrségiFOGADÓÓRA A körzeti megbízott fogadó órája minden csütörtökön 16-18 óráig a Civilházban. Körzeti megbízott telefonszáma: 30/ 591 3842, 20/ 209 5336 HogyÉletükLegyen AlapítványazIfjúságért Általános társadalmi helyzetkép, mely megalapozza tevékenységeink szükségességét. Összességében jellemző a mai magyar helyzetre a társadalmi-gazdasági viszonyok romlása, a deviáns viselkedési formák terjedése, a mentális, érzelmi és erkölcsi veszélyeztetettség, a családok többségének rossz állapota, válsága, a gyermekek veszélyeztetettségének nagyarányú növekedése, munkanélküliség, a dolgozó szülők túlterheltsége, munkaidőn túl is elvárt munkavégzés, amelyre munkájuk megtartása miatt kényszerülnek. Ezt súlyosbítja, hogy a munkavállalók nagy része ingázik, így az utazási idő is meghosszabbítja a családtól, gyermekektől távol töltött időt. Nem beszélve a gyermekeiket egyedül nevelők nehézségeiről. A többgenerációs családmodell eltűnt, a családok, egyének egyedül maradtak problémáikkal, nehézségeikkel. Az emberek egymástól elidegenedve, elszigetelődve élnek. A másik ember létét 6

inkább veszélyeztetőnek, mint segítő jelenlétnek élik meg. Hiányoznak a befogadó, értékekre épülő közösségek, közösségi programok. A fenti tények megoldatlansága súlyos mentális problémák kialakulásához vezetett. A HTKT (Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás,) területén 2008-ban (434fő, 14-17 éves fiatal körében) végzett kérdőíves felmérés adatai alapján a következő tünetcsoportok körvonalazódtak: beilleszkedési nehézség, magatartászavar, hiperaktivitás, normák hiánya, önkontroll fejletlensége, teljesítményzavar, szabálytudat gyengesége, megküzdési technikák hiánya, kommunikációs készség fejletlensége, alacsony feszültségtűrés, bizalomvesztés, kapcsolatok elsivárosodása, peremre sodródás, a meg nem értés el nem fogadás. Közösségi életük tere a kocsma, az utca (45%). A fenti problémák közül egy vagy több elegendő ahhoz, hogy a magára maradt gyermek antiszociális csoporthoz csapódjon és bűnelkövetésbe sodródjon. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a gyerekszám csökkenése ellenére növekszik a veszélyeztetett gyermekek száma. A meglévő szociális és közoktatási intézmények nem tudják a megnövekedett szükségletek miatt hatékonyan kezelni a problémát. Hiányoznak a munkájukat segítő civil közösségek. Alapítványunk szolgáltatásai ezeket a tüneteket próbálják helyi szinten mérsékelni. Alapítványunk alapító okiratában megfogalmazott célja: Az ifjúság erkölcsi nevelése, szociális és közösségi érzékének fejlesztése, szellemi és kulturális igényének ébresztése, önállóságra és kezdeményezésre nevelése. Olyan pozitív külső hatásokat gyakorolni a személyekre, hogy ők maguk képesek legyenek módosítani saját magatartásukat, tevékenységüket, életviteli értékeiket, szociális szerepeiket, nevelési módszereiket, személyes kötődéseiket, erkölcsi felfogásukat, eszményeiket és az értelmes életről vallott elképzelésüket. Konkrét célok: 1. Reszocializáció 2. Személyiségfejlesztés 3. Integráció, érték és kultúra átadás A közeljövőben tervezett programjaink: Szeptember 05.-re tervezzük a már hagyományossá vált szúnyogűző családnap -ot. Cél: Rekreáció, családi kohézió erősítése, kulturális értékek közvetítése, különböző társadalmi rétegű és kultúrájú emberek találkozása, tolerancia, párbeszéd lehetőségének biztosítása,(társadalmi integráció segítése). Több generáció közös részvétele, egymás értékeinek felfedezése, elfogadás, közösségi élmény nyújtása. Tanévkezdés után indítunk iránytű önismereti tréninget az általános iskola 7-8 osztályos tanulói részére. Cél: az identitáskeresésnek ebben az igen bonyolult időszakában segítséget nyújtani a gyerekeknek, eligazodni belső és külső világukban. Kérés: Bizonyára mindenki látta már alapítványunk félkész közösségi házát a templomkertben. Szeretnénk a házat pályázati forrásokból befejezni, ehhez azonban szükségünk lenne 1,5M Ft önerőre. Ezért készítettünk téglajegyeket (támogató jegyeket), melyek megvásárlásával mindenki hozzájárulhat a ház felépüléséhez. A Támogatójegyek 500, 1000, 5000, és 10.000 forintos címletekben vásárolhatók a plébánián Tatárné Kapus Évánál. Felajánlásaikat a FONTANA Credit Takarékszövetkezet 57300033-10300552 sz. számlánkon is örömmel fogadjuk. Programjainkon való részvételükkel, egész lakóhelyi környezetünk mentális egészségének javulását, jobb KÖZSÉGI közérzetünket is támogatják. Szolgáljuk egymás JOBB-létét, együtt! Pótári Mihály Zsolt Tatárné Kapus Éva Elnök szakmai vezető 7

Add a kezed! Ezúton szeretnénk elnézést kérni Farkas Jánosné mindenki Csöréjétől, hogy neve az elmúlt számban tévesen jelent meg. Az egyesület ezúton szeretné megköszönni az 1 %-os támogatásokat. Július 11-én szombaton horgászversenyt rendeztek a Tisza-parton, melyre a tagságon kívül más településről is voltak résztvevők. ŐszirózsaNépdalkör A népdalkörnél történtek változások. Katona Kis Gyuláné Margitka lemondott a vezetői tisztéről. A tagság továbbra is szeretne énekelni, ehhez toboroz új tagokat. A Mozgáskorlátozottak horgászversenyén július 11-én fellépnek a Tisza-parton és július 18-án a hmvhelyi meghívásnak is eleget tesznek. Egyházihírek A katolikus templomban szentmise minden vasárnap 11 órakor kezdődik. Minden kedden délelőtt 9 órától imádság az oltári szentség előtt és lehetőség lelki beszélgetésre. Különös szeretettel várjuk a betegeket és egyéb problémával küzdőket. 2011-ben ünnepségsorozattal készülünk a templom 100. születésnapjának megünneplésére. Szeretettel várunk és fogadunk minden jó ötletet, amely az ünneplést színvonalassá teheti. Gondolunk történeti, régi színjátszó körök tagjainak emlékére, egyéb tárgyi és közösségi értékekre, melyeket érdemes összegyűjteni, megmenteni, közkincsé tenni. Bármilyen ötlet, emlék tudója jelentkezzen Tatárné Évánál. Református istentisztelet minden vasárnap 11 órakor kezdődik az imaházban. Pályázatitájékoztató A TÁMOP 3.1.4/2008 pályázatán 53 millió forintot nyert a Szegvár Mártély ÁMK kompetencia alapú oktatás bevezetésre. A KIHOP pályázaton a könyvtár 1.000.000 Ft-ot nyert e-közszolgáltatások megismertetésére, számítógép-használat elterjesztésére. Külterületi utas pályázatot adott be az Önkormányzat a TSZ bekötő úthoz. Amennyiben a pályázat pozitív elbírálásban részesül, akkor az önrészhez kérik az utat használókat, hogy járuljanak hozzá. Falugazdász 8

Agrárkamarai ügyfélfogadás A Csongrád Megyei Agrárkamara minden héten kedden térítés mentes ügyfélfogadást tart. Tel.: 30/602-5385, 20/379-0034, tonkotibor@freemial.hu Tonkó Tibor NVT tanácsadó Falugazdász ügyfélfogadás Mártélyon Minden héten pénteken. A hét többi napján, valamint szabadság ideje alatt az ügyeket Hódmezővásárhelyen Petőfi u. 6 szám alatti irodánkban intézheti. Tel.: 62/242-079, 30/2763-032. Lantos Attila, falugazdász Tisztelt Mártélyi Lakosok, Kedves Ügyfeleink! Engedjék meg, hogy az újság megjelenésének apropóján ismét néhány gondolatban tájékoztassuk Önöket Takarékszövetkezetünk által nyújtott pénzügyi szolgáltatásokról. Hisszük, hogy a falu közösség életében egyre nagyobb szükség van a helyben működő Takarékszövetkezetünk által nyújtotta szolgáltatásokra, az értékek biztonságának megteremtésére, mint valaha. A hosszú évek fáradságos munkájával összegyűjtögetett pénz biztonsága illetve a pénz értékállóságának megőrzése érdekében továbbra is ajánljuk a 2 hónapos betételhelyezési konstrukciónkat megoldásként, melynek garantált kamata a lekötési időn belül 11,50 %. (EBKM: 11,5 %) Véleményünk szerint a mai világban már elengedhetetlen, hogy minden kedves Ügyfelünk bankszámlával rendelkezzen, valamint ahhoz kapcsolódó szolgáltatások kihasználásával egyszerűsítse mindennapi pénzügyeit, pl. bankkártyával történő ingyenes vásárlás, közüzemi számláinak automatikus kiegyenlítése... Felnőtt ügyfeleinknek javasoljuk BÓNUSZ számlacsomagunkat, havi 290 Ft-os számlavezetési díjjal, melyhez kedvezményes bankkártya biztosítunk, elengedve a kártyagyártás éves díját. Automatánkból történő készpénz felvét minden hónapban egy alkalommal ingyenes a 0-24 óráig üzemelő, kirendeltségünknél található ATM-nél! Nyugdíjasainknak ajánljuk ARANYKOR számlacsomagunkat, mindössze 190 Ft-os havi díj mellett. Most sem lehet elfeledkezni hiteligényeikről, melyek céljaik gyors és költség kímélő megvalósítását szolgálják. Erre kínáljuk a rugalmas, bankszámlához kapcsolódó hitelünket, melyet Takarékszövetkezeti bankszámlára érkező munkabér nagyságának arányában nyújtunk Önöknek, lényegesen olcsóbb megoldásként a jelenleg elérhető áruvásárlási hiteleknél. A hagyományos, jól ismert fogyasztási hitelek továbbra is elérhetőek. A község vállalkozóinak figyelmébe ajánljuk a 1.290 Ft-os havi díjért igénybe vehető STABIL számlacsomagunkat, melynek teljes összege a bankszámlához kapcsolódó havi költségek rendezésére fordítható. Ha Ön hosszú távú gondoskodást szeretne saját, vagy családja biztonsága érdekében, megoldásért forduljon hozzánk bizalommal! Tisztelettel: FONTANA Credit Takarékszövetkezet Mártélyi Kirendeltségének dolgozói Mártély, Fő u. 64., Tel.: 62/228-049 ASAtájékoztató 9

Értesítjük a község lakosságát, - a hulladékgazdálkodásra vonatkozó 2000. évi XLIII. törvény alapján - az A.S.A. Köztisztasági Kft. 2009. július 1-től a zöldhulladékot a kommunális hulladéktól elkülönítetten kell, hogy begyűjtse. Ezért 2009. július 01-től a kommunális hulladék mellé elhelyezett zöldhulladékot (fű, falevél, gally) nem szállítják el. Az A.S.A. Kft. a zöldhulladék elszállítására - igény esetén - külön járatot indít, azonban ennek jelentős a költségvonzata. Mártély Község Képviselő-testülete a zöldhulladék szállítás költségével nem kívánja terhelni a lakosságot. Ezért javasolják, a zöldhulladékot a lakosság komposztálja, vagy gyűjtse össze. Évente egy alkalommal - várhatóan ősszel - kerül sor az összegyűjtött zöldhulladék elszállítására, melynek térítését a Községi Önkormányzat vállalta. Kék zsákok vásárolhatók: Polgármesteri Hivatalban és a Könyvtárban, ára 440 Ft. Felhívás Parlagfű-mentesház matricaelnyerésére A Parlagfű-mentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság 2009. évben is elindította a Parlagfűmentes Ház elnevezésű akcióját. Az allergiás megbetegedésben szenvedőknek hazánkban jelenleg a parlagfű (Ambrosia artemisifolia) okozza a legerőteljesebb tüneteket. Évről évre egyre több ember lesz érzékeny ennek a növénynek a pollenjével szemben, mely súlyos esetekben nem csak allergiát, hanem asztmát is okozhat. Éppen ezért mindannyiunk érdeke ennek a gyomnövénynek az irtása. Külterületen (zártkertekben is) a Körzeti Földhivatal és a növény-és talajvédelmi igazgatóság, míg belterületen a település jegyzője rendelkezik hatósági jogkörrel a parlagfüves és egyéb gyomos területek felszámolásában. A lakosság is csatlakozhatnak a parlagfű-mentesítéshez oly módon, hogy ingatlanjuk területén és környékén gyökerestől kiszedik ezt a gyomnövényt. A településen a Polgármesteri Hivatal ügyintézője folyamatosan bírálja el, hogy mely ingatlanok postaládájára ragaszthatják fel a Parlagfű-mentes Ház matricát. Önkormányzatunk felhívja minden lakos figyelmét a parlagfű-mentesítés jelentőségére. Kérjük, minél többen vegyenek részt e nemes cél megvalósításában! Felhívás Kérjük, hogy a járdára és kerékpárútra ráhajló ágakat vágják le az ingatlanjaik előtt. A következő adófizetési határidő szeptember 15. Impresszum: Kiadó: Mártély Község Önkormányzata Kiadásért felelős személy: Balogh Jánosné polgármester Sokszorosításért felelős személy: Sajti Imréné Sokszorosítás helye, ideje: Községi Könyvtár Mártély, 2009. július 15. Szerkesztésért felelős személy: Sajti Imréné könyvtáros 10