1/189 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/29/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 11-én megtartott képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyvvezető: Horváthné Pécz Renáta Dr. Szilágyi Judit
2/189 Jelen vannak: Barna Andor, Dr. Benkő Péter, Dr. Bényi Zsolt, Csorba Béla, Derczbach Istvánné, Dr. Dombóvári Csaba, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Fejér Gyula, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Dr. Hoffmann Attila, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Kiss Lajos, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lázár Attila, Dr. Morauszky András, Nagy Anikó, Oláh László, Papp Péter Pálné, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Soltiné Kis Katalin, Virág Mihály (29 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Mód Kristóf a Gál és Társa Ügyvédi Iroda részéről, Váradi Eszter sajtóreferens, Balogh Imre, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület XVII. Kerületi Szervezetének elnöke, Kili Tamás, a Hírhozó c. önkormányzati lap részéről, Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke, Dr. Karácsony Gabriella ügyvéd, Garancsy Zoltánné, Kuruczné Marton Katalin, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Szalainé Halász Erzsébet, az Ipari és Kereskedelmi Csoport vezetője, Dr. Varjuné Fekete Ildikó, az Oktatási, Művelődési és Sport Iroda vezetője, Vada Erika könyvvizsgáló, Zárai Lukács István, az Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Salgó László rendőrkapitány, Kleinheincz Gábor pénzügyi szakértő, Varga Orsolya valamint: Horváthné Pécz Renáta, Dr. Szilágyi Judit és Vasdinyei Péter jegyzőkönyvvezetők, a szavazatszámláló gép kezelői, illetve Vajda Edit, a Képviselő-testületi Iroda vezetője. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: tisztelettel üdvözlök mindenkit! Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, jelen van 29 fő. Az ülést 9 óra 22 perckor megnyitom. Tájékoztatom a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztők a mai napon nem kérik tárgyalni a 384/2008., 419/2008., 415/2008., 404/2008. számú előterjesztéseket. Jövő hét szerdán 17 órára egy rendkívüli testületi ülést fogok összehívni, ezen szeretnénk majd megtárgyalni más előterjesztésekkel együtt. Kovács István (ügyrendi): bejelentem, hogy a 398/2008. számú előterjesztést mi sem kérjük most megtárgyalni, majd egy következő ülésen. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztések napirendre vételére vonatkozó javaslatokat az alábbiak szerint: - a 413/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő rendeletalkotási javaslatokat tartalmazó előterjesztéseket követően, - a 414/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő rendeletalkotási javaslatokat tartalmazó előterjesztéseket követően,
3/189 - a 416/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő rendeletalkotási javaslatokat tartalmazó előterjesztéseket követően, - a 418/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő rendeletalkotási javaslatokat tartalmazó előterjesztéseket követően. Elfogadásukhoz minősített többség szükséges. 549/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztéseket: 413/2008/12.04. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésről szóló, többször módosított 9/2008. (III. 19.) rendeletének a módosítására. Előadó: Riz Levente polgármester (26 igen, 1 nem szavazat, 2 tartózkodás) 414/2008/12.04. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának./2008. ( ) rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról Előadó: Riz Levente polgármester (27 igen szavazat, 2 tartózkodás) 416/2008/12.05. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról szóló 4/2008. (I. 23.) rendelet, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló 45/2006. (XII. 22.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester (26 igen szavazat, 3 tartózkodás) 418/2008/12.08. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester (25 igen szavazat, 4 tartózkodás) Kiss Lajos (ügyrendi): a 420/2008., 421/2008., 422/2008. számú előterjesztéseket javaslom, hogy a Képviselő-testület a jövő héten, szerdán tárgyalja meg. Nagy anyagokról van szó, és kedden kerültek fel a szerverre. Nem volt lehetőségünk arra, hogy ilyen nagy horderejű előterjesztésekből normálisan fel tudjunk készülni. Mivel Polgármester Úr jövő hétre úgyis rendkívüli testületi ülést hív össze, adják meg a lehetőséget az ellenzéknek arra, hogy ezekből az előterjesztésekből fel tudjon készülni.
4/189 Ügyrendi javaslatom, hogy ezeket az előterjesztéseket ne ma tárgyaljuk. Riz Levente levezető elnök: mely előterjesztésekről is van szó? Kiss Lajos (ügyrendi): a 417/2008., 420/2008., 421/2008., 422/2008. számú előterjesztések. Riz Levente levezető elnök: a 418/2008. számú előterjesztés nem? Kiss Lajos (ügyrendi): de a 418/2008. számú előterjesztés is ide tartozik, de erről már döntött a Képviselő-testület. Javaslom, hogy ezt vegyük le a napirendről. Riz Levente (ügyrendi): a felterjesztési joggal való élésnek a halasztását semmiképpen nem támogatnám. Azért fontos, hogy ezt minél hamarabb elfogadjuk, mert a költségvetési törvény végszavazása napokon belül esedékes. Ha ezt most áttesszük jövő hétre, akkor nem érkezik meg az illetékesekhez a végszavazás előtt. Kiss Lajos (ügyrendi): majd egy másik napirendi pont kapcsán fel kívánom olvasni Alexa György országgyűlési képviselő levelét. De idéznék belőle egyetlen mondatot. Riz Levente levezető elnök: két szavazás közt ezt nem tudom lehetővé tenni. Kiss Lajos (ügyrendi): rendben, csak Ön megindokolta, hogy miért szeretné, hogy ez az előterjesztés a mai napon kerüljön tárgyalásra, ezért szeretnék idézni abból a levélből, amit Alexa György ezzel kapcsolatban írt. Riz Levente levezető elnök: parancsoljon! Kiss Lajos (ügyrendi): köszönöm szépen. A jelenlegi ülésszakra már technikailag lehetetlen bármilyen törvénymódosító javaslatot beterjeszteni. A jövő évi esetleges módosítás csak 2010-től lépne hatályba. Tehát felterjeszthetjük, de ezzel a Parlament már nem fog foglalkozni, nincs rá lehetősége, kifutott az időből. Riz Levente (ügyrendi): a Kormánynak bármikor joga van módosítani ezen az anyagon. Kiss Lajos (ügyrendi): költségvetést csak a Parlamentnek. Dunai Mónika (ügyrendi): a mai ülésre meg lett hívva Alexa György Országgyűlési Képviselő Úr, mert a két frakció előterjesztéséhez tanácskozási joggal meghívott. Egyébként pedig az SZMSZ vonatkozó rendelkezései alapján a testületi ülésekre tanácskozási jog illeti meg. Ha valamit szeretne elmondani, ehhez bármikor joga van.
5/189 Kiss Lajos (ügyrendi): Alexa György küldött egy e-mailt, hogy délelőtt és délután bizottsági ülése van, sajnos nem tud részt venni. Nagyon sajnálja, mert nagyon szívesen itt lett volna. Szeretném, ha a 418/2008. számú előterjesztést levennénk a napirendről. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom Kiss Lajos ügyrendi javaslatát, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 550/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 418/2008/12.08. számú Javaslat a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására tárgyú előterjesztést nem veszi le a napirendről. (13 igen, 13 nem szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztések napirendre vételére vonatkozó javaslatokat az alábbiak szerint: - a 417/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően, - a 419/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően, - a 420/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően, - a 421/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően, - a 422/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően, - a 412/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot tájékoztatóként, a meghívóban szereplő határozathozatalt igénylő előterjesztéseket követően. 551/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztéseket: 417/2008/12.08. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a 2009. évi költségvetésben válságkezelési célú gazdálkodási tartalékkeret elkülönítésére Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen, 5 nem szavazat, 4 tartózkodás)
6/189 420/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Hírhozó című önkormányzati lap megjelenésével összefüggő felelős szerkesztői és kiadói feladatok ellátása érdekében vállalkozási szerződés megkötésére Előadó: Riz Levente polgármester (18 igen, 5 nem szavazat, 6 tartózkodás) 421/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Felterjesztés a Magyar Köztársaság Kormányához a közoktatási feladatok ellátását illetve a szociális alapellátást nem biztosító normatívák felülvizsgálata érdekében Előadó: Riz Levente polgármester (20 igen, 3 nem szavazat, 6 tartózkodás) 422/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Beszámoló a Rákosmente Kft. pénzügyi helyzetéről, javaslat tőkeemelésre és a tagi kölcsön visszafizetési határidejének meghosszabbítására Előadó: Riz Levente polgármester (23 igen, 5 nem szavazat, 1 tartózkodás) 412/2008/12.03. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Tájékoztatás Rákosmente Közlekedési Akciótervében szereplő projektek előrehaladásáról Előadó: Riz Levente polgármester (23 igen, 2 nem szavazat, 4 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a napirendre vételt, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 552/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testület az 549-551/2008. (XII. 11.) Kt. határozatok figyelembevételével felveszi napirendjére az alábbi előterjesztéseket a következő sorrendben: Hatósági ügyek: 1./ 385/2008/11.26. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester 2./ 411/2008/12.01. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester
7/189 Rendeletalkotási javaslatok: 3./ 387/2008/11.26. Javaslat az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló, többször módosított 52/2004. (X. 27.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 4./ 388/2008/11.26. Javaslat az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról szóló rendelet megalkotására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 5./ 390/2008/11.26. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyitvatartási rendjéről szóló, többször módosított 48/1996. (X.18.) számú rendelete módosítására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 6./ 391/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a vásárcsarnokokról és piacokról szóló, többször módosított 26/1995. (VI. 16.) számú rendeletének módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 7./ 392/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a kerületi közoktatásügyben szükséges egyes intézkedések meghozataláról szóló 16/1997. (III.21.) számú rendelete módosítására Előadó: Dr. Piláth Károly, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, Barna Andor, az Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 8./ 394/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 9./ 399/2008/11.27. Javaslat a 2009. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester
8/189 10./ 400/2008/11.27. Javaslat a Rákoscsabai Közösségi Házban kihelyezett ügyfélszolgálati iroda létrehozására, az ezzel összefüggő döntések meghozatalára és a Polgármesteri Hivatal szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről szóló, többször módosított 25/1996. (V. 17.) számú rendelet módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 11./ 405/2008/11.27. Javaslat a közterület-felügyelet létrehozására és az ehhez kapcsolódó döntések meghozatalára Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 12./ 413/2008/12.04. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésről szóló, többször módosított 9/2008. (III. 19.) rendeletének a módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 13./ 414/2008/12.04. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának./2008. ( ) rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról Előadó: Riz Levente polgármester 14./ 416/2008/12.05. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról szóló 4/2008. (I. 23.) rendelet, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló 45/2006. (XII. 22.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 15./ 418/2008/12.08. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester Határozathozatalt igénylő előterjesztések: 16./ 377/2008/11.18. Javaslat közoktatási megállapodás és támogatási megállapodások megkötésére az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus
9/189 Iskolai Főhatóságával mint a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium fenntartójával Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 17./ 381/2008/11.24. Javaslat a rákoscsabai Temető utca átnevezésére Előadó: Dr. Piláth Károly, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke 18./ 382/2008/11.24. Javaslat az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel kötött megállapodás hatályának meghosszabbítására Előadó: Dunai Mónika, az Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Tanácsnoka 19./ 383/2008/11.25. Javaslat a Pro Ingenio Alapítvány, a Liget 17 Alapítvány, a Rákosmenti 56 -os Alapítvány, a Kaszap István Alapítvány, a Jótündér Gyermek Alapítvány, a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány valamint a Teleki László Alapítvány támogatására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 20./ 386/2008/11.26. Ecser, 081/2-4, 7, 8, 12, 15-27; 086/5, 12-23 hrsz-ú különleges, gazdasági-közlekedési területre vonatkozó Szabályozási Terv és Településszerkezeti Terv módosításának véleményezése Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 21./ 389/2008/11.26. Javaslat az önkormányzati fenntartású általános iskolák felvételi körzeteiről és az önkormányzati fenntartású általános iskolákba történő jelentkezés rendjéről alkotandó önkormányzati rendelet szabályozási koncepciójára Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 22./ 393/2008/11.27. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Rákoscsabai Közösségi Ház Alapító Okiratának módosítására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 23./ 395/2008/11.27. Javaslat útépítéshez szükséges kiviteli tervek készítésére, engedélyeztetésére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester
10/189 24./ 396/2008/11.27. Javaslat szerződés megkötésére a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal a XVII. kerületi Rendőrkapitányság támogatására vonatkozóan Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 25./ 397/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 17.KVSZ szóló többször módosított 3/2006. (III.2) rendeletének módosítására Budapest XVII. kerület Rózsaszál utca Tiszaörs utca Kékliliom utca Tiszanána utca által határolt területre vonatkozó Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat vonatkozásában Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 26./ 401/2008/11.27. Zárt ülésen tárgyalható Javaslat a Budapest XVII. kerület 137519 hrsz. alatt felvett, Garancsy Zoltán és Paulovics Róbert tulajdonában álló ingatlan tulajdoni viszonyainak rendezésére Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 27./ 402/2008/11.27. Javaslat az Önkormányzat fenntartásában működő nevelésioktatási intézmények nevelési illetve pedagógiai programjai módosításának valamint esélyegyenlőségi intézkedési terveinek jóváhagyására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester 28./ 406/2008/11.27. Javaslat a 2009. évi költségvetés koncepciójára Előadó: Riz Levente polgármester 29./ 407/2008/11.27. Javaslat nyílt, kétfordulós pályázat kiírására reklámgazdai tevékenység ellátása tárgyában Előadó: Riz Levente polgármester 30./ 408/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Gazdasági Programjának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester 31./ 409/2008/11.27. A kerület országgyűlési képviselőjének felszólítása, hogy a költségvetésről szóló parlamenti végszavazáson a kerület érdekeit képviselje Előadó: Csorba Béla, a KDNP-MIÉP frakció vezetője Dunai Mónika, a Fidesz frakció vezetője
11/189 32./ 410/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat 2009-2011 évekre vonatkozó fejlesztési hitel igénybevételére Előadó: Riz Levente polgármester 33./ 417/2008/12.08. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a 2009. évi költségvetésben válságkezelési célú gazdálkodási tartalékkeret elkülönítésére Előadó: Riz Levente polgármester 34./ 420/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Hírhozó című önkormányzati lap megjelenésével összefüggő felelős szerkesztői és kiadói feladatok ellátása érdekében vállalkozási szerződés megkötésére Előadó: Riz Levente polgármester 35./ 421/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Felterjesztés a Magyar Köztársaság Kormányához a közoktatási feladatok ellátását illetve a szociális alapellátást nem biztosító normatívák felülvizsgálata érdekében Előadó: Riz Levente polgármester 36./ 422/2008/12.09. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Beszámoló a Rákosmente Kft. pénzügyi helyzetéről, javaslat tőkeemelésre és a tagi kölcsön visszafizetési határidejének meghosszabbítására Előadó: Riz Levente polgármester Tájékoztató: 37./ 412/2008/12.03. Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Tájékoztatás Rákosmente Közlekedési Akciótervében szereplő projektek előrehaladásáról Előadó: Riz Levente polgármester (24 igen szavazat, 5 tartózkodás) Riz Levente (ügyrendi): javaslom, hogy - a meghívóban 10. és 11. sorszám alatt szereplő napirendi pontok tárgyalását cseréljük meg, először a közterület-felügyeletről szóló, 405/2008. számú előterjesztést, majd ezt követően a 400/2008. számú előterjesztést tárgyaljuk meg,
12/189 - a meghívóban 22. sorszám alatt szereplő, a Rendőrkapitányság támogatására vonatkozó előterjesztést az első szünet után tárgyalja a Képviselő-testület, - a meghívóban 14. sorszám alatti, a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola támogatására vonatkozó 377/2008. számú előterjesztést és a 422/2008. számú, a Rákosmente Kft-re vonatkozó előterjesztést a meghívott vendégekre tekintettel az ebédszünet utáni első két napirendi pontként tárgyalja a Képviselő-testület, - a meghívóban 26. sorszám alatt szereplő 401/2008. számú előterjesztést a rendeletalkotási javaslatokat tartalmazó előterjesztéseket követően első határozati javaslatként javaslom tárgyalni. Oláh László (ügyrendi): ha ezeket a változtatásokat elfogadjuk, kérem, hogy kerüljön kiosztásra az új napirendre vonatkozó meghívó. Riz Levente levezető elnök: természetesen elkészítjük, és kiosztásra kerül. Dr. Hoffmann Attila (ügyrendi): szeretném javasolni, hogy a 410/2008. számú előterjesztést tárgyaljuk meg a határozati javaslatok között másodikként. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a napirendi pontok sorrendjére vonatkozó javaslatokat, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 553/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 405/2008. és a 400/2008. számú előterjesztések tárgyalását megcseréli, és először a 405/2008. számú előterjesztést tárgyalja meg, a 396/2008. számú előterjesztést az első szünet után, a 377/2008. és a 422/2008. számú előterjesztéseket az ebédszünet után első két napirendként, a 401/2008. számú előterjesztést a rendelettervezetek után, a határozati javaslatok között elsőként, a 410/2008. számú előterjesztést másodikként tárgyalja meg. (24 igen szavazat, 5 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: megkérem a Képviselő-testületi Iroda munkatársait, hogy a Képviselő-testület döntéseinek megfelelően készítsék el az új napirendet. Most a napirend előtti felszólalások következnek. 40/2008. számú napirend előtti felszólalás: Hatvani Zoltán: Tisztelt Képviselő-testület, Tisztelt Jegyző Asszony! Köszöntök minden megjelent vendéget, hivatali dolgozót, elsők között a Rákoskerten élőket. Napirend előtti felszólalásom címe: Új szilárd útburkolatú utcák Rákoskerten.
13/189 Végre olyan dolog történt a körzetemben, amire több mint 25 éve nem volt példa. Három utca kapott szilárd útburkolatot, név szerint az Andráshida utca és az Andrásfa és a Toldi Miklós utcák egy-egy szakasza. Az itt élők a 2004-ben megtörtént csatornázás óta vártak erre a korábban sokszor megígért beruházásra. Sajnos az idei útépítéshez hasonló volumenű fejlesztés a 11. egyéni választókerületben a rendszerváltozás óta nem volt. A 90-es évek rendszerváltozása előtt, Simon Albert idejében épült utoljára ennyi aszfaltburkolatú út. Ő a kerületi Tanács tagjaként, úgymond rákoskerti képviselőként és a Fővárosi Tanács tagjaként a Bodonyi utcában épített közel 1000 méter hosszan aszfalt utat. Elmondása szerint 1983-ban a Terv és Közgazdasági Bizottság keretéből tudta finanszírozni az akkori költségeket. Azóta a körzetemben kerületi fenntartású utcákban, egyszerre ennyi aszfalt most 25 év után, idén épült először. Ahogyan annak idején Simon Albert, úgy most a mai Önkormányzat is megépítette a járdákat az említett utcákban. Sőt, egy dologban még alaposabbak voltunk, mint korábban. Az idei évben az utcákban megépültek a vízelvezetések. Az idei évben a meglévő szilárd burkolatú utak mellett ráadásul még régi aszfalt utakat is felújítottunk. Ez a körzetemben összesen 900 méter volt, többek között az előbb is említett Bodonyi utcában is. Itt szeretném megköszönni Polgármester Úr és Horváth Tamás Alpolgármester Úr segítségét is, hiszen az építkezés közben folyamatosan bombáztam őket az érintett lakosság észrevételeivel és kéréseivel. Külön köszönöm a környezettudatos hozzáállást, hiszen az építési munkálatok során elpusztult fákat és bokrokat is sikerült pótolni. Ezzel együtt körzetemben jelenleg még mindig csak 4.755 méter hosszan találhatunk jó minőségű útfelületet, ami a teljes úthossznak mindössze a 28%-a. Megdöbbentő ez a számadat, hiszen közel 12 km hosszan még mindig sárban, vagy olyan minőségű szórt bitumenes utcákban járnak az emberek, amelyből annak idején valaki vagy valakik kispórolták vagy kilopták az alapanyagot. Sok helyről hallottam már, hogy jövőre még nehezebb év vár Önkormányzatunkra, kerületünkre, de ennek ellenére kérem Polgármester Urat, hogy találjon megoldást és pénzügyi forrást arra, hogy jövőre se álljanak le az útépítések és felújítások! Itt szeretném még egyszer hangsúlyozni Rákoskert elkeserítő statisztikáját: a kerület által kezelt úthossz a körzetemben: 16.600 m, ebből csupán 4.755 m rendelkezik szilárd útburkolattal; ez a teljes úthossz 28%-a. Még egy sokkoló adat: a körzetemben 38%-ban, azaz 6.250 m hosszan nincs szennyvízcsatorna, ebből következik, hogy szilárd útburkolatú út sem. Tudom, hogy néhány év alatt nem lehet pótolni az elmúlt évtized semmittevését, de ha az idei ütemben tudnánk utakat építeni, akkor Rákoskert 3-4 év múlva, az infrastruktúrát tekintve, felzárkózhatna a kerület más városrészeihez. Köszönöm, hogy meghallgattak. Riz Levente: köszönöm. Tudjuk, hogy Rákoskerten még nagyon sok dolgunk van, igyekszünk 2009-ben folytatni ezt a munkát, és ha lehet, akkor minél több úttal előbbre jutni.
14/189 Kiss Lajos (ügyrendi): érintettség okán szeretnék hozzászólni. Képviselő Úr beszédében az elmúlt 10 év semmittevéséről beszélt. Nem próbálom őt kioktatni, mert kevés idő van arra. De elmondom, hogy amit mondott, az nem igaz. Hazugság. Példa nélküli, hogy három utcát csináltak Rákoskerten. Biztos nem járt még az Irsa utca környékén, a Merzse utcában, stb. Rákoskertről beszélt Képviselő Úr. Nem érdekel, hogy Ön a 11. választókerület, Rákoskertről beszélt. Azért nem baj, ha tudja, hogy elkészült a csatornázás három kis projekt kivételével. Semmittevés volt tudom, de azért viszonylag nagy dolog lehetett, mert Önök egy méter csatornát nem építettek ebben a ciklusban. Továbbá nem volt bitumenpermetes út Rákoskerten. Csatornaépítés utáni úthelyreállítás volt. Jobb egy kicsit, mint amit anno csináltak a FIDESZ idejében Rákoscsaba-Újtelepen, ahol sárban másztak. Itt bitumenpermeten mennek. Ennyit erről. Riz Levente levezető elnök: az ügyrendi hozzászólás keretein egy kicsit túllépett. Nyilván senki nem vitatja az előző Képviselő-testület érdemeit a csatornázásban. Mindenesetre Rákoskerten tényleg nagyon sok dolgunk van még. Egyébként a csatornázás 2007 óta fővárosi hatáskör. Éppen tegnap kérdeztem a Közműügyosztály vezetőjét, jövő év őszén kezdődhet meg a beruházás. Bízunk benne, hogy utána az utak építését is hamarosan meg tudjuk kezdeni. 41/2008. számú napirend előtti felszólalás: Dr. Fenke Ferenc: szavaim Alexa György országgyűlési képviselőhöz szóltak volna, de tekintve, hogy nem tudott megajándékozni jelenlétével, valamint tekintve, hogy édesanyját gyászolja, kegyeleti okokból felszólalásomtól eltekintek. Köszönöm. Riz Levente levezető elnök: zárt ülést rendelek el, és az ülés vezetését Fohsz Tivadar alpolgármesternek adom át. A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester A napirend 3. pontja: 387/2008/11.26. Javaslat az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló, többször módosított 52/2004. (X. 27.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja a Vagyongazdálkodási Bizottság.
15/189 Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 47/2008. (XII. 12.) rendeletét az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló, többször módosított 52/2004. (X. 27.) rendelet módosításáról. (27 igen szavazat, 2 tartózkodás) A napirend 4. pontja: 388/2008/11.26. Javaslat az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról szóló rendelet megalkotására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja az Oktatási és Kulturális Bizottság. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. Koszorúsné Tóth Katalin: a rendeletalkotási javaslat több szempontból nagy jelentősséggel bír, hiszen kerületünkben rendkívül szükséges a fenntartói szabályozás, valamint az intézményi működtetés és a fenntartó gyakorlati kapcsolata. A közoktatási törvény gyereklétszámra vonatkozó előírásai egy optimális állapotot tükröznek, ugyanakkor olyan kerületekben, ahol növekszik a gyermeklétszám, a közoktatási törvény általi ellenőrzéseket úgy éljük meg a gyakorlatban, mintha bűnt követnénk el azzal, hogy a kerület alapellátási kötelezettsége érdekében 25 fő feletti csoportlétszámokat látunk el egy-egy óvodai csoportban. Ez nem könnyű feladat. Az Oktatási Hivatal fő ellenőrzési profilja a gyermeklétszám meglétére irányul. Büntetéssel fenyeget, ahelyett, hogy tájékozódnának a kerületi sajátosságokról. Vagy a szükségesség igényéből következően esetleg melyik kerületben lenne szükséges óvodát építeni, és ezt megfinanszírozni. Rosszul éljük meg a gyakorlatban, hogy minél többet dolgozunk a magas gyermeklétszám által, annál többet kell magyarázkodnunk annak érdekében, hogy még esetleg büntetést se kapjunk. Én azt gondolom, hogy az előterjesztés nagyon helyesen fogalmaz, és kérem, hogy mindenki támogassa. Riz Levente levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
16/189 Önkormányzatának 48/2008. (XII. 19.) rendeletét az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról. (29 igen szavazat, egyhangú) A napirend 5. pontja: 390/2008/11.26. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyitvatartási rendjéről szóló, többször módosított 48/1996. (X.18.) számú rendelete módosítására Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja az Oktatási és Kulturális Bizottság. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 49/2008. (XII. 19.) rendeletét az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyitvatartási rendjéről szóló, többször módosított 48/1996. (X.18.) rendelet módosításáról. (29 igen szavazat, egyhangú) A napirend 6. pontja: 391/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a vásárcsarnokokról és piacokról szóló, többször módosított 26/1995. (VI. 16.) számú rendeletének módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja a Vagyongazdálkodási Bizottság. A rendeletalkotási javaslatot nem támogatja a Költségvetési Bizottság. A rendeletalkotási javaslatot támogatja a Pénzügyi Bizottság azzal, hogy a rendelettervezet mellékletében a díjtételeket a Képviselő-testület 15 %-os mértékű emeléssel állapítsa meg. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. Dr. Hrutka Zsolt (ügyrendi): személyes érintettség miatt nem kívánok részt venni a vitában és a szavazásban.
17/189 Ruthner György: ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban a Költségvetési Bizottság ülésén elég szélsőséges vélemények alakultak ki. Ennek ellenére én most elmondanék egy saját véleményt is. Én továbbra sem értem, hogy miért kellene infláción felül emelnünk. Ez a piac továbbra sem fejlődött annyit, hogy ezeket a kereskedőket, a piacon árusítókat mindenképpen nagyobb emeléssel kellene sújtani. Nemsokára fogunk tárgyalni egy olyan előterjesztést, amellyel a gazdaság szereplőit, különböző vállalkozásokat szeretnénk megsegíteni a jelenlegi gazdasági válságban. Van válság, Képviselő Úr! Hatvani Zoltán firtatja. Ezt megbeszéljük később! Én azt mondom, hogy továbbra is a 7,5% inflációs emelést javaslom. Illetve várom azokat a fejlesztéseket, amelyeket a megválasztott piacvezető ígért a megválasztásakor, amitől a piac egy kicsit több szolgáltatást tud nyújtani, mint jelenleg. Horváth Tamás: ott voltam a bizottsági ülésen, és ezzel a javaslattal én sem értek egyet. Én ragaszkodom az előterjesztésemben leírtakhoz. Azt, hogy egyáltalán ne emeljünk, azt viszont nem támogatom, mert a közüzemi díjak nagymértékben megemelkedtek. A piac fenntartási költségei javarész a közüzemi díjakból tevődnek össze. Én mindenképpen a 10%-os emelést javaslom. Kiss Lajos: megkérem Horváth Tamást, hogy fejtse ki hozzászólását, hogy egy asztalpénznél vagy egy nem lakás céljára szolgáló helyiségnél hogyan jön be az energia áremelés. Horváth Tamás: közüzemi számlákról beszéltem. Takarítani nyilván kell, a szemetet el kell szállítani. Úgy gondolom, hogy valamennyire csak összefügg a kettő egymással. Riz Levente levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja 50/2008. (XII. 19.) rendeletét a vásárcsarnokokról és piacokról szóló, többször módosított 26/1995. (VI. 16.) számú rendelet módosításáról. (16 igen, 4 nem szavazat, 8 tartózkodás Dr. Hrutka Zsolt személyes érintettség miatt nem vett rész a szavazásban) A napirend 7. pontja: 392/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a kerületi közoktatásügyben szükséges egyes intézkedések meghozataláról szóló 16/1997. (III.21.) számú rendelete módosítására Előadó: Dr. Piláth Károly, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, Barna Andor, az Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke
18/189 Riz Levente levezető elnök: az előterjesztés határozati javaslatot és rendeletalkotási javaslatot tartalmaz. A határozati javaslatot és a rendeletalkotási javaslatot támogatja az Ifjúsági és Sport Bizottság, az Oktatási és Kulturális Bizottság, a Pénzügyi Bizottság és a Költségvetési Bizottság. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a határozati javaslat és a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 556/2008. (XII. 11.) Kt. határozat I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a sportversenyeken kiemelkedő eredményt elérő tanulók és felkészítő tanáraik a tanulmányi, művészeti és tehetséggondozó versenyeken eredményesen szereplő tanulókkal és felkészítő tanáraikkal a jutalmazás szempontjából azonos megítélés alá essenek. II. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az I. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében 2009. évtől kezdődően Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata mindenkori költségvetésében a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérők díjazása keretből maximálisan 2.000.000.- Ft-ot biztosít a sportversenyeken kiemelkedő eredményt elérő tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazására. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a fedezet biztosítására: a 2009. évtől az Önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletének elfogadása (28 igen szavazat, egyhangú) Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 51/2008. (XII. 19.) rendeletét a kerületi közoktatásügyben szükséges egyes intézkedések meghozataláról szóló 16/1997. (III.21.) rendelete módosításáról. (29 igen szavazat, egyhangú) A napirend 8. pontja: 394/2008/11.27. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza
19/189 és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja a Szociális és Lakásügyi Bizottság, a Költségvetési Bizottság, a Pénzügyi Bizottság. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 52/2008. (XII. 19.) rendeletét a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosításáról. (19 igen, 1 nem szavazat, 9 tartózkodás) A napirend 9. pontja: 399/2008/11.27. Javaslat a 2009. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: a rendeletalkotási javaslatot támogatja a Költségvetési Bizottság, a Pénzügyi Bizottság. A Jogi és Közbiztonsági Bizottság úgy foglalt állást, hogy a rendeletalkotási javaslat elfogadásának jogi akadálya nincs. A könyvvizsgáló véleménye alapján a rendelettervezet összhangban áll a vonatkozó jogszabályokkal és az Önkormányzat költségvetésének előírásaival. A rendelettervezetben egy elírás történt, 2009 helyett 2008 lett írva, ezt javítjuk. Hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a javított rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 53/2008. (XII. 19.) rendeletét a 2009. évi átmeneti gazdálkodásról. (26 igen szavazat, 3 tartózkodás)
20/189 A napirend 11. pontja: 405/2008/11.27. Javaslat a közterület-felügyelet létrehozására és az ehhez kapcsolódó döntések meghozatalára Előadó: Dr. Dombóvári Csaba alpolgármester Riz Levente levezető elnök: az előterjesztés határozati javaslatokat és rendeletalkotási javaslatokat tartalmaz. A határozati javaslatokat és a rendeletalkotási javaslatokat támogatja a Környezetvédelmi Bizottság, a Pénzügyi Bizottság, a Költségvetési Bizottság és a Jogi és Közbiztonsági Bizottság. Az előterjesztő benyújtott egy módosítást, ezzel együtt kéri tárgyalási alapnak tekinteni az előterjesztést. Derczbach Istvánné: ez az előterjesztés igazi Dombóvári Csabás. Arra gondolok, hogy kiterjed a személyi állomány, az egy főre jutó költség, az összköltség bekerülésére. A módosítás is tartalmazza azokat a rendeletváltozási passzusokat, amelyek a közterület-felügyelet feladatainak ellátásával kapcsolatosak. Egyetlen egy olyan dátumot látok, amelyben hiba van: az 5/8. oldalon szerintem 2009 januárja a helyes dátum. Ezzel együtt nem tudom, hogy jelen állapotban jó-e, hogy most vezessük be májustól ezt a közterület-felügyeletet. Annál is inkább, hogy az Önkormányzat kevesebbet fog kapni fenntartásként. Továbbá úgy gondolom, hogy ekkora kerülethez több főre lenne szükség. A több fő pedig azt is magával hozza, hogy az adminisztratív létszám is erősen növekedne. Ezt én meggondolandónak tartom. Dr. Dombóvári Csaba: köszönöm szépen Képviselő Asszony szavait, de szeretném elmondani, hogy az előterjesztés szakmai előkészítése Dr. Paizs Gábor, Dr. Rúzsa Ágnes és Mohainé Jakab Anikó érdeme. Az elütés az 5/8. oldalon van, 2009 januárjától szövegrésznek kell ott szerepelnie. Illetve ugyanezen oldal tetején, a második bekezdésben négy rendeletalkotási javaslatot említ az előterjesztés, miközben valójában három rendeletmódosítás megalkotására tesz javaslatot az előterjesztés. Ami a létszámot illeti, az egy hosszú évekre visszanyúló vita. Az előterjesztés abból az anyagból indult ki, amelyet annak idején 2005-ben Alexa György Képviselő Úr terjesztett be, és a Képviselő-testület egyöntetű támogatását bírta. Oláh László: kérdezném az előterjesztőt, hogyan látja összefüggésben a költségvetési koncepcióban megfogalmazott elveket és ennek az előterjesztésnek a beterjesztését? A költségvetési koncepcióban az szerepel, hogy várhatóan kevesebb pénzünk lesz a következő évben a gazdálkodásra, és előnyben kell részesíteni a kötelezően ellátandó feladatokat. Ez pedig nyilvánvalóan nem az. Erre kérnék szépen egy választ. Dr. Dombóvári Csaba: az előterjesztés első mondatában szerepel az előterjesztést megalapozó hivatkozás, mely szerint a Képviselő-testület a február 21-én meghozott 67/2008. (II. 21.) Kt. határozatában elviekben egyetértett a közterület-felügyelet létrehozásával, és a polgármester
21/189 feladatává tette, hogy a szükséges egyeztetéseket folytassa le, és az előterjesztést nyújtsa be a Képviselő-testület elé. A Képviselő-testület döntésén múlik az, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan dönt. Oláh László: az indoklás egy kicsit abszurd, mert februárra hivatkozik, most pedig december van. Időközben derült ki az, hogy további elvonások várhatóak, és válság van a világban, az országban. Ha ez az indoka, akkor javasolnám, hogy ezt az előterjesztést vegyük le a napirendről. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom Oláh László ügyrendi javaslatát, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 557/2008. (XII. 11.) Kt. határozat A Képviselő-testületi úgy dönt, hogy a 405/2008/11.27. számú Javaslat a közterület-felügyelet létrehozására és az ehhez kapcsolódó döntések meghozatalára tárgyú előterjesztést nem veszi le a napirendről. (13 igen, 14 nem szavazat, 2 tartózkodás) Kiss Lajos: kérdésem lenne az előterjesztőhöz, hogy lehetősége van-e a Képviselő-testületnek a januárban hozott határozatát visszavonnia? Dr. Dombóvári Csaba: februárban hozott döntést a Képviselő-testület, ha Képviselő Úr az előterjesztést pontosan olvasná. Természetesen van mód a határozat visszavonására, mint minden más határozatot, ha úgy dönt. Kiss Lajos: köszönöm szépen a hibám kijavítását, valóban februárban született a döntés. Azért kérdeztem Alpolgármester Urat, mert ez egy nagyon fals indoklás. Ön is tudja, hogy az Önkormányzat gazdálkodása 2009-ben nagyon nehéz lesz. Működési hiány várható. Hogy milyen mértékű, gondolom Polgármester Úr el fogja mondani a költségvetési koncepciónál, és egyáltalán hogyan kívánják ezt kezelni. Tehát olyan feladatot, amely nem kötelező az Önkormányzat számára, most ebben a gazdasági helyzetben a Képviselőtestület elé terjeszteni abszurd. Dr. Dombóvári Csaba: akkor most ez melyik eset? A van rajta sapka vagy a nincs rajta sapka? Mert ha nem dolgozik a Hivatal, és a határozatok végrehajtása késik, vagy nem történik meg, akkor az a baj. Ha megtörténik a határozat végrehajtása, és hosszú hónapok előkészítő munkája után elkészül egy előterjesztés, vagy ha a Képviselő-testület egy korábbi határozatán alapul, akkor meg az a baj. Legyen szíves, nyilatkozzon ez ügyben. Kiss Lajos: gondolom, hogy Alpolgármester Úr is tudja, hogy Önök döntik el, hogy min van sapka, és min nincs sapka. Hogy említsek egy testületi határozatot, amelynek nagyon komoly gazdasági következménye lehet, mondjuk 300 millió Ft. Január 1-jétől ennek az Önkormányzatnak az Újlak utcai konyhában és a Zrínyi utcai konyhában saját magának kellene főznie. Nem vonták vissza, nem is foglalkoztak a határozattal. Önök azzal a határozattal foglalkoznak, ami Önöknek érdekük,
22/189 ami Önöknek tetszik. Ami nem tetszik, az le van engedve. Akár 300 millió Ftról van szó, akár mennyiről. Ez a véleményem, Alpolgármester Úr. Nézzenek magukba! Soltiné Kis Katalin: Alpolgármester Úr! Természetesen az a jó, ha dolgozik a Hivatal, de ezt az előterjesztést úgy is be lehetett volna hozni, hogy a Képviselő-testület visszavonja. Oláh László: hosszabb ideje arról beszélünk, hogy nagyon nehéz lesz a következő év, ehhez képest az előző testületi ülésen elfogadtuk a mezőőri szolgálatot. Erre bejött a közterület-felügyelet. Bejött egy másik előterjesztés is, amely további 50 millió Ft azonnali kiadásáról szól. Az egy más kérdés, hogy egyetért vele az ember vagy sem. Itt ez a szöveg, ami itt megjelenik, hogy elviekben egyetértett a Képviselő-testület a közterület-felügyelet létrehozásával, szerintem elviekben most is egyetértünk vele. Alapvetően az a kérdés, hogy ilyen gazdasági helyzetben kell-e indítani. Vagy esetleg jövőre kell-e indítani, vagy 2 év múlva. Fohsz Tivadar: nem ehhez az előterjesztéshez tartozik, de Kiss Lajos mondandójára válaszolnék. Természetesen a Hivatal abban a kérdésben is dolgozik, és várhatóan januárban a testület elé fog kerülni, hogy milyen módon kívánjuk megoldani a közétkeztetést; saját konyhával vagy továbbra is vásárolt módon. Március 31-ig szól a közétkeztető szerződése. Dr. Dombóvári Csaba: Önök is megtehették volna az elmúlt hónapok során, ha úgy ítélik meg, hogy ez a döntés egy helytelen döntés volt, vagy ha helyes döntés volt, de az élet időközben úgy változott, a körülmények úgy változtak, hogy szükségesnek tartják a visszavonását, akkor bármely képviselő előterjesztéssel élhetett volna a Képviselő-testület elé, amelyben javasolja, hogy egy korábban meghozott döntést az általa megfogalmazott és fontosnak tartott indokok alapján vonjon vissza. Önök nem tettek ilyen jellegű előterjesztést. Nyilván korábban úgy érezték, hogy a Kormány nem sodorta olyan válságba az országot, amely ezt indokolta volna. Most az Önök érveléséből számomra az tűnik ki, hogy végre Önök is belátták és beismerik, hogy a Kormány olyan válságba sodorta az országot, amelyből nehezen fog tudni kimászni az ország, és az Önkormányzatnak is nehéz helyzetet fog jelenteni. Én változatlanul fenntartom, hogy ez egy nagyon fontos dolog. Ha Önök nem tesznek ilyen jellegű módosító javaslatot, akkor bízom benne, hogy a Képviselő-testület el is fogja fogadni azt a döntési javaslatsort, amelyet az előterjesztés tartalmaz. Oláh László (ügyrendi): azt gondolom, hogy a világgazdasági válságért aligha tehető felelőssé a magyar kormány. Ez az, ami megváltozott, a többit azt tudtuk addig is. Riz Levente: ezt ne mondta volna, hogy a világgazdasági válság miatt van Magyarországon válság! Ez egyszerűen nem igaz. Magyarországon a Kormánynak a 2002 óta tartó áldatlan tevékenysége miatt van válság. Sajnos
23/189 azért van olyan költségvetés a Parlament előtt, azért szorítanak meg minket, önkormányzatokat, családosokat és mindenkit, mert elhibázott és rossz gazdaságpolitikát folytattak az elmúlt években. Ennek köze nincsen a válsághoz, ez egy kormányzati teljesítmény. Oláh László (ügyrendi): javaslom, ezt majd máskor, máshol beszéljük meg, nem idevaló. Kiss Lajos: Fohsz Tivadar Alpolgármester Úrnak mondanám, hogy teljesen abszurd, amit mondott, jobb lett volna, ha hallgat. Január 1-jén hatályba kellene lépnie annak a határozatnak, amelyet Önök hoztak. Nem mi, Önök. 2009. január, február, márciusában előterjesztést készíteni, nem most. És akkor zárójelben, mert olyan felhangja volt az Ön hozzászólásának, hogy lehet, hogy nem is, akkor kérdezem, hogy az a néhány 10 millió Ft, amit erre fordítottak idáig, az nem volt felesleges? Dr. Dombóvári Csaba beszél a Kormány rossz gazdasági politikájáról, én meg beszélek az Önök rossz gazdasági politikájáról. Úgy gondolom, hogy az Önkormányzat gazdálkodásáért nem az ellenzék felel, hanem Önök felelnek. Önök felelnek azért, hogy az Önkormányzat milyen költségvetési rendeletet alkot, milyen határozatokat hoz, amelyeknek pénzügyi kihatása van. Ha úgy látják, hogy ez nem megy, mert nincs rá fedezet, akkor természetes, hogy a Képviselő-testület felé Önöknek kell előterjeszteni ezt a dolgot, és nem az ellenzéknek. Az ellenzék elmondja a véleményét az Önök előterjesztésével illetve munkájával kapcsolatban. Bízom benne, hogy még sokáig fogom élvezni ezt a párbeszédet Dr. Dombóvári Csabával. Dr. Dombóvári Csaba: tudod mit? Ne élvezd! Fohsz Tivadar: bízom benne, hogy az én szavaimat még élvezi majd Kiss Lajos. Én is élvezem a Kiss Lajossal történő párbeszédeket. Természetesen nem akarnék megint visszautalni az elmúlt 8-12-16 évre, de azért volt néhány olyan anyag, amelyre nagyon sok pénzt költöttek, aztán mégsem lett belőle semmi. Utalnék itt az uszoda tervezésekre és egyebekre. Amikor folyamatban van egy döntést előkészítő anyag, és a legjobb megoldást, a legjobb döntést szeretnénk meghozni, akkor nem csúsztunk ki az időből. Bár abban a határozatban arról volt szó, hogy lehetőség szerint 2009. január 1-jétől, de ha a lehetőség nem olyan, akkor egy igazán megalapozott jó döntés érdekében a szükséges szakmai vizsgálatokat le kellett folytatni. Ezek lesznek kész, és januárban döntést tudunk hozni róla. Kiss Lajos (ügyrendi): Fohsz Tivadar Alpolgármester Úr! A testület nem arról döntött, hogy majd lehetőleg vagy valamikor 2009 januárjában. Úgy döntött, hogy Riz Levente levezető elnök: ez nem ügyrendi hozzászólás. Most a közterület-felügyeletről van szó. Teljesen megsérti az SZMSZ vonatkozó rendelkezéseit.
24/189 Kiss Lajos (ügyrendi): de Önök azzal indokoltak, hogy hoztak egy határozatot februárban. Dr. Dombóvári Csabának mondanám, hogy én tényleg élvezem Önt, nagyon kellemes Önt hallgatni. Riz Levente: én azt sajnálom, hogy arról, amiről kellett volna, arról nem esett itt szó. Bízom benne, hogy a munkáját eredményesen fogja végezni, és a közterület rendje valóban pozitív irányba fog fordulni. Kiss Lajos (ügyrendi): Ön arról beszél, hogy jól fogja végezni, de még döntés sem volt. Riz Levente: Képviselő Úr! Öncélú az, amit Ön itt folytat. Riz Levente levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 558/2008. (XII. 11.) Kt. határozat 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2009. május 1. napjától Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente közigazgatási területén a közterületi rend és tisztaság védelméről kerületi közterület-felügyelet útján kíván gondoskodni. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a határozat mellékletét képező, Budapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata között a közterület-felügyeleti feladatok átadás-átvételéről, ellátásáról szóló megállapodás aláírására. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a megállapodás aláírására: a Fővárosi Közgyűlés döntését követő 30 napon belül (17 igen, 4 nem szavazat, 8 tartózkodás) Ismertetem és szavazásra bocsátom az I. rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 54/2008. (XII. 19.) rendeletét a közterületfelügyelet feladatairól. (17 igen, 5 nem szavazat, 7 tartózkodás)