AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 38. szám 2014. szeptember 25. Díjmentes Az érsekújvári Aeroklub sok szeretettel meghívja önöket az idei Repülő napra A rendezvény felett védnökséget vállalt ROBERT FICO, a SZK miniszterelnöke és PISCHINGER GEJZA, polgármestere REPÜLŐ NAP 2014.9.27. REPTÉR ÉRSEKÚJVÁR PÉNTEKEN HELIKOPTEREK, SZOMBATON REPÜLŐK Szüreti ünnepség 2. oldal Az érsekújvári Aeroklub az idén nem csupán a hagyományos Repülő nappal kedveskedik a szárnyalás szerelmeseinek. Nem hivatalosan Helikopter napnak is keresztelhetjük a szeptember 27-e előtti pénteket. Sok mindent láthattunk már a Fő téren az elmúlt évek során, azt viszont, ami most van készülőben, még sosem! A városközpontot helikopterek lepik el. A szerkezetek délelőtt 10 órakor landolnak a Kultúrház, valamint a plébánia templom között, és egészen délután ötig állnak az érdeklődők rendelkezésére. Semmiképp se riadjanak majd meg a pénteki csinnadrattától, hangos lesz, ám annál érdekesebb! Ami a szombati Repülő napot illeti, az előző évek minőségi programja várja a reptérre látogatókat. Déltől kiképző - és vadászrepülőgépek hada száll városunk fölébe, külöböző egyéni, illetve csoportos formációkkal ejtik ámulatba a közönséget. A 2014-es Repülő napon újból tiszteletét teszi a műrepülő Európa-bajnok és többszörös Guinnes-rekorder, Veres Zoltán, aki nem csupán szólóban bravúrozik majd az égen, hanem közös bemutatót tart a DELFIN L29 pilótáival is - igazi világszám, ami még Szlovákiában nem volt. Az említett mutatványokon túl számos attrakció vár még ránk, akár városnézésre is válthatunk jegyet. Ha már a jegyeknél tartunk, amennyiben felmutatják a lapunk 7. oldalán található kupont, a megvásárolt belépő mellé a másikat ingyen kapják. (k) 1+1 KUPÓN 7. oldal LEFEDIK A PIACOT AZ ÖNÖK VÉLEMÉNYE LESZ A MÉRVADÓ PROJEKT: VÉGVÁRAK VÉDELMÉBEN FŰTÉSI HOZZÁJÁRULÁST IGÉNYELHETNEK KERESZTREJTVÉNY
2 ESEMÉNYEK Folklór - kavalkád az idei Szüreti ünnepségen A gyermek folklórcsoportok huszadik fesztiválja Az érsekújvári Szüreti ünnepség már hagyományosan többről szólt, mint a finom murciról. A város szívében lüktetett a zene, a tánc, a folklór és a néphagyományok jubileumi ünnepsége, és persze nem hiányozhattak a finom falatok sem. Az érsekújváriak szeptember 19-én és 20-án ünnepelték meg az idei szőlőtermést a Szüreti ünnepségen, melyet Városa, valamint a Csemadok i Alapszervezete hívott életre. A kétnapos mulatság már évek hosszú sora óta összefonódik a nemzetközi részvételű i Gyermek Folklórfesztivállal. A fesztivál alapítója, rendezője és forgatókönyvírója, Dráfi László elmondta, milyennek látta az idei rendezvényt: Különleges volt. Mégpedig azért, mert megalapításának huszadik évfordulóját ünnepeltük. Számos külföldi vendég, folklórcsoport és gyermek érkezett városunkba Európa különböző országaiból és Szlovákia egyes részeiről, akiknek lehetőségük nyílt találkozni, megismerkedni egymással. Örömmel tölt el, hogy sok jó ember él a városunkban, akik támogatnak bennünket és tudatosítják a népművészet ápolásának fontosságát. A kétnapos fesztiválon helyi és környékbeli folklórcsoportok léptek fel, a több mint ezer szereplő Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Szerbiából érkezett. Városunk népművészetének feltérképezett története Nemcsak a fesztivál, hanem az i Arany Oroszlánka Gyermek Folklórcsoport is idén ünnepelte huszadik születésnapját. Az elmúlt két évtizedet magába foglalja a Húsz év az i Arany Oroszlánkában c. kiállítás, a tárlat megtekinthető a Gyermekek, Ifjúság és Felnőttek Művelődésért Társulás Béke Moziban található helyiségeiben. Szeptember 17-én, a kiállítás - megnyitón részt vett Pischinger Gejza polgármester is, aki köszönetet mondott Dráfi Lászlónak a csoport sokéves vezetéséért, s természetesen nem hagyta ki a többi vezetőt sem, akik az Oroszlánka gyermekeiről gondoskodnak. Minden érdekes információ a csoport húsz éves történelméről megtalálható a Húsz év a az i Arany Oroszlánkában c. publikációban, a kötet szerzője Dráfi László. A folklócsoportok vezetőit a polgármester úr a városházán fogadta A kiállítás-megnyitón Történelmi-kulturális fesztivál a VÉGVÁRAK VÉDELMÉBEN / NA OCHRANU PROTITURECKÝCH projekt keretében PEVNOSTÍ 2014. OKTÓBER 17-18. Európska únia Európsky fond regionálneho rozvoja Projekt financovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja. www.husk-cbc.eu
HÍREK 3 A vendégek elégedettek Tíz évvel ezelőtt tartottunk attól, hogy a fesztivál megszűnik, árulta el Dráfi úr. A város azonban megmentette a rendezvényt, besorolta azt a szeptemberi szüreti ünnepségek programstruktúrájába. Azt, hogy valóban érdemes volt megtartani, a résztvevők dicsérő szavai is alátámasztják: Očovából jöttünk, a fesztivál rendszeres résztvevői vagyunk. Hagyományos očovái népviseletben fogunk énekelni, táncolni. Tetszik a program és a városuk is, mondta el Viktorka, a Poľana Očová GyFCs tagja. Hasonló véleménnyel vannak a fesztivál friss résztvevői is, a surányi Művészeti Megtáncoltatták a polgármester urat és feleségét is A felvonulás AI mellett működő Rózsa csoport lánytagjai: Első alkalommal lépünk fel Újvárban, nagyon jól érezzük magunkat. Sok csoport lép fel, ráadásul külföldi együttesek is, annál érdekesebb a dolog. Az Arany Oroszlán Eljöttek, mert ismernek bennünket A rendezvény részét képezi már több esztendeje a Bor utca is. Az ínyencek finom borokat és murcit kóstolhattak, kiegészítve édes vagy sós finomságokkal. A színpadon a fiatal folkloristákon kívül több jelentős zenész muzsikált pénteken Lojzo, szombaton pedig Charlie kényeztette rekettes hangjával a közönséget. A színpad rendhagyó, jól sikerült részét alkották az érsekújvári bástyák fából faragott kulisszái, a várat Peter Štefánik fafaragó készítette. Dráfi László véleménye szerint a számos külföldi vendégnek, fellépőnek és látogatónak köszönhetően a fesztivál összeurópaivá, vagy akár világméretűvé is válhat: Folklórcsalád vagyunk, mondta mosolyogva. A kérdésre, ismerik-e a városunkat a külföldi folkloristák, egy mondatban válaszolt a különleges, jubiláló fesztivál margójára: Ismerik, másképpen nem jönnének el. Ivu Varényi, (d) Fotó: Prolens Egy tűt sem lehetett elejteni a Charlie koncert alatt a Fő téren Mese a hálátlan közönségről Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy folklórfesztivál ott, az Úr 2014. esztendejében már 20. alkalommal. A fesztivál és egyben az Arany Oroszlánka királya évről évre kitett magáért: remek szervezőképességének és kincstári vagyonának hála minden alkalommal városunkba hívta a szomszédos királyságok táncos lábú gyermekeit, hogy azok derűt csaljanak a helyi polgárok életébe. Nem volt ez másként az idén sem. Múlt hétvégén, két napon keresztül zenéltek, énekeltek, táncoltak az ifjú hagyományápolók a Fő téren. A király célja, hogy mindenkinek jusson a jóból és szépből, gondolva az újvári oskolásokra is, akiknek külön műsorral is kedveskedett. A pénteki diákelőadásra sokat készült a dolgos kezű segítőivel egyetemben. A szabadtéri színpad pódiumára megidézték az egykori hatbástyás várat, s teret biztosítottak úgy a helyi, mint a külföldi cseh, román, lengyel néptáncegyütteseknek. Egy kerek, másfél órás előadásra várta tehát az újvári alma materek padkoptatóit, illetve oktatóit, kik el is jöttek, s meg is telítették a szabadtéri színpad nézőterét. Boldogság költözött a király szívébe, örömét még a jó időjárás is tetézte, bár kissé borult, meg enyhe szél is volt, de szerencsére senki sem fagyott meg. A fellépők szépen sorban váltották egymást, mindegyik produkció más volt, más nyelvű, kultúrájú, azonban valamennyi érdekes. Mialatt fokozatosan cserélődtek a népi együttesek a színpadon, fogyatkozni kezdett a közönség. A szegény király először nem sejtette, miért szól egyre halkabban a taps, majd mikor észrevette, hogy az előadás előrehaladtával már csak két három iskola alkotja a nagyérdeműt, keserűség töltötte el a lelkét. Nem értette, miért kellett a pedagógusoknak és a tanulóknak korábban elmenniük, mikor csak jóval és széppel szerette volna megajándékozni őket. Hálátlan volt a közönség, ez a mesénk lényege. Remélhetőleg, tanulságként is szolgál e rövid fabula, hogy a jövőben ne kelljen a királynak és ugyanakkor az újváriaknak sem szégyenkezniük a nézősereg miatt a lelkes és városunkat annyira szerető külföldi néptáncosok előtt. Itt a vége, fuss el véle! Kočkovič
4 HÍREK Jövő tavasszal lefedik az érsekújvári piacot az önök döntésén múlik, mely terv alapján Szeret a piacon vásárolni? Szeretné, hogy fel legyen újítva? Szóljon bele ön is, milyen legyen az új külsője! A tökmagozás és a korzózás mellett a piacozás is az újvári lét szerves léte. Mezővárosi gyökereinket a jelenkorig megőriztük, a helyi kistermelők a mai napig a piacon értékesítik a háztáji zöldségeket, gyümöcsöket, finomságokat. S nem csupán a biotermékek miatt látogatunk ki szívesen oda, az árusok, a kofák már-már a barátainkká váltak. Tudjuk, mit érdemes a Rózsikánál, Ircinél, Beánál, Marienka néninél beszerezni. Mikor szombaton a vasárnapi húsleveshez keressük a legjobb hozzávalókat, a vásárlás a kiválasztáson, a mérésen és a fizetésen túl egyéb mást is tartogat - kellemest csevejt, egy-egy friss pletykát. Az árusok komfortjáról a piac üzemeltetője, az érsekújvári Brantner társaság gondoskodik. A cég felel a tisztaságért, a kabantartásért, a felújításért. Két évvel ezelőtt a vállalat lecserélte az asztalokat, ám az eladók másik nagy kívánsága - a piac lefedése - még ezidáig nem valósult meg. A lefedés megkönnyítené az eladók munkáját, kényelmesebbé válna az árusítás a hidegebb, csapadékos évszakokban. A Brantner társaság igazgatójától, Miriam Bednárikovától megtudtuk, hogy 2015 tavászára tervezik a standok lefedését, továbbá a bódék lecserélését: Hat tervezetet dolgoztunk ki, valamennyi egy kicsit eltér egymástól. Szeretnénk, ha a polgárok választanák ki a nekik tetszőt. A terveket jövő héttől kezdjük a laponkban leközölni. Kivágható visszaigazoló lap beküldésével szavazhatnak az önök által preferált vizualizációra. A lefedési terveket a Brantner társaság honlapján ugyancsak megtekinthetik - www.brantnernz.sk. Továbbá a piacon elhelyezett urnába is bedobhatják a visszaigazoló lapokat, így önök, s legfőképp az illetélesek, a piaci árusok döntenek arról, milyen legyen a piac új külsője. (k) A siketek sikeres bowlingozása Augusztus végén a bowling csarnokban edzett a helyi siket sportolók egy csoportja. A Siketek Sportklubjának tagjai Viliam Vlačuška, Ladislav Böröcky, Dávid Szalai, František Dudák és Veronika Borošová a strike-ot gyakorolják (a bábuk letarolása egy gurítással) csaknem minden vasárnap Hrdlík úr vezetésével. Szorgalmasan készülnek a versenyre, amelyre idén októberben kerül sor. Akkor kezdődik a helyi 2. bowling liga a 2014-2015-ös idényben. Az edzésben bizonyára a vágsellyei Takács játékos is motiválta őket, aki kitartó munkával az extraligába tornázta fel magát, sőt, Helsinkiben is versenyzett. Városunk siket sportolói már idén májusban szép sikert arattak, hiszen a versenyen V. Vlačuška és B. Panáček az első és a harmadik helyezést szerezték meg. Szöveg és fotó: Žofia Vlačušková AJÁNLÓ KIÁLLÍTÁS: ABA-NOVÁK VILMOS: AZ ÉLET VILLANÁSAI A tárlat 2014. 10. 18-ig tekinthető meg. Zmeták E. Művészeti Galéria, Björnson u. 1, ISKOLA A MÚLTBAN A tárlat 2014. 10. 30-ig tekinthető meg. Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 58, HOLOKAUSZT A REGIONÁLIS DOKUMENTUMOKBAN A kiállítás 2014. szeptember 30-ig tekinthető meg. A. Bernolák Könyvtár, Törökszalasztó u. 36, ARTKORZÓ: PETRA DOLEŽALOVÁ FOTÓKIÁL- LÍTÁSA Mehtekinthető 2014. szeptember 10-től. Szamba cukrászda Kultúrház, Fő tér,
TÁJÉKOZTATÁS HÍREK 5 VÉGVÁRAK VÉDELMÉBEN/ NA OCHRANU PROTITURECKÝCH PEVNOSTÍ A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében Városa együttműködve a fő projektpartnerrel, a magyarországi Tata Várossal konkrétan Tata és Környéke Turisztikai Egyesülettel történelmi-kulturális projektet szervez Végvárak védelmében Interkulturális kapcsolatok Tata és között / Na ochranu protitureckých pevností Interkultúrne partnerstvo medzi mestami Tata a Nové Zámky címmel. Több éve annak, hogy partnerségre lépett Tata Városával. A határon átnyúló együttműködésben a két régiót, a két várost a közös történelem ösztönzi. Mindkét város stratégiai fontosságú szereppel bírt a török megszállás alatt, török elleni végvárrendszerként szolgált. Az együttműködés gondolata a közös kulturális értékek tudatosításából jött létre. A történelmi tényeket illetően a projekt feladata egyesíteni és terjeszteni mindkét város hagyományos kulturális rendezvényeit, hogy minél több ember látogasson el a közösen szervezett határon átnyúló prezentációkra, minél többen vegyenek részt a közkedvelt kulturálistársadalmi programokon, hogy ez által erősítsük a közös együttműködést. A Végvárak védelmében / Na ochranu protitureckých pevností projekt célja, történelmikulturális fesztiválok keretében rendezvények, edukációs tevékenységek, gyermek és ifjúsági versenyek, valamint a város és a régió történelmére összpontosuló állandó kiállítások szervezése. A pályázat koordinátora a projekt fő partnere a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, a projekt határon átnyúló partnere Városa, a projektbe bekapcsolódik az i Thain János Múzeum is. (d) BUDUJEME PARTNERSTVÁ A projektet az Európai Régiófejlesztési Alap finanszírozza. www.husk-cbc.eu TÁJÉKOZTATÁS A POLGÁROK RÉSZÉRE Amennyiben teljesíti az alábbi feltételeket: - rendelkezik állandó lakhellyel ban - családi házban - 60 év feletti (beleértve) személy - és igényelné a fűtés hozzájárulást, elég, ha kitölti a Castrum Novum hetilapban található visszaigazolószelvényt, vágja ki, majd személyesen adja le az i Városi Hivatal, Fő tér 10 iktatójában Ügyfélfogadó iroda (földszint), vagy küldje el p o s t á n a fent írt címre. A regisztrációt következőképpen is megteheti: küldje el az e-mail címét az adataival együtt (teljes név, állandó lakhely címe, telefonkapcsolat) az alábbi címre: info@novezamky.sk. Bővebb információkat a 035/6400 235 telefonszámon tudhatnak meg. A tűzifa és fa brikettek kiszállításáról a kompetens munkatársak előre tájékoztatják a polgárokat. A szolgáltatás 2014 októberétől tart. A szolgáltatást a NOVOVITAL, Város járulék alapú szervezete biztosítja. BUDUJEME PARTNERSTVÁ Projekt financovaný z Európskeho fondu regionálneho rozvoja Obsah tejto tlačovej správy nereprezentuje oficiálne stanovisko Európskej únie www.husk-cbc.eu Tisztelt polgártársak, városunk sikeresen teljesíti a Közösen a természetért/spoločne pre prírodu projekt küldetését, amely fő gondolata a fűtésre alkalmas brikettek és pelletek gyártása a begyűjtött fahulladékból. Sikeresen teljesítjük a projekt társadalmi célját, vagyis fa briketteket juttatunk el - a családi házakban élő - szociálisan hátrányos helyzetű polgárokhoz. Mivel elegendő fahulladékkal rendelkezünk, így a briketteket nagy mennyiségben tudjuk előállítani. Úgy döntöttem, hogy tűzifát és fa brikettet juttatunk el mindazon érsekújvári nyugdíjashoz, akik betöltötték 60. életévüket és családi házban élnek. Örömmel venném, ha igény esetén jelentkeznének a tűzifáért, valamint a fa brikettekért. Fogadják el tőlünk ezt a segítséget! Abban kívánunk segíteni, hogy meleg otthonokban tudják átvészelni az előttünk álló téli időszakot Pischinger Gejza, polgármestere VISSZAIGAZOLÓ SZELVÉNY Igényelném a fűtési hozzájárulást. Kereszt és vezetéknév:................................................................................................................................................... Állandó lakhely címe:.................................................................................................................................................... Telefonkapcsolat:................................................................ Aláírás:..............................................................................
6 SZERVIZ Társasági rovat VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Abrahámová Bianka, Szilágyiová Sofia, Turanová Eva, Jankovská Martina, Lakatosová Natália, Hajnovič Damien HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Horváth Dušan és Kissová Eva, Bazso Daniel és Bartal Ágnes, Tarics Ladislav és Ölvecká Kristína, Hlavačka Peter és Decsiová Kristína, Daniš Peter és Bresťáková Lívia, Chladoň Vladimír és Zacharová Katarína ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Kocsisová Mária, szül. Petrásová, 78, Remeny Jozef, 82, Havlík Milan, 66, Czuczorová Eva, szül. Bóriková, 77. Gyógyszertári ügyelet ott az ügyelet este 22 óráig tart! dátum gyógyszertár cím telefonszám 9. 25. Sagittarius Flenger M. u. 10 6401 885 9. 26. Zlatý lev Petőfi u. 15 6400 680 9. 27. Na prednádraží Ľ. Štúr u. 18 6423 255 9. 28. Na námestí Fő tér 3 6400 445 9. 29. Na nábreží Vágóhíd u. 15 6410 865 9. 30. ES Komáromi u. 24 6426 117 10. 1. Salvia Andódi u. 9/C 6407 410 MEGEMLÉKEZÉS Ahogyan a szívedből és a szemedből áradt a szeretet és a jóság, úgy fogsz nekünk hiányozni életünk végéig. 2014. szeptember 30-án telik el szomorú 5 év azóta, hogy eltávozott közülünk a szeretett férj, édesapa, nagypapa, após DÉKÁNY Ľudovít Gabriel. Szeretettel emlékezik a felesége, lánya, fia, menye és unokái. MEGEMLÉKEZÉS Azt kívánjuk, bárcsak lenne a mennyben telefon, hogy ismét halljuk hangodat. Gondoltunk rád ma, este, tegnap, egyszóval mindig. Sokszor csendben ismételjük a neved, minden, ami vagy nekünk, csupán emlékek és a fényképed a keretben. Oly sok mindent szeretnénk Neked elmondani, mindazt, amit nem tudtunk, míg itt voltál. Egyszer majd erre is lesz alkalom, találkozunk ott, ahol most vagy a mennyországban. Riči, már 10 éve vagy az őrangyalkánk, hiányzol mindazoknak, akik nagyon szeretnek. MEGEMLÉKEZÉS Egy év után ismét eljött az év legszomorúbb hónapja Az eltávozásod okozza nagyi. Hat év telt el RUŽOVÁ Alžbeta, szül. Szilágyiová eltávozásától. Emlékezem, és nem felejtek. Soni KÖZLEMÉNY ŠTEFÁNIK RICHARD 16 éves A Macskaparadicsom Polgári Társulás az érsekújvári, Komáromi úton található magán-macskamenhely jelenleg több mint 80 utcára került és nem kívánatos állat számára biztosít otthont. Mindegyikük gazdira, otthonra vágyik. A macskamenhely üzemeltetésével kapcsolatos, legalább részbeni kiadások fedezésére a PT aukciót szervez különböző jellegű szponzori ajándékok eladása formájában (pl. könyvek, CD lemezek, bizsutéria, divatos kiegészítők, stb.), amelyeket megszerezhetik néhány jelképes centért vagy euróért az elektronikus aukción a következő címen: https://www.facebook.com/pages/aukcia-pre-oz-ma%c4%- 8Dac%C3%AD-raj/651683234945323?fref=ts. Az akció 2014. október 10-ig tart. APRÓHIRDETÉS ingatlanok Eladó családi ház az Egység utcában. A telek 4,5 áras. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0944/ 305 728. Eladó családi ház Újvárban, a Me-ző utcában. Megegyezés lehetséges. Tel.: 035/6430 147, 0905/132 463, 035/6430 385. Kiadó szoba két diák vagy diáklány részére, 3-szobás lakásban. Tel.: 035/6410 032, 0914/ 177 990. Eladó hétvégi ház kerttel a Hliník telepen. Tel.: 0904/186 148. Eladó 6 áras telek Újvárban, közművesítve, projekttel együtt. Tel.: 0905/478 944. Eladó 2-szobás lakás, 3. emelet, Császár bástya (Fő tér). Tel.: 0905/ 252 431. Veszek családi házat, telket, Újvár. Tel.: 0903/809 803. Megvásárolok eladósodott lakást, házat. Lehetőséget adok tovább lakni benne. Tel.: 0944/ 603 865. Eladó 4-szobás családi ház Udvardon, a község központjában. Tel.: 0907/130 672. Eladó 13 áras telek. Tel.: 0917/846 228. Eladó 3-szobás felújított lakás, Dél lakótelep. Tel.: 0905/ 258 991. Eladó 1-szobás felújított lakás, Dél lakótelep. Tel.: 0911/ 267 299. Eladó nagy, felújított garzonlakás, Dél lakótelep. Tel.: 0905/ 258 991. Bérbe adok 3-szobás lakást Újvárban, jó környéken, 3 5 személynek havi 300 350 euróért. Tel.: 0902/218 451. Eladó felújított családi ház Čechy községben, előnyös ár 45.000,-. Tel.: 0907/894 574. Veszek lakást Újvárban. Készpénz. Tel.: 0903/788 444. Eladó családi ház, 4-szobás, téglaépítésű, Pozbán. Ár: 30.000,-. Tel.: 0907/894 574. Eladó téglaépítésű felújítás alatt lévő családi ház Tótmegyeren. Ár: 50.000,-. Tel.: 0907/894 574. Bérbe adok akadálymentes garzonlakást 2-szobás lakást műhelyt családi házban udvar kert Besenyő. Tel.: 004368181522969. háztartás Eladó restaurátor által felújított 120 éves szekrény. Bővebb információk: 0904/874 115. munka Felveszek kitanult szűcsöt, aki rendelkezik tanulólevéllel. Tel.: 0905/ 666 353. Munkát kínálok - üzleti képviselő. Tel.: 0915/869 115. Felveszünk sörözőbe Udvardon pincérnőt csapost. Követelmény magyar nyelv. Tel.: 0915/149 414. szolgáltatások Tanítok angolt és németet konverzáció formájában. Felkészítek érettségire. Tel.: 0903/565 781. Könyvelés. Tel.: 0907/756 225. Pedikűr otthon az ügyfélnél, masszázsok. Tel.: 0907/703 114. Könyvelés komplex egyszerű és kettős könyvelést végzek. Tel.: 0903/547 144. Pénz Önnek. Tel.: 0902/092 352. Korrepetálok matematikát alap-, közép és főiskolásoknak, egyetemistáknak. Webináriumok által is. Tel.: 0905 350 354, helpdesk@baybee.eu, www. baybee.eu. Számítógépeket átalakítok, javítok, megoldok Internet csatlakozási problémákat, adatokat mentek. Tel.: 0905 350 354, helpdesk@baybee.eu, www. baybee.eu. Korrepetálok matematikát és fizikát alap-, és középiskolásoknak. Felkészítek diákokat - Testovanie 9 és érettségi vizsgák. Tel.: 0911/765 106. Korrepetálok szlovákot alap-, és középiskolásoknak. Elvégzek diplomamunkák és egyéb szövegek korrektúrázását. Tel.: 0918/971 678. Könyvelés egyszerű, kettős, adóbevallások, bérek minőségesen és megbízhatóan. Tel.: 0903/247 446. Korrepetálok angolt. Tel.: 0908/ 392 171. Olasz és francia nyelvtanfolyam kezdőknek és haladóknak. Beiratkozás + bemutató óra 2014.10.1-jén 17.00 ó, Szakközépiskola, Björnson u. 2. A lektor hosszú ideig élt Rómában Strasbourgban. Tel.: 0915/ 282 061. egyéb Eladó frissen sütött tökmag, nyersen is. Tel.: 0944/305 728. Eladó reklámvitrin. Tel.: 0917/ 846 228. Nagyon olcsón eladó különböző lány gyermekruha 1,5 9 éves korig + cipők és játékok. Tel.: 035/6414 286, 0908/484 565. Az érsekújvári polgárok hetilapja Kiadja Városa, Fő tér 10, 940 35 IČO 00 309 150 Főszekresztő: Mgr. Peter Kočkovič (peter.kockovic@novezamky. sk) 0903/493 058 Szerkesztő: Čerháková Dagmar szlovák (dagmar.cerhakova@novezamky.sk) 0917/502 955 Reklám: Čudai László (lcudai@nztv.eu) 0917/502 965 Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház Információs központ, Fő tér 7, 035/64 45 303 Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Vág menti utca 18, 940 67 Regisztrációs szám: EV 401/08, ISSN 1339-0341 A szerkesztőség címe: i Városi Hivatal, Fő tér 10, 940 35 035/69 21 738 www.novezamky.sk Megjelenik minden héten, csütörtöki napon A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. A nem kért kéziratokat nem adjuk vissza. Az egyes levelezői cikkekben és fi zetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0918 593 290.
E R E D M É N Y S Z E R V I Z JÉGKORONG JÉGKORONG MOL LIGA Újpesti TE HC Mikron 5:6 h.u. (1:1, 4:0, 0:4 0:1) A HC Mikron gólszerzői: Frolík, Čaládi, Hurtaj, Uram, Polčík, Faith HC Mikron HSC Csíkszereda 4:1 (0:0, 1:1, 3:0) A HC Mikron gólszerzői: Podstavek 2, Faith, Frolík ASZFALTHOKI EXTRALIGA HBK ŠHBK Ružinov 4:3 (2:1, 1:2, 1:0) A HBK gólszerzői: Czuczor 2, Papiernik 2 II. LIGA HC Mikron Petržalka 13:2 (5:0, 5:2, 3:0) A HC Mikron gólszerzői: Marek Dubec 3, Chrenko 3, Uram 2, Podstavek, Fiala, A. Ďuriš, Frolík, Faith HC Mikron HK 96 Nyitra 8:3 (1:1, 4:1, 3:1) A HC Mikron gólszerzői: Uhnák 3, Uram 2, Faith, Hrudík, Chrenko KÉZILABDA II. LIGA NŐK HKž Gúta 23:24 (12:12) A HKž legjobb góllövői: Procházková 6. Dékányová 6, Ožvaldová 4 KERESZTREJTVÉNY SPORT 7 KÉZILABDA EXTRALIGA - FÉRFIAK 1. MHK Kassa HC Štart 31:31 (16:14) A HC Štart legjobb góllövői: Monczka 13, KOcák 5, Gyurics 5 HC Štart ŠKP Pozsony 29:29 (14:18) A HC Štart legjobb góllövői: Straňovský 9/5, Monczka 8, Pogány 6 ID. IFIK Tatran Eperjes HC Štart 22:30 FI. IFIK Tatran Eperjes HC Štart 39:24 ÉRSEKÚJVÁRI REPÜLŐ NAP 2014. szeptember 26. 1 +1 kupon LABDARÚGÁS III. LIGA Vrbové FKM Nové Zámky 3:2 (2:0) Az FKM gólszerzői: P. Horáček, Kurta I. LIGA NŐK Bártfa FC Union 0:1 (0:1) Gólszerző: Břenková KÖSZÖNTŐ A nap az égen is Néked ragyog, hisz ma van anyukánk Néked a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, hogy senki sem szeret úgy, mint mink szeretünk Téged! 2014. szeptember 26-án ünnepli 80. születésnapját a drága édesanya és nagymama FORRÓ Teréz. A szép életjubileumához szívből gratulál és az elkövetkezendő évekbe jó egészséget, és sok boldogságot kíván két lánya, veje, unokái és az egész család KÖSZÖNTŐ CZUCZOR Annának, szül. Fintová és CZUCZOR Józsefnek házasságkötésük 50. évfordulója alkalmából, szívből gratulál, és jó egészséget kíván lányuk, fiuk, unokák és a kis dédunoka KERESZTREJTVÉNY E heti keresztrejtvényünkben GHERASIM Emil magyar költő egyik gondolatát fejthetik meg. A megfejtést 2014. október 2-ig küldjék szerkesztőségünk R. 1. rész Névelő Képzelet Maró folyadék Foszfor vegyjele R. 2. rész Nitrogén Város Kanadában Esztendő Ruhát egyenget Lásd ott. röv. Köszönet Üdítő ital Féldrágakő I Ugrás szlovákul Névutó Mainz centruma Torkoskodik Paripa a gyermek nyelvén Régi űrmérték Angström Kilométer Észak Lelkész Pöttöm Tanintézmény R. 3. rész Finn építész Nem ennek Igen - németül Kérdőszó Amper Asztácium vegyjele A cink vegyjele Látnok Munka Spanyolországi várod Lakoma Tonna postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10,, esetleg e-mail címünkre: peter.kockovic@novezamky.sk. Helyes megfejtőink között könyvjutalmat sorsolunk ki. A kórház jele Franciaorsz. folyó (YON) Kevés Személyes névmás A múlt idő jele Szép - szlovákul (nőnem) Haza Zajos mulatság Nem - latinul Csúcsérték Reped a Balaton jege Béla Innivaló Elvont dolog mértéke Édesség a gyermek nyelvén Zérus Oxigén, rubídium Vegyi elem Névutó Kérdőszócska Készítette: Lőrincz László Határozói rag Németorsz. város Nagyszombati! Rádiusz Híg étel O Nyílás