MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA CSILLAGÁSZATI ÉS FÖLTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET KÖNYVTÁRA

Hasonló dokumentumok
Publikációs lista Szabó Szilárd

Balogh András publikációs listája

A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016

DR. LENNER TIBOR PhD.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

Magyarország Nemzeti Atlasza

Kulturális földrajz Pécs témakörben megjelent publikációk

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

KÖVETELMÉNYEK /I.

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban

Gyarapodási jegyzék. MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Dunántúli Tudományos Osztály Könyvtára május augusztus

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Tanulmánykötetben megjelent írások:

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG IX. VÁNDORGYŰLÉSE. A vizek szerepe a területi fejlődésben. Révkomárom, november

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT ( ban születettek)

Magyar Tudományos Művek Tárában szereplő publikációim ( ):

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

Szakmai önéletrajz. TORÓ Tibor

Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond

Angol nyelv középfok ECL nemzetközi angol nyelvvizsga

Publikációs lista. Monográfiák:

Europass Önéletrajz. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév Cím. HORVÁTH Alpár. Telefonszám Vezetékes: (00 4) (munkahelyi) Fax

8. Győr-Lipót futóverseny

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

PANNONICANOVA. STUniA KX INSTITUTO C.KOGRAP1IICO UN1VKRSITAT1S QUINQUKItt t'lksiknsr A FÖLDTUDOMÁNYI KUTATÁSOK ÚJ ASPEKTUSAI

Szakmai önéletrajz PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola: politikatudományi PhD PTE KTK: Európai uniós pályázatíró (tanfolyam)

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Kaposi Zoltán kaposi@ktk.pte.hu /23105

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények

Egyetemi-Főiskolai ORSZÁGOS és Budapest Bajnokság Országúti Egyéni időfutam verseny 2007

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, november

III. S.Pártai Félmaraton

Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

TANULMÁNYOK A GEOMORFOLÓGIA, A GEOKRONOLÓGIA, A HIDROGEOGRÁFIA ÉS A MARSKUTATÁS TERÜLETÉRŐL

Tudományos segédmunkatárs (MTA TK SZI) nők a tudományban, műszaki tudományok, magánélet és munka egyensúlya, gyermekvállalás

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI. Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

Erasmus+ SMS helyek a 2018/2019-es tanév II. félévére, Kolozsvári Kar: SMS helyek x Partner egyetem neve, település Erasmus kód Szakterület

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

ÖNÉLETRAJZ ÉS A SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA IDŐRENDBEN

VI.Szigetköz Minimaraton

SZERZŐINK (2015/5/3)

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf.

Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya.

mővelésében. tükrében között.

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

Magyarország, 4031, Debrecen szeptemberétől jelenleg is Ph.D. tanulmányok folytatása

EGY ÚJ FÖLDRAJZI DISZCIPLÍNA? BEVEZETÉS A VALLÁSFÖLDRAJZBA Pete József 1

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal. Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

Beszámoló a II. Területfejlesztők Napjáról. Report on the 2nd Congress of Spatial Developers

Iszkiri futónap - Fuss át az őszből a télbe! II. Középtáv 11 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje Diploma. Jogász

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

9. Győr-Lipót Futóverseny

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

Európai önéletrajz. Sik Endre 1025 Budapest Zöldmáli-lejtő 12a

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)

TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs főiskolai docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA CSILLAGÁSZATI ÉS FÖLTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET KÖNYVTÁRA

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből

A földrajz alapszak tantervi hálója

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Kongresszusi részvétel (előadás vagy poszter) Magyar nyelvű, hazai rendezvényeken

Kozma Tamás vezetésével megvalósult kutatási projektek ( ) Összefoglalás

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

II. S.Pártai Félmarathon

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002

Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum

Átírás:

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA CSILLAGÁSZATI ÉS FÖLTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET KÖNYVTÁRA GYARAPODÁSI JEGYZÉK 2014. január 1. június 30. 133. szám összeállította Petz Gabriella Magyar Árpád Budapest 2014

TARTALOMJEGYZÉK KÉZIKÖNYVEK 3 ÁLTALÁNOS MŰVEK, LEXIKONOK, BIBLIOGRÁFIÁK 3 STATISZTIKÁK 3 TANULMÁNYKÖTETEK 4 KONFERENCIAANYAGOK 5 FÖLDRAJZTUDOMÁNY 6 FÖLDRAJZTÖRTÉNET 6 TERMÉSZETFÖLDRAJZ 6 GEOMORFOLÓGIA 7 TÁJKUTATÁS, TÁJÉRTÉKELÉS 7 VÍZFÖLDRAJZ 7 TALAJTAN 7 ÉGHAJLATTAN 8 NEGYEDKORKUTATÁS 8 GEOLÓGIA 9 GEOFIZIKA 9 KÖRNYEZETVÉDELEM, TERMÉSZETVÉDELEM 9 GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FOLYAMATOK 9 TÁRSADALOMFÖLDRAJZ 10 GAZDASÁGFÖLDRAJZ 10 NÉPESSÉGFÖLDRAJZ 10 TELEPÜLÉSFÖLDRAJZ, VÁROSFÖLDRAJZ 11 EGÉSZSÉGFÖLDRAJZ 12 TURIZMUS 12 POLITIKAI FÖLDRAJZ 13 REGIONÁLIS FÖLDRAJZ 13 TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ 13 RÉGIÓKUTATÁS 14 HATÁR MENTI TERÜLETEK 14 TÉRKÉPÉSZET 14 TÉRKÉPEK, ATLASZOK, TÉRKÉPMAGYARÁZÓK 14 2

KÉZIKÖNYVEK Általános művek, lexikonok, bibliográfiák Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata / Earl Babbie. 6., átdolg. kiad. Budapest : Balassi Kiadó, 2008. 564, [151] p. : ill. ; 24 cm. M 12124 Kozma Katalin: Frisnyák Sándor műveinek bibliográfiája / összeáll. Kozma Katalin. Nyíregyháza : Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete, 2014. 85 p. ; 21 cm. L 7653 Magyarország járásai, 2013. január 1. / [fel. szerk. Vida Judit]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2013. 280 p. : ill. ; 24 cm. M 12110 Statisztikák 2011. évi népszámlálás. 8., Foglalkoztatás, munkanélküliség, ingázás / [összeáll. Bartha Krisztián, Csipke Adrienn]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. 161 p. ; 30 cm. O 6619 2011. évi népszámlálás. 9., Nemzetiségi adatok / [összeáll. Csordás Gábor]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2013. 180 p. ; 30 cm. O 6611 2011. évi népszámlálás. 10., Vallás, felekezet / [összeáll. Csordás Gábor]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. 206 p. ; 30 cm. O 6613 2011. évi népszámlálás. 11., Fogyatékossággal élők / [összeáll. Csordás Gábor]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. 97 p. ; 30 cm. O 6620 Környezetstatisztikai adatok 1997 = Environmental statistical data of Hungary 1997 / [szerk. Aujeszky Pál]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 1999. 190 p. : ill. ; 29 cm. O 6615 Magyar statisztikai zsebkönyv 2013 / [szerk. Bódiné Vajda Györgyi et al.]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. XXVIII, 270 p. : ill. ; 17 cm. K 1918 Magyarország, 2013 / [fel. szerk. Freid Mónika]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. 198 p. : ill. ; 29 cm. O 6624 Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 11., Hajdú-Bihar megye / [a kötet szerzői Gazdag István et al.]. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 1997. 147 p. : ill. ; 29 cm. O 6614 3

TANULMÁNYKÖTETEK Geoszférák 2013 : a Szegedi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskola és a Környezettudományi Doktori Iskola (Környezeti geográfia program) eredményei / szerk. Unger János, Pál- Molnár Elemér. Szeged : SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, 2014. 238 p. : ill. ; 25 cm. (GeoLitera). N 7304 Grenzüberschreitende Nachbarschaften : Festschrift für Doris Wastl-Walter / [Hrsg.] Béla Filep [et al.]. Klagenfurt : Institut für Geographie und Regionalforschung der Universität Klagenfurt, 2013. 251 p. : ill. ; 30 cm. (Klagenfurter geographische Schriften ; 29.). O 6602 Jövőföldrajz : a hazai gazdasági fejlődés területi és települési aspektusai a jelenben és a jövőben / szerk. Jeney László, Hideg Éva, Tózsa István. Budapest : Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék, 2014. 263 p. : ill. ; 24 cm. M 12121 A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum évkönyve. 2. / [főszerk. Krámli Mihály ; szerk. Csáki Krisztina]. Budapest : Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, 2013. 327 p. : ill. ; 24 cm. M 12142 A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum évkönyve. 3. / [főszerk. Krámli Mihály ; szerk. Csáki Krisztina]. Budapest : Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, 2014. 313 p. : ill. ; 24 cm. M 12143 Szilárd ásványi nyersanyagok Magyarországon / szerk. Pál-Molnár Elemér, Biró Lóránt. Szeged : SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, 2013. 248 p. : ill. ; 25 cm. (GeoLitera). N 7297 Tanulmánykötet Dr. Dobány Zoltán főiskolai docens 60. születésnapjára / szerk. Kókai Sándor. Nyíregyháza : Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete, 2013. 396 p. : ill. ; 25 cm. N 7290 Tanulmányok a magyarországi energetikáról / [szerk. Szentgyörgyi Zsuzsa]. Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 2008. 199 p. : ill. ; 24 cm. M 12119 A társadalom terei, a tér társadalma : megújulás és fenntarthatóság a város- és térségfejlesztésben : tanulmánykötet Szirmai Viktória születésnapjára / szerk. Berki Márton, Halász Levente. Budapest : Art Webber Studio, 2014. 283 p. : ill. ; 24 cm. M 12139 Tér-rétegek : tanulmányok a 21. század térfordulatairól / [szerk. Dúll Andrea, Izsák Éva]. Budapest : L'Harmattan, 2014. 184 p. : ill. ; 23 cm. (Kívülbelül). M 12146 Tiszteletkötet Dr. Frisnyák Sándor geográfus professzor 80. születésnapjára / szerk. Gál András, Kókai Sándor. Nyíregyháza ; Szerencs : Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete; Bocskai István Római Katolikus Gimnázium, 2014. 358 p. : ill. ; 25 cm. N 7303 4

A világ helyzete 2013 : van még esély a fenntarthatóságra? : a washingtoni Worldwatch Institute jelentése a valódi fenntarthatósághoz vezető folyamatról / [fel. szerk. Varga Éva]. Budapest : Föld Napja Alapítvány, [2013]. 459 p. : ill. ; 24 cm. M 12145 KONFERENCIAANYAGOK IX. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia : 2013. június 13-15., Miskolc, Magyarország / [szerk. Zákányi Balázs, Faur Krisztina Beáta]. Miskolc : Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, 2013. 590 p. : ill. ; 24 cm. M 12111 "A cink bio- és környezetgeokémiája" című ankét : Budapest, 2013. november 12. Budapest : MTA CSFK Földtani és Geokémiai Intézet, 2013. 3 fol. ; 30 cm. X 12001 Etnikai leporelló Közép-Európából - kiadványsorozatok tükrében : tanulmányok / szerk. Kupa László. Pécs : Virágmandula Kft., 2013. 194 p. : ill. ; 25 cm. A kötet a 2013. március 22-23-án Pécsett megrendezett konferencia alapján készült tanulmányokat tartalmazza. N 7299 A földtudományi kutatások új aspektusai : tanítványok és mestereik a Kárpát-medence földtudományi kutatásában / szerk. Balogh Réka, Schmidt Petra. Pécs : Publikon Kiadó, 2013. 258 p. : ill. ; 24 cm. (Geographia Pannonica Nova ; 17.). A "Kárpát-medencei Földtudományi Doktori Iskolák Nemzetközi Konferenciája" előadásai. A konferencia helye és ideje: Pécs, 2013. június 7-8. M 12116 "A geográfus útjai" : Tóth József Emlékkonferencia : összefoglalók / [a kötet szerk. Tésits Róbert et al.]. Pécs : Publikon Kiadó, 2014. 64 p. ; 21 cm. Országos tudományos konferencia, Pécs, 2014. március 18. L 7644 Környezettudatos energiatermelés és -felhasználás 3. / szerk. Szabó Valéria, Fazekas István. Debrecen : MTA DAB Megújuló Energetikai Munkabizottsága, 2014. 265 p. : ill. ; 24 cm. A 2014. május 9-10-én Debrecenben megrendezett III. Környezet és Energia Konferencia anyaga. M 12149 Nová emigrace z České Republiky po roce 1989 a návratová politika : náhled na problematiku v kontextu vývoje světových migrací: vznik moderních diaspor a transnacionálních společností / eds. Stanislav Brouček, Tomáš Grulich. Praha : Etnologický ústav AV ČR, 2014. 237 p. : ill. ; 24 cm. A konferencia helye és ideje: Praha, 2013. 11. 30. - 2013. 12. 01. M 12122 Reflexie časovo-priestorových výskumov v geografii : zborník abstraktov z Konferencie pri príležitosti 70. výročia založenia Geografického ústavu SAV = Reflections of time-space research in geography : book of abstracts of the Conference on the occasion of the 70th anniversary of the Institute of Geography, SAS / eds. Vladimír Ira [et al.]. Bratislava : Geografický Ústav SAV, 2013. 68 p. ; 24 cm. M 12120 5

Schutz und Nutzung von Tropenwäldern : Rundgespräch am 9. April 2013 in München / Hrsg. Bayerische Akademie der Wissenschaften ; Org. Reinhard Mosandl ; Red. Claudia Deigele. München : Verlag Dr. Friedrich Pfeil, 2013. 160 p. : ill. ; 24 cm. (Rundgespräche der Kommission für Ökologie ; 42.). M 12125 Turizmus és településmarketing : tanulmánykötet / szerk. Tózsa István. Budapest : Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék, 2014. 195 p. : ill. ; 24 cm. A 2013. november 22-én Budapesten megrendezett Turizmus és településmarketing témájú országos konferencián elhangzott előadások alapján írt tanulmányok. M 12141 Vodič ekskurzija : 2. Hrvatski Geološki Kongres, Cavtat - Dubrovnik, 17-20. 05. 2000 = Excursion guide-book : Second Croatian Geological Congress / eds. Igor Vlahović, Ranko Biondić. Zagreb : Institut za geološka istraživanja, 2000. 92 p. : ill. ; 29 cm. O 6606 Der Wandel der Erdoberfläche im vergangenen Jahrtausend : Leopoldina-Meeting vom 21. bis 23. April 2005 in Kiel / Wiss. Vorbereitung und Organisation Hans-Rudolf Bork, Jürgen Hagedorn. Halle ; Stuttgart : Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina; Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, 2006. 277 p. : ill. ; 24 cm. (Nova Acta Leopoldina ; Bd. 94., Nr. 346.). M 12117 FÖLDRAJZTUDOMÁNY Földrajztörténet A 100 éve született Bendefy László élete és művei : emlékezés egy múlt századi polihisztorra / szerk. Sragner Márta. Marosvásárhely : Mentor Kiadó, 2004. 117 p., [1] t. : ill. ; 21 cm. L 7646 Lendvai Timár Edit: A Kárpát-medence tudományos feltárói / Lendvai Timár Edit. Érd : Magyar Földrajzi Múzeum, 2013. 79 p. : ill. ; 21 cm. L 7650, L 7651 TERMÉSZETFÖLDRAJZ Általános természetföldrajz 1. / szerk. Szabó József. Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2013. 414 p. : ill. ; 25 cm. N 7291 Általános természetföldrajz 2. / szerk. Gábris Gyula. Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2013. 484 p. : ill. ; 25 cm. N 7292 6

Geomorfológia Karsztfejlődés 18. / főszerk. Veress Márton ; szerk. Zentai Zoltán. Szombathely : NYME Kiadó, 2013. 204 p. : ill. ; 24 cm. M 12113 Prodán Tímea Prácser Ernő Balogh János Kis Éva Novák Attila Udvardi Beatrix Viczián István: Geoelektromos tomográfia Kulcs település felszínmozgásos területén / Prodán Tímea Hajnal, Prácser Ernő, Balogh János, Kis Éva, Novák Attila, Udvardi Beatrix, Viczián István, 2013. [10] p. : ill. ; 30 cm. A "Mérnökgeológia - Kőzetmechanika 2013" c. konferencia (Budapest, 2013. november 10.) honlapjáról kinyomtatott előadás. X 12007 Tájkutatás, tájértékelés Flächennutzungsmonitoring 5 : Methodik - Analyseergebnisse - Flächenmanagement / Hrsg. Gotthard Meinel, Ulrich Schumacher, Martin Behnisch. Berlin : Rhombos-Verlag, 2013. 347 p. : ill. ; 24 cm. (IÖR-Schriften ; 61.). M 12115 Physical adjustments in a changing landscape : the Singapore story / ed. by Avijit Gupta and John Pitts. Singapore : Singapore University Press, 1992. XVIII, 423 p. : ill. ; 21 cm. L 7642 Vízföldrajz Schweitzer Ferenc: Döntéskényszer a hazai árvízvédelemben / Schweitzer Ferenc. Budapest : Magyar Hadtudományi Társaság, 2013. [14] p. : ill. ; 30 cm. In: Hadtudomány, 2013. különszám, pp. 435-448. X 12005 Talajtan Soil carbon / eds. Alfred E. Hartemink, Kevin McSweeney. Heidelberg : Springer, 2014. XXVI, 506 p. : ill. ; 25 cm. (Progress in soil science). N 7301 Soil carbon : types, management practices and environmental benefits / ed. Aquila Margit. New York : Nova Science Publishers, 2014. 126 p. : ill. ; 23 cm. (Environmental health - physical, chemical and biological factors). M 12134 7

Szalai Zoltán Kiss Klaudia Jakab Gergely Sipos Péter Belucz Bernadett Németh Tibor: The use of UV-VIS-NIR reflectance spectroscopy to identify iron minerals / Z. Szalai, K. Kiss, G. Jakab, P. Sipos, B. Belucz, T. Németh. Weinheim : Wiley, 2013. [4] p. ; 30 cm. In: Astronomische Nachrichten. 334. 2013/9. 940-943. X 12002 Éghajlattan A Meteorológiai Világszervezet állásfoglalása az éghajlat 2000. évi állapotáról / World Meteorological Organization. Hungarian ed. Budapest : Meteorológiai Világszervezet ; Országos Meteorológiai Szolgálat, 2001. 11 p. : ill. ; 20 cm. X 12003 Szélsőséges időjárási jelenségek Európában és hatásuk a nemzeti, valamint az uniós alkalmazkodási stratégiákra : EASAC 22. sz. szakpolitikai jelentés / [kész. Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC)]. Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 2014. 47 p. : ill. ; 21 cm. L 7649 Negyedkorkutatás Bradák Balázs Kovács József: Quaternary surface processes indicated by the magnetic fabric of undisturbed, reworked and fine-layered loess in Hungary / Balázs Bradák, József Kovács. Amsterdam : Elsevier, 2014. [12] p. : ill. ; 30 cm. In: Quaternary International. 319. 2014. 76-87. X 12010 Bradák Balázs Kiss Klaudia Barta Gabriella Varga György Szeberényi József Józsa Sándor Novothny Ágnes Kovács József Markó András Mészáros Erzsébet Szalai Zoltán: Different paleoenvironments of Late Pleistocene age identified in Verőce outcrop, Hungary : preliminary results / B. Bradák, K. Kiss, G. Barta, Gy. Varga, J. Szeberényi, S. Józsa, Á. Novothny, J. Kovács, A. Markó, E. Mészáros, Z. Szalai. Amsterdam : Elsevier, 2014. [18] p. : ill. ; 30 cm. In: Quaternary International. 319. 2014. 119-136. X 12009 Horváth Erzsébet Bradák Balázs: Sárga föld, lősz, lösz : short historical overview of loess research and lithostratigraphy in Hungary / E. Horváth, B. Bradák. Amsterdam : Elsevier, 2014. [10] p. ; 30 cm. In: Quaternary International. 319. 2014. 1-10. X 12008 8

GEOLÓGIA Budapest : földtani értékek és az ember : városgeológiai tanulmányok / [szerk. Mindszenty Andrea ; a 8. és 9. fejezetet szerk. Virág Magdolna]. Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2013 [2014!]. 311 p. : ill. ; 31 cm + 1 mell. Melléklet: Szépvölgy-Rózsadomb (város)geológiai tanösvény és barlangtúra / szerk. és a tanösvényt terv. Virág Magdolna. 40 p. O 6621 Cretaceous and Cenozoic events in West Iberia margins : field trip guidebook. Volume 2. : 23rd IAS Meeting of Sedimentology, Coimbra 2004 : sedimentology and society / ed. by Jorge L. Dinis, P. Proença Cunha. Coimbra : Imprensa de Coimbra, 2004. 91 p. : ill. ; 30 cm. O 6607 Eduard Sueß - Forscher und Politiker, 20.8.1831-26.4.1914 : im Gedenken zum 150. Geburtstag / [Hrsg. von der Österreichischen Geologischen Gesellschaft]. Horn : Ferdinand Berger & Söhne, 1981. 100 p. : ill. ; 24 cm. M 12118 Hably Lilla: The Late Miocene flora of Hungary / by Lilla Hably. Budapest : Geological and Geophysical Institute of Hungary, 2013. 175 p. : ill; 29 cm. (Geologica Hungarica. Series palaeontologica ; 59.). O 6604 GEOFIZIKA Magyarországi földrengések évkönyve 2006 = Hungarian earthquake bulletin 2006 / Tóth László [et al.]. Budapest : GeoRisk ; MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet, 2007. 80 p. : ill. ; 29 cm. O 6605 KÖRNYEZETVÉDELEM, TERMÉSZETVÉDELEM Talajvédelem - környezet(táj)védelem / szerk. Szabó Lajos, Remenyik Bulcsú. Gödöllő : Szent István Egyetem, 2014. 322 p. : ill. ; 25 cm. N 7298 GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FOLYAMATOK Szabó Á. Töhötöm: Gazdasági adaptáció és etnicitás : gazdaság, vidékiség és integráció egy erdélyi térségben / Szabó Á. Töhötöm. Kolozsvár : Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ; Kriza János Néprajzi Társaság, 2013. 294 p. : ill. ; 25 cm. (Documenta et studia minoritatum). N 7302 9

TÁRSADALOMFÖLDRAJZ Bottlik Zsolt: Önálló lépések a tudomány területén / szerk. Bottlik Zsolt. Budapest : ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskola, 2013. 129 p. : ill. ; 25 cm. N 7295 Creative class, creative industries and creative cities / ed. by Tadeusz Stryjakiewicz, Krzysztof Stachowiak and Michał Męczyński. Poznań : Uniwersytet im. Adama Mickiewicza, 2012. 132 p. : ill. ; 29 cm. A Quaestiones Geographicae folyóirat tematikus száma. O 6601 Gazdaságföldrajz Developing trade and trade policy relations with the European Union : experience of Visegrad Countries and implications/lessons for Eastern partners / ed. by Tamás Szigetvári. Budapest : Institute of World Economics, Research Centre for Economic and Regional Studies of HAS, 2014. 215 p. : ill. ; 24 cm. (East European studies ; 5.). M 12131 Gazdaságföldrajzi tanulmányok közgazdászoknak / szerk. Jeney László, Kulcsár Dezső, Tózsa István. Budapest : Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék, 2013. 379 p. : ill. ; 24 cm. M 12112 Napelemes energia és környezet : a napelemes energiatermelés komplex feltételrendszere Magyarországon, a magyar-horvát határtérségben, és leckék a globális térből / szerk. Varjú Viktor. Pécs ; Osijek : MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete ; Sveučilište Josip Juraj Strossmayer u Osijeku Elektrotehnički fakultet, 2014. 151 p. : ill. ; 24 cm. M 12148 Népességföldrajz Bajmócy Péter: Általános etnikai és vallásföldrajz / Bajmócy Péter. Szeged : JATEPress, 2009. 117 p. : ill. ; 24 cm. M 12138 Castro Campos, Bente: Human capital differences or labor market discrimination? : the occupational outcomes of ethnic minorities in rural Guizhou (China) / by Bente Castro Campos. Halle : Leibniz-Institut für Agrarentwicklung in Mittel- und Osteuropa, 2013. XVII, 244 p. : ill. ; 21 cm. (Studies on the agricultural and food sector in Central and Eastern Europe ; 73.). L 7647 Demography at the edge : remote human populations in developed nations / ed. by Dean Carson [et al.]. Farnham ; Burlington : Ashgate, 2011. XXIV, 344 p. : ill. ; 24 cm. (International population studies). M 12123 10

Discovering migration between Visegrad countries and Eastern partners : Czechia, Hungary, Poland, Slovakia, Belarus, Georgia, Ukraine and Moldova on the eastern edges of the Schengen area / ed. by Ágnes Erőss, Dávid Karácsonyi. Budapest : RCAES HAS, Geographical Institute, 2014. 233 p. : ill. ; 24 cm. M 12135, M 12136, M 12137 Filep Béla Váradi Monika Mária Takács Zoltán Erőss Ágnes Nagy Imre Tátrai Patrik Wastl-Walter, Doris: Ungarische Migranten in Ungarn : Deserteure, Studierende und Berufstätige aus der Woiwodina zwischen transnationaler und ethnischer Migration / Béla Filep, Monika M. Váradi, Zoltán Takács, Ágnes Erőss, Imre Nagy, Patrik Tátrai, Doris Wastl-Walter. Wien : Österreichische Geographische Gesellschaft, 2013. [23] p. ; 30 cm. In: Mitteilungen der Österreichischen Geographischen Gesellschaft. 155. 2013. 148-170. X 12011 Melegh Attila: Net migration and historical development in Southeastern Europe since 1950 / by Attila Melegh. Budapest : Hungarian Central Statistical Office, Demographic Research Institute, 2013. 38 p. : ill. ; 30 cm. (Working papers on population, family and welfare ; 17.). O 6617 Murinkó Lívia: Első elköltözés a szülői házból Magyarországon : a szülői ház elhagyásának időzítése, párkapcsolati környezete és családi háttér szerinti különbségei / Murinkó Lívia. Budapest : KSH Népességtudományi Kutatóintézet, 2013. 166 p. : ill. ; 29 cm. (Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének kutatási jelentései ; 94.). O 6609 Pakot Levente: Nemek és nemzedékek : demográfiai reprodukció a 19-20. századi Székelyföldön / Pakot Levente. Budapest : KSH Népességtudományi Kutatóintézet, 2013. 150 p. : ill. ; 29 cm. (Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének kutatási jelentései ; 95.). O 6610 Return migration to Central and Eastern Europe : transnational migrants' perspectives and local businesses' needs / Hrsg. Thilo Lang, Robert Nadler. Leipzig : Leibniz-Institut für Länderkunde, 2014. 142 p. : ill. ; 30 cm. (Forum IfL ; 23.). O 6625 Schlichting, Ina v.: Migration, Translokalität und Doing Community : stabilisierende Eigenschaften einer ecuadorianischen Dorfgemeinschaft in Ecuador, Deutschland und Spanien / Ina v. Schlichting. Kiel : Geographisches Institut der Universität Kiel, 2013. VIII, 242 p. ; 24 cm. (Kieler geographische Schriften ; 124.). M 12126 Településföldrajz, városföldrajz Hecht, Robert: Automatische Klassifizierung von Gebäudegrundrissen : ein Beitrag zur kleinräumigen Beschreibung der Siedlungsstruktur / Robert Hecht. Berlin : Rhombos-Verlag, 2014. XXI, 412 p. : ill. ; 24 cm. (IÖR-Schriften ; 63.). M 12147 11

Izmeneniâ gorodskogo prostrastva v Ukraine = Urban territories changes in Ukraine / pod red. L. G. Rudenko. Kiev : Referat, 2013. 155 p. : ill. ; 22 cm. M 12144 Kritikai városkutatás / szerk. Jelinek Csaba [et al.]. [Budapest] : L'Harmattan, 2013. 507 p. ; 22 cm. (Társadalomelméleti könyvtár). M 12114 Myers, Garth Andrew: Afrikai városok : új megközelítések a városkutatás elméletéhez és gyakorlatához / Garth Myers. Pécs : Publikon Kiadó, 2013. 264 p. ; 20 cm. L 7645 Polyce : metropolisation and polycentric development in Central Europe / [eds. Rudolf Giffinger, Johannes Suitner, Paul Grohmann. Wien : ESPON Programme; Vienna University of Technology, 2013. 147 p. : ill. ; 29 cm. (Werkstattberichte ; 134.). O 6603 Rácz Attila: Szegregáció a fejekben : a statisztikai és a mentális társadalmi és térbeli elkülönülés vizsgálata Szegeden / Rácz Attila. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2014. 88 p. : ill. ; 29 cm. (Központi Statisztikai Hivatal. Műhelytanulmányok ; 4.). O 6612 Egészségföldrajz Egészségföldrajz / szerk. Ember István, Pál Viktor, Tóth József. Budapest : Medicina Könyvkiadó Rt., 2013. 513 p. : ill. ; 24 cm. M 12133 Turizmus Csapó János: Az Európai Unió turizmusának térbeli folyamatai és trendjei : egyetemi jegyzet / Csapó János. 2. kiad. Pécs : PTE Természettudományi Kar Földrajzi Intézet, 2011. 144 p. : ill. ; 24 cm. M 12130 A kulturális turizmus sokszínűsége / szerk. Jászberényi Melinda. Budapest : Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 2014. 380 p. : ill. ; 24 cm. M 12140 Railway heritage and tourism : global perspectives / ed. by Michael V. Conlin and Geoffrey R. Bird. Bristol ; Buffalo ; Toronto : Channel View Publications, 2014. XX, 298 p. : ill. ; 21 cm. (Tourism and cultural change). L 7652 Smith, Melanie Puczkó László: Health, tourism and hospitality : spas, wellness and medical travel / Melanie Smith, László Puczkó. 2nd ed. London ; New York : Routledge, 2014. XXXIII, 508 p. : ill. ; 25 cm. N 7296 12

Politikai földrajz Gyuris Ferenc: The political discourse of spatial disparities : geographical inequalities between science and propaganda / Ferenc Gyuris. Heidelberg : Springer, 2014. XV, 381 p. ; 25 cm. (Contributions to political science). N 7294 REGIONÁLIS FÖLDRAJZ Dél-Pannónia / szerk. Hajdú Zoltán, Nagy Imre. Pécs ; Budapest : MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Dialóg Campus Kiadó, 2013. 550 p. : ill. ; 25 cm. (A Kárpát-medence régiói ; 13.). N 7293 Kosovo and Metohija : living in the enclave / ed. by Dušan T. Bataković. Belgrade : Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts, 2007. 323 p. : ill. ; 24 cm. (Special editions / Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts ; 96.). M 12127 TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ The Balkans in the cold war : Balkan federations, Cominform, Yugoslav-Soviet conflict / ed. by Vojislav G. Pavlović. Belgrade : Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts, 2011. 329 p. ; 24 cm. (Special editions / Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts ; 116.). M 12129 Beluszky Pál: Budapest - zászlóshajó vagy vízfej? : a főváros és az ország - történeti-földrajzi áttekintés / Beluszky Pál. Gödöllő : Szent István Egyetem, 2014. 172 p. : ill. ; 24 cm. M 12132 Frisnyák Sándor: Tájhasználat és térszervezés : történeti földrajzi tanulmányok / Frisnyák Sándor ;... vál. és s.a.r. Gál András. Nyíregyháza ; Szerencs : Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézete ; Bocskai István Gimnázium, 2012. 201 p. : ill. ; 25 cm. N 7289 Italy's Balkan strategies : (19th - 20th century) = Les strategies Balkaniques d'italie : (19e - 20e siecle) / ed. by Vojislav G. Pavlović. Belgrade : Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts, 2014. 356 p. ; 24 cm. (Special editions / Institute for Balkan Studies of the Serbian Academy of Sciences and Arts ; 123.). M 12128 13

Rozštiepená minulosť : kapitoly z histórie Slovákov a Maďarov / [ed. István Kollai]. 2., jazykovo upravené a doplnené vydanie. Budapest : Nadácia Terra Recognita, 2013. 255 p., [7] t. : ill. ; 21 cm. L 7643 RÉGIÓKUTATÁS Tóth Géza: Az elérhetőség és alkalmazása a regionális vizsgálatokban / Tóth Géza. Budapest : Központi Statisztikai Hivatal, 2013. (Központi Statisztikai Hivatal. Műhelytanulmányok ; 1.). O 6600 Határ menti területek Sächsisch-Tschechische Grenzraumstudie / Hrsg. Annedore Bergfeld. Leipzig : Leibniz-Institut für Länderkunde, 2013. 118 p. : ill. ; 30 cm. (Forum IfL ; 22.). O 6618 TÉRKÉPÉSZET Bartos-Elekes Zsombor: Nyelvhasználat a térképeken : (Erdély, 19. és 20. század) / Bartos- Elekes Zsombor. Kolozsvár : Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2013. L 7648 Plihál Katalin: A Tabula Hungariae... Ingolstadt, 1528 térkép és utóélete : az eddigi és a jelenlegi kutatások tükrében / Plihál Katalin. Budapest : Országos Széchényi Könyvtár ; Kossuth Kiadó, 2013. 224 p. : ill. ; 31 cm. O 6608 Térképek, atlaszok, térképmagyarázók Ankara : city plan. Istanbul : Ministry of Tourism, 2002. 1 térkl. : színes ; 54,5x67,5 cm. Méretarány nélkül. C 4081 Átnézeti térképe a' Tisza völgyének eredetétől a' Dunáig : M.a. 1:115 200. Wien : Reiffenstein- Rösch Farbendruck, [1861]. 2 térkl. ; 85x66 cm. Vízrajzi és topográfiai, kőnyomatos, színes térkép. A 15 szelvényből a térkép 9. és 10. szelvénye van meg. C 4122 Ausztrália, Új-Zéland : M.a. 1:6 000 000. Budapest : Cartographia, 2001. 1 térkl. ; 97x65 cm. C 4088 14

Bátaszék, Báta, Szálka. Őcsény : Sz-Ingatlanház Bt., 2008. 1 térkl. : színes. Méretarány nélkül. C 4077 Buda Pest és környéke : 1:36 000 / szerk. Péchy Imre ; metsz. Haslinger Jósef. Buda : Magyar királyi állami nyomda, 1872. 1 térkl. ; 76x67 cm. Színes fénymásolatban, 6 lapon. C 4124 Carte des voies navigables de la Belgique = Kaart der bevaarbare waterwegen van Belgie. Anvers : [k.n.], [1958?]. 1 térkl. C 4102 Cowie, J. D. Milne, J. D. G.: Maps and sections showing the distribution and stratigraphy of North Island loess and associated cover deposits, New Zealand : M.a. 1:1 000 000 / J. D. Cowie, J. D. G. Milne. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 1 térkl. + 1 mell. (New Zealand Soil Survey Report ; 6.). Tokban, térképmagyarázóval. C 4109 Edvy Gyula: A Duna siótorkolati árvízkapuja és duzzasztási tere : 1. (keleti) térképszelvény : 2. (nyugati) térképszelvény : 1:5 000 / terv., szerk., rajz. Edvy Gyula. [H.n.], 1969. 2 térkl. ; 128x92 cm. Kéziratos, színezett térkép. C 4123 Észak-Olaszország : M.a. 1:500 000. Wien : Freytag & Berndt, 1993. 1 térkl. ; 110x74 cm. C 4089 Fejér megye közigazgatási térképe : M.a. 1:110 000. Budapest ; Székesfehérvár : Hibernia Nova Kft. ; Szarvas András Térképészeti Ügynökség ; Tájoló 98 Térképészeti Iroda Bt., 2006. 1 térkl. : színes ; 96x66,5 cm. Megyeismertető, melléktérképek (24 p.). C 4078 Franciaország : M.a. 1:1 000 000. Budapest : Freytag & Berndt, [2000]. 1 térkl. : színes ; 104x87 cm. C 4076 Garcia, G.: Saint-Martin-de-Londres / rajz. G. Garcia. Paris : Institut de Géographie, 1967. 1 térkl., színes ; 58x40 cm. C 4135 Geologicko-náučná mapa Tatrier : M.a. 1:50 000 = Geological-educational map of Tatry Mts. / ed. Vladimír Bezák. Bratislava : Štátny Geologický Ústav Dionýza Štúra, 2011. 1 térkl. ; 116x84 cm. Térképmagyarázóval, CD-melléklettel, tokban. A CD-mellékleten a térkép elektronikus formában. C 4095 A Göcsej, Hetés és az Őrség kirándulóhelyei : M.a. 1:1 000 000. Budapest : Szarvas András, 2007. 16 p. A Göcsej 1:50 000 térképkiadvány (ISBN 978-963-9549-29-6) melléklete. C 4080 Görögország : M.a. 1:650 000. Wien : Freytag & Berndt, [1999]. 1 térkl. ; 88x100 cm. C 4092 Horváth Ernő: A Mezőföld geomorfológiai térképe / rajz. Horváth Ernő. [H.n.] : [k.n.], [é.n.]. 1 térk. ; 84x100 cm. C 4099 15

Leslie, D. M.: Map of Quaternary deposits and surfaces, Otago Peninsula, New Zealand : M.a. 1:31 680 / D. M. Leslie. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 1 térk. lap. (New Zealand Soil Survey Report ; 3.). C 4106 A Magyar Állam közuti, vasuti és vízi térképe : M.a. 1:360 000 / a közmunka és közlekedésügyi M. k. minister úr rendeletére hivatalos adatok alapján összeállította a vízrajzi osztály. Budapest : Magyar királyi állami nyomda, 1887. 12 térkl. ; 57x57 cm. Áttekintőlap nélkül. C 4125 Magyarország földtani térképe : 200 000-es sorozat : L-33-XII-Veszprém : földtani változat : M.a. 1:200 000. Budapest : Magyar Állami Földtani Intézet, 1969. 1 térk. ; 49x70 cm. C 4101 Magyarország földtani térképe : 200 000-es sorozat : L-33-XII-Veszprém : gazdaságföldtani változat : M.a. 1:200 000. Budapest : Magyar Állami Földtani Intézet, 1969. 1 térkl. ; 49x70 cm. C 4100 Magyarország földtani térképe : M.a. 1:500 000 = Geological map of Hungary / szerk. Gyalog László. Budapest : Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, 2014. 1 térkl. ; 120x84 cm. C 4120 Magyarország tájtípus térképe : M.a. 1:500 000 / szerk. Pécsi Márton, Somogyi Sándor, Jakucs Pál. Budapest : MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, 1981. 1 térkl. ; 110x84 cm. Próbanyomat, jegyzetekkel. C 4121 Malaysia : M.a. 1:1 000 000 / publ. by Tourist Development Corporation of Malaysia. [H.n.] : Tourist Development Corporation of Malaysia, [é.n.]. 1 térkl. ; 88x60 cm. Melléktérképeken: Sarabah, Sarawak, valamint várostérképek. C 4096 Malaysia : M.a. 1:1 125 000. Budapest : Kartográfiai V., 1992. 1 térkl. : színes ; 67x94 cm. Melléktérképek: Melaka, 1:15 000; Georgetown, 1:34 000; Singapore City, 1:14 000; Sabah, Sarawak, 1:4 500 000; Singapore, 1:170 000. C 4087 Map of parent rocks of New Zealand soils : M.a. 1:1 000 000. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 2 térkl. (New Zealand Soil Survey Report ; 5.). Tokban. C 4108 A Mecsek turistatérképe : M.a. 1:40 000. Budapest : Cartographia Kft., [2003]. 1 térkl. : színes ; 66,8x94,5 cm. C 4075 Milne, J. D. G.: Map and sections of river terraces in the Rangitikei Basin, North Island, New Zealand / J. D. G. Milne. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 4 térkl. (New Zealand Soil Survey Report ; 4.). C 4107 Németország : M.a. 1:700 000. Wien : Freytag & Berndt, 2001. 1 térkl. ; 96x130 cm. C 4090 16

Novi Sad : plan grada. Novi Sad : Geoplan, 1987. 1 térkl. : színes ; 69x48 cm. C 4084 Portugal : M.a. 1:800 000. [H.n.] : [k.n.], é.n. 67x37cm. Melléktérképeken Lisszabon és Porto városrégiója. C 4073 Pullar, W. A. Birrell, K. S.: Age and distribution of late Quaternary pyroclastic and associated cover deposits of the Rotorua and Taupo area, North Island, New Zealand : M.a. 1:250 000 / W. A. Pullar, K. S. Birrell. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 6 térkl. (New Zealand Soil Survey Report ; 1/1.). Tokban. C 4103 Pullar, W. A. Birrell, K. S.: Age and distribution of late Quaternary pyroclastic and associated cover deposits of the Rotorua and Taupo area, North Island, New Zealand : M.a. 1:1 000 000 / W. A. Pullar, K. S. Birrell. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 4 térkl. (New Zealand Soil Survey Report ; 1/2.). Tokban, térképmagyarázóval. C 4104 Pullar, W. A. Birrell, K. S.: Age and distribution of late Quaternary pyroclastic and associated cover deposits of central North Island, New Zealand : M.a. 1:2 000 000 / W. A. Pullar, K. S. Birrell. Wellington : New Zealand Soil Bureau, 1973. 1 térkl. (New Zealand Soil Survey Report ; 2.). Tokban, térképmagyarázóval. C 4105 Serfas, Fotis: Crete Island / Fotis Serfas. Heraklion : Eastern Crete Development Organization, [é.n.]. 1 térkl. ; 100x48 cm. Melléktérképek: Aghios Nikolaos, Hania, Heraklion, Rethymno várostérképe. C 4093 Slovenija : M.a. 1:400 000 / Jerneja Fridl [et al.]. [Ljubljana] : National Geographic Society, 2006. 1 térkl. ; 76x62 cm. Melléktérképek: szélsőségek, karsztvidékek és tájtípusok. C 4094 Svájc : M.a. 1:450 000. Wien : Freytag & Berndt, [1999?]. 1 térkl. ; 92x76 cm. C 4091 Touring map of Israel : M.a. 1:470 000. [H.n.] : Bluestein Maps & More Ltd., 2012. 1 térkl. ; 33x96 cm. Melléktérkép: Jeruzsálem, Tel Aviv, Eliat. C 4119 Törökország, Ciprus : M.a. 1:1 000 000. Budapest : Cartographia Kft., 1998. 1 térkl. : színes ; 80x117 cm. Melléktérkép: Törökország keleti része, M.a. 1:2 000 000. C 4079 Turchia : carte routiere : M.a. 1:1.000 000. Paris : Editions Géographiques Générales, é.n. 1 térkl. : színes ; 110x94 cm. C 4086 Türkiye : M.a. 1:750 000. [H.n.] : [k.n.], [1994]. 1 térkl. : színes ; 100x132 cm. Törökország nyugati és középső része. Melléktérképek: Izmir, Isztambul, Ankara, Antalya várostérképe. C 4083 Valentiny Károly: Budapest és környéke : M.a. 1:25 000 / rajz. Valentiny Károly. Budapest : Gergely Rezső, [1947]. 1 térkl. ; 80x113 cm. Melléktérkép: Budapest autótérképe : M.a. 1:100 000. C 4098 17