Az ország fekete térképe



Hasonló dokumentumok
Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

A magyar lakosság egészségi állapota

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról

Hódmezővásárhely halálozási viszonyainak alakulása és főbb jellemzői között

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Tájékoztató. A képzés célja:

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Tájékoztató. A képzés célja:

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium


11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Egészségfejlesztési Terve. 5. sz. melléklete

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

A halálozások haláloki jellemzői, elvesztett életévek

HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18.

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

DSD DSD. Az új Nemzeti Rákregiszter előnyei kutatói szempontból. Kovács László Szentirmay Zoltán Surján György Gaudi István Pallinger Péter

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia Budapest, Katona J. u. 27.

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

I. félév. Szolnok, október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért november 14.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Sokan halnak meg megelőzhető(1) betegségekben Magyarországon

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban. Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

TÁMOP / Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

NEMZETI KÖRNYEZET EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓPROGRAM. Egyes daganatos betegségek miatti halandóság területi eloszlása Magyarországon

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása

Az alkoholfogyasztásról. Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

A bankkártyás adófizetés szabályai

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

A felsőoktatás regionalitása

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

2017. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet

Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei december 15.

Átírás:

1. oldal, összesen: 8 Egészség Az ország fekete térképe Pécsett annyian bagóznak, hogy néha még Hunyadi is elcsábul Megnéztük, hol és miben halnak meg leggyakrabban a magyar férfiak. Így megkaptuk Magyarország Fekete Térképét, egy ábrát,

2. oldal, összesen: 8 amely azt mutatja meg, ha Ön egy adott vidéken él, milyen betegségek, milyen rossz körülmények veszélyeztetik az átlagosnál nagyobb mértékben egészségét. Egy tanulságos lista, amely a hasznára válhat. A magyar férfiak idő előtti távozásáért 90 százalékban öt nagy betegségcsoport: a keringési betegségek, a daganatos betegségek, az emésztőrendszer és a légzőrendszer betegségei, valamint a külső halálokok, mint például a magyar sajátosságként kezelhető öngyilkosság és a közúti balesetek folytán történő elhalálozás tehető felelőssé. Ha tudja, bekövetkeztükre Magyarország mely részein nagyobb az esély az átlagosná akkor azzal is tisztában van, hol jobbak a feltételek, hogy évtizedeken át ne hiába fizessen annyi pénzt a nyugdíjbiztosítónak. Most megtudhatja, melyek az ország legrosszabb környékei, települései, és ha véletlenül arrafelé vetette a sora, akkor olvassa le, hogyan hosszabbíthatja meg mégis élete fonalát! Az egészségi állapot megítélésében az egyik legmegbízhatóbb jelző a halandóság. Ha közismert, hogy az ország melyik területein milyen betegségben haltak meg a férfiak, az megkönnyíti az okok vizsgálatát, és segíti a megelőzést mondja dr. Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa, aki munkatársaival először készített ráktérképeket az ország településeiről. Sajnos nagyon gyakran még nem tudjuk megválaszolni, a megbetegedések száma miért éppen azon a területen élőknél tér el az átlagostól." Sok esetben viszont megbízhatóan lehet tippelni, hogy bizonyos betegségcsoportok miért éppen az adott területre jellemzőek. Az okok néha nagyon hasonlóak: környezeti ártalmak, életmód, szociális helyzet, néha pedig egészen egyediek, mint például a vastag- és végbéldaganatok esetében, amely sokszor a helytelen táplálkozás, a jómód, az ellustulás következménye. Időnként pedig egyszerűen az életkor játszik szerepet. A legtöbb magyar férfi a keringési rendszer betegségeibe hal bele, de a tendenciák alapján ezt a vezető helyet rövidesen a daganatos betegségek veszik át - hívja föl a figyelmet a főorvosnő. - Minél öregebb egy társadalom, annál nagyobb az esélye a daganatos betegségek előfordulásának. Márpedig a magyar társadalom rohamosan öregszik." Fontos tanulság, hogy a megbetegedések és a halálozások száma sokszor jelentősen eltér egymástól, hiszen minden ember másként viszonyul hozzá, ha megtudja, hogy beteg. Van, aki igyekszik mindent megtenni gyógyulása érdekében, és van, aki viszont nem törődik vele. Éljen bárhol, egészségért Ö tehet a legtöbbet KERINGÉSI ZAVAROK Hol? A keringési rendszer okozta korai halandóság a magyar férfiak körében a legmagasabb Salgótarján vonzáskörzetében, a Nyírségben és Szolnok környékén, illetve a Dunántúlon Komárom, Tatabánya vidékén. A legkedvezőbb mutatókkal a főváros rendelkezik. Okok: Az egykori iparvidékek környezetében és azokban a falvakban, ahol a lakosság elöregszik, látható a nagyobb halálozás. Egy férfi helyzete ott a legjobb, ahol az egészséges életmód jobban teret nyert, a sportnak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, a szociális védőháló, a szűrőrendszer kiépültebb, mint például Budapesten. Mit tegyen ellene? Tanuljon, de ne gondolkodjon sokat. Nem érti? Mindjárt elmagyarázzuk. Az iskolázottság fordított arányban áll a keringési rendszer megbetegedésének esélyével: a felsőfokú végzettségőeknél 40 százalékkal alacsonyabb, mint a nyolc általánost végzetteknél. Azonban az

3. oldal, összesen: 8 értelmiségieknek a kockázata mégis jóval nagyobb az összes többi foglalkozási kategóriánál. A magas vérnyomás mellett a szívinfarktus és a szélütés a leggyakoribb halálok a magyar férfiak körében, ezek egyértelműen a túlzott stresszre vezethetők vissza. Tehát lazítson, és mozgassa meg jó alaposan azt a fránya keringési rendszert! A daganatos betegségek korai fölismerésére alkalmazott eljárások az átlagos kockázati Szűrővizsgálatok csoportba tartozó, tünetmentes páciensek számára. DAGANAT Vastag- és Prosztata ELHELYEZKEDÉSE végbél ÉLETKOR 50 éves kortól 50 éves kortól, egyénileg 40 év felett ajánlott Szájüreg Bőr Here 45 éves kortól; egyénileg bármikortól ajánlott 20 éves kortól, egyénileg korábban is ajánlott 20 éves kortól; egyénileg korábban is ajánlott MÓDSZER SZŰRÉS GYAKORISÁGA Végbélen át történő vizsgálat; ultrahang Évente Szájüregi Székletteszt; orvosi endoszkópos ellenőrzés, vizsgálat önvizsgálat Évente székletteszt, néhány évente endoszkópos vizsgálat Évente, illetve fogászati beavatkozások alkalmával; önvizsgálat havonta Bőr orvosi ellenőrzése (anyajegyek); önvizsgálat Évente, illetve nagyszámú anyajegy esetén félévente, önvizsgálat havonta Önvizsgálat Önvizsgálat havonta HÖRGŐ ÉS TÜDŐ Hol? Ha Ön Kelet-Magyarországon, Debrecenben, Nyíregyházán, az Alföld központi, hortobágyi részén, esetleg Pécs környékén él, akkor az átlagos magyar férfinál rosszabbak az esélyei arra, megússza ezt a betegséget. A budapestiek azonban - rossz levegő ide vagy oda - nyugodtabbak lehetnek. (A nők ezzel ellentétben a nagyvárosokban halnak meg inkább ilyen okból: Budapest, Miskolc, Debrecen, Szolnok.) Okok: A dohányzás felelőssége egyértelmű. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, az ország szegényebb részein élők inkább veszélyeztetettebbek, és többet gyújtanak rá. Az sem baj, ha tanul, ugyanis a dohányzás gyakorisága az iskolai végzettséggel fordítottan arányos, tehát öt diplomával a zsebében már nem fog füstölni. Mit tegyen ellene? Nyomja el a cigarettát, és ne is vegye a kezébe többet. Napi egy doboz elszívása esetén a tüdőrák kockázata 83 százalék fölött van! A tüdeje és hörgői megtisztítását folytathatja ezután azzal, ha eddig nem, akkor ezentúl rendszeressé teszi életében a sportolást. AJAK, SZÁJÜREG, GARAT Hol? Halálozás szempontjából az országban két nagyobb és hét kisebb régió kell elkerülnie. Az ezeken a vidékeken élőknek (47 százalékkal) nagyobb az esélye arra, hogy az ajak vagy a szájüreg daganatos betegségeiben haljanak meg, mint a máshol lakóknak! Melyek a halállistát vezető helyek? Az ország

4. oldal, összesen: 8 középső területei, az Északi-középhegység Miskolccal az élen, illetve a klasszikus bortermelő vidékek. Pest megye az Alföldhöz közelebb eső részén, Cegléd és Kecskemét vidéke, Balassagyarmat, az Egertől délre eső területek és Miskolc táján találni, nagy, szinte összefüggő részeket, illetve Zalaegerszeg környékén. Feltűnő még, hogy inkább a kisebb létszámú vidéki településeken halnak meg ebben a férfiak, Budapest, kivéve a pesti belső kerületeket, biztonságosabbnak tűnik. Okok: Az ajak-, a szájüreg-, a garatdaganatok betegei és az alkoholos májbetegségben elhunytak területi eloszlása úgy hasonlít egymásra, mint ké tojás. Nem véletlenül. Mint ahogyan a bortermelő vidékeken, ennek a betegségnek a kialakulásában is az alkoholfogyasztás nagy szerepet játszik. Ám ne rettenjen vissza az éppen a kezében tartott pohárka gintől, ugyanis az absztinensek éppen úgy félhetnek, mint a nagyivók! Az időnként poharazgatással az orvosoknak sincs semmi baja, sőt, a keringési rendszerre egy-egy pohár bor még jótékony is hat. Ellenben a dohányzás rendkívüli mértékben okolható a szájüregi daganatok kialakulásáért. Gyanús, hogy a szegényebb területeken élők is veszélyeztetettek, egyszerűen azért, mert rosszabbak a kórházi viszonyok, gyengébb a szűrőrendszer. A rossz fogak, a szájhigiénia hiánya ismét probléma, például a sérült fogakról származó apró szilánkok roncsolhatják a nyálkahártyát. Mit tegyen ellene? Szokjon le a cigiről, vagy amennyire csak tudja, csökkentse mennyiségét. A nagydohányzók és a megrögzött ivók bizonyíthatóan kevesebb megelőző és védő hatással rendelkező vitamin- és rosttartalmú táplálékot fogyasztanak. Ügyeljen rá, hogy ezekből minél nagyobb mennyiséget egyen napi rendszerességgel. És természetesen járjon el rendszeresen fogorvoshoz és szűrővizsgálatokra, táblázatunk értelmében. Egerben a kelleténél gyakrabban kerül elő a butykos ALKOHOLOS MÁJBETEGSÉG Hol a legrosszabb? Megdöbbentő, hogy az ország középső sávjában, szinte egy csíkban mennyivel többen halnak meg. A kedvezőtlen régiókhoz sorolható Balassagyarmat, Salgótarján, illetve Pest, Bács-Kiskun, Fejér és Komárom- Esztergom megye szinte teljes területe, illetve némileg Eger, Szekszárd és Pécs. Nyugaton Zalaegerszeg és Nagykanizsa lakói nem számíthatnak túlzottan jóra, de akkor is aggódhat, ha veszprémi, várpalotai vagy Somogy megyében éldegél és iddogál. Okok: Ismét csak a bortermelő vidékek szerepét és az egzisztenciális gondok miatti elkeseredett italozgatást lehet gyanítani. Lehet mondani, ez tipikus férfibetegség, mi férfiak többet iszunk, és sajnos többnyire az egészségre legártalmasabb italokat. Nem finom bort, nem tiszta italokat, hanem töményet, és rossz minőségűt. Mit tegyen ellene? Időnként tisztítsa meg a máját, hetente egyszer tarthat gyümölcsnapot, alkalmanként egy napig igyon csak ásványvizet,így átmoshatja ezt a fontos szervet. Az étkezési korpa, a máriatövismag védi májat. Kerülje a zsíros, fűszeres ételeket. Törekedjen a minőségre, esténként,

5. oldal, összesen: 8 mondjuk tokajit bontson fel. VASTAG- ÉS VÉGBÉL Hol? A betegség kialakulása igen változatos okokra vezethető vissza, például erősen sarkítva akár azt is mondhatnánk, a vastag- és végbéldaganatok többek között a jómódúak megbetegedései. A harmincas férfiak körében Jászberény vidékén, a Tisza-tó táján, Kecskemét környékén, és Észak- Magyarországon gyakori ez a betegség. A negyvenévesek körében Szekszárdot, az Őrséget és Ózd környékét lehet kiemelni, míg az idősebb férfiak akkor érezhetik igazán fenyegetve magukat, ha például Budapesten élnek. Okok: Az okok igen szerteágazóak lehetnek. Egyrészről a jobb anyagi helyzetben lévő társadalmaknál észlelhető mozgásszegény életmód miatt a kialakuló renyhe bélműködés jelenthet gondot. Másodszor éppen ellenkezőleg, a rossz körülmények között gyakori sok alkoholfogyasztás. Az éveken át tartó krónikus vastagbélgyulladás, a sűrű székrekedés daganatok megjelenéséhez vezethet, akárcsak a polipok kialakulása a nyálkahártyán. Mit tegyen ellene? Figyeljen oda a táplálkozására: egyen sok rostot, ez jó hatással van bélműködésére. Fogyasszon sok antioxidánst. Kerülje a telített zsírsavakat. Végbelére a vírusfertőzések jelentik a nagy veszélyt, éppen ezé a higiénia igen fontos. Gondoljon arra, hogy a vastag- és végbéldaganatos ember sokáig teljesen tünetmentes! Mérsékelje alkoholfogyasztását,és sportoljon rendszeresen. PROSZTATA Hol? A kedvezőtlen régióban él az ország lakosságának egynegyede. Ön rosszul járhat, ha a Dunántúl három, az Alföld hat kiemelhető megyéjében, illetve Cegléden, Csongrádon, Baján él. Budapesten nagyon rosszak az adatok, akárcsak Veszprém megyében és Zala északi részén. Ha a fiatalabbak közé tartozik, akkor Eger és Debrecen környékén, illetve Somogyban rosszak az esélyei. Okok: Tudnia kell, hogy a prosztatarák kialakulására 45 éves kor előtt jóval kisebb a valószínűség, mint utána, de ezt követően viszont rohamosan nő az emiatt meghalt férfiak száma. A rosszabb statisztikájú helyek elsősorban azért veszélyesebbek, mert ott több 70 éven felüli halt meg ebben a betegségben. Figyelje meg, mintha a nagyvárosok környékén aratna igazán a prosztatarák! De hogy Veszprém miért nevezhető Rettenetes Régiónak, arró még a tudósok is csak találgatnak. Mit tegyen ellene? Szűrjön és szűrjön! Otthon, házilag, menjen el urológushoz, bármilyen kellemetlenül is érzi magát néhány percig, muszáj megtennie, amit eme szerve megkövetel vagy partnere vegye kézbe a dolgokat. Különösen akkor legyen résen, ha a családban előfordult már ez a betegség, mert elsődleges rokoni kapcsolat esetén annak kockázata, hogy Önt is eléri a baj, már a duplája! A telített zsírsavak fogyasztása szintén rossz hatású (igen, a hagyományos magyar konyha a ludas), csökkentse ezeket étkeiben, helyettük fogyasszon viszont sok szelén és bórt, mert ezekről kimutatták, hogy védelmet nyújtanak! Ha prosztatája sokszor begyullad, szintén menjen el szűrővizsgálatra! LÉGSZENNYEZETTSÉG Hol? A nagyvárosokban, az ipari körzetekben, elsősorban Miskolcon, Sajószentpéteren, Tatabányán, Várpalotán, illetve a főváros VII. és VIII.

6. oldal, összesen: 8 kerületében. A felsorolt településeken az országos átlagot jóval, esetenként 21 százalékkal haladta meg a férfiak halálozása. A keringési rendszer betegségei, az infarktus (az átlag duplája) mind az említett városokban, városrészekben tarolt a leggyakrabban, a légcső-, a hörgő- és a tüdőrák előfordulása a férfiak körében pedig Budapest említett részein volt átlag feletti. Okok: Az országos Környezet-egészségügyi Intézet egy 2000-es állapotokat vizsgáló tanulmánya szerint a korai halálban a környezet, és ezen belül a légszennyezettség körülbelül 12-15 százalékban felelős. A környezeti hatásokra jellemző, hogy általában alacsony szinten, illetve koncentrációban, de hosszan tartóan fejtik ki hatásukat. Az ipari területeken élőkre a rossz levegő mellett az életmód és az infarktusok magas száma is fenyegetően hat. Ellenben Budapest II. és XVI. kerülete, Zalaegerszeg vagy Hajdúszoboszló a férfiak számára azt jelentheti, 60 évesen is ültethetnek diófát, ugyanis gondolkozhatnak hosszú távú befektetésekben. Mit tegyen ellene? Amennyiben úgy érzi, kollégáit zavarná, ha légzőmaszkban dolgozna, akkor azt javasoljuk, erősítse tüdejét és keringési rendszerét, futásait tegye át a városon kívülre, lakását rendezze be dzsungelnek. Budapesten gyakran szmog homályosítja a városképet KÜLSŐ HALÁLOKOK Hol? A kép változó. Szép hazánkon belül igen nagyok a területi különbségek. A magyar férfiak öngyilkosságot leginkább a délkelet-magyarországi megyékben követnek el, a nyugatmagyarországinál például mintegy kétszer gyakrabban! Főleg Debrecen és Békéscsaba környéke vezeti ezt a szomorú listát. A balesetek között magasan vezetnek a közútiak, a vízbefúlások messze lemaradnak. Kecskemét, Bács-Kiskun szinte teljes területe fekete régió, Cegléd vidéke és Nyíregyháza, Mátészalka a rossz hírű környék. Okok: Bizonyos vidékeken eleve nagyobb hagyománya volt az öngyilkosságnak a korábbi évszázadokban, például Békésben A nyolcvanas évek elejéig Magyarország vezette Európában az öngyilkosságban meghaltak listáját. Azóta bár még mindig a szomorú lista élmezőnyében vagyunk a helyzet némileg javult. A nyolcvanas évek közepe, kilencvenes évek elejének kilátástalan helyzete után legalább a remény nőtt a jobb életre, de, mint a térképre nézve kiderül, az országban nem mindenhol egyformán. A közúti balesetek listáját a főutak: az 5-ös, a 6-os, a 3-as és a 4-es utak vezetik, ezeken történik a legtöbb férfiveszejtő tragikus baleset. Sok az erőszakos halál még a Nyírségben is. Mit tegyen ellene? Vezessen és éljen megfontoltan! Legyen optimista, erősítse lelkét, és olvasson Men's Health-t, ettől bizonyára erőre kap! Időnként kapcsolódjon ki, szálljon ki a mókuskerékből, vegyen vicclapokat, nézze más perspektívából a dolgokat JÓ HELYEK

7. oldal, összesen: 8 Rátaláltunk a másik végletre is: az ország bizonyos részein mindig süt a nap. A daganatos betegségek listája már érezhetően szűkítette a szóba jöhető vidékek körét, hogy aztán az utolsó ponthoz érve gyanúnk megerősítést nyerjen, és teljes bizonyossággal állíthassuk: Budfapest II. kerülete, illetve Sopron és Székesfehérvár tekinthető hazánk Mindennapi Gyógyüdülőjének. Fejér megye székhelye említésre méltó teljesítménnyel a nyolc kategóriából hatban a legjobb értékekkel rendelkező magyar városok közé tartozik. Egy Budapest II. kerületi lakos esélyei, hogy megússza az infarktust, az országos átlag majd kétszerese. Egy zalai férfinak, hogy elkerüli a hörgő és tüdő rosszindulatú daganatait, 30 százalékkal jobbak a sanszai, és a prosztatája is tovább bírhatja. Az ajak és szájüreg betegségei Sopronban az egyik legkevésbé valószínűek, akárcsak a vastagés végbél problémái. ÉS A VÉGEREDMÉNY Hol a legrosszabb? Összesen tíz olyan nagyobb területet találtunk, ahol Önnek rosszabbak az esélyei arra, hogy száz gyertyát fújhasson el a születésnapi tortáján. Értelemszerűen, ha az ország ezen területeit elkerüli, máris növeli esélyeit! A veszélyeztetett részeken a halálozás körülbelül 14 százalékkal magasabb, mint máshol, itt él az ország férfilakosságának 26 százaléka. Több kategóriában is a legrosszabb mutatókkal rendelkezők közé került Cegléd, Mátészalka, Miskolc, Sajószentpéter, Várpalota, Szolnok és Pécs. Nem volna igazságos sorrendet felállítani közöttük, de azért érdemes megemlíteni, hogy a főváros belső részei, a VIII. kerület, Pest megye déli része és Bács-Kiskun északi, tehát Cegléd és Kecskemét, illetve Mátészalka és Miskolc neve talán a többiekénél gyakrabban szerepelt összeállításunkban. Okok: Az említett területek valamilyen mutatóban az élen állnak. Az átlagosná rosszabb életkörülmények ártó hatása megkerülhetetlen. A táplálkozás, az életmód, a káros szenvedélyek meghatározóak, azonban a pszihoszociális környezet szerepe is fontos. Természetesen ezek a rosszul szerepelt városok időnként jó pontokat is gyűjtöttek. Például Budapest a daganatos betegségek listáján nagyon rosszul áll, de a tüdő megbetegedései itt a férfiak körében alacsonyak. Mit tegyen ellene? Egészsége megőrzése és a daganatos betegségek elkerülése érdekébenön is sokat tehet foglalja össze tanácsait dr. Páldy Anna főorvos. Az egyik legfontosabb kockázati tényező a dohányzás. Miné fiatalabb korban szokik rá a dohányzásra és minél többet szív, annál nagyobb az esély, hogy szervezetében rosszindulatú daganatos elváltozás alakul ki a tüdőben, a húgyhólyagban vagy a hasnyálmirigyben. Tehát ne a rágyújtással vezesse le feszültségét. Aki szennyezett levegőjű városban él, az legalább a hétvégeken igyekezzék a szabadban kirándulni, jól levegőztesse át a tüdejét. A hosszabb szabadságokat is jó levegőjű helyekre, hegyekbe, vízpartra szervezze.

8. oldal, összesen: 8 ÖT TERÜLET, AHOL ÖNNEK JELENLEG NEM EGÉSZSÉGES ÉLNIE AJAK, SZÁJÜREG-GONDOK; VASTAGBÉL- ÉS PROSZTATARÁK; LÉGSZENNYEZETTSÉG A pesti 1 belváros, a VI., VII., VIII. kerület egyes jellemzőiben olyan, mint az ország legszegényebb részei HÖRGŐ ÉS TÜDŐDAGANATOK; MÁJBETEGSÉG A füstös pécsi-szekszárdi körzet meglepő 2 módon nem a rossz levegő okán, inkább az alkohol romboló hatása miastt került térképünkre HÖRGŐ ÉS TÜDŐDAGANATOK; KERINGÉSI ZAVAROK; AJAK, SZÁJÜREG- GONDOK, VASTAGBÉLRÁK 3 A Cegléd-Szolnok-Kecskemét háromszögben szinte minden nagyobb betegség jelen van AJAK, SZÁJÜREG-GONDOK; MÁJBETEGSÉG Szélsőséges terület: általában a 4 legrosszabb mutatókkal rendelkezik, ugyanakkor Eger egy-egy kategóriában kifejezetten egészséges város HÖRGŐ ÉS TÜDŐDAGANATOK; KERINGÉSI ZAVAROK; ERŐSZAKOS HALÁLOK A Nyírség bár 5 zárkózik, de még az ország szegényebb részei közé tartozik, ez látszik az egészségi helyzeten is SZÖVEG: GYURINA ZSOLT ILLUSZTRÁCIÓ: SIMON