Harmonikus Életért Közalapítvány Alapító Okirata



Hasonló dokumentumok
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

E L Ő T E R J E S Z T É S

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Bankszámlaszám:

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Alapító okirat 2017.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Alapító Okirat Módosítása

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

E l ő t e r j e s z t é s

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat. alapítványt

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

E l ő t e r j e s z t é s

1. Az Alapítók neve és székhelye, rendelkezés az alapítói jogokról

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.


Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT A HÉT KRAJCÁR KÖZALAPÍTVÁNY létesítéséről

MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP Veszprém Megyei Kármentő Bizottság Veszprém, Megyeház tér 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A KÁLMÁN GYULA ALAPÍTVÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Átírás:

Harmonikus Életért Közalapítvány Alapító Okirata (módosításokkal egységes szerkezetben) Almásfüzitő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Alapító) a község lakosságának egészségügyi, az egészségesebb életmódra történő felkészítése, a művelődési és sport iránti igények magasabb szintű kielégítése jegyében és a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére ezen célok megvalósításához szükséges anyagi alapok megteremtése és javítása érdekében az 1994. április 29-én létrehozott Harmonikus Életért Közalapítvány alapító okiratát az eredeti alapító okirat és módosításainak egyidejű megszüntetésével az alapítás óta történt jogszabályi változásokra figyelemmel az alábbiak szerint fogadja el. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az alapító neve: Almásfüzitő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1.2. A közalapítvány neve, jellege: Harmonikus Életért Közalapítvány A közalapítvány nyilvános, ahhoz bármely hazai és külföldi természetes személy és szervezet csatlakozhat, ha a közalapítvány céljaival egyetért és azok megvalósítását anyagi eszközökkel vagy más módon támogatja. A csatlakozás elfogadásához a közalapítvány legfőbb szervének jóváhagyása szükséges. 1.2.1. Közalapítvány székhelye: Almásfüzitő, Petőfi tér 7. 1 1.3. A közalapítvány célja: Almásfüzitő lakossága körében - betegség megelőző tevékenység, felvilágosítás folytatása, - az egészségesebb életmód összetevőinek megismertetése, népszerűsítése, elfogadtatása, - idős korú, beteg és hátrányos helyzetűek támogatása, életkörülményeik javítása, - a község intézményein keresztül művelődési, kulturális és oktatási célok különösen iskolarendszeren kívüli oktatás, az általános műveltséget bővítő ismeretterjesztés, és ezeket elősegítő csoportos utazások támogatása, - a település szellemi és anyagi értékeinek megóvása, gyarapítása, - helyi alkotók és pályakezdők támogatása, 1 1

- diák és tömegsport rendezvények szervezése és az ilyen jellegű rendezvények anyagi támogatása, - környezetvédelem kiemelt kezeléséhez kapcsolódó kezdeményezések támogatása - a közalapítvány a megyei és fővárosi önkormányzati választásokon jelöltet nem állít. 2. 1.4. Az alapítvány közhasznú tevékenysége: 3 - kulturális örökség megóvása, - természetvédelem, - környezetvédelem A közalapítványból a fenti célokkal kapcsolatos beruházásokhoz és felújítási jellegű kiadásokra támogatás nem folyósítható. A közalapítvány nem folytathat politikai tevékenységet, szervezete a politikai pártoktól független, azoktól támogatást nem fogadhat el és nem nyújthat politikai szervezeteknek támogatást. A közalapítvány vállalkozási tevékenységet kizárólag közhasznú céljainak megvalósítása és elősegítése érdekében végezhet közhasznú céljainak veszélyeztetése nélkül. 2. A közalapítvány vagyona 2.1. A közalapítvány induló vagyona 100.000 Ft, azaz százezer forint, amelyet az lapító az alapító okirat aláírásakor bocsátott a közalapítvány rendelkezésére 2.2. A közalapítvány vagyonaként kell nyilvántartani a működés során az alapító újabb befizetésit és a támogatók által rendelkezésre bocsátott pénzeszközöket, anyagi eszközöket, valamint az alapítványi vagyon működtetéséből származó bevételeket. 3. A közalapítvány szervezete 3.1. A közalapítvány legfőbb szerve, a közalapítvány kezelője a 3 tagú kuratórium. 4 2 3 4 Módosította a 159/2013 (XII.12.) Képviselő-testületi határozat 2

3.2. A kuratórium elnökét, titkárát és tagját az alapító nevezi ki határozatlan időre. A kuratóriumi tagok kijelölése a Ptk. 74/C. (6) bekezdése alapján vonható vissza. 5 A kuratórium személyi összetétele jelen alapító okirat elfogadásakor:. Elnök: Barla Béláné Titkár: Varga Lajosné Tag: Fenyvesi Anna 6 A közalapítvány kuratóriumának elnöke, titkára és tagjai megbízatásukat tiszteletdíj nélkül, társadalmi feladatként látják el, de megbízatásuk teljesítésével összefüggő költségeik megtérítésére jogosultak. 3.3. A közalapítványt a kuratórium elnöke és titkára, vagy az elnök által írásban meghatalmazott kuratóriumi tag képviseli. 3.4. A közalapítvány vagyona feletti utalványozási joggal és a bankszámla vonatkozásában rendelkezési joggal a kuratórium elnöke és titkára kizárólag együttesen jogosult. 3.5. A közalapítvány kuratóriuma évente legalább egy alkalommal (kötelező ülés) ülésezik. A kötelező ülésen felül a kuratórium szükség szerint összehívható az arra jogosultak által. 3.6. A kuratórium összehívására jogosultak: - az alapító - a kuratórium elnöke, vagy titkára, - a kuratórium tagjai közül 2 fő az ok megjelölésével. 7 3.7. A kuratóriumot írásban, az időpont, a helyszín és a napirend közlésével, az ülés napját 8 nappal megelőzően kell összehívni. A meghívóhoz mellékelni kell az egyes napirendi pontokhoz kapcsolódó előkészítő anyagot a kuratóriumi tagok részére. A kuratóriumi lések meghívóját és napirendjét az összehívásra irányadó szabályok szerint ki kell függeszteni a polgármesteri hivatal hirdető tábláin, valamint a község intézményeiben az érdeklődök tájékoztatása érdekében. 5 6 Módosította a 160/2013. (XII.12.) Képviselő-testületi határozat 7 Módosította a 159/2013 (XII.12.) Képviselő-testületi határozat 3

3.8. A kuratórium ülése határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. A kuratórium üléseit az elnök, távolléte esetén a titkár vezeti. 3.9. A kuratórium a döntéseit egyszerű szótöbbséggel, kézfeltartással lebonyolított szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök, távolléte esetén a titkár szavazat dönt. A kuratórium határozatának meghozatalában nem vehet részt az a kuratóriumi tag, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b.) pont), valamint élettársa a határozat értelmében kötelezettség alól mentesül, vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a határozattal érintett kérdésben egyébként érdekelt. 3.9.1. Közalapítvány kuratóriuma döntéseiről nyilvántartást vezet, amelyből a kuratórium döntéseinek tartalma, időpontja, hatálya, a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. 8 3.10. A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az ülésen tárgyalt napirendek előterjesztését, a hozzászólások lényegét és a meghozott határozatokat. A jegyzőkönyv folyamatos sorszámozással, az évszám feltüntetésével és a határozathozatal dátumával tartalmazza a kuratórium határozatait. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a határozati javaslatra leadott támogató és ellenző szavazatok számát. A kuratórium tagjai hozzászólásaik alkalmával jogosultak szószerinti jegyzőkönyvezést kérni. A jegyzőkönyv elkészítésért a kuratórium titkára a felelős. A jegyzőkönyvet a titkár, hitelesítőként pedig a kuratórium egy előre kijelölt tagja írja alá. A kuratóriumi határozatok hatálya a településen élőkre, az önkormányzat intézményeire terjedhet ki. 9 A határozatok végrehajtásáért a kuratórium tagjai felelősek; a kuratórium határozatait az érintettekkel írásban, postai úton közli, az átvétel igazolásáról szóló tértivevényt az alapiratok mellett kell kezelni. 10 8 9 10 4

A kuratórium éves munkáiról szóló beszámolóját az önkormányzat hirdető tábláin közzéteszi. 11 A kuratórium közhasznúsági jelentését az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggeszti. 12 3.11. A Kuratórium ülései nyilvánosak, azokon érdeklődőként bárki részt vehet, ha magatartásával nem zavarja, vagy akadályozza az ülés rendjét. Az ülésre tanácskozási joggal meghívhatók a napirendhez kapcsolódóan nem kuratóriumi tagok is. 3.12. A közalapítvány tevékenységét, gazdálkodását a vonatkozó jogszabályok, az alapító okirat és a kuratórium döntései alapján a kuratórium elnöke és titkára irányítja, szervezi. 4. A közalapítvány gazdálkodása 4.1. A közalapítványi vagyon felhasználásáról, hasznosításáról és a közalapítvány gazdálkodásáról a közalapítvány kuratóriuma dönt. 4.2. A közalapítványi vagyon hasznosítása során törekedni kell arra, hogy az alapító okiratban megfogalmazott célok minden körülmények között elsőbbséget élvezzenek és maradéktalanul érvényesüljenek. 4.3. A közalapítvány az államháztartás alrendszereitől (központi költségvetés, elkülönített állami alapok, önkormányzati támogatások) igénybevett támogatás esetén köteles írásbeli szerződést készíteni. A szerződésben meg kell határozni a támogatás felhasználásának feltételeit, módját és az ellenőrzés szabályait. 4.4. A közalapítvány a tevékenysége során váltót és más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki, nem lehet korlátlan felelőséggel járó gazdasági társaság tagja és nem vehet fel bankhitelt. 4.5. A közalapítvány elnöke és titkára minden tárgyévet követő év április 30-ig előkészíti és a közalapítvány kuratóriuma elé elfogadásra beterjeszti a közalapítvány számviteli törvény szerinti éves beszámolóját és a közhasznúsági jelentést. 4.6. A közhasznúsági jelentés tartalma: - számviteli beszámoló, - az igénybevett költségvetési támogatások felhasználása, 11 12 5

- a közalapítványi vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás, - a közalapítványi célok szerinti juttatások kimutatása, - a központi költségvetéstől, elkülönített állami pénzalaptól, önkormányzattól, vagy más költségvetési szervtől és egyéb támogatóktól kapott juttatások kimutatása - a közalapítvány vezető tisztségviselői, valamint kuratóriumi tagok részére teljesített kifizetések kimutatása, - a közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló. 4.7. A kuratórium az elnök előterjesztése alapján az éves beszámoló elfogadásával egyidejűleg dönt a közhasznúsági jelentés elfogadásáról. A közhasznúsági jelentés a közalapítvány egyéb irataival együtt bárki által megtekinthető, arról feljegyzés készíthető és másolat kérhető. 4.8. A közalapítvány a gazdálkodása során elért eredményt nem oszthatja fel, azt köteles az alapító okiratban meghatározott célokra fordítani. 5. A közalapítvány által támogatott célok igénybevételének szabályai 5.1. A közalapítvány alapító okiratában meghatározott célok támogatására a kuratórium éves programot állít össze és a cél szerinti juttatás igénybevételére pályázati kiírást, vagy a kérelmek benyújtásának lehetőségére felhívást tesz közzé a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján. 13 5.2. Az éves program összeállítása során a kuratórium figyelemmel a közalapítvány rendelkezésére, álló forrásokra és a települést érintő legfontosabb kérdésekre meghatározza a támogatni kívánt célokat és területeket, az egyes célokra fordítható juttatások összegét és az igénybevételre vonatkozó pályázaton való részvétel szabályait. 5.3. A pályázati kiírás tartalma: - támogatni kívánt cél, terület megjelölése, - a támogatás igénybevételéhez benyújtandó pályázati dokumentáció tartalmának meghatározása, - a pályázat benyújtásának határnapja, - a benyújtott pályázati anyagok elbírálásának és az eredmény kihirdetésének napja. 5.4. A pályázati kiírást a közalapítvány hirdetményeire vonatkozó szabályok ( ) alapján, a pályázat benyújtásának határnapját 60 nappal megelőzően közzé kell tenni. 13 6

5.5. A közalapítvány kuratóriuma a támogatás igénybevételére kiírt pályázat nyertesével szükség esetén írásban szerződést köt a támogatás folyósításának, felhasználásának és a felhasználás ellenőrzésének kérdésében. A közalapítvány írásbeli szerződés hiányában is jogosult ellenőrizni a támogatás felhasználását és a céltól eltérő, vagy más módon szabálytalan felhasználás esetén a támogatást azonnali hatállyal visszavonni a felhasználótól. 5.6. A pályázat eredménytelensége esetén a közalapítvány kuratóriuma dönt a fel nem használt forrás más célú támogatásra fordításáról, vagy a forrás átviteléről a következő évi támogatások részére. 5.7. A Közalapítvány kuratóriuma a Közalapítvány vagyona 5 %-ig, de maximum a törvényben meghatározott mértékig, közvetett, vagy közvetlen támogatást nyújthat alapító okiratban foglalt célokra. 14 6. Vegyes és záró rendelkezések 6.1. A közalapítvány számviteli, adminisztratív és ügyviteli jellegű feladatait - a kuratórium elnökének és titkárának irányításával Almásfüzitő Község Polgármesteri Hivatala látja el ellenszolgáltatás nélkül. 6.2. A közalapítvány működésével összefüggésben keletkezett iratok tárgyévenként rendszerezve a polgármesteri hivatalban kerülnek elhelyezésre. A közalapítvány irataiba bárki betekinthet, azokról feljegyzéseket készíthet, vagy saját költségére másolatokat kérhet. 6.2/A. A kuratórium által meghozott döntések postai ajánlott küldemény útján kerülnek közlésre az érintettekkel, a döntések nyilvánosságra hozatalára pedig a kuratóriumi ülések meghívójára vonatkozó szabályokat (3.7. pont 2. bekezdés) kell megfelelően alkalmazni. 6.3. Az Önkormányzat a Közalapítvány ellenőrzésére 3 tagú ellenőrző szervet hoz létre. Tagjai: Stróbel Károly, Sándor Előd, Beró László. 15 6.3.1. A Közalapítvány felügyelő szerv vezetőjére és tagjaira az 1997. évi CLVI. Tv. 8. (2) bekezdés és 9. -ban foglalt összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni. 16 14 15 16 7

6.4. Jelen alapító okirat Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselőtestület 2013. december 12-én tartott ülésén a 159/2013. (XII.12.) AK Kt számú határozattal az 1994. április 29-én elfogadott alapító okirat és módosításai egyidejű megszüntetésével és a jogfolytonosság fenntartásával került elfogadásra. Almásfüzitő, 2014. szeptember 23. Karánsebesy Lukács polgármester Almásfüzitő Község Önkormányzata Alapító képviseletében Záradék: Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapítók 2013. december 12-i módosítása alapján hatályos tartalomnak. Almásfüzitő, 2014. szeptember 23. Karánsebesy Lukács polgármester Almásfüzitő Község Önkormányzata Alapító képviseletében 8