12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében



Hasonló dokumentumok
1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36.


Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Az intézmény alapfeladatai: -gimnáziumi nevelés-oktatás -szakközépiskolai nevelés-oktatás -alapfokú művészetoktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Derkovits Gyula Általános Iskola

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Magyarországi Evangélikus Egyház -

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat évi módosítása egységes szerkezetben

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

EDIT ROMAI KA TOLIKUS SZAKKOZEPISKOLA ES KOLLEGIUM KESZTHELY ALAPITO OKIRAT

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett)

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Bajza Utcai Általános Iskola

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

7632 Pécs, Enyezd út 1. 72/

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

A L A P Í T Ó O K I R A T A

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

A Csengelei Alapfokú Művészeti Iskola Alapító okirata

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

FREE DANCE ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT /A többször módosított alapító okirat a 2014. május 26-i kuratóriumi döntés alapján született módosításokkal, egységes szerkezetben, melynek hatályba lépése: 2014.09.01. napjától/ 1. Az intézmény neve Egyedi név: Hivatalos név: Rövidített név: 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca 25. 3. Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző MUA SZKI Pécsi Tagintézménye 7622 Pécs, Czinderi utca 6. Kaposvári Tagintézménye 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. 4. Az intézmény alapításának éve: 1991. 4.1. Alapító okiratának kelte: 1991.12.19. 4.2 Nyilvántartásba vételének dátuma: 1992. május 25. 5. Az intézmény OM azonosító száma: 035 496 6. Az intézmény típusa: szakközépiskola, kizárólag szakképzési évfolyammal 7. Működési terület: országos 8. Az intézmény alapítója és székhelye Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36. 9. Fenntartója és székhelye PENTA AKADÉMIA ALAPÍTVÁNY 7100 Szekszárd, Arany János u. 23-25. 8.1 Fenntartó levelezési címe: 1051 Budapest, Sas u. 25. 10. Az intézmény felügyeleti szervei -Az intézmény szakmai és törvényességi felügyeletét a fenntartói irányítás keretében - a fenntartó Kuratóriuma látja el. -A fenntartói tevékenység törvényességi felügyeletét az alábbi szervek végzik A Budapesti Székhelyen: Budapest Főváros Kormányhivatala (1056 Budapest, Váci u. 62-64.) A Pécsi Tagintézménynél: Baranya Megyei Kormányhivatal (7323 Pécs, József Attila u. 10.) A Kaposvári Tagintézménynél: Somogy Megyei Kormányhivatal (7400 Kaposvár, Csokonai u. 73.) 11. Jogállása: jogi személy 12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és, iskolai rendszerű képzés keretében 13. Az intézmény je: Nappali, esti 14. Az intézmény alapfeladatai: szakközépiskolai nevelés-oktatás, felnőttoktatás 15. Az intézmény tevékenységei a) Alaptevékenységei: 1. A Budapesti Székhelyen TEÁOR szám i besorolása: 85.32 Szakmai középfokú oktatás, felső középfokú szakképesítés

2 52 723 01 Gyakorló ápoló szakmacsoport Egészségügy Egészségügy 85.41 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás, emeltszint szakképesítés 54 341 01 Kereskedő 54 344 02 54 345 01 Logisztikai 54 346 01 Irodai asszisztens 54 346 02 Ügyviteli titkár 54 481 04 Informatikai rendszergazda 54 812 01 Idegenvezető i szervező, értékesítő 54 211 04 Grafikus 54 213 02 Kiadványszerkesztő marketing, Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan (bank, befektetés, biztosítás) Vállalkozási és bér marketing, Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel Informatika Informatika nappali és esti nappali és esti Művészet, közművelődés, kommunikáció Művészet, közművelődés, kommunikáció Képző- és iparművészet Képző- és iparművészet 85.41 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás, emeltszint szakképesítés-ráépüélés szakképzési évfolyammal (1/13, 2/14 évfolyamon). 55 723 01 Ápoló 1 év 1 évfolyamos (3/15) Egészségügy Egészségügy 2. Telephelyek tevékenységei 2.1. Pécsi Tagintézménynél TEÁOR szám i besorolása: 85.41 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás, emeltszint szakképesítés

3 54 341 01 Kereskedő (bank, befektetés, biztosítás) 54 344 02 Vállalkozási és bér 54 346 01 Irodai asszisztens 54 346 02 Ügyviteli titkár 54 812 01 Idegenvezető i szervező, értékesítő marketing, Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel 2. Telephelyek tevékenységei 2.2. Kaposvári Tagintézménynél TEÁOR szám i besorolása: 85.41 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás, emeltszint szakképesítés 54 341 01 Kereskedő (bank, befektetés, biztosítás) 54 344 02 Vállalkozási és bér 54 346 01 Irodai asszisztens 54 346 02 Ügyviteli titkár 54 812 01 Idegenvezető i szervező, értékesítő marketing, Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Közgazdaságtan Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel Ügyvitel b) Kiegészítő tevékenységei: TEÁOR szám i besorolása: 85.59 Máshová nem sorolt egyéb oktatás Szakmai középfokú oktatás (felnőttképzés, iskolarendszeren kívüli szakmai képzés a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központnál 01-0702-04 nyilvántartási számon, AL-2807 intézményakkreditációs lajstromszámon)

4 16. Az intézményben tanuló nagykorú tanulók étkeztetése tanulói kívánság esetén kerül megszervezésre. 17. Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 2172 fő, 63 osztályban -a Budapesti Székhelynél nappali 690 fő, esti 690 fő, -a Pécsi Tagintézménynél nappali 186 fő, esti 186 fő. -a Kaposvári Tagintézménynél nappali 210 fő, esti 210 fő. Normatíva jogcíme : Igényjogosultságot megalapozó alaptevékenységek 17.1. Közoktatási alaphozzájárulás: - Iskolai szakképzés (Szakmai elmélet): Budapesti Székhely Pécsi Tagintézmény Kaposvári Tagintézmény Nappali Esti Nappali Esti Nappali Esti 690 fő 690 fő 186 fő 186 fő 210 fő 210 fő 17.2. Közoktatási kiegészítő hozzájárulás a teljes tanulói létszámra, 1086 főre: - Iskolai szakképzés (Szakmai gyakorlat): Budapesti Székhely Pécsi Tagintézmény Kaposvári Tagintézmény Nappali Esti Nappali Esti Nappali Esti 690 fő 690 fő 186 fő 186 fő 210 fő 210 fő Összesen: Nappali Esti 1086 fő 1086 fő - Bejáró tanulók ellátása - Szakmai vizsga lebonyolítása - Pedagógus szakvizsgáztatása és továbbképzése - Pedagógusok szakirodalom vásárlása - Osztályfőnöki pótlék kiegészítése 18. Az intézményi feladatok ellátását szolgáló vagyon Ingatlanok: A székhelyet képező: A telephelyeket képező: 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz.: 24611/0/A/5) haszonélvezeti jog 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz.: 24611/0/A/11, 13) bérlet, haszonélvezeti jog 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz.: 24611/0/A/15) bérlet 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz: 24611/0/A/16) bérlet 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz.: 24611/0/A/20) bérlet 1051 Budapest, Sas u. 25. (Hrsz.: 24611/0/A/21, 22) bérlet, haszonélvezeti jog. 1.) 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/A (Hrsz: 421/A/13) haszonélvezeti jog, bérlet 2.) 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/A (Hrsz: 421/A/2, 4, 5) haszonélvezeti jog, bérlet 3.) 7622 Pécs, Czindery u. 6. (Hrsz: 18957/4/A/2) haszonélvezeti jog és bérlet 4.) 7622 Pécs, Czindery u. 6. (Hrsz: 18957/4/A/3, 4) haszonélvezeti jog és bérlet Az ingóságok a fenntartó és az iskola tulajdonában állnak, illetve szabadon rendelkeznek velük.

5 19. A vagyon feletti rendelkezési jog A Fenntartó az iskola rendelkezésére bocsátja ingyenesen az előző pontban részletezett ingó és ingatlan vagyont. A vagyontárgyakkal az iskola részt vehet az iskolai rendszeren kívüli oktatásban is. Az iskola az így biztosított vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni. Az Iskola a számára biztosított helyiségeket az alaptevékenység sérelme nélkül és ideiglenes jelleggel legfeljebb 1 évi időtartamra hasznosíthatja. 20. Az intézmény gazdálkodása Részben önállóan gazdálkodik, gazdálkodását a Fenntartó elkülönítetten végzi. A Fenntartó által jóváhagyott éves költségvetés keretein belül az igazgató teljes jogkörrel rendelkezik, a költségvetésen belül a személyi és dologi kiadások tekintetében teljes önállósággal bír. 21. Az intézmény képviseletére jogosult Az intézmény kinevezett vezetője, aki teljes jogkörrel és önállóan általános képviseleti joggal rendelkezik, akadályoztatása esetén a vezető által írásban megbízott személy. 22. Az intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése A 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről törvény alapján 23. Az intézmény vezetőjének megbízása Az iskola igazgatóját a Fenntartó nevezi ki a hatályos jogszabályoknak megfelelően határozatlan időtartamra és a kuratórium elnöke gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 24. Az intézmény adószáma 18106709-1-41 Budapest, 2014. május 26.... a Penta Akadémia Alapítvány kuratóriumának elnöke Szabados Zsuzsa