TARTALOM. Juhász Nóra csoportvezető Miskolci CSSK Adósságkezelő Iroda



Hasonló dokumentumok
Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Szociális szolgáltatások változásai. Debrecen

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

13. Önkormányzati szociális feladatok

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

székhelye: település közterület neve jellege szám emelet, ajtó irányítószám típusa: állami, nem állami, egyházi ágazati azonosító 1 : adószám: - -

2. oldal A pszichiátriai és szenvedélybetegek rehabilitációs intézményi részlege olyan 18. életévét betöltött pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek

Módszertani feladatellátás

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona

ELŐTERJESZTÉS november 29-i rendes ülésére

INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005.(10.20.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 9/2004.(03.31.) számú rendelet módosításáról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete

Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete

Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

4.7. A szerv nyilvántartásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma

1. (1) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokat biztosítja:

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 29-i ülésére

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő szeptember 21.

(2) szolgáltatásokra terjed ki. (3)

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

Tájékoztató a családon belüli erőszak elkövetői részére (bántalmazó részére)

KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

.. napirendi pont SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT IDŐSEK OTTHONÁBAN INTENZÍV GONDOZÁSI RÉSZLEG MŰKÖDTETÉSÉRE

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013.

78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

I.fejezet A rendelet hatálya

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag

Alapító Okirat. /2006. (...) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete

IDŐSEK KLUBJA MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

(1) Ez a rendelet november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás:

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek szeptember 29.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54)

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

TÁJÉKOZTATÓ. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

Eger Megyei Jogú Város önkormányzata Közgy

1. Általános rendelkezések

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

29/2012. (V. 18.) 12/2008. (IV.

A L A P Í T Ó O K I R A T

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /

M i n i s z t e r i r e n d e l e t. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek. módosításáról

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Szakmai beszámoló módszertani munkáról

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2013. (II.15.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

A támogatott lakhatás jogszabályi keretei

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya


Házi segítségnyújtás a gyakorlatban. Márta Anna

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Térítési díjak a szociális szolgáltatásban. Hajdúszoboszló június 10.

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV. 24.) önkormányzati rendelete

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés február 17-i ülésére

Átírás:

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 1 2. szám 2009. július TARTALOM AZ ÉSZAK- MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ SZOCIÁLIS MÓDSZERTANI FELADATAIT ELLÁTÓ KONZORCIUM BEMUTATÁSA Bevezető Intézmények bemutatása Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központja Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Őszi Napsugár Otthon Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet VÉDENDŐ FOGYASZTÓK 19/2009. (I.30.) Kormányrendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 20/2009. (I.30.) Kormányrendelet a 2007. évi LXXXVI. villamos energia törvényről és a hozzá tartozó 273/2007-es Kormányrendelet módosításairól Juhász Nóra csoportvezető Miskolci CSSK Adósságkezelő Iroda SZOCIÁLIS MUNKA A ZEMPLÉNBEN Géresi Gábor családgondozó Zempléni Családokért Alapítvány KISTÉRSÉGI SZAKMAI TANÁCSKOZÁS Mihalov Ferencné Szociális és Egészségügyi Bizottság Elnöke Szirmabesenyő JÓ GYAKORLATOK A Gadnai Tanoda (szolgáltatásfejlesztési terv) Réthyné Ádám Viktória családgondozó Szikszói Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ AKTUALITÁSOK KÖNYVAJÁNLÓ FILMAJÁNLÓ Kiadja: Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ Módszertani Munkacsoportja 2009. július

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július Kedves Kollégák! Elkészítettük a Módszertani Hírlevelünket megújult formájában. Az összeállításakor figyelembe vettük a beérkezet ötleteket, javaslatokat is és kérünk Benneteket, hogy küldjetek cikkeket minden megyéből és minden szakterületről, tegyetek javaslatokat új rovatok indítására. Anyagaitokat a hirlevel@mcsk.t-online.hu címre kérjük, vagy postán küldhetitek a címünkre: Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ 3530 Miskolc, Arany János u. 37. Az Észak-magyarországi Régió Szociális Módszertani feladatait ellátó Konzorcium bemutatása Egy homokszemben lásd meg a világot Egy vadvirágban a fénylő eget, Egy órában az örökkévalóságot, És tartsd meg tenyeredben a végtelent (William Blake) A szociális módszertani feladatellátás 2008 év folyamán teljes körű strukturális átalakuláson ment át. Az eddigi szervezetileg és szakmailag szétaprózódott, sokszor a fenntartók és a szociális szolgáltatók számára is átláthatatlan rendszert a regionális szociális módszertani intézmények kijelölése váltotta fel. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július 1-jétől nyílt pályáztatás útján régiónként 1-1 szociális módszertani intézményt/konzorciumot jelölt ki a feladat ellátására. A kijelölést követően az Észak-magyarországi régió szociális módszertani feladatait a Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ által vezetett konzorcium látja el. Az új szervezeti formában a régióban területi és szakterületi módszertani lefedettség valósul meg. Észak-magyarországi Régió Szociális Módszertani Intézménye/Konzorciuma LÉPJÜNK EGYÜTT Konzorcium A konzorcium vezetője gesztor intézmény Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ Címe: 3530 Miskolc, Arany János u. 37. Tel./fax: 46/562-277, 46/562-277 E-mail: miskolc@mcsk.t-online.hu Képviselő: Földessy Judit igazgató Fenntartó: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Szakterület: családsegítés összes szakterület munkájának koordinálása 2

Konzorciumi partnerek 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központja Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet Címe: 3527 Miskolc, Baross G. u. 13-15. Tel./fax: 46/412-816 E-mail: bazmegye@voroskereszt.hu Képviselő: Molnár Józsefné megyei titkár Fenntartó: Magyar Vöröskereszt B.-A-Z. Megyei Szervezete Szakterület: hajléktalan személyek ellátása Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Őszi Napsugár Otthon Címe: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Tel./fax: 46/506-707 E-mail: igazgato@oszinapsugar.axelero.net Képviselő: Radomszky Lászlóné mb. igazgató Fenntartó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Szakterület: idős személyek ellátása Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete Címe: 3188 Ludányhalászi, Rákóczi u. 71-73. Tel./fax: 32/456-004, 456-273 E-mail: ludanyrehab@xmail.profinter.hu Képviselő: Bereczné Kelemen Éva igazgató Fenntartó: Nógrád Megye Önkormányzata Szakterület: pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása Együttműködő partnerek Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (Közép-Magyarországi Régió módszertani intézménye) Szakterület: jelzőrendszeres házi segítségnyújtás módszertani feladatainak ellátása a gesztorral együttműködve B.-A.-Z. Megyei Tanya és Falugondnokok Egyesülete Címe: 3546 Bélapátfalva, Petőfi u. 25. Tel./fax:36/554-310 E-mail: modsz.int.belapatfalva@t-online.hu Képviselő: Királyné Nagy Enikő igazgató Fenntartó: Heves Megye Önkormányzata Szakterület: fogyatékos személyek ellátása Szakterület: falu és tanyagondnoki szolgáltatás módszertani feladatainak ellátása a gesztorral együttműködve Regionális szociális módszertani feladatok A regionális szociális módszertani intézmények/ konzorciumok szakmai feladatait a 3/2008. (IV.15.) SZMM. rendelet a szociális módszertani intézmények kijelöléséről és feladatairól, valamint a szociális szolgáltatók, intézmények engedélyezési eljárásainak szakértői díjáról határozza meg. 3

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július 1. A 3/2008. (IV.15.) SZMM. rendelet 9.. (1) bekezdése alapján a regionális módszertani intézmény feladatellátása során: információt gyűjt a működési terület szociális ellátórendszerének sajátosságairól, az alkalmazott módszerekről, az információkat összesíti, kiértékeli, a beérkezett adatokat és az azokból készült elemzéseket a honlapján folyamatosan közzéteszi, továbbá a Minisztérium vagy az Intézet megkeresésére a szociális szolgáltatásokról, illetve a szociális foglalkoztatásról adatot gyűjt és szolgáltat, új szakmai módszerek bevezetése érdekében - az Intézettel (SZMI) együttműködve modellkísérletet szervez, az új szakmai módszereket és az új szolgáltatási formákat folyamatosan megismerteti a szociális szolgáltatókkal, intézményekkel, a fenntartók számára javaslatot tesz a szociális ellátórendszer fejlesztésére és felkérésre részt vesz az ellátórendszer fejlesztéséhez szükséges források tervezésében, figyelemmel kíséri a jogszabályok, szakmai szabályok hatályosulását és a tapasztalatokról tájékoztatja a Minisztériumot, a szociális szolgáltatóknak, intézményeknek és a fenntartóknak szakmai segítséget nyújt szociális szolgáltatások megszervezéséhez, szakmai módszerek bevezetéséhez és alkalmazásához, valamint más szakmai kérdésekben, segítséget nyújt a szolgáltatástervezési koncepciók kidolgozásához, ellátja a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat. 2. A regionális szociális módszertani intézmény más jogszabályokban meghatározott konkrét feladatai 4 A 188/1999. (XII.16.) Korm. rendelet 2/a.. (5), 3.. (4), ill. 4.. (5) bekezdése alapján a szociális szolgáltatók, valamint szociális intézmények működési engedélyezése során Szakmai Programok véleményezése szakértőként, A 188/1999. (XII.16.) Korm. rendelet 2/D.. (1) bekezdése és a 14.. (1) bekezdése szerinti szakértői részvétel a szociális szolgáltatók és szociális intézmények ellenőrzésében, Az Szt. 40.. 44.. szerinti ápolási díjhoz kapcsolódó szakértői tevékenység ellátása, A fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló 92/2008. (IV.23.) Korm. rendelet szerinti szakértői bizottságok működtetése, Szt. 96/A. -a értelmében a módszertani intézmény tájékoztatási kötelezettsége teljesítése érdekében ismertetőt készít a feladatkörébe tartozó szociális szolgáltatókról, intézményekről, továbbá évente elvégzi az adatok frissítését. 3. Egyéb önként vállalt (jogszabályok által nem meghatározott feladataink) az Észak-magyarországi Régióban Szociális képzések, akkreditált továbbképzések szervezése, Pályázati információk gyűjtése, rendszerezése, pályázati tanácsadás, Együttműködés szociális szolgáltatásfejlesztést megalapozó kutatásokban, Hálózatépítés keretében támogatjuk és aktívan részt veszünk az ágazatok közötti együttműködés feltételeinek/kereteinek kialakításában. 4. Módszertani munka során alkalmazott munkaformák Tanácsadás, szakmai konzultáció konkrét ügyekben, Módszertani és szolgáltatásfejlesztés célú intézménylátogatás, Tapasztalatcsere műhelyek, szakmai műhelyek szervezése, Esetmegbeszélő csoportok szervezése, működtetése, Ágazatközi együttműködés fórumainak működtetése, Akkreditált továbbképzések szervezése, Tanulmányutak szervezése, Módszertani ajánlások készítése, Szükségletfelmérés készítése, hiánytérkép készítése, Szakmai és információs adatbázis működtetése, folyamatos karbantartása, adatok elemzése, értékelése,

Honlap működtetése, Regionális Módszertani Hírlevél rendszeres megjelentetése, szakmai kiadványok készítése, Jó gyakorlatok gyűjtése, közreadása, Konferenciák, szakmai rendezvények szervezése, Jogszabály tervezetek, egyéb szakmai anyagok véleményezése, javaslatok, háttéranyagok, elemzések készítése, Folyamatos elérhetőség biztosítása, Országos szakterületi munkacsoportokban való részvétel, munkacsoport vezetés, 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Szakértői feladatok ellátása, Folyamatos kapcsolattartás az SZMM-mal és az SZMI-vel, a regionális szociális módszertani intézményekkel, a Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalával, a városi jegyzőkkel, más hatóságokkal, Folyamatos kapcsolattartás az észak-magyarországi régió szociális szolgáltatóival, intézményeivel, szakembereivel, szakmai és területi érdekek képviselete a fenntartók és az illetékes szervek felé. Területi, szakterületi lefedettség, feladatmegosztás a módszertani feladatokat ellátó konzorciumi partnerek között 1. Konzorcium vezetője gesztor intézmény Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ 1.1. Gesztor szervezet feladatainak ellátása A konzorcium működési feltételeinek biztosítása, a működés koordinálása, az együttműködés kereteinek megteremtése, a regionális szociális módszertani munka tervezése, folyamatos szervezése, dokumentálása, adminisztratív háttér biztosítása, Az észak-magyarországi régió szociális módszertani feladatainak szakmai koordinálása az összes szakterület vonatkozásában, A konzorcium képviselete az ágazati minisztérium (SZMM) és a Szociális és Munkaügyi Intézet (SZMI) felé, az információáramlás biztosítása az SZMM, az SZMI és a konzorciumi partnerek, valamint az észak-magyarországi régióban működő szociális szolgáltatók, intézmények között, Eleget tesz a Regionális Szociális Módszertani Konzorcium szerződéskötési, beszámolási, elszámolási kötelezettségének, Kapcsolatot tart a regionális szociális módszertani konzorciumok gesztoraival. 1.2. Szakmódszertani feladatok Családsegítés módszertani feladatainak ellátása regionális szinten, Falu és tanyagondnoki szolgáltatás módszertani feladatainak ellátása a B.-A.-Z. Megyei Tanya és Falugondnokok Egyesületével kötött együttműködési megállapodás alapján regionális szinten Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás módszertani feladatainak ellátása a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel (közép-magyarországi régió szociális módszertani intézménye) kötött együttműködési megállapodás alapján regionális szinten. 1.3. Szakértői feladatok ellátása Szakmai programok véleményezése családsegítés regionális szinten, Szociális szolgáltatók, intézmények ellenőrzésben szakértőként való részvétel családsegítés regionális szinten, Ápolási díjjal kapcsolatos módszertani intézményi, szakértői feladatok koordinálása regionális szinten, 92/2008. (IV.23.) Korm. rendelet szerinti szakértői bizottsági munka koordinálása regionális szinten. 2. Konzorciumi partner Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központja 2.1. Szakmódszertani feladatok Hajléktalan személyek ellátását biztosító szociális szolgáltatások, ellátások (alapszolgáltatások, szakellátások) módszertani feladatainak ellátása regionális szinten 5

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július 2.2. Szakértői feladatok ellátása Szakmai programok véleményezése hajléktalan személyek ellátása regionális szinten, Szociális szolgáltatók, intézmények ellenőrzésében szakértőként való részvétel hajléktalan személyek ellátása regionális szinten 3. Konzorciumi partner Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Őszi Napsugár Otthon 3.1. Szakmódszertani feladatok Idős személyek ellátását biztosító szociális szolgáltatások, ellátások (alapszolgáltatások, szakellátások) módszertani feladatainak ellátása, - szakellátások vonatkozásában regionális szintű feladatellátás - alapszolgáltatások vonatkozásában megyei szintű Borsod-Abaúj-Zemplén megyére kiterjedő közvetlen feladatellátás, regionális szintű koordináció 4.2. Szakértői feladatok ellátása Szakmai programok véleményezése fogyatékos személyek ellátása (alapszolgáltatások, szakellátások) regionális szinten, Idős személyek alapszolgáltatásai megyei szinten (Heves megye) Szociális szolgáltatók, intézmények ellenőrzésében szakértőként való részvétel fogyatékos személyek ellátása (alapszolgáltatások, szakellátások) regionális szinten, idős személyek alapszolgáltatásai megyei szinten (Heves megye), Ápolási díjjal kapcsolatos szakértői feladatok ellátása megyei szinten (Heves megye), 92/2008. (IV.23.) Korm. rendelet szerinti szakértői bizottsági feladatok közvetlen ellátása megyei szinten (Heves megye) 5. Konzorciumi partner Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet 3.2. Szakértői feladatok ellátása Szakmai programok véleményezése idős személyek szakellátása regionális szinten, alapszolgáltatások megyei szinten (B.-A.-Z. megye) Szociális szolgáltatók, intézmények ellenőrzésében szakértőként való részvétel idős személyek szakellátása regionális szinten, alapszolgáltatások megyei szinten (B.-A.-Z. megye) Ápolási díjjal kapcsolatos szakértői feladatok ellátása megyei szinten (B.-A.-Z. megye) 92/2008. (IV.23.) Korm. rendelet szerinti szakértői bizottsági feladatok közvetlen ellátása megyei szinten (B.-A.-Z. megye) 4. Konzorciumi partner Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete 4.1. Szakmódszertani feladatok Fogyatékos személyek ellátását biztosító szociális szolgáltatások, ellátások (alapszolgáltatások, szakellátások) módszertani feladatainak ellátása regionális szinten, Idős személyek ellátását biztosító alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó módszertani feladatok ellátása megyei szinten (Heves megye) 5.1. Szakmódszertani feladatok Szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek ellátását biztosító szociális szolgáltatások, ellátások (alapszolgáltatások, szakellátások) módszertani feladatainak ellátása regionális szinten Idős személyek ellátását biztosító alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó módszertani feladatok ellátása megyei szinten (Nógrád megye) 5.2. Szakértői feladatok ellátása Szakmai programok véleményezése szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek ellátása (alapszolgáltatások, szakellátások) regionális szinten, idős személyek alapszolgáltatásai megyei szinten (Nógrád megye) Szociális szolgáltatók, intézmények ellenőrzésében szakértőként való részvétel szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek ellátása (alapszolgáltatások, szakellátások) regionális szinten, idős személyek alapszolgáltatásai megyei szinten (Nógrád megye) Ápolási díjjal kapcsolatos szakértői feladatok ellátása megyei szinten (Nógrád megye) 92/2008. (IV.28.) Korm. rendelet szerinti szakértői bizottsági feladatok közvetlen ellátása megyei szinten (Nógrád megye) 6

A módszertani munka során érvényesítendõ értékek és alapelvek A Lépjünk együtt Konzorcium az alábbi szociálpolitikai értékek és alapelvek érvényesítését és képviseletét tartja kiemelten fontosnak a módszertani munka során: Esélyegyenlőség A módszertani munkának hozzá kell járulnia ahhoz a jogos igényhez, hogy a szükségleteknek megfelelő szolgáltatásokhoz, támogatásokhoz való hozzáférés az ország így Észak-magyarországi régió egész területén egyenlő eséllyel legyen biztosított. Szociális biztonság A jogbiztonság oldaláról a szociális ellátásokkal, szolgáltatásokkal szemben alapvető elvárás az átláthatóság és a kiszámíthatóság, ezt a szemléletet összehangolt módszertani munkák révén tudjuk képviselni. Társadalmi kirekesztődés megelőzése A módszertani munkának rendszerszemléleten alapuló ágazatközi együttműködés révén hatékonyan hozzá kell járulnia a hátrányos helyzetű lakossági csoportok társadalmi integrációjának megőrzéséhez, a társadalmi kirekesztődés megelőzéséhez Az új szervezeti formában megvalósuló módszertani munka hosszú távú hatása, hogy a konzorciumban együttműködő partnerek szakmai tudásanyaga összeadódik és hatványozódik, ezáltal várhatóan magasabb szintű, összehangolt szakmai munkát eredményez. A tagok egymás tudásbázisára is építkeznek. A területi, szakterületi lefedettség révén összehangoltabbá és átláthatóbbá válik a módszertani feladatellátás. A szociális módszertani feladatok ellátása során mindig szem előtt szeretnénk tartani a szociálpolitika 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Választás szabadság Meghatározott szolgáltatási körben biztosítani kell az ellátást igénylők, ill. arra jogosultak számára a választás szabadságát, azaz alternatív megoldások igénybevételét. Új módszerek, szolgáltatási modellek megismertetése, bevezetésének, alkalmazásának segítése a módszertani munka kiemelt területe. Partnerség elve A társadalmi problémák kezelésében egyre erőteljesebben előtérbe kerül a különböző szolgáltatók közötti együttműködés, feladatmegosztás. A problémamegoldásban mindenütt így a szociálpolitikában is ma már jellemző a több szektorúság, vagyis az a tény, hogy az állami (önkormányzati) civil és piaci szereplők mindenütt jelen vannak a jóléti szolgáltatásokban. A regionális szociális módszertani konzorciumi működés gyakorlati mintát nyújthat a partneri együttműködésre a területen működő szolgáltatók számára. Szubszidiaritás elve Az Európai Unió alapelvének érvényesítéséből az következik, hogy a döntéseket azon a szinten kell meghozni, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre és ahol a döntési felelősség legjobban érvényesíthető. Nyilvánosság biztosítása A nyilvánosságnak jelentős és rohamosan növekvő szerepe van a szociálpolitika alakítói és a helyi társadalom közötti párbeszédben. A szociális szakemberek naprakész tájékozottsága, ezáltal a lakosság széleskörű tájékoztatása a szociálpolitikai döntésekről, az ellátásokhoz való hozzájutás módjáról, feltételeiről alapvető feltétele a jogszerű, átlátható szolgáltatásoknak. A nyilvánosság a lakossági kontroll kiemelten fontos csatornája is egyben. A Konzorciális mûködés hosszú távú hatása azon alapkövetelményét, hogy szükségletorientált és megoldás központú legyen, a probléma megoldására fejlődésre, változásra ösztönözze a helyi társadalom így a szociális ellátások valamennyi szereplőjét. Földessy Judit Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ konzorcium vezetője (Jelen Hírlevelünkben az Észak-magyarországi régió szociális módszertani Konzorciumában résztvevő partner intézmények bemutatkozását olvashatjátok. Terjedelmi okok miatt a gesztor szervezet Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ bemutatkozó írását a következő számban közöljük) 7

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július A Hajléktalanokat Gondozó Központ 2008. évi szervezeti tagozódása, szociális tevékenysége: A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei Szervezete 1994. január 1. óta a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött ellátási szerződés alapján működteti Miskolc, Baross Gábor utca 13-15. szám alatt lévő Hajléktalanokat Gondozó Központját. Az intézmény az alapellátásoktól a szakosított ellátásokig komplex tevékenységi körrel áll a Miskolcon és vonzáskörzetében életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan személyek rendelkezésére. A kliensek számára nyújtott szolgáltatások köre folyamatosan bővül. Az intézményünk a város és a régió legnagyobb klienskört ellátó szervezete. A MŰKÖDTETETT ELLÁTÁSI FORMÁK: 1. Népkonyha: Népkonyhánk naponta 200 rászoruló részére biztosít egy tál meleg ételt ingyenesen. Itt készül a teajáratnál, és az éjjeli menedékhelyen felhasznált tea és szendvics, illetve a Hajlék Szociális és Rehabilitációs Otthon ellátottjai részére napi étkezést biztosít. 2. Utcai Szociális Munka: A szolgálat segítséget nyújt az intézményi ellátásban nem részesülő, utcán életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanoknak. A kliensek részére takarót, tisztálkodási szereket, világítóeszközt biztosítunk, és a személyes irataikat pótoljuk. Ezen kívül lehetőség van a kliensek hajléktalan szállóra történő beszállítására, ahol módjukban áll étkezni, tisztálkodni, és a fertőtlenítést igénybe venni. A téli krízisidőszakban teajárat működik minden munkanapon. Ennek keretében meleg teát, ételt osztunk, egészségügyi segítséget nyújtunk, szociális ügyeket intézünk. 3. Éjjeli Menedékhely: A menedékhelyen 20 nő és 60 férfi elszállásolása biztosított. Ez az ellátási forma térítésmentesen vehető igénybe. Az éjjeli menedékhelyen nők részére egy, férfiak részére három egyenként 20 főt befogadó lakrész van kialakítva. Az intézmény tisztálkodási lehetőséget, az ehhez szükséges eszközöket (szappan, sampon, mosószer, törölköző), gépi mosást és szárítást, és hideg reggelit biztosít. A kliensek hiányzó személyes iratainak pótlásában és szociális ügyeinek intézésében is segítséget nyújtunk. A téli krízisidőszakban időszakos férőhelybővítés révén további 35 ágy áll a rászorulók rendelkezésére. 4. Átmeneti szálló: Az átmeneti szállón 75 férfi és 25 nő elhelyezésére van lehetőség, ezt az ellátási formát a rendszeres havi jövedelemmel rendelkezők vehetik igénybe maximum két évig. A szállón biztosított a tisztálkodás, mosás, főzés, kulturált pihenés és a hivatalos ügyek intézése. Az egyéni esetkezelésen kívül csoportos és közösségi szociális munkát is végzünk a hatékonyabb segítő tevékenység megvalósításának érdekében. 5. Nappali Melegedő: 50 fő befogadására alkalmas melegedő helyiség működik a központban, melyben adott a főzési, és tisztálkodási lehetőség. A szociális munkásokhoz forduló kliensek segítséget kapnak hivatalos ügyeik intézésében (pl.: személyazonosságot igazoló dokumentumok beszerzése, segélyek igénylése). 8

6. Egészségügyi Szolgálat: Az intézményben rendszeresen heti hét órában rendel házi orvos és pszichiáter szakorvos. Az egészségügyi dolgozók az intézményhez forduló beteg emberek rendelkezésére állnak. Kialakításra került beteg szoba és lábadozó. Itt helyezik el az utcán élő utógondozást igénylő beteg embereket. Az élősködőkkel fertőzött kliensek fertőtlenítését is elvégzik, valamint lehetőség van teljes ruhacserére. 7. Jogsegély Szolgálat: A szolgálat a kliensek jogi ügyeinek lebonyolításában nyújt segítséget. Hetente ügyvéd ad tanácsot a hozzá fordulóknak, a jogi intézményi rendszerben történő minél eredményesebb érdekérvényesítéshez. 8. Hajlék Szociális és Rehabilitációs Otthon: 8.1. Idős részleg: Tartós bentlakásos intézményi ellátást nyújt olyan hajléktalanná vált egyénnek, akinek ellátása kora, 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL egészségügyi állapota miatt hajléktalan átmeneti intézményekben nem megoldható. Az otthon 29 fő részére biztosít családias, nyugodt életmódot, a gondozottak szükségleteihez igazodó ápolást gondozást. 8.2. Rehabilitációs részleg: Az intézmény 20 fő aktív korú munkaképes hajléktalan személynek az elhelyezését teszi lehetővé, akiknek szociális ellátása ily módon indokolt, és akik vállalják a rehabilitációs célú segítő programban való részvételt. 9. Módszertani osztály: 2003. november elsejétől pályázat útján megkaptuk regionális módszertani intézmény szerepét, amelyet követett 2004. júniustól az öt éves időtartamra szóló kinevezés. Módszertani osztályunk régiós szinten, azaz Heves, Nógrád és Borsod megyében látja el feladatait. 2008. júliusától konzorciumi együttműködés keretében zajlik a módszertani tevékenység. Nagy Gábor módszertani munkatárs Az Õszi Napsugár Otthon bemutatása Miskolc Kistérség Többcélú Társulása által működtetett Őszi Napsugár Otthon 1971-ben került átadásra. Az intézmény székhelye: Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Az épületet virágos, fás, zöld terület veszi körül. Kedvező földrajzi adottsága miatt a városközpont közelsége ellenére is kitűnő levegőjű, csendes, nyugodt életteret biztosít lakói számára. A tömegközlekedési eszközzel könnyen megközelíthető intéz- 9

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július mény 437 idős ember részére nyújt kényelmes, békés, gondtalan életet. A szobák 2, illetve 4 ágyasak. Az otthon feladatait a szakmai jogszabályokban meghatározottak szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyére kiterjedő működési engedéllyel, több mint 37 éve látja el. Idősek otthonaként több telephelyen a szükségletekhez igazodó differenciált ápolási-gondozási programmal, összesen 617 fő idős személy ellátásáról gondoskodunk. TELEPHELYEINK: Az otthonban lakók teljes ellátásban (napi háromszori étkezés, ha szükséges orvos által elrendelt diéta biztosítása mellett) részesülnek. A több telephelyen működő szolgáltatás lehetővé teszi a szükségletekhez igazodó specifikusságok megteremtését és működését az ellátásban. Intézményünkben gondozunk önellátásra részben képes, teljes ellátást igénylő, demens ellátottakat is. Jelentős számú mozgáskorlátozott és egyéb érzékszervi (látás, hallás) károsodott személy él otthonunkban. Idősek Háza Miskolc, Mátyás király u. 15. 24 férőhely Férfiak Mentálhigiénés Otthona Miskolc, Mésztelep u. 1. 30 férőhely Ezüsthíd Otthon Miskolc, Bársony J. u. 29/a. 30 férőhely Aranykor Idősek Otthona Miskolc, Kiss tábornok u. 32. 96 férőhely 10

Az ellátás igénybevételének módja: önkéntes alapon írásos kérelemre, mely az intézményvezetőhöz nyújtható be; aki kezdeményezi az ellátást igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát a szociális szakértő szervnél annak megállapítására, hogy a kérelmező idősek otthonában elhelyezhető-e. Az intézmény vezetője a férőhely kijelölésről értesítést küld az igénylőnek, és a szolgáltatás igénybevételének megkezdésekor az ellátást igénylővel, illetőleg törvényes képviselőjével az intézmény vezetője megállapodást köt. SZAKMAI FELADATELLÁTÁS, ÁPOLÁS-GONDOZÁS: A gondozási egységek kialakítása az ellátottak állapotának és gondozási szükségletének figyelembe vételével valósul meg. Az egyéni gondozás a gondozási csoportokon belül valósul meg. A lakók életkora, egészségi állapota behatárolja a lehetőségeket, meghatározza a feladatokat, a szakmai munkát, a szabadidő tartalmas eltöltését és a foglalkoztatás minőségét. Célunk és feladatunk olyan komplex tevékenység végzése, amely a korszerű fizikai és egészségügyi ellátással, pszichés gondozással és a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezésével biztosítja az otthonban élő lakók, idős emberek számára a családi otthon pótlását. Intézményünk évek óta fontosnak tartja a szellemi leépülés különféle fázisaiban élő ellátottak komplex gondozását, mely figyelembe veszi a tüneteik változatosságát és speciális szükségleteiket. Intézményünkben 76 férőhelyes Intenzív Gondozási Részleg működik, ahol demens ill. az időskori pszichiátriai kórképpel rendelkező ellátottaink élnek. Ez által megfelelően tudjuk kezelni az 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL idősek otthonaiban jelen lévő ilyen irányú kihívást. A demens ellátottaink betegségükből adódóan folyamatos és fokozott odafigyelést igényelnek, önellátási képességgel nem rendelkeznek, állandó ápolásra, gondozásra szorulnak. 2006. évben kialakításra került a Férfiak Mentálhigiénés Otthona, ahol önálló életvitelre nem képes, szomatikus és mentális állapotukban stabilizálást, javító kezelést igénylő ellátottak élnek. Kiemelt feladatnak tekintjük a szerhasználó ellátottak segítését a helyes életmód megválasztásában. EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS: Otthonunkban főállású orvosok állnak lakóink rendelkezésére. A szükséges gyógyszereket és gyógykezeléseket biztosítjuk a lakóink részére. Az akut ellátáson túl a krónikus betegségek egyensúlyban tartása a célunk. Szakrendelésre történő elszállítás akut esetben soron kívül, más esetben előre tervezetten, betegkísérő biztosításával történik. Fizikoterápiás asszisztens, valamint gyógymasszőr segíti a mozgásszervi problémákban szenvedők gyógyulását. Az ápolási-gondozási munka színvonalának fontos elemei a megelőzés, a gyógyítás és a rehabilitációs tevékenység. Az ápolók által nyújtott szolgáltatás nagy hatással van a betegek közérzetére, közvetve saját és hozzátartozóik elégedettségére. Az alapszükségletek kielégítésén túl, kiemelt feladatunk a pszic- 11

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július hés gondozás, a személyre szóló ápolás-gondozás és a személyi higiéné biztosítása. Célunk a megmaradt készségek fejlesztése, az aktivitás megőrzésének segítése, a huzamos ágyban fekvés szövődményeinek megelőzése. MENTÁLHIGIÉNÉS ELLÁTÁS Az intézményben az elmúlt évek során olyan környezetet alakítottunk ki, amelyben lakóink maradéktalanul élvezhetik a nyugalmat, a személyes gondoskodásból fakadó kényelmet. INTÉZMÉNYÜNK MÓDSZERTANI FELADATAI: Ezt a feladatot a mentálhigiénés csoport munkájának keretein belül végezzük team munkában. Feladata az otthonban élő idős embernél olyan személyiség szerkezet fenntartása, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy belső lelki harmóniáját megőrizve környezetébe be tudjon illeszkedni, és ott békében éljen. I n tézményünkben igyekszünk mindent megtenni az ellátottak testi-lelki aktivitásának fenntartása érdekében. Az ellátottak korának, egészségi állapotának, képességeinek és egyéni adottságainak figyelembe vételével a gondozás során valósítjuk meg színes programjainkat. Lakóink komfortérzetét igényesen berendezett társalgók, és a könyvtár is segíti. Intézményünk hátsó parkosított részében szalonnasütésre, pihenésre, közösségi együttlétre alkalmas részt alakítottunk ki. Lakóink lehetőséget kapnak arra, hogy az otthonunk életét érintő kérdésekbe beleszóljanak, véleményüket elmondhassák, javaslataikat a lakógyűléseken és az Érdekvédelmi Fórum tagjainak átadhassák. Kórházba került lakóinkat hetente legalább egy alkalommal meglátogatjuk. Az ágyhoz kötött betegek részére szükségleteik kielégítésére vásárlást, beszerzést a büfén keresztül biztosítunk. Kiemelt feladata a dolgozóinknak a haldoklás méltóságának biztosítása, a hozzátartozó és a szobatársak gyászának pszichés vezetése. Idős személyek ellátását biztosító szociális szolgáltatások, ellátások (alapszolgáltatások, szakellátások) módszertani feladatainak ellátása az Észak-magyarországi régióban az alábbi módon: szakellátások vonatkozásában regionális szintű feladatellátás; alapszolgáltatások vonatkozásában megyei szintű, B.-A.-Z. megyére kiterjedő közvetlen módszertani feladatellátás, regionális szintű koordináció. SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKAT ÉRINTŐ TÖRVÉNY, ÉS VÉGREHAJTÁSI RENDELETEINEK VÁLTOZÁSAI 2009 ÉVRE VONATKOZÓAN: Tartós bentlakást nyújtó intézmények: Idősotthoni ellátás esetén az intézmény vezetője a gondozási szükséglet vizsgálatával egyidejűleg kezdeményezheti a jövedelem vizsgálatot. Idősotthoni ellátást igénylő személy egészségi állapotára vagy személyes körülményeire való tekintettel intézményvezető döntése alapján az ellátás gondozási szükséglet vizsgálata nélkül is biztosítható. Ennek feltételei: Határozott időre (max. 3 hónap) kötött megállapodás, mely tartalmazza, hogy a gondozási szükséglet hiányában az ellátás megszűnik. A gondozási szükséglet vizsgálatát az ellátás megkezdését követően kezdeményezni kell. Az átmeneti időszakra vonatkozó térítési díjat az intézményvezető állapítja meg a régi szabályok szerint. A normatíva a nyugdíjminimum 150%-át meghaladó sorról vehető igénybe Az ellátott jövedelemvizsgálatát a határozott időtartam alatt úgy kell kezdeményezni, hogy a határozott időtartam leteltével az ellátott személyi térítési díja a jegyzői igazolás alapján megállapítható legyen. 12

Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Nappali ellátás: 2009. január 1-jétől kizárólag jegyzői jövedelemigazolásra nyújtható az étkeztetés és házi segítségnyújtás. Házi segítségnyújtás esetében a 3 hónapos átmeneti időben a normatíva a nyugdíjminimum 150%-át meghaladó sorról vehető igénybe. Házi segítségnyújtás esetében normatíva igényelhető a gondozói létszámhoz kötött külön jogszabályban meghatározott maximális ellátotti létszám fölött is. Az étkeztetés és házi segítségnyújtás a nappali ellátás normatív állami hozzájárulásával egy időszakra ugyanazon ellátott után nem igényelhető. Többcélú kistérségi társulások 2009-től vállalható feladatai: 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Engedély száma: K-04-052/2008 (5 pont) Részvételi díj: 6.000 Ft Helye: Őszi Napsugár Otthon (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.) Időpontja: 2009.09.24. 9.00 A program témája: Folyamatosan és dinamikusan változik az ellátottaink köre. A változáshoz való alkalmazkodás problémakörét járjuk körül. 3. Hospice szellemiség az idősek otthonában Engedély száma: K-04-053/2008 (5 pont) Részvételi díj: 6.000 Ft Helye: Őszi Napsugár Otthon (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.) Időpontja: 2009.10.15. 9.00 A program témája: A jó gyakorlatok és mások által már megtapasztalt tudás átvétele segítheti az ápolási feladatok egyik legkritikusabb elemének átgondolását. Alapszolgáltatások közül: Étkeztetés Családsegítés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Nappali ellátás Szakosított ellátások közül Időskorúak ápolást gondozást nyújtó otthona Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények A MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA ŐSZI NAPSUGÁR OTTHON ÁLTAL SZERVEZETT SZAKMAI TANÁCSKOZÁSOK 2009 ÉVRE VONATKOZÓAN: 1. A mentálhigiéné jelentősége az idősek otthonában, problématerületek, dilemmák, fejlődési perspektívák; Engedély száma: K-04-051/2008 (5 pont) Részvételi díj: 6.000 Ft Helye: Őszi Napsugár Otthon (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.) Időpontja: 2009.05.21. 9.00 A program témája: A szakmai kihívásoknak jelentős eleme a mentálhigiénés támogatás. Ebben kívánunk segítséget nyújtani, konzultációs lehetőséget adni. 2. Multikulturális gondozás megvalósulása idősek otthonában; Az Őszi Napsugár Otthon dolgozói kollektívájának az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztere az időskorúak gondozása területén kifejtett kiemelkedően és tartósan eredményes tevékenységének elismeréséül ELISMERŐ OKLEVELET adományozott 2006. február 23-án. Az intézmény vezetésének filozófiája: Nyugodt éveket biztosítani az élet alkonyán. Hubicska-Hornyák Mónika módszertani munkatárs 13

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július A Heves Megyei Önkormányzat Idõsek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete Az intézmény 2006-ban ünnepelte húsz éves működését, 1986 óta van jelen a megye szociális ellátásában. Az eredetileg fogyatékosok elhelyezésére szakosodott 310 férőhelyes ápoló-gondozó otthon már az első évtől vegyes profilúvá alakult, amikor az egri idősek szociális intézményének gyors felszámolása miatt idősotthoni részleg kialakítására került sor 80 férőhelyen. 2006-tól további 20 idős otthoni férőhellyel bővült részlegünk. A tulajdonos és fenntartó a kezdetektől Heves Megye Önkormányzata. Az épület adottságai jók. A lakók elhelyezésére nyolc gondozási részlegen van lehetőség, melyek építészetileg csaknem megegyeznek egymással. A lakószobák 2 és 4 ágyasak, a fogyatékosok részlegén több mint 50%-ban saját tulajdonú bútorral berendezett, ízléses, egyedi hangulatot sugároz a lakókörnyezet. Az idősellátásban is fokozatosan cserélődnek le pályázati lehetőségeknek köszönhetően a régi bútorok. Minden gondozási egységhez társalgó, ebédlő teakonyha, valamint egyéb kiszolgáló helyiségek tartoznak. Az egy ellátottra jutó lakószobai alapterület 7,1 m2, fürdőszobás elhelyezés esetén vizesblokkal együtt 14 m2. Az idősek otthona ellátás keretén belül 2006-ban 40 fős demens részleget alakítottunk ki, ahol a környezeti feltételek, a foglalkoztatás, mentálhigiénés ellátás illeszkedik az időskori demenciában szenvedő emberek pszichés és egészségi igényeihez. Az intézmény működését segítik, illetve szolgáltatást nyújtanak az alábbi egységek: - konyhaüzem, ebédlő - mosoda - karbantartó műhelyek - igazgatási, ügyviteli egység - módszertani osztály - szolgálati lakások, vendégszobák Ellátási kötelezettségünk Heves megyére terjed ki. 14

MÓDSZERTAN Az alapfeladatok bővültek, amikor 1992-ben megyei módszertani feladatok ellátásával bízták meg az intézményt. 2008. július 1-jétől a miskolci regionális módszertani intézmény konzorciumi partnereként a fogyatékosok regionális módszertani feladatait látja el. Módszertani feladatokat ellátó munkatársaink 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Királyné Nagy Enikő gyógypedagógus, szociális munkás, szociális menedzser, az intézmény igazgatója. A módszertan kialakulásától kezdve segíti a szolgáltatókat, intézményeket a minél szakszerűbb, minél magasabb szintű szociális szolgáltatás nyújtásában. Fogyatékos személyek szociális ellátása tevékenység szociális szakértője. Kovácsné Kiss Ildikó igazgatásszervező. Az alapellátás területén széles körű tapasztalatokkal rendelkezik, korábban alapellátási szakreferensként dolgozott a módszertani osztályon belül. Feladata jelenleg is a megyei alapellátást végző intézmények, szolgáltatók feladatainak segítése, szakmai ellenőrzése, valamint az ápolási díjjal kapcsolatos munka koordinálása, ebben szakértőként való közreműködés. Szolgáltatástervezési koncepcióval összefüggő feladatok ellátásának szociális szakértője. Szabó Emese szociális munkás. A bentlakásos intézményi ellátás területén szerzett tapasztalatokat. Jelenleg a felnőttképzési programok szervezésével, akkreditációjával kapcsolatos adminisztrációs és gyakorlati szervező munkát végzi, valamint a szakmai programok véleményezése a feladata. Bársony András szociológus. Tapasztalatait a civil szférában szerezte, óraadóként évek óta jelen van a szociális szakképzésekben. A bentlakásos intézmények szakmai ellenőrzésében vesz részt, az Észak-magyarországi Regionális Szociálpolitikai Tanács alelnöke. Fónagyné Szokolai Katalin gyógypedagógus. Szintén a bentlakásos intézményi ellátásban kompetens szakember, valamint a fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybetegek felülvizsgálatát végző bizottságok munkáját koordinálja. Minden módszertani munkatársunk szakvizsgázott. FOGLALKOZTATÁS FEJLŐDÉSE Intézményünkben, az utóbbi időszakban a leglátványosabb változás a fogyatékos ellátás foglalkoztatási feltételeiben és gyakorlatában valósult meg. A Jó Szándék Alapítvány 2002-ben sikeresen pályázott A fogyatékkal élő emberek munkaerőpiacra jutásának elősegítése c. Phare pályázaton. Az elnyert 525000 EUR támogatás az intézményi foglalkoztatási feltételek kialakítására, humán erőforrás fejlesztésére, az integrált foglalkoztatás feltételeinek megteremtésére, továbbá az első 18 hónap programjának működtetésére teremtette meg az anyagi forrásokat. A program során a következő intézményi fejlesztések valósultak meg: kerámia műhely, famegmunkáló műhely, textilfeldolgozó, szövő műhely, fóliahegesztő foglalkoztatás, a fogyatékosok fejlesztő felkészítését segítő tankonyha, valamint képző kabinet. Egy következő pályázatból az üvegházi kertészet kialakítása valósult meg. 2008-tól a foglalkoztatási palettánkat bővítettük a takarítói kisegítő munkával, így mára 6 munkaterületen 60 fogyatékos személy részére biztosítunk szociális foglalkoztatási lehetőséget. A jövőt illetően számítunk arra, hogy az intézményi belső rekonstrukció tovább folytatódik, valamint a fogyatékosok intézményeinek belső átalakítása a megyei terveknek és a szolgáltatástervezési koncepciónak megfelelően megvalósul. Ezen belül a fogyatékosok ellátásában 2x12 férőhelyes lakóotthon létesítését tervezzük, valamint a belső rekonstrukció során a fogyatékosok emeleti elhelyezésű négy részleg lakóotthoni egységű tagolás kialakítása, két külső lépcsőház megépítése a célunk. Fónagyné Szalay Katalin (a következő két oldalon látható fotók a foglalkozásokon illetve a lakóink által készített termékekről készültek.) 15

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július Képek a foglalkoztatásból: 16

2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL Lakóink által készített termékek: 17

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet 3188 Ludányhalászi Rákóczi út 71-73. Tel.: 32/456-004, 32/456-024 Fax: 32/456-273 E-mail: ludanyrehab@xmail.profinter.hu www.ipolypartotthon.uw.hu Intézeti filozófiánk: Az ember egyéniségét, méltóságát, értékét tiszteljük, családias légkörben, segítünk és együttműködünk a hozzánk fordulókkal. INTÉZETBEMUTATÁS Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet Ludányhalászi központjában található, Budapesttől mintegy 90 km-re, Nógrád megye északi szegletében, az Ipoly folyó teraszán. Az intézet a falu középpontjában hatalmas kiterjedésű, mintegy 9 hektáros gyönyörű parkban található, kertje védett terület a Bükki Nemzeti Park felügyelete alatt áll. Az intézet fenntartója a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az otthon gyökerei nagyon mélyre, hosszú történetre nyúlnak vissza. A kastély épületét a Ráday középbirtokos nemesi család építette az 1700-as években. 1929-ben az egri ferences rendhez tartozó szegénygondozó nővérek vásárolták meg a kastélyt, melyben szeretetház, általános otthon működött. A nővérek a községben és a környező településeken gyűjtögettek, valamint felkutatták az ápolásra-gondozásra szoruló betegeket, akik száma időről-időre növekedett. 1950-ben az otthont államosították. A kastélyból kereskedőket képző iskola lett, a szeretetház pedig szociális otthon. A szociális otthon felügyelete Szécsény városához tartozott. Ekkor még a nagyméretű betegszobák voltak jellemzők, a tárgyi feltételek kezdetlegesek voltak. 1962-től az idős otthoni ellátás és pszichiátriai betegellátás kiegészült a sérült értelemmel élők gondozásával, ápolásával. 1970-es évek végén megkezdődött a szakosítási program, ekkor a Nógrád Megyei Tanács VB irányítása alá került az intézet. Ezekben az években jellemző volt, hogy az otthon lakói a faluban munkát vállaltak, munkájukért ebédet és pénzt kaptak. 1976-tól működik az intézet bentlakásos szakosított otthonként. Ekkor az ellátás nem csupán a fizikai és egészségügyi szükségletek kielégítésére irányult, hanem a foglalkoztatás is egyre inkább fontossá vált. A szobák nagysága változó volt, 4-22 beteg volt egyegy lakószobában elhelyezve. 1985-től újabb profillal bővült az intézet, a szenvedélybeteg ellátással. Ebben az évben vette kezdetét egy hosszú távú beruházási és rekonstrukciós feladat, mely 1991-ig tartott. 2002-ben kezdődött egy újabb nagyméretű beruházás, mely jelentős életminőségű változást hozott az ellátottak életébe, megvalósult az akadálymentesítés, korszerű lakhatási feltételek kerültek kialakításra, lakóotthonok, modern tornaterem és foglalkoztató helyiségek épültek. 18

2005. augusztus 12. napjától létrejött a Nefelejcs Közhasznú Alapítvány, amely a befolyt összeget az intézetben élő ellátottak életminőségének a javítására, rehabilitációs célú foglalkozatás megvalósítására, illetve az intézetben foglalkoztatott személyzet szakmai fejlődésének elősegítésére fordította. 2007. július 1-től az intézet önállóan gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Saját pénzügyi gazdasági feladatai mellett ellátja a gazdálkodás megszervezésének tekintetében a részben önállóan gazdálkodó Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon (Diósjenő, Kastély) Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon (Bercel, Petőfi Sándor út 2.) Reménysugár Otthon (Balassagyarmat, Szontágh Pál út 44.) pénzügyi - gazdasági feladatait. Az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet jelenleg Nógrád megye legnagyobb szakosított ellátást biztosító bentlakásos intézete 400 férőhellyel. Végleges működési engedéllyel rendelkezik. Pszichiátriai betegek, értelmi fogyatékosok, szenvedélybetegek ápolását-gondozását és rehabilitációját végzi. Az ápoló-gondozó otthoni ellátás 372 férőhelyen, pszichiátriai betegek rehabilitációs ellátása 28 férőhelyen történik. Fogyatékosok ápoló gondozó otthonában történő ellátás 112 férőhelyen. (18 éven felüli súlyos, középsúlyos fogyatékosok és halmozottan sérültek számára.) Ápoló-gondozó otthoni ellátás pszichiátriai betegek részére 210 férőhelyen. (A pszichiátriai betegek otthonába, az a krónikus pszichiátriai beteg vehető fel, aki az ellátás igénybevételének időpontjában nem veszélyeztető állapotú, akut intézeti gyógykezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes.) Rehabilitációs célú lakóotthoni ellátás 28 férőhelyen. (Pszichiátriai rehabilitációs férőhelyre azon ellátott kerülhet, aki rendszeres, vagy akut pszichiátriai gyógykezelésre nem szorul, utógondozására nincs mód. Az ellátási forma célja, az önálló életvezetési képesség kialakítása, illetve helyreállítása.) 2009. július ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL A szenvedélybetegek otthonában 50 férőhelyen valósul meg az ellátás. Azon személy ápolását-gondozását végzi az intézet, akinek szomatikus és mentális állapotát stabilizáló, javító kezelést nem igénylő, önálló életvezetésre időlegesen nem képes, de kötelező intézeti gyógykezelésre nem szorul. Az intézet teljes körű ellátást biztosít lakói számára, mely magában foglalja a fizikai, egészségügyi, mentálhigiénés ellátás biztosítását, és a foglalkoztatás megszervezését. Az ellátottak gondozását kvalifikált, megfelelő szakképesítéssel rendelkező munkatársak végzik, akik folyamatosan gondoskodnak a nyugodt és biztonságos életfeltételek megteremtéséről, a szakmai munka színvonaláról, valamint a személyre szóló ápolás-gondozás biztosításáról annak érdekében, hogy az intézet valóságban is betölthesse otthonpótló szerepét. Az intézet összesen 164 dolgozót foglalkoztat, ebből 118 fő tartozik a szakmai létszámhoz. A szakképzettségi arány 99,8%. Intézményünk, 2008. július 1-jétől 5 éven át az Észak- Magyarországi Régió területén módszertani tevékenységet lát el konzorciumi szerződés alapján. A Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat a gesztorintézmény, az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet a 4. számú konzorciumi tag. Tevékenységi körünk kiterjed az alábbiakra: Regionális szinten a közösségi pszichiátriai és szenvedélybeteg ellátásra, a pszichiátriai és szenvedélybetegek ápolást - gondozást nyújtó intézményeire, rehabilitációs intézményekre, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekre, illetve a lakóotthonokra. Nógrád megyében idős személyek ellátását biztosító alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó módszertani feladatok közvetlen ellátása a konzorciumban az idősellátás szakmódszertani feladatait ellátó 2. sz. konzorciumi tag irányításával. A módszertani feladatellátásra intézetünk a fenntartótól (Nógrád Megyei Önkormányzat) létszámbővítést nem kapott, illetve nem is lesz rá lehetőség, így a feladatellátást a meglévő intézeti közalkalmazottakkal, továbbá külső szakértők bevonásával tudjuk biztosítani. 19

MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 2009. július A folyamatos (bázis) finanszírozással megvalósítandó feladatok ellátásában rendszeresen az alábbi dolgozók vesznek részt: Bereczné Kelemen Éva igazgató Balázs Sándorné igazgató gazdasági helyettese Szomorné Beck Krisztina intézetvezető ápoló Kuris Adrienn pénzügyi csoportvezető Dér Nikoletta belső ellenőr Bablena Péterné pszichiátriai részleg vezető ápolója Vargáné Heizer Zsuzsanna lakóotthon-lakóegység-addiktológiai részleg vezető ápolója Mivel az érintett dolgozóknak a fenti feladatok miatt bővült a munkaköre, így a módszertanon belül végzett tevékenységeket a munkaköri leírás kiegészítéseként helyben szabályoztuk. A változó teljesítményarányos finanszírozással megvalósítandó feladatok tekintetében a szakmai ellenőrzésben résztvevő kollégák és külsős munkatársak: Vargáné Heizer Zsuzsanna lakóotthon lakóegység addiktológiai részleg vezető ápoló lakóotthoni ellátás és szenvedélybeteg ellátás esetén. Bablena Péterné pszichiátriai részleg vezető ápoló pszichiátriai ellátás esetén. Odlerné Tiszovszki Mária külső szakértőként idős személyek alapellátása. Telek Ervin - külső szakértőként pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása. Szomorné Beck Krisztina intézetvezető ápoló a szakmai programok véleményezésében is közreműködik. Bereczné Kelemen Éva és Szomorné Beck Krisztina az ápolási díj megállapításában szakértői tevékenységet végeznek. 20 A SZAKTERÜLET AKTUALITÁSAI Az év első negyedévében kettő Szakmai Nap megszervezésére vállalkoztunk. Az első Szakmai Napot a 2. sz. konzorciumi taggal együttműködve, közösen kívánjuk megrendezni, amelyre a meghívottak köre az idős személyek alapellátását biztosító szolgáltatók Nógrád megyéből. A második Szakmai Napra a meghívottak köre a régióban működő közösségi pszichiátriai-és szenvedélybeteg ellátást biztosító szolgáltatók. 2009. április hóban a harmadik Szakmai Napra a pszichiátriai-és szenvedélybetegeket ellátó, tartós és átmeneti elhelyezést biztosító intézetek kapnak meghívást. A Szakmai Napok megrendezésének célja, hogy a gesztorintézménnyel közösen bemutatkozzunk a szolgáltatók, intézetek felé. Ismertetésre kerülne az SZMM által támogatott Szociális Szolgáltatások Ellenőrzésfejlesztési Programja, valamint tájékoztatnánk az intézményeket, illetve szolgáltatókat saját ellenőrzési gyakorlatunkról és az elvárásainkról. A Szakmai Napon tervezzük még a két célcsoportnak megfelelő (közösségi pszichiátriai-és szenvedélybeteg ellátás és pszichiátriai illetve szenvedélybeteg ellátást nyújtó bentlakásos intézetek) szakmai műhelyek kialakítását. A szakmai műhely-találkozót júniusban, szeptemberben, illetve decemberben kívánjuk szervezni mindig más-más helyszínen. Miért lennénk mások, mint TI? címmel a Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthonának a kezdeményezésére, együttműködve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő borsodivánkai Pszic hiátria Otthonnal és az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézettel kiadvány jelent meg, illetve jelenik meg az NCA Civil Szolgáltató Fejlesztő és Információs Kollégiuma és a Szociális- és Munkaügyi Minisztérium támogatásával. A kiadvány célja, hogy elősegítse a pszichiátriai betegek integrációs törekvéseit oly módon, hogy összefoglaló képet adjon az Észak-magyarországi Régióban működő, pszichiátriai betegotthonokban folyó szakmai munkáról. Ez azért is fontos, mert a pszichiátriai betegekkel szemben még mindig fellelhető a stigma és a negatív diszkrimináció, mellyel nap, mint nap találkozunk mind a lakosság körében, mind a médiában és még azok között is, akik az ő gondozásukban részt vesznek. A kiadvány szerzői szeretnének hozzájárulni ezen negatív hatások csökkentéséhez és tudatosítani, hogy ami egyet ér, az érhet minden embert. Bemutatásra kerülnek a pszichiátriai betegek által létrehozott alkotások irodalmi, képzőművészeti és kulturális témakörökben. A kiadványt a civil társadalomnak kívánják átadni a szerkesztők, de nem csak a civilek felé. Bereczné Kelemen Éva igazgató