ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő: Mészáros Zoltán polgármester Készítette: Szabóné Jagadics Andrea pénzügyi csoportvezető Ikt. szám: 133 3 /2014. Mellékletek száma: 12 db Az előterjesztés jogszerű: Tiszavárkony Község Képviselő testületének 2014. március 6-ai rendes nyílt ülésére Tiszavárkony Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének jóváhagyásáról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) értelmében a költségvetési rendelet képviselő-testület elé terjesztése a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépéséhez igazodik. A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem 2014. január 1-én, hanem a kihirdetését követő napon, 2013. december 22-én lépett hatályba. Az Áht. 24. (3) bekezdése értelmében a költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. Ennek értelmében 2014-ben a költségvetési rendelet benyújtására előírt határidő a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését, vagyis 2013. december 22-ét követő 45. nap, azaz 2014. február 5-e. A költségvetési rendeletet a polgármester 2014. február 5. napján a képviselő-testület részére benyújtotta. A képviselő-testület az előterjesztést megtárgyalta és átdolgozásra visszaadta, azzal, hogy 30 napon belül újra tárgyalja. Az ülésen elhangzott javaslatok és az azt követően a tudomásunkra jutott költségvetési bevételi, illetve kiadást eredményező tételeket beépítettük a 2014. évi költségvetési rendelet tervezetbe. 2012-től külön-külön elemi költségvetést kell készíteni a helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek részére is, melyek gazdálkodásáról önálló könyveket kell vezetni és önálló beszámolót kell készíteni. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetés, melyben a képviselő-testület az adott költségvetési évre vonatkozóan meghatározza a gazdálkodással kapcsolatos teendőket, a szükséges előirányzat kereteket. A helyi önkormányzat a költségvetését költségvetési rendeletben állapítja meg. A költségvetési rendelet megalkotására vonatkozó legfontosabb előírásokat a következő jogszabályok tartalmazzák: - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény, - Magyarország önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, - A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, - Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV törvény, - Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, Oldal: 1 / 18
ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő: Mészáros Zoltán polgármester Készítette: dr. Molnár György aljegyző Ikt. szám: 137 8 /2014. Mellékletek száma: nincs Az előterjesztés jogszerű: Tiszavárkony Község Képviselő-testületének 2014. március 6-i rendkívüli, nyílt ülésére Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület 2014. február 5-én tartott testületi ülésén módosította a Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratát. A módosítás szükségességét jogszabályváltozás indokolta, melynek értelmében az alapító okirat nem tartalmazhat szakfeladat kódokat. A Magyar Államkincstár a beküldött alapító okiratra hiánypótló végzést bocsájtott ki az alábbi indokok alapján: - az alapító és a módosító okiratra ne kerüljön feltüntetésre az iktatószám, figyelemmel arra, hogy az közokirat - az alapító okirat 5. pontja kerüljön javításra figyelemmel arra, hogy a főtevékenység államháztartási szakágazatának megjelölésére az államháztartási szakágazati rend kerüljön. A fentieken túl a Magyar Államkincstárral telefonon történt egyeztetés során felhívták az önkormányzat figyelmét arra, hogy az alapító okirat 9. pontjában szereplő Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testület megnevezés helyébe Tiszavárkony Község Önkormányzata kerüljön, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 8. (1) bekezdés b) pontjában foglaltakra, mely szerint költségvetési szerv alapítására az önkormányzat jogosult. Fentiekre tekintettel szükséges a Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratát módosítani. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést és a határozati javaslatokat vitassa meg és hozza meg döntését. Tiszavárkony, 2014. március 3. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 1 / 6
H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T Tiszavárkony Község Képviselő-testületének../2014. (III. 6.) önkormányzati határozata Tiszavárkonyi Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása és egységes szerkezetbe foglalása 1. Tiszavárkony Község Képviselő-testülete a Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde módosító alapító okiratát 2014. március 6. napjával a határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. 2. Tiszavárkony Község Képviselő-testülete a Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát 2014. március 6. napjával a határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az okiratok aláírására és a további szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Mészáros Zoltán polgármester A végrehajtásban közreműködik: Gulyás Irén pénzügyi ügyintéző Értesülnek: Képviselő-testület tagjai Tisztségviselők Pénzügyi Csoport Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde Intézményvezetője Magyar Államkincstár JNSZM-i Igazgatósága Szolnok, Magyar út 8. Tiszavárkony, 2014. március 6. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 2 / 6
1. melléklet a(z)./2014. (III. 6.) önkormányzati határozathoz A L A P Í T Ó O K I R A T O T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2014. február 5. napján kiadott, 9/2014. (II. 5.) számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1) - (2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: Államháztartási szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés 2. Az alapító okirat 9. pontjában a Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testülete szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: Tiszavárkony Község Önkormányzata Záradék: Jelen alapító okiratot módosító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba. Az alapító okiratot módosító okiratot Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014. (III. 6.) önkormányzati határozattal hagyta jóvá. Tiszavárkony, 2014. február 5. ph. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 3 / 6
2. melléklet a(z)./2014. (III. 6.) önkormányzati határozathoz A L A P Í T Ó O K I R A T Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. (3) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1) - (2) bekezdései, valamint a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv 1. Megnevezése: Tiszavárkonyi Egységes Óvoda és Bölcsőde 2. Székhelye: 5092 Tiszavárkony, Somogyi B. u. 18. 3. Közfeladata: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. (1) bekezdésében, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. (1) bekezdésében meghatározottak. 4. Alaptevékenysége: a) óvodai nevelés, ellátás egységes óvoda- bölcsőde csoporttal b) óvodai nevelés c) tehetséggondozás d) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő e) gyermekek nevelése, oktatása f) sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 5. Államháztartási szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés 6. Szakmai alaptevékenység(ek) kormányzati funkció szerinti megjelölése: 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 096010 Óvodai intézményi étkeztetés 104030 Gyermekek napközbeni ellátása 7. Illetékessége és működési köre: Tiszavárkony Község közigazgatási területe 8. Irányító szerv neve, székhelye: Oldal: 4 / 6
Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5092 Tiszavárkony, Endre Király út 37. 9. Alapító neve és székhelye: Tiszavárkony Község Önkormányzata 5092 Tiszavárkony, Endre Király út 37. 10. Fenntartó neve és székhelye: Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5092 Tiszavárkony, Endre Király út 37. 11. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Az intézményt egyszemélyi felelős igazgató vezeti, akit a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, nyilvános pályázat útján a jogszabályokban megállapított képesítési követelményeknek megfelelően Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testülete bízza meg határozott, 5 év időtartamra a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. (2) bekezdésének f) pontja és a közalkalmazotti törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet rendelkezései alapján. Az intézményvezető személyére vonatkozó egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Az intézmény önálló jogi személy. Az intézmény vezetője gyakorolja az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak szerint a munkáltatói jogokat. 12. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Az intézmény által foglalkoztatottak jogviszonya elsősorban közalkalmazotti jogviszony, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl.: megbízási, vállalkozási jogviszony, egyéb) az irányadó. 13. Az intézmény típusa: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 20. a) pontja értelmében egységes óvoda-bölcsőde. 14. Maximális gyermek létszám: 55 fő 15. A feladat ellátást szolgáló vagyon: 5092 Tiszavárkony, Somogyi B. u. 18. belterület 203. hrsz. 16. A vagyon feletti rendelkezés joga: Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja Oldal: 5 / 6
Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Tiszavárkony Község Önkormányzat képviselőtestülete 2014. február 5. napján kelt, 9/2014. (II. 5.) számú, egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot Tiszavárkony Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2014. (III. 6.) önkormányzati határozatával hagyta jóvá. Tiszavárkony, 2014. március 6. p.h. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 6 / 6
ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő: Török István jegyző Készítette: dr. Molnár György aljegyző Ikt. szám: 213 /2014. Mellékletek száma: 1 db Az előterjesztés jogszerű: Tiszavárkony Község Képviselő-testületének 2014. március 6-i rendes, nyílt ülésére az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelet elfogadására Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 41. (9) bekezdése értelmében az önkormányzatnak az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezéseket rendeletben szabályoznia kell. Az Mötv. 42. -a rögzíti a képviselő-testület hatásköréből át nem ruházható hatásköröket, melyekből kikerült az államháztartáson kívüli forrás átadása és átvétele, azaz a hatáskör a képviselő-testület hatásköréből átruházható, ugyanakkor az Országgyűlés e rendelkezést kiegészítette azzal, hogy a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik az alapítványi forrás átvétele és átadása. Az Mötv. 41. (4) bekezdése értelmében a képviselő-testület - a törvényben meghatározott kivételekkel - hatásköreit a polgármesterre, a bizottságára, a részönkormányzat testületére, a jegyzőre, a társulására ruházhatja át. E hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja. A rendelet-tervezet főbb rendelkezései: Hatálya kiterjed mindazon magánszemélyekre, az államháztartás körébe nem tartozó jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik részére az önkormányzat pénzeszközt ad át, vagy akitől pénzeszközt vesz át. A rendelet tervezet hatálya nem terjed ki a magánszemélyeknek juttatott segélyekre, adományokra, ösztöndíjakra, valamint közfeladat ellátására kötött megállapodás keretében átadott pénzeszközökre. Pénzeszköz átadásra önkormányzat által kiírt pályázat, vagy egyedi kérelem alapján, vagy az önkormányzat költségvetésében konkrétan meghatározott szervezet, személy részére történő támogatási előirányzat esetében kerülhet sor. A rendelet rögzíti, hogy az önkormányzati pénzeszköz átadás lehet végleges illetőleg időleges (vissza nem térítendő, ill. visszatérítendő), valamint azt, hogy a támogatottal támogatási megállapodást kell kötni az adott támogatásra vonatkozóan - a képviselő-testület/átruházott hatáskörben a polgármester döntése alapján, valamint rögzítésre kerül, hogy támogatás nyújtása a költségvetési rendeletben rendelkezésre álló szabad előirányzat Oldal: 1 / 9
terhére lehetséges. A rendelet meghatározza, hogy a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződésben kell rendelkezni a képviselő-testület/polgármester döntésének megfelelően. Előírásra kerül, hogy a támogatott a támogatás összegének cél szerinti felhasználásáról köteles elszámolni, a felhasználásról szóló elszámolást be kell nyújtania az önkormányzat felé. Milyen szankciókat kell alkalmazni azzal, aki nem tud a támogatás felhasználásával elszámolni. Az éves beszámolónak részét képezi az adott évi támogatásokról szóló tájékoztatás is. Az államháztartáson kívüli forrás átvételére vonatkozó döntés a polgármester hatáskörébe tartozik, kivéve az alapítványtól történő forrás átvételét, mely minden esetben a képviselő-testület hatásköre. Tartalmazza a tervezet továbbá, hogy mely esetekben nem köthető támogatás, mikor lehet a kifizetést megtagadni, felfüggeszteni. A pénzeszköz átvételre vonatkozó döntés során meg kell vizsgálni, hogy a pénzeszköz átvétel milyen kötelezettséget ró az önkormányzatra, és az vállalható-e, az önkormányzat vállalni kívánja-e. Az átvétellel párhuzamosan jelentkező többletkiadások fedezetét az önkormányzat költségvetési rendeletének tartalmaznia kell, éven túl jelentkező kiadások esetén az adott évi költségvetési rendelet összeállításánál figyelembe kell venni. Az átvételről a soron következő költségvetés módosításakor a képviselő-testületet tájékoztatni kell. Kérem az előterjesztés megvitatását és egyetértés esetén a rendelet elfogadását. Tiszavárkony, 2014. február 28. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 2 / 9
R E N D E L E T T E R V E Z E T Tiszavárkony Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (III. 7.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Tiszavárkony Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. (9) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed mindazon magán személyekre, az államháztartás körébe nem tartozó jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, gazdálkodó szervezetekre, amelyek részére Tiszavárkony Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) pénzeszközt ad át, vagy amelyektől pénzeszközt vesz át. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki a magánszemélyeknek juttatott szociális támogatásokra (pénzbeli, természetbeni ellátások), adományokra, ösztöndíjakra, alapítványtól átvett és részére átadott pénzeszközökre, valamint közfeladat ellátására kötött megállapodás keretében átadott pénzeszközökre. 2. Államháztartáson kívüli forrás átadásának szabályai 2. (1) Az önkormányzat képviselő-testülete - amennyiben helyi rendelet a támogatásról szóló döntést más hatáskörbe nem utalta - a költségvetésről szóló rendeletében meghatározott előirányzatai terhére céljelleggel visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatást nyújthat. (2) Támogatásban az részesülhet: a) aki az önkormányzathoz támogatás iránti egyedi kérelmet nyújt be, b) aki a képviselő-testület által kiírt pályázati felhívásra a pályázati kiírásnak megfelelő pályázatot nyújtott be és korábbi pályázata esetén határidőre, hitelesen elszámolt, c) akinek javára az önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletének előirányzatában nevesítetten támogatás került megállapításra. (3) A támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a következő mellékleteket: a) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény alapján kiállított összeférhetetlenségi nyilatkozatot, valamint közzétételi kérelmet; b) nyilatkozatot arról, hogy a kérelmezőnek nincs 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása, c) nyilatkozatot arról, hogy a kérelmező nem áll csőd,- felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, d) nyilatkozatot arról, hogy a kérelmező nem részesül más jelen rendelet Oldal: 3 / 9
hatálya alá nem tartozó önkormányzati támogatásban, e) nyilatkozatot arról, hogy a kérelmező részesület-e már korábban jelen rendelet hatálya alá tartozó támogatásban, amennyiben igen mikor és mekkora összegben, az elszámolás megtörtént-e már (részben, egészben) és ezt az önkormányzat elfogadta-e. 3. (1) A rendelet 2. (2) bekezdés a) pontja szerinti támogatás iránti kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani. (2) Amennyiben a támogatási kérelemben megjelölt összeg az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 13/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: vagyonrendelet) 6. -ában a polgármesterre meghatározott értékhatárt nem haladja meg és az önkormányzat tárgyévi költségvetésében szabad fedezet rendelkezésre áll a polgármester jogosult saját hatáskörben eljárni, a képviselő-testület utólagos tájékoztatásával. (3) A támogatás iránti kérelmet a polgármester - amennyiben az meghaladja a vagyonrendeletben a polgármesterre meghatározott értékhatárt - döntéshozatalra a képviselő-testület elé terjeszti. (4) A támogatásra vonatkozó képviselő-testületi döntésnek tartalmaznia kell a támogatott nevét, a támogatás összegét, annak fedezetét, a támogatás célját, a kifizetés módját, és a támogatással való elszámolási kötelezettséget. A (2) bekezdésben megjelölt összeg esetében a polgármesternek elegendő a támogatási szerződést megkötni, a szerződésben meg kell jelölni jelen bekezdésben és a 4. (1) bekezdésében foglaltakat, kivéve a döntés számát. (5) A támogatás kifizetése történhet utólagos elszámolás mellett előfinanszírozás, vagy beszámolást követő utófinanszírozás formájában. A támogatás folyósítása egy összegben vagy részletekben, időarányosan vagy teljesítésarányosan történhet. (6) A képviselő-testület a visszatérítendő támogatás kifizetését meghatározott saját forrás vagy egyéb forrásból juttatott támogatás elnyeréséhez, vagy biztosíték adásához kötheti. Ez esetben a támogatottnak a saját forrás vagy egyéb forrásból juttatott támogatás meglétét igazolnia kell. (7) Nem köthető támogatási szerződés olyan kérelmezővel (pályázóval), aki: a) nincs nyilvántartva, b) a pályázatában valótlan adatokat közöl, c) 60 napot meghaladó köztartozása van, d) csőd,- felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt. (8) Nem fizethető ki a támogatás, illetve a megítélt támogatás kifizetését fel kell függeszteni, ha: a) a támogatott egy korábbi támogatási megállapodással összefüggésben benyújtott, vagy benyújtandó lejárt határidejű elszámolása még nem került elfogadásra, vagy elszámolási, visszafizetési késedelemben van, b) a támogatott lejárt esedékességű, 60 napon túl meg nem fizetett köztartozással rendelkezik, a köztartozás megfizetéséig, c) a támogatott csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá került. (9) Amennyiben a polgármester, vagy a képviselő-testület elutasítja a benyújtott támogatási kérelmet, erről határozatot kell hozni. A polgármester elutasító határozatával szemben 15 napon belül fellebbezést lehet benyújtania képviselő-testülethez. Oldal: 4 / 9
4. (1) Az önkormányzat a támogatottal írásban támogatási megállapodást köt, melynek tartalmaznia kell a támogatási döntés számát, a támogatás célját, összegét, annak fedezetét, a támogatás felhasználásának időpontját, a teljesítés, illetve az elszámolás határidejét, módját. Az önkormányzat a támogatási megállapodást közvetlenül a támogatást elnyerő szervezettel, személlyel köti meg. (2) A támogatási megállapodást a polgármester írja alá. (3) A támogatás kifizetése előtt, a támogatási megállapodás aláírásával egyidejűleg a támogatottnak köztartozás mentességéről nyilatkoznia kell. (4) A támogatási megállapodás módosításáról a támogatott írásbeli kérelmére a polgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület dönt. 5. A támogatással kapcsolatos adatok közérdekű adatnak minősülnek, melyre vonatkozóan az önkormányzatot az irányadó jogszabályokban előírt nyilvántartási és közzétételi kötelezettség terheli. 6. (1) A támogatott a kapott támogatási összeget kizárólag a támogatási megállapodásban megjelölt célokra fordíthatja, és más szervezet részére támogatásként tovább nem adhatja. Ez alól kivételt képez, amennyiben a támogatási megállapodás a képviselő-testület döntése alapján erről kifejezetten rendelkezik. (2) A támogatott köteles a számára juttatott támogatást (közpénzt) hatékonyan, költségtakarékosan megvalósításához felhasználni. (3) Amennyiben a támogatott a kapott támogatási összeget nem a támogatási megállapodásban megjelölt célra fordítja köteles a teljes támogatási összeget a mindenkor érvényes, a támogatás átvételét (kifizetését) követő naptól számított jegybanki alapkamat mértékének kétszeresével növelt összegben visszafizetni. 7. (1) A támogatás összegének felhasználásáról a támogatottnak a támogatás kifizetését, vagy a támogatási cél megvalósulását követő 60 napon belül, vagy a támogatási megállapodásban meghatározott elszámolási határidőre elszámolást kell benyújtania az önkormányzat felé. A támogatás elszámolásának részletes szabályait a támogatási megállapodás tartalmazza. (2) A támogatott különösen indokolt esetben kérheti az elszámolási határidő meghosszabbítását. A kérelmet írásban kell benyújtani, legkésőbb az eredeti elszámolási határidő lejártáig. Az elszámolási határidő meghosszabbításáról a polgármester dönt. (3) Az elszámolási határidőben történő pénzügyi elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogatott köteles a támogatás teljes összegét a mindenkor érvényes, a támogatás átvételét (kifizetését) követő naptól számított jegybanki alapkamat mértékének kétszeresével növelt összegben visszafizetni. Amennyiben a támogatott az elszámolási határidő lejártát követően kérelmezi az elszámolási határidő meghosszabbítását, a kérelmet el kell utasítani és jelen bekezdésben meghatározott visszafizetési következményeket kell alkalmazni. (4) Amennyiben a támogatott a számára biztosított támogatást egészben vagy részben nem kívánja felhasználni, köteles az elszámolási határidő alatt kamatmentesen visszafizetni. Amennyiben a támogatott az elszámolási Oldal: 5 / 9
határidőt követően nyilatkozik, hogy a kapott támogatást egészben vagy részben nem kívánja felhasználni, azt köteles az elszámolási határidő utolsó napjától számított jegybanki alapkamat mértékének kétszeresével növelt összegben visszafizetni. (5) A támogatási megállapodás és e rendelet támogatott által történő megszegése esetén a kért támogatási összegtől, valamint a visszafizetésre kötelezett összegtől függetlenül a képviselő-testület a támogatottat legfeljebb 5 évre kizárhatja az önkormányzat által biztosított támogatási lehetőségekből. A kizárásról a képviselő-testület határozatban dönt. 8. (1) A polgármester az adott támogatás felhasználását jogosult és amennyiben a körülmények indokolják köteles ellenőrizni. (2) A polgármester a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolóban tájékoztatja a képviselő-testületet a beszámolás tárgyát képező évben az államháztartáson kívülre átadott pénzeszközök teljesüléséről. 3. Államháztartáson kívüli forrás átvételének szabályai 9. (1) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről a polgármester dönt a vagyonrendelet 6. -ában meghatározott értékhatárig, kivéve az alapítványi forrás átvételét. (2) Az államháztartáson kívüli forrás átvételénél vizsgálni kell az átvétel következményeként az önkormányzatnál esetlegesen felmerülő kiadásokat, a pénzeszköz átvétel következményeit. (3) A polgármester államháztartáson kívüli forrás átvételéről a soron következő költségvetési rendelet módosítással egyidejűleg a képviselőtestületet tájékoztatni köteles. 4. Záró rendelkezés 10. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a kihirdetést követő naptól kell alkalmazni. (2) E rendelet az Európai Unió joganyagával ellentétes szabályozást nem tartalmaz. Tiszavárkony, 2014. március 7. Mészáros Zoltán polgármester Török István jegyző A rendeletet a képviselő-testület a 2014. március 6-i ülésén fogadta el. A rendelet 2014. március 7. napján került kihirdetésre. Török István jegyző Oldal: 6 / 9
Tiszavárkony község az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről szóló önkormányzati rendeletéhez: Általános indokolás A rendelet-tervezet előkészítése során figyelembe vételre került a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, a jogszabályszerkesztésről szóló 6/2009. (XII.14.) IRM rendeletben foglalt szabályok. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 41. (9) bekezdése értelmében az önkormányzatnak az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezéseket rendeletben szabályoznia kell. Az Mötv. 42. -a rögzíti a képviselő-testület hatásköréből át nem ruházható hatásköröket, melyekből kikerült az államháztartáson kívüli forrás átadása és átvétele, azaz a hatáskör a képviselő-testület hatásköréből átruházható, ugyanakkor az Országgyűlés e rendelkezést kiegészítette azzal, hogy a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik az alapítványi forrás átvétele és átadása. A rendelet-tervezet a fenti szabályok figyelembevételével készült el. Részletes indokolás A rendelet 1. -ához A rendelet kiegészül a hasznosítás és a civil szervezet definíciójával. A rendelet 2. -ához A támogatás nyújtásnak feltételeit, a kérelemhez csatolandó mellékleteket. A rendelet 3. -ához A támogatás elbírálására jogosultakat, képviselő-testületi döntés esetében a határozat tartalmi elemeit. Mely esetekben nem köthető, és mely esetekben fizethető ki a támogatási összeg, a támogatás elutasítása esetén a jogorvoslat lehetőségét. A rendelet 4. -ához A támogatási szerződés tartalmi elemeit. A szerződés aláíróját. A rendelet 5. -ához A támogatással kapcsolatos adatok közérdekű adatnak minősülnek melyre vonatkozóan az önkormányzatot az irányadó jogszabályokban előírt nyilvántartási és közzétételi kötelezettség terheli. Oldal: 7 / 9
A rendelet 6. -ához A támogatást cél szerint köteles a támogató felhasználni, attól nem térhet el, a felhasználási cél megszegése esetén alkalmazandó szankciót. A rendelet 7. -ához Az elszámolási szabályokat tartalmazza, melyek megszegése esetén milyen szankció alkalmazandó. A rendelet 8. -ához A kapott támogatás felhasználásának ellenőrzését a polgármester hatáskörébe utalja a képviselő-testület. A rendelet 9. -ához Az államháztartáson kívüli forrás átvételének szabályait tartalmazza. A rendelet 10. -ához A hatálybalépésre vonatkozó szabályokat, valamint az Európai Unoónak megfelelést tartalmazza. Oldal: 8 / 9
Előzetes hatásvizsgálat A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. -a szerint a jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat megállapításai az önkormányzati rendelet-tervezet esetében az alábbiak: I. A jogszabály megalkotásának szükségessége: Az önkormányzati rendelet megalkotása kötelező, a rendeletalkotást a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. (9) bekezdésében előírt rendelet alkotási kötelezettség teljesítése teszi szükségessé. II. A rendelet társadalmi, gazdasági és költségvetési hatásai: A rendeletben szabályozott, az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatások elsősorban a településen tevékenykedő civil szervezetek, illetve itt lakó állampolgárok számára kedvező. Az önkormányzati rendelet szabályozza, hogy az érintettek az önkormányzat költségvetéséből milyen módon, formában kaphatnak pénzbeli támogatást meghatározott, tevékenységüket segítő, illetve azzal összefüggő célra. Az államháztartáson kívüli forrás átadása és átvétele önkormányzati rendeletben szabályozott módon történhet. A pénzeszköz átadás-átvétel a támogatott szerv gazdálkodását, illetve tevékenységét segíti. Az államháztartáson kívülre történő pénzeszköz átadás, illetve államháztartáson kívülről érkező pénzeszköz átvétel minden esetben érinti az önkormányzat költségvetését. III. A rendelet környezeti, és egészségi hatásai: A rendelet környezeti és egészségi hatással nem jár. IV. A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A személyi, szervezeti feltételek rendelkezésre állnak. V. A rendelet adminisztratív terheit befolyásoló hatásai: A rendelet az adminisztratív terheken nem változtat. VI. A jogalkotás elmaradásának várható következményei: A jogszabály megalkotásának elmaradása hiányos szabályozást eredményez, amennyiben az önkormányzat jogalkotási kötelezettségének nem tesz eleget, törvényességi észrevétel várható, a rendelet megalkotására való kötelezéssel. Oldal: 9 / 9
ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő: Török István jegyző Készítette: dr. Molnár György aljegyző Ikt.szám: 220 /2014. Mellékletek száma: nincs Az előterjesztés jogszerű: Tiszavárkony Község Képviselő-testületének 2014. március 6-i rendkívüli, nyílt ülésére a 2014. évre vonatkozó összesített közbeszerzési terv és a 2013. évi éves statisztikai összegezés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. (a továbbiakban: Kbt.) 33. (1) bekezdése előírja a személyi hatálya alá tartozó ajánlatkérők számára, hogy a költségvetési év elején, legkésőbb március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) kötelesek készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseikről. A közbeszerzési tervet az ajánlatkérőnek legalább öt évig meg kell őriznie. A közbeszerzési terv nyilvános. Tiszavárkony Község Önkormányzatának, mint ajánlatkérőnek is kötelező minden évben a Kbt. szerint, képviselő-testületi határozattal elfogadott, közbeszerzési tervet készíteni. A Kbt. 33. (3) bekezdése értelmében a közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét, továbbá tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathatja az önkormányzat. Tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a 2014-es évben a nemzeti közbeszerzési értékhatárok az alábbiak szerint kerültek meghatározásra: a) árubeszerzés esetében: 8 millió forint, b) építési beruházás esetében: 15 millió forint, c) építési koncesszió esetében: 100 millió forint, d) szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint, e) szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint. A 2014. évben nem várható olyan beruházás, beszerzés, vagy szolgáltatás, amelynek általános forgalmi adó nélkül számított összege a közbeszerzési értékhatárokat elérné. A Kbt. 31. (1) bekezdés f) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban közzétenni a külön jogszabályban meghatározott éves statisztikai összegezést a Közbeszerzési Hatóságnak való megküldéssel egyidejűleg. Tájékoztatom továbbá a Tisztelt Képviselő-testületet arról, hogy a Közbeszerzési Hatóság Elnöke 2013. szeptember 25-én a Közbeszerzési Értesítő 2013. évi. 113. számában felhívja a figyelmet arra, hogy az Oldal: 1 / 15
ajánlatkérők a saját vagy fenntartójuk honlapján, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság honlapján, a Közbeszerzési Adatbázisban kötelesek közzétenni a következő, Kbt. 31. (1) bekezdés a) - f) pontjai szerinti adatokat, dokumentumokat: - közbeszerzési terv és módosításai; - in-house megállapodások; - az előzetes vitarendezési kérelem Kbt. 79. (2) bekezdése szerinti adatai; - közbeszerzési szerződések; - a közbeszerzési szerződés teljesítésére vonatkozó Kbt. 31. (1) bekezdés e) pont szerinti adatok; - éves statisztikai összegezés. A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 36. (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő az éves beszerzéseiről e rendeletben meghatározott minta szerint éves statisztikai összegezést köteles készíteni, amelyet legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell megküldenie a Hatóságnak. A 36. (3) bekezdés szerint, ha az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejártáig nem küldi meg az éves statisztikai összegezést, a Hatóság elnöke felhívja az ajánlatkérőt az összegezés harminc napon belüli megküldésére, és egyben figyelmezteti, hogy ha az összegezést nem küldi meg, a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását fogja kezdeményezni. A 36. (4) bekezdése kimondja, hogy az éves statisztikai összegezés mintáját a Kbt. 6. (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti ajánlatkérők vonatkozásában - kivéve a Kbt. XIV. Fejezete szerint eljáró ajánlatkérőket - a 11. melléklet tartalmazza. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a közbeszerzési terv és az éves statisztikai összegezés jóváhagyásáról szóló határozati javaslatokat elfogadni szíveskedjen. Tiszavárkony, 2014. február 28. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 2 / 15
H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T Tiszavárkony Község Képviselő-testületének./2014. (III. 06.) önkormányzati határozata Tiszavárkony Község Önkormányzatának 2014. évi éves összesített közbeszerzési tervének módosítása Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 33. (1) bekezdése alapján az alábbi határozatot hozza: Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2014. évi éves összesített közbeszerzési tervét a 1. melléklet szerint elfogadja. Határidő: 2014. március 31. Felelős: jegyző A végrehajtásban közreműködik: aljegyző Értesülnek: képviselő-testület tagjai, helyben tisztségviselők Tiszavárkony, 2014. március 06. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 3 / 15
.. /2014. (III. 06.) számú határozat 1. melléklete A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés II. Építési beruházás belterületi csapadékvíz rendezés III. Szolgáltatásmegrendelés IV. Építési koncesszió V. Szolgáltatási koncesszió CPV kód Irányadó eljárásrend Tiszavárkony Község Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve Tervezett eljárási típus Időbeli ütemezés az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama Sor kerül-e vagy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben előzetes összesített tájékoztató közzétételére? ----- ----- ----- ----- ----- ----- 45232452-5 45233251-3 nemzeti eljárásrend Kbt. 122. (7) bek. a) alpont (hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás) 2014.03.31. 13 hónap nem ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- ----- Oldal: 4 / 15
HATÁROZATI JAVASLAT Tiszavárkony Község Képviselő-testületének /2014. (III. 06.) önkormányzati határozata Tiszavárkony Község Önkormányzata 2013. évi közbeszerzéseinek éves statisztikai összegezéséről Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdés f) pontja és a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 36. (1) bekezdése alapján az alábbi döntést hozza: Tiszavárkony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi közbeszerzéseinek éves statisztikai összegezését a 2. melléklet szerint elfogadja. Határidő: 2014. május 31. Felelős: jegyző A végrehajtásban közreműködik: aljegyző Értesülnek: képviselő-testület tagjai, helyben tisztségviselők Közbeszerzési Hatóság Tiszavárkony, 2014. március 06. Mészáros Zoltán polgármester Oldal: 5 / 15
/2014. (III. 06.) számú határozat 2. melléklete 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Tiszavárkony Község Önkormányzata 2013. évi statisztikai összegezése STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe Hivatalos név: Tiszavárkony Község Önkormányzat Postai cím: Endre király út 37. Város/Község: Tiszavárkony Kapcsolattartási pont(ok): Postai irányítószám: 5092 Ország: Magyarország Telefon: +36 (56) 436-036 Címzett: Deák Sándorné E-mail: Fax: +36 (56) 436-036 phtv@t-online.hu Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.tiszavarkony.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közjogi szervezet Regionális/helyi szintű X Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Egyéb II. szakasz: az ajánlatkérő közbeszerzéseire vonatkozó általános adatok II.1) Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. XII.-XIII. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni) Száma: 0 Érték: - II.2) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. Harmadik része) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni) Oldal: 6 / 15
Száma: 1 Értéke: 160.000.000,- Ft III. szakasz: az ajánlatkérő közbeszerzéseire vonatkozó Részletes adatok III.1) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)-IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni) III.1.1) Árubeszerzés III.1.1.1) Eljárás típusa Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) nyílt hirdetmény nélküli (száma) meghívásos tárgyalásos (értéke) gyorsított meghívásos hirdetmény gyorsított tárgyalásos keretmegállapodásos közzétételével induló versenypárbeszéd tárgyalásos ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos (száma) (értéke) ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.1.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) Oldal: 7 / 15
(értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.2) Építési beruházás III.1.2.1) Eljárás típusa Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) nyílt hirdetmény nélküli (száma) meghívásos tárgyalásos (értéke) gyorsított meghívásos hirdetmény gyorsított tárgyalásos keretmegállapodásos közzétételével induló versenypárbeszéd tárgyalásos ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos (száma) (értéke) ---------------(E részből az egyeseljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: (száma) Oldal: 8 / 15
(értéke) III.1.2.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.3) Építési koncesszió III.1.3.1) Eljárás típusa Uniós eljárásrend (Kbt. XIII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) nyílt meghívásos hirdetmény hirdetmény nélküli (száma) tárgyalásos (értéke) közzétételével induló keretmegállapodásos versenypárbeszéd tárgyalásos ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos (száma) (értéke) ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben: (száma) Oldal: 9 / 15
(értéke) III.1.3.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.4) Szolgáltatás megrendelés III.1.4.1) Eljárás típusa Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) nyílt meghívásos gyorsított meghívásos hirdetmény gyorsított tárgyalásos keretmegállapodásos versenypárbeszéd tervpályázat a Kbt. 19. (3) bekezdése alapján közbeszerzési eljárás (száma) (értéke) közzétételével induló tárgyalásos hirdetmény nélküli tárgyalásos nélkül megkötött szerződés ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében (száma) (értéke) Oldal: 10 / 15
hirdetmény nélküli tárgyalásos Tervpályázati eljárás ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.4.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) - (CPV kód, főtárgy szerint) (száma) (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)------------------------------- Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.1.5) Szolgáltatási koncesszió III.1.5.1) Eljárás típusa Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg) X A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos 1 (száma) 160.000.000,- Ft (értéke) ---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------- Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben: 1 (száma) 160.000.000,- Ft (értéke) III.1.5.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) 90511000-2 (CPV kód, főtárgy szerint) 1 (száma) 160.000.000,- Ft (értéke) ----------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor Oldal: 11 / 15
használandó)------------------------------- Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben: 160.000.000,- Ft (értéke) 001 (száma) III.2 A tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni) III.2.1) Árubeszerzés Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) 89. (2) 94. (2) 94. (4) 94. (4) (száma) a) b) a) d) 89. (2) 94. (2) 94. (4) (értéke) b) c) b) 94. (2) 94. (2) 94. (4) c) a) d) ----------------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------------- minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg) Összes tárgyalásos árubeszerzés az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) 89. (2) 94. (2) 94. (4) 94. (4) (száma) a) b) a) d) (értéke) 89. (2) 94. (2) 94. (4) 123. b) c) b) 94. (2) 94. (2) 94. (4) c) a) d) ----------------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------------- minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg) Összes tárgyalásos árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: (száma) (értéke) III.2.2) Építési beruházás/építési koncesszió Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) 89. (2) 94. (2) 94. (3) (száma) a) b) b) 89. (2) 94. (2) 111. (3) (értéke) b) c) 89. (2) 94. (2) c) d) 94. (2) 94. (3) a) a) ----------------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------------- minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg) Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az uniós eljárásrendben: (száma) (értéke) Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) Oldal: 12 / 15