HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN



Hasonló dokumentumok
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK FEJÉR MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

58/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Az almatermesztés időjárási

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Kimutatás. a augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK. című kiemelt projekt

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Tájékoztató. A képzés célja:

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség

34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár

Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla Január 18.

Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Tájékoztató. A képzés célja:

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

13/2000. (VI. 26.) KöM rendelet

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

Miniszteri Közlemény

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

2025/2006. (II. 24.) Korm. határozat. a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó ingatlanok helyi önkormányzatok részére történő átadásáról

DIGITÁLIS FÖLDHIVATAL

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

I. rész: Azonosító és címadatok

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM SESZTÁK MIKLÓ S. m nrnszte r. Érkezett : 2015 NOV 19,

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

Központi beruházások projekt adatai

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

I. rész: Azonosító adatok

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

Az ápolási díj rendszere

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Tűzvizsgálati eljárások tapasztalatai

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

helye az igazgatási rendszerben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Szabálysértési előkészítő eljárások január szeptember 30. közötti időszak statisztikai kimutatása

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Oktatási és Kulturális Minisztérium

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében

Tervezet a közigazgatási egyeztetésre

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

A gyermek- és ifjúsághigiénés hálózat tevékenysége a évben

2015. évi LXXV. törvény

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

Átírás:

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN Bank László Pécs, 2013. november 26.

VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi körzet: Természetvédelmi terület: HELYI JELENTŐSÉGŰEK: 10 db 39 db 168 db 1195 db 2

VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK KITERJEDÉSE MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: 10 = 483 078 ha Tájvédelmi körzet: 39 = 336 875 ha Természetvédelmi terület: 168 = 30 701 ha HELYI JELENTŐSÉGŰEK: 1195 = 46 313 ha 3

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON BARANYA 66 db FEJÉR 44 db GYŐR MOSON-SOPRON 51 db KOMÁROM-ESZTERGOM 90 db SOMOGY 91 db TOLNA 39 db VAS 61 db VESZPRÉM 50 db ZALA 79 db 4

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK A DUNÁTÓL KELETRE BÁCS-KISKUN 51 db BÉKÉS 94 db CSONGRÁD 28 db JÁSZ NAGYKUN-SZOLNOK 32 db HAJDÚ-BIHAR 45 db SZABOLCS SZATMÁR-BEREG 25 db BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN 51 db HEVES 47 db NÓGRÁD 41 db 5

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK A KÖZPONTI RÉGIÓBAN PEST MEGYE 180 db BUDAPEST 30 db MAGYARORSZÁGON ÖSSZESEN: 1195 db 6

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK MAGYARORSZÁGON 2013 évi állapot szerint 51 41 51 25 61 50 90 44 30 180 47 32 45 79 91 39 51 28 94 66 ÖSSZESEN: 1195 db

ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰ VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN Duna-Dráva Nemzeti Park Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet Nyugat-MecsekTájvédelmi Körzet Zselici Tájvédelmi Körzet Természetvédelmi területek: 8 db 8

BARANYA MEGYE HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEI TELEPÜLÉSEK SZÁMA: 301 VÉDETT TERÜLETTEL RENDELKEZŐK: 33 MEGYE TERÜLETE: 443 157 HA ÖSSZES ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰ VÉDETT TERÜLET: 34 461 HA ÖSSZES HELYI VÉDETT TERÜLET: 2284 HA

BARANYA MEGYE HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEI 1 hektárnál kisebb terület: 8 db 1-10 hektár közötti: 29 db 10-100 hektár közötti: 25 db 100 hektár feletti: 4 db

BARANYA MEGYE HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEI Kastélypark: 12 db Közpark: 13 db Növénygyűjtemény: 2 db Füves terület: 14 db Vizes terület: 8 db Erdő: 10 db Egyéb: 7 db Összesen: 66 db 11

A VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁS MENETE 1. A helyi jelentőségű természetvédelmi területek védetté nyilvánításáról a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény rendelkezik. Védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. Helyi jelentőségű terület esetén rendeletben a települési önkormányzat nyilvánít védetté. A helyi védetté nyilvánítást előkészítő települési önkormányzati jegyzőnek a terület védetté nyilvánításának indokoltságát alátámasztó iratok megküldése mellett meg kell keresnie az nemzeti park igazgatóságot, hogy kívánja-e a terület országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítását. A rendeletnek tartalmaznia kell a terület jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, a földrészletek helyrajzi számait, természetvédelmi kezelési tervet.

A VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁS MENETE 2. A helyi védetté nyilvánítás esetén a települési önkormányzat jegyzője a védetté nyilvánító önkormányzati rendeletet - nyilvántartási célból - hivatalból megküldi az érintett területen működő nemzeti park igazgatóságnak. Az igazgatóság - a miniszter állásfoglalása alapján - nyilatkozatát 60 napon belül megadja. Ha a terület országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánítása indokolt, a védetté nyilvánítás előkészítését az igazgatóság folytatja le. Terület védetté nyilvánításának tényét a Földhivatalhoz be kell jelenteni, az ingatlan-nyilvántartásba fel kell jegyeztetni

Kastélyparkok 12 db Helesfai szociális otthon parkja 14.5780 ha 14

Csertői kastélypark 5.6141 ha

Magyarteleki kastélypark 3.7910 ha

Sellyei kastélypark 7.3707 ha

Közparkok 13 db Pécs, Szent István tér-barbakán-várfalsétányok 7.3014 ha

Pécs, Tettye-Havihegy 10.2171 ha 23 védett növény

Pécs, Balokány-liget 1.6736 ha

Pécs, Siklósi úti temető 50.3522 ha

Bodai védett terület 1.1768 ha

Kistapolca, Langyosvízű forrás környéke 1.3927 ha

Szászvár, Kiss György park 0.4096 ha

Szászvár, Május 1. tér 0.4280 ha

Szigetvár, Vár környéke 27.0227 ha

Növénygyűjtemény 2 db PTE Botanikus kertje 6.5797 ha

Pécs, Berghauer-gyűjtemény 0.6746 ha

Füves területek 14 db Drávafoki gyepek 167.9894 ha

Patapoklosi fás legelő 44.9395 ha

Tótszentgyörgyi fás legelő 23.0524 ha

Szőkédi akácfás legelő 20.3748 ha

Pécs, Kálvária-domb 1.4989 ha

12 védett növény

Kovácsszénája, Kőpart-alja és Knipl-malom 4.1802 ha

Vizes terület 8 db Drávafok, Nákói mocsár 50.9247 ha

Komló, Sikondai tavak 8.5804 ha

Orfű, Herman Ottó-tó 73.41 ha

Kárász, Völgységi-patak 1.8833 ha

Erdők 8 db Almamelléki ősbükkös 9.5 ha

Kárászi erdők 27.9756 ha

Komló, Csermaaljai erdő 13.1210 ha

Pécs, Városi parkerdő 42.4229 ha Mandulás

Pécs, Városi parkerdő Régi vidámpark

Egyéb területek: 7 db Cserkút, Nádas 4.43 ha

Ibafa, Gyűrűfű 655.6290 ha (1086.3700 ha)

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!