195 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 26-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint. tisztelettel köszöntötte a megjelent képviselőket, meghívott vendégeket, érdeklődőket. Megállapította, hogy a képviselő testületi ülés határozatképes, mivel 7 fő képviselőből 5 fő jelent meg, így az ülést megnyitotta. Elmondta, az ülésen részt vesz Zsidei Andrásné képviselő, aki a megüresedett képviselői helyre szerzett mandátumot. Az ülésen az eskütétele után szavazhat. Az elmondottakat a képviselő-testület tagjai tudomásul vették. Ezek után megkérdezte a képviselő-testület tagjait, hogy a lakosság megjelent képviselőinek a bizottság tagjai hozzászólási jogot biztosítanak-e? A képviselő-testület tagjai a lakosság megjelent képviselőinek 5 igen szavazattal hozzászólási jogot biztosítottak. a meghívóban kiküldött, alábbi napirendi pontok elfogadását javasolta az alábbi módosító javaslattal: javasolta, hogy kettő új napirend kerüljön felvételre a kiküldött napirendek közé, Előterjesztés az artézi kút szobra helyreállítása kapcsán pénzeszköz átadására, valamint Előterjesztés területi védőnői pályázat kiírásáról, melynek előterjesztője mindkét napirendnél. megkérdezte a képviselő-testület tagjait, hogy a napirendekre tett módosító javaslatait elfogadják-e? A képviselő-testület tagjai a által a napirendekre tett módosító javaslatokat 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták. Ezek után az alábbi napirendi pontok elfogadását javasolta: 1. Tájékoztató képviselői megbízás lemondásáról. Előterjesztő: 2. A községi önkormányzat képviselő-testületének megválasztott képviselő lemondás miatt megüresedett képviselő hely betöltésére. Előterjesztő: Helyi Választási Bizottság Elnöke 3. Zsidei Andrásné 5122 Jászdózsa, Szent István utca 2. szám alatti lakos eskütétele.
196 Előterjesztő: 4. Előterjesztés Pénzügyi Bizottság tagjainak kiegészítésére. Előterjesztő: 5. Előterjesztés önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatára rendelet módosítására. Előterjesztő: 6. A Jászsági Közoktatási Intézmény helyi általános iskolai tagintézményének a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázaton történő részvételének jóváhagyásáról. Előterjesztő: 7. Előterjesztés közbeszerzési szabályzat elfogadására. Előterjesztő: 8. Előterjesztés a település belterületén talált kóbor ebek befogására történő szolgáltatási szerződés megkötésére. Előterjesztő: 9. Előterjesztés az artézi kút szobra helyreállítása kapcsán pénzeszköz átadására. Előterjesztő: (új napirend) 10. Előterjesztés területi védőnői pályázat kiírásáról. Előterjesztő: (új napirend) Megkérdezte a képviselő-testület tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, a napirendek megtárgyalását a képviselő-testület tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták. Ezek után az 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./ Napirendi pont: Tájékoztató képviselői megbízás lemondásáról. az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel.
197 Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete vegye tudomásul a képviselői megbízás lemondásáról szóló i előterjesztést. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 94/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Bollók Etelka 5122 Jászdózsa, Deák F. u. 49. szám alatti lakos képviselői megbízás lemondásának tudomásul vétele. Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bollók Etelka 5122 Jászdózsa, Deák F. u. 49. szám alatti lakos képviselői megbízásának lemondásáról szóló i tájékoztatót tudomásul vette. Erről értesülnek: 1.) 2.) Bollók Etelka, Jászdózsa, Deák F. u. 49. 3.) Képviselő-testület tagjai 4.) Irattár Ezek után a 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./ Napirendi pont: A községi önkormányzat képviselő-testületének megválasztott képviselő lemondás miatt megüresedett képviselő hely betöltésére. Helyi Választási Bizottság elnöke megkérte a jelenlévő Darázsné Bugyi Rozáliát, a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettesét, hogy Gyenes Margit elnök helyett az előterjesztést tegye meg. Darázsné Bugyi Rozáli szó szerint felolvasta a Helyi Választási Bizottság előterjesztését. ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta.
198 Mivel a napirenddel kapcsolatban vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy az új képviselőnek kerüljön átadásra a megbízó levél. Darázsné Bugyi Rozália átadta Zsidei Andrásnénak a megbízó levelét. Munkájához sok sikert kívánt. Ezek után a 3.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 3./ Napirendi pont: Zsidei Andrásné 5122 Jászdózsa, Szent István utca 2. szám alatti lakos eskütétele. felkérte a jelenlévőket, hogy álljanak fel. Ezek után az eskütételre került sor. megkérte Zsidei Andrásné képviselőt, hogy az eskü szövegét a felolvasás után hangosan ismételje meg. Az eskütétel után az esküokmány aláírására került sor. (Az esküokmány a jegyzőkönyv melléklete. ezek után a képviselő-testület és a saját maga nevében is jó munkát kívánt a megválasztott képviselőnek. Ezek után megállapította, hogy a képviselő-testület mai ülésén a szavazások során a képviselő-testület 6 szavazattal vesz részt. Ezek után a 4.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 4./ Napirendi pont: Előterjesztés Pénzügyi Bizottság tagjainak kiegészítésére. az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. Elmondta, hogy az írásos anyagban a javasolt személyek nem kerültek megnevezésre, jelen ülésen tesz javaslatot a bizottság tagjainak kiegészítésére, valamint a bizottság elnökének személyére. A bizottság tagjai közé javasolta Zsidei Andrásné Jászdózsa, Szent István u. 2. sz. alatti lakost, aki a Helyi Választási Bizottság döntése értelmében a megüresedett képviselő helyére szerzett mandátumot. Elmondta, az új képviselő a mai napon a képviselő-testület soron kívüli ülésén tette le esküjét. A bizottság elnökének Orosz István képviselőt javasolta, aki jelenleg is a Pénzügyi Bizottság tagja. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság
199 állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel. Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban más javaslat, vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, először: hogy Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselőtestülete a Pénzügyi Bizottságba választja Zsidei Andrásné (5122 Jászdózsa, Szent István u. 2. szám) alatti lakost. A szavazás előtt Zsidei Andrásné személyes érintettségét bejelentette. A képviselő-testület tagjai a személyes érintettségről szóló bejelentést tudomásul vették, és nem kezdeményezték Zsidei Andrásné szavazásból történő kizárását. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 95/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Pénzügyi Bizottság tagjainak kiegészítéséről. 1.) Jászdózsa község Önkormányzat képviselő-testülete döntött abban, hogy a Pénzügyi Bizottságba választja Zsidei Andrásné (5122 Jászdózsa, Szent István u. 2. szám) alatti lakost. 2.) A képviselő-testület megbízza Szabó Benedekné jegyzőt, hogy a döntést vezesse át a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 13/2011.(XII.15.) önkormányzati rendeleten. Határidő: 2012. július 31. Felelős: Szabó Benedekné jegyző Erről értesülnek: 1.) 2.) Szabó Benedekné jegyző 3.) Önkormányzati képviselők 4.) Zsidei Andrásné Helyben 5.) Pénzügy 6.) Irattár
200 Ezek után javasolta, másodszor: hogy Jászdózsa Község Önkormányzat a Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság elnökének választja Orosz István (5122 Jászdózsa, Bozóky János u. 20/A. szám) alatti lakost. A szavazás előtt Orosz István személyes érintettségét bejelentette. A képviselő-testület tagjai a személyes érintettségről szóló bejelentést tudomásul vették, és nem kezdeményezték Orosz István szavazásból történő kizárását. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 96/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Pénzügyi Bizottság elnökének megválasztásáról. 1.) Jászdózsa község Önkormányzat képviselő-testülete döntött abban, hogy a Pénzügyi Bizottság elnökének választja Orosz István (5122 Jászdózsa, Bozóky János u. 20/A. szám) alatti lakost. 2.) A képviselő-testület megbízza Szabó Benedekné jegyzőt, hogy a döntést vezesse át a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 13/2011.(XII.15.) önkormányzati rendeleten. Határidő: 2012. július 31. Felelős: Szabó Benedekné jegyző Erről értesülnek: 1.) 2.) Szabó Benedekné jegyző 3.) Önkormányzati képviselők 4.) Orosz István Helyben 5.) Pénzügy 6.) Irattár Ezek után az 5.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 5./ Napirendi pont: Előterjesztés önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatára rendelet módosítására.
201 az írásos előterjesztést szóban nem kívánta kiegészíteni. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel. Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Szabó Benedekné jegyző elmondta, hogy az előző napirendeknél elfogadott határozatok alapján kell az SZMSZ 1. és 2. sz. függelékét módosítani. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatára rendelet módosítására szóló előterjesztést fogadja el, és a rendeletet alkossák meg. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadták, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkották. JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2012.(VII.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 13/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról. Ezek után levezető elnök a 6.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 6./ Napirendi pont: A Jászsági Közoktatási Intézmény helyi általános iskolai tagintézményének a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázaton történő részvételének jóváhagyásáról. az írásos előterjesztést nem kívánta kiegészíteni. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel. Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.)
202 ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Orosz István röviden szólt a Jászsági Közoktatási Intézmény által az elmúlt időszakban beadott pályázatokról, a pályázatokhoz kapcsolódó előfinanszírozás előnyeiről. Elmondta, a jelenlegi pályázat 2 éves konstrukció, így a 2014. év vége lehet az előfinanszírozáshoz szükséges időszak. Ismertette a pályázathoz szükséges számadatokat. Az önkormányzatok szerepvállalása a pályázatoknál azért is szükséges, mivel sem a társulás, sem a JKI nem tudja a kormányzat jövőbeni elképzeléseit velük kapcsolatban. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete a Jászsági Közoktatási Intézmény helyi általános iskolai tagintézményének a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázaton történő részvételének jóváhagyásáról szóló előterjesztést fogadja el. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 97/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászsági Közoktatási Intézmény helyi általános iskolai tagintézményének a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázaton történő részvételének jóváhagyásáról. 1. Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai a pályázati felhívás és útmutató ismeretében - elfogadják, hogy a Jászsági Közoktatási Intézmény által a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú benyújtandó pályázatában Jászdózsa Község általános iskolai tagintézménye is részt vegyen. 2. A pályázat keretén belül a Jászsági Közoktatási Intézmény Jászdózsa Község közigazgatási területén lévő Jászdózsa, Széchenyi út 9. szám alatti általános iskolai oktatás feladatellátását biztosító tagintézménye vonatkozásában a képviselő-testület jelen nyilatkozatával vállalja, hogy megfelel a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet 80. -ban foglalt rendelkezéseinek, azaz a projekt befejezésétől számított 5 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 57. cikk (1) bekezdésében foglaltaknak. Vállalja továbbá - a projekt befejezését követően legalább 5 évig -, hogy: - a támogatott projekt keretében a köznevelési intézmények nevelési-oktatási munkáját kiegészítő és támogató egészségügyi, szociális, sport, kulturális és civil szervezetekkel való együttműködését és annak gyakorlati megvalósulását támogató hálózatot a fenntartási időszak végéig működteti,
203 - a pályázat keretében megvalósult nevelési-oktatási tevékenységeket a fenntartási időszak végéig szerepelteti a nevelési programjában és megvalósításukról gondoskodik. A projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten kell nyilvántartani, és legalább 2020. december 31-ig meg kell őrizni. 3. Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai elfogadják, hogy a Jászsági Közoktatási Intézmény által benyújtandó a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázat nyertessége esetén a projekt megvalósításához szükséges előfinanszírozást, valamint a projekt megvalósítása során esetlegesen felmerülő, a pályázat sikeres megvalósításához kapcsolódó, de a pályázatban nem elszámolható költség településre eső részét Jászdózsa Község Önkormányzatának költségvetése terhére biztosítja. 4. A Képviselő-testület jelen határozat alapján kijelenti, hogy a 368/2011. Kormányrendelet 83. (1)-(3) bekezdése szerinti esetekben a támogató által megállapított jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait a pályázat Jászdózsa község érintett tagintézményére eső arányban a fenti rendeletben foglaltak szerint visszafizeti. 5. A képviselő-testület felhatalmazza t, hogy a pályázatok benyújtásához szükséges nyilatkozatokat megtegye és aláírja. 6. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai kijelentik, hogy a Jászsági Közoktatási Intézmény által benyújtandó a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Innovatív iskolák fejlesztése című, TÁMOP- 3.1.4-12/2. kódszámú pályázat nyertessége esetén, a projekt menedzsment teljes körűen felelős a támogatási összeg előírás szerinti felhasználásáért. Határidő: 2012. július 31. Felelős: Erről értesülnek:
204 1.) 2.) Önkormányzati képviselők 3.) Orosz István JKI főigazgatója Jászberény 4.) Jászsági Többcélú Társulás Jászberény 5.) Vajda Anna Mária tagintézmény vezető Helyben 6.) Pénzügy 7.) Irattár Ezek után a 7.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 7./ Napirendi pont: Előterjesztés közbeszerzési szabályzat elfogadására. az írásos előterjesztést szóban nem kívánta kiegészíteni. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel. Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete az előterjesztés mellékletét képező közbeszerzési szabályzatot fogadja el, melynek a rendelkezéseit az ezt követően induló és a KEOP-7.1.0./11-2011-0048 azonosító számú "Ivóvízminőségjavító beruházás Jászdózsa településen" tárgyú projekt keretén belül megvalósítani kívánt közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 98/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Közbeszerzési szabályzat elfogadásáról. Jászdózsa község Önkormányzat Képviselő-testülete az e határozat mellékletét képező közbeszerzési szabályzatot elfogadja, melynek a rendelkezéseit az ezt követően induló és a KEOP-7.1.0./11-2011-0048 azonosító számú "Ivóvízminőségjavító beruházás Jászdózsa településen" tárgyú projekt keretén belül
205 megvalósítani kívánt közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni. Erről értesülnek: 1.) 2.) Szabó Benedekné jegyző 3.) Önkormányzati képviselők Helyben 4.) Irattár Ezek után a 8.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 8./ Napirendi pont: Előterjesztés a település belterületén talált kóbor ebek befogására történő szolgáltatási szerződés megkötésére. az írásos előterjesztést szóban nem kívánta kiegészíteni. Elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta a napirendet. Felkérte Orosz István képviselőt, a Pénzügyi Bizottság ülésének levezető elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban ismertesse a képviselő-testülettel. Orosz István a napirenddel kapcsolatban ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását (A Pénzügyi Bizottság állásfoglalásai a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Gyenes László al elmondta, a Pénzügyi Bizottsági ülésen is kifejtette azon örömét, hogy ez a kérdés végre megoldottá válik, hiszen mindenki előtt ismeretes, mennyit vesződött az önkormányzat hónapok, sőt évek óta a kóbor kutyákkal. Megköszönte a Jegyző Asszonynak, hogy megoldást talált erre a problémára. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot fogadja el, valamint bízzák meg t a szerződés aláírására. 99/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsa belterületén talált kóbor ebek befogadására és tárolására szolgáltatási szerződés megkötésére. A Képviselő-testület döntött abban, hogy a kóbor ebek befogására a határozat mellékletét képező szolgáltatási szerződést megköti a Jászsági Független Kulturális Alapítvánnyal. Egyben meghatalmazza t a
206 szolgáltatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: A határozatról értesülnek: 1.) 2.) Molnár Lívia Jászberény 3.) Pénzügy Jászdózsa 4.) Önkormányzati képviselők 5.) Irattár Ezek után a 9.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 9./ Napirendi pont: Előterjesztés az artézi kút szobra helyreállítása kapcsán pénzeszköz átadására. az írásos előterjesztést szóban az alábbiakkal egészítette ki. Elmondta, felvette a kapcsolatot Varga Gábor szobrásszal, aki az eredeti szobrot állította helyre (az időjárás viszontagságait viszont nem bírja és így nem kerülhetett vissza az eredeti helyére). Az eredeti helyre történő szobor megalkotásától Varga Gábor Úr szobrász nem zárkózik el. Elmondta, hogy a Jászdózsa Községért Közalapítványhoz tudomása szerint erre a célra már ötszázezer forint érkezett, ha az egymillió forintot az önkormányzat átadja az alapítványnak, már az egymillió-ötszázezer forint induló alap lehet a tárgyalásokhoz, és jobban adakoznak a település lakói is, ha tudják, hogy erre a célra már ennyi pénz összegyűlt. Az alapítvány kuratóriumi ülésén tárgyalta ezt a témát, és nem zárkóznak el az elől, hogy ebben a dologban segítségére legyenek a községnek. Elmondta, a jövő évi Falunap alkalmával képzeli el az új szobor felavatását. ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. A napirenddel kapcsolatban kérdést tett fel Kovács József a Pénzügyi Bizottság tagja. A feltett kérdésre válaszolt meg. A kérdést feltevő a választ elfogadta. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy a Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Gyurkóné Bollók Dorottya (5122 Jászdózsa, Budai u. 6. sz.) alatti lakos által 2012. 07. 18. napján befizetett 1.000.000,- Ft, azaz: egymillió forint kártérítési összeget adja át a Jászdózsa Községért Közalapítványnak. Az átadott pénzösszeg kizárólag az Artézi kút szobrának helyreállítására fordítható. A kártérítési összeg felhasználásáról Jászdózsa Község Önkormányzata és a Jászdózsa Községért Közalapítvány kössön külön megállapodást, melynek aláírására a Képviselő-
207 testület hatalmazza fel t. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 100/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Az artézi kút szobor helyreállítása kapcsán pénzeszköz átadására. Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy a Gyurkóné Bollók Dorottya (5122 Jászdózsa, Budai u. 6. sz.) alatti lakos által 2012. 07. 18. napján befizetett 1.000.000,- Ft, azaz: egymillió forint kártérítési összeget átadja a Jászdózsa Községért Közalapítványnak. Az átadott pénzösszeg kizárólag az Artézi kút eredeti szobra másolatának elkészíttetésére fordítható. A kártérítési összeg felhasználásáról Jászdózsa Község Önkormányzata és a Jászdózsa Községért Közalapítvány külön megállapodást köt. A megállapodás aláírására a Képviselő-testület meghatalmazza t. Erről értesülnek: 1.) 2.) Jászdózsa Községért Közalapítvány kuratóriuma 3.) Önkormányzati képviselők 4.) Pénzügy 5.) Irattár Ezek után a 10.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 10./ Napirendi pont: Előterjesztés területi védőnői pályázat kiírásáról. az írásos előterjesztést nem kívánta kiegészíteni. ezek után megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Szabó Benedekné jegyző elmondta, az előző ülésen hozott képviselő-testületi határozat
208 alapján a védőnői állás meghirdetésre került. A tegnapi napon járt le a pályázatok beérkezési határideje, de egyetlen pályázó sem jelentkezett az állás kapcsán. Javasolta újra meghirdetni az állást, és a következő soron ülésen dönteni az esetlegesen beérkező pályázat(ok) elbírálásáról. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István javasolta, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselőtestülete az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot fogadja el. A határozati javaslatot a képviselő-testület tagjai 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 101/2012.(VII.26.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Területi védőnői pályázat kiírásáról. Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete döntött abban, hogy pályázatot ír ki a védőnői szolgálat biztosítására területi védőnői feladatok ellátására a határozat mellékletét képező feltételekkel, melyet a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ honlapján kell megjelentetni. Határidő: azonnal Felelős: Erről értesülnek: 4.) 5.) Szabó Benedekné jegyző 6.) Önkormányzati képviselők 4.) Irattár Mivel a Képviselő-testület soron kívüli ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, megköszönte a részvételt és az ülést 18.00 órakor bezárta. Kmf. Szabó Benedekné jegyző