A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása.

Hasonló dokumentumok
I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe

Vonatkozó HPME azonosítója. Vállalkozási alapú fejlesztés

Vállalkozási alapú fejlesztés

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás

I. Fogalom magyarázat

136/2008 FVM rendelet kivonat,

Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása.

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GOP /B

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen forint.

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés

3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen forint.

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

Célterület adatlap. Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés támogatása / b09

Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa

Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó

I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése

Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-Dunántúli Operatív Program

1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, címe:

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók.

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

I. Fogalom magyarázat

2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg

D1 Közösségi célú fejlesztés. Életminőség/diverzifikáció

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE módosításokkal egységes szerkezetben

Széchenyi2020 Pályázati aktualitások

Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése

I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi üzleti terve

Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása

DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A )

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek


Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP (Kivonat) 1

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó 60 65

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

a CDN szolgáltatók mögötti tiltott tartalmak szűrését, nyomkövetését és tiltását megvalósító rendszer fejlesztése (előzetes tájékoztató korrigendum)

Igénylés: FMKIK -Gazdaság Háza. Csoportos tanácsadás szeptembert l csütörtökönként 14,00 15,30h, szíveskedjen figyelni honlapunkat

D2 Közösségi célú fejlesztés

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2009. (I. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával

Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja

szerződéses partner szerződés típusa szerződés tárgya: szerződés értéke (Ft+Áfa) szerződés dátuma, szerződés időszaka:

Közhasznúsági jelentés 2007

2015. június 26-i rendes ülésére

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Feladat megnevezése HIVATAL MŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA. Eredeti előirányzat. Teljesítés Módosított előirányzat

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 04-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP kódszámú) felhívás

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP

Átírás:

Támogatás vehető igénybe: A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása. Célterület azonosító: 1 013 739 HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil polgárőr szervezetek fejlesztése I. Fogalom magyarázat Polgárőr és vagyon védelmi szervezetek: a településeken működő, önszerveződés útján létrejött jogi személyiségű, a helyi lakosság és a helyi intézmények, vállalkozások vagyonvédelmét és biztonságát óvó civil szervezetek. II. Támogatás vehető igénybe A HACS területén lévő települések közbiztonságát erősítő szervezetek, és tevékenységeinek és eszközhátterének támogatása. III. Támogatható tevékenységek A polgárvédelmi szervezetek eszközbeszerzésére, telephelyükhöz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztése, közbiztonsági tájékoztató kiadvány megjelentetésére, és a lakossággal való kapcsolattartás költségeinek elszámolására. A meglévő polgárőr és vagyonvédelmi szervezetek fejlesztésére, a kommunikációs eszközeik és állományuk korszerűsítésére. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen forintösszeg. 625 eurónak megfelelő 1 / 7

Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen megfelelő forintösszeg. 1 000 eurónak A támogatás mértéke egyéb területen az összes elszámolható kiadás: - Non-profit szervezetek esetében 100 %-a A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013 -as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 12 500 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Pályázatot kizárólag bejegyzet polgárőr szervezetek nyújthatnak be. VI. Egyéb tárgyi feltételek - VII. Jogosult települések A támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken vaósul meg: Bugyi; Csévharaszt; Dabas; Hernád; Inárcs; Kakucs; Örkény; Pusztavacs; Tatárszentgyörgy; Táborfalva; Újhartyán; Újlengyel; Vasad; 2 / 7

VIII. Elszámolható kiadások a) a Vhr. 30. -ában foglaltaknak megfelelo, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévo épület felújítása, bovítése, korszerusítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerusítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptéku infrastruktúra-fejlesztések: ba) tuzi-víz hálózat, korszeru tuzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhovezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyujtok és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, futés és elektromos áram eloállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minoség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány eloírása szerinti minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány eloírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 jármuipari beszállítói követelményeknek megfelelo rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelo minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány eloírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági eloírások teljesítésének megfelelo irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; 3 / 7

cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minoségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány eloírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minoségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerusítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötodo tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. -ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: i) a 2. számú melléklet szerinti muködési kiadások. Kommunikáció eszközök beszerzése IX. Pontozási szempontok Ssz. Értékelési szempont Pontszám Ellenőrzés módja 1. A progrojektbe bevont települések 15 száma a HACS részletes működési projektterv területéről telep 2. A működési területen élőknek 15 vagyonvédelmi, biztonsági előzetes tájékoztató, együttműködési fórum 3. A projekt megvalósítása az 10 önkormányzati, a civil és előzetes a vállalkozói együttműködési szektor be 4. Helyi szolgáltatók bevonása 15 a projekt megvalósításába előzetes együttműködési 5. Rendőrséggel való együttműködés 15 előzetes együttműködési X. Részpontámok pontozási szempontonként Ssz. Értékelési szempont Részpontszám megnevezés Részpontszám 1. A progrojektbe bevont települések 11-13 érintett száma település a HACS 15 működési területéről 2. A progrojektbe bevont települések hét-tíz érintett száma település a HACS 10 működési területéről 3. A progrojektbe bevont települések négy-hat száma érintett a település5 HACS működési területéről 4 / 7

4. A progrojektbe bevont települések egy-három száma település a HACS 0működési területéről 5. A működési területen élőknek igen vagyonvédelmi, biztonsági 15 tájékoztató, fórum 6. A működési területen élőknek nem vagyonvédelmi, biztonsági 0 tájékoztató, fórum 7. A projekt megvalósítása az mindhárom önkormányzati, szektor a bevonásával civil és 10a vállalkozói szektor be 8. A projekt megvalósítása az két önkormányzati, szektor bevonása a civil esetén és 5 a vállalkozói szektor be 9. A projekt megvalósítása az egy önkormányzati, szektor bevonása a civil esetén és 0 a vállalkozói szektor be 10. Helyi szolgáltatók bevonása ötnél a projekt több helyi megvalósításába szolgáltató 15bevonása esetén 11. Helyi szolgáltatók bevonása három-öt a projekt helyi megvalósításába szolgáltató 10 bevonása esetén 12. Helyi szolgáltatók bevonása egy-kettő a projekt helyi megvalósításába szolgáltató 5bevonása esetén 13. Helyi szolgáltatók bevonása helyi a projekt szolgáltatók megvalósításába bevonása 0 nélkül 14. Rendőrséggel való együttműködés igen 15 15. Rendőrséggel való együttműködés nem 0 XI. Jogkövetkezmények Amennyiben az elszámolható kiadások teljesülésének mértéke az 50 %-ot nem éri el a kifizetett támogatás jogosulatlanul kifizetett támogatásnak minősül. Az ügyfél a jogosulatlanul igénybe vett támogatást kimondó határozatát követő 3 évig az EMVA társfinanszírozásban nem vehet igénybe támogatást. A vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén a támogatást vissza kell fizetni. XII. Csatolandó mellékletek Alapító okirat együttműködési megállapodások 5 / 7

Letölthető formanyomtatvánok: Közlemény [pdf] 1.melléklet: Főlap (D3301-01) [pdf] 2.melléklet: Építési A betétlap (D0003-04) [pdf] 3.melléklet: Építési B betétlap (D0004-03) [pdf] 4.melléklet: Építési C betétlap (D0040-02) [pdf] 5.melléklet: Gép betétlap (D0001-04) [pdf] 6.melléklet: Árajánlatos tétel bejelentő lap (D0075-03) [pdf] 7.melléklet: Pénzügyi terv (D3302-01) [pdf] 8.melléklet: Üzleti terv [xls] 9.melléklet: Üzleti terv kitöltési útmutató [pdf] 10.melléklet: Működtetési és fenntarthatósági terv [xls] 11.melléklet: Működtetési és fenntarthatósági terv kitöltési útmutató [pdf] 12.melléklet: Pénzügyi terv I. SFH betétlap (D0005-07) [pdf] 13.melléklet: Nyilatkozat összeférhetetlenség fennállásáról a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján term 14.melléklet: Nyilatkozat összeférhetetlenség fennállásáról a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján szer 15.melléklet: Közzétételi kérelem (D9901-01) [doc] 16.melléklet: Nyilatkozat közbeszerzési kötelezettségről (D0078-02) [pdf] 17.melléklet: Kitöltési útmutató [pdf] 18.melléklet: Az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodák elérhetőségének listája és levelezési 19.melléklet: G001 Regisztrációs lap [pdf] Az MVH regisztrációhoz az alábbi adatok, dokumentumok szükségesek: - Adószám/ azonosító, - Statisztikai számjel (cég, szervezet, egyéni vállalkozó esetén!!) - Egyéni vállalkozói ig. szám (ha van) - Vállalkozás kezdetének dátuma - Bankszámlaszám, a bankszámla szerződés másolata!!! - Cégkivonat cégnél - Alapító okirat másolata szervezetnél - Egyéni vállalkozó bejelentő lap másolata egyéni vállalkozó esetén 6 / 7

- Aláírási címpéldány (cég, szervezet) A regisztrációs lapot és a mellékleteket a területileg illetékes MVH-hoz postai úton juttatja el az ügyfél. 20.melléklet: G001 Kitöltési útmutató [pdf] 21.melléklet: G002 Regisztráció módosító lap [pdf] 22.melléklet: G002 Kitöltési útmutató [pdf] További formanyomtatványok: Kitöltési útmutató - vállalkozókkal kötött együttműködési megállapodáshoz Kitöltési útmutató - magánszemélyekkel kötött együttműködési megállapodáshoz Kitöltési útmutató a programtervhez FORMANYOMTATVÁNY a programtervhez FORMANYOMTATVÁNY vállalkozókkal kötött együttműködési megállapodáshoz FORMANYOMTATVÁNY magánszemélyekkel kötött együttműködési megállapodáshoz Támogatások részletes feltételei: - 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet Kapcsolódó linkek: - IV. tengely: LEADER Program - Megjelent a LEADER rendelet és pályázati felhívás - Leader pályázatok - LEADER hírek 7 / 7