BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V. 12.) Lakatos Sándor mezőőri pályázatának elutasításáról Oláh Lajos Istvánmezőőri pályázatának elutasításáról Somogyi Zsoltmezőőri pályázatának elutasításáról Pályázat kiírásáról mezőőri munkakör betöltésére Együttműködési megállapodás megkötéséről Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatával a Szociális Agrárgazdálkodási- SzociálisFöldprogramok megvalósításának támogatása pályázat megvalósítására G1
Jegyzőkönyv Készült: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 12-én kedd de. 10.00 órai kezdettel a Biharkeresztesi Közös Önkormányzati Hivatal Bojti Irodájában megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Jelen vannak: Vass Mária polgármester Bereginé Szegedi Hajnalka alpolgármester Hodosi Lászlóné képviselő Novák Ferenc Zoltán képviselő Rácz Emil Zsigmond képviselő Dr. Köstner Dávid Gerdenits Mónika aljegyző jegyzőkönyvvezető Vass Mária polgármester: - ülésvezető elnök - köszönti a jelenlévőket, megállapítja, hogy az 5 megválasztott képviselőből 5 fő jelen van a képviselő-testület határozatképes, az ülést megnyitja. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokat tárgyalja meg a képviselő-testület. Javasolt napirendi pontok: 1. Előterjesztés mezőőri pályázatok elbírálására, új pályázat kiírására 2. A Szociális földprogramok megvalósítása támogatása című SZOC-AP-15 kódszámú pályázat megvalósításához a Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzattal való együttműködési megállapodás megkötésére Kéri, a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e a javasolt napirendi pontokkal. Elfogadott napirendi pontok: 1. Előterjesztés mezőőri pályázatok elbírálására, új pályázat kiírására 2. A Szociális földprogramok megvalósítása támogatása című SZOC-AP-15 kódszámú pályázat megvalósításához a Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzattal való együttműködési megállapodás megkötésére Tárgyalt napirendi pont: 1. Előterjesztés mezőőri pályázatok elbírálására, új pályázat kiírására 2
Vass Mária polgármester:a képviselők az előterjesztést megkapták, megismerték azt, melyet részletesen ismertet. Kéri a képviselőket, mondják el véleményüket, tegyék fel kérdéseiket. Mivel kérdés hozzászólás nem érkezett, kéri a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztés szerinti 1. alábbi határozati javaslattal: Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Lakatos Sándor Berekböszörmény, Petőfi u. 20.szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Határidő: azonnal 40/2015. (V.12.) : Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Lakatos Sándor Berekböszörmény, Petőfi u. 20. szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Felelős: Határidő: Vass Mária polgármester azonnal Vass Mária polgármester:kéri a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztés szerinti 2. alábbi határozati javaslattal: Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Oláh Lajos István Biharkeresztes, Táncsics u. 53. szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Határidő: azonnal 41/2015. (V.12.) : Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Oláh Lajos István Biharkeresztes, Táncsics u. 53. szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Felelős: Határidő: Vass Mária polgármester azonnal Vass Mária polgármester:kéri a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztés szerinti 3. alábbi határozati javaslattal: Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Somogyi Zsolt Bojt, Kossuth u. 8. szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Határidő: azonnal 3
42/2015. (V. 12.) : Bojt Község Önkormányzat Képviselő- testülete Somogyi Zsolt Bojt, Kossuth u. 8. szám alatti lakos pályázatát nem támogatja a mezőőri állás betöltésére. Felelős: Határidő: Vass Mária polgármester azonnal Vass Mária polgármester:kéri a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e az új pályázati kiírással, elfogadják-e az előterjesztés szerinti 4. alábbi határozati javaslatot: Bojt Község Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján a határozat mellékletét képező pályázati kiírásban meghatározott tartalommal - pályázatot ír ki mezőőri munkakör betöltésére. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a pályázat kiírásáról, annak Bojt Község Honlapján, és a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán történő megjelentetéséről gondoskodjon. Határidő: 2015. 05. 12. 43/2015. (V. 12.) : Bojt Község Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján a határozat mellékletét képező pályázati kiírásban meghatározott tartalommal - pályázatot ír ki mezőőri munkakör betöltésére. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a pályázat kiírásáról, annak Bojt Község Honlapján, és a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán történő megjelentetéséről gondoskodjon. Határidő: 2015. 05. 12. 1. sz. melléklet a 43/2015.(V. 12.) hoz: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 4
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Bojt Község Önkormányata mezőőr munkakör betöltésére. Hajdú-Bihar megye, Bojt község közigazgatási területe A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Mezőőri feladatok ellátása a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 23. -ában; az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012.évi CXX. Törvényben; valamint a munkaköri leírásban foglaltak szerint.bojt község külterületéhez tartozó termőföldek őrzése, valamint a termőföldeken lévő, illetve ahhoz tartozó termények, felszerelések, eszközök, haszonállatok, építmények őrzése, védelme. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: minimum általános iskolai végzettség, magyar állampolgárság büntetlen előélet cselekvőképesség egészségügyi alkalmasság határozott megjelenés megfelelő állóképesség és erőnlét az 1997. évi CLIX. törvény 22..(1) bekezdésben meghatározott mezőőri és rendészeti vizsga megléte, vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázó a tanfolyam elvégzését és a vizsga letételét vállalja. helyismeret, helyben lakás vagy közeli lakóhely a benyújtandó iratok, igazolások pályázat benyújtásának határidejére történő maradéktalan megküldése A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: 5
Mezőőri, rendészeti vizsga megléte, fegyvertartási engedély sörétes puskára A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány iskolai végzettséget, szakképezettséget igazoló okiratok másolata egészségügyi alkalmasság igazolása, nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, valamint hogy a pályázata elbírálását nyilvános vagy zárt ülésen kéri. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. május 29. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Vass Mária polgármester nyújt, a 06-54-701-525 -os telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete címére történő megküldésével (4114 Bojt, Ady Endre utca 5. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2925/5/2015, valamint a munkakör megnevezését: mezőőr. Személyesen: Vass Mária polgármester, Hajdú-Bihar megye, 4114 Bojt, Ady Endre utca 5. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. június 1. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.bojt.hu - 2015.május 14. 2. A Szociális földprogramok megvalósítása támogatása című SZOC-AP-15 kódszámú pályázat megvalósításához a Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzattal való együttműködési megállapodás megkötésére Vass Mária polgármester: Az előterjesztést a képviselők megkapták. A szociális földprogram megvalósításához szükséges az együttműködési megállapodás megkötése. Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezett, kéri a képviselő-testület tagjait, szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztés szerinti alábbi határozati javaslattal: Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatával az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott Szociális Agrárgazdálkodási-Szociális Földprogramok megvalósításának támogatása (kódja: SZOC-AP-15) című pályázati felhívás megvalósítására. 6
Az igényelt támogatás a projekt összköltségének 100 %-át fedezi, pályázati önrész nem szükséges. Határidő: 2015. május 12. 44/2015. (V. 12.) : Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Bojt Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatával az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott Szociális Agrárgazdálkodási-Szociális Földprogramok megvalósításának támogatása (kódja: SZOC-AP-15) című pályázati felhívás megvalósítására. Az igényelt támogatás a projekt összköltségének 100 %-át fedezi, pályázati önrész nem szükséges. Határidő: 2015. május 12. Mivel több tárgyalandó téma nem volt, Vass Mária polgármester ülésvezető elnök a képviselő-testület ülését bezárta. kmft. Vass Mária polgármester Dr. Juhász Marica jegyző 7