FEBRuári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. február 1 29. Mire figyeljünk a téli időszakban? Az új esztendő kezdete egybeesik a leghidegebb hónappal és bizony ekkorra már a szervezetünk ásványi anyag-, és vitaminkészlete igencsak megcsappan. Immunrendszerünk legyengülhet, ezáltal pedig fogékonyabbá válhatunk a fertőzésekre is. A vitaminok, tápanyagok kellő mennyiségben történő bevitelét legkönnyebben a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozással lehet megoldani, ám a téli időszakban ez nehezen megoldható. Érdemes olyan multivitamin készítményt szedni rendszeresen, mely tartalmazza mindazokat a szerves vegyületeket, melyekre a hideg, sötét hónapokban leginkább szükségünk van, így támogatva szerveztetünk védekező képességét. Ha már megtörtént a baj Tanácsos már az első tünetek (orrdugulás, hurutos köhögés) megjelenésekor lépni, mert így ha el is kapjuk a fertőzést a tünetek sokkal enyhébbek lesznek és a súlyos szövődmények (arcüreggyulladás, tüdőgyulladás, stb.) kialakulásának lehetősége csökkenthető. Pharmaton Vital lágy A Pharmaton Vital multivitamin készítmény a benne lévő ginszeng G115-nek köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt. A készítmény hatékonyságát több, mint 40 klinikai vizsgálat bizonyítja. Boehringer Ingelheim (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.) 8299 Ft helyett Innopharm Magnexpress Sea 3 tengeri magnézium komplex -1000 Ft 100 db (73,0 Ft/db) 7299 Ft Tengervízből speciális eljárással kivont és 2 további, szerves kötésű jól hasznosuló magnézium vegyületet tartalmaz. Izom- VitaPlus és Kft. ízületi fájdalomra, rándulásra, húzódásra, Csillaghegyi út a 19-21.) hát akut izomfájdalmára. Gyors, hatékony, nem tartalmaz mesterséges hatóanyagot. fekete nadálytő gyökér folyékony kivonat Merck Kft. ACC Long 600 mg pezsgő Napi 1 ACC Long 600 mg pezsgő feloldja a hurutos váladékot, és gyorsan megtisztítja a légutakat. Köhögés? ACC a gyors megoldás hurutos köhögésre. acetilcisztein tartalmú Sandoz Hungária Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.) OACC526/07.15 1959 Ft helyett 10 db (165,9 Ft/db) 1659 Ft Nasivin Sanft 0,25 mg/ml oldatos orrspray vagy Nasivin Sanft 0,5 mg/ml oldatos orrspray Megszünteti az orrdugulást, akár 2 nappal csökkenti a nátha lefolyási idejét*. *0,5mg/ml oldatos orrspray, a fiziológiás sóoldattal összehasonlítva. oxymetazolin Merck Kft. 2999 Ft helyett 60 db (45,0 Ft/db) 2699 Ft 1919 Ft helyett 10 ml (162,9 Ft/ml) 1629 Ft **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. www.benu.hu A termékakciók 2016. február 1 29-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek. Az akciók a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges nyomdai hibákért és a termékek forgalmazói által rendelkezésre bocsátott adatokért felelősséget nem vállalunk. A reklámújság szerkesztéséért és kiadásáért a (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 9.) felelős. = Egészségpénztári kártyára kapható. Az egyes tárakban elfogadott egészségpénztári kártyák eltérőek, vásárlás előtt kérjük, érdeklődjön tárában! **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. ***Az akcióban résztvevő tárakat keresse a www.benu.hu honlapon. ****2015. december 31-én érvényes ár.
Megfázás, láz- és fájdalomcsillapítás 2 ek Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) CHHU/CHTRFL/0002/16 Ambroxol-TEVA belsőleges por felnőtteknek Cold and Sinus por belsőleges oldathoz Komplex megoldás a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére. Orrdugulással és melléküreg-problémákkal járó megfázás és influenza tüneteinek enyhítésére. Kellemes málna ízű szirup, mely kíméletes megoldás nyújt gyermekek számára hurutos köhögés esetén. Mostantól megújult csomagolásban és a könnyebb adagolás érdekében szájfecskendővel. 3 mg/ml szirup + szájfecskendővel 375 mg kemény Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését. 1749 Ft Faringopront 3 mg/0,2 mg szopogató citrom-menta vagy mézes Tegyen Pront-ot a torokfájás végére! Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u. 82-84.) 1249 Ft helyett 24 db (41,6 Ft/db) 2259 Ft helyett 50 db (36,0 Ft/db) 1799 Ft Enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat. diklofenák-kálium CHHU/CHTHRFL/0002/16 Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) 929 Ft 1039 Ft helyett 20 db (46,5 Ft/db) Oscillococcinum golyócskák Infuenzás tünetek enyhítésére. 7099 Ft helyett 30 adag (213,0 Ft/adag) 1929 Ft helyett 20 db (86,5 Ft/db) 1729 Ft Stérimar orrspray 50 ml csak és Baby orrspray 50 ml nesszeszerben most Tengervíz orrtisztításra allergiás és megfázásos időszakban. Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló készítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését. 1849 Ft A megfázás főbb tüneteinek kezelésére felnőtteknek és gyermekeknek 1 éves kortól egyaránt! 7-12 hónapos korig orvossal történt egyeztetés alapján adható! homeopátiás Actavis Hungary Kft. 1099 Ft A Lándzsás útifű segíti a torok és mellkas egészségének fenntartását, jótékony hatása van a légutakra. A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez. 1019 Ft helyett 150 ml (5,7 Ft/ml) Meditonsin belsőleges oldatos cseppek 6389 Ft Lándzsás útifű szirupok JutaVit bevont 1299 Ft helyett 35 g (31,4 Ft/g) 3 Klosterfrau Izlandi zuzmó köhögés elleni szirup Izlandi zuzmó szirup köhögés ellen! Cukorbetegek, várandós és szoptatós anyák is szedhetik! 100 természetes izlandi zuzmóval, mályvával és cinkkel. Sinupret 2059 Ft helyett 50 db (37,0 Ft/db) Cataflam Dolo 25 mg bevont orvostechnikai eszköz Merck Kft. 999 Ft Hatékony lázés fájdalomcsillapító. homeopátiás Boiron Hungária Kft. (1124 Budapest, Csörsz u.45.) karbocisztein Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u. 82-84.) 2119 Ft 500 mg paracetamol Sanofi-Aventis Zrt. (1045 Budapest, Tó u. 1-5.) 1019 Ft Mucopront 1949 Ft helyett 10 db (174,9 Ft/db) Rubophen ambroxol-hidroklorid Teva Gyógyszergyár Zrt. 1199 Ft helyett 100 ml (10,2 Ft/ml) 2359 Ft helyett 14 db (151,4 Ft/db) Megfázás, láz- és fájdalomcsillapítás 1729 Ft helyett 300 ml (4,9 Ft/ml) Stodal szirup Természetes alapanyagokat tartalmazó köhögéscsillapító. Ajánlott mind a száraz, mind a hurutos köhögés csillapítására. 2 éves kortól adható. homeopátiás Boiron Hungária Kft. (1124 Budapest, Csörsz u. 45.) 1739 Ft helyett 200 ml (7,3 Ft/ml) 1469 Ft 2x50 ml (43,0 Ft/ml) 4299 Ft 1549 Ft 1829 Ft helyett 100 ml (15,5 Ft/ml) Algoflex Forte Lüktető, szorító, hasogató fejfájás? Az Algoflex Forte másfélszeres erejével* hatékonyan csillapítja a fejfájást! *Az Algoflex 400 mg filmtablettához és az Algoflex Rapid 400 mg lágy kapszulához képest 859 Ft 1469 Ft Ketodex Akut mozgásszervi, fogés menstruációs fájdalmak tüneti kezelésére. ibuprofén tartalmú, 600 mg ibuprofén Sanofi-Aventis Zrt. (1045 Budapest, Tó utca 1-5.) fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő dexketoprofén Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite SRL 1939 Ft helyett 20 db (86,5 Ft/db) 1729 Ft 2299 Ft helyett 30 db (65,0 Ft/db) 1949 Ft
4 BENU TERMÉKEK 5 Eurovit Oliva-D 2200 NE A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. Ezért az Eurovit Oliva-D LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára jól hasznosítható formában található. ÚJ BENU Omega-3 krill olaj 500 mg antarktiszi krill olajjal. BENU B-vitamin komplex BENU Magnézium-Kálium narancs-grépfrút ízű por 20 tasak BENU Magyarország Zrt. Egészségpénztári kártyára kapható** speciális gyógyászati célra szánt tápszer forgalamazza: Teva Gyógyszergyár Zrt. 30 db (100,0 Ft/db) 2999 Ft 60 db (15,0 Ft/db) 899 Ft 20 tasak (125,0 Ft/tasak) 2499 Ft BENU C-vitamin 200 mg rágó Vattakorong, Vatta 100 tiszta pamut, oxigénnel fehérített. Ajakápoló Sensitive 4,8 g Bőrgyógyászatilag igazolt bőrtolerancia. 30 db (49,3 Ft/db) 1479 Ft 60 db (39,3 Ft/db) 2359 Ft 60 db (15,0 Ft/db) 899 Ft 70 db (5,7 Ft/db) 399 Ft 100 g (5,0 Ft/g) 499 Ft 1 db (599 Ft/db) 599 Ft Dorithricin szopogató A Dorithricin az egyetlen szopogató, mely antibiotikumot tartalmaz, és helyben segíti a szájgarati fertőzés tüneti kezelését. 3 hatóanyaggal a torokfájás ellen! Már 6 éves kortól. Actavis Hungary Kft. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 11/C) 1449 Ft helyett 20 db (61,5 Ft/db) 1229 Ft - 15 BENU C-vitamin pezsgő narancs ízesítéssel BENU Multivitamin pezsgő trópusi ízesítéssel BENU Kalcium pezsgő citrom ízesítéssel BENU Magnézium pezsgő feketeribizli ízesítéssel étrend-kiegészítők** 20 db (30,0 Ft/db) 599 Ft Habkő vagy Kétoldalú talpreszelők a bőrkeményedés alapos eltávolításához ÚJ Talpreszelő (finom szemcsés) 1 db (1299,0 Ft/db) 1299 Ft Talpreszelő (fém) 1 db (1299,0 Ft/db) 1299 Ft Habkő 1 db (499,0 Ft/db) 499 Ft
6 VITAMINOK, ÁSVÁNYi anyagok VITAMINOK, immunerősítők 7 Calcium-Sandoz + Vitamin C 1000 mg pezsgő aszkorbinsav, kalcium Sandoz Hungária Kft. (1114 Budapest, Bartók B. út 43-47.) Ez a nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet. 2 kg narancs C-vitamin erejével * *1db közepes méretű, 150 g súlyú narancs 75 mg C-vitamint tartalmaz. Forrás: OÉTI, 2013: Mennyi a napi ajánlott C-vitamin bevitel? www.oeti.hu 969 Ft helyett 10 db (81,9 Ft/db) 819 Ft CHHU/CHCET/0037/15 Cetebe C-vitamin + cink + D-vitamin Hosszan tartó C-vitamin kombináció D-vitaminnal és cinkkel az immunrendszer hatékony támogatásáért. GlaxoSmithKline Kft. (1124 Budapest, Csörsz utca 43.) CHHU/CHTHRFL/0002/16 meghosszabbítottuk januári akciónkat 2999 Ft helyett**** 60 db (42,5 Ft/db) 2549 Ft Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek A C-vitamin az emberi szervezet számára esszenciális hatóanyag. aszkorbinsav Merck Kft. 1249 Ft helyett 30 ml (35,3 Ft/ml) 1059 Ft Panangin 158 mg/140 mg Új családi kiszerelésben, a szív és a keringési rendszer egészséges működéséhez! Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszerbiztonsági o.: 505-70-32 drugsafety@richter.hu 2399 Ft helyett 100 db (20,4 Ft/db) 2039 Ft Béres Vita-D 3 Forte A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, az egészséges csontozat fenntartásához. speciális gyógyászati célra szánt tápszer Béres Gyógyszertár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 1679 Ft helyett 60 db (22,3 Ft/db) 1339 Ft Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek Megnövelt antioxidánstartalom, megerősített immunvédelem. roboráló Béres Gyógyszertár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 4219 Ft helyett 4x30 ml (29,7 Ft/ml) Multi-tabs Immuno Kid Komplex multivitamin a gyermekek, immunrendszerének normál működéséért. Vitaminokat, ásványi anyagokat és LGG-t tartalmaz. Finom, epres-málnás ízű rágó. Étrend-kiegészítő gyermekeknek 4 éves kortól. 3699 Ft helyett 3569 Ft 30 db (104,6 Ft/db) 3139 Ft Dr. Chen natúr C-vitamin csipkebogyó kivonat Természetes eredetű, nyújtott hatású, egyenletes felszívódású C-vitamin, dupla metalizált védőfóliában. Cebion 2x multi szirup Vitaminokat, ásványi anyagokat és inulint tartalmazó, narancsos ízű szirup gyermekeknek, 1 éves kortól. Merck Kft. (1117 Budapest, Októberhuszonharmadika u. 6.) 2499 Ft helyett 80 db (25,0 Ft/db) 1999 Ft 1889 Ft helyett 150 ml (10,7 Ft/ml) 1599 Ft Multi-tabs Omega-3 Kid feketeribizli ízű Kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett. Koncentrált omega-3 zsírsavakat tartalmaz. 4 éves kortól ajánlott. Omega-3 zsírsav, halolaj Pfizer Kft. 2699 Ft helyett 30 db (76,3 Ft/db) 2289 Ft Magnesium + B6 Pharmavit A magnézium és a B6-vitamin hozzájárulnak a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. Valeant Pharma Mo. Kft. (1025 Budapest, Csatárka u. 82-84.) 1639 Ft helyett 60 db (20,5 Ft/db) 1229 Ft Innopharm D 3 -vitamin -25-40 C-vitamin csipkebogyó Forte csepp D-vitamin csepp a megfelelő D 3 -vitamin biztosítására. 2 csepp = 10 mcg = 400 NE speciális gyógyászati célra szánt tápszer VitaPlus Kft. Csillaghegyi út 19-21.) 1219 Ft helyett 30 ml (24,3 Ft/ml) 729 Ft JutaVit + D 3 Nyújtott felszívódású csipkebogyó kivonatot tartalmazó C-vitamin D 3 vitaminnal kiegészítve. 500 mg 1689 Ft helyett 100 db (14,3 Ft/db) 1429 Ft 1000 mg 1819 Ft helyett 100 db (15,4 Ft/db) 1539 Ft Gravida 25 összetevője vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz, mely nem csak a baba, hanem a mama szervetezében is fedezi a szükségleteket. Richter Gedeon Nyrt. (1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) Gyógyszerbiztonsági o.: 505-70-32 drugsafety@richter.hu Biovanne szépségvitamin Szépségvitamin a haj, bőr és köröm egészségéért. A benne lévő vitaminok és cink hozzájárulnak a haj, a bőr és a köröm szépségének megőrzéséhez. Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49.) 3899 Ft helyett 100 db (33,1 Ft/db) 3309 Ft Béres C-vitamin Actival + Magnézium 500 mg A készítmény szedése biztosítja az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen C-vitamin megfelelő mennyiségű bevitelét. aszkorbinsav Béres Gyógyszergyár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 819 Ft helyett 30 db (23,2 Ft/db) 695 Ft Béres 2 az 1-ben termék: ötvözi a multivitamin vitalizáló erejét és a magnézium fáradtságcsökkentő hatását. Magas, 250 mg magnéziumot tartalmazó multivitamin. Béres Gyógyszergyár Zrt. (1037 Bp., Mikoviny u. 2-4.) 5399 Ft helyett 90+30 db (38,2 Ft/db) 4589 Ft Nagy Svédcsepp Naturland oldat Emésztési zavarok, puffadás, teltségérzet, bélrenyheség, epepanaszok kezelésére és az étvágy javítására. Naturland 1549 Ft helyett 500 ml (2,5 Ft/ml) 1239 Ft Hagyományos növényi. A javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul. 2729 Ft helyett 30 db (77,3 Ft/db) 2319 Ft
8 TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐk 9 Bioextra Grapefruit-mag kivonat Valódi grapefruitból készült kivonat, hatóanyagai segíthetik a szervezet ellenálló képességét. Bioextra Zrt. 1599 Ft helyett 20 ml (60,0 Ft/ml) 1199 Ft valódi grapefruitból ajánlásával Valinda 60 mg nyelv alatt oldódó A Valinda gyorsan felszívódó nyelv alatti a benne lévő valeriána révén segíti az elalvást, segít fenntartani a természetes alvást, illetve segíti a relaxációt stresszes életmód esetén. 1299 Ft helyett 20 db (55,0 Ft/db) 1099 Ft Pepomed Plus tökmagolaj Biomed Tökmagolaj és természetes E-vitamin tartalmú, tisztán növényi eredetű héjban. Biomed Kft. 1539 Ft helyett 100 db (12,3 Ft/db) 1229 Ft Innopharm Ginkgo Biloba 100 mg + Magnézium vagy 100 mg + Ginseng Magas hatóanyag tartalom: 100 mg gingko biloba VitaPlus Kft. 2099 Ft helyett 32 db (51,5 Ft/db) 1649 Ft Naturland Koffein 1 = 1 csésze kávé Naturland (1106 Budapest, Csillagvirág u. 8.) 1099 Ft helyett 60 db (13,7 Ft/db) 819 Ft 1X1 Vitaday Omega halolaj -25 lágy Az EPA és a DHA hozzájárul a szív megfelelő működéséhez, amely kedvező hatás legalább 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. VitaPlus Kft. Csillaghegyi út 19-21.) 2029 Ft helyett 100 db (17,2 Ft/db) 1719 Ft JutaVit Koenzim Q10 60 mg + E-vitamin Q10 E-vitaminnal a szív védelméért. Juvapharma Kft. (2215 Káva, Bényei út 9.) 2569 Ft helyett 60+6 db (33,0 Ft/db) 2179 Ft - 25 Patikárium Ginkgo 40 mg ginkgo biloba növényi kivonattal. Parma Produkt Kft. (1145 Budapest, Uzsoki u. 36.) -40 1899 Ft helyett 60 db (19,0 Ft/db) 1139 Ft JutaVit Glukozamin Kondrotin MSM Ízületi betegségekben szenvedők különleges táplálkozási igényeihez igazított összetételű speciális gyógyászati célra szánt tápszer. Juvapharma Kft. (2215 Káva, Bényei út 9.) GYÓGYSZEREK ÉS ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK HAZAI GYÁRTÓJA Cyclo 3 Fort kemény Vénás keringési elégtelenséghez társuló tünetek: ödema, fáradt láb, fájdalom megelőzése. Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u. 82-84.) -40 meghosszabbítottuk januári akciónkat 4209 Ft helyett**** 60 db (42,0 Ft/db) 2519 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 2909 Ft helyett**** 72 db (34,3 Ft/db) 2469 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 4699 Ft helyett**** 144 db (27,7 Ft/db) 3989 Ft
10 KRÉMEK, KENŐCSÖK, KÚPOK KÜLSŐLEG 11 Inno Rheuma Forte krém Naturland nek nem minősülő gyógyhatású készítmény Naturland Voltaren Emulgel FORTE 20 mg/g gél Akár 12 órán keresztül csillapítja az izületi- és izomfájdalmakat és csökkenti azok gyulladását. diklofenák-dietilamin CHHU/CHTHRFL/0002/16 Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) 3239 Ft helyett 100 g (27,5 Ft/g) 2749 Ft Visine Johnson & Johnson Kft. (1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.) Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp 0,5 mg tetrizolin-hidroklorid 1949 Ft helyett 15 ml (116,6 Ft/ml) 1749 Ft Visine fáradt szemre folyékony gélcsepp 1949 Ft helyett 10 ml (174,9 Ft/ml) 1749 Ft Nailner körömgomba elleni stift Hatékonyan kezeli a gombás körömfertőzést a köröm eltávolítása nélkül. és gyógyászati segédeszköz Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.) 5299 Ft helyett 4 ml (1124,8 Ft/ml) 4499 Ft Paranit fejtetű riasztó aeroszol Segítségével megelőzheti a fejtetvesség terjedését és a visszafertőződést. higiéniás cikk Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.) 2799 Ft helyett 100 ml (23,8 Ft/ml) 2379 Ft Neogranormon 25 g kenőcs Hámosító és gyulladáscsökkentő hatásával nyugtatja, ápolja a pelenka miatt kipirosodott babapopsit és elősegíti a csöppségek bőrének gyógyulását. TEVA Gyógyszergyár Zrt. (4042 Debrecen, Pallagi út 13.) Loceryl 50mg/ml es körömlakk Behatol a körömlemezbe, elpusztítja a körömgombákat, megelőzi a fertőzés terjedését. Hetente 1x alkalmazandó. amorolfin Ewopharma Hungary Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) yes.pharma Aknesol Clean oldat pattanások ellen Gyulladáscsökkentő oldat pattanásos, gyulladt bőrre. Well Pharma Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D.) 1799 Ft helyett 70 g (21,8 Ft/g) 1529 Ft 1129 Ft helyett 25 g (38,4 Ft/g) 959 Ft 6799 Ft helyett 2,5 ml (2175,6 Ft/ml) 5439 Ft 1229 Ft helyett 50 ml (19,6 Ft/ml) 979 Ft Lioton 1000 NE/g gél Visszérbetegség tüneteinek enyhítésére alkalmazható, színtelen gél. heparin (1000 NE/g) Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L. 3219 Ft helyett 100 g (28,9 Ft/g) 2889 Ft Sperti Preparation H Végbélkenőcs Kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz. cápamájolaj és élesztősejt-kivonat tartalmú Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 2029 Ft helyett 25 g (68,8 Ft/g) 1719 Ft Proenzi3 krém A masszírozással együtt fokozza a helyi vérellátást, és melegíti a masszírozott területet. A Proenzi3 Krém megfelelő kiegészítője a Proenzi filmtablettáknak. Walmark Kft. (1046 Budapest, Kiss Ernő u. 1.) 2979 Ft helyett 100 ml (23,8 Ft/ml) 2379 Ft Sperti Preparation H Végbélkúp Kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz. cápamájolaj és élesztősejtkivonat tartalmú Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 2249 Ft helyett 12 db (158,3 Ft/db) 1899 Ft Fekete nadálytő krém Biomed Véraláfutások, vérömlenyek felszívódásának elősegítésére. krém 749 Ft helyett 60 g (10,0 Ft/g) 599 Ft krém DUPLA 1159 Ft helyett 2x60 g (7,7 Ft/g) 919 Ft Traumeel kenőcs A Traumeel kenőcs sportsérülések (rándulás, ficam, zúzódás és vérömleny) tüneteinek hatékony csökkentésére. homeopátiás 2259 Ft helyett 50 g (36,0 Ft/g) 1799 Ft Halicar kenőcs A viszketéssel együtt járó különböző bőrgyulladások ekcéma, atópiás dermatitisz tüneti kezelésére. Hatóanyaga csillapítja a gyulladásos tüneteket és a viszketést. homeopátiás cardiospermum halicacabum 1469 Ft helyett 25 g (49,6 Ft/g) 1239 Ft Idelyn meghosszabbítottuk januári akciónkat Beliema Expert Intim Krém 2679 Ft helyett**** 50 ml (42,8 Ft/ml) 2139 Ft Beliema Expert Intim Mosakodó 2199 Ft helyett**** 200 ml (8,8 Ft/ml) 1759 Ft Beliema Effect hüvely és egyben gyógyászati segédeszköz 3799 Ft helyett**** 10 db (299,9 Ft/db) 2999 Ft Walmark Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.) -00
Emésztés 12 Prostamol UNO 320 mg lágy A jóindulatú prosztata megnagyobbodás okozta vizelési panaszok tüneti kezelésére ajánlott. Serenoa repens Berlin-Chemie AG (Glienicker Weg 125 D-12489 Berlin) Linex Forte 15 - ÚJ élőfórát tartalmazó Szedése antibiotikum kúra, gyomor-bélrendszeri fertőzés esetén javasolt. 2599 Ft 3549 Ft 869 Ft Rennie 15 rágó 60x Gyomorégés, savtúltengés? A Rennie a felesleges savat vízzé és más természetes anyagokká alakítva gyorsan, de gyengéden hat! Bayer Hungária Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 50.) 1679 Ft helyett 60 db (23,7 Ft/db) Az újgenerációs Lactiv Plus segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. Az újgenerációs Lactiv Plus Balance szuszpenzió segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. élőflórát és vitaminokat tartalmazó speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt. élőflórát és vitaminokat tartalmazó speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt. 2399 Ft helyett 30 db (68,0 Ft/db) 2039 Ft 1799 Ft helyett 8x7 ml (27,3 Ft/ml) 1529 Ft 2 989 Ft 1099 Ft 2 1229 Ft helyett 30 db (36,6 Ft/db) Millandjoy rágó édesítőszerrel Májvédő tea Naturland Máj-, epe-, gyomorés bélbántalmak kezelésére. nek nem minősülő gyógyhatású készítmény NATURLAND (1106, Budapest, Csillagvirág u. 8.) 869 Ft 1089 Ft helyett 25 filter (34,8 Ft/filter) Quamatel Mini famotidin Richter Gedeon Nyrt. (1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) Gyógyszerbiztonsági o.: 505-70-32, drugsafety@richter.hu speciális gyógyászati célra szánt tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt. 1089 Ft helyett 25 filter (34,8 Ft/filter) Lactiv Plus Balance 1 A laktáz enzim a tejcukor lebontásához nélkülözhetetlen. A termékben lévő enzim segíti a tejcukor lebontását azoknál, akiknek laktóz emésztési nehézségeik vannak, így a tejtermékek fogyasztása akadálytalanná válik számukra is. nek nem minősülő gyógyhatású készítmény NATURLAND (1106, Budapest, Csillagvirág u. 8.) 4179 Ft helyett 60 db (59,2 Ft/db) 1 1099 Ft helyett 6 db (164,8 Ft/db) Vese védelmére, a veseműködés serkentésére. szuszpenzió Dulcolax 5 mg biszakodil Boehringer Ingelheim Naturland végbélkúp 6 db vagy Székrekedés kezelésére szolgál. Vesevédő tea Lactiv Plus Dulcolax 10 mg gyomornedvellenálló bevont 30 db speciális gyógyászati célra szánt tápszer OLNX620/12.15 Sandoz Hungária Kft. 28 db (92,8 Ft/db) - 13 1419 Ft 1999 Ft 2499 Ft helyett 50 db (40,0 Ft/db) Degasin Magas hatóanyagtartalmával csökkenti a gázképződést, puffadást, teltségérzést. 1189 Ft 1399 Ft helyett 14 db (84,9 Ft/db) és gyógyászati segédeszköz szimetikon Walmark Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.) Lactiv Plus Élőflórát és vitaminokat tartalmazó granulátum Az újgenerációs Lactiv Plus granulátum segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer 1899 Ft helyett 10 db (160,9 Ft/db) 1609 Ft 1899 Ft helyett 32 db (47,5 Ft/db) 1519 Ft
Egyéb 14 One Touch Select Plus Flex 15 Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray vagy Icy White gum 4 mg es rágógumi 30x vércukormérő Egyszerű mérés, egyértelmű eredmény. 3 színű tartományjelzővel, mely segít megérteni, hogy a megfelelő tartományban vagyunk-e vagy sem. ek nikotin 1 1 4099 Ft helyett 150 adag (24,6 Ft/adag) 2 1979 Ft helyett 30 db (59,3 Ft/db) és gyógyászati segédeszköz Twinmed Kft. yes.pharma Pajzsmirigy + Slim 20 2 3689 Ft 1779 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 1 db (3999,0 Ft/db) 3999 Ft Schüssler sók homeopátiás ek Pharmax Klimin Plus 1569 Ft Kalium phosphoricum D6 1849 Ft helyett 20 g (78,5 Ft/g) 1569 Ft Dr. Steinberger céklalé fülspray Holt-tengeri oldat Aloé vera kivonattal. Pharmax Kft. Flóra utca 7.) 3199 Ft helyett 60 db (42,7 Ft/db) Libero pelenkák 2559 Ft SCA Hygiene Products Kft. Rivan-Nova Kft. (1161 Budapest, Thököly utca 72.) Libero Comfort 4 4129 Ft helyett 54 db (61,1 Ft/db) 3299 Ft Libero Comfort 5 4129 Ft helyett 50 db (66,0 Ft/db) 3299 Ft 1129 Ft Aurecon 2789 Ft Fytofontana Kft. 1146 Budapest, Francia út 54. A cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, Bés C-vitamint tartalmaz. Régóta ismert a céklában található vörös festékanyag, a betanin. 1339 Ft helyett 750 ml (1,5 Ft/ml) Well Pharma Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D.) 3490 Ft helyett 60 db (46,5 Ft/db) A változókori nyugalom. A hormonális változások időszakában válasszon Ön is nem hormonális készítményt! Magnesium phosphoricum D6 1849 Ft helyett 20 g (78,5 Ft/g) Normál pajzsmirigyműködés, támogatott anyagcsere. 2399 Ft helyett 50 ml (40,8 Ft/ml) 2039 Ft BENU Folsav 400 µg 60 db (15,0 Ft/db) ÚJ 899 Ft Marslakócskák Marslakócskák Marslakócskák Imunactiv Inulinnal Imuno Forte most HexBug játékkal most HexBug játékkal szirup Eper- vagy narancsízű rágó Erdeigyümölcs-ízű rágó bodzaízű Vitaminokkal, ásványi anyagokkal és cinkkel az immunrendszer támogatásáért. Összetevői hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, valamint szerepet játszanak az immunrendszer működésében és a gyermekek normál szellemi fejlődésében. Növényi rostként inulint tartalmaz. Gyógynövény alapú szirup bodzaés csipkebogyó-kivonattal, C-vitaminnal a szervezet védekezőképességének támogatásáért. 1 éves kortól adható. A készlet erejéig! Walmark Kft. A készlet erejéig! Walmark Kft. Walmark Kft. 4399 Ft helyett 100 db (35,2 Ft/db) 4399 Ft helyett 100 db (35,2 Ft/db) 3129 Ft helyett 150 ml (16,7 Ft/ml) 3519 Ft 3519 Ft 2499 Ft
Ne maradjon le! Iratkozzon fel hírlevelünkre! Kérdezze Gyógyszerészünket! Látogasson el weboldalunkra! Több mint 200 * helyen az országban www.benu.hu www.facebook.com/benugyogyszertar akciók tárkereső kereső hírek jótanácsok GYÓGYSZERTÁRAK KELET-MAGYARORSZÁGON ABONY BENU Gyógyszertár Abony Kabay 2740 Abony, Kossuth tér 17. Telefon: +36 53 360 766 Nyitvatartás: h. cs.: 8.00 17.00, p.: 8.00 14.00 ASZÓD BENU Gyógyszertár Aszód Városi 2170 Aszód, Szabadság tér 2. Telefon: +36 28 500 015 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00 (minden páratlan hét szombat: 8.00 12.00) BALASSAGYARMAT BENU Gyógyszertár Balassagyarmat Winkler 2660 Balassagyarmat, Teleki u. 2. Telefon: +36 35 500 393 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 17.00 BENU Gyógyszertár Balassagyarmat Remény 2660 Balassagyarmat, Leiningen út 29. Telefon: +36 35 500 088 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 17.00 BÁTONYTERENYE Kastélykert Patika 3078 Bátonyterenye, Vasút út 5. Telefon: +36 32 350 542 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 17.00 BENU Gyógyszertár Bátonyterenye Elixir 3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3. Telefon: +36 32 353 175 Nyitvatartás: h. p.: 7.00 17.00, szo.: 7.00 12.00 BÉKÉSCSABA BENU Gyógyszertár Békéscsaba Csaba Center 5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43. Telefon: +36 66 530 650 Nyitvatartás: h. sze.: 9.00 20.00, cs. szo.: 8.00 20.00 CEGLÉD Felszegi Gyógyszertár 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/A Telefon: +36 53 500 785 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00 DEBRECEN Fórum Gyógyszertár 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Telefon: +36 52 598 794 Nyitvatartás: h. cs.: 9.00 20.00, p. szo.: 9.00 21.00 Kígyó Gyógyszertár 4025 Debrecen, Széchenyi u. 1. Telefon: +36 52 413 546 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.00 13.00 BENU Gyógyszertár Debrecen Pláza 4026 Debrecen, Péterfia út 18. Telefon: +36 52 532 000 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 20.00, szo.: 9.00 20.00, v.: 10.00 18.00 Újkerti Patika 4032 Debrecen, Böszörményi út 75. Telefon: +36 52 431 950 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.00 13.00 DUNAKESZI BENU Gyógyszertár Dunakeszi Rézkígyó 2120 Dunakeszi, Barátság u. 29. Telefon: +36 27 543 485 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00, szo.: 8.00 12.00 Árnika Gyógyszertár 2120 Dunakeszi, Kis u. 13. Telefon: +36 27 540 505 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 19.00, szo.: 8.00 14.00 EGER Zalár Gyógyszertár 3300 Eger, Zalár út 9. Telefon: +36 36 310 191 Nyitvatartás: minden nap 7.30 20.00, szo.-v. ügyelet GIRINCS, Sajópetri, Sajólád, Kesznyéten Dolores Gyógyszertár 3578 Girincs, Sport tér 1. Telefon: +36 49 355 909 Nyitvatartás: h., k., sz., p.: 7.15 8.15 és 14.30 16.30, cs.: 7.15 11.45 GYÖNGYÖS Erzsébet Gyógyszertár 3200 Gyöngyös, Kossuth u. 36. Telefon: +36 37 300 707 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00, szo.: 8.00 12.00 BENU Gyógyszertár Gyöngyös Mixtura 3200 Gyöngyös, Szövetkezet u. 8. Telefon: +36 37 312 040 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 19.00, szo.: 8.00 12.00 Hajdúsámson Hárs Patika 4251 Hajdúsámson, Hunyadi utca 2. Telefon: +36 52 201 936 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 16.30 IBRÁNY már itt is! Kristály Gyógyszertár 4484 Ibrány, Árpád u. 25. Telefon: +36 42 200 108 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 17.30, szo.: 8.00-12.00 KECSKEMÉT BENU Gyógyszertár Kecskemét Auchan 6000 Kecskemét, Dunaföldvári u. 2. Telefon: +36 76 506 286 Nyitvatartás: h. szo.: 8.00 20.30 KISVÁRDA BENU Gyógyszertár Kisvárda Városmajor 4600 Kisvárda, Városmajor út 72. Telefon: +36 45 404 243 Nyitvatartás: h. cs.: 8.00 20.00, p. szo.: 8.00 21.00 Fagyöngy Gyógyszertár 4600 Kisvárda, Kölcsey u. 5. Telefon: +36 45 500 462 Nyitvatartás: h. cs.: 7.30 19.00, p.: 7.30 18.30, szo.: 9.00 12.00 KUNHEGYES már itt is! Magyar Korona Gyógyszertár 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 54. Telefon: +36 59 530 060 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00 KUNSZENTMÁRTON BENU Gyógyszertár Kunszentmárton Kossuth 5440 Kunszentmárton, Kossuth u. 4. Telefon: +36 56 461 009 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 18.30 MÁTÉSZALKA Fecske Patika 4700 Mátészalka, Bajcsy-Zsilinszky u. 25-27. Telefon: +36 44 500 032 Nyitvatartás: h. p.: 7.30-18.00, szo.: 8.00 13.00 Sas Gyógyszertár 4700 Mátészalka, Kálvin tér 7. Telefon: +36 44 311 253 Nyitvatartás: h. p.: 8.00-19.00, szo.: 8.00 13.00 MIKEPÉRCS BENU Gyógyszertár Mikepércs 4271 Mikepércs, Orosz István u. 12. Telefon: +36 52 216 449 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.10 13.00 MISKOLC Kígyó Gyógyszertár 3525 Miskolc, Széchenyi u. 33. Telefon: +36 46 505 204 Nyitvatartás: h. p.: 9.00 17.00 BENU Gyógyszertár Miskolc Auchan 3527 Miskolc, József A. út 87. Telefon: +36 46 888 690 Nyitvatartás: h. szo.: 8.00 20.00 BENU Gyógyszertár Miskolc Csontváry 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 25. Telefon: +36 46 369 271 Nyitvatartás: h. cs.: 8.00 18.00, p.: 8.00 16.00 Diósgyőri Gyógyszertár 3532 Diósgyőr, Nagy Lajos király útja 34. Telefon: +36 46 532 241 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.00 13.00 NAGYKŐRÖS már itt is! Arany Patika Gyógyszertár 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 10. Telefon: +36 53 350 366 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.10 13.00 NYÍREGYHÁZA BENU Gyógyszertár Nyíregyháza TESCO 4400 Nyíregyháza, Pazonyi út 36. Telefon: +36 42 440 842 Nyitvatartás: h. szo.: 8.00 21.00 BENU Gyógyszertár Nyíregyháza Hősök tere 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 1. Telefon: +36 42 801 017 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.00 13.00 ÓZD BENU Gyógyszertár Ózd Páduai Szent Antal 3600 Ózd, Vasvár út 52. Telefon: +36 48 472 580 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 18.00, szo.: 7.30 13.00 BENU Gyógyszertár Ózd Immánuel 3600 Ózd, Vasvár út 21. Telefon: +36 48 471 342 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 17.00, szo.: 7.30 12.00 PILIS Family Gyógyszertár 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 53. Telefon: +36 29 498 107 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 19.00, szo.: 8.00 12.00 RÉTSÁG BENU Gyógyszertár Rétság Kőhárs 2651 Rétság, József Attila u. 9. Telefon: +36 35 550 046 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 17.00 SALGÓTARJÁN BENU Gyógyszertár Salgótarján Besztercei 3100 Salgótarján, Beszterce tér 1. Telefon: +36 32 430 378 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 17.00 Szent Benedek Gyógyszertár 3100 Salgótarján, Bem u. 14-16. (a Piaci SPAR mellett) Telefon: +36 32 511 510 Nyitvatartás: h. p.: 7.00 18.00, szo.: 7.00 12.00 BENU Gyógyszertár Salgótarján Pécskő 3100 Salgótarján, Rákóczi út 20. Telefon: +36 32 511 450 Nyitvatartás: h. p.: 7.00 18.30, szo.: 8.00 12.00 BENU Gyógyszertár Salgótarján Kamilla 3100 Salgótarján, Fő tér 2. Telefon: +36 32 423 172 Nyitvatartás: h. p.: 7.00 18.30, szo.: 8.00 12.00 SZEGED BENU Gyógyszertár Szeged Árkád 6724 Szeged, Londoni krt. 3. Telefon: +36 62 996 760 Nyitvatartás: h. cs.: 9.00 20.00, p. szo: 9.00 21.00 SZÉCSÉNY BENU Gyógyszertár Szécsény Király 3170 Szécsény, Király u. 1. Telefon: +36 32 370 144 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 17.00, minden ügyeletes héten szo.: 7.30 12.30 BENU Gyógyszertár Szécsény Szent Jób 3170 Szécsény, Rákóczi u. 94. Telefon: +36 32 370 750 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 17.00, szo.: 7.30 12.30 SZIGETSZENTMIKLÓS BENU Gyógyszertár Szigetszentmiklós 2310 Szigetszentmiklós, Radnóti u. 4. Telefon: +36 24 365 700 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00, ügyeletkor szo.: 8.00 15.00 SZOLNOK BENU Gyógyszertár Szolnok Pláza 5000 Szolnok, Ady E. u. 28. Telefon: +36 56 801 015 Nyitvatartás: h. szo.: 7.30 20.00, v.: 9.00 18.00 TISZAFÜRED BENU Gyógyszertár Tiszafüred Reménység 5350 Tiszafüred, Fő u. 27. Telefon: +36 59 510 180 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00, szo.: 8.00 12.30 VÁC BENU Gyógyszertár Vác Szent Rókus 2600 Vác, Zrínyi u. 9. Telefon: +36 27 501 386 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 19.30, szo.: 7.30 12.00 Fekete Kígyó Gyógyszertár 2600 Vác, Széchenyi utca 37. Telefon: +36 27 312 338 Nyitvatartás: h. p.: 8.00 18.00, szo.: 8.00 12.00 Vásárosnamény Remény Gyógyszertár 4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 22/A Telefon: +36 45 570 009 Nyitvatartás: h. p.: 7.30 18.00, szo.: 8.00 12.00 TOVÁBBI BENU GYÓGYSZERTÁRAK: www.benu.hu A termékakciók 2016. február 1 29-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek. Az akciók a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges nyomdai hibákért és a termékek forgalmazói által rendelkezésre bocsátott adatokért felelősséget nem vállalunk. A reklámújság szerkesztéséért és kiadásáért a (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 9.) felelős. = Egészségpénztári kártyára kapható. Az egyes tárakban elfogadott egészségpénztári kártyák eltérőek, vásárlás előtt kérjük, érdeklődjön tárában! **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. ***Az akcióban résztvevő tárakat keresse a www.benu.hu honlapon. ****2015. december 31-én érvényes ár.