Kalandos Rába-part, élő folyó pályázat Magyarlak Körmend Püspökmolnári települések turisztikai fejlesztésére
2007 tavaszán a Rába-parti Fórum Egyesület a Felső Rába-menti Turisztikai Régió alapokmányába foglaltaknak megfelelően Megbízza a Régiófókusz kht-t pályázati lehetőségek figyelésével és a már meglévő elképzeléseknek megfelelő pályázat kiválasztásával. Összek sszeköt t minket a folyó
Állampolgárként látva a jogi és nemzetközi lépések eredmény-telenségét az általunk a Rába megmentése érdekében egyedül járható útnak a folyó-völgy túrisztikai paradicsommá való alakítását láttuk, látjuk. Úgy érezzük, hogy a folyót szennyezők szá-mára az egyetlen visszatartó erő talán csak a vízen vagy vízben tartózkodó élő ember lehet. Turisztikai attrakciókkal kell megtölteni a folyópart településeit,, a gátakra hajócsúszdákat kell szerelni, túrázókat a mai kor igényeinek megfelelően fogadni képes táborhelyeket kell építeni. Hisszük a többit a Rába, e szent-folyó, tudja! Összek sszeköt t minket a folyó
Egy kiváló lehetőség! A Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretein belűl A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok fejlesztése címen pályázat került kiírásra, Összek sszeköt t minket a folyó
Körmend Az RpF. fejlesztési elképzelései már jóideje kiforrottaknak tekinthetők. A város a felső szakasz közepén foglal helyet, így a Rábai víziturizmus fővárosává szeretnénk alakítani. Komplex fejlesztésével európai táborhellyé válhat, kiszolgálva akár a legigényesebb közönséget is! Összek sszeköt t minket a folyó
A partnerek kiválasztása! Magyarlak Magyarlakot Egyesületünk kezdetektől stratégiai célpontnak tekin-tette. A magyarlaki-gát ugyanis a Rába legizgalmasabb, legvadabb szakaszát nagyrészt unalmas állóvízzé alakította. Eltünt egy csoda. Aki azon a szakaszon valaha evezett, fájdalommal látja a jelenlegi helyzetet, a többméteres vízben fuldokló fákat, mint valami óriási temető, megtépázott sírköveit. A Rába víziturizmusát jórészt e szakasz generálta. Pályázatunk Magyarlakot érintő fejlesztési elképzelései e szakasz rábai vízitúrizmusba való visszakapcsolását és helyzetének stabilitását szolgálják. Összek sszeköt t minket a folyó
Püspökmolnári Püspökmolnári az általunk eltervezett régió utolsó állomása. Ebből kifolyólag a tavaly kialakított kikötőhely fejlesztését fontos elemnek tartjuk, mégha jelen pályázatban szerényebb összeggel is szerepel. Az ember ha valahol megfordul, az utolsó emlékek bármilyenek is voltak megmaradnak emlékezetünkben. Azt szeretnénk, hogy ha bárki aki a FRmTR vizein megfordul, és élmenyekkel telítődve kedvet kap az utolsó állomásig való evezéshez, a gondoskodást, a figyelmet itt is megtapasztalhassa. Érezze Püspökmolnárit is a Régió részének, és búcsúzzon kellemes emlékekkel.
A helyszínek és a látványtervek! Összek sszeköt t minket a folyó
Összek sszeköt t minket a folyó
A projekt Körmend városát érintő elemei I. Területrendezések II. Kikötői építmény a vízen III. Tehermentesítés IV. Hajójavító és tároló épület V. A jelenlegi épület fejlesztései VI. Eszközbeszerzések
I. Terület rendezések - Hajós út burkolása térkővel szegélyezve - Mozgássérült parkolóhely kialakítása - Meglévő parkoló szegélyezése, térkövezése - Járdák, Palló utak - Parkosítás
II. Csónakkikötő építése -A vizitúrázók részére a kikötést és a csónakkiemelést segítő műtárgy létesítése
III. Tehermentesítés - Jelenleg a tábor területén keresztül haladó elektromos légvezetéket a vizitelep kerítésén kívülre költöztetnénk a 4 db villanyoszloppal együtt - Az átalakítás során belső térvilágítás készül 5 db kisméretű kerti kandeláberrel
IV. Hajó javító és tároló épület - Természetbe illő 30 m 2 alapterületű faépület, amely a túrázók hajójavítási igényeinek, a terület gondozásához szükséges eszközök tárolásának jelent megoldást
V. Jelenlegi épület fejlesztései - A meglévő épület zárttá tétele -nyílászárók beépítése - Vizesblokk korszerűsítés - Energia takarékos- környezetbarát fejlesztés
VI. Eszköz beszerzés - Bármilyen (vis Major) esetben használható motoros mentőcsónak illetve a szükséges segédeszközök (elsősegélydobozok és dobókötelek) beszerzése
A számokról A projekt teljes várható költsége: 63.298.534.- ft. Igényelt és eddig elnyert támogatás: 53.740.455.- ft. Helyszínenkénti megosztás: Magyarlak: 26.347.800.- ft. Körmend: 16.688.628.- ft. Püspökmolnári: 2.500.000.- ft.
A folyó összeköt minket! - Közös szándékaink - Megbízható partnerség - Tervezhető jövő - Körmend a Rába-folyó fővárosa