Kazincbarcikai SZÓBA SE JÖHET SKANDINÁVIA NEKÜNK A BALATON A RIVIÉRA? 2010. JÚLIUS 1. NEGYVENÖT ÉVES A KODÁLY: ÁLLVA TAPSOLTAK SÖR: A HABOS HŰSÍTŐ



Hasonló dokumentumok
Négy napra megy nyaralni a magyar

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN MÁRCIUS STATISZTIKA

.a Széchenyi iskoláról

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

MagyarOK A2+ munkalapok 1

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

2015. október 26-i rendes ülésére

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

Kitöltők neme 19% 81%

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-i rendes ülésére

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Méltó születésnapi ajándék

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége


Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 12-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

******************************************************************

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

Sokáig voltam távol?

December havi programok

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

Erasmus+ Lengyelország

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

T á r g y s o r o z a t a

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

December havi programok

Miért alaptalan a magyar demokrácia

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

December havi programok

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

Kényelmes ágy, tisztaság és wi-fi ez kell a magyaroknak a nyaraláshoz

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

Dr. Kutnyányszky Valéria

December havi programok

Kedves Könyvtárlátogató!

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

E L Ő T E R J E S Z T É S

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület december 30-án órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Cigánypénzek, káoszprojektek March 05.

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A 68/2012. (XII. 14.) BM

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Már újra vágytam erre a csodár a

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

J e g y z ő k ö n y v

Nehéz évre számíthat az utazási szakma is. Interjú Csákány Csabával, a TUI Magyarország Kft. igazgatójával

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

Révfülöpi Nyár JÚNIUS


Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Akárki volt, Te voltál!

J e g y z ő k ö n y v

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Átírás:

Kazincbarcikai 2010. JÚLIUS 1. SZÓBA SE JÖHET SKANDINÁVIA NEKÜNK A BALATON A RIVIÉRA? Riport NEGYVENÖT ÉVES A KODÁLY: ÁLLVA TAPSOLTAK Színes Mozaik Fotó: Ditti Illusztráció SÖR: A HABOS HŰSÍTŐ Háztáji praktikák Fotó: Ditti X. BORSODI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: TIZENKÉT NAPIG TARTÓ VARÁZSLA- TOS BARANGOLÁS Riport Illusztráció

JEGYZET TARTALOM SZÍNES MOZAIK 4-5. old. KEDVES OLVASÓINK! Szerkesztőségünkben vissza-visszatérő vicces mondás, amikor éppen az aktuális szám jegyzettémáját találjuk ki, mi lenne, ha írnánk az időről? Az időről, mint elvont fogalomról, és persze nem az időjárásról. Szögezzük le: az időről írni nagy bátorságra vallana, hiszen hosszú évezredek óta filozófusok sokasága is csak kapizsgálta a témát, mit tudnánk akkor mi hozzátenni? Az időjárás most viszont megkerülhetetlen írnivalót szolgáltat, hiszen sem a tavasszal, sem a nyár eddigi röpke egy hónapjában nem kényeztettek el bennünket az égiek. A Napot alig láttuk Északkelet-Magyarország ezen kis szegletében, borongós, esős, szürke, és júniushoz képest szokatlanul alacsony hőmérsékletben sajnos bőven volt részünk. Az esernyőt hetek óta hurcoljuk magunkkal, egyelőre a könnyű pulóver és hosszúnadrág sem kerül be a gardrób, vagy a ruhásszekrény mélyére. A meteorológusok azt ígérik: lesz még idén nyár, és a tavaszi, kora nyári pocsék időért cserébe szép, langymeleg ősz. Ha még tudunk, higgyünk nekik, addig pedig tűrjük a téli helyett időnként ránk törő nyári depreszsziót. A Kazincbarcikai Mozaik július 1-jén megjelenő összevont számában több olyan cikket találnak, amelyekkel szándékosan megpróbáljuk Önöket a nyár eddig talán hiányzó, ám kétségtelenül kellemes oldalára emlékeztetni. Riportunkban a kazincbarcikaiak nyaralási szokásairól érdeklődünk, a Háztáji praktikák a kánikulában szívesen fogyasztott sörről szól, a Sport rovatban a nemcsak sportként űzhető természetjárásról írunk. A szokásos olvasnivalóinkon kívül Színes mozaikok; Portré, Önkormányzat, Küldje be, mesélje el összeállítottunk egy képriportot a X. Borsodi Művészeti Fesztivál legemlékezetesebb pillanataiból, Nagyinterjú rovatunkat pedig megdupláztuk. Reméljük, így minden olvasónk talál kedvére való cikket a magazinban, amellyel legközelebb augusztus 26-án találkozhatnak a postaládákban. Természetesen addig sem maradnak hírek nélkül, hiszen júliusban kétszer és augusztusban egy alkalommal hirdetési-bulvár mutációnkban, a Képes Mozaikban a legfontosabb kazincbarcikai eseményekről tájékoztatjuk Önöket; illetve online társmédiumunk, a www.kvtv.hu is folyamatosan frissül majd. Kellemes pihenést kíván a nyárra: a Kazincbarcikai Mozaik szerkesztősége RIPORT: NEKÜNK A BALATON A RIVIÉRA? 8-9. old. ÖNKORMÁNYZAT 15-18. old. SPORT 22-23. old. NAGYINTERJÚ: VUJITY TVRTKO 10-11. old. RECEPT REJTVÉNY 21. old. A Kazincbarcikai Mozaik következő, összevont száma augusztus 26-án jelenik meg. EGRESSY PROGRAMAJÁNLÓ 24-25. old. impresszum: Kazincbarcikai Mozaik ISSN 0864-7062 Kiadó: Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. Telefon: 06-48/510-560, 06-48/510-561 Fax: 06-48/510-562 Ügyvezető igazgató: Milicz Sándor Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna Főmunkatársak: Kovács László, Hegedűsné Munkácsi Mónika Tördelés, grafika, design: Ursutz László Korrektor: Hegedűs Mária Fotó: Mártainé Gombár Ditti PR-főmunkatárs: R. Tóth Kata Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 25. Telefon/fax: 48/512-045 E-mail: kazincbarcikaimozaik@gmail.com, kazincbarcikaimozaik@upcmail.hu Nyomda: Litoplan Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. Telefon: 48/512-236 E-mail: info@litoplan.hu Terjesztés: Maier Lapterjesztés Telefon: 06-20/200-96-24 Megjelenik kéthetente 12200 példányban. A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! A lapban megjelenő cikkek, képek bármilyen formában való felhasználása a kiadó írásos engedélyével lehetséges. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 3

SZÍNES MOZAIK Fotók: Hegedűsné Munkácsi Mónika S Z Í N E S Illusztráció Vissza a munkaerő-piacra Az Európai Szociális Alap (ESZA) egyik fontos célja, hogy csökkentse a tagországok munkanélküliségét. Az ESZA támogatja a Út a munka világába elnevezésű országos programot, mely új szolgáltatásokkal, támogatási formákkal kívánja elérni az álláskeresők munkaerő-piacra való be-, illetve visszajutását. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ helyi kirendeltségének területén az Európai Unió célzott támogatásának felhasználásával májusban tanfolyamok indultak, melyek új szakma megszerzését teszik lehetővé, segítve az álláskeresők ismételt munkavállalását. Eladóképzésben tizenhatan vesznek részt, péknek tizennégyen jelentkeztek. Az ipari szektor stagnálása miatt - a szolgáltatások fejlődésének várható fellendülését remélve - a munkaügyi központ bízik abban, hogy az eddigi önkormányzati segély helyett rendszeres munkabért kapnak majd. Munkahelyet tizenegy főnek tudnak biztosítani úgy, hogy a foglalkoztatást vállaló munkáltatóknak bér- és járuléktámogatást nyújtanak. Összesen negyvenegy embert érint a program. (Hírösszefoglaló) A hajléktalanokért beszélgettek A Hajléktalanokért Közalapítvány szervezésében regionális szakmai fórumot tartottak június 23-án az észak-magyarországi régió hajléktalan-ellátó szakemberei Kazincbarcikán. A szakemberek havonta rendeznek hasonló találkozókat, ahol az aktualitásokról, pályázatokról, és a szakmához kapcsolódó programokról tanácskoznak a társszakmai szervezetek meghívott vendégei bevonásával. Az évek óta működő fórumot idén második alkalommal telepítették a megszokott miskolci helyszínről más városba. Eger után városunkban jött létre a találkozó, ahol az idei koncepció szerint a régió egyes településein működő hajléktalan-ellátó rendszerek kistérségi, városi jellegzetességeit mutatták be, a helyi sajátosságokkal együtt, valamint a jövőbeni tervekről is szó esett. (Sajtóközlemény) Illusztráció Négymillió forintot zsákmányoltak k Elfogták a hétvégiház-feltörőt Többek között szerszámokat, elektromos háztartási gépeket, evőeszközöket és kerti gépeket emelt el jogos tulajdonososaitól az 28 éves férfi, aki főként a Kazincbarcika és Tardona közötti hétvégi házakba tört be. A kazincbarcikai rendőrkapitányság hónapokig tartó kitartó nyomozása az ügyben végül eredményre vezetett: a rendőrök a lopásokkal megalapozottan gyanúsítható tardonai férfit június 16-án fogták el, aki beismerte tettét. A házkutatások során a nyomozók lefoglalták a bűncselekményekből származó értékek java részét. A rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást. (Hírösszefoglaló) Padokra és dísznövényekre mentek Június elején ismeretlen elkövető, vagy elkövetők az egyik kazincbarcikai iskola előtti füves részről dísznövényeket téptek ki. Az intézmény udvarán a padokat összetörték, az épület mögötti műfüves pályára szemetet és földet öntöttek, illetve a pályához vezető kapuról a lakatot is lefeszítették. A rongálással okozott kár több tízezer forintra tehető a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodája szerint. (Hírösszefoglaló) 4 KAZINCBARCIKAI MOZAIK Június 1-jén Trizs községben ismeretlen tettesek tte megbontottak egy tetőt, behatoltak egy lakóházba, ahonnan aranyékszereket, készpénzt, és egy 9 mm-es Parabellum éles maroklőfegyvert tulajdonítottak el több mint négymillió értékben. A kazincbarcikai rendőrkapitányság nyomozása során felmerült: a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható az a román nemzetiségű házaspár, akik a sértettnél lakhatásért cserébe dolgoztak, és május 30-án minden bejelentés nélkül ismeretlen helyre távoztak. Felkutatásuk ez idáig nem vezetett eredményre. A feltételezett elkövetők személyleírása. A férfi neve Sandozi Leon Constantin (képünkön), fehér bőrű, 38-41 éves, kb. 165-170 cm magas, normál testalkatú, rövid szőkésbarna hajú. Bajuszt, szakállt nem viselt. Folyékonyan és tisztán beszéli a magyar nyelvet, megnyerő stílusú, udvarias. Fülbevalót nem visel, az egyik karján tetoválás van. Az asszony neve Graure Ana Loreana, barna bőrű, 27-30 év körüli, kb. 155 cm magas, vékony testalkatú, fekete derékig érő hajat visel, de általában felfogva hordja. Fogai felül feltűnően elhanyagolt állapotúak, feltűnő duzzadt ajkai vannak. A rendőrség kéri, hogy akik a fényképen látható férfit felismerni véli, illetve tartózkodási helyével kapcsolatosan bármilyen információval rendelkezik, értesítse a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályát. A bejelentéseket a 06-48/510-550-es telefonszámon, a rudabányai rendőrőrsön a 06-48/353-150-es telefonszámon, vagy a már jól ismert 112-es és 107-es ingyenes hívószámokon várják. (Hírösszefoglaló)

SZÍNES MOZAIK Fotó: Ursutzné Blága Krisztina.hu a hírportál Népszerű az új hírportál Társmédiumunk, a június 14-én debütáló www.kvtv.hu beváltotta a hozzáfűzött reményeket: a hírportálra az első héten 1385-en látogattak el, akik összesen 8632-szer tekintették meg az oldalt. Az internetezők átlagosan hat és hét perc közötti időt töltöttek el a www.kvtv.hu-n, ahol átlagosan hat és hét aloldalra klikkeltek. A látogatók hetvenhárom százaléka direkt Kazincbarcika új hírportálját kereste. Majdnem húsz százalékuk keresőből bukkant rá az oldalra, a többiek más site-okról jöttek át. Döntően Magyarországról érdeklődtek a www.kvtv.hu iránt, de nézték a weblapot Angliából, az Egyesült Államokból, Romániából és Franciaországból is. (Hírösszefoglaló) Illusztráció Foltvarrás a füvön A szabadban varrtak a Folt Hátán Folt Klub tagjai június 26-án. Az Országos Foltvarró Céh kezdeményezésére indult népszerűsítő programhoz kapcsolódva a helyi klub tagjai a Gyermekek háza-kézművesház melletti zöld területen várták az érdeklődőket délelőtt kilenctől délután háromig. A jó hangulatban telt napon az ügyes kezű asszonyok bohócot, tűpárnát és kis ajándéktárgyakat készítettek foltvarrás technikával, a vállalkozó kedvű alkalmi kézművesekkel. (H. M. M.) Árvízi gyűjtőakciót kezdeményeztek Fotók: Ditti A rendőrség saját kezdeményezésre elindított egy önálló, az árvízkárosultak megsegítésére irányuló segélyezési rendszert, amely a rendőrségi és lakossági adakozók felajánlásainak összegyűjtésére, és a szükséges helyre való továbbítására irányul. A Magyar Köztársaság történelmének eddigi legnagyobb rendőri mozgósítását élte át az elmúlt hetekben. Az ország több területén kialakult árvízi veszélyhelyzet kezelésében rendőrök ezrei vettek részt a gátak, emberéletek, házak, anyagi javak mentése érdekében. Helytállásuk az egész országnak példaértékkel szolgálhat. Június 22-étől Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi rendőrkapitányságán kijelöltek egy olyan adománygyűjtő helyet, ahol a lakossági felajánlásokat - csak tartós élelmiszert, tisztítószert, bútort - fogadják. Az adománygyűjtő helyek július 2-áig működnek. A rendőrség vállalja, hogy a felajánlásokat átveszi, összegyűjti, és azokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság által kijelölt raktárba eljuttatja. A rendőr-főkapitányság állománya ezzel az akcióval is meg kívánja köszönni a helyi lakosságnak a védekezésnél tanúsított figyelmességét. Kijelölt adománygyűjtő hely Kazincbarcikán Kazincbarcikai rendőrkapitányság 3700 Kazincbarcika, Barátság tér 1-3., telefon: 06-48/510-550 E-mail: kazincbarcikark@borsod.police.hu Beniczki István rendőr őrnagy (06-48/510-550) Hétfő csütörtök: 08.00-16.00, péntek: 08.00-13.00 Állva tapsoltak A Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény negyvenöt éves évfordulójára szervezett programsorozat záróeseménye, egyben a Borsodi Művészeti Fesztivál első előadása volt június 8-án a Szelídecske terve című operapremier. Az intézmény diákjai és tanárai is részt vettek a nagyszabású produkcióban. A gyermekopera szövegkönyvírója Balla Ibolya, a Kodály egyik igazgatóhelyettese, zeneszerzője pedig Kerek Gábor zenetanár volt. A teltházas előadás végén állva tapsolta vissza a színpadra a társulatot a közönség. (H. M. M.) KAZINCBARCIKAI MOZAIK 5

RIPORT X. Borsodi Művészeti Fesztivál X. BORSODI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL TIZENKÉT NAPIG TARTÓ VARÁZSLATOS BARANGOLÁS Szerkesztette: Csurák Zsuzsanna Bár a pontos statisztikákról még nem értesültünk, az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ munkatársainak minden bizonnyal sikerült a csúcsdöntés a X. Borsodi Művészeti Fesztiválon már, ami a nézőszámot illeti. A nem túl kedvező június végi csapadékos, borongós, és olykor hideg időjárás ellenére minden szabadtéri programon azt tapasztaltuk, hogy a nézőtéren még egy gyufaszálat is alig lehetett volna elejteni. A fedett helyszíneken zajló rendezvények közül akadt olyan például Halász Judit gyermekműsora -, amely iránt akkora volt az érdeklődés, hogy akár két előadásra is simán elkeltek volna a jegyek. A június 15-étől 26-áig tartó összművészeti fesztiválon tizenöt település huszonhárom helyszínén voltak programok. Az árvízi katasztrófa miatt egy előadás a Vodku együttes edelényi fellépése sajnos elmaradt. Az új fesztiválhelyszínek közül különösen jól vizsgázott a Csónakázó-tó, ahová több százan látogattak ki esténként az igényes és ingyenes koncertek miatt. Fotók: Ditti, Hegedűsné Munkácsi Mónika, Pálinkó Gábor, www.kvtv.hu Magyar Állami Népi Együttes (június 16., Egressy) Rosa Puente kiállítása (június 17., városi kiállítóterem) Karthago (június 17., Csónakázó-tó) A Rakéta csoport kiállítása (június 18., Sajókaza) Deák Bill Gyula (június 18., Csónakázó-tó) Zorán (június 19., aggteleki cseppkőbarlang) Halász Judit (június 20., Egressy) Žagar (június 19., Csónakázó-tó) Sass Sylvia - Teleki Miklós (június 20., Szent Család-templom) 6 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

RIPORT X. Borsodi Művészeti Fesztivál Pál Utcai Fiúk (június 20., Csónakázó-tó) Dumaszínház - Badár Sándor (június 21., Egressy) Szekeres Adrien (június 21., Csónakázó-tó) Kiscsillag - Lovasi András (június 22., Csónakázó-tó) Love Letters Hernádi Judit - Gálffy László (június 22., Egressy) Four Fathers (június 23., görög katolikus templom) Besh o drom (június 24., Berente) After Crying (június 24., Egressy) Illényi Katica (június 25., Bánhorváti) Demjén Ferenc (június 25., KSK) Rúzsa Magdi (június 26., Lázbérc) A X. Borsodi Művészeti Fesztivállal egy időben startolt t a dubicsányi i Fignár Fesztivál Udvar, ahol idén az irodalmon volt a hangsúly. Fignár Zoltán és felesége, Melinda idén már negyedik alkalommal várta a környék művészetbarátait dubicsányi udvarházába, ahol képző- és iparművészeti kiállításokkal, fazekas termékek vásárával, pajtamozival, és tematikus napokkal kedveskedtek a betérőknek. A június 25-éig tartó fesztiváludvar kínálatából mi a június 18-ai Nők Lapja-napra voltunk különösen kíváncsiak. Az író-olvasó találkozót, melyen részt vett az ország vezető női magazinjának főszerkesztője, Molnár Gabriella; valamint Kertész Gábor, Kovács-Cohner Róbert, Mihalicz Csilla, Soltész Ágnes, és Vadas Zsuzsa újságírók, a házigazda születésnapi meglepetésül szervezte a feleségének. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 7

RIPORT Nekünk a Balaton a Riviéra? SZÓBA SE JÖHET SKANDINÁVIA NEKÜNK A BALATON A RIVIÉRA? Szöveg: Kovács László Egy tavalyi felmérés szerint a nyaralást tervező családok csaknem kétharmadát komolyan befolyásolta az úti cél kiválasztásakor a gazdasági válság. A szűkebb családi büdzsé ugyanis sokakat arra intett, hogy külföldi pihenés helyett a hazai nyaralóhelyeket részesítsék előnyben. Riportunkban arra voltunk kíváncsiak, mennyire alakultak át nyaralási szokásaink a mögöttünk hagyott egy-két évben; erről kérdeztünk családokat, utazási irodákat. Illusztráció A statisztikák olykor csalnak, abban viszont alighanem mindenki egyetért, hogy a családi nyaralások számának csökkenése nagyon is a szomorú valóság. Merthogy az utóbbi években kimutathatóan kevesebben tudnak elutazni egy-egy hosszabb vakációra. Akiknek pedig esetleg sikerül az anyagi fedezetet előteremteni, ők is inkább a költségkímélő megoldásokat keresik. - Úgy vettem észre, hogy az utazni vágyók a válság ellenére nem adnak le a minőségi elvárásokból. Hogy egy példát mondjak: nem mennek szálloda helyett apartmanba, hanem akkor inkább tolnak a nyaraláson egy évet - cáfolta meg némileg a kimutatásokat az egyik helyi utazási iroda munkatársa, amikor az igényekről érdeklődtünk. A szakember tapasztalata szerint az utazni vágyók nagytöbbsége már konkrét elképzelésekkel érkezik. Úti célként általában országot jelölnek meg, az alaposabbak viszont már a várost is tudják, ahová legszívesebben mennének. - A betérőknek mindig egyedi ajánlatokat adunk, az igényeikhez és pénztárcájukhoz igazodva. A végső döntést szinte mindig az ár-érték arány határozza meg. A legfontosabb szempont az, hogy a pénzükért milyen szintű szolgáltatást kapnak vázolta tömören a lényeget a munkatárs. A tapasztalatok szerint a repülőgéppel utazók toplistája a következőképpen alakul: Tunézia, Egyiptom, Törökország. Akik repülővel vágnak neki a nyaralásnak, általában szállodában töltik a vakációt. Az autóbuszosoknál Görögország, Horvátország, Olaszország, Bulgária a sorrend. Ugyanez az autósoknál: Horvátország, Olaszország, Görögország. Akik autóval indulnak útnak, jellemzően inkább apartmanban szállnak meg. - Busszal főleg Görögországba, Bulgáriába utaznak ügyeleink, míg távolabbi helyekre - ilyen Törökország, Egyiptom, vagy éppen Tunézia - a repülőgépet választják. A viszonylag közeli, tengerparttal rendelkező országokba jellemzően Olaszországba vagy Horvátországba már inkább autóval vágnak neki a nyaralók erősítette meg a korábban hallottakat egy másik helyi iroda vezető munkatársa. A körutazások is kedveltek, de inkább a környező országokba, távolabb ugyanis anyagilag már kevesebben engedhetik meg maguknak az utat tette hozzá a szakember. A belföldi utazás előnye, hogy a magyar szállodák többségében elfogadják az üdülési csekket. A tapasztalatok szerint azonban a szélsőséges időjárásnak köszönhetően idehaza egyre inkább csak rövid távra leginkább hosszú hétvégékre mennek az emberek, egy-két hétre ugyanis köszönhetően éppen a hektikus időjárásnak - már nem nagyon merik bevállalni a foglalást. - Az emberek többsége tisztában van az árakkal, amikor betér hozzánk. Általában több úti cél után érdeklődnek, a választásnál viszont már egyértelműen az ár dönt. Az utazási irodát azért szeretik, mert itt egyben minden információt megkapnak, ami a nyaraláshoz szükséges. Valójában csak annyi a dolguk, hogy kitalálják, hová menjenek, mi mindent el tudunk intézni egy helyen. Az internetes foglalás ugyan egyszerűbbnek tűnik, de sok utazónak még mindig biztonságosabb egy irodában lefoglalni a szállást tartott egy kis önreklámot az egyik utazásszervezéssel foglalkozó iroda alkalmazottja. - A személyes kapcsolat sem elhanyagolható jegyezte meg egy másik irodavezető. Nálunk a feltett kérdéseikre azonnal választ kapnak az érdeklődők, illetve mi is tudunk tanácsot adni az utazással kapcsolatban. Sőt, más fontos dologra például a szükséges úti okmányok, biztosítások meglétére is fel tudjuk hívni a figyelmüket. Mivel irodánk az ország 8 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

RIPORT Nekünk a Balaton a Riviéra? összes utazásszervező cégével kapcsolatban áll, az esetleges változásokról, akciókról azonnal tudjuk értesíteni utazóinkat. Éppen ezért a last minute-utakra várók rengeteg ember használja ki az ilyen lehetőségek árengedményét - biztosak lehetnek benne, hogy időben értesülnek ajánlatainkról. A kisgyermekkel utazóknál az ár mellett még mindig a legfontosabb szempont a gyermekközpontú szállás, ezért ők inkább a hoteleket részesítik előnyben. A szállodákban ugyanis szép számmal vannak a kicsiknek egyedi szolgáltatások, ilyen a gyermekpancsoló, a játszótér, vagy a gyerekmenü. A fiatalok ezzel szemben az olcsóbb utakat kedvelik, így általában apartmanokban szállnak meg, hasonlóan a már nagyobb gyerekkel útra kelőkhöz. - Idén Törökország a legfelkapottabb, hiszen még egy középkategóriás hotel ellátása is európai viszonylatban a legmagasabb szintű. A korábban listavezető bulgáriai utakra viszont némileg csökkent az érdeklődés, hiszen az eddigi vonzóan alacsony árak az utóbbi időszakban megemelkedtek - kaptuk a választ a legfelkapottabb úti célokról. S hogy mi a helyzet itthon? Az időjárás eddig nem igazán kényeztette a nyaralókat, így nem csoda, hogy az üzemeltetők is fanyalognak. Az egyik televíziónak nyilatkozó cégvezető például arról panaszkodott, hogy az előszezon pocsék időjárása már eddig is több tízmillió mínuszt termelt vállalkozásának. Így ő már maximum abban bízhat, hogy a július-augusztusi várt kánikula pozitívba fordítja a mérleget. S ha már a nyári tikkasztó forróság szóba került, az idehaza nyaralni indulók is erre várnak, igaz ők teljesen más okból. - Régebben, amikor még nem volt gyermekünk külföldi, tengerparti nyaralásokat választottunk. Tavaly csak hoszszú hétvégékre mertünk elindulni egy-egy gyerekbarát fürdőhelyre. Idén már bevállalunk egy egyhetes nyaralást. Autóval utazunk, mert így ott állunk meg, ahol éppen szeretnénk, ami egy kisgyerekes családnál bizony fontos szempont. A szálláshelyet igyekszünk úgy kiválasztani, hogy a csemeténknek is biztonságos legyen, és a pénztárcánknak is megfeleljen. Mindenképpen figyelembe vesszük, hogy a szállás közel legyen a fürdőhöz, és a környéken - rossz idő esetén - beiktatható legyen egy-egy kulturális program mondta lapunk munkatársának Krisztina, aki a családjával biztosan belföldön nyaral majd. - A tengerparti nyaralásokat szeretjük, de azért igyekszünk minden évben olyan helyet választani, ahol még nem jártunk - jegyezte meg olvasónk, Szilvi. - Az úti cél kiválasztásánál figyelembe vesszük, hogy a környező településeken legyenek nevezetességek, mert a napozás, strandolás mellett szeretnénk megismerni az országok látványosságait, szép tájait is. Hosszabb utakra busszal, rövidebbekre autóval megyünk. A repülőút ugyan kényelmesebb lenne, de az jócskán megnöveli a költséget, így inkább azt a nyaralásra fordítjuk. Több szálláshelyet kipróbáltunk már, és azt tapasztaltuk, hogy jobban megéri, ha szállodába megyünk, ahol reggelivel és vacsorával várnak minket. Egy apartman valamivel olcsóbb ugyan, azonban ha kiszámoljuk, mennyibe kerül az önellátás, akkor az árkülönbség mindent egybevetve már nem is olyan hatalmas. Ráadásul így kulturált környezetben, udvarias kiszolgálásban lehet részünk. Illusztrációk KAZINCBARCIKAI MOZAIK 9

NAGYINTERJÚ Vujity Tvrtko ANGYALI TÖRTÉNETEK Szöveg: Csurák Zsuzsanna Az idei kazincbarcikai ünnepi könyvhét sztárvendége a TV2 egyik legismertebb riportere, Vujity Tvrtko volt. Az újságírói pályára lassan húsz éve véletlenül keveredő fiatalember, aki a képernyőn keresztül nem tűnik jóhumorú figurának, a Hotel BorsodChemben megtartott író-olvasó találkozó tanúsága szerint igencsak érti a viccet, és kedveli az iróniát. - Borsod megyét elég jól ismerem, hiszen egy darabig éltem Miskolc-Görömbölyön focistafeleségként. Feleségem, Gyöngyi a DKSK-BorsodChem kosárlabda-csapatában játszott. A klub azonban nem hagyott jó emlékeket bennünk, mert Gyöngyi térde megsérült, és az edző ennek ellenére játszatta, mivel azt képzelte, szimulál. A felségemnek megaláztatások hosszú sorát kellett elszenvednie, míg végül 27 évesen úgy döntött: végleg befejezi sportolói karrierjét. Azóta remélem boldog feleség és édesanya kezdte a magát tüke pécsinek, azaz tősgyökeres pécsinek valló Vujity Tvrtko. A riporter 19 évesen keveredett a televíziózás közelébe, amikor érettségi után bekopogtatott a királyi tévé pécsi stúdiójába, hogy szívesen tolmácsolna a helyi stábtagoknak, mivel anyanyelvi szinten beszél több délszláv nyelvet. Az 1991 tavaszán kezdődő jugoszláv polgárháborús tudósításokhoz jól jött a lelkes fiatal, aki otthonosan mozgott Eszék környékén. A városban akadtak iskolai barátai, akikhez hétközben odaköltözött, hétvégente pedig hazajárt Magyarországra. Ez egészen decemberig tartott, amikor Eszéket körbezárták, és a stáb nem tudta kimenekíteni. Egyetlen külföldi újságíróként bennragadt a tankokkal blokád alá vett városban. Kézenfekvő volt, hogy a magyar televízió tőle kért háborús tudósításokat, az már kevésbé, hogy az angolul pár szót tudó tolmácsot a BBC és az NBC is megtalálta. A világ vezető tévécsatornáinál történt bejelentkezései a hiányos angolnyelv-tudás ellenére is - egyedülállóak voltak, és mindenhol szenzációt keltettek. Ez hozta meg a kedvét az újságíráshoz. A blokád után egy héttel egy kukoricáson keresztül szöktem át a határon. A magyar oldalon hetven tévéstáb várt, amitől szóhoz sem jutottam. Ahogyan a délszláv származású édesanyám se, aki a tévéből tudta meg azt is, hogy nem tudok eljönni Eszékről. Először sírt, és rettenetesen féltett, miután hazaértem pedig már fennhangon és büszkén mondta, hogy»ő az én fiam!«ha akkor nem kerülök ebbe a váratlan szituációba, valószínűleg szénbányász leszek, mint az édesapám. A véletlenül indult újságírói karriert rögtön Pulitzer-díjjal jutalmazták. Vujity Tvrtko lett a legfiatalabb, akit valaha ebben a rangos elismerésben részesítettek. A díjat Budapesten, a Gellért szállóban kellett átvennie. Az ünnepségre vonattal utazott, és a helyszínre is nehezen talált el, mivel addig mindössze vagy háromszor járt a fővárosban. - Miamiban, az Egyesült Államokban jártam egyetemre. Ösztöndíjasként, a kereskedelmi televíziózás őshazájában tanultam a szakmát. Ott mindenki el akar adni valamit, ezért bármiből csinálnak hírt. Az USA-ban állami tévét nem is tartanak fönn. Nincs még egy ország, ahol akkora népszerűségnek örvendenének a nap huszonnégy órájában időjárás-előrejelzéssel foglalkozó csatornák, a horgászatot népszerűsítő tévék, vagy a Touch the screen and love Jesus -jelmondattal operáló vallási csatornák, ahol persze a napi ige után azonnal egy exkluzív Bibliát akarnak rásózni az emberre mesélt Vujity Tvrtko a kereskedelmi tévézéshez fűződő viszonyáról. Amikor hazajöttem és a TV2-höz kerültem, elkezdtem riportokat készíteni. Ezek közül az egyik az életemet változtatta meg. Ez volt az a történet, amikor egy tatárföldi elmegyógyintézetben rábukkantam az utolsó magyar második világháborús hadifogolyra, Toma Andrásra. A hír közzététele után kétezer ember jelentkezett, hogy a bácsi csakis az ő rokona lehet. Mára bebizonyosodott: a riporttal a magyar történelem egy, még le nem zárt fejezetéhez nyúltunk hozzá. Akkor megfogadtam: csak ehhez hasonló újságírói feladatoknak akarok a részese lenni, még akkor is, ha ezek kockázattal járnak. Vujity Tvrtko azért odafigyel, hogy filmjeinek ahogyan ő fogalmaz ne legyen a hősi halottja. Ha kell tolmácsnak, orvostanhallgatónak, vagy segélyosztó aktivistának adja ki magát. Riportjait adott esetben hosszú évek előkészítő-munkája előzi meg. A legőrültebb hely, ahol valaha eddig megfordult Észak-Korea volt. Oda gyakorlatilag lehetetlen bejutni, neki is csak úgy sikerült, hogy egy baptista szervezet állítólagos munkatársaként segélyszállítmányt kísért a phenjani Rákosi Mátyás Kórházba. Az utat két évig készítette elő. A teljesen elzárt ázsiai országban az egykori kommunista diktátornak, a világ egyetlen posztumusz államfőjének, Kim Ir Szen-nek a születésétől fogva számítják az időt, így most ott csak 0098 van. A rég elhunyt politikus életében 3240 könyvet írt, kétszázat a halála után (!). Phenjanba, a fővárosba hetente egy repülőgép érkezik külföldről. Kis túlzással élve az összes utat, intézményt a diktátorról neveztek el, és minden sarkon áll egy Kim Ir Szen-szobor. A szigo- 10 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

NAGYINTERJÚ Vujity Tvrtko Fotó: Pető Niki rú kommunista erkölcs szerint élő és dolgozó emberek összesen háromféle ruhát viselhetnek, a nőknek tilos a smink. Észak-Koreában a mindennapok Kim Ir Szen-ről és utódfiáról, Kim Dzsong Il-ről szólnak, akiről hitelt érdemlően külföldi sajtóorgánumok nem is tudják, él-e még. Észak-Koreán kívül jártam más pokoli helyeken is. Voltam Ruandában, ahol 1994-ben kilencvennégy nap alatt 1,1 millió embert öltek meg a polgárháborúban. Eljutottam egy etiópiai és romániai lepratelepre, valamint a Spitzbergákra is, ami egy jégsziget. Ott a helyi jogszabályi lehetőségeket kihasználva egy 2,11 négyzetméteres sátor területén megalapítottuk Kismagyarországot. Az egyetlen pokoli hely, ahová nem mennék vissza, az Csernobil, mivel ott a veszély láthatatlan. - A filmjeimnek csak a tíz százaléka tudósít veszélyes helyekről, bár tudom, hogy ezek a nézőkben jobban megmaradnak. A riportjaim kilencven százalékban hétköznapi hősökről szólnak, akik nem szerepelnek minden nap a bulvármagazinok címoldalán. Ugyanakkor arra is törekszem, hogy nekünk, magyaroknak bebizonyítsam: a mi problémáink luxusproblémák, hiszen a világ számos szegletében nincs elegendő ivóvíz, élelem, vagy hiányoznak az emberi élethez méltó alapvető körülmények. Az nem lehet, hogy a Föld százhúsz országából Magyarország a 117. helyen végzett, amikor a peszszimizmusra való hajlamot vizsgálta egy nagy közvélemény-kutató cég! Azt szeretném, hogy mire meghalok, valahol a huszadik helyen tartsunk! állítja a riporter. A Pulitzer-díjas Vujity Tvrtko 1972. szeptember 24-én született Pécsen. A Balogh Szilárdként anyakönyvezett fiatalember 17 éves korában vette fel későbbi nevét. A Vujity anyai nagyapja családneve, Tvrtko a Szilárd horvát megfelelője. Felesége, Zsolnay Gyöngyi száztízszeres válogatott kosárlabdázó, a PVSK, illetve a MiZo-Pécsi VSK korábbi játékosa. Gyermekei: Vujity-Zsolnay Benjamin, Vujity- Zsolnay Barnabás. Minkét fiával Vujity Tvrtko volt gyesen. Felvételt nyert a Miami Egyetem újságíró szakára, amit sikeresen elvégzett. Az 1997-ben induló TV2 nyitó videóját ő készítette, s így a kereskedelmi csatorna első szerződtetett és azóta is egyik legnépszerűbb riportere lett. Ennél a tévénél készítette legendás és roppant népszerű riportfilmjeit, melyek nem ritkán olyan sokkoló erejűek voltak, hogy máig is alig akad párjuk. Legkeményebb, legemlékezetesebb munkáit több kötetben kiadták. Kétezer-három és 2007 között az Európai Unió antidiszkriminációs kampányának hivatalos magyarországi nagykövete volt. Vujity Tvrtko, bár már szinte mindenhol járt a világban, rendkívül hazaszerető és honvágyó embernek tartja magát. Ezt bizonyítja, hogy feleségével együtt a Pécs Európa kulturális fővárosa 2010 -kampány egyik arca lett. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 11

NAGYINTERJÚ Szigeti Ferenc A KARTHAGO ÉL! Szöveg. Kovács László A 2009-es több szempontból is jubileumi év volt a Karthago együttes alapító-gitárosának, Szigeti Ferencnek. A szülinapi tortájára hatvan gyertya került, és a nyolcvanas évek legendás rockbandája is betöltötte a harmadik ikszet. A Karthago együttes az idei Borsodi Művészeti Fesztivál egyik közönségcsalogatója volt; a Csónakázó-tó melletti színpadon rendezett kazincbarcikai koncert előtt faggattuk az együttes alapítóját, a gitáros-zenei szerkesztő-lemezkiadó Szigeti Ferencet. - Akik a nyolcvanas évek elején állandó vendégei voltak a rockkoncerteknek, a Karthago gitárosaként ismerhették meg. Ugyanakkor az üzleti világban egy másik arcát kellett mutatnia, amikor producer, zenei menedzser lett; és akkor a rádióban, valamint a televízióban betöltött zenei szerkesztői állásokról még egy árva szót sem szóltunk. Melyik az igazi Szigeti Ferenc? - Nem hiszem, hogy ezt élesen el lehetne választani. Amikor a nyolcvanas évek második felében úgy döntöttünk, hogy az együttest szüneteltetjük, más elfoglaltság után néztem. A zenei szerkesztői állások - mind a rádiónál, mind pedig a televíziónál természetesen összefüggésbe hozhatók az előéletemmel. Később, mikor a rendszerváltás hajnalán létrejöttek a lemezkiadással foglalkozó magáncégek, a kiadói oldalra kerültem. Nyilván ebben is szerepe lehetett a zenének, ugyanakkor a feladat, amit rám bíztak, öszszeköszönt közgazdász végzettségemmel is. - Zenekarvezetőként a lemezkiadóval tárgyalva saját zenekarának érdekeit kellett, hogy képviselje. Azzal, hogy az asztal túloldalára ült, változott a felállás. Könnyen megszokta az új helyzetet? - Ennyire ezért nem volt éles a váltás. Ha arra gondol, hogy keményen tárgyaltam-e a zenekarokkal, akkor a válaszom az, hogy igen, de szerintem nem jártak rosszul velem. - Térjünk át a Karthagóra. Az alapítás előtt ön hosszú ideig a Corvina együttesben zenélt. Sikeres, ismert zenész volt, mégis váltott. - Nyolc éven át játszottam a Corvinában, és úgy éreztem, itt az ideje összerakni egy igazi rockbandát. Gidófalvy Attila lett az első szerződtetett zenész, aki a karthagós időszakot megelőzően a Beatricében billentyűzött. Beszélgettem vele egy esetleges váltásról, ő pedig elmondta, hogy úgy érzi, túlságosan egyszerű muzsikát játszanak, és szakmai kihívást keres. Pár hónapig egy ideiglenes formációban játszottunk, majd az ifjúsági parkban megláttuk az SOS nevű zenekarban játszó Kocsándi Mikit, és leigazoltuk. Ezen a koncerten jött oda hozzám Kiss Zoli - akit addig nem ismertem - és megkérdezte, hogy tényleg basszusgitárost keresek-e. Mikor igent mondtam, közölte, hogy akkor itt van ő. Lehívtam egy próbára, és ő is bandatag lett. Takáts Tamást egy basszusgitáros ajánlotta. A zenekari felvételijén egy magyar népdalt, a Béreslegény, jól megrakd a szekered kezdetű nótát énekelte el kíséret nélkül. Mikor meghallottuk a hangját, egyöntetűen azt mondtuk: ő a mi emberünk. - Ahhoz képest, hogy az első hónapokban a plakátokat is maguk ragasztották, viszonylag gyorsan jött a siker. - Tényleg így volt. A Dohány utcában kezdtünk, ahol a tulajjal úgy állapodtunk meg, hogy a bevétel egy része az övé, a többi a miénk. Első este ez nem tűnt jó üzletnek, mivel hozzávetőleg harmincan voltak, ám hamar felduzzadt a létszám. Ez még olyan időszak volt, amikor lemezünk sem jelent meg. Az első néhány hónap után elértük, hogy a koncertek előtt a jegyért sorban álló rajongóktól alig tudott közlekedni a troli az utcában. Nem csoda, hogy a klubot hamar kinőttük. Az igazi mérföldkő a budai ifjúsági parkban rendezett koncert volt, ahol még szintén, mint lemez nélküli banda hatalmas sikert értünk el. Május elsején Karthagokoncerttel nyitott a park, amely akkor óriási elismerésnek számított. - Az a hír járta önről, hogy igyekezett keményen, határozottan egyengetni a zenekar útját. Ugyanakkor azt is hallani, hogy az akkor a tinédzserkorból éppen kinövő Takáts Tamás nem szerette a kötöttségeket. - Tamás egy örök rocker, akkor is az volt. Azt találtam ki, hogy a zenekar ne csak hangzásában legyen egyedi, hanem külső megjelenésben is. Ezért aztán próbáltunk nem hasonlítani az akkori rockbandákra. Külön fellépő ruhát csináltattunk, mely akkoriban tényleg eltérő volt a rockos közízléstől. Emlékszem, hogy az első koncertjeinkre zenei szakemberek csak azért jöttek el, hogy megnézzék, kik ezek a különös fiúk. Nos, Tamás nem szerette az efféle kötöttségeket, ragaszkodott a rockerruházathoz, így aztán a neki szánt cuccokat időről-időre elhagyta. - A Requiem című Karthago-dalt egy valós esemény ihlette. Mégis arról beszéltek, hogy az első zene- 12 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

NAGYINTERJÚ Szigeti Ferenc kari próbán nem találták elég keménynek, és csak próbaképpen játszották el a közönségnek. - Székesfehérváron, az akkori könynyűfémmű csarnokában koncerteztünk. Teltházas buli volt, több ezer ember zsúfolódott a teremben. A koncert végén egy srác fekve maradt a csarnok közepén. Először nem gondoltuk, hogy tragédia történt, hiszen máskor is előfordult, hogy egyegy fiatal túl sokat ivott. Már az öltözőben voltunk, mikor szóltak, hogy rosszul lett, és a mentő vitte el. Másnap felhívtam a fehérvári kórházat, akkor mondták, hogy meghalt, a koncert közben feltehetően megállt a szíve. Mindannyiunkat megviselt a történet. Még aznap megírtam a Requiem című dalt, amely a zenekari próbán nem nagyon tetszett a fiúknak, mondván nem elég rockos. Annyit azért sikerült kiharcolnom, hogy az ifjúsági park nyitó koncertjén eljátsszuk. A bemutatón először döbbent csend lett, majd hatalmas ováció következett. Ettől kezdve elképzelhetetlen volt, hogy ne játszszuk a koncerteken. Később megjelent kislemezen, és szinte azonnal az eladási listák élére került. - A Karthago egyike azon zenekaroknak, akik előtt a külföldi karrier lehetősége is felcsillant. Egyszer sem fordult meg a fejükben, hogy nyugaton próbálkozzanak? - Mivel olyan időket éltünk, ez csak akkor működhetett volna, ha kinn maradunk. Mikor Ausztriában fesztivált nyertünk, komolyan felvetődött ez a lehetőség. Emlékszem, nem volt kikristályosodott álláspont a kérdésben, így egy este összeültünk és beszélgettünk. Éreztem, hogy ez az a pont, ahol döntenünk kell, maradunk, vagy hazamegyünk. Végül hazajöttünk, ez lett a közös elhatározás, hiszen a család és a barátok mindmind ide kötöttek. - De esély azért volt egy komoly, nyugat-európai karrierre. - A Requiemet itthon meghallotta egy osztrák lemezkiadó cég igazgatója, és nagyon megtetszett neki. Nem sokkal ezután újra megjelent Magyarországon és közölte, hogy a Karthago együttest be kívánja nevezni az osztrák villach-i fesztiválra. Megírtuk az angol nyelvű szöveget, és megkértük Máté Pétert, hogy készítse el a nagyzenekari hangszerelést. Ezek után Villachban egyedüli kelet-európai bandaként megnyertük az első díjat. A hatás ugyanaz volt, mint Magyarországon. Két napon belül Ausztria összes hanglemezboltjában kapható volt az album. Hónapokkal később egy komplett angol nyelvű korongot is megjelentettek a Karthagóval, ami Ausztriában aranylemez lett. Az ígéretes karriernek ez lett volna az első lépcsője. Mivel kinn maradni nem akartunk, itthonról kellett szervezni a zenekar ügyeit. A túlburjánzó bürokrácia miatt azonban rendkívül nehézkesen ment a kapcsolattartás a külföldi menedzser irodával. Így aztán egy idő után mi is, és ők is belefáradtunk. Azt mondták, hogy szeretik, imádják a Karthagót, de ez így nem működik. Pedig akkoriban az az Opus nevű formáció volt az előzenekarunk, amely később a Live is life című számmal világhírű lett. Láthatja, talán mi sem álltunk olyan távol attól, hogy sikerüljön. Fotó: Bodó József KAZINCBARCIKAI MOZAIK 13

PORTRÉ Petróczi Gábor portré Szöveg: Kovács László Fotó: Ditti Budapesten születtem, de kanyarós már Barcikán voltam kezdte beszélgetésünket Petróczi Gábor, a Ságvári Endre Gimnázium igazgatója, egyszersmind azt is jelezve, hogy annak idején nem volt túl sok ideje megszokni a főváros nyüzsgését. Itt eszméltem kisgyerekként, itt jártam óvodába, amely a BVK-lakótelepen volt. A Csepel teherautó alvázára szerelt fakaruszok, majd később a pótkocsis buszok még a Rákóczi térről indultak - utalt arra, hogy öt és fél évtizeddel ezelőtt még Kazincbarcika élete is merőben más mederben csordogált, mint napjainkban. - Végzettségét tekintve ön matematika-fizika szakos tanár. Kisdiákként matematika, esetleg fizika tudásával, netán vezetői képességeivel tűnt ki társai közül? - Általános iskolás koromban városi biológia- és fizikaversenyeket nyertem, így fordult a figyelmem a természettudományok felé. Az új Újvárosiba jártam Danada tanár úrhoz és feleségéhez, Katikához. Ha már szóba hozta, valóban itt kaptam életem első vezetői feladatát: hatodikos koromban főügyeletes lettem Vajdahunyadi Editkével. Azt hiszem, reménytelenül szerelmes voltam belé! A reménytelenség legfőbb oka az volt, hogy Editke egy fejjel magasabb volt nálam. - Az imént hangsúlyozta, hogy új általános iskolában kezdett. Nem volt ez másként a középiskolával sem. - Szerencsém volt a fiatalok városában, hiszen középiskolás éveimet is egy új intézményben, a Ságváriban töltöttem. Persze ennek is meglett az eredménye, hiszen orosz tagozatosként elfogadhatóan megtanultam az orosz nyelvet. - A szigorú és következetes igazgató-tanár több évtized távlatából hogyan látja a gimnazista Petróczi Gábort? - A gimnázium eleinte nem ment túl fényesen: elsőben például puskázásért egyest kaptam Deák tanár úrtól. Egyébként azóta sem értem, hogy miért tévedtem meg, hiszen a feladat az volt, hogy János barátomnak írjak levelet. Aztán Eszes tanár úrtól kaptam néhány egyest matematikából, amikor osztályunkat harmadikban átvette egy eltávozott kollégájától. Talán furcsán hangzik, de ez hozta meg a kedvem a matematika tanulásához, így aztán a középiskolát és az érettségit már kitűnővel zártam. Büszke vagyok rá, hogy dr. Hunyady Józsefné - mindannyiunk Edit nénije - volt a magyartanárom, Dús tanár úrtól tanultam a biológiát, Pogány igazgató úr vezetett be a történelem rejtelmeibe. Jó tanáraim voltak, akiknek a szellemi munícióért köszönettel tartozom. - Azt szokták mondani, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. - Az életem a Ságvári Endre Gimnázium. Immár negyvenegy éve szinte megszakítás nélkül járom a folyosókat, tantermeket; tizenhat éve vagyok az iskola igazgatója. Nem mondják és nem is kérdezem, de azt hiszem, kollégáim becsülik és elismerik vezetői tevékenységemet, ettől magasabb elismerést pedig nem ismerek. - Ha már a diákokat említette, a gimnázium vezetése mellett az egri főiskolán is tanít. - A gyakorlatias oktatásra helyezem a hangsúlyt, amit úgy tapasztalom a hallgatóság igényel és elfogad. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy a főiskola szenátusa 2008-ban címzetes főiskolai docensi címet adományozott számomra, amelyet a diplomaosztó ünnepség fénypontjaként vehettem át. Egy szolid irodám is van a főiskola érsekkerti épületében, itt fogadom a hallgatóimat. - Több évtizednyi pedagógiai tapasztalat után hogyan foglalná össze a tanári-vezetői hitvallását? - Ha zenekarban játszanék, akkor a nagybőgőt választanám, mert ez adja a kíséretet a többiek egyéni játékához; határozott, mindenki által jól hallható hangja van. Csak jó társakkal szabad zenélni, akiknek van megfelelő hallása. Persze minden zenekarban előfordul, hogy egy-egy zenésznek nincs túl jó napja, és kicsit hamisan játszik. De ha néha elszakad a húr, akkor ki kell szállni a zenélésből. Petróczi Gábor matematika-fizika szakos középiskolai tanárként kezdett tanítani egykori gimnáziumában, melyet 1994 óta igazgatóként irányít. A napi munka mellett több mint egy évtizede az egri Eszterházy Károly Főiskola külsős tanára, ahol a szakvizsgára készülő pedagógushallgatókat tanítja, vizsgáztatja. Emellett idejének egyre jelentősebb szeletét jelentik a szakértői jellegű megkeresések, feladatok. Önmagát könnyen író, rendszeresen publikáló tanáregyéniségnek tartja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy közel negyven cikke jelent meg a Raabe Kiadó országosan ismert, nagy példányszámú köteteiben, a Korszerű Iskolavezetésben és a Tanári Létkérdésekben, továbbá más könyvekben és újságokban. Csaknem két évtizede gyakorló érettségi elnök: A legnehezebb sorsú cigánytanulók iskolájától a megyei elitgimnáziumokig sok helyen megfordultam, gazdag tapasztalatokat gyűjtve összegezte röviden elnöki munkáját. Szabadidejében szívesen nézi az égen elhúzó repülőket kertvárosi háza kertjében fekve. Hétvégéken főz és süt a családja örömére. Szívesen hallgatja a Quimby és Dés zenéjét, Bereményi nagyszerű szövegeit. 14 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

ÖNKORMÁNYZAT Nyári metamorfózis Három kazincbarcikai intézményben is nagy munkához láttak a nyári vakáció kezdetekor: akadálymentesítik a Napsugár Tagóvodát és a Ságvári Endre Gimnáziumot, a Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégiumban pedig négyszázmillió forintos infrastruktúra- és eszközfejlesztés zajlik. A Napsugár Tagóvodában új zuhanyzót és két felnőtt WC-t alakítanak ki, és több helyen kicserélik a padlóburkolatot. A szintek között lifttel lehet majd közlekedni. Új bejárati ajtót szerelnek be, és rámpán is be lehet majd jutni az épületbe. A mozgáskorlátozottaknak parkolót alakítanak ki. Az átalakítás csaknem ötvenmillió forintba kerül: harmincmilliót uniós forrásból nyert Kazincbarcika, az önkormányzat tizenkilencmillió forint önerővel egészítette ki az összeget. A munkálatok a tervek szerint augusztus 20-áig befejeződnek. Hamarosan kezdődnek az akadálymentesítési munkálatok a Ságvári Endre Gimnáziumban is. A gimnázium igazgatója szerint időszerű volt az akadálymentesítés, hiszen a negyvenhat éves épületen komoly felújítás eddig nem történt. A fejlesztés keretében a gimnázium előtt két akadálymentes parkolót építenek, a közlekedést lift segíti majd az épület minden szintje között, átalakítják a közlekedési útvonalakat, kiszedik a küszöböket, hogy a fogyatékkal élők is tudjanak közlekedni az intézményben, valamint korszerűsítik a vizesblokkokat. A beruházás összértéke csaknem ötvenmillió forint, amelyből harmincmillió forintot uniós forrásból nyert a városi önkormányzat. A beruházás befejezését őszre ígérik. Több mint négyszázmillió forintot nyert a Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium infrastruktúra- és eszközfejlesztésre. A beruházás májusban indult, a munkálatok minden helyszínen megkezdődtek. Az intézmény a Sajó-menti Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) tagjaként egy nyertes pályázatnak köszönhetően egy kétezer négyzetméteres új épületrésszel bővül, liftet és kollégiumi szobákat alakítanak ki a mozgássérülteknek, valamint új tanműhelyeket építenek. A munkálatok várhatóan júliusban befejeződnek, így a több mint ezerötszáz diák a következő tanévet már egy megújult intézményben kezdheti meg. Bár nem a kazincbarcikai intézmények közé tartozik, de funkcióját tekintve igencsak hasznos objektum a Fő téri nyilvános WC, amit szintén felújítnak. A munkálatok már el is kezdődtek. A helyiséget az autópályák mellett található mosdókhoz hasonló berendezésekkel fogják felszerelni. Az önkormányzat másfél millió forintot különített el a felújításra, amellyel másfél hónap múlva végeznek. Utána tárgyalnak a berendezésekről, és arról, hogyan üzemeltessék a nyilvános WC-t, az ugyanis még nincs eldöntve, hogy lesz-e személyzet, vagy automata rendszerben működik majd a létesítmény. Nyugállományba vonul dr. Illés Pál Dr. Illés Pál, Kazincbarcika jegyzője nyugállományba vonul az év végén. A június 18-ai képviselő-testületi ülésén dr. Illés Pál bejelentette: ez az utolsó tanácskozás, amelyen a törvényesség őreként részt vesz, hiszen július 1-jétől már a felmentési időszakát tölti. A húszéves köztisztviselői pályája elejére viszszatekintve megfogalmazta hitvallását: meggyőződése, hogy a köztisztviselő a közjóért tevékenykedik. Ahhoz, hogy ezt tökéletesen végezze, elengedhetetlen a szakszerűség, a pontosság, a fejlődéssel való lépéstartás. Személy szerint ezeket a célokat tűzte ki maga elé pályája kezdetén. Szitka Péter polgármester megköszönte azokat az értékeket, amelyekkel gazdagította a köztisztviselői szféra munkáját. Különösen az utolsó négy Kazincbarcikán eltöltött évet méltatta. - Kazincbarcika előrehaladásában nagy támasza volt a városvezetésnek, és a képviselő-testületnek dr. Illés Pál jelentette ki a polgármester. A városatyák szintén megköszönték dr. Illés Pál szakszerű, kitartó, határozott, karakán munkáját. A búcsúzó jegyző a köszönet szavai után úgy fogalmazott: sok sikert kíván a jövőben a kazincbarcikai városvezetésnek és a képviselőknek ahhoz, hogy eredményesen dolgozzanak a közjóért; Kazincbarcika lakosságának pedig azt kívánja, sok öröme és minél kevesebb bosszúsága legyen a közigazgatásban. (Önkormányzati sajtóközlemény) Nincs igény a nyári nyitva tartásra A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint törvénysértő az egyhónapos nyári szünet az óvodákban. Az MSZOE úgy véli: az óvodáknak nyáron is nyitva kellene tartaniuk. - A kazincbarcikai óvodákban a szülőknek nincs igénye a nyári nyitva tartásra fogalmazott Untenerné Márton Ágnes, a polgármesteri hivatal intézményirányító osztályának vezetője. Ahogyan az ország többi településén, a mi városunkban is igény hiánya miatt bezárnak hosszabb-rövidebb időre az óvodák, de ellátás nélkül sehol sem maradnak a gyerekek. A nyolc kazincbarcikai tagóvoda közül négyben mindig van ügyelet tette hozzá. Ingyenes ebéd négyszáztíz gyereknek Ingyen kap ebédet több mint négyszáztíz kazincbarcikai óvodás és általános iskolás a nyáron. A támogatásban azok a gyermekek részesülnek, akik után rendszeres gyermekvédelmi juttatásban részesülnek a szüleik. A központi költségvetésből biztosított ingyen ebédet az Ádám Jenő Általános Iskola konyháján főzik. A Pollack és Ádám Jenő iskolákból százötven-százötven, a helyi óvodákból száztíz gyermek étkezhet ingyen. Azt, hogy a gyermekvédelmi juttatásban részesülők közül kik kapnak ingyen ebédet, azt az oktatási intézmények felmérései alapján választották ki. Az egyik fő szempont a családok jövedelme volt. - Kazincbarcikán ez az ötödik ilyen étkeztetési akció mondta Karikás Lajosné alpolgármester. - A programra idén több mint kilencmillió forintot költ a város, csaknem másfélszer annyit, mint tavaly, az ingyenes étkeztetés ugyanis most hamarabb, rögtön a tanévzáró után vette kezdetét, és tovább is tart. A rászorulók egészen az őszi tanévnyitóig kapnak ingyenesen ebédet. A támogatás értéke gyermekenként napi 370 forint. Illusztráció KAZINCBARCIKAI MOZAIK 15

ÖNKORMÁNYZAT Huszonnyolc álláshelyet őriznek meg Árvízi katasztrófa: megkezdődött a kárfelmérés Június 18-án rendes testületi ülést tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata. A tanácskozáson egy rövid ideig részt vett Tamás Barnabás, a kazincbarcikai székhelyű választókerület egyéni országgyűlési képviselője is. A képviselőtestület munkáját utolsó alkalommal segítette dr. Illés Pál jegyző, akit nyugdíjba vonulása okán július 1-jétől mentesítettek a munkavégzés alól. Már nem a víz az úr A június 18-ai testületi ülésen ismét téma volt a felső-barcikai ár- és belvíz. Napirend előtt Hasulyó János képviselő felolvasott egy levelet, melyben egy Táncsics úti háztulajdonos arra kéri az önkormányzatot, hogy állítsák helyre a szomszédságukban lévő vízelvezető árkot. - Felső-Barcikán a katasztrófavédelem és a tűzoltóság közreműködésével már zajlik az árvízvédelmi szempontból kritikus pontok vizsgálata. A vizsgálat során a szakemberek megállapítják, hol kell legelőször cselekedni, hogy az árvízi katasztrófa ne ismétlődhessen meg fogalmazott Szitka Péter polgármester. A felső-barcikaiaknak egy falugyűlésen, a képviselő-testület tagjainak pedig külön tájékoztatást adunk arról, hogy a városrészen hol, mikor, milyen ütemben kerül sor a csapadék- és belvízelvezető csatornák, átemelők kiépítésére. Az önkormányzat erre a célra 360 millió forintnyi pályázati pénzt költhet. Dr. Czifra János bizottsági elnök az ellenzéki képviselő által felolvasott levélre válaszul elmondta: a levél írója a szomszédja, és ilyen minőségében a problémát nagyon jól ismeri. - A felső-barcikai csapadékvíz-elvezetési gondok több évtizedes múltra tekintenek vissza. E problémát képviselőként én hivatalos levélben már jeleztem a jegyzőnek emelte ki a bizottsági elnök. Sajnos a szóban forgó vízelvezető árkot elfoglalták, beszántották, ezért nem tud a funkciójának megfelelően működni. Az önkormányzatnak ebben a konkrét esetben most az a dolga, hogy hatóságként szerezzen érvényt a hatályos jogszabályoknak tette hozzá. Vb-sátor: jó kezdeményezés, vagy mégsem? - Van néhány kazincbarcikai vállalkozó, akinek nem tetszik a Timpanon Kft. által üzemeltett vb-sátor állította Hasulyó János napirend előtti felszólalásában. A kezdeményezés önmagában nagyszerű ötlet, hiszen közösségteremtő ereje lehet a városban, de a sátor felállítása előtt meg kellett volna vizsgálni, hogy milyen hatással lesz a helyi vállalkozásokra. Néhányan úgy vélik: az önkormányzati cég konkurenciát állított 16 KAZINCBARCIKAI MOZAIK nekik, pedig ők a foci-vb kapcsán pluszbevételben reménykedtek. Volt, aki hitelből nagyképernyős plazmatévét is beszerezett, hátha a meccsek idejére ezzel több vendéget tud becsábítani üzletébe. A képviselő felvetésére Milicz Sándor, a Timpanon Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a vb-sátorral kettős célja volt a cégnek. Az egyik, hogy a piaci alapú tevékenységeikkel összhangban nyereséget termeljenek; a másik pedig, hogy szélesítsék a kazincbarcikai programkínálatot. - Vb-sátor még nem volt városunkban, holott más, hasonló nagyságrendű településeken már jól bevált programlehetőség mondta az ügyvezető igazgató. A visszajelzések alapján vendégeink nagyon jól érzik magukat. Panasz sem az ő részükről, sem a helyi vállalkozóktól nem érkezett hozzánk. Milicz Sándor leszögezte: a Timpanon Kft. a vb-sátorral nem teremt konkurenciát a helyi vendéglátó-ipari egységeknek, hiszen egy zárt, klimatizált térben történő tévénézés nem összehasonlítható a sátras programmal. Huszonnyolccal több Még áprilisban döntött úgy Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, hogy újra meghirdetik a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe került helyi mikro- és kisvállalkozások foglalkoztatottságát elősegítő pályázatot. A június 18-ai ülésen a beérkező pályázatokról is határoztak a képviselők. Kazincbarcika képviselő-testülete 2010-re tizenötmillió forintot különített el erre a célra. Az év első negyedében harminchét munkahely megőrzésére 4 millió 895 ezer forint értékben támogatták a pályázókat. A legutóbbi ülésen huszonhárom pályázatról döntöttek. - Ha összegeznénk az eddig meghirdetett három pályázatot, melyekkel a helyi mikroés kisvállalkozások foglalkoztatását támogatta az önkormányzat, azt az eredményt kapnánk, hogy több mint nyolcvan munkavállaló állásának megőrzéséhez járult hozzá a város. A pályázatokat elsősorban mikrovállalkozások nyújtották be, akik a legjobban rászorulnak a segítségre fogalmazott Tóth Zoltán bizottsági elnök. A grémium döntése értelmében a mostani fordulónak köszönhetően 3 704 400 forint értékben huszonnyolc munkahely maradhat meg. Újra pályázhatnak a civilek A civil szféra támogatására a 2010-es kazincbarcikai költségvetésben négymillió forintot különítettek el. A szervezeteknek idén már pályázat útján lehetett hozzájutni az 50 000 és 400 000 Ft közötti vissza nem térítendő összegekhez, melyekkel a város a különféle rendezvényeiket, működésüket támogatta. Anno összesen húsz szervezet nyújtott be pályázatot 3 millió 556 000 forint értékben. A keretösszegből fennmaradt 544 000 forintra új pályázatot írtak ki. A civil szervezetek pályázati úton történő támogatása Beadási határidő: július 18. Beadás módja: postai úton, vagy személyesen A pályázat rövid leírása Támogatandó célok: civil szervezetek működésének támogatása, azon szervezeteknek, akik önálló irodát tartanak fenn, civil szervezetek közhasznú tevékenységének támogatása, civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása, hazai és határon túli rendezvényeken és fesztiválokon való részvétel támogatása, európai integrációt elősegítő programok támogatása, a civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő-segítő tevékenységek támogatása, a civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai publikációk támogatása. A pályázatot Kazincbarcika Város Polgármesterének címezve kell benyújtani. Pályázathoz kapcsolódó anyagok letölthetőek a www.kazincbarcika.hu oldalról.

ÖNKORMÁNYZAT Bevált a térfigyelő rendszer A térfigyelő rendszer az elmúlt egy esztendőben beváltotta a hozzá fűzött reményeket - állapították meg a képviselők a térfigyelő rendszer tapasztalatait összegző beszámoló kapcsán a június 18-ai tanácskozáson. A rendelkezésre álló statisztikák szerint a bűnelkövetők szinte teljesen kiszorultak a kamerák által figyelt területekről. Kazincbarcikán tavaly június 1-jén - az első ütemben - tizenöt, majd decemberben a második ütemben hét kamerát és egy munkaállomást helyeztek üzembe. A rendszer működtetéséről 2009. június 10-én háromoldalú megállapodást írt alá Kazincbarcika Város Önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr főkapitányság és az Országos Rendőrfőkapitányság Gazdasági Főigazgatósága. Tavaly év végén a térfigyelő-szisztéma fejlesztéséről többek között azért döntöttek, mert a megváltozott jogszabályi feltételeknek köszönhetően lehetőség nyílott a rendőrség által működtetett rendszer közterület-felügyelet általi párhuzamos figyeléséhez. Igaz a közterület-felügyelők adatokat nem rögzíthetnek. A városatyák most úgy döntöttek: nemcsak a beszámolót fogadják el, hanem támogatják, hogy a rendőrség javaslatára tovább bővítsék a hálózatot. Ennek köszönhetően új kamerákat szerelnek föl a Fő téren, a Völgy parkban, az ún. Templom téren, valamint a Műszerész és a Herbolyai úton. Az ehhez szükséges összeget - a mintegy 300 000 forintot - a korábbi bővítés pénzmaradványából, illetve az üzemeltetési költségek átcsoportosításából teremtik elő. - Jó dolog a térfigyelő kamerás rendszer, de a kamerák önmagukban nem oldják meg a bűnözés kérdését. Tény, hogy a megfigyelt területeken a statisztikák alapján csökken a bűncselekmények száma, és ennek mindenki örül. Ám ha valahonnan kiszorul a bűnözés, akkor sajnos más területeken halmozottan megjelenik fogalmazott Rizner József, aki szerint a rendszer bővítésével, vagy áthelyezésével további megoldásokat kell keresni. A képviselő elsősorban a MÁV-lakótelepről, a kórház és az Építők útja környékéről hiányolta a kamerákat. - A kazincbarcikai térfigyelő hálózat mozgatható, a kamerák áthelyezésére is van lehetőség szögezte le Sztupák Péter alpolgármester. - Szándékosan mobilis, vezetékhez nem kötött rendszert építtettünk ki, ahol a készülékek mikrohullámon kommunikálnak egymással, vagyis az átcsoportosításnak semmi akadálya. Mindössze a rendőrségtől kell javaslatokat kapnunk arra vonatkozóan, hogy hová kell áthelyezni, vagy felszerelni egy-egy új kamerát. Jövőre javulhat a munkaerő-piaci helyzet A városatyák a júniusi testületi ülésen elfogadták a helyi munkaügyi kirendeltség beszámolóját. Hudák Gábor, a kirendeltség vezetője a szakmai anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítésben kiemelte: a 2008 óta tartó gazdasági válság miatt 2010-ben nem igazán lehet számítani az álláskeresők számának csökkenésére. Lassú javulás csak 2011-től prognosztizálható. A kazincbarcikai kirendeltség regisztrációjában 2009 januárjában szereplő 6848 fős álláskeresői létszám december végére összesen 8490 főre emelkedett, de a növekedés nem állt meg, 2010 januárjában már 9189 főt számláltunk. Az emelkedés az elmúlt év januárjához képest 34%-os, és annak ellenére, hogy februárban már újra csökkenés mutatkozott, még így is jóval a tavalyi értékek fölött van az álláskeresők száma. A regisztrált álláskeresők száma a januári, 9000 fő feletti létszámhoz képest hónapról hónapra folyamatos csökkenést mutat, a májusi zárólétszám 7514 fő. Hétezerhétszáz fő alatti álláskeresői létszámra az elmúlt év februárja óta nem volt példa. A csökkenés a januári adathoz képest 18%- os, de számításaink szerint tartósnak nem bizonyul, ugyanis június 15-én véget ér a kistérségi társulásoknál foglalkoztatott közmunkások munkaviszonya, mely által várhatóan közel 1000 fővel emelkedhet újra a regisztrált álláskeresők száma. Ez a júliusi munkaerő-piaci adatainknál már jelentkezni fog. A beszámoló kapcsán Hasulyó János és dr. Trencsényi Erzsébet képviselők megjegyezték: nem tartják humánusnak, hogy a munkanélkülieknek sok esetben a kirendeltség épülete előtt kell várniuk legyen bármilyen rossz is az időjárás. A felvetésre a kirendeltségvezető elmondta: a saját tulajdonú épületet 2006-ban, európai uniós pénzből bővítették ki. Az unió nagyon szigorú feltételeket szabott, még a járólapok színét is meghatározta. Források híján - bár a zsúfoltsággal, a sorokkal a kirendeltség minden dolgozója tisztában van egyelőre nem lehet szó újabb bővítésről, vagy költözésről. Jól védik a települést A grémium támogatta a frissen felállított településőrség beszámolóját. Idén állami támogatással hat településőr kezdte meg működését városunkban. A településőrök együttműködnek a közterület-felügyelőkkel. Feladatuk a közterületek, a környezet, a közrend védelme, és ügyelni a köztisztaságra. Az elmúlt öt hónapban sajnos ad hoc tevékenységük is akadt: az árvíz idején élelmiszert szállítottak a rászorulóknak. Hatvanadik születésnapot ünnepelnek A Magyarországon kilencvenöt, Kazincbarcikán kereken hatvanéves védőnői szolgálat beszámolóját is véleményezték a júniusi képviselő-testületi ülésen. Jelenleg huszonkét kivétel nélkül főiskolai diplomával rendelkező védőnő dolgozik a szolgálatnál. Munkájuk célja: a családok egészségének megőrzése, a prevenció, valamint a betegségek megelőzését szolgáló egészségnevelés. Ők gondozzák a kismamákat, illetve figyelemmel kísérik a gyermekeket magzatkoruktól fogva a tanácsadóban, és a családlátogatások során. Az egyhangúan elfogadott beszámoló kapcsán dr. Trencsényi Erzsébet megjegyezte: hiányolja, és hosszú távon károsnak tartja, hogy a védőnők nem vezethetnek statisztikát az alkoholproblémákkal küszködő gyermekekről. Dr. Kiss Miklósné kistérségi vezető védőnő válaszul elmondta: egy jogszabály-változás miatt nem tarthatják nyilván a kórós alkoholfogyasztókat. - Sajnos egyre többen, és egyre fiatalabban kezdenek alkoholizálni. Olyan is előfordul, hogy tizenöt éves gyereket kellett elvonókúrára küldeni emelte ki dr. Trencsényi Erzsébet, aki hangsúlyozta: érti, hogy személyiségi jogokra hivatkozva nem lehet nyilvántartást vezetni, a probléma attól még létezik; s szerinte hosszú távon ez a teljes társadalom kárára válhat. Költözik a gémcsalád? Köztéri műalkotások áthelyezéséről is határoztak a képviselők június 18-án. Eddig a Május 1. úti orvosi rendelő belső udvarán volt látható Varga Miklós: Gémcsalád című alkotása. Az orvosi rendelő felújítása után a belső udvar elveszíti a funkcióját, ezért a szobrot az Egressy és a Jószerencsét út körforgalmának belső, virágágyással díszített részében tervezik elhelyezni akkor, ha az nem jelent baleseti veszélyforrást a közlekedőkre. Somogyi József: Anyaság című alkotása évtizedekig az Építők úti óvoda udvarát díszítette. Néhány éve a szobrot ledöntötték a talapzatáról és most a földön fekszik. A képviselők úgy ítélték meg, hogy méltó helye a Dózsa György úti református templom előtti közösségi tér legyen. A területen ugyanis park, sétány és játszótér épül, amelynek munkálatait hamarosan megkezdik. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 17

ÖNKORMÁNYZAT Testvérvárosunk, Dimitrovgrád meghívására építészeti konferencián mutatkozott be Kazincbarcika áprilisban Bulgáriában. A várost a rendezvényen, amelyen megjelent Bulgária köztársasági elnöke is -, Karikás Lajosné alpolgármester, és Lautner Emőke főépítész képviselte. - Dimitrovgrád Kazincbarcika legrégebbi Kazincbarcika építészete Bulgáriában testvérvárosa, hiszen a kapcsolatfelvétel még a hatvanas évekre vezethető vissza mondta Karikás Lajosné. - A bolgár város hasonló adottságokkal rendelkezik, mint Kazincbarcika. Két kisebb település összevonásával jött létre, majd ipari nagyvárossá fejlődött. Építészetileg is hasonló problémákkal küzd, mint Kazincbarcika. Az elmúlt évtizedekben elsősorban ifjúsági és kulturális kapcsolat alakult ki a két város között. A hetvenes és a nyolcvanas években diákok csereüdültetése is zajlott. Aztán a rendszerváltás után Dimitrovgrád és Kazincbarcika kapcsolata megújult, 2009 őszén újra delegációkat cseréltek. Az áprilisi építészeti konferencia apropóját az adta, hogy Dimitrovgrád szerette volna bemutatni épített értékeit az ország és más kultúrák számára is. Bemutatni azt, hogy egy tervszerűen megépített város is lehet élhető, barátságos, otthonos. Karikás Lajosné a konferencián prezentációt tartott Kazincbarcika történetéről. Megelégedettséggel fogadta: városa egy lépéssel Dimitrovgrád előtt jár a fejlesztések terén. Karikás Lajosné kijelentette: nagy örömmel fogadta a város a bolgár kapcsolat újraéledését, hiszen Kazincbarcikának és az itt élő embereknek fontos, hogy továbbra is jó viszonyt tartsanak fönn Közép Európa nemzeteivel. A testvérvárosi kapcsolatok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy a városlakókban, a felnövekvő nemzedékben erősödjön a tolerancia, az európai identitás más népek kultúrájának a megismerésével. (Önkormányzati sajtóközlemény) Június közepén városi delegáció látogatott a dél-lengyelországi Knurowba. A csaknem negyvenezres kisváros immár majdnem másfél évtizede Kazincbarcika testvérvárosa. A két település között a kapcsolat igazán élőnek mondható, hiszen a legnagyobb városi ünnepségeken évek óta folyamatosan vendégül látják egymást. Most Kazincbarcikáról érkeztek lengyel földre, augusztusban viszont a knurowiakat várják a 20-ai ünnepségre. - Számomra a legmeglepőbb az volt, hogy három évvel ezelőtt amikor legutóbb ott jártam egy szürke kisvárost láttam, most pedig egy színes, élhető települést, ahol szinte minden közterületet és lakótelepet felújítottak mesélte Karikás Lajosné alpolgármester. Knurow lélekszámát tekintve valamivel Szitka Péter polgármester A hónap első hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: július 5-én és augusztus 2-án Karikás Lajosné alpolgármester A hónap második hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: július 12-én és augusztus 9-én Sztupák Péter alpolgármester A hónap negyedik hétfői napján 13.00-16.00 Legközelebb: július 26-án és augusztus 23-án Látogatás Knurowban Kazincbarcika előtt jár, valójában egy dél-lengyel bányászváros, melynek a bánya annak idején, évtizedeken át nagymértékben meghatározta a fejlődését. - Egy testvérvárosi kapcsolat valójában nemcsak attól nevezhető élőnek, hogy városvezetői szinten milyen gyakoriak a találkozások folytatta az alpolgármester. - Mivel négyszáz kilométer sincs a távolság, a knurowiakkal tényleg szoros kapcsolatot ápolunk, amit mi sem bizonyít jobban, hogy még az idén egy testnevelő tanárokból álló szakmai delegáció utazik majd Lengyelországba, hogy az ottani kollégákkal szakmai tapasztalatot cseréljenek. A kazincbarcikai küldöttség a három nap alatt rengeteg programon vett részt; ennek részét képezte egy auswitzi látogatás is. A szintén Knurowban járt Bodó Fogadó órák Dr. Jobbágy Anna aljegyző A hónap harmadik csütörtöki napján 8.00-17.00 Legközelebb: július 22-én és augusztus 19-én Általános ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30 Adócsoport Hétfő: 8.00-16.00, kedd: 8.00-16.00, szerda: 8.00 16.00, csütörtök: 8.00 17.30, péntek: 8.00-14.30 József szerint ő a KVTV vezető operatőre a helyi városi televíziós kollégákkal is egyeztettek, így a lengyel tévések az augusztus 20-ai ünnepségekre érkező csoport tagjaként valószínűleg a KVTV stúdiójába is ellátogatnak majd. Kazincbarcika rendkívül kiterjedt, és ami talán ennél is fontosabb élő testvérvárosi kapcsolatrendszert épített ki az elmúlt másfél évtizedben. Ennek keretében két lengyel, illetve egy-egy román, ukrán, szlovák, német is bolgár várossal alakult ki szoros kapcsolat. Legrégebbi testvérvárosunk a bolgár Dimitrovgrád, mellyel az együttműködés kezdete még a hetvenes évekre nyúlik vissza. Anyakönyvvezetők Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30 Haláleset bejelentése teljes munkaidő alatt. Okmányiroda Hétfő: 8.00-12.00; 13.00-15.30, szerda: 8.00-12.00, csütörtök: 8.00-12.00; 13.00-17.00 Az ügyfélhívó rendszer 8.00 és 13.00 órától működik. A www.kazincbarcika.hu weblapon be lehet jelentkezni okmányirodai ügyfélfogadásra, illetve lakossági bejelentések megtételére is mód van. 18 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

HÁZTÁJI PRAKTIKÁK A habos hűsítő Egy jó focimeccs főleg egy világbajnoki mérkőzés, egy fesztiválozás, vagy strandolás elképzelhetetlen egy korsó jó sör nélkül; de egy baráti beszélgetés mellett is kiszáradhat az ember torka, aminek egyik legjobb ellenszere szintén ez az üdítő nedű. A sörbarátoknak tippeket sem kell adni, ha megkívánják kedvenc italukat, biztosan találnak rá alkalmat, hogy elfogyasszanak egy-két pohárral. A lényeg, hogy sörözni egyedül nem érdemes! Illusztráció Mivel a sörnek van alkoholtartalma még az alkoholmentes is tartalmazhat félszázaléknyit -, ezért vigyázni kell a mennyiséggel. Amennyiben valaki hosszú távon, sokat fogyaszt belőle amellett, hogy egy részeg látványa nem túl szép -, károsítja az idegrendszert és a májat. Ugyanakkor az alkoholtartalom ellenére, napi egy-két pohár sör pozitív hatással van a szervezetre, főként a szívbetegségek, az agyvérzés és a vérrögképződés elleni vérhígító kezelésekben. Ásványianyag- és vitamintartalma a szűretlen italokban a sörélesztő miatt a B- vitamin minden fajtája megtalálható - rendkívül magas, és ezek az alkoholnak köszönhetően aktiválnak egy olyan enzimet, amely felgyorsítja az anyagcserét. Kiváló vízhajtó, megelőzi a vesekőképződést, olyannyira, hogy Csehországban és Lengyelországban receptre is kapható. Az ártalmas koleszterinszintet csökkenti; mivel magas a tápértéke, de zsírt nem tartalmaz, ezért kis mennyiségnél nem hizlal. Az immunrendszerre jótékony hatással van, sőt, a vírusfertőzések ellen sem utolsó. Számtalan sörfajta létezik, a végtermék ízét, színét, típusát elsősorban az alapanyag készülhet többek között árpából, búzából, rozsból -, és az erjesztési eljárás határozza meg. Alapvetően három csoportba sorolhatóak: spontán, felső és alsó erjesztésű sörök léteznek, de ezek kombinálásával is alkothatnak új termékeket. A spontán erjesztésű sörökkel manapság kizárólag Belgiumban találkozhatunk. A jellemzően búza-, és az angol és belga ale söröknél alkalmazott felső gyors, meleg - erjesztés lényege, hogy az eljárás során az élesztő a sörlé felszínén lebeg. A legelterjedtebb söröket alsó lassabb és hideg - erjesztéssel gyártják, amikor is az élesztő lesüllyed a sörlé aljára. Ezek legfőbb típusai a lager magyarul ászok -, pilzeni, és a melegítőitalként fogyasztható bak sörök. A minőség pedig a sörfőző mesteren múlik, hiszen a különlegesen finom nedűk, tikos receptura alapján, speciális körülmények között készülnek. Ha már megtaláltuk kedvenc márkánkat, akkor érdemes odafigyelni, hogy megfelelő hőmérsékleten, és minden esetben ragyogóan tiszta pohárból, lehetőleg felbontás, vagy csapolás után rövid időn belül fogyasszuk el friss italunkat. A sör legnagyobb ellensége a túl meleg és túl hideg hőmérséklet, a napfény; ezek még bontatlan állapotban is tönkretehetik az ital zamatát. A világosabb söröknek négyhat fok, míg a testesebb barna változatoknak tíz-tizenkét fok az optimális fogyasztási hőmérsékletük. (H. M. M.) KAZINCBARCIKAI MOZAIK 19

KÜLDJE BE, MESÉLJE EL! Tisztelt Szerkesztőség! Az Oxford Tankönyvkiadó az idei tanévben 17. alkalommal hirdette meg az angol nyelvű országos pályázatát My Ideal Highway Code címmel. Rajzokkal, fényképekkel illusztrált pályamunkát kellett készíteni maximum háromfős csapatban. A gyerekek saját tapasztalataik alapján elmondták, hogyan látják lakóhelyük, közvetlen környezetük közlekedését. A megyei elődöntőre beérkezett negyven pályázatból tíz jutott be az Országos Széchenyi Könyvtárban megrendezett országos kiállításra és díjkiosztó gálára. Nagy örömünkre ömünkre a Dózsa György Tagiskola mindhárom csapata a díjazottak között volt. A csapatok tagjai: Stefán Eszter, Méhész Bianka, Sándor Vivien Sarlott, Kalóz Réka 6.o, Gellérfi Barbara, Petró Réka 8.o. A díjátadón megtekintettük a kétszáz legszebb pályamunkát, majd az ünnepi műsor után átvettük jutalmunkat: könyveket és CD-ket. A tárgyi jutalmon kívül Stefán Eszter és Méhész Bianka, valamint felkészítő tanáruk, Radácsiné Tóth Erzsébet egy egyhetes londoni kirándulást is nyert. Radácsiné Tóth Erzsébet a Dózsa György Tagiskola angoltanára Tisztelt Szerkesztőség! A kazincbarcikai Árpád Fejedelem Tagiskola diákjai közül öt tanuló ért el kiemelkedő eredményt a Jonatán 2009/2010 - Országos Könyvmolyképző ötfordulós irodalmi-olvasás-szövegértés levelezős játékban. A Könyvmolyok Kiváló Mesterei lettek: Bondár Rebeka 8. a, Dobos Kinga 6. a, Kónya Laura 7. a, Rostás Eszter 8. a, Tóth Anett 8. a. Az öt forduló huszonnégy-huszonnégy feladatát differenciáltan oldhatták meg a gyerekek: kezdő és haladó szinten. A tanév során évfolya- monként regényrészleteket, vagy a teljes könyvet kellett elolvasniuk, hogy a feladatsorokat meg tudják oldani. Ebben az évben feldolgozott regények listája: 6. osztály: Kathleen Duey: Katie és a musztáng 1., Guillaume Prevost: Időkönyv, Rick Riordan: A villámtolvaj, Böszörményi Gyula: Rontásűzők Az időkút, Elena Kedros: Olimposz lányai. 7. osztály: Katherine Applegate: Zoey görbe utakon, Polly Shulman: Rajongás, Rick Riordan: A Szörnyek tengere, Böszörményi Gyula: Rontásűzők Az időkút, Pam Muńoz Ryan: Fuss, Artemisia, fuss!, 8. osztály: Claudia Gray: Evernight Örökéj, Pam Muńoz Ryan: Fuss, Artemisia, fuss!, Rick Riordan: A Szörnyek tengere, Polly Shulman: Rajongás, Maggie Stiefvaret: Shiver. A fenti köteteket jó szívvel ajánlom a nyári szünetre felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt! A dicséretes eredményt elért tanulók a tanévzárón könyvjutalmat, kedvezményekre jogosító Jonatán-kártyát, és elismerő oklevelet vehettek át. Jávori István magyartanár Tisztelt Szerkesztőség! A látás elveszítése, vagy súlyos romlása mindenkinek nehéz helyzetet teremt. Az élet azonban nem áll meg, csak nagyon más lesz. A történteket nem könnyű feldolgozni annak, aki megsérül, és a család is komoly próbatétel elé kerül. Sokan elveszítik a munkájukat, a megélhetésüket, de még a mindennapok önállóságát is. Megváltoznak az emberi kapcsolatok is: sokan sajnálkoznak, legtöbben szívesen segítenek, csak esetleg ügyetlenül fognak hozzá, de szinte senki nem viselkedik úgy, mint azelőtt. Aki szeretné visszaszerezni az élete irányítását, annak nagyon nagy erőfeszítést kell tenni: újra kell tanulni a legegyszerűbb dolgok elvégzését is, azután az önálló közlekedést, az információszerzés új módjait és gyakran új szakmát is. Ebben a folyamatban nyújt segítséget a Miskolcon működő rehabilitációs központ, melyet a következő címeken lehet elérni: Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ 3529 Miskolc, Park u. 8. Tel.: 06-46/311-236, 06-30/621-96-41 Web: www.latasrehab.hu Üdvözlettel: Veres Ágnes Bagyal József nyugállományú alezredes, a HONSZ országos elnökhelyettese szerkesztőségünkbe eljutatott levelében a magyar katonáknak mond köszönetet, akik az árvízi katasztrófa idején Kazincbarcikán és a város környékén segédkeztek. A nyugállományú alezredes többször találkozott a boltban az idevezényelt egyenruhásokkal, akik közül az egyik azt mondta neki: Mi arra esküdtünk, hogy a haza védelme mindennél előbbre való. Ma ezt így fogalmazzuk meg: amit most megtehetünk, azt a lakosságért tesszük. A magyar honvédek önfegyelmét és helytállását dicsérő Bagyal József a helyi védelmi bizottság munkáját is elismerő szavakkal illette: Véleményem szerint a védelmi bizottság jól végezte a munkáját. Nem tisztem az értékelés, de mint katona, csak elismeréssel szólhatok róluk fogalmazott a nyugállományú alezredes. Pálné Zöldi Ágnes Mikszáth Kálmán úti olvasónk szerkesztőségünkbe eljut- tatott levelében sérelmezi, hogy május 27-én délután fél ötkor felszállt egy miskolci autóbuszra, ahol a sofőr nagyon arrogánsan bánt vele. Olvasónk sokadik felszállóként regisztrációs jegyet kért, mire a sofőr leteremtette, hogy miért ezt a járatot veszi igénybe. Erre azt felelte: mert ez állt be a megállóba, ráadásul nincsen helyi közlekedés csak elvétve. A buszvezető vélhetőleg azért volt ideges, mert Sajószentpéteren elterelték a forgalmat, és késésben volt, illetve pihenő nélkül kellett visszafordulnia a megyeszékhelyre. Pálné Zöldi Ágnes szerint egy buszsofőrnek lehet bármilyen rossz napja, hangulata, azt a háta mögött elhelyezkedő sok-sok utasnak nem lenne szabad még csak érzékelnie sem, nem még goromba, arrogáns megjegyzéseket tenni, hiszen még ebben, vagy hasonlóan rossz helyzetben is ő van az utasokért, és nem fordítva. A többi utas nevében is azzal zárta sorait: Bár goromba volt, de úgy véljük a pihenő neki is járt volna, hiszen százak életéért felel, amíg fuvarozza őket! Talán igaza is volt, de akkor is zokon vettük az arroganciáját! 20 KAZINCBARCIKAI MOZAIK