Ruják István 44. KÉKSZALAG MVM PARTNER NAGYDÍJ ÚJ REKORD, 10:34:15 4 4. K É K S Z A L A G M V M P A R T N E R N A G Y D Í J Történelmi pillanat: megdôl az 57 éves rekord Amikor a Tihanyi-csövön átértünk fújt némi szél is és még volt negyedóránk a rekordidôhöz, már tudtuk, hogy meglesz Mondta Józsa Marci az eredményhirdetésen. A nézôk nevettek és tapsoltak. H A J Ó M A G A Z I N 2 0 5 36 37
Ötpercesben A korábbi gyôztes Roland Gäbler nem indulhatott A Lillafüred és a Sirocco közel egymáshoz Július 5. csütörtök 8:45 570 hajó nevezett be a versenyre. Közülük egy biztosan nincs ott a rajtnál. A 2010-es gyôztes NaturAqua Ventilo 28-as katamarán kormányosa, a sokszoros világbajnok német Roland Gäbler a rajt elôtti órákban rosszul lett és szívpanaszokkal egy osztrák kórházba szállították. Így mindössze két külföldi hajó van a rajtvonalon, azok is javarészt magyar legénységgel. Kevesebb hajó versenyez, mint tavaly, vagy a tavalyelôtti indulócsúcskor. Oka lehet ennek a gazdasági helyzet (sok hajó vízre sem került), de talán az idôjárás-elôrejelzés is, amely már egy hete gyenge szelet és kánikulai meleget ígér a verseny napjára. A közel hét kilométer hosszú rajtvonal déli felén kijelölt, a kisebb, lassabb hajók elôl elzárt részen indulnak a gyors, nagy hajók: a katamaránok és a Liberák. Jó hogy így van, mert a füredi oldalon a mezôny alá ragadnának a gyenge keleti-délkeleti szélben, ami éppen fúj, és balcsapáson, útjog nélkül kellene vergôdniük nehezen manôverezô hajóikkal az egytestûek tömegében. 9:00 Gyenge, 3 5 csomós keleti szélben dördül el a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj rajtját jelzô lövés. Jól jön el a vonalról a Budapest Bank, illetve a Sovereign Raffica és a Szentkirályi Principessa. Hamar egy testre áll a Várady Szabó János által vezetett Ventilo 28-as, a Buda-Cash Vodafone, és felzárkózik az élbolyhoz. Az 51 lábas, kétárbocos Fifty-Fifty óvatos rajtot választ, bôven a többiek mögött, kerülve a tömeget, majd azonnal kifordul és elindul a déli part felé. Kelemen Tamás kormányoz, aki szemmel láthatóan kerüli a konfliktushelyzeteket, ami érthetô, hiszen az extrém hajó ismeretlen még a csapatnak is. Elôzô nap szállt elôször vízre, a rajt elôtt egyetlen alkalommal edzettek vele. A három klasszikus 75-ös Cirkáló a vonalnak inkább a Füred felôli oldaláról indult, most egymást kergetve éles jobbcsapáson a csopaki partok felé húz. Közülük legelôrébb a Sirocco látszik, de a Lillafüred szorosan a nyomában vitorlázik. A Nemere II. gyengébben rajtolt, és máris párszáz méteres hátrányból figyelhette két testvérhajójának küzdelmét. 10:00 Egy óra elteltével Alsóörsön túl, Káptalanfürednél jár az élmezôny: A Budapest Bank, a Szentkirályi Principessa és a Buda-Cash Vodafone. Két kilométerrel hátrébb a Sirocco és a Lillafüred vív egymással, hosszú jobbcsapáson a parttal csaknem párhuzamosan. Az élesebb Lillafüred fokozatosan ellenfele elé kerül. A déli partnál hátrébb látszik a mezôny, messzebb járnak az éllovasok a kenesei bójától, mint az északi part közelében vitorlázók. Ám Alsóörs elôtt markánsan gyengül az amúgy sem erôs szél. 10.15 Almádi elôtt lassulnak az éllovasok. Eközben Szabadi- Sóstó magasságában a déli csoportot fölényesen vezetô kétárbocos katamarán, amely addig szinte a parttal párhuzamosan vitorlázott, most jobbcsapásra fordul, és egészen furcsa szögben, szinte szembe vitorlázva az üldözôkkel menekül egy elôttük terjedô szélcsendes folt elôl. A hajót Józsa Márton kormányozza. A versenyzôk többsége bukósisakban, gerincvédôben van. 10:40 Almádi elôtt teljesen legyengül a szél, és északira fordul. Így az élen vitorlázóknak hátszelezni kell a kene- A Pauger 50 Duplo Siófoknál A Budapest Bank Kenese felé tart Az északi oldalt választotta a brands.hu A mezény nagyrésze nem az abszolútra hajt sei pályajel felé, ami nagyon lassú menet ezeknek a hajóknak. Aki az északi part közelébe húzott, most reménytelenül megreked. A Sirocco visszaelôzte a Lillafüredet, és a tó közepe felé igazított, amivel most nagyon elhúz testvérétôl, mert az az»almádi parkolóba«szorult. A tó közepén és a déli oldalon viszont egy északi frissülés terjed, ami rohamosan javítja a déliek pozícióját. A Fifty-Fifty visszafordult balcsapásra, és most fokozatosan a bójavonalra élesedik. Elképesztô tempóban falja a métereket. A szél háromcsomós, ám a kétárbocos katamarán sebessége kilenc! Lenyûgözôen száguld a szinte tükörsima vízen. Aztán a szél frissül egy kicsit, és a Pauger Carbon gyártású csoda megduplázza sebességét. Még bô két kilométerrel távolabb van a kenesei bójától, mint Litkeyék vagy Rauschenbergerék, de sokkal-sokkal gyorsabban közelít a fordulóhoz. 11:00 Elsô helyen a Fifty-Fifty kerüli a kenesei bóját. Hihetetlen sebességgel érkezett a déli oldalról. A csapata nagyon profin, összehangoltan dolgozik. Most már mindenkin rajta van a védôfelszerelés, amióta egy frissülésben határozottan egytestre állt a tízméteres terpesztésû katamarán 11:04 Második helyen a GER-11 vitorlaszámú M-32 típusú kéttestû a dr. Botos Sailing kerüli a bóját a német Helge Sach kormányzásával. Fél perccel késôbb Litkey Farkas vezetésével a Budapest Bank fordul Siófok felé. A további sorrend: Szentkirályi Principessa, brands.hu, Speedy, Sovereign Raffica, Concept 25, Liberty Sailing Team. Tizedik az RSM-DTM Hungary One d Or, huszonnyolc perccel a vezetô kétárbocos katamarán után. 11:40 A Fifty-Fifty elônye csaknem két kilométer, ám a szél legyengül, az óriást egy szélcsendes lavór fékezi. A Helge Sach vezette 32 lábas német katamarán, a Budapest Bank és a Szentkirályi Principessa rövidesen egy kilométeren belülre kerül. 11:43 A 31. helyen fordul Kenesénél a Cittel Lajos vezette Sirocco. 11:48 Érkezik egy frissülés az éllovasoknak. A Fifty-Fifty pillanatok alatt négykilométeresre növeli az elônyét. 11:52 A Fifty-Fifty elvitorlázik a siófoki pályajelnél. A sebessége 15 csomó, az elônye négy perc. A Kenese és Siófok közötti szakaszon ekkor 38 hajó vitorlázik. 12:10 Csak most érkezik Kenesére a Lillafüred, a 66. helyen. Nagyot várakoztak Almádi elôtt. A Sirocco már közel félórája, a Nemere a 49. helyen tizenkét perce haladt el ugyanitt. 12:14 Kitûnôen vitorlázik a Hrehuss György vezette Kishamis. A 116 éves hajó 79. a kenesei bójánál. 12:20 A Budapest Bankhoz képest körülbelül kétkilométeres elônnyel ér Tihany-révhez a Fifty-Fifty. A nyugati medencében ugyanaz az észak északnyugati gyenge szél fúj, mint a tó keleti felén. 12:23 Századik Kenesénél az Unicornis Elliott 770-es. A keleti medencében, Földvár Öszöd magasságában H A J Ó M A G A Z I N 2 0 5 38 39
Magányosan érkezik a Keszthelyi-öbölbe a Fifty-Fifty A Raffica elment északra fotó: Turcsi Gábor A címvédô Litkeyék végig meccselték a Balatont Ahol türelmesen megvárja az ellenfeleket eláll a szél. Apró foltok terjednek. Litkeyék Földvár felé a déli part közelébe törekednek, ettôl szinte horgonyt vetve megállnak. Északabbra, a tó közepén a brands.hu és a dr. Botos Sailing elôzi ôket. Feljebb és hátrébb egymás közelében a két Libera vetélytárs: a Szentkirályi Principessa és a Sovereign Raffica. Ám itt Rauschenbergerék az érkezô kis frissüléssel határozottan a déli part felé kezdtek futtatni, míg Király Zsoltékat elcsábítja észak felé egy újabb frissülés ígérete. Ezen a ponton eldôl az egytestûek versenye, mert egy perc biztató rohanás után a Sovereign Raffica megáll, magatehetetlenül figyeli, ahogy fô ellenfele messzire távolodik tôlük. 12:53 A 200. hajó fordul Kenesén, a Szélvész X-35-ös. 13:26 Most vitorlázik el a kenesei bójánál a 300. hajó, a Yardstick III. osztályba tartozó Hablaty. 14:00 A Fifty-Fifty Boglár elôtt vitorlázik a nagyon gyenge északnyugati szélben, az üldözôk Lellénél járnak. Mindannyian a déli part közelében keresik a szeleket. 15:10 Négyszázan jutottak túl a kenesei pályajelen. 400. a Vico, Yardstick III-as hajó. 15:40 A vezetô kétárbocos katamarán közel hétkilométeres elônnyel érkezik a Keszthelyi-öböl bejáratához. 16:15 Vonyarcvashegy vonalában eláll a Fifty-Fifty szele. Józsa Mártonék tehetetlenül nézik, hogy az üldözôk utolérik, majd kikerülik ôket. 16:40 Keszthelyen elsôként a tízszeres Kékszalag-gyôztes Litkey Farkas kormányzásával a Budapest Bank 41 lábas katamarán fordul a bójánál. Fél perccel utána a Fifty-Fifty. A Kékszalag rekord megdöntéséhez három órán belül célba kéne érni Balatonfüreden! 16:51 Az ötszázadik hajó a kenesei bójánál az Icebird Yardstick II-es egység. 17:31 Tíz hajó kerülte meg a keszthelyi pályajelet. A sorrend: Budapest Bank, Fifty-Fifty, brands.hu, Szentkirályi Principessa, dr. Botos Sailing, Twin-Go, RSM- DTM Hungary One d Or, Concept 25 és a Liberty Sailing Team. Vagyis nyolc többtestû és két egytestû az elsô tízben. 17:35 Az újra nagy fölénnyel, 5 6 kilométerrel vezetô Fifty- Fifty Badacsonynál vitorlázik. A 8 10 csomós északnyugati szélben olykor 25 csomós sebességet (46 km/óra) produkálva. 18:00 A GPS-nyomkövetôk tanúsága szerint a Balatonboglár elôtt járó Fifty-Fifty elônye a második helyezettel szemben kilenc kilométer fölé nôtt. 18:44 Kenesénél az utolsóként elvitorlázó hajó a Jokers az 559. helyen. Ugyanekkor a Balatonszemesnél járó Fifty-Fiftynek már csak ötven percnyi menete van hátra a célig. 19:00 Aszófô Földvár vonalában a kétárbocos katamarán frissülô északnyugati szelet kap. A motorosok alig bírják követni úgy megindul a Tihanyi-csô felé. De amikor kicsit feltámad a szél Majd további három hajó Elôször a Budapest Bank kerüli ki ôket Erôbôl mindenkit lenyomnak 19:12 A Fifty-Fifty Tihany-révnél van. A kijelölt hajózási útvonalról kiérve Füred felé cirkálnia kell a szembe fújó, viszont friss szélben. 19:34 Célba fut az utolsó szakaszon három fordulóval cirkáló Fifty-Fifty, Józsa Márton kormányzásával, a fedélzetén a Wild Joe csapatból válogatott legénységgel. A kísérô motorosból a hajóra száll Paulovits Dénes, a hajó megálmodója, építôje, és együtt ünnepli a csapattal az 57 év után megdöntött Kékszalag rekordot, amely ezentúl 10 óra, 34 perc és 15 másodperc. Ugyanekkor még közel nyolcvan hajó vitorlázik a Kenese Siófok szakaszon! 537-en vannak még versenyben, több mint negyven hajó kiállt. A keszthelyi bójánál eddig összesen tizenhatan jártak! Legutóbb, egy perccel a Fifty-Fifty füredi befutása elôtt a Sirocco. A Kékszalag rekordot eddig a pillanatig tartó Nemere II. (mint késôbb kiderült) még másfél órányira van Keszthelytôl, és nyolc óra tizennégy percnyire a céltól! 19:45 A Budapest Bank katamarán végig nagy harcban állt a második helyért miután a keszthelyi bója után a sokkal gyorsabb Fifty-Fifty elszáguldott mellette. Litkey Farkas csapata nagyszerû vitorlázással utasította maga mögé ellenfeleit, és immár közel egy kilométerrel a brands.hu elôtt magabiztosan közeledett a cél felé a második helyen. A frissülô, kb. 4 Beaufort erejû szélben már egyetlen hosszú jobbcsapásos menettel célba érhetett volna, amikor az Öreg-Tihany kikötô magasságában eltörött az árboca 20:02 Litkeyék árboctörése után abszolút biztonsági vitorlázással második helyen érkezik a balatonfüredi célba a Petrányi Zoltán vezette brands.hu, egy SL33-as katamarán. Egy hónapja a hajó (Black Jack) német csapatával végig vezetett a Boden-tavi Rund Um tókerülôn, ám végül ott is a második helyen végeztek. 20.28 A harmadik helyen ér célba a legjobb egytestû hajó, a Szentkirályi Principessa, amely Rauschenberger Miklós kormányzásával egész nap kitûnôen vitorlázott. Szépen tartotta a lépést a katamaránokkal. Végül a harmadik helyen futottak be, megelôzve az M32-es (német) kéttestût, a One d Or-t és Várady Szabó János Ventilo 28-asát. A»nagy ellenfél«sovereign Raffica hátránya velük szemben mintegy másfél óra. 22.38 Tizedik helyen, a visszaúton balszerencsés Twin-Go F28-as katamarán leszakadt vitorlákkal vergôdik be a célba. Korcsog Andrásék Keszthelyen még hatodikak voltak, aztán fokozatosan elemeire hullott az öreg katamarán Az abszolút verseny elsô tíz helyezettje tehát: Fifty-Fifty, brands.hu, Szentkirályi Principessa, dr. Botos Sailing, RSM-DTM Hungary One d Or, Buda-Cash Vodafone, Sovereign Raffica, Liberty Sailing Team, Concept 25 és Twin-Go. 23.00 Az eddig legtöbb Kékszalagot nyert hajó, a Balaton második legidôsebb vitorlásaként számon tartott 8R yacht, a Tramontana telefonon jelent a Keszthelyiöböl elhagyásának»horrorisztikus«körülményeirôl. A bóját másfél órával korábban, a 71. helyen kerülô Trami már sötétben és 4 5 Bft. erôsségû szélben vitorlázott kifelé a Keszthelyi-öbölbôl. Rengeteg kivilágítatlan hajó jött szembe! De találkoztak néhány a piros és zöld fényeket felcserélve(!) viselô hajóval is. Ezért egy H A J Ó M A G A Z I N 2 0 5 40 41
Fifty-Fifty egy Pauger 50 Duplo 42 43
44 Egy Asso, a Rock me baby és a Kishamis Kenese felé Egy 18 lábas szkiff és a Gardazzurra a rajt után Irokéz még délután Boglár magasságában Volt aki nem stresszelt fotó: Balogh Judit megfigyelôt delegáltak az orrba, akin másfél órán keresztül csaptak át a hullámok. Ennek ellenére a helyén maradt, mert féltek a»szellemhajóktól«. 23:48 Éjfél elôtt, a 11. helyen ér célba az Irokéz 70-es Cirkáló, Pajor Zsolt vezetésével. Az osztály ismét jó versenyt futott, hiszen az Anna a 17., a Capella a 19., a Krajcár a 20. helyen közeledik a cél felé. Az Irokézen kormányosként ismét meghatározó ember az 1972-es müncheni olimpián Starban 8. helyezett Gosztonyi András, aki idén 79 éves, de még mindig elbánik az ellenfelekkel! 23:59:57 Éjfél elôtt három másodperccel fut célba a 12. helyezett Gordiusz Alfa Gardazzurra. Keszthelynél eddig 289 hajó járt, és még 523 hajó van versenyben. Július 6. péntek 00:34 A 13. helyen befut a Sirocco Cittel Lajos kormányzásával. Ezzel a kitûnô eredménnyel fölényesen nyeri a Hajó Magazin által a legjobb klasszikus hajónak felajánlott Ötven + Kupát. Testvérhajói a Lillafüred és a Nemere II. bô három órányira vannak még a céltól. 00:49 Az Assók versenyét Detréék nyerik az Infla Deus-szal az abszolút 15. helyen befutva, alig hat perccel megelôzve Majthényi Szabolcs Fantomassóját. Az osztályban harmadik helyen a Simo közeledik Kántás Gáborral a kormánynál. 05:15 Megérkezik a 100. befutó hajó a célba, mégpedig a Dorsia Nautic 33-as, Kurucz Sándor kormányzásával. Fedélzetén Keller Andrissal, akiért annyian aggódtak súlyos balesete után, és akinek javára 2011-ben a Fehérszalagon a Füred Kenese távra szedett»egy szakasz Keller Andrisért«önkéntes plusz nevezési díjjal gyûjtöttek adományt a vitorlázók. Reméljük a sok együttérzô jókívánság is segített abban, hogy visszatérhess a Dorsia fedélzetére, a pályára, közénk! 11:31 A keszthelyi bóját 523. helyen veszi a Kormorán Yardstick II. osztályban versenyzô hajó. Rajta kívül többen nem jönnek már. A befutóban eddig 254 hajót regisztráltak. 12:00 A Balaton nyugati medencéjében változó irányú, forgolódó, de általában szembeszél nehezíti a még versenyben lévôk dolgát. Körülbelül kétszáz hajó versenyez még. Július 7. szombat 08:12 467. helyen a»kapuzárás«elôtt 48 perccel, három óra tizenhét perccel a legközelebbi vetélytárs mögött utolsóként Horváth Zoltán vezetésével a Yardstick III. osztályban versenyzô Lampedusa nevû Néva 22- es fut be a célba. 2010-ben is ôk zárták a mezônyt, igaz akkor szûkebben, csak néhány perccel a limitidô lejárta elôtt. Akkor az 1960-ban született barátok (ez a vitorlaszámuk is), volt agráregyetemi évfolyamtársak ötvenéves születésnapi ajándékként versenyezték végig a Kékszalagot. Jól felkészülten, hálós méhészsapkáikkal nevettek az akkori szélcsendes menetben mindenki életét megkeserítô árvaszúnyogok szemébe! Most, két évvel késôbb, a kis hajóval ismét sikerült 48 órán belül teljesíteniük a légvonalban 155 kilométeres távot! Kenese felé 45
A Fifty-Fifty legénysége a dobogón 46 47