Az inváziós fajokról szóló EU rendelet Az Európai Unió 2016 januárjától érvényben lévő rendelete jónéhány olyan faj tartását, tenyésztését és kereskedelmét tiltotta be, melyek az akvaristák előtt nem voltak ismeretlenek, mi több, némelyiket nagy számban gondoztuk is. Ebben a cikkben igyekszem összefoglalni és bemutatni azon növényés állatfajokat, melyek a rendelet hatálya alá esnek, s mellettük ismertetek olyan fajokat is, melyek nagyon hasonlítanak a betiltottakra, ámde ők korlátozás nélkül gondozhatóak! Remélem e kis összehasonlítás segítségére válik az akvaristáknak, tenyésztőknek és kereskedőknek, akiknek volt némi kétsége a rendelet alá tartozó fajokról. (A teljes fajlista a cikk végén olvasható.) Kínai razbóra - Pseudorasbora parva Sajnos már évekkel korábban meghonosodott Magyarországon is, terjedése egyes helyeken azóta is problémás. Akváriumi halként nem jellemző gondozása, a díszállat-kereskedelemben sem szokott feltűnni, esetleg néhány hidegvízi akváriumban lehet lakó, ami már kerülendő. Amurgéb (Perccottus glenii) Amurgéb - Perccottus glenii Fajismertető az Európai Unió 2016-os inváziós fajokról szóló rendeletéhez A kínai razbórához hasonlóan díszhalként való tartása nem jellemző, esetleg néhány hidegvízi akváriumot gondozó akvaristát érinthet e listán szereplő másik betiltott halfaj. Halak: Kínai razbóra (Pseudorasbora parva) Ízeltlábúak: 1 / 13
Virginiai márványrák fallax f. virginalis) (Procambarus Narancsrák - Procambarus clarkii -OrangeVirginiai márványrák - Procambarus fallax f. virginalis Narancsrák (Procambarus clarkii "Orange") Kaliforniai vörösrák (Procambarus clarkii) Hórák - Procambarus clarkii -White- Hórák (Procambarus clarkii "White") Kaliforniai vörösrák - Procambarus clarkii A vörösrák néhány további betiltott, ismertebb variánsa: Kaliforniai kékrák - Procambarus clarkii -Blue- 2 / 13
Kaliforniai kékrák (Procambarus clarkii "Blue") Vöröscsíkos törperák - Cambarellus diminutus Szellemrák - Procambarus clarkii -Ghost- Megjegyzés: A listán szerepel további négy rákfaj (Eriocheir sinensis, Orconectes limosus, Orconectes virilis, Pacifastacus leniusculus), melyek viszont nálunk akváriumi forgalomban jellemzően nem fordulnak elő. A faj leginkább a márványrákra (különösen annak fiatal példányaira) emlékeztet, illetve néhány másik Cambarellus fajra, melyek szintén bátran gondozhatóak. Narancs törperák (Cambarellus patzcuarensis "Orange") Továbbra is forgalmazható, hasonló fajok: Mint a bevezetőben említettem e cikk másik fontos szempontja (a betiltott fajok ismertetése mellett), hogy bemutassa a tiltott fajokhoz hasonló, velük gyakran összetévesztett, ámde szabadon forgalmazható, gondozható élőlényeket, ezzel is igyekezvén eloszlatni a további kétségeket! Az alább felsorolt rákok, bár gyakran kerülnek félreazonosításra, továbbra is bármiféle korlátozás nélkül tarthatóak, árusíthatóak: Vöröscsíkos törperák (Cambarellus diminutus) Narancs törperák - Cambarellus patzcuarensis -Orange Az akvaristák általában csak CPO-nak emlegetik ezt a kistermetű, rendkívül békés és könnyen gondozható amerikai rákfajt. Sajnos sokszor fordul elő, hogy a narancsrák (P. clarkii "Orange") fiatal példányait árusítják CPO néven. Ez egyrészt azért is problémás, mert a clarkii bizony a halakra és a növényekre is veszélyes, jóval 10 cm fölötti méretet is elérhet, míg a CPO bátran tartható még kisebb halakkal vagy növényekkel is együtt. A rendelet kiadása óta a fajok pontos megkülönböztetése pedig 3 / 13
jogi kérdést is felvet, ezért legyünk körültekintőek. Az ollók formája, illetve a testalkat viszont egyértelműen segítségünkre van! Lila vízijácint (Eichhornia crassiceps) Kubai kékrák (Procambarus alleni) Lila vízijácint - Eichhornia crassiceps Kubai kékrák - Procambarus alleni Ausztrál kékrák (Cherax quadricarinatus) szemléltetés özönnövényi viselkedéséről Ausztrál kékrák - Cherax quadricarinatus A vízijácint sokak kedvence, hiszen árnyékoló növénynek is kiváló, de bojtos gyökerei közt az ivadékok is remek búvóhelyet találhatnak maguknak (és nem mellesleg még virágzata is gyönyörű). A szemléltető ábra viszont bizonyítja, hogyha elszabadul, akkor súlyos ökológiai problémát jelenthet gyors terjeszkedésével Hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides) Vízinövények: 4 / 13
Hévízi gázló - Hydrocotyle ranunculoides Hydrocotyle tripartita - korábban Hydrocotyle sp. -Japan- (korábban Hydrocotyle sp. "Japan") Egyéb Hydrocotyle-fajok nem szerepelnek a listán, így az alábbiakban bemutatott, akváriumokban előszeretettel tartott fajok kereskedelme továbbra sem esik korlátozás alá: Fehérfejű gázlóvirág (Hydrocotyle leucocephala) Hydrocotyle verticillata Fehérfejű gázlóvirág - Hydrocotyle leucocephala Hydrocotyle verticillata Hydrocotyle sibthorpioides Hydrocotyle tripartita 5 / 13
tartott fajok továbbra sem esnek korlátozás alá. Betiltott fajok: Nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora) Hydrocotyle sibthorpioides A Hydrocotyle fajokhoz nagyfokú hasonlóságot mutat még a japán kakukktorma (Cardamine lyrata), Nagyvirágú tóalma - Ludwigia grandiflora Sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides) Japán kakukktorma - Cardamine lyrata Ludwigia-fajok: A Ludwigia-k, azaz tóalmák régóta ismert, gyakori akváriumi növények. Két fajuk került fel a tiltólistára, viszont e két faj egyike sem tipikus akváriumi növény. Az akváriumokban gyakrabban Sárgavirágú tóalma - Ludwigia peploides 6 / 13
Néhány ismertebb, továbbra is tartható faj: Pirosfonákú tóalma (Ludwigia repens) Közönséges tóalma - Ludwigia palustris Ludwigia glandulosa Pirosfonákú tóalma - Ludwigia repens Közönséges tóalma (Ludwigia palustris) Ludwigia glandulosa Ludwigia arcuata 7 / 13
Ludwigia arcuata Karolinai tündérhínár - Cabomba caroliniana Hínárok: A különböző hínárfajok régóta közkedvelt akváriumi és tavi növények. Gyors növekedésükkel remek táplálékkonkurensek az algák számára, valamint ha jól gondozzuk őket, szép díszei az akváriumoknak, és intenzív oxigéntermelésükről sem feledkezhetünk meg. Viszont mivel rendkívül sok, hasonló fajuk létezik, néha problémás lehet megkülönböztetésük. 3 fajuk került fel az unió tiltólistájára, ebből 2 az, ami igazán gyakori az akváriumokban. Rajtuk kívül azonban még számos más fajból válogathatunk, ha ezentúl is szeretnénk hínárokat gondozni az akváriumunkban, ezért megkönnyítendő a beazonosítást, a három tiltott faj után még jópár ismertebb, gyakoribb fajt is bemutatok. Közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum) Közönséges süllőhínár - Myriophyllum aquaticum Betiltott fajok: Karolinai tündérhínár (Cabomba caroliniana) Fodros átokhínár (Lagarosiphon major) 8 / 13
Tavi tündérhínár - Cabomba aquatica Akváriumokban előfordul, de a karolinai tündérhínárhoz képest kevésbé kedvelt, ugyanis könnyebben elhullajtja leveleit, illetve aránylag sok oldalgyökeret hoz, kevésbé dekoratív. Vörös tündérhínár (Cabomba piauhyensis) Fodros átokhínár - Lagarosiphon major Vörös tündérhínár - Cabomba piauhyensis További, listán NEM szereplő fajok: Tavi tündérhínár (Cabomba aquatica) Rendkívül dekoratív faj, magas fényigénnyel, könnyen megkülönböztethető. C. furcata néven is ismert. Érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) Érdes tócsagaz - Ceratophyllum demersum Gyakori és nagyon kedvelt akváriumi hínárfaj. Rendkívül gyors növekedésű, szívós, igénytelen, és 9 / 13
remek táplálékkonkurense az algáknak. Árnyékoló úszónövénynek ideális kozmopolita faj. Argentin átokhínár (Egeria densa) Változóvirágú süllőhínár - Myriophyllum alterniflorum Argentin átokhínár - Egeria densa Kanadai átokhínár (Elodea canadensis) Borókalevelű süllőhínár (Myriophyllum hippuroides) Borókalevelű süllőhínár - Myriophyllum hippuroides Kanadai átokhínár - Elodea canadensis Madagaszkári süllőhínár (Myriophyllum mezianum) Változóvirágú süllőhínár (Myriophyllum alterniflorum) 10 / 13
Andesi süllőhínár - Myriophyllum quitense Füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum) Madagaszkári süllőhínár - Myriophyllum mezianum Bokros süllőhínár (Myriophyllum pinnatum) Füzéres süllőhínár - Myriophyllum spicatum Vörös süllőhínár (Myriophyllum muricatum) Bokros süllőhínár - Myriophyllum pinnatum Andesi süllőhínár (Myriophyllum quitense) Vörös süllőhínár - Myriophyllum muricatum Gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum) 11 / 13
tökéletesen helyettesíthető kedvtelési célra más, kevésbé kártékony rokonával. A rendelet által betiltott fajok teljes listája: Gyűrűs süllőhínár - Myriophyllum verticillatum Bár tény, hogy néhány akvarista számára van pár fájó pont a listán, sajnos azt kell mondani, hogy e korlátozások bizony szükségszerűek. Számtalan esetet, konkrét fajt lehetne felsorolni, melyek már megtelepedtek Európában, és nem kis problémát okoznak (gondoljunk például a törpeharcsára, naphalra, harlekin katicára, krumplibogárra, spanyol meztelencsigára vagy éppen a magas aranyvesszőre, bálványfára, ecetfára, selyemkóróra, stb.) Még ha a jelen lista fajainak betelepítését megtiltanák (egyébként e fajok jelentős része már korábban meghonosodott és terjedőfélben van Magyarországon is!), de konkrét esetünket nézve akváriumi tartásukat engedélyeznék, mindig akadna olyan felelőtlen akvarista, aki akár szándékkal, akár gondatlanságból, de kijuttatná a természetbe ezen élőlények egyedeit, ez pedig örökös szélmalomharcot jelentene. A környezetünk, a természetes ökoszisztéma védelmének érdekében el kell fogadnunk, hogy ezen állat- és növényfajok általános tartása bizony fenyegető tényező, és érdemesebb lemondani róluk, hiszen a legtöbb faj tengerparti seprűcserje (Baccharis halimifolia) kaliforniai tündérhínár (Cabomba caroliniana) csinos tarkamókus (Callosciurus erythraeus) házi varjú (Corvus splendeus) lila vízijácint (Eichhornia crassiceps) kínai gyapjasollósrák (Eriocheir sinensis) perzsa medvetalp (Heracleum persicum) Sosnowskymedvetalp (Heracleum sosnowskyi) jávai mongúz (Herpestes javanicus) hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides) fodros átokhínár (Lagarosiphon major) amerikai ökörbéka (Lithobates catesbeianus) nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora) sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides) sárga lápbuzogány (Lysichiton americanus) muntyákszarvas (Muntiacus reevesii) nutria (Myocastor coypus) közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum) vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) cifrarák (Orconectes limosus) északi cifrarák (Orconectes virilis) halcsontfarkú réce (Oxyura jamaicensis) jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) keserű hamisüröm (Parthenium hysterophorus) amurgéb (Perccottus glenii) ördögfarok keserűfű (Persicaria perfoliata) kaliforniai vörösrák (Procambarus clarkii) virginiai márványrák (Procambarus fallax f. virginalis) közönséges mosómedve (Procyon lotor) kínai razbóra (Pseudorasbora parva) kudzu nyílgyökér (Pueraria montana) amerikai szürkemókus (Sciurus carolinensis) amerikai rókamókus (Sciurus niger) 12 / 13
szibériai csíkosmókus (burunduk) (Tamias sibiricus) szent íbisz (Threskiornis aethiopicus) ékszerteknős (Trachemys scripta) ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) Összeállította: Liziczai Márk A cikk először a Dánió Díszhal Diszkont weboldalán jelent meg! Elérhető a www.danio.hu weboldalon! KATEGÓRIÁK:, Cikkek KULCSSZAVAK: mark24, 2016 január, betiltott fajok, Európai Unió, rendelet Beküldte: mark24 Katalógusba került: 2017-04-08 17:22:00 Legutolsó frissítés: 2017-04-08 17:22:00 Katalógus ID: 6797 Oldal linkje: https://akvaristalexikon.hu/akvarista-lexikon/azinvazios-fajokrol-szolo-eu-rendelet.html - Minden jog fenntartva 13 / 13 Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)