ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA KOVÁSZNA 2015/40. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa 2015. július 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (14), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét, a 2002/35. sz. kormányhatározattal elfogadott, a helyi tanácsok működésének megszervezésére és működésére vonatkozó Alapszabályzat 9. szakasza előírásai értelmében, a módosított, kiegészített és újra közzétett 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 36. szakasza, 45. szakasza és a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűje előírásai alapján, a résztvevő tanácsosok _14_ igen, _-_ nem és _-_ tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: Egyetlen szakasz A 2015. év JÚLIUS hónapjára tanácsülés-vezetővé Domaházi János helyi képviselő urat választja meg. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA 2015/41. SZ. HATÁROZAT Kovászna város 2015. évi helyi költségvetésének kiigazításáról Kovászna Város Helyi Tanácsa a 2015. JÚLIUS 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (14), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét; elemezve város polgármesterének indoklását, az illetékes szakosztály jelentését, a szakbizottságok jóváhagyását, valamint a város jegyzőjének a törvényességre vonatkozó véleményezését; figyelembe véve: - a II. Sz. Pénzügyi Központ 2015. 05. 12./2446. sz. átiratát; - az I. Sz. Pénzügyi Központ 2015. 07. 02./12864. sz. átiratát; - a III. Sz. Pénzügyi Központ 2015. 07. 02./12865. sz. átiratát; az alábbi előírások alapján: - a 2006/273. számú, a helyi közpénzügyeket szabályozó módosított és kiegészített törvény 19. szakasza (2) bekezdése; - a 2015/11. sz., a 2015. évi megerősített általános költségvetést jóváhagyó helyi tanácshatározat; - a módosított, kiegészített és újra közzétett 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 36. szakaszának (2) bekezdése b) betűje, a (4) bekezdés a) betűje, a 45. szakasz (2) bekezdése a) betűje, a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűjének előírásai alapján, a résztvevő tanácsosok 14 igen, - nem és - tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: 1. szakasz Jóváhagyja a helyi költségvetés kiigazítását 209.800 lejjel mely az alábbiak szerint oszlik szét: - 102.000 lej a 65.02. fejezet oktatás fejezethez javak és szolgáltatások kiadásaira az alábbi lebontásban a pénzügyi központok számára: - I. Sz. Pénzügyi Központ 40.000 lej; - II. Sz. Pénzügyi Központ 32.000 lej; - III. Sz. Pénzügyi Központ 30.000 lej.
- 107.800 lej a 06. alfejezethez szennyvízcsatornázás és kezelés javak és szolgáltatások kiadásaira. 2. szakasz A költségek szakaszonkénti és bekezdésenkénti részletezése az 1. szakaszban előírtak alapján a jelen határozat mellékletében található. 3. szakasz Jelen határozat végrehajtásával a város polgármesterét, a Gazdasági Igazgatóságot és a másodlagos hitelutalványozót bízzuk meg. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA 2015/42. SZ. HATÁROZAT a 2015. évi II. negyedév költségvetés-végrehajtásának elfogadásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa a 2015. JÚLIUS 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (14), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét, elemezve a város polgármesterének indoklását, a szakosztály jelentését, a szakbizottság jóváhagyását, valamint a város jegyzőjének törvényességére vonatkozó jóváhagyását; összhangban: - a 2006/273. számú, a helyi közpénzügyeket szabályozó módosított és kiegészített törvény 49. szakasza (12) bekezdése előírásaival; - az 1991/82. számú, utólagosan módosított és kiegészített könyvelési törvény 19. szakasza (5) bekezdése és a 27. szakasz (10) bekezdése előírásaival; - a 2015/465. számú, a közintézmények negyedévi pénzügyi helyzetének elkészítésére és leadására vonatkozó módszertani előírásokat elfogadó, valamint a 2015. évi havi pénzügyi jelentéseket szabályozó, a közintézmények könyvvitelének szervezését és vezetését, illetve a közintézmények számlakeretét és az erre vonatkozó végrehajtási előírásokat szabályozó módszertani előírásokat (melyeket a pénzügyminiszter 2005/0917. sz. rendelete fogadott el) módosító és kiegészítő, valamint a más, a közintézmények könyvelésére vonatkozó módszertani előírásokat szabályozó Rendelet előírásaival; - a módosított, kiegészített és újra közzétett 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 36. szakaszának (2) bekezdése b) betűje, a (4) bekezdés a) betűje, a 45. szakasz (2) bekezdése a) betűjének, a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűjének előírásai alapján, a résztvevő tanácsosok 14 igen, - nem és - tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: 1. szakasz Jóváhagyja a helyi költségvetés végrehajtási számadását a 2015. év II. negyedévére az alábbi lebontás szerint: a) összjövedelmek: - végleges költségvetési előirányzások 34.311.300 lej; - megvalósított bevételek 9.850.901 lej. a1) Működési fejezet jövedelmei: - végleges költségvetési előirányzások 7.915.450 lej; - megvalósított bevételek 8.405.591 lej.
a2) Fejlesztési fejezet jövedelmei: - végleges költségvetési előirányzások 26.395.850 lej; - megvalósított bevételek 1.445.310 lej. b) összkiadások: - végleges költségvetési előirányzások 35.202.740 lej; - megvalósított kifizetések 7.596.631 lej. b1) Működési fejezet kiadásai: - végleges költségvetési előirányzások 7.915.450 lej; - megvalósított kifizetések 6.518.648 lej. b2) Fejlesztési fejezet kiadásai: - végleges költségvetési előirányzások 27.287.290 lej; - megvalósított kifizetések 1.078.983 lej. 2. szakasz Jóváhagyja a belső és külső hitelek költségvetésének végrehajtási számadását: - végleges költségvetési előirányzások 2.547.410 lej; - megvalósított kifizetések 736.340 lej. 3. szakasz Jóváhagyja a saját jövedelemből és támogatásokból fenntartott helyi közintézmények költségvetésének végrehajtási számadását a 2015. év II. negyedévére az alábbi lebontás szerint: a) a működési fejezet jövedelmei: - végleges költségvetési előirányzások 420.210 lej; - megvalósított bevételek 527.503 lej. b) a működési fejezet kiadásai: - végleges költségvetési előirányzások 589.470 lej; - megvalósított kifizetések 317.956 lej. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA 2015/43. SZ. HATÁROZAT egyes, a Mihai Eminescu és Petőfi Sándor utcákban lévő területek bevételéről a város magánvagyonleltárába Kovászna Város Helyi Tanácsa a 2015. július 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (15), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét, elemezve a város polgármesterének indoklását, az illetékes Urbanisztikai Szakosztály jelentését, a tanácsosok alkotta Jogi, illetve a Magán- és Köztulajdont Igazgató Szakbizottságok jóváhagyását, valamint a város jegyzőjének jogi véleményezését; összhangban az alábbi előírásokkal: - az 1996/7. számú, a telekkönyvi nyilvántartásra és az ingatlanhirdetésekre vonatkozó újraközölt törvény 20. és azt követő szakaszai; - az 1998/213. számú, a köztulajdonra és ennek jogállására vonatkozó törvény 40. szakasza; - a módosított, kiegészített és újraközölt 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 36. szakaszának (2) bekezdése c) betűje, a 45. szakasz (3) bekezdése, a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűje előírásai alapján, a résztvevő tanácsosok 15 igen, - nem és - tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: 1. szakasz Jóváhagyja a kovásznai 2009. sz. telekkönyvben az 5609/1 helyrajzi szám alatt azonosítható 25.600 m 2 kiterjedésű terület két parcellában történő leválasztását az alábbiak szerint: - 1. parcella új helyrajzi szám: 5609/1/1, összterület 12369 m 2 ; - 2. parcella új helyrajzi szám: 5609/1/2, összterület 24364 m 2. 2. szakasz Jóváhagyja az alábbi területek bevezetését Kovászna város magánvagyonleltárába az alábbiak szerint: - 81. sor 1236 m 2 -es terület, az 5609/1/1 sz. új helyrajzi szám alól; - 82. sor 1627 m 2 -es terület, az 5608/1/9/n/2/b/7/3/3 sz. helyrajzi szám alól; - 83. sor 643 m 2 -es terület a 884/3/2/a/2/2 sz. helyrajzi szám alól 409 m 2 új helyrajzi szám: 688/1 110 m 2 új helyrajzi szám: 688/2 124 m 2-84. sor 642 m 2 -es terület a 884/3/2/a/2/3 sz. helyrajzi szám alól 589 m 2 új helyrajzi szám: 688/3 53 m 2.
3. szakasz Jóváhagyja az alábbi területek számára a telekkönyv-nyitást az alábbiak szerint: - a 884/3/2/a/2/2 helyrajzi sz. alattinak 409 m 2 - a 688/1 helyrajzi sz. alattinak 110 m 2 - a 688/2 helyrajzi sz. alattinak 124 m 2 - a 884/3/2/a/2/3 helyrajzi sz. alattinak 589 m 2 - a 688/3 helyrajzi sz. alattinak 53 m 2. 4. szakasz Jelen határozat végrehajtásával Kovászna város polgármesterét bízza meg. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA 2015/44. SZ. HATÁROZAT a KOVÁSZNA MEGYE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET Alapító okiratának és Alapszabályzatának módosításáról és kiegészítéséről Kovászna Város Helyi Tanácsa a 2015. július 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (15), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét, elemezve: - a város polgármesterének indoklását; - a szakosztályi jelentést; - a szakbizottságok jóváhagyását; - a város jegyzőjének a határozattervezet törvényességre vonatkozó véleményezését; hozzárendelve az alábbi előírásokhoz: - a 2000/26. sz., az alapítványok és egyesületek működését szabályozó utólagosan módosított és kiegészített kormányhatározat 33. szakasza; - a 2006/273. számú, a helyi közpénzügyeket szabályozó módosított és kiegészített törvény 35. szakasza (3.) bekezdése; figyelembe véve az alábbi előírásokat: - Kovászna Város Helyi Tanácsa 2010/31. sz., a KOVÁSZNA város csatlakozását a KOVÁSZNA MEGYE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLEThez jóváhagyó helyi tanácshatározata; - Kovászna Város Helyi Tanácsa 2010/58. sz., a 2010/31. sz., a Kovászna város csatlakozását a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülethez jóváhagyó helyi tanácshatározatot módosító helyi tanácshatározata; - Kovászna Megye Tanácsa 2010/151. sz., a KOVÁSZNA MEGYE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET Alapító okiratának és Alapszabályzatának módosítását jóváhagyó határozata; - Kovászna Város Helyi Tanácsa 2011/28. sz., a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület Alapító okiratának és Alapszabályzatának módosítását jóváhagyó helyi tanácshatározata; - Kovászna Város Helyi Tanácsa 2013/85. sz., a KOVÁSZNA MEGYE TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET Alapító okiratának és Alapszabályzatának módosítását jóváhagyó határozata;
- a módosított, kiegészített és újraközölt 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 11 13. szakaszai, a 36. szakasz (2) bekezdése e) betűje, a (7) bekezdés c) betűje, a 45. szakasz (2) bekezdése f) betűje, a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűje előírásai alapján: a résztvevő tanácsosok 15 igen, - nem és - tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: 1. szakasz Jóváhagyja a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület Alapító okiratának módosítását az 5. sz. Kiegészítő okiratnak megfelelően, mely jelen határozat 1. sz. mellékletét képezi. 2. szakasz Jóváhagyja a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület Alapszabályzatának módosítását a 6. sz. Kiegészítő okiratnak megfelelően, mely jelen határozat 2. sz. mellékletét képezi. 3. szakasz Felhatalmazza Kovászna város polgármesterét, hogy Kovászna Város Helyi Tanács nevében és ennek érdekében írja alá az 1. és 2. szakaszokban megnevezett kiegészítő okiratokat. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA KOVÁSZNA 2015/45. SZ. HATÁROZAT a 2015. évi Kovásznai Városnapokhoz kapcsolódó vásár szervezéséhez szükséges egyes intézkedések megállapításáról Kovászna Város Helyi Tanácsa a 2015. július 28-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (15), ami biztosította a testület törvényes döntéshozatali képességét, elemezve: - a város polgármesterének indoklását, az illetékes szakosztály jelentését, a szakbizottságok jóváhagyását, a város jegyzőjének a döntés törvényességre vonatkozó véleményezését; figyelembe véve: - az utólagosan módosított és kiegészített 2007/143. számú törvénnyel elfogadott, a kulturális létesítmények alapítását, szervezését és lebonyolítását szabályozó 2006/118. számú sürgősségi kormányrendelet 16 19. szakaszainak előírásait; - a Polgári törvénykönyv V. címét; - a módosított, kiegészített és újra közzétett 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvény 36. szakasza (2) bekezdése b) betűje, a (4) bekezdés c) betűje, a 45. szakasz (2) bekezdése c) betűje, a 115. szakasz (1) bekezdése b) betűje előírásai alapján, a résztvevő tanácsosok 15 igen, - nem és - tartózkodó szavazatával ELHATÁROZZA: 1. szakasz Jóváhagyja a 2015. évi Kovásznai Városnapokhoz kapcsolódó vásár Berendezési tervét a jelen határozat szerves részét képező 1. sz. melléklet alapján. 2. szakasz Megállapítja a 2015. évi Kovásznai Városnapokhoz kapcsolódó vásár kapcsán a Kovászna város központjában felállítandó kereskedelmi standok bérleti díját a jelen határozat szerves részét képező 2. sz. melléklet alapján. 3. szakasz A 2015. évi Kovásznai Városnapokhoz kapcsolódó vásárt a polgármester rendelkezése által felhatalmazott alkalmazottak koordinálják együttműködve a GOS TRANS COM Kft.-vel és a Kovászna Városi Művelődési Házzal. 4. szakasz A Kovászna Városi Művelődési Ház gondnokságába adja az 1. sz. mellékletben azonosított területet a 2015. szeptember 4 6. időszakra a vásár megfontolt és hatékony szervezése érdekében.
5. szakasz A jelen határozatban megállapított díjakat a Kovászna Városi Művelődési Ház gyűjti be és használja fel kizárólag szervezési költségekre; a rendezvény befejezésekor a Városi Művelődési Ház a bevételekről és kifizetésekről szóló pénzügyi jelentést mutat be. 6. szakasz Jelen határozat végrehajtásával a város polgármesterét bízza meg. ÜLÉSVEZETŐ DOMAHÁZI JÁNOS Ellenjegyzi: VASILICA ENEA VÁROSI JEGYZŐ
A KOVÁSZNAI VÁROSNAPOKHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁSÁR DÍJSZABÁSAI (A 3 NAPRA) ÉLELMISZEREKET ÁRUSÍTÓ SÁTRAK: SZESZES ITALOK: 25 LEJ/m 2 max. 75 m 2 MICCS: 25 LEJ/m 2 max. 75 m 2 BULZ: 25 LEJ/m 2 max. 75 m 2 KÜRTŐS, LÁNGOS: 600 LEJ max. 25 m 2 KERESKEDELMI UTÁNFUTÓ: 600 LEJ POPCORN, VATTACUKOR, FAGYLALT: 300 LEJ FŐTT KUKORICA: 200 LEJ HAMBURGER, HOT DOG, SZENDVICS: 500 LEJ ÉLELMISZEREKET NEM ÁRUSÍTÓ SÁTRAK: TEXTILÁRU: 50 LEJ/m 2 BŐRIPARI TERMÉKEK: 50 LEJ/m 2 vagy 150 lej/mh LÁBBELI: 50 LEJ/m 2 KOZMETIKUMOK: 50 LEJ/m 2 EMLÉKTÁRGYAK, JÁTÉKOK: 50 LEJ/m 2 vagy 150 lej/mh ELEKTRONIKUS JÁTÉKOK: 400 LEJ SZERENCSEJÁTÉKOK: 50 LEJ FELFÚJHATÓ JÁTÉKOK: 20 LEJ/m 2 ÉKSZEREK: 300 LEJ KIÁLLÍTÁSOK: 500 LEJ/m 2 EGYÉB: 50 LEJ/m 2