i n t é z k e d é s t: I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az intézkedés hatálya



Hasonló dokumentumok
Hatályosság:

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

Szervezeti felelősségi rendszer

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KESZTHELY KAPITÁNYSÁGVEZETŐ 8360 Keszthely, Deák F. utca 31. Tel.:83/ Fax: 83/ /56-48 BM: 26/

Jóváhagyom: Pécs, július 16. Dakos József r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány sk.

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkársága

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

C/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):...

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december...-i nyilvános ülésére

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

IV/3. sz. melléklet: HR funkcionális specifikáció

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló évi XXXIII. törvény módosításáró l

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET ÉVI MUNKATERVE

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) december 9. napján tartandó rendkívüli

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

Jogszabályi keretek összefoglalása

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének

KÉSZÍTETTE: dr. Tölli Katalin aljegyző. ELLENŐRIZTE: Dr. Tószegi Ildikó osztályvezető. HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: november 1.

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA. 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180. alkalmazott oktatástechnikai eszközök. időtartam-perc (1tanóra=45')

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 27. napjára összehívott ülésére

A L A P Í T Ó O K I R A T

E L Ő T E R J E S Z T É S

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

A Hivatal létszám és munkajogi adatai: A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók létszáma és összetétele besorolási osztály szerint

Oktatási Kulturális Sport és január 20. Máté Antal polgármester

Minősítő vizsga szakirodalomjegyzéke 2014

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

152/1. H a t á r o z a t

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A )

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-i ülésére

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 31-én órakor tartott rendkívüli üléséről.

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Gazdasági Igazgatóság működési rendje

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

Közhasznúsági jelentés 2007

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő egészségügyi ellátók és a központi orvosi ügyelet szervezett formában történő koordinációjáról és működéséről

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület január 14- i ülésére

Dakos József r. dandártábornok sk. megyei rendőrfőkapitány. 4 /2013. (VI. 26.) RK Intézkedése a Pécsi Rendőrkapitányság ügyrendjének kiadásáról

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. Utasítások

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza:

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSA

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 10-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

1. Általános rendelkezések

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

II. Közigazgatási és munkaügyi bíróságok

JEGYZŐKÖNYV. 1. napirendi pont: Döntés a évi konszolidációs igény benyújtásáról.

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről

H A T Á R O Z A T O T

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

A tervezet előterjesztője

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

Átírás:

1 Debreceni Rendőrkapitányság Vezetője 4024 Debrecen, Budai É.u.4. 52/516-400 Fax.: 52/516-413 BM Tel.: 32/24-72 Fax.: 32/27-72 e-mail: dr. uzonyi.attila@hajdu.police.hu Szám: 09010/119/5/2013.Ált. Jóváhagyom: Debrecen, 2013. december 10. Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok sk. rendőrségi főtanácsos címzetes egyetemi docens megyei rendőrfőkapitány A Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjének 8/2015.(VII.29.) Rk. intézkedéssel módosított 5/ 2013. (XII.10.) RK intézkedése a Debreceni Rendőrkapitányság ügyrendjéről A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság (továbbiakban: HBM RFK.) Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2013. (VIII.30.) MRFK. intézkedés 57. e) pontja alapján, figyelemmel a 94. pontjában foglaltakra, a Rendőrség Normaalkotási Szabályzatáról szóló 23/2006.(IX.29.) ORFK. utasítás 11.c) pontjában foglalt jogkörömnél fogva a Debreceni Rendőrkapitányság Ügyrendjéről kiadom az alábbi i n t é z k e d é s t: I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az intézkedés hatálya 1. Az intézkedés hatálya a Debreceni Rendőrkapitányság (továbbiakban: rendőrkapitányság) szerveire, hivatásos, köztisztviselői és közalkalmazotti állományára terjed ki. 2. A rendőrkapitányság szervezeti felépítését az intézkedés 1. sz. melléklete tartalmazza.

2 3. Helyi szerv: a rendőrkapitányság, Értelmező rendelkezések 4. Munkáltató jogkör: jogszabályban meghatározott vezetők személyzeti- és szervezési hatásköre, 5. Vezetés: a vezetett szervezet működési feltételeinek közvetlen befolyásolását jelenti. Területei: a) A szervezési hatáskörök, melyek a szervezet létrehozásával, módosításával és megszüntetésével kapcsolatos döntések meghozatalának, vagy az ezekre irányuló javaslattételnek a jogát jelentik. b) A személyzeti hatáskörök, melyek a hivatásos szolgálati viszonyban állókkal, közalkalmazottakkal, kormánytisztviselőkkel kapcsolatos személyzeti döntések jogát, vagy az erre irányuló javaslattételi jogot jelentik. c) A működési feltételekre vonatkozó jogkörök, melyek a szervezet működéséhez szükséges anyagi, technikai feltételekről, infrastruktúráról történő döntések jogát, vagy az ezekre irányuló javaslattételt jelentik. d) A szakmai feladatokra vonatkozó jogkörök, melyek a szakmai feladatok meghatározásának jogát, vagy az erre irányuló javaslattételt jelentik. 6. Irányítás: az irányított szervezet tevékenységének, a vezetésnél közvetettebb, korlátozottabb befolyásolását jelenti. Az irányító a vezetés elemei közül nem gyakorolhatja azokat, amelyeket jogszabály, vagy norma más vezetők hatáskörébe utal. 7. Vezetés, irányítás címzettje: Az azzal érintett rendőri egység vezetője. Az intézkedés gyors végrehajtása, vagy ha más nyomatékos körülmény indokolja a címzett az első számú vezetőnél alacsonyabb beosztású vezető is lehet. E vezető a kapott utasítást a jogszabályokban, valamint a belső normákban meghatározott rend szerint jelenti az első számú vezetőnek. 8. Szakmai irányítás: a szakmai kérdésekben jogszabályban, az közjogi szervezetszabályozó eszközökben és más belső normában meghatározott elöljárói jogosultságok összességét jelenti. II. FEJEZET A RENDŐRKAPITÁNYSÁG JOGÁLLÁSA, MŰKÖDÉSÉNEK, VEZETÉSÉNEK, IRÁNYÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 9. A rendőrkapitányság a HBM. RFK. irányítása alatt álló önálló feladatkörrel felruházott, helyi jogállású, önálló jogi személyiséggel nem rendelkező, nem önállóan gazdálkodó költségvetési szerve.

3 10. A rendőrkapitányság a Magyarország Rendőrségének helyi hatáskörű bűnmegelőzési, bűnüldözési, közigazgatási és rendészeti feladatokat ellátó állami, fegyveres rendvédelmi szerve, amely törvényben, valamint törvények végrehajtását szolgáló más jogszabályokban, az közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározottak szerint működve, a közbiztonság- és a közrend védelme érdekében látja el feladatait, valamint közreműködik az HBM. RFK. Határrendészeti Kirendeltségek hatáskörébe tartozó államhatár őrzésével, határforgalom ellenőrzésével és államhatár rendjének fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásában. 11. A rendőrkapitányság illetékessége jogszabályban, az Európai Unió kötelező jogi aktusaiban, valamint nemzetközi szerződésekben meghatározott kivételekkel Debrecen, Hajdúsámson közigazgatási területére, valamint a Közlekedésrendészeti Osztály különös illetékessége a Hajdúhadházi Rk. illetékességi területén bekövetkezett személyi sérüléssel járó balesetekre, illetve közlekedési bűncselekmények nyomozására terjed ki. A rendőrkapitányság nyomozó, szabálysértési és közigazgatási hatóságként, továbbá rendészeti jogkörében a Rendőrség hatáskörébe tartozó ügyekben a jogszabályokban meghatározottak szerint jár el. A Debreceni Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő Csoportjai képviselik az elzárással sújtható, bíróság elé állításos szabálysértések esetén a Debreceni Járásbíróság előtt a HBM. RFK más rendőrkapitányságát az általuk kezdeményezett eljárásokban. 12. A rendőrkapitányság feladatainak ellátása során együttműködik az állami- és önkormányzati szervekkel, a társadalmi- és gazdálkodó szervezetekkel, a civil- és kisebbségi szervezetekkel, valamint a külföldi- és nemzetközi rendvédelmi szervekkel, az állampolgárokkal. Biztosítja a feltételeket, ha a jogszabály a Rendőrség közreműködésének igénybevételét más hatóság, vagy hatósági személy számára lehetővé teszi. 13. A rendőrkapitányság alegységeinek vezetői tevékenységük során együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezetek feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltekkel egyeztetve kötelesek eljárni. Az egyeztetésért az az alegység a felelős, amelynek a feladat elvégzése az ügyrend szerint a feladatkörébe tartozik. 14. A szervezeti egységek vezetői figyelemmel kísérik a szakterületüket érintő együttműködési megállapodásokban vállalt rendőrségi kötelezettségek teljesülését, gondoskodnak a megállapodások időszakonkénti felülvizsgálatáról. 15. A rendőrkapitányság állománya a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló BM rendeletben meghatározott szolgálati tagozódás, illetve szolgálati formák szerint szervezve látja el feladatait. A vezetés és irányítás főbb eszközei 16. A vezetés, az irányítás és a szakmai irányítás főbb eszközei: a) Egyedi rendelkezések (pld. parancs, határozat), amelyek tartalmi és formai követelményeit, valamint a kiadásra jogosultak körét jogszabály határozza meg. b) Normatív rendelkezések (intézkedések), amelyek kiadásának szabályait az ORFK Normaalkotási Szabályzata tartalmazza.

4 A jogkörök gyakorlásának személyhez kötöttsége 17. A vezetői jogkörök közvetlenül, vagy közvetett módon, a jogkör átruházása útján gyakorolhatók. a) közvetlen a jogkör gyakorlása, ha a jogosult vezető személyesen vagy helyettese e minőségében jár el az ügyben, b) közvetett a jogkör gyakorlása, ha a jogosult vezető ügyrendben, írásban, vagy szóbeli megbízással jogosítja fel a beosztottat a jogkör gyakorlására. Az így feljogosított, a jogosult vezető nevében és megbízásából jár el. A jogkör gyakorlásának átruházása esetén a jogosított saját nevében, átruházott jogkörben jár el. A jogkör gyakorlásának átruházásáról az ügyrendben, vagy más módon írásban vagy szóban kifejezetten rendelkezni kell, c) tilos közvetett módon gyakorolni, illetve átruházni azokat a jogköröket, amelyeket az ezekről rendelkező normák kifejezetten meghatározott vezető hatáskörébe utalnak (pld. kinevezés), kivételt képez ez alól a vezető tartós távolléte, vagy akadályoztatása, melynek tényét a vezető, a vezető elöljárója, vagy a vezető helyettese állapítja meg, d) helyettes az a vezető, akit ebbe a beosztásba kineveztek, aki elöljárója a vezető által vezetett személyi állománynak. Ha helyettest nem neveztek ki, a helyettesi feladatokat az a személy látja el, akit az illetékes vezető közvetlen alárendeltjei közül e feladatra kijelöl. A nem kinevezett helyettes csak a vezető távollétekor elöljárója az állománynak. A vezető és helyettese egyidejű távolléte, vagy akadályoztatása esetén a vezető által e feladattal megbízott más személy - lehetőleg vezető beosztású - látja el a vezető feladatkörét. e) hivatali időn túl, illetve, ha nála magasabb beosztású elöljáró nincs szolgálatban a Közrendvédelmi Osztály szolgálatirányítói feladatokat ellátó csoportvezetője (szolgálatirányítója) - külön rendelkezések szerint - gyakorolja a kapitányságvezető vezetői jogkörét. III. FEJEZET A RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETÉSE, IRÁNYÍTÁSA A KAPITÁNYSÁGVEZETŐ Általános feladatok, Vezetés, irányítás, együttműködés 18. A kapitányságvezető a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök által meghatározott keretek között, önálló felelősséggel vezeti a rendőrkapitányságot, irányítja, ellenőrzi az osztályok, alosztályok és alosztály jogállású rendőrőrsök alosztályok, valamint ezek kisebb állománytáblában rögzített szervezeti elemei (pl: csoportok) működését és szakmai tevékenységét, gyakorolja a beosztásához fűződő jogokat, teljesíti a kötelezettségeit.

5 19. Közvetlenül irányítja és ellenőrzi az osztályvezetők tevékenységét. 20. Felelős a kapitányságvezető és alegységei törvényes, szakszerű és eredményes működéséért. A szakmai feladatok teljesítéséről a közvetlen irányítása alá tartozó vezetők útján gondoskodik. 21. Szervezi az ORFK és a HBM. RFK., továbbá a DB. RK. saját feladattervében meghatározott feladatok végrehajtását, együttműködik a központi, a területi és a helyi, valamint a társszervekkel. 22. Beszámol a jogszabályban meghatározott illetékes testületek és személyek előtt a közbiztonság helyzetéről, a közbiztonság javítása érdekében tett intézkedéseiről, valamint a rendőrkapitányság működéséről. Részt vesz, illetve képviselteti magát az önkormányzati beszámoltatásokon, valamint a közös értekezleteken. 23. Jóváhagyja a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek és személyek alábbi munkaokmányait: a) az éves feladat- és ellenőrzési-, továbbképzési-, szabadságolási terveket, azok végrehajtásáról szóló jelentéseket, b) a szolgálati ágak célirányos feladatterveit, c) akció- és biztosítási terveket, d) a vezetői értekezletek napirendjét, e) az HBM. RFK. Vezetője, vele azonos, vagy magasabb beosztású, valamint a Rendőrségen kívüli vele azonos jogállású vezetői részére készített felterjesztéseket, átiratokat, f) a hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozó előterjesztéseket, javaslatokat, g) a különleges jogrend időszaki feladatokra való felkészülést és azok végrehajtási okmányait, igénybejelentéseket, kimutatásokat, h) a rendőrkapitányság védelmi tervét, i) a munkaköri leírásokat. 24. Hivatásos állományú személlyel szemben elrendelt lakhelyelhagyási tilalomról, házi őrizetről szóló bírósági végzés számukra történt kézbesítése után, az abban foglaltaknak megfelelően teljesítteti a külön jogszabályok által előírt rendben az ellenőrzéssel összefüggő kötelezettségeket. 25. Külön jogszabályban meghatározottak szerint köteles kivizsgálni, illetve kivizsgáltatni a rendkívüli eseményeket, a fegyverhasználat és a kényszerítő eszközök alkalmazásának körülményeit. 26. Gyakorolja a szolgálatteljesítési-, és munkaidő rendhez kapcsolódó engedélyezési jogkört, teljesítteti az erre vonatkozó belső normákban meghatározott nyilvántartási-, és ellenőrzési kötelezettséget. 27. Jóváhagyja a nap 24 órájában folyamatos közterületi szolgálatot ellátó Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati szolgálati rendszerét.

6 Képviselet 28. Képviseli a rendőrkapitányságot. 29. Megköti a rendőrkapitányság és más szervek közötti együttműködési megállapodásokat. 30. Képviseli a rendőrkapitányságot az ORFK és az HBM. RFK által engedélyezett keretek között a nemzetközi szerződések, együttműködési megállapodások alapján történő külföldi rendvédelmi szervekkel való kapcsolattartás során. Gazdálkodási feladatai 31. A gazdálkodási feladatait az HBM. RFK. Kötelezettségvállalási Szabályzatában foglaltak alapján végzi. 32. A szakértői díjak tekintetében jogosult meghatározott összeghatárig jelenleg 100.000 Ft-ig szakértői kirendeléseket megelőző parancsnoki ellenjegyzésre. 33. Felelős a rendőrkapitányság zökkenőmentes működéséhez szükséges feltételek megléte érdekében teendő intézkedések kezdeményezéséért. 34. Intézkedéseket tesz és kezdeményez a működési feltételek biztosítása és a rendelkezésre álló eszközök ésszerű és takarékos használata érdekében. 35. A közvetlen irányítása alá tartozó vezetőkön keresztül elektronikusan és manuálisan is nyilvántartja a rendőrkapitányság személyi állományának túlszolgálatát, megőrzi az elrendeléseket tanúsító alapokmányokat, havonta adatot szolgáltat a HBM. RFK. Gazdasági Igazgatósága felé. 36. Ezen túlmenően a közvetlen irányítása alá tartozó vezetők útján teljesíti a szabadság, táppénz, egyéb távollétek, teljesített készenlétek, valamint különböző pótlékokra való jogosultság és azok időtartamára vonatkozó adatszolgáltatásokat. Személyügyi-munkáltatói jogkörök 37. A kapitányságvezető felelős a rendőrkapitányság teljes személyi állománya erkölcsifegyelmi helyzetéért, cselekvési egységéért, szolgálati fegyelméért. 38. A hivatásos szolgálati, a kormánytisztviselői, illetőleg közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben kezdeményezi a HBM. RFK. Vezetőjénél személyzeti, vagy szervezési intézkedések megtételét, előzetesen véleményt nyilvánít, illetőleg javaslatot tesz a HBM. RFK. Vezetőjének a munkáltatói jogkörébe tartozó döntések meghozatalára. 39. Elkészíti az osztályvezetők munkaköri leírásait, egyéni teljesítményértékelését, minősítését.

7 40. Jóváhagyja a rendőrkapitányság - közvetlen irányítása alá nem tartozó - személyi állományának hivatásos, kormánytisztviselő, közalkalmazott munkaköri leírásait. 41. Gondoskodik a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett beosztásokat betöltő személyek kötelezettségeinek teljesítéséről, a vagyonnyilatkozatok átadására, kezelésére, összevetésére, védelmére vonatkozó szabályok betartásáról. A rendőrkapitányságon vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket az osztályvezetők töltenek be. 42. Jogosult a rendőrkapitányság hivatásos állománya vonatkozásában a vonatkozó törvényben foglaltak szerint kifogástalan életvitel ellenőrzést az NVSZ-nél kezdeményezni. 43. Javaslatot tesz állománytábla módosítására, rendőrőrsök létrehozására. 44. Külön jogszabály szerint meghatározott beosztások betöltése esetén kezdeményezi a nemzetbiztonsági ellenőrzést. 45. Törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén megteszi a szükséges intézkedéseket. 46. A hatáskörbe utalt esetekben kinevezi a rendőrkapitányság vezetői állományát. 47. Gyakorolja az alábbi munkáltatói jogköröket: a) zászlós, tiszthelyettes hivatásos állományba vétele, b) zászlós, tiszthelyettes szolgálati viszonyának megszüntetése, c) zászlós, tiszthelyettes szolgálati viszonyának szüneteltetése (illetménynélküli szabadság), d) zászlós, tiszthelyettes soron kívüli előléptetése, e) főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes soron történő előléptetése, f) főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes beosztásból történő felfüggesztése. 48. A hivatásos állomány tagjának kártérítési ügyében mint állományilletékes parancsnok első fokon jár el. A hatáskörébe tartozó ügyekben jogosult engedélyezni a kártérítési összeg mérséklését, vagy részletekben történő megfizetését, a levonás vagy végrehajtás elhalasztását. 49. A hivatásos állomány tagjának fegyelmi ügyében a HBM. RFK Humánigazgatási Szolgálat Fegyelmi közreműködésével elsőfokon jár el. 50. Figyelemmel kíséri a rendőrkapitányság teljes személyi állománya egészségi, mentális és fizikai állapotát, gondoskodik az egészség-megőrzési és egészségfejlesztési programok végrehajtásáról, egészségvédelmükről. Az HBM. RFK. Humánigazgatási Szolgálat, Egészségügyi és Pszichológiai bevonásával rendszeresen, de legalább kétévenként vezetői értekezleten átfogóan értékeli a rendőrkapitányság személyi állomány általános egészségügyi helyzetét. 51. Megköveteli a rendőrkapitányság teljes személyi állománya kötelező időszakos egészségi, pszichikai és fizikai (erőnléti) alkalmassági vizsgálatokon, valamint a kötelező védőoltásokon történő részvételt.

8 52. Gondoskodik az állomány képzéséről és továbbképzéséről a külön BM, ORFK és a HBM. RFK. utasításokban elrendelt oktatási- és vizsgatételi kötelezettségek teljesítéséről. 53. Megteszi a szükséges intézkedéseket a tűz- és környezetvédelmi előírások, a nem dohányzók védelméről szóló tv-ben foglaltak betartása érdekében. 54. Figyelemmel kíséri a rendőrkapitányság teljes személyi állománya munkavédelmi helyzetét, biztosítja az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos szolgálatellátáshoz, munkavégzéshez szükséges feltételeket. Évente egy alkalommal vezetői értekezlet keretében értékeli a rendőrkapitányság munka- és tűzvédelmi, közegészségügyijárványügyi helyzetét a munkavédelmi ellenőrzések tapasztalatait és meghatározza az ezekkel kapcsolatos feladatokat. 55. Intézkedik a rendőrkapitányság állományának utánpótlásáról, felügyeli a nyugállományba helyezéssel kapcsolatos feladatok ellátását. 56. Együttműködik az érdekképviseleti szervekkel, biztosítja a rendőrkapitányságon az érdekvédelmi szervek működésének feltételeit, teljesíti ezzel kapcsolatos kötelezettségeit. Jogalkotás, normaalkotás 57. Gondoskodik a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó belső normák megalkotásáról, módosításáról, hatályon kívül helyezéséről. 58. Kezdeményezi a rendőrkapitányság feladatkörébe tartozó jogszabályok és az közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, megalkotását, módosítását, hatályon kívül helyezését. 59. Javaslatot tesz az HBM. RFK. Vezetőjének a rendőrkapitányság ügyrendjének jóváhagyására. Szakmai feladatok 60. Gondoskodik a Rendőrséget érintő jogszabályokban, belső rendelkezésekben előírtak jelentési, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről. 61. A rendőrkapitányság alárendeltségében működő osztályok, őrsök, kisebb szervezeti elemek (pl: csoportok) vonatkozásában komplex, illetve célellenőrzést rendel el. 62. A hatáskörébe utalt rendőri intézkedésekkel, valamint közterület-felügyelői intézkedésekkel szemben benyújtott panaszok ügyében megteszi a szükséges intézkedéseket. 63. Indokolt esetben fokozott ellenőrzést rendel el a rendőrkapitányság illetékességi területén. 64. A külön jogszabályban meghatározott esetekben elrendelheti az útzár, valamint a csapaterő alkalmazását.

9 65. A sajtó felé tett nyilatkozatok során felelős a közérdekű adatok nyilvánosságának és az adatvédelmi szabályok megtartásának biztosításáért 66. Felelős a rendőrségi ügykezelés szabályos működtetéséért, az iratok szakszerű és szabályos megőrzéséhez, iratkezeléshez szükséges tárgyi, technikai, személyi feltételek megléte érdekében teendő intézkedések kezdeményezéséért. 67. Kinevezi a rendőrkapitányság biztonsági vezetőjét. 68. A biztonsági vezetőn keresztül kezdeményezi a minősített adatok személyi, adminisztratív, fizikai és elektronikai biztonsági védelméhez szükséges intézkedéseket, ellátja a minősített adatokra vonatkozó szabályok alkalmazásának helyi felügyeletét, gyakorolja a minősített adatot kezelő szerv vezetőjét megillető hatásköröket. 69. Gondoskodik személyes adatok kezelésével kapcsolatos tevékenység törvényességéről, az adatvédelmi előírások betartásáról. 70. Jogosult a feladat- és hatáskörébe tartozó adatok minősítésére, a minősítés felülvizsgálatára, megszűntetésére. 71. Felelős a rendőrkapitányság számítástechnikai eszközeinek és informatikai rendszerének rendeltetésszerű működéséért, a biztonsági rendszabályok betartásáért. 72. Nyomozó hatóság vezetőjeként gondoskodik a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó ügyekben a büntetőeljárás lefolytatásáról, a nyomozó szervek irányításáról. 73. A titkos információ gyűjtés során gondoskodik a kapitányságvezető hatáskörébe utalt feladatok teljesítéséről. 74. A szabálysértési hatóság vezetőjeként gondoskodik a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó szabálysértési ügyekben a szabálysértési eljárás lefolytatásáról, a szabálysértési szerv irányításáról. Engedélyezi a személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozó igazolványok és tevékenységi engedélyek kiadását. 75. Jogosult a rendőrkapitányság alegységeinél lévő fegyverszobák, illetve előállító helyiségek, valamint a Fogda ellenőrzésére. 76. Gondoskodik a közérdekű panaszok, bejelentések kivizsgálásáról és az ügyek érdemi elbírálásáról. 77. Havonta fogadónapot tart a lakosság és az állomány részére. 78. Meghatározza a rendőrkapitányság objektumaiba történő belépés- és benntartózkodás rendjét. 79. Meghatározza, s elérhető helyre kifüggeszteti a Debreceni Rendőrkapitányság egyes objektumai vonatkozásában kialakított körletrendet. 80. Részt vesz a helyi védelmi bizottság ülésein.

10 81. Felelős a különleges jogrend időszaki feladatok szervezéséért és teljesítéséért, egyes honvédelmi és ország mozgósítási, katasztrófavédelmi feladatok ellátásában, rendkívüli intézkedések végrehajtásában történő közreműködésért. 82. Elsőfokú közigazgatási hatóságként jár el a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó rendelkezések, valamint a közúti közlekedési szabályok közigazgatási bírsággal szankcionálandó megsértése esetén. 83. Dönt a jogszabályi keretek között az alárendelt osztályok hatásköri, illetékességi vitáiban. 83/A. Közvetlenül irányítja az adatvédelmi felelős tevékenységét, ellenőrzi a vonatkozó normákban részére meghatározott feladatok időszerű teljesítését. V. FEJEZET A KAPITÁNYSÁGVEZETŐ RÉSZÉRE MEGÁLLAPITOTT EGYES JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK ÁTRUHÁZÁSA 84. A kapitányságvezető távolléte esetén a rendőrkapitány-helyettes teljes jogkörben jár el. 85. A kapitányságvezető, illetve helyettese együttes távolléte esetén a kapitányságvezető teljes jogkörében történő helyettesítésére a Közrendvédelmi Osztály Vezetője jogosult. Akadályoztatása esetén a helyettesítés egyedi kijelölés szerint történik. A kapitányságvezető távolléte esetén a kapitányságvezető-helyettes teljes jogkörben jár el. 86. A Közrendvédelmi Osztály szolgálatirányítói feladatokat ellátó csoportvezetője (szolgálatirányítója), ha nála magasabb beosztású elöljáró nincs szolgálatban hivatali munkaidőn kívül külön rendelkezésben meghatározott körben a szerv vezetőjének jogkörét gyakorolja. 87. A kapitányságvezető külön intézkedéssel a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök keretei között megbízhat bármely szakmailag illetékes vezetőt azzal, hogy egyedi ügyben nevében és megbízásából járjon el. Ekkor az aláírásnál az alábbiak szerint kell eljárni: kapitányságvezető neve, beosztásának megjelölése majd nevében és megbízásából alá az eljáró személy neve. 88. A fogdai befogadáshoz szükséges rendelvények aláírására jogosultak körét külön kapitányságvezetői intézkedés szabályozza. 89. Feljogosítja az ideiglenes megelőző távoltartásról szóló határozat meghozatalára, kiadmányozására a vonatkozó ORFK utasításban meghatározott feltételeknek megfelelő, külön oktatásban részesült mentorokat. 90. Nevében és megbízásából a Hivatal Vezetője irányítja a munkavédelmi felügyelő tevékenységét, ellenőrzi a vonatkozó normákban részére meghatározott feladatok időszerű teljesítését.

11 91. A minősített adatot kezelő szerv vezetőjének átruházott hatáskörében a Hivatal Vezetője, mint biztonsági vezető utasítási joggal gyakorolja minősített adat védelmére vonatkozó jogosítványait. 91/A. Kinevezi a belső adatvédelmi felelőst. A belső adatvédelmi felelős útján gondoskodik a személyes adatok kezelésével kapcsolatos tevékenység törvényességéről és az adatvédelmi nyilvántartás vezetéséről. 92. a) A közlekedésrendészeti osztályvezető illetékességi területe vonatkozásában a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából a közlekedést érintő ügyekben szakhatóságként állást foglal. b) A közrendvédelmi osztályvezető a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából jogszabályban meghatározott esetekben a szeszes italt kimérő helyek engedélyezési eljárásában előzetes véleményt bocsát ki, a zenés, táncos rendezvények engedélyezési eljárásaiban szakhatóságként állást foglal. c) A közrendvédelmi osztályvezető a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva nevében és megbízásából eljár a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények ügyében d) A hatáskörébe utalt szabálysértési eljárások során az igazgatásrendészeti osztályvezető az Ügyészségre, Bíróságra és más hatósághoz küldendő iratokat a rendőrkapitányság vezetője helyett nevében és megbízásából aláírja. e) Az igazgatásrendészeti osztályvezető, mint a rendőrkapitányság közúti közlekedési bírság kiszabására, a fegyverrendészeti, személy- és vagyonvédelmi feladatok ellátására közigazgatási hatáskörrel rendelkező hatóság vezetője a rendőrkapitány rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja a fenti ügyekben hozott határozatokat, végzéseket. f) A közlekedésrendészeti osztályvezető a hatáskörébe utalt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (KET) alapján lefolytatott eljárások során a közbenső cselekményekről hozott összes határozatot, valamint, ha a kiszabott közigazgatási bírság összege nem haladja meg a 200.000 Ft-ot az ügydöntő határozatot - a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja. g) A közlekedésrendészeti osztályvezető a közterület felügyelők elleni panaszos ügyekben a közbenső cselekményekről hozott összes határozatot az ügydöntő határozat és az ügyet lezáró végzés kivételével - a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja. h) A Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának rendőrőrsei alatt tevékenykedő Tulajdon Elleni Szabálysértési Előkészítő Csoportok által folytatott szabálysértési ügyekben a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából az érintett alegység őrsparancsnoka írja alá az ügyben keletkezett ügydöntő határozatokat. i) A hivatalvezető a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja a Humánigazgatási Szolgálat vezetőjének címzett a fegyelmi eljárások során keletkezett határozatok felterjesztő átiratait, az érdemi döntések kivételével. j) A Belváros-Tócóskert Rendőrőrs és a Kertség-Újkert Rendőrőrs parancsnoka, távollétükben helyetteseik a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírják az elzárással sújtható szabálysértési ügyekben hozott megszüntető határozatokat.

12 k) A Belváros-Tócóskert Rendőrőrs és a Kertség-Újkert Rendőrőrs parancsnoka, távollétükben helyetteseik a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírják az elzárással sújtható szabálysértési eljárások során a Bíróságra küldendő szabálysértési feljelentés kapcsán keletkezett iratokat. e) Az igazgatásrendészeti osztályvezető, mint a rendőrkapitányság fegyverrendészeti, személy- és vagyonvédelmi feladatok ellátására közigazgatási hatáskörrel rendelkező hatóság vezetője a kapitányságvezető rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja a fenti ügyekben hozott határozatokat, végzéseket. VI. FEJEZET ÁLTALÁNOS VEZETŐI FELADATOK 93. A rendőrkapitányság minden (osztályvezetője) vezetője a) személyesen felelős az általa vezetett szervezet, illetve irányítása, vagy szakmai irányítása alatt álló szervezetek tevékenységéért, azok törvényes és szakszerű működéséért, továbbá különleges jogrend időszaki felkészüléséért, tervezéséért, szervezéséért, a különleges jogrend időszaki feladatok végrehajtásáért, b) gondoskodik a szervezetére vonatkozó vezetői rendelkezések maradéktalan érvényesüléséről, a szakterületét érintő feladatok végrehajtásáról és ellenőrzéséről, jelentési kötelezettségek teljesítéséről, c) tevékenysége során érvényesíti a közép- és hosszú távú stratégiai célkitűzéseket, gondoskodik arról, hogy a stratégiai feladatokkal a beosztotti állomány azonosuljon, d) a Rendőrség Ellenőrzési Szabályzatáról szóló ORFK utasításban meghatározott szempontok és eljárási rend betartásával a belső ellenőrzés keretében vezetői és munkafolyamatba épített ellenőrzést végez, illetve végeztet, e) teljesíti a jogszabályokban, az előírt kötelezettségeit, ennek érdekében gyakorolja a közvetlenül alárendelt vezetőkön keresztül a hatáskörébe utalt ügyekben és feladatkörökben a vezetői, irányítói és szakmai irányítói jogkörét. f) gyakorolja a közvetlenül alárendelt vezetőkön keresztül a hatáskörébe utalt ügyekben és feladatkörökben a vezetői, irányítói és szakmai irányítói jogköröket oly módon, hogy a vezető által adott utasítások, azok címzettjei, a végrehajtás határidői és felelősei egyértelműen megállapíthatók legyenek, g) indokolt esetben kezdeményezi jogszabály és egyéb norma kiadását, módosítását, vagy hatályon kívül helyezését, valamint részt vesz a Rendőrséget érintő jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök kidolgozásában, véleményezésében, deregulációs célú felülvizsgálatában képviselve a szolgálati ág, a szolgálat, illetve a szakszolgálat sajátosságait, h) a Rendőrség Normaalkotási Szabályzatában foglalt eljárási rend figyelembe vételével gondoskodik a saját hatáskörben kiadásra kerülő normák előkészítéséről, kiadásáról, időszakonkénti felülvizsgálatáról, módosításáról, illetve a deregulációs feladatok rendszeres elvégzéséről,

13 i) kidolgozza a szakterületre vonatkozó koncepciókat, stratégiai és fejlesztési terveket, képviseli a vezetése alatt álló alegységet a tevékenységi körébe tartozó kérdésekben, j) felelős a közvetlen irányítása alá tartozó állomány erkölcsi-fegyelmi helyzetéért, szolgálati fegyelméért, javaslattal él személyzeti, munkaügyi és szervezési, továbbá elismerési és fegyelmi ügyekben, k) részt vesz a BM. és ORFK által szervezett képzések, kiképzések, továbbképzések kivételével az állomány képzésének és továbbképzésének megszervezésében, l) megteszi a szükséges intézkedéseket a rendelkezésre álló keretek között a működési feltételek biztosítása, az eszközök ésszerű, takarékos használata, az egészséges munkavégzés feltételeinek biztosítása érdekében, m) a személyi állomány lakhatásának elősegítését szolgáló rendeletekben meghatározott szabályok szerint gyakorolja a benyújtott kérelmek ügyintézése során a javaslattételi, hozzájárulási jogosultságokat, n) részt vesz szakterülete vonatkozásában a Rendőrség fejlesztési és stratégiai elképzeléseinek kialakításában, minőségfejlesztési programjának megvalósításában, o) felelős az irányítása alá tartozó alegység adatkezelésének törvényességéért, az ügykezelési és a minősített adatvédelmi szabályok betartásáért, a munka- és tűzvédelmi előírások érvényesüléséért, p) kiadmányozási jogkört gyakorol a hatáskörébe utalt ügyekben, q) a szorosabb együttműködés érdekében kapcsolatot tart más rendvédelmi szervek azonos jogállású vezetőivel, r) szakterületét illetően figyelemmel kíséri a tudományos eredményeket, melyeket szakmai tevékenysége során felhasznál, s) köteles elősegíteni a beosztottai tudományos szakmai tevékenységét, t) gondoskodik a szakterületét érintő adatok folyamatos elemzéséről és értékeléséről, az így nyert információk felhasználásáról, u) felelős a szolgálati gépjárművek igénybevételével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzéséért. 94. A vezetők részt vesznek a Debreceni Rendőrkapitányságot érintő HBM. RFK. által végzett ruházati, fegyverzeti, gépjármű-, bűnügyi-technikai eszközökre (anyagokra), számítástechnikai berendezésekre, valamint objektumokra (épületekre) vonatkozó szemlék végrehajtására történő előkészületekben. 95. Megkövetelik az irányításuk alá tartozó állomány tekintetében a kötelező időszakos egészségi, pszichikai és fizikai (erőnléti) alkalmassági vizsgálatokon, valamint a kötelező védőoltásokon való részvételt. Figyelemmel kísérik és elemzik az irányításuk alá tartozó állomány egészségi, mentális és fizikai állapotát. 96. Megteszik a szükséges intézkedéseket a szakterület állományának utánpótlása, nyugállományba helyezésével kapcsolatos feladatok ellátása érdekében. 97. Megteszik a szükséges intézkedéseket a hozzájuk benyújtott, illetőleg felterjesztett rendőri intézkedés elleni, továbbá a közérdekű bejelentések és panaszok ügyében. 98. Külön jogszabályban meghatározottak szerint kötelesek eljárni, s kivizsgálni a rendkívüli események, a fegyverhasználat és a kényszerítő eszközök használatának körülményeit.

14 99. Gondoskodnak a nagyobb érdeklődésre számot tartó, illetve a közvélemény bevonását igénylő hatáskörébe tartozó ügyekben a lakosság HBM. RFK. sajtószóvivője, vagy sajtóreferense útján történő - tájékoztatásáról. 100. A médiatartalom-szolgáltatók részére adható tájékoztatás rendjéről szóló ORFK utasítás alapján a munkaköri leírásukban rögzítettek szerint kötelesek nyilatkozatot adni - kapitányságvezetői kijelölés alapján, illetve a HBM. RFK. sajtószóvivője kérésére - az általuk vezetett alegység feladatkörébe tartozó témakörben a médiumok részére. 101. A kapitányságvezetői döntések előkészítésében a vezetők javaslataikkal, kezdeményezéseikkel, állásfoglalásaikkal és szakvéleményeikkel vesznek részt. 102. Az egyéni teljesítményértékelésről szóló jogszabályban meghatározottak szerint értékelő vezetőként végrehajtják az irányításuk alá tartozó osztály hivatásos tiszti és kormánytisztviselői állományának, valamint kontrollvezetőként az irányításuk alá tartozó osztály hivatásos zászlós és tiszthelyettesi állományának egyéni teljesítményértékelését. 103. A minősítői jogkörrel rendelkező vezetők gyakorolják a minősített adatok védelméről szóló szabályzókban meghatározott jogosultságokat. VII. FEJEZET AZ OSZTÁLYVEZETŐK, A HIVATALVEZETŐ FELADATAI, JOGKÖREI 104. Minden vezető személyesen felelős az irányítása alatt alegység tevékenységéért, annak törvényes és szakszerű működéséért, továbbá különleges jogrend időszaki felkészüléséért, tervezéséért, szervezéséért, a különleges jogrend időszaki feladatok végrehajtásáért. Minden vezető köteles gondoskodni a szervezetére vonatkozó vezetői rendelkezések maradéktalan érvényesüléséről, a szakterületét érintő feladatok végrehajtásáról és ellenőrzéséről, a meghatározott jelentési kötelezettségek teljesítéséről. 105. Az osztályvezetők, a hivatalvezető elöljárói az általuk vezetett szervezeti egységnek, és a szakmai irányításuk alá tartozó állománynak. 106. Az osztályvezetők az alosztályvezetőkön keresztül irányítják beosztottjaikat. 107. A vizsgálati osztályvezető feladatai b) A szakértői díjak tekintetében jogosult meghatározott összeghatárig jelenleg 100.000 Ft-ig szakértői kirendeléseket megelőző parancsnoki ellenjegyzésre. c) irányítja az osztály hatáskörébe utalt ismert elkövető ellen indult bűncselekmények felderítését, vizsgálatát, d) közvetlenül irányítja és ellenőrzi az Erőszakos Ügyek a, a Vegyes Ügyek a, a Gazdasági Ügyek a, valamint a Bíróság Elé Állítási és Megkeresési tevékenységét és az alosztályvezetők munkáját,

15 e) felelős az irányítása alá tartozó alegység hatáskörébe tartozó büntetőeljárások törvényes és szakszerű lefolytatásáért, f) jó munkakapcsolatot tart fenn az ügyészség és bíróság illetékeseivel, g) az osztály hatáskörébe tartozó minden ügyet megvizsgál a tekintetben, hogy alkalmas-e bíróság elé állításra, i) részt vállal a rendőrkapitányság bűnmegelőzési tevékenységében, j) felel az osztály tevékenysége során felmerülő adatszolgáltatások törvényességéért és az adatvédelmi szabályok betartásáért, k) felügyeli az üzemi balesetek és a tűzesetek közigazgatási eljárás keretén belül végzett vizsgálatát, l) a bűncselekmények megtörténtét elősegítő okok, körülmények feltárása során, azok jövőbeni elkerülése, megszűntetése érdekében él a szignalizáció lehetőségével, m) belső normában, s előzetes ütemezés szerint vezetői ügyeleti készenléti feladatot lát el, n) a vezetői ügyeleti készenléti feladatok ellátására a helyettesítését ellátó alosztályvezetőt is beosztja. 108. A bűnügyi osztályvezető (kapitányságvezető-helyettes) feladatai a) irányítja az osztály hatáskörébe utalt bűncselekmények felderítését, vizsgálatát, b) közvetlenül irányítja és ellenőrzi az Életvédelmi, a Gépjármű-felderítési, a Gazdaságvédelmi, a Nyomozó- és Panaszfelvevő, az Elemző- Értékelő és Körözési, a Felderítő, a Betörési tevékenységét, és az alosztályvezetők munkáját, c) felelős az irányítása alá tartozó alegység hatáskörébe tartozó büntetőeljárások törvényes és szakszerű lefolytatásáért, d) irányítja a titkos információgyűjtést, és a titkos adatszerzést, betartva a törvényesség követelményeit. Folyamatosan ellenőrzi a titkos adatszerzés és információgyűjtés érvényesülését, és az ezzel kapcsolatos ellátmány felhasználását, e) felügyeli a bűnügyi információs rendszerek adatfeltöltését, azok működését, működtetését, üzemelteti a hatáskörébe utalt manuális és számítástechnikai nyilvántartásokat, f) irányítja a rendőrkapitányság bűnügyi statisztikai tevékenységét, g) irányítja a rendőrkapitányság bűnmegelőzési tevékenységét, h) együttműködik a megelőző-, felderítő munka hatékonysága érdekében a társadalmi és civil szervezetekkel, szervekkel, i) jó munkakapcsolatot tart fenn az ügyészség és bíróság illetékeseivel, l) felel a Bűnügyi Osztály tevékenységénél felmerülő adatszolgáltatások törvényességéért és az adatvédelmi szabályok betartásáért, m) a bűncselekmények megtörténtét elősegítő okok, körülmények feltárása során, azok jövőbeni elkerülése, megszűntetése érdekében él a szignalizáció lehetőségével, n) az elemző-értékelő munkára alapozva bűnügyi akciókat rendel el, o) felügyeli az üzemi balesetek és a tűzesetek közigazgatási eljárás keretén belül végzett vizsgálatát. p) felelős a rendőrkapitányságon folyó bűnügyi-technikai tevékenységért, q) belső normában, s előzetes ütemezés szerint vezetői ügyeleti készenléti feladatot lát el,

16 r) a vezetői ügyeleti készenléti feladatok ellátására a helyettesítését ellátó alosztályvezetőt is beosztja. s) a kijelölt helyettesítési rendnek megfelelően a kapitányságvezető távolléte esetén a rendőrkapitányság teljes személyi állományának szolgálati elöljárója 109. A közrendvédelmi osztályvezető feladatai a) közvetlenül irányítja, ellenőrzi a Közrendvédelmi Osztály Törzs, a Járőr- és Őrszolgálati, a Belváros-Tócóskert, a Kertség-Újkert Rendőrőrs, a Fogda- és Kísérőőri, valamint a Biztosítási- és Szakszolgálati, valamint a szolgálatirányítói feladatokat ellátó csoportvezetői (szolgálatirányítói) tevékenységét, b) a Debreceni Rendőrkapitányság központi objektumában - Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. ellátja az objektumparancsnoki feladatokat. c) felelős a hatékony közterületi és más közrendvédelmi szolgálati formák tervezéséért, szervezéséért, azok törvényes és szakszerű ellátásáért, d) végrehajtja a hatáskörébe utalt közbiztonsági feladatokat, ennek keretén belül folyamatos közterületi rendőri jelenlétet biztosít, e) a közbiztonság fenntartása és javítása érdekében irányítja a megelőzési tevékenységet, szervezi az együttműködést az állampolgárokkal, valamint azok öntevékeny szervezeteivel, illetve az állami és társadalmi szervekkel, f) gondoskodik a szervezet határkörébe utalt szakfelügyeleti tevékenység és rendészeti ellenőrzés végrehajtásáról, g) felelős a rendőrkapitányság illetékességi területén rendőri biztosítást igénylő rendezvények biztosításának megszervezéséért, végrehajtásáért, melyhez osztályától rendőri erőt biztosít, h) jogosult a fegyverszoba, az előállító helyiségek, valamint a Fogda ellenőrzésére, i) felelős a fogvatartottak őrzésével és kísérésével kapcsolatos feladatok jogszabályokban meghatározottak betartatásáért, j) gondoskodik a rendőrkapitányság objektumbiztonsági feladatainak kidolgozásáról. Irányítja a rendőrkapitányság objektumvédelmi feladatainak ellátását, k) felügyeli és ellenőrzi a szolgálati állatok tartásával kapcsolatos előírások betartását, l) közreműködik a köz- és közlekedésbiztonsági, bűnügyi akciók és razziák rendőrkapitányságot érintő feladatok végrehajtásának tervezésében, szervezésében, melyhez a Közrendvédelmi Osztály állományából biztosítja az igényelt rendőri erőt. Ezen feladatok végrehajtása során együttműködik a többi osztály vezetőivel, m) a megkötött együttműködési megállapodásokban foglalt feladatokat folyamatosan figyelemmel kíséri és felelős az abban meghatározottak végrehajtásáért, n) felelős az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények mélységi ellenőrzésével kapcsolatos rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásáért, o) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva jogszabályban meghatározott esetekben a szeszes italt kimérő helyek engedélyezési eljárásában előzetes véleményt bocsát ki, a zenés, táncos rendezvények engedélyezési eljárásaiban szakhatóságként állást foglal. p) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva nevében és megbízásából eljár a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények ügyében. q) Koordinálja az irányítása alatt tevékenykedő őrsökön belül tevékenykedő Szabálysértési Előkészítő Csoportok tevékenységét.

17 r) a közrendvédelmi osztályvezető az irányítása alatt tevékenykedő őrsök Szabálysértési Előkészítő Csoportjai által folytatott szabálysértési ügyekben a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából aláírja a határidő-hosszabbításra irányuló felterjesztéseket. s) a rendőrkapitányság kinevezett védelmi tisztje. t) felelős a hatékony közterületi, és más közrendvédelmi szolgálati formák tervezéséért és szervezéséért, azok törvényes és szakszerű ellátásáért, u) megteszi a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó és azonnalos rendőri beavatkozást igénylő esetekben a gyors, szakszerű és törvényes intézkedéseket v) felelős a rendőrkapitánysághoz tett bejelentésekben szükségessé váló elsődleges rendőri intézkedések foganatosításáért, azok törvényes és szakszerű végrehajtásáért, w) végrehajtja a rendőrkapitányság illetékességi terülten jelentkező csapaterővel megoldandó feladatokat x) belső normában, s előzetes ütemezés szerint vezetői ügyeleti készenléti feladatot lát el, y) a vezetői ügyeleti készenléti feladatok ellátására a helyettesítését ellátó osztályvezető-helyettest is beosztja. 110. A közlekedésrendészeti osztályvezető feladatai a) felelős a Közlekedésrendészeti Osztály hatáskörébe utalt közigazgatási-, büntető eljárások törvényes és szakszerű lefolytatásáért. Irányítja a hatáskörébe tartozó bűncselekmények felderítését, vizsgálatát, b) ellátja az irányítása alá tartozó alegység elhelyezésére szolgáló Debreceni Rendőrkapitányság Sámsoni út 149. szám alatti objektum BÁH 1-es számú épülete objektumparancsnoki feladatait. c) közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Vizsgálati és Balesetmegelőzési, valamint a Forgalomellenőrző és Balesethelyszínelő tevékenységét, valamint az alosztályvezetők munkáját, d) együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerveivel, társadalmi szervezetekkel, a közlekedési fegyelem javítása érdekében közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket szervez, e) irányítja és szervezi a rendőrkapitányság baleset-megelőzési tevékenységét, f) felel a közlekedésrendészeti szolgálatnál felmerülő adatszolgáltatások törvényességéért, és az adatvédelmi szabályok betartásáért, g) részt vesz a Debreceni Balesetmegelőzési Bizottság ülésein. h) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva működési engedélyek tekintetében szakhatóságként állást foglal i) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva közlekedést érintő ügyekben szakhatóságként állást foglal. j) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva a kapitányság hatáskörébe utalt közigazgatási eljárások során a közbenső cselekményekről hozott összes határozatot, valamint, ha a kiszabott közigazgatási bírság összege nem haladja meg a 200.000 Ft-ot az ügydöntő határozatot - a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva, nevében és megbízásából - aláírja. k) gondoskodik a közterület- felügyelői intézkedésekkel szemben benyújtott panaszok elbírálásáról, l) belső normában, s előzetes ütemezés szerint vezetői ügyeleti készenléti feladatot lát el,

18 111. Az igazgatásrendészeti osztályvezető feladatai a) felelős a hatáskörébe utalt szabálysértési eljárások törvényes és szakszerű lefolytatásáért, b) ellátja az irányítása alá tartozó alegység elhelyezésére szolgáló Debreceni Rendőrkapitányság Debrecen, Vásáry István utca 2. szám alatti objektum objektumparancsnoki feladatait. c) közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Szabálysértési, a Rendészeti tevékenységét, az alosztályvezetők munkáját, d) gondoskodik a hatáskörébe tartozó fegyverrendészeti, személy- és vagyonvédelmi magánnyomozói tevékenység, illetve a játékos pirotechnikai termékek bejelentésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, e) gondoskodik a figyelmeztető jelzést adó készülék felszereléséhez és használatához szükséges hatósági engedély iránti kérelmek elbírálásáról, f) a szolgálati út betartásával felterjeszti a Belügyminisztériumhoz a rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó szabálysértési ügyekben benyújtott méltányossági kérelmeket és az eljárás iratait, g) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva - mint a rendőrkapitányság fegyverrendészeti, személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói feladatok ellátására közigazgatási hatáskörrel rendelkező hatóság vezetője - aláírja a fenti ügyekben hozott határozatokat, végzéseket, h) a kapitányságvezető által rá átruházott jogkörénél fogva aláírja a hatáskörébe utalt szabálysértési eljárások során az Ügyészségre, Bíróságra és más hatósághoz küldendő iratokat. i) aláírja a szabálysértési eljárás ügyintézési határidejének meghosszabbításáról szóló feljegyzéseket. j) belső normában, s előzetes ütemezés szerint vezetői ügyeleti készenléti feladatot lát el. 112. A hivatalvezető feladatai a) közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Hivatal Törzs, a Titkársági, az Ügykezelési Csoport tevékenységét, az egyes alegységek vezetőinek munkáját, b) Rá átruházott jogkörben eljárva a kapitányságvezető nevében és megbízásából közvetlenül irányítja a rendőrkapitányság munkavédelmi felügyelője tevékenységét. c) szervezi a rendőrkapitányság normaalkotási, deregulációs tevékenységét, d) koordinálja és szervezi a kapitányságvezető döntéseinek előkészítésével kapcsolatos feladatokat, e) irányítja és szervezi a kapitányság olyan tevékenységi köreit, amelyek nem illeszthetők be egyik osztály feladatai közé sem, f) irányítja a rendőrkapitányság belső kommunikációs tevékenységét, g) kapitányságvezető általi kijelölés esetén irányítja, koordinálja a rendőrkapitányság egészét érintő feladat ütemezett végrehajtását, h) gondoskodik az iratkezelési szabályok, valamint a munkavédelmi előírások betartásának érvényesüléséről, ellenőrzéséről, i) ellátja a rendőrkapitányság vezetői értekezleteit, rendezvényeit, ünnepségeit vonatkozásában az előkészítői tevékenységet j) összeállítja a rendőrkapitányság vezetői állománya által tett javaslatok alapján a rendőrkapitányság ügyrendjét, éves feladat (munka)tervét

19 k) koordinálja a rendőrkapitányság egészét érintő éves és időszakos beszámolók elkészítését, l) gondoskodik arról, hogy a fegyelmi eljárásokat folytató HBM RFK Humánigazgatási Szolgálata Fegyelmi ához a rendőrkapitányság hivatásos állományú tagjával szemben kezdeményezett fegyelmi eljárások iratai az eljárási határidőket betartva felterjesztésre kerüljenek, illetve az onnan érkezett iratok az érintett felekhez eljussanak, m) gondoskodik a Debreceni Rendőrkapitányság személyi állományát érintő kártérítési eljárások jog- és szakszerű lefolytatásáról, n) a Debreceni Rendőrkapitányság kinevezett biztonsági vezetőjeként végzi a minősített adat védelmével kapcsolatos, a Debreceni Rendőrkapitányság Biztonsági Szabályzatában rögzített feladatokat, o) a közvetlen vezető ORFK utasításban rögzített átiratával történő kezdeményezése alapján kiállítja, illetve visszavonja a minősített adat felhasználásához szükséges engedélyeket, p) a minősített adatot kezelő szerv vezetőjeként rá átruházott hatáskörben utasítási joggal gyakorolja az ORFK biztonsági vezetőjének minősített adat védelmére vonatkozó jogosítványait, q) belső normában foglaltak alapján havi szinten megszervezi és összeállítja a rendőrkapitányság vezetői ügyeleti készenléti szolgálatát. VIII. FEJEZET A KÜLÖNLEGES JOGRENDI IDŐSZAKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK 115. Az ügyrend rendelkezéseit különleges jogrendi időszakban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 116. A Debreceni Rendőrkapitányság szervezeti egységei különleges jogrendi időszakban a kialakult helyzet függvényében kitelepülésre kerülhetnek. Ebben az esetben a folyamatos vezetést a tartalék vezetési pontokon működő szakterületi parancsnokok valósítják meg. 117. A kapitányságvezető feladatai különleges jogrendi időszakban a) gondoskodik a védelmi felkészüléssel kapcsolatban meghatározott és szükségesnek ítélt feladatok ellátásáról; b) felelős a különleges jogrendi időszakban meghatározott feladatok szervezéséért és teljesítéséért; c) irányítja, ellenőrzi a bevezetésre kerülő rendkívüli intézkedések végrehajtását; d) gondoskodik a különleges jogrendi időszak bevezetése miatt kiadott utasítások betartatására; e) dönt ideiglenes szervezeti egységek (munkacsoport) létrehozásáról, illetve megszüntetéséről, tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi az alegységek közötti átcsoportosítással kapcsolatos feladatokat; f) intézkedik az államhatár és az idegenforgalom korlátozásából eredő rendészeti feladatok végrehajtására; g) irányítja az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében a lakosság kitelepítésével, kimenekítésével kapcsolatos rendőrségi feladatokat; h) intézkedik a személyi állomány életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély esetén a veszélyeztetett objektum részleges vagy teljes kiürítésére;

20 i) gondoskodik a személyzeti és szociális feladatok ellátásáról; j) intézkedik a nemzetközi segélyszállítmányok rendeltetési helyre történő eljuttatásával kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtására; k) meghatározza a hagyományos és tömegpusztító fegyverek hatása elleni védelem helyi szervezésével, a végrehajtás irányításával kapcsolatos feladatokat; l) intézkedik a védett objektumok fokozott őrzés-védelmének a támogatására; m) intézkedik az állomány és a HVB tagok értesítési adatainak soron kívüli pontosítására; n) közreműködik egyes honvédelmi és ország-mozgósítási, katasztrófavédelmi feladatok ellátásában, rendkívüli intézkedések végrehajtásában; o) intézkedik a veszteségek pótlására; p) kitelepülés elrendelése esetén intézkedik az ügykezelési részlegei részére biztosított irattárak iratanyagának kijelölt tárolóhelyre történő elszállítására, a visszamaradt iratok őrzésére; q) folyamatosan jelent a megyei rendőrfőkapitány vagy az általa kijelölt személy részére az aktuális eseményekről, a megtett intézkedésekről és javaslatairól; r) intézkedik az elrendelt készenlétbe helyezési feladatok végrehajtására; s) ellenőrzi a Készenlétbe Helyezési Tervben és Tervkivonatokban meghatározott feladatok végrehajtását; t) folyamatosan segíti a helyi védelmi bizottság tevékenységét. 118. A Debreceni Rendőrkapitányság valamennyi vezetőjének feladata különleges jogrend esetén: a) közreműködik a bevezetésre kerülő rendkívüli intézkedések végrehajtásának irányításában, ellenőrzésében; b) gondoskodik az irányítása alá tartozó személyi állomány életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély esetén a veszélyeztetett objektum részleges vagy teljes kiürítéséről; c) végrehajtja a hagyományos és tömegpusztító fegyverek hatása elleni helyi védelem szervezésével, a végrehajtás irányításával összefüggő rendőrségi feladatokat; d) kitelepülés elrendelése esetén felelős az irányítása alá tartozó szervezeti egységek irattári iratanyagának elszállításáért, a visszamaradt iratok őrzéséért; e) szakterületét érintően jogosult javaslatot tenni a rendőri szervek készenlétének fokozására, a rendkívüli intézkedések bevezetésére; f) irányítja és ellenőrzi a bevezetett rendkívüli intézkedések végrehajtását; g) szakterületére vonatkozóan belső átcsoportosítást kezdeményezhet, annak végrehajtását irányítja és ellenőrzi; h) fokozottan ellenőrzi az irányítása alá tartozó szervezeti egységek értesítési rendszerének naprakészségét, valamint a Robotzsaru Neo harcérték program pontos vezetését. IX. FEJEZET SZERVEZETI EGYSÉGEK FŐBB FELADATAI 119. A Vizsgálati Osztály feladatai a) végzi a hatáskörébe utalt ismert elkövetővel szemben indult - bűncselekmények vizsgálatát,