Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. július 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 2. napirendi pont: Előterjesztés az egészségügyi alapellátás informatikai fejlesztéséről 216/2014. (VII. 28.) Kgy. határozat: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése úgy dönt, hogy támogatja a jelen határozat szoros mellékletét képező, az egészségügyi alapellátás informatikai fejlesztését szolgáló vállalkozói szerződés megkötését Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet, illetve a GlobeNet Zrt. között. A szerződésben meghatározott nettó 5.000.000,- Ft + Áfa, azaz bruttó 6.350.000,- Ft, azaz összesen bruttó hatmillió-háromszáz-ötvenezer forint vállalkozói díj biztosítása Sopron Megyei Jogú Város 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 13.) önkormányzati rendeletében meghatározott Önkormányzati tartalékok című 9 1 9001 K512 1 rovatszámú Általános tartalék elnevezésű előirányzat terhére történik. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére és aláírására, valamint a költségvetés soron következő módosításakor a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő: dr. Fodor Tamás polgármester 2014. szeptember 30., illetve a Költségvetés soron következő módosítása. K.m.f. Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző
A 216/2014. (VII. 28.) Kgy. határozat melléklete VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről; Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (Székhely: 9400 Sopron, Fő tér 1. Adószám: 15728049-2-08; pénzforgalmi jelzőszám: 11600006-00000000-33229625, Képviseli: Dr. Fodor Tamás), mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet (Székhely: 9400 Sopron, Győri út 15.; Adószám: 15367716-2-08; pénzforgalmi jelzőszám: 10033001-00324254-00000000 Képviseli: Dr. Korányi László mb. főigazgató) mint végfelhasználó (a továbbiakban: Végfelhasználó), másrészről; GlobeNet Zrt. (Székhely: 1125 Budapest, Istenhegyi út 97/a.; Új székhely bejegyzés alatt és postacím: 1138 Budapest, Váci út 144-150.; cégjegyzékszám: 01-10-045132; Adószám: 13336011-2-43; Bankszámlaszám: 11600006-00000000-15177371; Képviseli: Pittner Sándor Ferenc vezérigazgató; Ignácz Mónika vezérigazgató-h.) mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó) együttesen: szerződő Felek között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel. 1. A szerződés tárgya Megrendelő megrendeli, Vállalkozó pedig elvállalja az alábbi szoftver termék (1.1) és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások (1.2) szállítását, paraméterezését és üzembe helyezését első osztályú minőségben, működőképes állapotban, hiánytalan állapotú beüzemeléssel. 1.1 Szoftver licence: emedworks alkalmazás (processzor licence) 1 db 1.2 Szolgáltatások: Az 1.1 pontban meghatározott szoftver licence termék szállítása, bevezetése és rendszer éles üzembe helyezése, valamint a rendszer használatának betanítása a Végfelhasználót érintő modulhasználatról a Végfelhasználónál, illetve oktatás a háziorvosok részére Sopronban. Vállalkozó feladatát képezi az informatikai szoftverek licence jogosultságának helyszínre történő szállítása, a termékek telepítési helyre történő beszállítása, paraméterezése, üzembe helyezése és a jótállással kapcsolatos kötelezettségek teljesítése, valamint a szoftverkarbantartás folyamatos és szakszerű ellátása a jótállás időtartamát követően is. Az esetleges szoftver-fejlesztésről a felek külön megállapodásban állapodnak meg. 1.3 Adatvédelem A Megrendelő által megadott/átadott felhasználói lista alapján a hozzáférési jogosultságokat a végfelhasználó engedélyezi. A felhasználók csak saját betegeik egészségügyi adataihoz kapnak hozzáférési jogosultságot. A beállításhoz szükséges adatokat Megrendelő szolgáltatja
a Végfelhasználó és a Vállalkozó részére, hogy adatvédelmi szempontból a rendszerben szükséges beállításokat megtehessék. 2. A szerződés hatálya Jelen szerződés a Felek általi aláírás napján lép hatályba és határozatlan időre szól. 3. A teljesítés 3.1 Helye: Megrendelővel jogviszonyban álló háziorvosok székhelye/telephelye, háziorvosi orvosi ügyelet helye, illetve a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet székhelye: 9400 Sopron, Győri út 15. 3.2 Üzembe helyezés, betanítás és oktatás teljesítési ideje: Jelen szerződés aláírásától számított 8 hét. 4. Vállalkozási díj. Fizetési feltételek. 4.1 A szoftver licence (1.1) és szolgáltatások (1.2) pontok szerinti feladatok teljesítésének ellenértéke: Nettó ár: 5.000.000 Ft ÁFA (27%): 1.350.000 Ft Bruttó ár: 6.350.000 Ft azaz, bruttó Hatmillió-háromszáz-ötvenezer forint, amely tartalmazza az általános forgalmi adót. 4.2 Vállalkozó, a szoftver licence termékek ill., a Végfelhasználó kórházi informatikai rendszerével integrált működőképes integrált alkalmazás bemutatásával egyidejűleg a licence felhasználási tulajdonjog igazolására a Megrendelő, valamint a felhasználási jog igazolására a Végfelhasználó nevére szóló Licence Azonosító Lap -ot állít ki, és Teljesítési igazolást készít, amelyet - szerződésszerű teljesítés esetén, a 6. pontban megjelölt Megrendelő ellenjegyez. Szoftver termékek magyar nyelvű licence jogosultságának igazoló lapját, kezeléséről szóló dokumentumokat, Vállalkozó átadja Megrendelő és a Végfelhasználó részére, a végleges üzembe helyezéssel együtt. Vállalkozó a számlát 1 példányban, ÁFA bontással, a teljesítési igazolás kíséretében köteles benyújtani Megrendelőnek. Megrendelő a számla ellenértékét a kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel átutalja Vállalkozó ERSTE BANK-nál vezetett 11600006-00000000-15177371 számú bankszámlájára. 5. Kapcsolattartás, jognyilatkozatok Jelen szerződés teljesítésével kapcsolatban, Felek hatályos jognyilatkozat tételére jogosult képviselői, és értesítési címük: Megrendelő részéről: Név: Dr. Németh Ádám, Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Osztálya, osztályvezető Postacím: 9400 Sopron, Fő tér 1. Telefon: 99/515-472 E-mail cím: nemeth.adam@sopron-ph.hu Végfelhasználó részéről: Név: Mattiassich Norbert, Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Kontrolling-, Informatikai és Finanszírozási Osztálya, osztályvezető
Postacím: 9400 Sopron, Győri út 15. Telefon: 99/514-200/ 1539 v. 1544 mellék E-mail cím: mattiassich.norbert@sopronigyogykozpont.hu Vállalkozó részéről: Név: Ignácz Mónika Postacím: 1138 Budapest, Váci út 144-150. Telefon: 30-330-4200 E-mail cím: monika.ignacz@globenet.hu 6. Titoktartás Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy jelen szerződés időtartama alatt, továbbá annak bármely okból történő megszűnését követően időbeli korlátozás nélkül, bármelyik szerződő fél által üzleti titoknak, vagy bizalmas információnak minősített minden információt és adatot bizalmasan kezelnek és megőriznek. Ezeket a másik fél előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül, egyik fél sem hozhatja nyilvánosságra, vagy illetéktelen harmadik személy tudomására. Ezen kötelezettség nem vonatkozik azon információra, amely közismert, amelyről a fogadó félnek már tudomása volt, amelyet harmadik fél részére korlátozás nélkül felfedtek, vagy amelynek felfedését jogszabály írja elő. 7. Jogok és kötelezettségek 7.1 Vállalkozó kötelességei Szállítás: Vállalkozó kötelessége a szerződés szerinti termékeket a teljesítés helyére határidőben, saját költségén és saját eszközével leszállítani. Üzembe helyezés: Vállalkozó kötelessége a szükséges telepítéseket, paraméterezéseket elvégezni, használati útmutatást adni, a partner háziorvosoknak külön (Sopronban) szervezett oktatást tartani. Garanciális feladatok: Vállalkozó kötelessége az átadott termékek jótállási ideje alatti javítást vagy cserét elvégezni. Vállalkozó a szerződés tárgyának megvalósításával összefüggő, esetlegesen felmerülő hatósági engedélyek előírásait kötelezőnek tekinti, a tevékenységét ennek szellemében, valamint a vonatkozó jogszabályok, szabványok betartásával végzi. A szállítás és beüzemelés teljes időszaka alatt az üzemeltetővel Vállalkozó köteles együttműködni és a betegellátás zavartalan működését biztosítani. 7.2 Megrendelő és Végfelhasználó kötelességei Átvételi előkészületek: Megrendelő és Végfelhasználó kötelessége a szerződés tárgyát képező eszközök átvételéhez szükséges valamennyi intézkedést megtenni. Teljesítésigazolás: Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére teljesítésigazolást kiadni a meghatározott feladatok elvégzését követő 5 napon belül. Számla befogadás: Megrendelő kötelessége az aláírt teljesítési igazolás alapján a Vállalkozó által kiállított számlát azonnal befogadni. 8. Jótállás Vállalkozó kijelenti, hogy az általa jelen szerződés alapján szállított eszközökre, szoftvertermékekre 12 hónap időtartamra jótállást vállal.
Meghibásodás esetén a hibát Végfelhasználó közvetlenül Vállalkozónak jelenti be írásban, aki köteles a hiba kijavítását a teljesítés helyén haladéktalanul megkezdeni. A szoftverek átadás-átvételekor a szerződő Felek elvégeznek egy átvételi vizsgálatot, melynek során a Vállalkozó próbaüzemmel bizonyítja a termékek üzemkész működőképességét. Ugyanezen idő alatt az üzemeltetésre kijelölt munkatársakat Vállalkozó a termékek szakszerű kezelésére betanítja, helyszíni illetve távoktatás keretében. A próbaüzemhez szükséges képzett személyzetet Vállalkozó bocsátja rendelkezésre. A próbaüzem után Vállalkozó a beállítás adatait jegyzőkönyvben rögzíti. 9. Jogi viták rendezése Felek jogvita esetén a teljesítés helye szerinti illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróságot kötik ki. 10. Egyéb rendelkezések A szerződés módosítása és kiegészítése írásos formában, a szerződő Felek egyetértésével a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján lehetséges. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Jelen szerződést Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag írták alá. Sopron, 2014. Megrendelő Végfelhasználó Vállalkozó