Mi azonban új eget és új földet várunk



Hasonló dokumentumok
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Tételek hittanból (2016. május 20.)

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

A tudatosság és a fal

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Jézus, a tanítómester

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

Hittan tanmenet 3. osztály

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Az elsõ május évf. 5. szám.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

Bérmálási vizsgakérdések

MARY WARD ( )

Arcodat keresem, Uram!

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Hittan tanmenet 4. osztály

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

Végső dolgok - Egy végtelen világ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Krisztus és a mózesi törvény

Hanukka és Karácsony

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

Mit keresitek az élőt a holtak között

Isten nem személyválogató

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11, június 14.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

2015. március 1. Varga László Ottó

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Pál, a pogányok apostola

Pál származása és elhívása

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Létezik-e Antikrisztus?

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5: rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

2018. jún.3. Úrnapja 22.

yymár meglévő csoport számára:

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

Átírás:

Várunk Mi azonban új eget és új földet várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja 2008. Úrnapja A segítő szeretetnek a lelkülete erősítse közösségeink belső életét, ez tegye hitelessé missziónkat és tanúságtételünket, ez adjon reményt és jövőt Egyházunknak. Erdő Péter bíboros pünkösdhétfői szentbeszédéből

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. AZ OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPÉRE KÉSZÜLÜNK Az Oltáriszentség hitünk és vallásosságunk központja. Szent Pál apostol hite a mi hitünk is, amikor szentmisére vagy szentségimádásra jövünk: én az Úrtól kaptam, amit közöltem veletek: Urunk Jézus Krisztus elárulásának napján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt:»vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.«ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet és így szólt:»ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle az én emlékezetemre.«(1kor 11,23). Az idők folyamán megváltozott a szentmise nyelve, szertartása és sok minden az Egyház életében, ezért még szebben ragyog az, ami nem változik, ami az utolsó vacsorától az utolsó ítéletig változatlan marad. Lehet más alakja az ostyának, elképzelhető, hogy nem aranyozott kehelyben lesz Krisztus vére. De ami örök: Jézus Krisztus van jelen minden szentmisében az átváltoztatástól. Jézus ezzel kapcsolatban csak parancsolta: Vegyétek és egyétek! Más alkalommal azt mondta: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az örökké él. A világ végéig ez a Kenyér lesz természetfeletti életünk és üdvözülésünk tápláléka. A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja: Az Oltáriszentséget megillető imádó hódolatot nemcsak a szentmisében adta és adja meg a katolikus Egyház, hanem a szentmisén kívül is. Az átváltoztatott ostyát a lehető leggondosabban kell őrizni, a hívek ünnepélyes tiszteletére kitenni, és a nép örömére körmenetekben körülhordozni. A tabernákulum eredeti rendeltetése az Eucharisztia méltó őrzése. Ezért a tabernákulumnak a templomban méltó helyen kell lenni. Az örökméccsel jelezzük, hogy az a templom legszentebb helye. De azt is jelzi, hogy Jézus a szeretetének ebben a szentségében vár bennünket. Világunk igencsak rászorul az Eucharisztikus Jézusra. Ne sajnáljuk napjainkat úgy beosztani, hogy rendszeresen találkozhassunk Jézussal, legalább a szentséglátogatásban. Soha ne szűnjön meg az Eucharisztia imádása annak ellenére, hogy templomunkban csak péntekenként van egész napos szentségimádás. Aquinói Szent Tamás himnuszával keressük Őt minél gyakrabban és imádkozzuk: Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem! Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen, Néked szívem, lelkem átadja magát, Mert Téged szemlélve elveszti magát. Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik, De a hallás Rólad hittel biztosít: Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab, Igéd igazánál mi van igazabb? 2

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám Szentmise után, amelyben megáldoztunk, illetve szentségimádást végezve kezdődik el az Eucharisztikus Jézus köztünk maradásának egy sajátos formája: életünkben visszük ki a világba, az emberek közé. Tanúságot kell tennünk arról, hogy Jézust nemcsak hallgattuk a szentmisén, illetve imádkoztunk és énekeltünk Hozzá, hanem a szentáldozásban eggyé lett velünk. Ha Jézus Krisztus mozdulatai, szavai, egész magatartása nem látszik rajtunk, elhiszik-e az emberek, hogy Ő ma is itt él közöttünk? Imre atya Április 19-én ünnepeltük Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztásának 3. évfordulóját. A Püspöki Kar Juliusz Janusz caorlei c. érsek, apostoli nuncius vezetésével templomunkban mutatott be hálaadó szentmisét április 24-én, a péteri szolgálat ünnepélyes megkezdésének évfordulóján. E szolgálat három évét most számokban foglaljuk össze. BENEDEK PÁPA HÁROM ÉVE SZÁMOKBAN A Szentatya április 19-ig 134 általános kihallgatást tartott, valamint 175 alkalommal mondta el nyilvánosan az Úrangyala-, illetve a Regina Cœli-imádságokat. 18 hivatalos üzenetet, 128 levelet írt, valamint 125 alkalommal mondott szentbeszédet, és 712 beszédet tartott. XVI. Benedek pápa két enciklikát Deus caritas est és Spe salvi, valamint egy apostoli buzdítást adott ki Sacramentum caritatis címmel. Mindhárom mű megjelent magyar nyelven is. A Szentatya 2007 végéig 11 apostoli levelet adott ki, amelyek többnyire boldoggáavatásokról rendelkeznek: összesen 533 esetben. Saját kezdeményezésű rendelkezést (motu proprio) adott ki például a Katolikus Egyház Katekizmusa Kompendiumának jóváhagyásáról és kihirdetéséről, a pápaválasztás szabályozásáról, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika működéséről, illetve az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról. Diplomáciai látogatások alkalmával a Szentatya számos ország vezetőit fogadta királyokat, államelnököket, minisztereket, illetve szentszé- 3

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. ki nagykövetekkel, püspöki konferenciák és egyházi intézmények delegátusaival, valamint közéleti személyiségekkel találkozott. Olaszországban 2005 óta Bari, Manopello, Verona, Vigevano, Padova, Assisi, Loreto, Velletri, Nápoly, Savona és Genova hívei köszönthették személyesen Benedek pápát. Az elmúlt három évben a Szentatya 8 apostoli látogatást tett külföldön. 2005 augusztusában részt vett a XX. Ifjúsági Világtalálkozón Kölnben. 2006 májusában ellátogatott Lengyelországba, majd júliusban részt vett a Családok V. Világtalálkozóján Valenciában. Szeptemberben hazájába, Németországba látogatott, majd novemberben Törökországba. 2007-ben jelen volt a Latin-amerikai és Karibtengeri Püspöki Konferenciák 5. közgyűlésén Brazíliában, s ugyanabban az évben felkereste az ausztriai Mariazellt, a kegytemplom 850. évfordulója alkalmából. Pápává választásának harmadik évfordulóját a Szentatya nyolcadik külföldi apostoli látogatásán ünnepelte az Egyesült Államokban. Magyar Kurír Április 25-én, Szent Márk evangelista ünnepén a Budavári Beszélgetések vendége volt Kránitz Mihály atya, és a Bibliáról tartott színes, gazdag, és sokszor személyes előadást. Újságunk számára is küldött e témában fontos gondolatokat. 4 MI A BIBLIA? A Bibliáról a Biblia évében Ebben az évben a magyarországi történelmi egyházak meghirdették a Biblia Évét. Ez a szándék találkozik a szentatya elgondolásával is, aki nemcsak egy püspöki szinódust hívott össze ez év októberére, amelynek kifejezett témája a Szentírás az Isten szava, hanem június 29-étől Szent Pál éve is elkezdődik, amelyek jól kiegészítik egymást a kinyilatkoztatás üzenetének újraolvasásában és elmélyítésében. Tulajdonképpen a legalapvetőbb fogalmak kerülhetnek elő a Biblia Évében, amelyekről azt gondoljuk, hogy természetesek, hogy tudjuk, de ha rákérdeznek, akkor előfordul, hogy zavarba jövünk. Péter apostol ezért az első keresztények figyelmét felhívja, hogy legyetek mindig készen, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, hogy mi az alapja reményeteknek. (1Pét 3,15) Ezért

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám hasznos egy-egy ilyen év, amikor hosszabb időszakot szentelhetünk a Szentírás és tulajdonképpen hitünk megismerésére. Szent Pál apostol írja Timóteusnak: Gyerekkorod óta ismered a Szentírást:, ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen (2Tim 3,15-17). A Biblia évében lelkiismeret vizsgálatot tarthatunk: vajon mennyire ismerjük a Szentírást? És valóban gyerekkorunk óta? Ez az év ne csak egy passzív jelenlét legyen az egyházban, hanem egy aktív tevékenység is, mégpedig a Szentírás megismerésére. Szent Jeromos (347-419) már a IV. században megállapította, hogy aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust sem (ignoratio scripturarum, ignoratio Christi est). Ne gondoljuk, hogy nehéz a Szentírást megismerni, jóllehet az Ószövetség negyvenhat, az Újszövetség huszonhét könyvből áll. Az előttünk álló egy év hosszúnak tűnik, de érdemes már az elején egy szent elhatározást tenni, hogy a Szentírással többet foglakozom, többet fogom olvasni. Ezt többféleképpen tehetem meg. Példaként csak néhányat említek ezek közül: a liturgia adja közvetlenül Isten élő szent és átalakító szavát, ezért a feladatunk nekünk hívőknek, hogy a szentmisén és egyéb liturgikus alkalmakon úgy vegyünk részt, hogy ott Isten közvetlenül hozzánk szól. A Szentírás szeretetét és ismeretét a budai ferenceseknél kaptam meg, amikor 1980-tól három éven át a ferences Gordos Gáspár atya bibliaóráira járva, másokkal együtt szinte belevetettük magunkat a Bibliába, s az Isten Szavának megszólító, személyes élménye kihatott egész életünkre, közösségünkre és hivatásunkra is. Ebből a körből származott Székely János püspök atya is, akinek a szentelésén sokan lehettünk jelen egy hónappal ezelőtt Esztergomban. A Biblia nem más, mint Istennek hozzánk írt levele, amelyet méltatlan lenne felbontatlanul és olvasatlanul hagyni. A Biblia nemcsak a legtöbb példányszámban megjelenő könyv, hanem a legtöbb nyelvre lefordított könyv is egyúttal. Elmondhatjuk, hogy a Biblia a könyvek könyve. Maga a szó is anynyit jelent, hogy könyvek, a biblion kifejezés többes száma. Ezért a Szentírás nem egy regény, amelyet az elején elkezdünk olvasni, s egyhuzamban a végére érünk, hanem ez egy nagy gyűjtemény, amely számos rövidebb hosszabb írásműből áll. 5

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. A Szentírással kapcsolatban a mostani Biblia Éve során két fogalmat kell tisztáznunk. Az egyik a sugalmazás, ez a keletkezésére vonatkozik, a másik a kinyilatkoztatás, amely a tartalmával van összefüggésben. Az inspiráció, vagyis a sugalmazás azt jelenti, hogy a Szentlélek sugalmazására van lejegyezve az, amit a Szentírás szövege tartalmaz. Az Ó- és az Újszövetség könyvei egész terjedelmükben és minden részletükben sugalmazottak. Ami benne szerepel a hitet és az örök életet táplálja: János evangélista így szól könyve végén: Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében (Jn 20,30-31), vagy amit már idéztem, hogy minden írás, amit Isten sugalmazott, jól használható az igaz életre való nevelésre. Nagyon lényeges, hogy a Szentírásnak Isten a szerzője, ő azonban embereket választott ki a szent könyvek elkészítésére. Így ez isteni és egyúttal emberi mű is, amely biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítja, amit Isten a mi üdvösségünkre közölni akart. A másik fogalom a kinyilatkoztatás, vagyis a revelatio. Ebben a szóban ott rejtőzik a lepel, a vélum, amelyet a pap tesz a vállára, amikor megfogja az oltáriszentséget tartó mutatót, hogy felmutassa Krisztust, a közöttünk lévő Istent. A Szentírás tehát azt tartalmazza és megmutatja, hogy ki az Isten és az ember és feltárja, mintegy leleplezi és nyíltan az ember tudomására hozza, hogy mi szolgál az ő üdvösségére. Ahogy Mózes ötödik könyvében olvassuk, a kinyilatkoztatott dolgok ránk tartoznak (MTörv 29,28). Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra. Nem az égben vannak, hogy azt kellene mondanod: Ki hatol fel értük az égbe, ki hozza le és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket. De a tengeren túl sincs, hogy azt kellene mondanod: Ki kel át értük a tengeren, ki hozza és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket? Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet (MTörv 30,11-15). A második fontos területe a Szentírás megismerésének a liturgiát követően a példaadó szentek alakja. Ismeretes Szent Ágoston életéből, hogy miután a különböző filozófiai ismereteket megismerte és kutatta, egy hangot hallott és így szólt hozzá: Tolle lege, vedd és olvasd, vagyis a Szentírást, amelyet korábban nem ismert. Mi is vegyük le polcainkról a Szentírást, és kezdjük el olvasni. Egy felmérés kimutatta, hogy bár a családok 80%-nak van Bibliája, a Bibliaolvasásban Magyarország a Közép-Kelet európai térségben a legrosszabb helyen áll. Talán ennek az évnek a jó cselekedetei, az apostolkodásai közé tartozhatna, ha a Mennyei atya most a mi hangunkon keresztül mondaná másoknak: Vedd és olvasd! A kereszténység nem csak egy individualista vallásosság, hanem közössé- 6

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám get, Egyházat jelent. Mi felelősek vagyunk a többi emberért is, a körülöttünk élőkért. A liturgia, a Szentírásolvasás és a szentek élete összetartozik. Szükséges, de nem elég csak otthon olvasni a Szentírást, ennek elsődleges és ünnepélyes helye, maga az egyház közössége és a szentmise. Krisztus az Igében és Krisztus az Oltáriszentségben szól hozzánk és odaadja önmagát. Ezért hangzik fel a Biblia és különösen az evangélium szava, vagy ahogy a II. Vatikáni zsinat fogalmaz, a Viva Vox Evangelii, vagyis az evangélium élő szava. Ez érintette meg a szíveket, és ez érinti meg ma is a lelkeket és minden reményünk, amely a jövőre vonatkozik, az Isten leírt és hirdetett Szavához kapcsolódik. A Biblia Éve kegyelmi év is. Mit jelent ez számomra? Vegyem kézbe, készüljek a vasárnapi szentmisére akár úgy is, hogy előre elolvasom a szentírási olvasmányokat. Tegyem a magamévá. Legyen a fejemben, a szívemben, a véremben. Legyek én is Szó, Ige. Mert ahogy Jézus megtestesült, úgy kell az isteni szavaknak is a hallgatóban megtestesülnie. Befejezésül hadd idézzem fel Izaiás próféta bátorító szavait (55,10-11): Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem. És emlékeztetőül: ennek az Évnek a mottója a Jelenések könyvéből, amely a Szentírással kapcsolatos: Boldog aki olvassa! (1,3) Kránitz Mihály atya Azok a szavak, amelyeket levelekben, könyvekben vagy más írásokban olvasol, pontosan annyira szólnak hozzád, amennyire nyitott vagy befogadásukra. Ha hívő ember vagy, biztosan fontos számodra az Istennel való kapcsolat, s bárki másénál jobban adsz az Ő szavára. A Szentírás szavai által Ő szól hozzád. Ezek a szavak egyrészt arról beszélnek, Akitől származnak, másrészt beszélnek rólad és a kettőtök kapcsolatáról. Részlet a 2008-as Nagymarosi levélből 7

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. Az ország Mátyás és a reneszánsz évét ünnepli. Templomunk 550 évvel ezelőtt trónra lépett névadójára május 1-jén, első esküvőjének napján ünnepi szentmisével emlékeztünk, megnyitva ezzel a tiszteletére rendezett budavári ünnepségsorozatot. Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester a szentmise előtt átadta templomunknak a Szulejmán szultán által 1526-ban elrabolt két kisebb gyertyatartó másolatát is. Imre atya e szentmise homíliájában emlékezett meg a nagy királyról. 8 HUNYADI MÁTYÁS ÉS A NAGYBOLDOGASSZONY-TEMPLOM 1458 februárjában, amikor Hunyadi Mátyást távollétében a magyar rendek királlyá választották, a Magyar Szent Korona nem volt az országban. A magyar történelemben már nem egyszer előfordult hasonló eset, és az uralkodók rendre más koronákkal koronáztatták meg magukat például Károly Róbertet Gentilis bíboros, pápai legátus ebben a templomban koronázta meg egy új koronával. Hogy eljárásának jogosságát biztosítsa, előzőleg e falak között nemzeti zsinatot tartott, amely erre az alkalomra Szent István koronájának jogaival ruházta fel az új koronát. A Szent Korona hallatlan fontosságát bizonyítja, hogy visszaszerzése után Károly Róbert nem habozott még egyszer megkoronáztatni magát, ezúttal már Székesfehérváron. A nápolyi jövevény, ha leányágon Árpád-házi leszármazott volt is, csak így lehetett Magyarország törvényes uralkodója. I. Ulászló király Szent István koponyaereklyéjéről vette le a koronát, és azzal koronáztatta meg magát. A prágai fogságából hazatérő Mátyás előtt hasonló lehetőségek álltak. A Szent Koronát most hatalmas ellenfél, III. Frigyes német-római császár bitorolta. Az ifjú király uralkodói zsenialitása először abban az aktusban csillant meg, amellyel a szorult helyzetben átvette Magyarország kormányzását. A messze földről érkező választott király nagy pompával vonult be Budára. A városfalon kívül a budai zsidó közösség elöljárói köszöntötték, Mátyás pedig megerősítette régi kiváltságaikat. A városkapunál a polgárok képviselői járultak elé, akik hasonló kegyet kértek és kaptak. A Vár kapujánál a főnemesség képviselői köszöntötték ugyanilyen céllal. A Várba lépve azonnal ide, a Nagyboldogasszony-templomba vonult, amelynek kapujában a főpapság fogadta. Nekik szintén megtette a hagyományos ígéreteket az ősi privilé-

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám giumok tiszteletben tartására. Ezek a sorozatos ígéretek a magyar állam jogfolytonosságának garanciáját jelentették az egész ország számára. Nagyboldogasszony templomába lépve ez a kimagasló képességű fiatalember új gesztusokat gyakorolt. Nem volt pót-korona, és a koronázás látszatát is elkerülték. A választott király egyszerűen hódolt a Magyarok Nagyasszonya előtt. Ezzel nagy elődök nyomába lépett, hiszen a nagyapjának vallott Zsigmond király is itt adott hálát győzelmeiért, és a zsákmányolt zászlókat a falakra függesztette. Második elődje, I. Ulászló, a húszéves király is idejött nyíl ütötte sebével a Balkán csatamezejéről, és levetve saruit mezítláb vonult serege élén, hogy arcra borulva adjon hálát a Nagyboldogasszony oltára előtt. De korának legnagyobb és legistenfélőbb hősére is emlékezett, hiszen győzelmei után idevonult pálmaágakkal koszorúzott öltözetben Mátyás édesapja, Hunyadi János is. Még két év sem telt el azóta, hogy itt vette át a keresztes lobogót a pápai legátustól, és innen indult utolsó csatájára, Nándorfehérvár alá. Mátyás azonban nemcsak az ő példájukat követte, hanem a magyar államférfiak örök mércéjéhez is igazodott. Itt a megszentelt falak között ugyanis megújította Szent István döntését, és megismételte Magyarország felajánlását a Boldogságos Szűz Máriának. Ezután a királyi palotába vonult, trónjára ült, és megkezdte az ország ügyeinek intézését. Ez a kitűnő fiatalember tehát a hátrányból előnyt kovácsolt. A Szent Korona hiányát szinte hangsúlyozva megmutatta hűségét ahhoz, amit ez a korona mindmáig jelképez. Három évvel később, 1461-ben került sor a király első esküvőjére Podjebrád Katalin cseh királylánnyal. Nem volt kétséges, hogy az esküvőt itt, a Boldogaszszony oltára előtt tartsák meg, jóllehet a templomban és ezt ma különösen jól el tudjuk képzelni építkezés folyt. Már épült a szentély déli oldalán a királyi oratórium, amiből a török idők utánra sajnos semmi nem maradt, de valószínűleg folyt már a harangtorony építése is, amely máig hirdeti Mátyás dicsőségét. E torony elődje ugyanis 1384-ben, Nagy Lajos király építkezései közben összedőlt. Azóta nagy királyok megrendelésére kitűnő építészek dolgoztak ugyan a templomon, de a harangtorony újjáépítéséhez egyik sem kezdett hozzá. Mátyás a korabeli Magyarország talán legkitűnőbb építészével, a kassai István mesterrel építtette fel, aki a toronyban a hazai gótikus építészet egyik csúcsát alkotta meg. A munkákkal csak 1470-re készültek el, ezt az évszámot őrzi Mátyás címere is, amit a tornyon helyez- 9

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. tetett el. A kinti állványok ma a másolatát takarják, az eredetit itt bent tisztelhetjük a Mária-kapu melletti falon, ahol Székely Bertalan két fekete vitéze vigyázza. Megszokhattuk, hogy a régi dicső napok felidézése számunkra mindig szomorúságot is okoz. Mert tudjuk, hogy mi történt később, Mátyás halála után. Tudjuk jól, hogy száz év sem telt el, és Szulejmán szultán ugyanitt adott hálát Allahnak Magyarország elestéért. Persze mire ő ide belépett, már nyomát sem hagyták az épületben Krisztus hitének. Eltüntették a Boldogasszony oltárait és szobrait, és Ulászló király fogadalmi Mária-szobra még 145 évig elfalazva várta, hogy napvilágra kerülve jelképe lehessen Szent István országa újjáéledésének, a keresztény seregek diadalának. Annak a diadalmas ostromnak, amely felszabadította Magyarország fővárosát, de eltörölte a föld színéről Mátyás fényes palotáját és az egész középkori Budát. A reneszánsz virágzás kevés emléke közé tartozik az a két gyertyatartó, amelyet Szulejmán szultán rabolt el a templomból, hogy az isztambuli Ajasofia mecsetben, a Mihrab-fülke két oldalán máig hirdessék győzelmét. A következő feliratot vésette rájuk: A világ uralkodója Szulejmán kán, Akinek uralkodását sem Jeruzsálem, sem Damaszkusz nem bírja kivédeni, Annyira megverte Magyarország seregét, Hogy a mező nem látszott a holttetemektől. Miután a gyáva királyt is megölte, Országát fölégette. Vedd igaz tudomásul: Felégette templomait, szétrombolta Budát, Kihozott onnan két remekművű gyertyatartót, Elhozta azokat az Aja Szófiába. S olaj gyanánt az ellenség testét és lelkét égeti bennük, hogy örökké tartson az Iszlám gyertyafénye. Négyszázötven év után, ha csak másolatban is, ismét itt áll ez a két gyertyatartó. A halálból feltámadt Krisztus szelíd világosságát jelző gyertya ég rajtuk. (Talán megbocsátják nekünk, hogy Szulejmán felirata ezeken nem olvasható.) Történelmünkre visszatekintve elkerülhetetlen, hogy együtt lássunk derűt és borút, fényt és árnyékot. Mindez mi vagyunk. És soha nem haszontalan a visszatekintés, ha a múlt tükrében meglátjuk saját életünk reményét. Meghalljuk, hogy ott, ahol Hunyadi János térden állva hallgatott végig minden szentmisét, ma is szól délben a harang. Meglátjuk, hogy Mátyás templomát ugyan szinte minden nemzedéknek újra kellett építenie, de az itt élőknek mindig elég hite volt ahhoz, hogy újra és újra felépítse a falakat. Meglátjuk, hogy Mária országa, amelyre Korvin Mátyás hitet tett létezik. És ha ebben a nemzedékben is akadnak tiszták, hősök, szentek, akkor most is képes lesz újjáépülni. 10

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám VÉGTELEN A VÉGESBEN Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5,48) Hogy kérhet tőlünk ilyet Isten? Talán nem ismeri korlátainkat? Nincs tisztában azzal, hogy az ember szeretete és akarata töredékes és sérült? Hogy nap mint nap botladozunk bűneink és fogyatékosságaink miatt? Abszolút tisztában van vele. A mi teremtő Istenünknél senki sem ismer jobban bennünket, még önmagunk sem. Éppen ezért nem véletlen Isten felhívása! Nagyon is figyelemfelkeltő! Ha valaki mélyen belegondol ebbe, akkor döbben rá, hogy ez lehetetlen önerőből. Ekkor tesszük meg az első, legfontosabb lépést. Ráeszmélünk arra, hogy önmagunkban kevesek vagyunk. Ahhoz, hogy elinduljunk az Isten által számunkra kijelölt úton, szükségünk van Őrá. Nem elég a saját elhatározás és erőfeszítés. Milyen sokszor belesétálunk abba a csapdába, hogy fölfedezzük egy hibánkat, hiányosságunkat, és önmagunk akarjuk megváltoztatni. Ettől nem leszünk tökéletesebbek! Sőt, ebből nem lesz más, mint görcsölés és önmagunk körüli forgás. Isten nem erre hív bennünket! Nem ez a Felé vezető út! Egy lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ahhoz, hogy erősebbé váljon, ezt a pontot kell megerősíteni. Még kudarcainkon, bűneinken, szenvedéseinken keresztül is nevel bennünket Isten. Rámutat életünk fogyatékos, beteg pontjaira. Milyen sokszor takargatjuk ezeket önmagunk, sőt Isten elől is! Nem merünk szembenézni velük, és úgy teszünk, mintha nem is léteznének. Pedig Isten nem véletlenül mutat rá ezekre! Pontosan arra hív bennünket, hogy elsődlegesen ezeket adjuk át neki. Még ha nagyon nehéz és nagyon fáj, akkor sem szabad Isten előtt szégyellni őket, hiszen az Ő végtelen szeretete alakít, gyógyít minket. Ott kezdődik bennünk Isten, ahol saját nagyságunk véget ér. Az égből aláhulló éltető víz sosem a büszke hegycsúcsokon gyűlik össze, hanem a sötét, mély völgyekben. Életünk kudarcai, fogyatékosságai, betegségei hatalmas kincsekké válhatnak. Rajtuk keresztül megérinthet bennünket Isten. Az őszinte, bűnbánó ember sokkal közelebb van Istenhez, mint az önmagát sokra tartó vagy önmagát folyton igazolni akaró, hiszen életünk sötét mélységeiben találkozhatunk legközvetlenebbül Teremtőnk irgalmas, gyógyító szeretetével. Nem véletlen, hogy a gonosz lélek ezt a pontot fokozottan támadja. Mindent megtesz azért, hogy bizalmatlanságot, félelmet, ellenérzést keltsen bennünk Istennel szemben. Ezért nagyon fontos, hogy tudjunk életünk sötét pontjaiért, félelmeinkért, aggodalmainkért is hálát adni az Úrnak, hiszen a hálaadás az, amely által ezeket az Ő kezébe helyezzük és rábízzuk, hogy azt tegye velük, amely igazán javunkra válik. Amint személyesen megtapasztaljuk Isten irgalmas szeretetét, fokozatosan gyógyul és erősödik belé vetett bizalmunk. Rájövünk arra, hogy milyen jó az Ő közelében lenni. Ekkor tapasztaljuk meg, hogy életünk valójában csak a végtelenül 11

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. irgalmas Mennyei Atya kezében van jó helyen. Megkezdődik életünk csodája! Elkezdünk megszabadulni félelmeinktől, sötétségeinktől, belső feszültségeinktől és mindattól, ami eddig távol tartott bennünket Istentől. Megtapasztaljuk az Ő feltételek nélküli elfogadó szeretetét, és ez hatalmas erőket szabadít fel bennünk. Sőt egyre jobban vágyakozunk teremtő Istenünk után. Azt kezdjük észrevenni, hogy semmi sem elég belőle. Adott helyzetben már egyre többször megkérdezzük Istentől: valóban helyes úton járok-e, Te ezt hogy szeretnéd Uram? Így fokozatosan elkezd bennünk élni Isten szava. Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes! Ezzel a felszólításával tehát Jézus életünk legcsodálatosabb Istennel való szeretet-kalandjára hív meg bennünket. Mit jelent ez? Azt, hogy bízzuk önmagunkat Istenre, és engedjük meg Neki, hogy Ő munkálkodjon bennünk és általunk. Folyamatos tökéletesedésünk abban fog állni, hogy napról napra jobban átragyog rajtunk Isten szeretete. Ekkor találunk rá életünk igazi céljára: Isten lakást vesz bennünk. Egyszerű, töredékes emberi életünk Isten igazi ajándékává válhat önmagunk és környezetünk számára. Cserkó atya Szokatlan, de manapság könnyen előfordulhat, hogy nincs elsőáldozás templomunkban, hiszen gyermekeink közül igen sokan egyházi iskolába járnak, s ott ünneplik közösen ezt a szép pillanatot. Április 6-án gyönyörű látvány volt a diákmisén az egyetlen fehérruhás gyermek égő gyertyával a kezében sok-sok vári ministráns társa között. Mi is történt ekkor? 12 ELSŐÁLDOZÓ LETTEM Szeptembertől már nagyon készültünk az osztályommal az elsőáldozásra. Ahogy múltak a hetek, egyre inkább vágytam arra, hogy a Mátyás-templomban lehessek elsőáldozó. Zoli atya többször beszélgetett velem, és én egyre izgatottabban vártam a nagy napot. Első szentgyónásom után tiszta lélekkel öltözhettem a szép fehér ruhába. A beöltözésemen családom és ministránscsoportom ünnepeltek velem az altemplomban. A nyakamba akasztottak egy feszületet, a gyertyát pedig a Húsvéti gyertyáról gyújtottuk meg. A szertartás végén kedvenc imámat, az Üdvözlégy Máriát énekeltük. Csodálatos volt ez a péntek este, és már alig vártam a vasárnapot, hogy végre Jézus testét magamhoz vehessem. Az elsőáldozásomra Vera, az őrangyalom is eljött ministrálni, és ez nagyon jól esett. Zoli atyából sugárzott a szeretet, és így nem izgultam. Úgy éreztem, mintha a mennyországban lettem volna ezen a szentmisén. A mise után ministránscsoportom egy kis reggelivel várt. Tivadar Cili

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám AZ 5. SZENTSÉG A BETEGEK KENETE Gyermekkori emlék a karingben beteghez siető pap látványa. Fájdalmas és félelmetes volt megjelenése, mert legtöbbször a halál járt a nyomában. Ezért sokan halogatták is az utolsó kenet feladásának idejét, mondván: nem kívánatos félelmet kelteni a szenvedőben. Pedig a halogatás sokszor végzetes volt, mert a szentség későn érkezett, és csak lelkiismereti zavarokat okozott a hozzátartozóknál. Lelkiatyám sokak által még emlékekben őrzött Honor atya gyakran emlegette az utolsó útra szépen felkészített lelkek megnyugvását, kiengesztelődését, nem ritkán gyógyulását. A II. Vatikáni Zsinat nyomán megváltozott ennek a szép szentségnek a jelentése, neve is megváltozott: betegek kenete lett. A betegek kenete nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért felvételére már az az idő is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe jutni. Az a beteg, aki felvette a szentséget, ha visszanyeri egészségét, újabb súlyos betegség esetén újra felveheti ezt a szentséget. Csodálatos volt látni most Pünkösd alkonyán templomunkban a kenetre felsorakozott emberek hosszú sorát, bizton mondható, hogy az utolsó kenet a remény szentsége lett. Nem mások elhatározásából, hanem saját döntésük nyomán álltak ott az emberek és vártak e kenet szentségének elnyerésére bizakodva a katolikus egyház katekizmusának ajánlatában: A betegek kenete szentségének sajátos kegyelme a következő hatásokkal jár: a beteg egyesül Krisztus szenvedésével saját és az egész egyház lelki javának hasznára, megerősödés, béke és bátorság, hogy a hívő keresztény módon viselje a betegség vagy az öregség szenvedéseit, a bűnök bocsánata, ha a beteg azt a bűnbánat szentségével nem tudta elnyerni, az egészség helyreállása, ha az a beteg lelki javát szolgálja, előkészítés az örök élet felé tartó átmenetre. Életünk egy csodálatos vándorlás. A vándorút különböző állomásaira mindig ad egyházunk Krisztus által alapított szentségeket, amelyek segítségünkre és támogatásunkra szolgálnak, hogy célba érjünk és az örök életet elnyerjük. Török Ferenc 13

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. A VÁRAKOZÁSTÓL A SZENTLÉLEK KIÁRADÁSÁIG A KÖZÖSSÉG EREJÉVEL Karácsonyi számunkban kértük kedves olvasóinkat, hogy imáikkal kísérjék közösségünk fiatal családjait, akik a jövő s így a mi közös jövőnk reményével várják gyermekeik érkezését. Az idő szépen halad előre, s nagy ünnepeink alkalmat adtak arra, hogy többet legyünk együtt az oltár köré gyűlve, és a téli ruházat lekerülvén lássuk, hogy mily nagy szükség van a közösség imájára a kis jövevényekért. Reménnyel, az Úrba vetett maradéktalan bizalommal teli várakozási idők ezek nemcsak a kis családoknak, de az egész közösség számára is nagy erő tartalék. Ezen a tavaszon bizony nagy szükségünk is van erre a tartalékra. Az Úr szívet szorító látogatásait éljük át napjainkban. A nagy várakozások most kétszer is embert próbáló, fájó küzdelembe torkoltak. A hírek érkezésekor a már sokszor bizonyító erejű riadólánc szaladt végig előbb a fiatal családokon, de hamarosan futótűzként terjedt el mindenfelé a várban: ima kell, segítsetek! A bajban vizsgázik a szeretet, vizsga pedig mostanában sűrűn van. Eddig még mindig jelesen vizsgáztunk - a kitartásból, a másik mellett állásból. Most is ezen az úton járunk. Bár a fájdalmat nem tudjuk megszüntetni, a teher közös hordozása segíthet az elcsendesedésben, erőt adhat az elfogadhatatlannak tűnő igazság Úrban való hordozásához. Mennyei Atyánk! Könnyes szemmel, nehéz szívvel és imára kulcsolt kézzel nézünk fel Rád. Óvd meg szeretteinket a magányos szenvedéstől! Ne engedd, hogy egy percre is magára hagyjuk azokat, akik ezeket a nagy terheket hordozzák! Hálát adunk Neked, hogy megélhetjük az összetartozást ezekben a kínzó napokban is, hogy nem engeded félelmünket közénk állni. Kérünk, hogy taníts minket ilyenkor is Szentlelked által az igazi szeretet gesztusaira, öleléseire. Légy mindent felülmúló és mindenen átsegítő szereteteddel a kegyelmi ajándékok számolatlan osztogatója, könnyítsd ezzel a mindennapok keresztútját! Add meg az erőt, amely legyőzi a kálvária kínjait, és változtass bennünk mindent áldozatos szeretetté! Urunk, a Te szereteted a mi nagy kincsünk. Imánk az egyetlen, amivel segíthetjük egymást! Török Ili Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak (ApCsel 2,3-4). 14

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám A SZENTLÉLEK ISKOLÁJA A Péternél töltött két hét hatására Pál megújult lelkesedéssel indult útnak Jeruzsálemből. Az a Jézus, akihez életét kötötte, sokkal elérhetőbb valóság lett számára. Azt várnánk, hogy ezek után intenzív missziós kampányba kezdett. Ha igen, a színhely Szíria és Kilikia volt (Gal 1,21), de ennek semmi nyoma, s Pál három évre eltűnik. Kr. u. 40 körül találkozunk vele újra, amikor Barnabás fölkereste Tarzuszban, s magával vitte a szíriai Antióchiába (ApCsel 11,25-26). Az antiochiai egyház létrejötte Kr. u. 39-40-re datálható. Az újonnan megtértek lelkes tanúságtétele arról, hogy a názáreti Jézus személyében eljött a Messiás, mélységes rosszallást váltott ki a zsidó közösségből, amelyre különben is nehéz idők jártak. Kr. u. 40 tavaszán Gaiusz császár megparancsolta Petroniusznak, Szíria helytartójának, hogy alakíttassa át a jeruzsálemi templomot birodalmi szentéllyé, és a Szentek Szentjében emeltessen egy hatalmas méretű szobrot, amely a császárt ábrázolja Jupiter alakjában. Petroniusz tudatában volt annak, hogy milyen véres reakciót váltana ki a zsidókból ez a templomgyalázás, ezért megpróbált időt nyerni, és a nyár folyamán Gaiusz jobb belátásra is tért. Pattanásig feszült volt a helyzet ezekben a hónapokban, és az antiochiai zsidók készek voltak arra, hogy a templom megmentése érdekében feláldozzák magukat, bár azt nem remélhették, hogy fel tudják tartóztatni Petroniusz légióit, ha ezek megindulnak Jeruzsálem ellen. A közösség néhány meggondolatlan tagja elvesztette a fejét, és arra használta fel a keresztények által hirdetett tanokat, hogy a Rómával szembeni ellenállásra buzdítson. Ez a zsidók ellen fordította pogány szomszédaikat, és a városban kitörő zavargásoknak több halálos áldozata volt. Miután Petroniusz helyreállította a rendet, nyomozni kezdett a felbujtók ellen. Félve attól, hogy őket teszik meg bűnbaknak, a nemrég megalapított egyház vezetői elmenekültek magukra hagyva a keresztényeknek nevezett újonnan megtérteket, akiket a városban a bajkeverőkkel azonosítottak, legalábbis ilyen értelemben használja Suetonius és Tacitusz a keresztény megjelölést. A hír, hogy milyen csapás érte a térség legfontosabb városában frissen megalapított egyházat, hamar elérte Jeruzsálemet. Az itteni keresztény vezetők Józsefet, egy ciprusi zsidó keresztényt bíztak meg antiochiai hitsorsosaik felkarolásával (ApCsel 11,22). Az ApCsel 4,36 szerint az apostolok a Barnabás nevet adták Józsefnek, és a név jelentése ( a vigasztalás fia ) magyarázatot ad arra, hogy miért őt küldték Antiochiába, s egyben ez a beszédes név József-Barnabás antiochiai tevékenységének is őrzi emlékét. Miután Antiochiában valamelyest rendeződött a helyzet, Barnabás Tarzuszba ment, hogy magával vigye Pált. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy hon- 15

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. nan ismerte Pált, és honnan tudta tartózkodási helyét. A keresztény üldöző tarzuszi Saul emléke még élénken élt Jeruzsálemben, és ebből a névből azt is lehetett tudni, hogy hová való. A Péternél tett feltehetően tikosnak szánt látogatás híre hamar kiszivárgott a jeruzsálemi közösségben (Gal 1,23). Egyértelmű, hogy mi lehetett Barnabás célja, amikor magával vitte Pált Antiochiába. Azt remélte, hogy Pál jelenléte alátámasztja az itteni nehéz napokat átélt hívők szemében a kegyelem erejéről szóló evangéliumi ígéretet, és nagy bíztatást jelent számukra, hogy egy megtért üldözőt látnak nap, mint nap maguk között. Isten csodát tett Pállal, tehát van remény a jövőre nézve. A következő tíz évben Antiochia lett Pál otthona és missziós útjainak kiindulópontja. A szép és nagyon régi Damaszkusszal összehasonlítva Antiochia viszonylag új város volt. Szeleukosz alapította Kr. e. 300 körül, aki mint Nagy Sándor hadvezére egész Indiáig eljutott, és nagyszerű, kikötővárosnak való helyet fedezett fel ott, ahol az Orontész folyó völgye eléri a Földközi-tenger medencéjét. A város jobbléte és biztonsága érdekében azonban Szeleukosznak ellenőrzése alatt kellett tartania az Orontész felső folyását is, a termékeny Amuk síkságot egy halban gazdag tóval, ahol kereskedelmi útvonalak keresztezték egymást. Szeleukosz sík területen, az Orontész torkolatától 30 kilométerre építette fel a várost, amelyet nyugaton a folyó határolt, keleten pedig a Szilpiusz-hegy (492m) nyúlványai. A szabályos alaprajzú utcák négyszög alakú épülettömböket zártak közre, és városfal szabott határt nekik. Az agóra eredetileg a jelentős forgalmat lebonyolító folyó partján volt. Édes vízzel a 8 kilométerre délebbre fekvő Daphne nevű elővárosból jövő vízvezeték látta el Antiochiát. Szépsége és gazdagsága újabb és újabb betelepülőket vonzott a városba, amelynek növekedését mindazonáltal gondosan ellenőrizték. A Szeleukidák alatt az eredeti város már szűknek bizonyult, új városnegyedek épültek, mindegyik saját fallal körülvéve. Az első kettő az eredeti várostól északra, illetve az Orontész egyik szigetén kapott helyet, a harmadik Epiphania, a régi város és a Szilpiusz-hegy között. Saját falaik ellenére az új negyedek a Szeleukosz alapította város alaprajzához igazodtak. Azt követően, hogy Pompeiusz Kr. e. 64-ben Antiochiát tette meg Szíria római tartomány székhelyévé, császárok, királyok és minden rang nélküli milliomosok egymással vetekedve megtiszteltetésnek tartották, ha növelhetik Antiochia fényét és pompáját, és a város Pál idejére a kelet legrómaibb városává nőtte ki magát. Az egész birodalomban csak Róma és Alexandria előzte meg. Folyamatosan növekedett a lakosság száma. Agrippa, Augusztusz császár neje egy új városrészt épített, valószínűleg Epiphaniától északra, valamint két nyilvános fürdőt. Bővítette a színházat, amelynek befogadóképességét hamarosan újra növelni kellett, és felújította a kocsiversenyeket. A Kr. u. I. században legalább százezer volt a lakosok száma. A vallásos szükségletek kielégítésére széles választékban áll- 16

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám tak rendelkezésre templomok. A Pál által ismert Antiochia büszkesége részben Nagy Heródesnek volt köszönhető, akinek építtető tevékenysége Jeruzsálem arculatát is meghatározta. Egy ügyes tervező, akinek nevét nem ismerjük, rájött, hogy a terjeszkedő városnak szüksége van egy széles, impozáns méretű sugárútra, amely összekapcsolja a különböző városrészeket. Hely volt bőven az eredeti város és Epiphania között a tervezett út számára, amelynek építését könnyen folytatni lehetett északi irányban. Mihelyt a terv ismertté vált, egymás után jelentkeztek az adakozók. Nagy Heródes vállalta, hogy teljes hosszában (3,2 km) márvánnyal rakatja ki a 9,6 m széles utat. A jövendőbeli császár, Tiberiusz kölcsönpénzéből 10 m széles, az út mindkét oldalát szegélyező portikuszt építtetett és kupolával fedett tetrapülát minden nagyobb útkereszteződésnél. A tervező volt olyan előrelátó, hogy nem építette teljesen egyenesre az utat. A távolsággal egyre kisebbnek látszó, és lassan eltűnő oszlopsor látványa ugyanis unalmas lett volna. Ezért egy ovális alakú teret iktatott közbe Tiberiusz oszlopra emelt szobrával, amely magára vonta a tekintetet, a tér után pedig változott valamit az út irányvonala. Pál feltehetően eredeti pompájában látta ezt a csodálatos utat, amelyhez foghatót nem produkált eddig az építészet, de antiochiai tartózkodása idején a földrengés kétszer is megrongálta. Először Gaiusz (Kr.u. 37-41), majd Claudiusz (41-54) alatt újra, amikor az előző károk kijavítása még be se fejeződött. A létesítmény fennkölt méltóságát mindazonáltal ez sem csorbította, s a város lakójaként Pál is büszke volt rá. Antiochiát a tolerancia jellemezte, és ez különösen vonzóvá tette Pál szemében. Természetesen voltak itt is torzsalkodások, de a város kozmopolita gondolkodású polgárai jól kijöttek egymással. Különösen is állt ez a keresztény közösségre, ahol a zsidó és pogány eredetű hívek között szokatlan egyetértés uralkodott. A keresztények nagy és mozgalmas életet élő közösséget alkottak. Ez egy gyakorlati problémát vetett fel Pál és Barnabás számára. A zsidóktól eltérően, akiknek zsinagógáik voltak, a keresztények ekkor még nem tarthattak nyilvános összejöveteleket, és a közösség tehetősebb tagjainak a vendégszeretetére voltak utalva. Semmi nyoma annak, hogy ezek között hatalmas palotákat magukénak mondható patríciusok is lettek volna. A középosztály felső rétege volt a legfelsőbb társadalmi szint, amelyet az I. század kereszténységének sikerült megszólítania. Az ehhez a réteghez tartozó polgároknak nem volt akkora házuk, hogy megfelelő helyet tudtak volna biztosítani egy ekkora közösségnek. Az egész közösség számára rendezett összejövetelek az alkalomhoz méltatlan zsúfoltsággal jártak volna, így Antiochiában, akárcsak máshol, az egyház több alapegységre, házi istentiszteleti közösségre tagozódott. Ennek a rendszernek az volt az előnye, hogy az újonnan megtérteknek választási lehetőséget biztosított. Míg elvben egy nagyobb közösséghez csatlakoztak, a gyakorlatban megválaszthatták, hogy ezen belül melyik házi istentiszteleti közösség összejövetelét látogatják. A döntést 17

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. természetesen több tényező befolyásolta, de aligha tételezhetjük fel, hogy egy ilyen kisebb közösségen belül vegyesen voltak zsidó és pogány eredetű keresztények. Ez túl bonyolulttá tette volna a közösség életét. A tendencia bizonyára az volt, hogy külön pogány és külön zsidó csoportok jöttek létre, és ők alkották az antiochiai egyházat. S hogy ez a fogalom ne csupán fikció legyen, szoros és rendszeres kapcsolatot kellett fenntartani a különböző házi istentiszteleti közösségek között. A kapcsolatteremtés legfontosabb eszköze az asztalközösség volt. Az ókori közel-keleten az ünnepi étkezési alkalom számított a legfontosabb társas együttlétnek. Az étel közös elfogyasztását olyan társadalmi kapcsolat kezdeményezésének vagy megerősítésének tekintették, ami a partnerek egymás iránti szolidaritását és erkölcsi elkötelezettségét jelentette. Az antiochiai egyház nem lett volna igazi közösség a város lakóinak szemében, ha tagjai nem gyűlnek össze a közös asztal körül az eucharisztia rítusán kívül is. Sehol máshol nem hangsúlyozták annyira az étkezési előírások fontosságát, mint a judaizmusban, de nem minden zsidó volt annyira aggályos ilyen tekintetben, mint a farizeusok. Az is kétségtelen azonban, hogy a zsidók túlnyomó többsége alapvető különbséget tett a tiszta és tisztátalan ételek között, és az előbbiekkel szemben támasztott legfőbb követelmény az volt, hogy a vér teljesen el legyen távolítva belőlük (vö. ApCsel 10,14). Ez volt a zsidó vallás egyik legszembeszökőbb jellegzetessége, olyan elvi kérdés, amelyért az ősök készek voltak meghalni is (1Mak 1,62-63). Tartsátok távol magatokat a népektől, ne étkezzetek együtt velük (Jubileumok könyve 22,16). E tilalom hátterében a közös étkezés összekötő erejének felismerése áll. Hogyan tudták akkor az antiochiai zsidó és pogány keresztény házi istentiszteleti közösségek az egység jelét demonstrálni? Kizárhatjuk mindazt a lehetőséget, hogy a zsidó-keresztények nem támasztottak nehézségeket, ha a pogányok semmibe vették a zsidó étkezési törvényeket, mindazt, hogy a pogányok maradéktalanul alkalmazkodtak a farizeusok előírásaihoz. A megoldást valahol a kettő között kell elképzelnünk. Amikor a pogány keresztények együtt étkeztek a zsidókkal, elfogadták az ételt, amivel vendéglátóik megkínálták őket, jóllehet a kóserhús bizonyára nem felelt meg az ízlésüknek. Ha a zsidó-keresztények voltak egy pogány ház vendégei, megbíztak hittestvéreikben, hogy számukra elfogadható étellel kínálják őket. Ez a bizalom nagy engedmény volt a zsidók részéről. A legfőbb, ha nem minden hús, amihez Jeruzsálemen kívül hozzá lehetett jutni, pogány áldozati oltárról származott, és a zsidók meg voltak győződve róla, hogy a pogányok merő rosszindulatból minden alkalmat kihasználnak arra, hogy megszentségtelenítsék a zsidó ételeket. Ennek a kompromisszumnak a lehetőségét nagyban elősegítette, hogy szép számban voltak Antiochiában olyan pogányok, akik vonzódtak a judaizmushoz, de nem tértek zsidó hitre. Ha mint ez valószínűnek látszik az antiochiai pogány 18

2008. Úrnapja Várunk VIII. évfolyam, 46. szám keresztények többsége közülük, az istenfélő pogányok közül került ki, nem lehetett nehéz számukra megtenni azt a viszonylag kisebb engedményt, ami a zsidó hittestvéreikkel való asztalközösséghez szükséges volt. Mindössze annyit kellett csak tenniük, hogy zsidó boltban vásároltak be, amikor zsidó vendégeket hívtak. Mint minden különleges termékeket árusító üzletben, itt is többe került az áru, mint máshol, de biztosítva volt az ételnek a törvényben előírt tisztasága, és a vendégek jól érezték magukat. Ahelyett, hogy fenntartás nélküli csodálattal adózott volna a mindkét oldalon megmutatkozó jóakaratnak, amely lehetővé tette a dolgok ilyen módon való elrendezését, Pál reakciója felemás volt. Egyrészt elismerte, hogy az antiochiai keresztények betöltik a felebaráti szeretet alapvető parancsolatát, másrészt amióta találkozott Jézussal, meg volt győződve róla, hogy a törvény, aminek a zsidó-keresztények engedelmeskednek, elvesztette kötelező érvényét. Így Pál szemében a probléma hamis volt, és elpazarolt energiának tekintette azt, amit a megoldásra fordítottak. Mindazonáltal elfogadta a helyzetet, ami azt jelentette, hogy ismét megváltozott a törvényhez való viszonya. Amikor Tarzuszban tanult, büszke volt a törvényre, de egyben problémát is okozott számára. Jeruzsálemben farizeusként elkötelezettséggel viseltetett iránta. Mint Jézus követője arra a meggyőződésre jutott, hogy a törvénynek nincs semmi jelentősége az üdvösség szempontjából. Most Antiochiában megértőbb lett iránta, és immár úgy tekintett rá, mint ami hagyományos színt ad a zsidó keresztények etikai identitásának. A maga részéről azonban nem tulajdonított neki nagyobb fontosságot, mint a ruházatnak, amely a lakosság különböző etnikai eredetére utal. Később Pálnak rá kellett jönnie, hogy katasztrófához vezet, ha törvény akárcsak ilyen minimális, talpalatnyi helyet kap egy közösségen belül. Végső álláspontja az volt, hogy a keresztény hitre tért zsidókat el kell szakítani a törvénytől (ApCsel 21,21). Hosszú évekig tartott még azonban, míg ez a felismerés megfogalmazódott benne. A városban élő keresztények egymás közötti kapcsolatát a felebaráti szeretet határozta meg, és ebből következően szükségét érezték a missziónak. A közösség tagjai megosztották egymással javaikat, és ennek természetes következménye volt, hogy a kívülállókkal is meg akarták osztani az Evangéliumot, a jó hírt. Pál helyes felismerése, ha azonnal végrehajtja, a keresztény közösség rovására történt volna. A Szentlélek azonban Agabusz prófétán keresztül, aki Jeruzsálemből jött, s éhínséget jövendölt, Pált más feladatkörre rendeli. Az éhínség Claudiusz császár idejében be is következett. Az antiochiai egyházközösség adományukat Pállal és Barnabással elküldték a Júdeában s Jeruzsálemben lakó testvérek megsegítésére. Pál és Barnabás Jeruzsálemi missziója jól jött, mert Heródes Agrippa kivégeztette Jakabot (Kr.u. 44), János testvérét, Pétert letartóztatta, 19

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Várunk 2008. május 25. akit az angyal csodálatosan kiszabadított a börtönből. Péter távozása Jeruzsálemből megviselte a jeruzsálemi egyházközösséget. Így Pál tapasztalhatta, hogy e szeretet missziónak sokkal fontosabb volt a végrehajtása, mint antiochiai terveinek megvalósítása. A Szentlélek az apostolt rávezeti a helyes útra, ami nem más, mint az Atya akaratának teljesítése. Lélekben az adakozó szeretet készségét fejlesztette ezzel a küldetéssel. Pál, feladatuk végeztével, Barnabással együtt visszatért Jeruzsálemből Antiochiába. Ezután a Szentlélek újabb feladattal bízza meg az antiochiai egyházközösségen keresztül Pált, mégpedig az Evangélium, a jó hír elvitelével. A Szentlélek így intézkedett:»rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket.«erre böjtöt tartottak és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, s útra bocsátották őket. (ApCsel 13,2-3) (Folytatjuk) Primusz, a krónikás Sokat és szeretettel szolgálnak a templom zenekarának tagjai. Mit jelent ez számukra? Erről olvashatunk a koncertmestertől és a váltás kapcsán a régi és az új zenekari titkártól. MIT JELENT SZÁMOMRA A MÁTYÁS-TEMPLOM ZENEKARÁNAK KONCERTMESTERE LENNI? A 60-as évek végétől 2000-ig az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) hegedűse voltam, így alkalmam volt csodálatos karmesterekkel, szólistákkal emlékezetes koncerteken játszani. A háborút követő időszak tilalma után erre az időre esett az egyházi zene újbóli megjelenése a koncertpódiumon. Nagy igény volt erre úgy a koncertlátogatók, mint a zenészek körében. Végre lehetett a zeneirodalom csodálatos miséit, requiemjeit, passióit előadni, hallgatni! Soha nem felejtem el szeretett és tisztelt főzeneigazgatónk, Ferencsik János egyik mondatát: Engem nem érdekel, ki milyen vallású, melyik pártnak a tagja, de amíg ezt a darabot játsszuk, próbáljuk, ezalatt a három óra alatt kötelező Istenben hinni! Ha jól emlékszem, ezt Bach Máté passiójának próbáján mondta az akkori első oboistának, aki a Filharmónia párttitkára volt. Csodálatos koncertek voltak, de csak koncertek, a zeneirodalom remekművei, remek előadásban. Ezek a remekművek számomra itt a Mátyás-templomban kerültek a helyükre. A templomi miliőben, a szentmisében. Imádkozás a zene nyelvén, akik muzsikálunk, és a hívők, akik áhítattal hallgatják, egész különös kapcsolatba kerülünk Istennel. Biztos, hogy ezek az előadások technikailag nem olyan tökéletesek, de hogy lelkük van, az pótolhatatlan! 20