XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek, de máris az új iskolaévre készülünk. Nemcsak a ruhák, a könyvek, a füzetek és tanszerek megvásárlása fontos a tanév kezdéséhez, hanem a lelki felkészülés is. Ilyenkor, mint minden évben a Szentlélek segítségét kérjük a nagy munka újrakezdéséhez. Ne feledkezzünk el ilyenkor szüleinkről sem, akik sokat dolgoznak azért, hogy minden feltételt biztosítsanak számunkra a tanuláshoz, ugyanakkor tanáraink egész évi odaadó oktató-nevelő munkája is fontos. Minden tanév más kihívást hoz és különlegesebb, mint az előző volt. Ehhez is alaposan fel kell készülnünk. Hozzánk a különféle iskolák közül leginkább a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Általános Iskola áll, mely büszkén vállalja, hogy a magas szintű nevelői, tanítói tevékenység mellett meghatározó az erkölcsi és hitbeli nevelés. A Szentlélek kiáradást kérjük a tanuló ifjúságra és tanáraikra, hogy a hit, bölcsesség és a tudomány Lelke töltse el őket az új tanév során, nyissa ki mindannyiuk lelkét, szívét a tanulásra, és fülét Isten igéjének befogadására! Szeptember 13-án emlékezünk az utolsó előtti fatimai jelenésre,
Jó sorsom ezen a nyáron a dózsék városába, Velencébe vezetett. Régóta készültem, de az utazás mindig eltolódott. A nyáron végre eleget tudtam tenni barátnőm meghívásának. Együtt barangoltuk be ezt a gyönyörű várost, aminek nagyon gazdag a múltja, küszködő a jelene, jövője pedig ismeretlen. Az utazót a jelen érdekli. Csodálatos a lehetőség, ha az Nyári élményem: Velence amikorra egyre nőtt azok száma, akik hitelesnek tartották azokat. Így ezen a napon mintegy huszonötezer ember jött el a Cova da Iria völgyhöz. Hogyan történt a jelenés? Mit kíván tőlem? kérdezte Lucia, csakúgy, mint annak előtte. Imádkozzátok naponta a rózsafüzért, hogy vége legyen a háborúnak. Annak a nagy háborúnak, mely kitörésének századik évfordulójáról nemrég emlékeztünk meg. Októberben egy csodás jelenségnek lesztek majd tanúi, azért hogy mindenki higgyen. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének emléknapja, már a XI. században számon tartott ünnepünk, amelynek a középkorban vigíliája és nyolcada is volt. A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda-fürdő mellett tisztelte Mária születési helyét. A Telekikódex Anna-legendája elmondja, hogy Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga. Szentírás vasárnapján különös tisztelettel vesszük kézbe a Bibliát, Isten mindenkor élő szavait. A Szentírás a maga teljességében eligazít bennünket az élet minden fontos kérdésében. Éppen azért veszélyesek az egyre szaporodó szekták, mert csak bizonyos részeihez ragaszkodnak az Írásnak, és egy eltorzított értelmezést adnak neki. A Szentírás ne legyen csak egy a könyvek közül, hanem a legfontosabb és váljék életem, tetteim meghatározójává. Ne csak olvassam, vagy hallgassam, hanem váltsam is tettekre a tanítást. (Dr. Szita Géza) embernek módja van egy másik Velence felfedezésére és megismerésére. Ismerjük a nagy, turista nevezetességeket, de fogalmunk sincs a város hagyományairól, kis templomairól és lakóinak életéről. Nevének kiejtésekor a Canale Grande, a Szent Márk tér és a -templom, a csatornák jutnak eszünkbe. Azonban nagyon szép és érdekes a Redentore-ünnep. Ezt nagy készülődés előzi meg. Július harmadik vasárnapján hajóhidat építenek a Giudecca (Dzsudeka) -csatornán a Redentore (Megváltás) pestis-templomig. Az ünnep előestéjén már minden csónakot feldíszítenek, és tűzijátékot rendeznek. Így volt ez most is. Az ünnepi szentmisét vasárnap este a velencei pátriárka celebrálta. Felemelő érzés volt ott lenni, a világ minden tájáról érkezett hívőkkel együtt imádkozni, és utána a hajóhídon visszasétálni a száraz földre. Természetesen ezen kívül még sok más ünnep is ad lehetőséget arra, hogy a város lakói együtt szórakozhassanak (karnevál, Ascensione (Festa della Sensa), Vogalonga nagy vízi ünnepség stb.) E csodaváros életét a víz és a csatornák közé szorított szárazföld határozza meg. Az ember órákon át Július 13-án kezdődött az egyhetes ministráns-tábor. Sóstóra indultunk. Az időjárás-előrejelzés nem kecsegtetett valami szép idővel. Reménykedtünk benne, hogy tévednek. Sátorverés közben kiderült, hogy mégiscsak a meteorológusoknak volt igazuk. Fújt a szél, az eső pedig zuhogni kezdett. Majd harmincan alig fértünk el a kicsi házban, de hát Sok jó ember kis helyen is elfér. Ministráns-tábor sétál, és szinte minden sarkon felszisszen egy-egy csoda láttán: mint a Santa Maria Gloriosa dei Frari templom (gótikus stílusú, 1340-től száz évig építették), itt nyugszik a nagy festő Tiziano, vagy a San Roccó-templom. Persze nem nehéz a város ismeretlen szépségeit felfedezni, ha azokra egy szakavatott ember aki szerelmese Velencének hívja fel figyelmünket. A hajdani gazdagságon kívül, amit a Canale Grande két oldalán épült paloták hirdetnek, sok kis templom található. Nagyszerű érzés bármelyikbe belépni, kicsit megpihenni, és hálaimát mondani már csak a lehetőségért is, hogy az ember itt lehet. Tudnék még sokat írni, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy másoknak is kedve legyen a dózsék városa felé útra kelni. (km) A vihar elvonulta után a sátrakat eredeti állapotukba hozni törölközőkkel, szivacsokkal és rongyokkal próbáltuk. Ennek ellenére az első éjszaka nedvesen telt. Másnap csoportokba osztottak bennünket. Megtudtuk, hogy a héten a szentekkel fogunk foglalkozni. A csapatok indulót írtak, címert készítettek és nevet választottak. Angyalkáztunk is, azaz min- 2 3
denki egy zacskóból (ami tartalmazta a tábor résztvevőinek nevét) kihúzott valakit, akinek kedveskedni kellett: üzenetet írni az angyal-falra, beszélgetni vele, tehát örömet szerezni neki. Aki jó angyal volt, és pártfogoltja rájött, hogy ő húzta, azt megkeresztelték. Hiszen a szentté válás első lépcsőfoka ez. Aki nem volt jó angyal, azt egy slaggal, és némi hideg vízzel jutalmazták. Minden nap a nyaraló kertjében, utolsó nap pedig éjfélkor tartott Iulian atya szentmisét. Nagyon felemelőek és bensőségesek voltak ezek az alkalmak. Tartottunk lelkinapot is. A bizalomról beszélgettünk Peti és Dávid vezetésével. Egyik délelőtt a csapatoknak színdarabot kellett előadni. A H I T O K T A T Á S! három kismalacból öt lett a csapatlétszámokra való tekintettel, sőt egy vadász és egy pap is került a színdarabba. A szereplőknek megadták főbb tulajdonságait, például idegbeteg kismalac, vicces pap, csajozós farkas, vagy költői vadász. Az átírt történet kitalálása és a darab színpadravitele a csapatok feladata volt. Sokat métáztunk egy közeli réten, játszottunk egy zászlószerző játékot is. A magaspartról naplementét néztünk, szalonnát sütöttünk, lángost ettünk, esténként moziztunk a kertben, és persze nagyokat fürödtünk, jókat úsztunk a Balatonban. A tábor végén élményekben gazdagodva, sok tudással gyarapodva érkeztünk meg otthonunkba. (Endrédy Balázs) Az idei iskolaévben is folytatódik egyházközségünkben mind az iskolai, mind pedig a plébániai hitoktatás. Kérjük a kedves szülőket, ne feledkezzenek meg gyermekeik vallásos nevelésére vonatkozó ígéretükről! Ezért írassák be gyermekeiket hittanra, hogy a fiatalok koruknak és előképzettségüknek megfelelő hittanos csoportba járhassanak. 3. szerda Nagy Szent Gergely pápa emléknapja. 5. péntek Elsőpéntek, engeszteljük Jézus Szentséges Szívét! 6. szombat Elsőszombat. SZEPTEMBERI PROGRAMJAINK 7. vasárnap Évközi 23. vasárnap. 8. hétfő Szűz Mária születése, Kisboldogasszony ünnepe. A Jahn Ferenc úti Kórházban fél 5-től gyóntatás, 5 órakor szentmise. 12. péntek Szűz Mária szent neve. 13. szombat Ma a Fatimai Szűzanya jelenési napja van. 19 órától csendes szentségimádás a templomban. 14. vasárnap Évközi 24. vasárnap. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. 15. hétfő A fájdalmas Szűzanya emléknapja. 16. kedd 19 órakor Cursillo összejövetel a közösségi házban. 18. csütörtök 10 órakor nyugdíjasok klubja a közösségi házban. 19. péntek 10 órakor Baba-Mama Kör a közösségi házban. 21. vasárnap Évközi 25. vasárnap. 8-12 óráig mézvásár. 22. hétfő A Jahn Ferenc úti Kórházban fél 5-től gyóntatás, 5 órakor szentmise. 24. szerda Szent Gellért püspök ünnepe. 25. csütörtök 10 órakor a Magnificat Kismamaklub összejövetele a közösségi házban. 26. péntek A Mária Légió szervezésében az esti szentmise után félórás szentségimádás a templomban. 27. szombat 19 órától csendes szentségimádás a templomban. 28. vasárnap Évközi 26. vasárnap. Ma van a Szentírás vasárnapja. 29. hétfő Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe 30. kedd Szent Jeromos emléknapja. 4 5
Kisfaludy u. 42., Közösségi terem pénteken 10-12 óráig 2 hónapos kortól 3 éves korig 2014. 2014.09.19 Édesanyák és a gyermekek fogadása 2014.10.03 A játék öröme 2014.10.04 Családi délután 16-19 óráig 2014.10.17 Baba- mama torna 2014.10.31 Mobil masszázs az édesanyák számára 2014.11.07 Beszélő babakezek 2014.11.28 Születéstörténetek 2014.12.12 Ünnepre készülünk A Kispesti Baba - Mama Kör 2014-2015. évi programja 2015.03.27 Önállóságra nevelés 2015.04.10 Öröm torna 2015.04.27 Anyák napjára készülünk 2015.05.08 Bölcsődékről, óvodákról beszélgetünk 2015.05.22 Gyermeknap 2015.05.23 Családi délelőtt 9-12 2015.06.05 Beszélgetünk 2015.06.12 Záró a plébánia udvarán Érdeklődni lehet: Tel. 06-1-347-5900/195 vagy 185 mellék Pölöskei Judit védőnő Tel: 06-30-216-9286 Rendezd el, Istenem! 2015. 2015.01.09 Mondókák: Süss fel nap 2015.01.23 Hordozó használata, megkötése, tippek 2015.02.06 A családok szerepe és fontossága 2015.02.20 Háztartásvezetés (konyhai újrahasznosítás a háztartásban) 2015.03.06 A gyermeknevelésről beszélgetünk 2015.03.20 Apák napja Rendezd el, Istenem, minden dolgomat, Őrizd minden bajtól kis családomat! Tőled kaptam őket, te légy vigaszuk, El ne vesszen egy sem, légy jó pásztoruk! Rendezd el, Istenem, sajgó szívemet, El ne veszíthessen soha tégedet. Hitem örök mécse ki ne aludjék, Mint húsvéti gyertya, világosodjék. Családom tagjai életükön át, Lángomról gyújthassák hitük gyertyáját. Életük útjait ez ragyogja be, Te élj szívükben, élők Istene. 6 7
Rendezd el, Istenem, hajszolt életem, Szeretet Istene, lelket adj nekem! Lelket, amely mindenben rád hagyatkozik, Téged el nem felejt, benned megnyugszik. Mint a szentmisében, most felajánlom Kenyerem s borom, egész családom. Családom főpapja te vagy Jézusom, Egyesítsd magaddal kicsim és nagyom. Rendezd el, Istenem, üdvösségemet, Irgalmad pótolja gyengeségemet! Másban és nyugtomat úgysem találom, Életem, halálom neked ajánlom! Mindnyájunk jó anyja, szép Szűz Mária, Hozzád is fordulom mennynek ajtaja. Te vidd az Úr elé minden gondomat, Oszd meg családommal boldogságodat! Ámen. Készüljünk a szentmisére! N: Népénektár (Éneklő Egyház) Általános imaszándék: Hogy az értelmi fogyatékosok megkapják azt a szeretetet és segítséget, amelyre a méltóságteljes élethez szükségük van. Missziós imaszándék: : Hogy a keresztények, Isten szavától ihletve, elkötelezzék magukat a szegényeknek és a szenvedőknek nyújtandó segítségben. Kiadja a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia, 1191 Budapest, Templom tér 21. Tel.: 282-9844; Fax: 347-0091; Honlap: www.nagyboldogasszony.plebania.net Szerkesztő: Dr. Bujtás László Sokszorosítás: Bétaprint Nyomda, 1103 Budapest, Gyömrői út 76-80.