Az ellentettélű rézcsákányok készítés-technológiája

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Tanszék Az ellentettélű rézcsákányok készítés-technológiája Készítette: Fölföldi Boldizsár BA Történelem szak Régészet szakirány Konzulens tanár: Dr. Pusztainé Dr. Fischl Klára Miskolc, 2014

Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A korai fémművesség... 4 3. A Bodrogkeresztúr-kultúra... 7 4. A javarézkor fémtípusai és fejlődéstörténetük... 10 4.1. A rézkor aranytárgyai... 10 4.2. A javarézkor réz tárgytípusai... 14 4.3 Az ellentettélű csákányok kronológiája... 15 5. Az ellentettélű csákányok készítés-technológiája... 17 5.1. Kutatástörténet... 17 5.2. Nyitott homokformába öntés... 20 5.3. Egyrészes agyag vagy homokkőformába öntés... 20 5.4. A kétrészes öntőformába öntés... 21 5.5. Az ellentettélű csákányok készítés-technológiájának elmélete... 23 6. Összefoglalás... 25 Irodalomjegyzék... 27 Képek jegyzéke... 30 Summary... 32 Mellékletek... 33

1. Bevezetés Számomra nincs inspirálóbb, mint egy jól felkészült előadás, melyben a tényeken kívül elhangzanak azok a kérdések is, melyekre még senki nem felelt vagy azóta keresik rájuk a választ mióta megfogantak. Ez a téma is egy ilyen előadás kérdéséből született meg, amikor először hallottam arról, hogy az ellentettélű csákányok készítésének technikája ismeretlen. Hogyan? Ez volt az első kérdés, mely felmerült bennem. Ez később egy egész gondolatkörré alakult, miután még több kérdés merült fel a tárgytípus készítésével kapcsolatban. A rézkor e tárgytípusát kiemelkedő alkotásnak tekintem, ami habár csak egy nagy fejlődési folyamat része, mégis az egyik kedvencem az eurázsiai fémművesség alkotásai közt. Elhatároztam magamban, hogy megpróbálok választ találni erre a kérdésre, mely elhatározásnak a szakdolgozatomban kívánok eleget tenni. Ezeken az oldalakon összegzem mindazon szakirodalmakat, melyek ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak vagy valamilyen módon kapcsolódnak hozzá. Kezdve a korai fémművesség áttekintésével, ismertetve e tárgytípushoz kapcsolódó kultúrát és a középső rézkor avagy javarézkor fémleleteit, a csákányok készítés-technológiájával foglalkozó tanulmányokon keresztül kívánom ismertetni e tárgyak lehetséges előállítási módját.

2. A korai fémművesség Általánosan ismert tény, hogy a réz és érceinek (malachit, azurit) felhasználása már a neolitikumban megjelenik. Egyesek véleménye szerint, elterjedése a Közel-Keletről indult és Délkelet-Európán keresztül, Közép-Európa északi részéig hatolt a Kr. e. 7. és 6. évezred folyamán. Ekkor azonban még nem beszélhetünk általánosan elterjedt fémművességről, csupán a környezet adta lehetőségek véletlenszerű kihasználásáról. A Vinča B-C korú tárgyak, gyöngyök, árak és horgok, vagy mint termék a festékporok, nem tudatos fémművesség eredményei. 1 Az alkalmanként előkerült réz vagy malachit rögök, feltűnő színűkkel vonhatták magukra az emberek figyelmét, akik ékszereket vagy más apró tárgyakat készítettek belőlük. Ez a kezdetleges fémmegmunkálás térbeli terjedése a leletek alacsony számának és a leletek közti nagy távolságoknak köszönhetően nem állapítható meg teljes bizonyossággal. Kalicz Nándor, 1992-es cikkében 2 azt a véleményt fejti ki, hogy Délkelet- Európa és Közép-Európa fémművessége önállóan fejlődött ki és nem az anatóliai behatására, egyetértve C. Renfew elméletével. Ezzel szemben, az elmúlt évek eredményei alapján, Tobias L. Kienlin a Közel-Keletről eredezteti a fémmegmunkálás tudományát. 3 Úgy gondolom a korai rézfelhasználás technológiája semmiképpen sem illeszthető egy szűk szellemi kör tudásanyagába, mely a kultúrák közti kapcsolatokon keresztül terjedt. Helyénvalóbbnak látom azt az elképzelést, hogy az ember, környezetének átalakítására való törekvésének eredménye ez és a választ az akkori emberek szellemiségében kell keresnünk. A korai neolitikus kezdetek után a Kr. e. 6. és 5. évezred fordulóján Délkelet- Európában és a Kárpát-medencében is eljutottak a tudatos rézfelhasználáshoz. Ekkor még mindig termésrézből és malachitból készítenek presztízs tárgyakat (egyszerű ékszerek), melyek már széles körben elterjedtek és a rézforrásoktól távoli helyekre is eljutnak. Az egyik legkorábbi nagy kiterjedésű rézforrást, azaz bányát Szerbiában, Rudna Glava-ban fedezték fel, melynek Kr. e. 5400 körül kezdődött a művelése. 4 A Kr. e. 5. évezredtől feltételezhetően ismertek a réz tulajdonságai, mégsem alkalmazzák az olvasztást. Helyette továbbra is hidegen munkálják meg a fémet. A szélesebb körű rézhasználat a Vinča-kultúra Pločnik fázisával (C-D) indul meg. 1 KALICZ. 1992. 3-14. p. 2 KALICZ. 1992. 3-14. p. 3 T. L. KIENLIN. 2013. 414-436. p. 4 T. L. KIENLIN. 2013. 414-436. p.

Magyarországon is ebből az időből származik a legtöbb késő neolitikus rézlelet. Ezek a leletek négy egyidejű neolitikus csoporthoz tartoznak. Kelet-Magyarországon a Tisza- Herpály-Csőszhalom-kultúrához, illetve csoporthoz, míg Nyugat-Magyarországon a Lengyel-kultúrához. Erre az időszakra jellemző volt, hogy: a súlyos réztárgyak még nem jelentek meg, a tárgyak interregionálisak voltak, jellemzően kisméretűek, eltekintve néhány tűtől. A termésrézből készült gyöngyök együtt jelennek meg a malachit gyöngyökkel. A leletek összsúlya alig haladja meg a súlyos réztárgyak átlagsúlyát és főleg a nehezen alakítható nyersanyagokból készült tárgyak formavilágát utánozzák. Ezen kívül megismerték a réz alakíthatóságát és hajlíthatóságát, továbbá a formatartósságát. Olyan ékszereket készítettek, amiknél ezeket a tulajdonságokat használták ki. Ilyenek a kerek vagy félkör keresztmetszetű rézhuzalból vagy lapos rézszalagból kalapált többszörös csavarodású gyűrűk, karperecek, a vékony lemezből hajlított csöves gyöngyök. 5 A réz felhasználását több periódusra oszthatjuk. Az 1. rézhorizontba a Tiszapolgárkultúra előtti időszakot soroljuk és a jelenlegi kutatások szerint kezdetét akár a Körös- Starčevo-Criş kultúrák idejére tehetjük. Ezt a periódust Kalicz Nándor további két periódusra osztja. Az 1.a. horizonthoz tartoznak a véletlenszerű fémfelhasználás leletei, míg az 1.b. horizonthoz a Vinča C-D időszakkal párhuzamosíthatóak, melyek már a tudatos rézfelhasználást tükrözik. Magyarországon a Tisza-kultúra számos tárgya sírokban került elő, de nem hiányoznak a telepleletek sem, míg a Lengyel-kultúránál csak a sírokban jelennek meg. Ezen leletek számaránya folyamatosan nő a Vinča C-D korszak felé közeledve, mígnem általános elterjedésről nem beszélhetünk Délkelet-Európában és a Kárpát-medencében. Berettyóújfalu-Herpályon került elő az egyik legnagyobb számú rézlelet. A település legfiatalabb rétegében, ami a proto Tiszapolgár időszakba tartozik egy rézolvasztó tégely töredék és rézsalak került elő. A réztárgyak kereskedelem útján juthattak el azokra a területekre, ahol nem volt réz lelőhely. Később maga a nyersanyag is kereskedelmi forgalomba kerülhetett. 6 A 2. rézhorizontban jelennek meg a nehéz, nagyméretű réztárgyak, mint például a nyéllyukas kalapács-balták, lapos balták és a Csóka, Pločnik, Várna, Vidra típusú balták/csákányok. A rézmennyiség növekedése ekkor robbanásszerű, és az olvasztás és öntés technológiája is ismerté válik. Ezeket a tárgyakat, habár eszközformában állították elő, a tudomány nem tekinti a mindennapi élet vagy a termelés gyakorlatában 5 KALICZ. 1992. 3-14. p. 6 KALICZ. 1992. 3-14. p.

használhatónak. Presztízstárgyakként, vagy szakrális eszközként tekintenek rá, vagy értékfelhalmozó funkciót tulajdonítanak neki. 7 Véleményem szerint ez a teljes valóságot nem fedi. A tisztaréz keménysége alacsony és ezért a használhatósága is korlátolt, de nem vehetjük figyelmen kívül azokat a szórvány leleteket és depo leleteket (Szeged-Szillér) melyeken használati nyomok láthatóak. 8 A 3. rézhorizontba ezeknek a tárgyaknak a tovább fejlődése figyelhető meg. A korábbi egyszerűbb formákat átveszik a bonyolultabb ellentettélű csákányok és a párhuzamosélű csákányok. A rézfelhasználás mértéke mit sem változott, azonban az új tárgytípusok arra engednek következtetni, hogy a fémművesség fejlődésének egy önálló formája jelenik meg a Kárpát-medencében vagy a központja helyeződik át ide. Ez a horizont Magyarországon, a Bodrogkeresztúr-kultúrával párhuzamosítható, s feltehetőleg ezen a kultúrán keresztül éri el az Alpokat a fémművesség ismerete. 9 Ezt a legkorábbi alpi leletek is bizonyítják. Horstaad-Hörnle településén került elő egy rézkorong, Linz-St.Peternél két nyéllyukas csákány és egy lapos balta. Ez a kapcsolatok fejlettségét és szorosabbá válását is mutatja. 10 A 4. rézhorizont a visszaesés korszaka, amikor a Baden-kultúra idején a rézhasználat szinte megszűnik, vagy visszaáll a késő neolitikus szintre. Egyes vélemények szerint a könnyen elérhető nyersanyag miatt, mások szerint társadalmi változások miatt. Ha figyelembe veszem, hogy Kr. e. 3800 körül az alpoki Cortaillod, Pfyn, Altheim és Mondsee csoportok már önálló fémművesség jegyeit mutatják és feltehetően folyamatos rézutánpótlással rendelkeznek, felmerül a kérdés, hogy valóban helytálló e a nyersanyaghiány elmélete. 11 Lehetségesnek tartom, hogy ha a rézkori tárgyak jelentős hányadát a presztízs tárgyak tették ki, akkor ezt az úgymond divatot egy társadalmi változás a Baden-kultúra kialakulása szüntette meg. Ennek köszönhetően ez a fejlődési hullám megrekedt és nem fejlődött tovább a bronzkori fémművesség felé. Kérdés, hogy akkor hol találjuk azokat a tárgyakat, melyek a gyönyörködtetés funkcióját felváltják a gyakorlati élet funkcióival, s mi váltotta ki ezek létrejöttét. 7 KALICZ. 1992. 3-14. p. 8 PULSZKY. 1883. 9 KALICZ. 1992. 3-14. p. 10 T. L. KIENLIN. 2013 414-436. P. 11 M. VIRÁG ZS. 2003. 129-132. p.

3. A Bodrogkeresztúr-kultúra A Tiszapolgár-kultúrát követő kultúra határa a Kárpát-medencében, a hegység északkeleti és keleti vonaléig terjedt, míg nyugaton és délen a Duna határolta (1. ábra). Időhorizontját Kr. e. 4000-től Kr. e. 3600-ig, a Hunyadihalmi kultúra térnyeréséig tartó intervallumba helyezték. 12 Ez az elmélet azonban megkérdőjeleződött, amikor a Rákóczifalva-Bagiföld lelőhelyen feltártak egy a bodrogkersztúri kultúrához tartozó temetőt. A temető több szempontból is különleges. Az első a fémleletekben való gazdagsága, a második az, hogy a feltárás a teljes temetőt magába foglalta. A területen 79 sírt bontottak ki, melyből 3 kettős sír, 3 bizonytalan kontextusú és egy szimbolikus temetkezés volt. Így 78 csontváz került elő, melyből 34 női és 37 férfi volt, továbbá 4 gyermeké és egy meghatározhatatlan vázmaradvány. A feltárást követően 9 csontvázból C14 mintát vette. A mért adatok alapján a temetőt Kr. e. 4334-Kr. e. 4075 között használták. Emellett a temető belső időrendjére is fény derült. A temetkezések a nyugati oldalról tartanak kelet felé. 13 Kronológiai helyzete a temetőnek arra enged következtetni, hogy a Tiszapolgár- Bodrogkeresztúr-Baden kulturális egységeinek fejlődési modelljét, melyet a basatanyai temető és Székely-Zöldtelek településének stratigráfiai megfigyelései alapján dolgoztak ki, újra kell gondolni. Azt az elképzelést, hogy a Tiszapolgár- és Bodrogkeresztúr-kultúra térben és időben párhuzamosan élt, már Bognár-Kutzián Ida is felvetette a basatanyai temető kapcsán. S most a radiokarbon adatok alátámasztani látszanak ennek helytállóságát. Ezt tovább erősítik azok a lelőhelyek, melyek átmeneti jellegűnek lettek meghatározva, mint például Tiszavalk-Tetes, Magyarhomoróg-Kónyadomb. Amennyiben ezt az elméletet alátámasztják az újabb C14 adatok, a Tiszavidék rézkorának története átformálódik. 14 A kultúra emlékanyagának első feldolgozását Patay Pál készítette el, ami azonban még csak egy leletkataszter volt. 15 A következő már monografikus feldolgozást Bognár-Kutzián Ida készítette el. 16 Továbbá Patay Pál is újabb temetők és temetőrészletek alapján írta körül 12 HORVÁTH L. A.-M. VIRÁG. ZS. 2003. 125-127. p. 13 CSÁNYI M.-RACZKY P.-TÁRNOKI J. 2008. 13-32. p. 14 CSÁNYI M.-RACZKY P.-TÁRNOKI J. 2008. 13-32. p. 15 PATAY P. 1961. 16 BOGNÁR-KUTZIÁN I.. 1963.

a kultúrát monográfiájában. A kultúra belső időrendi tagolása azonban még nem kiforrott. 17 Temetkezéseik a településektől külön álló temetőkben történik, melyek zsugorított csontvázas rítusúak. A sírok sorokba vagy csoportokba rendeződnek. Tájolásuk K-Ny-i, de kisebb eltérést mutat területenként. Bodrogkeresztúron ÉK-Dny tájolású sírokat tártak fel, míg Tiszavalk-Kenderföldön és Jászladányon DK-ÉNy-i tájolásúakat. A halottak fordított irányú elhelyezése is megjelenik az Alföld északi részén, Polgár-Basatanyán és Tiszavalk- Kenderföldön is. A férfiak jobb oldalukra fektetettek, általános mellékleteik pedig: rézár, réztű, tőr, laposvéső, balta, kőpenge, vakaró, pattintott nyílhegy, csiszolt kőbalta, kőgolyó, vaddisznóagyar amulett, vaddisznó alsó állkapcsa, réz karperec, csavart szárú dísztű. A nők baloldali fektetéssel kerülnek a sírba és általános mellékleteik között ott vannak az arany ékszerek, réz karperec, gyűrű, spiráltekercs, kőgyöngyök, kisebb mértékben eszközök, csontlyukasztó, kisebb kőpengék. A temetkezések legkülönlegesebb mellékletei az ellentett élű, nyéllyukas csákányok, amiket presztízs tárgyakként kezel a szakirodalom. 18 Települései alig ismertek néhány kivételtől eltekintve. A feltárt települések hiányának azt tudták be, hogy a népesség száma drasztikusan csökkent. Azonban valószínűbb, hogy az okozza a hiátust, hogy nagyon rövid életű és komolyabb kultúrréteget nem hagyó megtelepedéseik lehettek. 19 Kétegyházán került elő, egy gödörsíros temetkezés halma alól a bodrogkeresztúri kultúra egyik településének kultúrrétege. Az első szelvényben tapasztott tűzhely maradványai voltak, de egyéb objektum (ház, gödör) nem mutatkozott az egységes kultúrrétegben. 20 Mezőzomboron tártak fel egy másik telepnyomot. A leletmentő ásatás felszínének egyik oldalán mutatkozott két gödör, melyben a bodrogkeresztúri kultúra anyaga volt. Előkerült egy réz tárgy is, de más telepre utaló objektumok (cölöplyukak, árkok) most sem voltak észlelhetőek. A leletek alapján a kultúra késői fázisába sorolták a lelőhelyet. 21 Kerámiaművességének tipológiáját Bognár-Kutzián Ida és Patay Pál dolgozta fel. Az első típusba Bognár-Kutzián a poharakat sorolta. Ő is és Patay is külön kezelték a fedőket és a virágcserép alakú edényeket. Megint másképp értékelték azokat a tároló edényeket, 17 PATAY P. 1974. 18 PATAY P. 1978. 19 M. VIRÁG ZS.-BODNÁR M. 2003. 127-129. p. 20 ECSEDY I. 1973. 3-40. p. 21 PATAY R. 2004. 61-78. p.

melyeket Bognár-Kutzián tároló edényeknek ír le, míg Patay óriasi korsóknak. A kerámiaanyagban megtalálhatóak még a merítő edények és a kultúra vezető formája a tejesköcsög alakú edények. Jellegzetes típusok közé tartozik még a gömbös hasú korsó, azonban ez ritkább típus. Csőtalpas tálak és korsók egyaránt jelen vannak az edények közt. Ezeknek a típusoknak és a tejesköcsög alakú edényeknek a hibridje a magas csőtalpas korsó. Külön-külön típusba tartoznak a csészék, tálak és mélytálak, négylábú korsók, a depas amphikipellonok (kétfülű bögrék) és a négyszögletes csuprok (2-3. tábla). 22 A kultúra tárgyi leletei közt, a kerámiákon kívül szerepelnek a hosszú kőpengék és a különböző pattintott eszközök (nyílhegyek, vakarók), orsógombok és vadkanagyarból vagy csontból készült eszközök és ékszerek. Ezentúl jelentős mennyiségű arany ékszer és réz tárgy, melyek között az ellentettélű rézcsákányok a kor legfejlettebb fémleletei (4. tábla). 23 22 PATAY. 1974. 23 BOGNÁR-KUTZIÁN. 1963.

4. A javarézkor fémtípusai és fejlődéstörténetük A javarézkor a Kárpát-medencében a 3. fémművességi horizontba tartozó időszak, amikor az itt élő kultúrák nagy mennyiségű réz és aranytárgyakat gyártanak. Fémművességük fejlett és változatos. A Duna vonala ekkor is, mint vízválasztó vonal fekszik a kultúrák között. A Balaton-Lasinja kultúra fémművessége, mely a Duna jobb partján fejlődött ki, különbözik a bodrogkeresztúri kultúráétól a Tisza-vidéken, amit a következőkben bővebben ki is fejtek. 4.1. A rézkor aranytárgyai E. Sacken 1865-ös munkájában kifejti, hogy a Bécs közeli Stollhofban előkerült kincsleletek alapján a rézeszközök és aranyékszerek egykorúak és használatuk a kőkort követően történik Európában. Rómer Flóris az 1867-es Ősrégészeti Konfrerenciára összegyűjtött kétszáz réztárgy mellett négy darab lemezes aranykorongot is, melyekkel reprezentálta a kárpát-medencei rézkor fémleleteit. Az első három korong lelőhelye ismeretlen, míg a negyedik az Eszék melletti, Tenye-Orlovinyákpusztán került elő. Ezután egy újabb három dudoros korong bukkant fel, ami a tenyei kincshez tartozhatott. Ezt a Magyar Nemzeti Múzeum 1877-ben vásárolta meg. A kincsleletről kiderült, hogy eredetileg hat darabból állt. 1884-ben Pulszky a múzeum öt darabját, másik kettővel együtt állítatta ki és publikálta. Pulszky Ferenc ekkor különíti el a rézkort a bronzkortól, beékelve egy új korszakot a kárpát-medencei kőkor (neoltikum) és bronzkor közé. A két különállóból az egyik a Jankovich féle, három ismeretlen lelőhelyűhöz tartozott, míg a másik a tenyei darabokhoz. Ezt követően a korongok származása feledésbe merült, mígnem Bóna István és Makkay János kutatásainak köszönhetően, körülményeik tisztázódtak. Ezen leletek és a stollhofiak alapján már a XIX. század végén arra utaltak a jelek, hogy a dunántúli rézkori leletek, azonosságot mutatnak Közép-Európa fémtárgyaival (5. ábra). 24 A dunántúli fémművességi kör mellett az Alföldön is megjelenik egy sajátos fémtárgyakkal rendelkező horizont. Tiszaszőlősön találtak egy nagy aranykincset 1839- ben. 25 Egyik tárgya egy nagyméretű, átlyukasztott arany lemez volt, melynek felső részén egy rövid nyúlvány, mint felfüggesztőrész lett kialakítva. Ezután Hatvanból került elő 24 RACZKY. 2000. 17-34. p. 25 MAKKAY J. 1985.

1896-ban egy másik aranylemez. A rövidnyúlványú darab közepéről hiányzik a lyuk, helyette három apró dudor figyelhető meg rajta. Ezt, mint átmeneti darabot értékelték és a dunántúli fémművességi körhöz kötik. A tiszaszőlősihez hasonló darab került elő Mojgrádon, ami az Erdélyi Nemzeti Múzeumhoz került igen kalandos utat bejárva. Kisebb változatai az aranycsüngőknek temetkezésekből is kerültek elő, Bodrogkersztúron és Pusztaistvánházán. Ezek a darabok egyértelműen elválnak a dunántúli fémművességtől és abba az irányba mutattak, hogy egy különálló fémművességi körhöz tartoznak (6. ábra). 26 Ezen leletek vizsgálata alapján Raczky Pál, úgy értékelte a Kárpát-medence rézkori fémművességét, hogy két önálló kultúrkör találkozása figyelhető meg a területen, mely egymás mellett fejlődött ki. A Duna nyugati partján, a Balaton-Lasinja kultúra a nyugati késő neolitikus kultúrákkal alakít ki egy fémművességi kört, míg a keleti parton a bodrogkersztúri kultúra fémművessége a délkelet-európaihoz csatlakozik. 27 A XX. század folyamán G. Childe nyomán úgy gondolták, hogy az európai kultúrák gazdasági, szociális és technológiai újításai, s így a fémművesség is Közel-Keletről származtathatóak. Az európai rézkori fémleletek legjobb formai párhuzamát Trója városának második periódusában és az anatóliai Alaca Höyük királysírjainak emlékanyagában fedezték fel. Ezeknek a telepüéseknek a leleteit a Kr. e. 2500 és Kr. e. 2200 közötti időhorizontra tették, s így a magyarországiakét is. Ezt a tézist az 1960-as évek folyamán a radiokarbon adatok megdöntötték, mivel a hazai lelőhelyek korát Kr. e. 4500- től Kr. e. 3600-ig határozták meg. 1972-ben a Várnai temető feltárása során előkerült arany és réz leletek formavilágának egyezése azt mutatta, hogy a Kárpát-medence keleti része és Délkelet-Európa egy egységes fémművességi kört alkotott. A temető régészeti anyaga Kr. e. 4600 és Kr. e. 4400 közé tehető. 28 Mivel a Közel-Keletről kiinduló kontinuus fejlődés elmélete megdőlt, olyan lelőhelyeket kezdtek el keresni, mely igazolja a délkelet-európai területek hatását az Égeikumra és a Közel-Keletre. Ezt C. Renfew és M. Gimbutas találta meg a Sitagroi nevű lelőhelyen, ahol a település rétegtanában tükröződött Délkelet-Európa elsőbbsége. Ennek az új fejlődés elméletnek további, bizonyítékai kerültek elő Szerbiában, Rudna Glava és Bulgáriában, Aibunar rézkori bányáiban. Ezek az eredmények vezették arra, a kutatás egyik ágának álláspontját, hogy nem volt szerepe a Közel-Keletnek a helyi fémművesség kialakulásában, hanem ez egy önálló innovációval rendelkező terület. 29 26 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 27 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 28 R. KRAUβ-V. LEUSCH-S. ZӒUNER. 2012. 64-82. p. 29 RACZKY P. 2000. 17-34. p.

A magyarországi rézkor aranytárgyainak nyersanyagforrásait nem tudják egyértelműen lokalizálni. Így csak azok a bányahelyek jöhetnek szóba, ahol a réz és az arany együtt jelennek meg. Ilyenek az Erdélyi-érchegység, a Gutin-hegység illetve a Selmeci- és Körmöci-hegység érclelőhelyei, melyek valószínűleg az őskor idején is híresek voltak gazdagságukról. A folyók is lehetséges forrásként szerepelnek, mivel abban az időben ugyanúgy kimosódhatott a kőzetekből az arany. A dunántúli réz és aranytárgyak nyersanyagforrását a kelet-alpi területekre helyezik, ahol szintén gazdag érctelepek vannak. 30 A réz és arany megmunkálhatósága pirotechnikai szempontból (olvadáspontjuk 1083 C és 1063 C) és fizikai tulajdonságaikat (puhafémek) tekintve hasonló. Ebből az következik, hogy közel azonos kohászati és fémmegmunkálási ismereteket igényelt a fémek alakítása. Ezeknek az eljárásoknak az elsajátítására a lehetőségek adottak voltak, mivel ebben az időben, olyan díszkerámiák jelennek meg, melyek festését 1000 C körüli hőmérsékleten égették rá az edényre. Ekkor már a Kárpát-medencében bizonyíthatóan voltak olyan kemencék, melyek alkalmasak kohósításra az az elérhették velük az 1000 C feletti hőmérsékletet is. 31 A Kárpát-medencei neolitikum idején még csak ismerkedtek a réz megmunkálásával. Mígnem Kr. e. 5000 és Kr. e. 4500/4400 között olyan szociális, gazdasági és társadalmi változások álltak be, amik lehetővé tették egyes emberek, specializált tevékenységi körének kialakulását. Ezt a termelés minőségének javulása és ebből következően a társadalmi hierarchia átalakulása is segítette. Megnő a presztízstárgyak szerepe és a vagyonfelhalmozás igénye. 32 A probléma többszintű megvilágításához lásd Tobias Kienlin dolgozatát. 33 Ezek az események hozzájárultak ahhoz, hogy a réz érceiből való kinyerése kohósítással, már Kr. e. 4500/4400 körül ismert volt. Mivel a két fém gyakran fordul elő, az arany nagymennyiségű felhasználása is ekkor kezdődik meg. Ekkor jelennek meg a Kárpát-medence keleti területén, a közepén átlyukasztott függesztő nyúlványos aranycsüngők. Ezek az újkőkor folyamán használt kagylóékszereket utánozzák. Ebből a korszakból a dunántúli Lengyel-kultúra és az alföldi Tiszapolgár-kultúra tárgyai közt csak szerényebb kivitelű fémleletek találhatóak. Kelet-Szlovákiából azonban Tiba és Nagyráska 30 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 31 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 32 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 33 T. L. KIENLIN. 2012. 15-32. p.

temetőjéből lemezes aranycsüngők és rézcsákányok lettek feltárva. 34 A csákányok az újkőkor kőbaltáinak szimbolikus jelentéstartalmát örökítették tovább. A kutatás szerint, ezek a korai darabok nem gyakorlati funkcióval készültek, hanem reprezentatív jelleggel. 35 Magyarországról, ebből a korból egy elrejtett kincs került elő, amit Hencidán 1965- ben találtak. Egy 10 cm lyukátmérőjű lemezes csüngő 11 kisebb változatával látott napvilágot. 36 Ez a leletegyüttes rokon a várnai temető csüngőivel, melynek további párhuzamait Görögországban, egy műkincscsempész lefoglalt anyagában találták meg. Ez a kincs 54 aranytárgyból állt. 37 A két fém használata hazánkban Kr. e. 4000 és Kr. e. 3600/3500 között válik általánossá. Ekkor a Kárpát-medence keleti felén a bodrogkeresztúri kultúrával egy rendkívül intenzív fémművességet figyelhetünk meg, ami integrálódik a délkelet-európai fém-kultúrkörbe. A Duna másik oldalán a Balaton-Lasinja kultúra megjelenésével egy másik, sajátos formavilággal rendelkező rézkori egység jelenik meg, ami Ausztria, Csehés Morvaország, Lengyelország és Dél-Németország kultúráival azonos fémművességet és eszmei vagy ideológiai hátteret mutat. 38 A rézkor késői, badeni időszakában, Kr. e. 3600/3500 és Kr. e. 2800/2700 közötti időhorizontban a réztárgyak száma jelentősen visszaesik a Kárpát-medencében. E régészeti jelenség mögött a gazdasági, szociális körülmények megaváltozása mellett a felszínhez közeli érclelőhelyek kimerülése állhat a tudomány szerint. 39 Úgy gondolom, hogy az a hihetetlenül intenzív fejlődés, ami fémek megjelenésével elindul nem rekedt meg, még a Kárpát-medencében sem. Ennek egyik bizonyítékát a Sármellék-Égenföldről előkerült tőrben látom, ami a bronzkori tőrök formavilága felé mutat. 40 A Baden-Kostolac-Vucedol kultúra megjelenésével, szerintem egy más szellemi világgal rendelkező és sokkal központosítottabb korszak kezdődött el. Nem vetem el a nyersanyaghiány fellépését mivel logikus következménye lehet a hatalmas rézfelhasználásnak. Véleményem szerint a bányák rezének mennyisége csökken ezért, megjelenik az igény a nagyobb területeket átívelő irányítás kiépítésére, amit nem feltétlenül erőszakos úton lehet elérni. Ellenkezőleg, egy jól megalapozott vallási vagy 34 S. ŠIŠKA. 1966. 35 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 36 CSEDREKI L.-DANI J.. 2011. 285-292. p. 37 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 38 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 39 RACZKY P. 2000. 17-34. p. 40 M. VIRÁG ZS. 1999.

szellemi irányzat megfelelő ideológiai hátteret adhatott ennek. Megszűnik a réztárgyak tömeges mellékletté válása és csak egy szűk réteghez jutnak el ezek a fémtárgyak. 4.2. A javarézkor réz tárgytípusai A Bodrogkeresztúri kultúra idején a Kárpát-medencében található réztárgyak egy hosszú fejlődési folyamat eredményei, mely a korai rézfelhasználástól indul. Ebben a fejezetben nem ismertetném az összes réztárgyat, csupán azokat, amelyek beilleszthetőek ebbe az evolúcióba. Az első hidegen megmunkált tárgyak között találjuk a réz árakat és tűket. A réz széleskörű felhasználásával megjelennek a vésők és a laposbalták (7. ábra). Ezeket a baltákat Patay egy féle típusba és azon belül több altípusba sorolja. A lapos balták Szakálhát típusúak. A balták változatos formavilágot mutatnak, de alapjellemzőjük, hogy van egy legyező alakú élük, ami egyre jobban kiszélesedik, majd újra elkeskenyül az idők folyamán. A legtöbb laposbalta végén található egy elkalapált felület, ami peremet képez, valószínűleg azért, hogy meggátolja a fanyél ékjéből való kiesését. Ezek között még mindig vannak hidegen megmunkált darabok, de már valószínűleg megjelennek az öntött példányok is. 41 A laposbaltákat a nyéllyukas eszközök követik, melyek első darabjai a kalapácsbalták, melyek a kőbalták alakját utánozzák. Ezeknek már több típusát ismerteti Patay. Az első a Pločnik típus, aminek nyéllyuka egyszerű, perem nélküli és a baltát egyharmad-kétharmad arányban osztja ketté. A következő a Vidra típus, aminek hazánkban csak egy példánya ismert, de Bulgáriában több. 42 A következő már nagyobb csoport a Szendrő típus, aminek fő jellegzetessége, hogy csak az egyik oldalon lehet megfigyelni a nyéllyuk-nyúlványt az az peremet. A Székely-Nádudvarhely típusba tartozó csákányok igen változatosak. Vannak köztük a nyéllyuknál kicsúcsosodó oldalúak, a tetejükön díszítettek különböző benyomott mintákkal és vannak kevésbé jellegzetesé és szép darabok. Általános jellemzőjük, hogy mindkét oldalukon van nyéllyuk-nyúlvány és tagolásuk szintén egyharmad-kétharmad arányú a nyéllyuktól számítva. A Mezőkeresztes típus már igen jellegzetes csoport. Példányai nagyméretű, mindkét oldalt peremes, rendkívül hosszú balta fejjel kialakított, a kalapács végén ellapított kalapácsbalták. Ezek az eszközök ezután egy széles fejlődési 41 PATAY P. 1984. 42 H. TODOROVA 1981.

8.). 46 Általánosságban a Kr. e. 4000 és Kr. e. 3600/3500 közötti időszakara datálják az Az ellentettélű csákányok készítés-technológiája irányvonalat vesznek fel és átalakulnak úgymond harcifokosokká, párhuzamosélű és ellentettélű csákányokká. 43 A harci fokosokat vagy harci csákányokat két típusba sorolta. Ezek az Óbuda és a Șiria típusok. Az Óbudába tartozó darabok még tartják a tagolási arányt, de már lapított hengeres a kiképzésük. A Șiria típus csákányai már tagolásukat tekintve is másak, a nyéllyuk tengelyében egy-egy arányú a karok hossza, henger alakú a keresztmetszetük és néhány hátsó, éllel szembeni végén gomb van. 44 Az ellentettélű csákányoknak két nagy típusa van, a Jászladány és a Nógrádmarcal. A Jászladány típusnak rengeteg alcsoportja van, mivel ez a legnagyobb darabszámú tárgytípus. Tagolásuk egy-egy arányú, karjaik enyhén hajlítottak, nyéllyuk-nyúlvány mindkét oldalon van. Balta élük ívelt, lapos végük legyező alakú. Mérettartományuk nagy, az egészen kicsitől (8-10 cm) a legnagyobbakig (45-46 cm) terjed, ezzel egyenes arányosan a súlyúk is változatos (8. ábra). 45 4.3 Az ellentettélű csákányok kronológiája Kiemelten fontosnak tartom, hogy Nikolaus Boroffka cikke alapján (Boroffka. 2013.) ismertessem a rézcsákányok elterjedését és kronológiai helyzetét, mivel egész Eurázsiát áttekinti tanulmányában, így szélesebb rálátást biztosít a témában. Ez azért szükséges, mert ezek a tárgytípusok nem csak a Kárpát-medencében és Délkelet-Európában fordulnak elő, hanem néhány különleges példát is beszámítva, Dániától Indiáig terjednek. Boroffka három részre osztja a csákányok csoportját. Az elsőbe azok tartoznak melyeknek a nyéllyuka egyszerű (9. ábra 1-2.), a másodikba már a nyéllyuk-nyújtványos vagy peremes csákányok tartoznak (9. ábra 3-6.). A harmadik csoport tagjai már egészen más kialakításúak. Itt a csákány lépcsős profilú, ami a vágóél felé emelkedik (9. ábra 7- ellentettélű csákányokat, azonban ennél jóval szélesebb időhorizonttal rendelkeznek. Az I. és II. csoport tagjai széleskörűen terjedtek el Délkelet- Európában és a Kárpátmedencében, azonban néhány darabjuk a kor közép- és észak-európai kultúrákhoz is eljutott, amit importáló tevékenységként értékelhetünk. Számos darabot figyelmen kívül 43 PATAY P. 1984. 44 PATAY P. 1984. 45 PATAY P. 1984. 46 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p.

hagytak a rézkori monográfiákban, mivel azok a bronzkorra és a vaskorra voltak datálhatóak és dél, délkelet és kelet felé terjedtek. A Kárpát-medencétől eljutottak egészen az Indiai területekig. Ezek között a darabok között vannak olyanok, amik ón-bronzból készültek, ezzel alátámasztva azt, hogy későbbi periódusba tartoznak. 47 A kárpát-medencei darabokat sokáig az Égeikumbeliekkel datálták egy időhorizontba, de az abszolút kormeghatározási módszerekkel kiderült, hogy azok fiatalabbak, a hazánk területén előkerültektől. Az Égeikumból származó darabok a Korai Helládikus korszak második periódusában jelennek meg és a késő bronzkorig használatban vannak. Így ezek a Kr. e. 3. évezred második felét és a Kr. e. 2. évezredet átölelő időhorizontba tartoznak. Formavilágukat tekintve a III. csoportba tartoznak, továbbá néhány az első csoportból képviselteti magát a területen és az előbbiek (III. csoport) közül a krétai darabok, ovális nyéllyukukkal is elkülönülnek a többitől. A legkésőbbi példányok Athénból származnak, késő Helládikus kontextusból a Kr. e. 13. és 12. századból, így aligha hozható kapcsolatba a kárpát-medencei térséggel. Még úgyis, hogy a késői közel-keleti darabokkal egykorúak, mert formaviláguk más. 48 Néhány darab a Kaukázusból is előkerült szintén az I. és a III. csoport elemeiből. A Maikop és a Kura-Araxes kultúrák állították elő ezeket a csákányokat. Ezek periódusa Kr. e. 3700-tól Kr. e. 3000-ig terjedt. E példányok egykorúak és párhuzamosíthatóak a Kárpátmedencei és Délkelet-Európai darabokkal. A legelszigeteltebb és legtávolibb darabja ezeknek a tárgyaknak Mohenjo-Daroban került elő és Kr. e. 2000 és Kr. e. 1000 közé tehető a kora. Az ellentettélű csákányoknak meglehetősen széleskörű elterjedése van a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. A legtöbb darab a II. csoportba tartozik, de képviselteti magát az I. és III. csoport néhány darabja is, és az Kr. e. 3. évezred második felétől datálják őket. Megiddo, Tell Qasile vagy Cape Geildonya lelőhelyeken előkerült darabok korát az Kr. e. 2. évezred utolsó századára datálják. Habár a közel-keleti csákányok fiatalabbak, mint a Kárpát-Duna vidékiek vagy a Kaukázusbeliek és egyidősek az égei darabokkal vannak olyanok, amik egyidősek lehetnek a legidősebbekkel. Ezek kontextusa bizonytalan, de a Kr. e. 4. évezred kezdetétől az Kr. e. 3. évezred kezdetéig datálják. A Tádzsikisztánbeli Sarazm településen, ahol találták őket, nincs bronzkori fémművességre utaló tevékenység ezért a település végének idejét is ennek az időszaknak a végére teszik. A közel-keleti Telloh település Ubaid periódusából előkerült példányok a Kr. e. 5. évezredre vannak datálva, ami azt jelenti, hogy horizontjuk egyidős a Kárpát- 47 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p. 48 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p.

medenceiekével, habár itt nem szűnik meg a jelenlétük a Kr. e. 4. évezred folyamán. hanem egészen a Kr. e. 1. évezredig folytatódik a fejlődésük. A Kárpát-Duna vidék leletkoncentrációja a tárgyak deponálásából eredhet, ami szokás volt ekkoriban keleten és nyugaton egyaránt. Egy másik nagy leletdúsulás Szardínián jelenik meg, ahol a II. csoportba tartozó példányok a kora bronzkori periódusra lettek datálva (10. ábra). 49 Összegezve, az ellentettélű csákányok elterjedése, mint láttuk rendkívül széleskörű és időhorizontjuk is sokkal szélesebb, mint a Kárpát-medencében vett életartama ennek a tárgytípusnak. A három tárgycsoport azonban felveti a kérdést, hogy honnan indult ez a folyamat, ha a Közel-Kelet darabjainak időhorizontját nézem, mely párhuzamos a Kárpát- Duna régióéval. Szükség lenne egy a kalapácsbaltákra is kiterjedő hasonló tanulmányra, mivel a cikk alapján ezek hiánya bizonyítja, hogy a Kárpát-Duna régió csákányai idősebbek a többinél és fejlődésük ebből a térségből indult el. 5. Az ellentettélű csákányok készítés-technológiája Az ellentettélű csákányok készítés-technológiájának kérdése a XX. század közepéig nyúlik vissza és még ma is fejtörést okoz a kutatóknak. A Kárpát-medencéből és Délkelet- Európából nem ismerünk öntőformákat, pont ott ahol a legnagyobb ezeknek a leleteknek a száma. S habár ismerünk öntőformákat a Közel-Keletről, nem állíthatjuk, hogy ezek voltak használatban hazánkban is mivel fiatalabbak, mint a javarézkor időhorizontja. Így nem marad más lehetőség, minthogy elméleti úton, az archeometria és a kísérleti régészet segítségével modellezzük a csákányok előállítását. 5.1. Kutatástörténet A tárgytípus kutatástörténete az 1942-es évig nyúlik vissza, amikor Berciu az öntőformák hiányában, úgy gondolta, hogy kovácsolással állították elő az eszközt. Az őt követő Childe kizártnak tekintette az öntést és a külső jegyek alapján szintén a kovácsolást tekintette helytálló technológiának. Garasin kalapácsnyomokat figyelt meg a baltákon és öntési varratokat egy szerbiai leleten. Pittioni és Coghlan 1957-ben és 1961-ben a folyamatot három részre tagolták: durva öntés, végső alak kialakítása kovácsolással és végül a nyéllyuk fúrása. A következő álláspontot 1963-ban Patay és Zimmer adták. Úgy 49 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p.

vélték, hogy a csákányokat öntötték és a nyéllyukat egy maggal alakították ki, s ezt a tézist szerkezeti vizsgálatokkal támasztották alá. Hasonló elképzelést dolgozott ki Charles Renfrew (és később Vulpe), aki a folyamatot szintén nyéllyuk magos öntéssel képzelte el, azonban utólagos kovácsolást vélt felfedezni a vizsgált eszközökön. 1984-ben Patay újabb tézissel ált elő, szerinte a nyéllyukat egyes baltáknál még folyékony állapotukban vájták bele az eszközbe. A következő álláspont felvetője Ryndiná volt, aki úgy vélte, hogy kétrészes nyéllyuk-magos formát használtak és az öntés után kovácsolással fejezték be a csákányt. Mareș a kétrészes öntőformát látta használhatónak, azonban továbbra sem volt alátámasztható az elmélet a minták hiányában. 50 Szabó Géza 1998-ban a viaszveszejtéses öntés mellett érvelt. 51 Kienlin, anyagszerkezeti vizsgálati eredményei alapján vetette fel a kétrészes öntőforma használatát és az utólagos kezelést (kovácsolás, polírozás). 52 Julia Heeb a szerkezeti vizsgálatokkal szemben a kísérleti régészet oldaláról vette szemügyre a kérdést és próbált választ adni a kérdésekre. 53 12. ábra Kutatástörténeti táblázat Heeb alapján 50 J. HEEB. 2010. 99-108. p. 51 SZABÓ G. 1998. 111-122. p. 52 T. L. KIENLIN-E. PERNICKA 2009. 258-276. p. 53 J. HEEB. 2009. 415-420. p.

Heeb a következő évben, egy újabb felfedezést tett. Egy hibás baltát talált, ami új kérdéseket vetett fel (14. ábra). Az ellentett élű csákányt 18,7 cm hosszú és 1,332 kg súlyú, ami nagynak számít a vele hasonló tárgyak közt. A felső oldala nyílt, ami az egyrészes öntésre bizonyíték. Nincs nyéllyuk a csákányon, azonban arra utaló nyomok vannak rajta, hogy kalapálással vagy más eszközzel próbálták meg kialakítani a nyéllyukat. Ezekből az ütésnyomokból 17 a felső részén a nyéllyuk feltételezett helyén van és 7 az oldalán. Mind egykorúak az eszközzel, mivel ugyanaz a patina van rajtuk. Lehetséges értelmezésében két aspektust kell figyelembe venni: Az eszköz túl masszív és ezért sok energiát kell a nyéllyuk kialakításába fektetni, és ha ilyen közel áll a végleges formához, miért nem készítettek inkább, ahhoz közelebb álló, kevesebb beavatkozást igénylő formát. Több opció is szóba jöhet: 1, elfelejtették a nyéllyukat kialakítani az öntés során, 2, ez egy modell, amit a homokba téve negatívként használtak, 3, vésővel fúrták ki a nyéllyukat vagy hasonló módon, mint a kőbaltáknál. Ezek azonban mind megcáfolható felvetések így elmondható, hogy a tárgy több kérdést vetett fel mint, amit megoldott. A jelentőségét azonban az csökkenti, hogy ez az egyetlen ilyen darab, amit találtak. 54 A többi munkával párhuzamosan jelent meg N. Boroffka tanulmánya, melyben összegezte az eurázsiai elterjedését a csákányoknak és ismertetett több öntőformát a Kr. e. 4. évezredből és a Kr. e. 3. évezred és Kr. e. 2. évezredig tartó időszakból. A különlegessége ezeknek az öntőformáknak, hogy van köztük agyagból és homokkőből készült is és nyitott és két részes, úgymond fedeles öntőforma is. 55 A következő munka, mely archeometriai szemszögből vizsgált egy nyéllyuk-nyújtványos tárgyat, 2011-ben jelent meg. Ebben egy kalapácsbalta nyéllyuk-nyájtványát vizsgálták meg roncsolásos módszerrel. A tárgyból kivett minta szerkezeti kép azt mutatta, hogy a nyéllyuk-nyújtványt magas hőmérsékleten kovácsolták jelenlegi alakjára. 56 A kutatás történet alapján több megoldás is kibontakozik, amit egyenként kell áttekinteni, hogy értékelhető legyen azok helytállósága. Ezek a megoldások az egy részes agyag vagy homokkőforma, a két részes öntőforma agyagból, a viaszveszejtéses öntés és végül egy lehetséges alternatíva az kárpát-medencei öntőformák hiányának fényében, a nyitott homok öntőforma. 54 J. HEEB. 2010. 99-108. p. 55 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p. 56 BARKÓCZY P.-KOVÁCS Á.-P. FISCHL K. 2011. 293-304. p.

5.2. Nyitott homokformába öntés A homokformák használatának érve abból a szempontból jelentős, hogy nem találtak a Kárpát-medence területén olyan töredékeket, amelyek öntőformára utalnának, sőt műhelytevékenységre sem találtak még bizonyítékot a bodrogkeresztúri kultúra területén. Ezt a technológiát a kísérleti régészet berkein belül vizsgálták. Megfigyelték, hogy a homokformába öntés, bizonyos tulajdonságokat nézve előnyös. A homokformában az öntött anyag jelentősen gyorsabban hűl, de egyenletesen veszít ebből a sebességből, ami egy stabil szerkezet kialakulásához vezet. Ugyanez a hőmérsékleti tényező okozza a problémát is. A homok öntőformát nedves homokban alakítják ki, mivel ez tudja megtartani az alakját. Ez azonban azzal jár, hogy a fém beöntésének pillanatában heves gázabszorpció keletkezik, azaz heves és nagy mennyiségű gázdúsulás történik, amitől a folyékony réz, mely amúgy is sok oxigént tud megkötni ebben az állapotában, fröccsenni fog. Az olvadt fém egy része elhagyja az öntőmintát, így veszélyes és veszteséges az öntés folyamata. Azonban ezt a formát könnyű kialakítani és nem igényel komolyabb eljárást. 57 Ez kiküszöbölhető a formától való távolság növelésével vagy, amit valószínűbbnek vélek, hogy lefedték a mintát. Azonban továbbra sem tartom praktikusnak, mivel ezt a technikát csak laposbaltákkal bizonyították és nem ilyen bonyolult formákkal, mint az ellentettélű rézcsákányok. 5.3. Egyrészes agyag vagy homokkőformába öntés Ez a megoldás a Közel-Keleten talált öntőformák alapján bizonyított, azonban mint már említettem ezek fiatalabbak, mint a hazai 3. rézhorizont (a csákányok időszaka) és hazánkban nem találtak ehhez hasonló darabokat vagy azok töredékeit, azonban ezt a negatív bizonyítást nem tudjuk egyértelműként kezelni, mivel műhelytevékenységre utaló objektumokat sem tártak fel. A publikált öntőformák közül az egyik, a nyéllyuknál lyukas, míg a másik nem, csupán egy bemélyedés van benne a nyéllyukmag behelyezéséhez. Ez utóbbi tárgyhoz egy kiégetett agyagmag is tartozik (11. ábra). 58 Ez a technológia elfogadható feltételeket biztosít a réz biztonságos és hatékony öntéséhez. A kiégetett agyag tulajdonságai megfelelőek ilyen hőmérsékletű 57 ECCLESTON M.-OTTAWAY B. S.. 2002. 185-189. p. 58 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p.

tevékenységhez, mivel hasonló hőmérsékleten égetik ki őket. Az olvadt réz magas oxigénfelvétele miatt továbbra is fenn áll a fröccsenés, de már jelentősen kisebb arányban. Tobias Kienlin azonban azt a kritikát fogalmazza meg ezekkel szemben, hogy az így kapott forma egyenes karokkal fog rendelkezni (9. ábra), s így csak nagy deformációval érhető el a Jászladányi típus alakja (8. ábra). 59 Ezt a kérdést Boroffka is hasonlóan kezeli, mivel ezeket az öntőformákat III. csoport csákányaihoz kapcsolja, azonban nem siklik el afelett, hogy a III. csoport tárgyai fiatalabbak, mint az egyik öntőforma, ami a II. csoport csákányainak megfelelő tárgy, azaz a Jászladány típusú csákány öntésére alkalmas (11. ábra). 60 Úgy gondolom, hogy a Boroffka által publikált öntőformák állnak a legközelebb a megoldáshoz, melyek Tepe Hissarban és Liavliakanban kerültek elő. A Tepe Hissarban előkerült egy kiégetett agyag öntőforma, ami a bodrogkeresztúri kultúra ellentettélű csákányainak az alapformáját mutatja, a karok még egyenesek, de a nyéllyuk a tárgyat egyegy arányban tagolja. Ez az öntőforma ráadásul az egyik legidősebb és a legközelebb álló a Kárpát-medencei horizonthoz. Fontos megemlíteni, hogy a területen előkerült csákányok mind a II. csoportba tartoznak, ahová a hazánkban előkerült csákányok is. 61 A másik öntőforma időben és térben is távolabb van a hazaiaktól, viszont ezzel is a II. csoportba tartozó csákánytípust tudják létrehozni. Ez a példány két szempontból jelentősen eltér a többitől. Ez homokkőből készült és a legfontosabb, hogy ez az öntőforma két részből áll, egy nyitott öntőformából és egy fedélből, aminek kiképzése idomul az alsó részhez. 62 Technikailag ez egy két részes öntőforma, mégis a nyitott formák közé sorolva ismertetem, mert ez még nem a bronzkorban használatos kétrészes öntőformák megfelelője. 5.4. A kétrészes öntőformába öntés A XX. század folyamán úgy gondolták, hogy a csákányokat kovácsolással állították elő, azonban ezt az anyagszerkezeti vizsgálatok gyorsan megcáfolták. A tárgyból vett minták metszetén jól látszik az újrakristályosodott szerkezet, ami arra bizonyíték, hogy a tárgyakat öntötték majd lágyították és ezt követően a tárgy ebbe a szerkezeti képbe állt 59 T. L. KIENLIN-E. PERNICKA 2009. 258-276. p. 60 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p. 61 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p. 62 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p.

vissza. Ugyanis az öntés követő szerkezet egy homogénebb összemosódó rendszer, ami puhább, mint a kristályosodott szerkezet. Kienlin azonban további következtetéseket is levont a szerkezeti képekből. A technológia történetében visszafelé haladt és olyan kora bronzkori fémtárgyak szerkezeti képeivel vetette össze a réz kori tárgyakéit, melyeknek ismert az öntőformája és megközelíthető az eljárásmódja. Így a hasonló kristályosodás, hasonló megmunkálást feltételez (13. ábra). A zárvány koncentrációból kiindulva pedig azt az álláspontot dolgozta ki, hogy a nyílt öntőformában a még képlékeny öntvény tetején magas porozitás alakul ki a hidrogén és más gőzök felszabadulása közben, ami csökkenti az eszköz ellenálló képességét. Továbbá a nyílt öntőforma egy egyenes felületet ad, amit jelentős deformációval lehet csak az adott alakra hajlítani. Erre a deformációra pedig nincs bizonyíték, néhány minta kivételével, melyen párhuzamos szénzárványok vannak, azt jelezve, hogy jelentős hőkezelést követő deformációt szenvedett az anyag. Ezzel ellentétben a zárt öntőforma lehetőséget ad a precíz öntésre és egyenletesebb eloszlást biztosít az anyag hűlése közben, ami így jobb minőségű felülettel bír majd. A mikrostruktúrális képek öszevetése és ezen, tézisek ellenére a kérdést nyitva hagyta, mivel vannak olyan szerkezeti képek, melyek utalhatnak nyílt öntőforma használatára és magas fokú kovácsolásra is. Ezeken a vizsgálatokon felül a legfontosabb eredmény, hogy elkülönített két rézkori fémmegmunkálási horizontot (I. és II. fémmegmunkálási horizont). Az első horizontba tartoznak a korai öntött tárgyak és a nyéllyukas csákányok. Ezeket először öntötték, majd lágyították vagy magas hőmérsékleten megmunkálták és eldolgozták a felületet polírozással. A második horizontba a 4. rézhorizont tárgyai tartoznak, amikor az előző munkafolyamat kiegészül a hidegmegmunkálással, azaz az újrakristályosításon túl a folyamat végén még hidegmegmunkálással tömörítik a tárgyat és az élet, hogy ellenállóbb legyen. 63 Kiemelkedőnek tartom a két horizont elkülönítését, azonban nem értek egyet a bronzkori kétrészes öntőformák alkalmazásával, mint azt előbb kifejtettem. Ezt az ellenvetést tovább erősíti Julia Heeb kutatása, aki a kísérleti úton próbálta meg rekonstruálni a tárgyak öntését. Ezt a kutatást időben párhuzamosan folytatta Kienlinnel. Egy ellentett élű rézcsákány két részes formát alkalmazó, öntését végezte el és ennek alapján próbált megoldást találni a problémára (15. ábra). Mindenekelőtt rengeteg tapasztalatot osztott meg, a minta kialakítástól kezdve a megfelelő hőmérséklet eléréséig. 63 T. L. KIENLIN-E. PERNICKA 2009. 258-276. p.

Az első sikeres kétrészes öntés után, habár nem ez volt a cél, már megmutatkoztak, azok a jelek, hogy a kerámia mag nem feltétlenül helytálló, mivel a nyéllyukon, egyik oldalon sincsenek peremek. Ez a kritérium természetesen a szóban forgó bodrogkeresztúri csákányokra érvényesek. A következő kísérlet ennél jobb eredményekkel szolgált. Mind egyrészes és kétrészes öntőformát alkalmaztak, de kerámia helyett a mag fából volt. Az öntés sikeres volt és megjelentek a peremek, melyek a az ellentett élű csákányok egyik jellemzője (16. ábra). Feltehetően ezt a peremet kovácsolták olyanra, mint az a leleteken megfigyelhető. A fa mag használatának gondolatát a praktikussága erősíti, ugyanis sokkal könnyebb előállítani és az elégő rész nem okoz jelentős károkat a formában, továbbá régészeti anyaga nem lelhető fel. A második kísérlet sikerének ellenére az elsőt sem hanyagolta el és azt a tapasztalatot vonta le, hogy az öntés folyamata és eszközei ugyanolyan befolyással bírnak a végtermék tulajdonságaira, mint maga az öntőforma. Ezen kutatások alapján kialakult bennem egy összefoglaló elmélet, mely minden olyan elemet kiemel, ami pozitív eredménnyel végződött. Ezt az összegzést következő alfejezetben taglalom. 5.5. Az ellentettélű csákányok készítés-technológiájának elmélete Az ellentettélű rézcsákányok készítés-technológiája, nem csak ezen tárgyak öntését határozza meg, hanem minden olyan nyéllyukas eszközét, melynek nyéllyuk-nyújtványa hasonló eljárással készült el. Boroffka alapján 64 az öntőformát egyrészesként képzelem el. A kérdés számomra is nyitott, hogy lehetséges e homokból ennek a mintának a kialakítása. Talán agyaggal kevert homokból lehetséges, hogy a forma az öntés alatt megőrizze az alakját. Ebbe a nyílt öntőformába belehelyeztek egy fa magot. Ezt Julia Heeb kísérleti eredményei alapján 65 látom helytállónak. Ezt a fa magot azonban kötésbe helyezték (összecsapolták) egy falappal, ami lefedte az öntőformát, hogy meggátolja a réz fröccsenését. Erre a következtetésre akkor jutottam, amikor azon gondolkodtam, hogy miért nagyobb átmérőjű az alsó nyéllyuk-nyúlvány a felsőnél. Kialakulásának folyamatát úgy tudom vázolni, hogy amikor a mintába töltik az olvadt rezet, az elkezdi a fa magot égetni, s így mire a minta töltése befejeződik, és már túl csordul a réz, nem csak a beöntő 64 N. BOROFFKA. 2009. 246-257. p. 65 J. HEEB. 2010. 99-108. p.

nyíláson tör fel, hanem a nyéllyuk és a fa lap összeillesztésénél is. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a felső részen egy sokkal szélesebb átmérőjű nyéllyuk-nyúlvány keletkezik, mint az alsó részen, ahol réz csak a minta negatívja és a mag megmaradt része közötti részt tudja kitölteni. Egy egyszerűbb megoldás is felmerült bennem. Az öntés közben az olvadt rezet a magra öntik, és így két irányban tölti fel a formát, ami gyorsabb eloszlást biztosít, mielőtt még megkezdődne a szilárdulás. Ebben a folyamatban, a nyéllyukra rászilárduló kupakot a megszilárdulás után leütik a tárgyról, ami így szintén egy széles peremet hagy maga után a tárgyon. Ezt követően kezdődik meg az utólagos forma alakítás, mivel ez a darab még egyenes karokkal rendelkezik és a vizsgált ellentettélű csákányok java hajlított karú. Ezt a deformációt nem kalapálással érik, hanem egy feszítő eljárással, ami a tárgyat felhevített formájában éri. Így a tárgyon csak akkor vehetjük észre ennek a deformációnak a nyomát ha a megfeszített pontból veszünk mintát. Ezt követően Tobias Kienlin I. fémművességi horizontja alapján 66 az utómegmunkálásokat a következőképpen gondolom logikusnak. Hajlítás után újrakristályosodott szerkezet kialakulása, magas hőmérsékleten kijavítják a tárgy hibáit, majd eldolgozzák a felületet, polírozással. 66 T. L. KIENLIN-E. PERNICKA 2009. 258-276. p.

6. Összefoglalás Az ellentettélű csákányok készítésének technológiája egy összetett kérdéskör. Természetesen nem csak a tárgy készítésében merül ki e lelettípus megismerése, habár ez a téma is jelentős mennyiségű információt tartalmaz. Széleskörű ismereteket igényel. Dolgozatomban ismertettem a rézkori horizontokat a hazai kutatás és más régészek által meghatározott fémművességi horizontokat. Ez magába foglalta a Karpát-medencei arany tárgyakat és a nyéllyukas eszközöket. Fejlődésük tekintetében igyekeztem széleskörűen ismertetni a szakirodalomban megtalálható adatokat. A rézkor fémművességének előzményei egészen a neolitikum elejéig nyúlnak vissza. A középső rézkorban egy hatalmas fellendülés indult el, ami tömeggyártás szerű rézeszköz készítést váltott ki, mind réz és arany tárgyak tekintetében. Ezen tárgyak közt ott voltak az ellentettélű csákányok, melyek formájukkal és méretükkel, kiemelkednek a rézkor tárgytípusai közül. Ezek készítésének technológiája azonban nem ismert. Erre a kérdésre próbáltak választ találni a hazai kutatók és a külföldiek egyaránt. Teljes biztonsággal egyikük sem tudott választ adni a kérdésre. Ez annak tudható be, hogy a Kárpát-medencéből nem ismerünk evidens bizonyítékokat a különböző elméletek mellett. Nem ismerünk öntőformákat, sem műhelyeket vagy arra utaló objektumokat. Ezt a Kápát-medencén túli bizonyítékokkal próbáltam pótolni. Ezek nyitott öntőminták voltak a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából. Ezt követően ismertettem az archeometriai adatokat, melyek segítségével megismerhetjük a tárgyakat ért hatásokat, a hőkezelést, hidegmegmunkálást, magas hőmérsékletű megmunkálást. Hasznos ismeretként tekinthetünk arra, hogyha az öntött tárgyat hőkezelésnek tesszük ki, szerkezete újrakristályosodik és más szerkezeti képet mutat. A kísérleti régészet által kapott adatok újabb tapasztalatokkal bővítették a témát. Kiderült, hogy a nyéllyuk magja fából készült és annak elégésének következménye a nyéllyuk-nyúlvány. Továbbá láthattuk, hogy a két részes öntőforma használata kevésbé valószínűsíthető, habár igen praktikus módja a fémöntésnek. Ezeket az ismeretket összegezve rájöttem, hogy egyik módszerrel sem vizsgálhatjuk önállóan a tárgyat. Így egy olyan konklúziót vontam le, hogy e kérdéskör nem vizsgálható csak egy kutatási irányból. Széleskörűen kell megfigyelni a tárgyak jellegzetességeit és ezek alapján talán választ kaphatunk a kérdésekre. Ennek köszönhetően eljutottam arra a következtetésre, hogy ezt a tárgyat egy nyílt öntőformában, fa nyéllyuk maggal öntötték. Az öntés közben a formát egy falappal fedték