Városünnep. 144 éves Kispest, ezrek a Templom téren. Tudósítás a 10-11. oldalon. 2015. június



Hasonló dokumentumok
Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére

I N T É Z M É N Y I T E L E F O N K Ö N Y V B u d a p e s t F ő v á r o s X I X. k e r. B ö l c s ő d é k

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület augusztus 11-ei rendkívüli üléséről

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

(A bizottság a határozatot 10 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta)

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság június 19-i ülésére

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Derecskei Zenei Esték

Tisztelt Képviselő-testület!

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Tisztelt Képviselő-testület!

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület november 24-ei rendkívüli üléséről

Tárgy: Javaslat a költségvetési szervek besorolására és módosított alapító okiratuk elfogadására

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének évi M U N K A T E R V E

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

J e g y z ő k ö n y v

2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Tisztelt Képviselő- Testület!

Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés

I. Szitás Róbert gr,

2015. j ú n i u s 15.

Tisztelt Képviselő-testület!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési tervének II.

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve

Módosító indítványok a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat évi költségvetési javaslatához

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

Tisztelt Képviselő-testület!

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SIMONTORNYA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL

Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

K i v o n a t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 38/2012. (VI.12.) h a t á r o z a t a. a Képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési tervének III.

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

2010. március 17. MEGÚJULÓ WEKERLE MELLÉKLET

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a es tanévre

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve

Tisztelt Képviselő-testület!

2/2001. (II.5.) sz. önk. rendelet

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

Előterjesztés a képviselő-testület részére

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 2. rendes ülését február 27-én (szerda) órára

J e g y z ő k ö n y v

Január 23. péntek 16,00 óra

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

Köszöntjük vendégeinket!

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző

1.) Fogadja el a Képviselő-testület I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

~.i :.) 0. számú előterjesztés

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Gazdasági Bizottság évi munkatervéről

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

JEGYZŐKÖNYV. jegyzői irodavezető Bánkutiné Katona Mária gazdálkodási irodavezető Széchenyi Zsigmond Könyvtár igazgatója.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én.

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára


J e g y z ő k ö n y v

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terv I. sz.

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI

Átírás:

XX. évfolyam 5. szám 2015. június Városünnep 144 éves Kispest, ezrek a Templom téren Tudósítás a 10-11. oldalon 8 oldal Patek Gábor Hiányzó utcatáblák Sok helyen hiányoznak, vagy ugyancsak rossz állapotúak a város utcanévtáblái. Folyamatos a pótlás és a csere. 12. oldal Huszák János Diszkoszvető bajnok Jó lenne, ha egyre inkább anyagilag önállóan tudnék magamról, a versenyzésről gondoskodni! Sokat ingázom Kispest és a különféle helyszínek között.

2 hirdetés közélet 3 HÓNAP -TÁR SZABÓ DÁVID írása Egy tudósítás, és ami mögötte van... A harmadik közbiztonsági fórumról tudósít a kispest.info. Már a cím is azt sugallja, hogy ez valami nagyon, de nagyon különleges dolog, amelyet már harmadszor rendeznek. Pedig szó sincs erről, hiszen a kerületi rendőrkapitány évente akár többször is tartott olyan fórumokat, ahol a kerület közbiztonságáról, a bűnügyi statisztikákról, a rendőrségi tennivalókról számolt be az érdeklődőknek. Igaz, akkor még csak az önkormányzattal közös szervezésben. Hogy akkor most mitől érdekes ez a legutóbbi, ez a harmadik? Ezt most a Kerületi Járási Hivatal szervezte. Mert ugye immár harmadik esztendeje, mióta duplikálva vannak a kerületi hivatalok, a polgármesteri és a járási, nálunk is mindenből kettő van! Szegény rendőrkapitány nehéz helyzetbe került, csak kapkodhatja a fejét, mikor, melyik fórumon kell beszámolnia, egyeztetnie ugyanarról, és akkor most melyik a hivatalos, vagy a hivatalosabb! De kettő van ám másból is! Ha a kerületi baloldal jógát szervez, ne legyen senkiben kétség afelől, hogy maholnap a kerületi fideszes csapat is előrukkol egy újszerű és hiánypótló szabadidősportos lehetőséggel, csak azt majd aerobiknak hívják. Vagy ha a baloldali civil egyesület évek óta szervezett baba-mama ruhabörzéje mellett hirtelen megjelenik a közösségi vásár baba-mama börze, már senki sem csodálkozik. Évek óta elérhetetlen törekvése az önkormányzatnak, hogy a különféle intézmények, civil szervezetek, lokálpatrióta közösségek programjait valamilyen fórumon egyeztessék össze, hogy például a kerületi Gyermeknappal párhuzamosan a wekerlei gyerekeknek és családoknak ne rendezzenek ugyanakkor hasonló eseményeket. Aztán itt vannak a kerületi önkormányzat és intézményeinek eseményeiről szóló tudósítások. Mintha nem is egyazon programon járnának a jobboldali média munkatársai az önkormányzatiak. Nézzük csak például a Wekerlei Kultúrház 35. születésnapjának tudósítását. Az esemény ünnepi köszöntőjét a polgármester mondta, ő szegte meg az ünnepi kenyeret, volt műsor, meg sok gyerek. A kispest.info erről úgy számolt be, hogy eldugta a polgármestert, és így a jobboldali médiából tájékozódó olvasót sajnos csak egyoldalúan tájékoztatták erről az eseményről (is). És hiába keressük az óvodaudvari felújításokról szóló pozitív tudósításokat is, például az Arany Ágacska játszóterének szépüléséről, pedig laptársunk ugyancsak sokat foglalkozott azzal, rugózott azon, hogy életveszélyben vannak a kispesti óvodások az önkormányzati intézményekben. De így nem tudhatta meg azt sem a jobboldali olvasó a már emlegetett harmadik közbiztonsági címűből, hogy állandó posztos rendészek vannak a Kossuth téren június eleje óta. Pedig ez az információ a fórumon elhangzott, sőt később a kispest.info kérdésére írásban is válaszolt Bali Péter, az önkormányzat által létrehozott Kispesti Rendészeti Központ vezetője. Mégsem került, kerülhetett be az írásba. Mi a hír, ha ez nem!? Ja, hogy ez egy baloldali testület, baloldali vezető munkájának eredménye...

4 helyi hírek helyi hírek B5 VETÉLKEDŐ Kiváló helyszín lett a központi játszótér Gyermeknap 2015 Kispest erôs gyerekei A kispesti rendezvények rendszeres résztvevője, a gyerekek egyik kedvence, Nick Árpád, világ- és Európa-bajnok erőemelő a kerületi gyermeknapon családi vetélkedőt tartott, amelynek végén a legerősebb alsó tagozatos kispesti gyerek Stramszky Marcell, a legerősebb felső tagozatos kispesti gyerek pedig Tháler Alexander lett. Külön díjat kapott az alig hatesztendős Drágár Csaba, aki a Gyöngykagyló óvodába jár. Kránitz Krisztián, a Vamüsz megbízott igazgatója jól teljesített az elmúlt fél évben VERSENY Fellép az Arc's Ok Lapunk megjelenésével egy időben Európa-bajnokságon vesz részt a kispesti Arc's Ok Táncstúdió, amelynek tagjai akár főpróbának is tekinthették a május végi, kerületi gyermeknapi fellépésüket. Ezen a rangos versenyen több kategóriában (modern- és show-tánc, kortárs, folklór) elindulnak, amelyet Balatonfüreden rendeznek. Itt szeretnénk gratulálni Bayer Juditnak, aki az idei Városünnepen Kispestért-díjat kapott. Az arcfestés idén is népszerű volt a kicsik között Borúsra hajló időjárásban, ám annál jobb hangulatban telt az idei kispesti gyermeknap a központi játszótéren. A vasárnap délelőtt fél tízkor kezdődő programon egymást váltották a nagyszínpadon a fellépők, de folyamatosan lehetett a különböző kézműves foglalkozásokon is részt venni. Ez a második alkalom, hogy a központi játszótéren rendezte meg a kispesti önkormányzat a városi Gyermeknapot. Kiváló a helyszín, hiszen itt az egész napot el lehetett tölteni, mert a játszótér megannyi játszószere kiváló kiegészítő lehetőséget nyújtott a színpadi programokhoz és a kézműves foglalkozásokhoz - tudtuk meg a rendezvény végén Gombos Veronikától, a Városháza munkatársától, a kispesti gyermeknapok főszervezőjétől. A nagyszínpadon a programot a kispesti ArcOk Táncstúdió kezdte. Az együttesek sorát a Garabonciás nyitotta, majd a Fakutya, a Ciráda és, majd az Eszter-Lánc együttes következett, a napot pedig a Zabszalma együttes koncertje zárta, de volt mese- és bábjáték, valamint táncház is. Ezzel párhuzamosan egy óriási sátorban régi, hagyományos kézműves foglalkozások, szövés, fonás, nemezelés, kötélverés volt programon. Az Első Kis-Pesti Kert kertészei érdekes környezetvédelmi vetélkedővel és virágos meglepetéssel várták a gyerekeket. Önálló sátorban mutatkozott be a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár, az Abacusan Stúdió és a Helen Doron English gyermek nyelvstúdió is. Sokan várták a Budapesti Honvéd felnőtt és U17-es csapatának tagjait (Nagy Gergő, Hideg Patrik, Baráth Botond és Vajda Dániel) is, akik sportvetélkedőt tartottak, mezeket, labdákat, fotókat, csapat-posztereket és autogramot osztottak a kíváncsiskodóknak. Akik a gyermeknapi kézműves foglalkozásokon részt vettek, tombolajegyet kaptak, amelynek díjait Vinczek György alpolgármester segített kiosztani. A tombola fődíja egy kerékpár volt, de ezen kívül számtalan értékes ajándék is gazdára talált: lehetett nyerni belépőjegyeket a Kispesti Uszodába, illetve a Fővárosi Állat és Növénykertbe, de az ajándékcsomagok mellé Varró Dániel dedikált köteteit is kiosztották a gyerekeknek. A gyerekek vendéglátásáról, almával és müzliszelettel a Pensio Kft. gondoskodott. Ledolgozta hiányát a vagyonkezelő Bár az önkormányzati tulajdonban lévő Vamüsz (Vagyonkezelő Műszaki Szervezet) korábbi vezetésével a jelenleginél jobban szimpatizáló fideszes körök minden alkalmat megragadnak arra, hogy a szervezet működését és gazdálkodását górcső alá vegyék és hangosan kritizálják, a Vamüsz mára ledolgozta azt a költségvetési hiányt, amelyet fideszes elődeje felhalmozott. Ehhez szükséges volt egy azonnali szervezeti reform, amely létszámcsökkentést, feladatok átstrukturálását, kiszervezését, munkakörök átszabását jelentette, és mind-mind a racionalizáció, a hatékonyság irányába mutatott tudtuk meg a Vamüsz megbízott igazgatójaként ez év elejétől dolgozó Kránitz Krisztiántól, aki kérdésünkre elmondta: a szervezet irányítását úgy kapta meg, hogy mintegy 18 milliós lejárt szállítói követelést kellett ledolgoznia úgy, hogy a január 6-i átadás-átvételkor 2 millió 800 ezer forint állt csupán működésre a folyószámlán. Első lépésként megszüntették azokat a megbízási szerződéseket, amelyek a Vamüsz működése szempontjából nélkülözhetőek voltak, ezzel összesen 600 ezer forintos megtakarítást értek el havonta. A vállalkozási szerződések felülvizsgálatának pedig az lett az eredménye, hogy a kedvezőtlen szerződési feltételek mellett megkötötteket felbontották, megszüntették. Segítette az ügymenetet az is, hogy ügyvédi irodát is váltott a szervezet, így most átalánydíjas szerződés keretében látják el ezt a feladatot havi nettó 250 ezer forint, ellentétben a korábbival, amely havi 450 ezer forint+áfa díjazásért végezte el ugyanezt a feladatot. Kedvezőbb feltételekkel új belső ellenőri, munkaügyi és főkönyvelői megbízást is kötöttek, amely további havi 300 ezer forint megtakarítást eredményezett. A közalkalmazottak létszám a 29 főről 21 főre csökkent, amely közel 2 milliós bérmegtakarítást hozott a gazdálkodásban. Ezzel párhuzamosan a nettó finanszírozásunk is havi közel félmillió forinttal csökkent. Összegszerűen a negyedéves mérlegadatok és a tavalyi beszámoló összehasonlítása alapján az idei évben mintegy 15 milliós megtakarítás várható a bérgazdálkodásban, 2016-ban pedig közel 30 milliós nagyságrenddel számolhatnak. A megtakarításoknak köszönhetően augusztus hónapra ki tudják gazdálkodni a kezelt ingatlanjaik után fizetendő közös költség utalásának 1 hónapos késedelmét is, amely 2012 óta folyamatosan fennáll a társasházak felé. Havi fizetési kötelezettsége a Vamüsznek megközelíti a 7,5 milliós nagyságrendet, amelyet terveik szerint augusztustól már adott hónapban késedelem nélkül el tudnak utalni az ingatlanok kezelőinek.

6 önkormányzat önkormányzat 7 GONDOSKODÁS Lesz pénz az Almavirág tér felújítására is ÁLLATVÉDELEM Pozitív a kerület mérlege Ingyenebéd Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ingyenes nyári gyermekétkeztetési pályázatán elnyert 2 millió 129 ezer 600 forint támogatásból majd 5 ezer adag étel elkészítését, azaz 110 kerületi kisgyerek szünidei ebédeltetését oldja meg az önkormányzat. A nyertes önkormányzatoknak a nyári szünidőben legalább 43, legfeljebb 53 napon keresztül kell biztosítaniuk a rászoruló gyerekeknek a napi egyszeri egészséges, friss alapanyagokból készített meleg ebédet. A kispesti képviselő-testület elé került legutóbb a közétkeztetési bizottság 2014. évi munkájáról szóló beszámoló, összefoglaló. Ferenci István képviselő felvetésére javaslat született arra, hogy ne érjen véget a bizottság munkája, hanem a továbbiakban is rendszeresen gyakoroljanak nyomást a szolgáltatóra. Szathury Kolos javaslatára állandó összetételű közérkeztetést felügyelő bizottság alakul.(képünk illusztráció.) Cél az, hogy ne legyenek balesetveszélyesek az szabadtéri játékok Biztonságos a Zöld Ágacska udvara A kihelyezett testületi ülésnek a KMO adott otthont Támogatás a járôröknek Munkájukhoz, az önkormányzattól kapott havi 150 ezer forint támogatáson kívül egy Suzuki Wagon R Plusz gépjárművet is kaptak a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársai. Az autókulcsot Horváth Zoltán és Kruzslicz Anna vette át. EGÉSZSÉGÜGY ÖNKÉNTESEK Társadalmi felelôsség A Zöld Ágacska óvoda szülői munkaközösségéből verbuválódott csaknem ötven fős csapat az intézmény termeinek szépítésében segített: asztalokat, padokat festettek, takarítottak nagy lelkesedéssel. Köszönet érte! Alig néhány hete annak, hogy Gajda Péter polgármester, Kránitz Krisztián, a Vamüsz megbízott igazgatója és Bán Zoltán, a Közpark Kft. vezetője itt jártak az óvodában és ígéretet tettek az elhasználódott kerti bútorok és játékok cseréjére, javítására, amelyekkel a Közpark munkatársai mostanra el is készültek. Mintegy 800 ezer forintból a Közpark Kft. elvégezte a legszükségesebbeket, a javíthatatlan eszközök (sérült padok, hintaállvány, csúszda, kis ház, ökrös szekér) elbontását és cseréjét, valamint a hiányzó részek pótlását tudtuk meg Gajda Pétertől, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy elkészült a kerületi óvodakertek állapotának felülvizsgálata és felújításának Elkészültek és már biztonságosan használhatóak a játszószerek a Zöld Ágacska óvoda udvarán. Az önkormányzat a balesetveszélyes eszközök elbontására, a régiek cseréjére, felújítására mintegy 800 ezer forintot költött. Hamarosan megkezdődik az óvodaépület lapos tetejének szigetelése is. költségtervezete. A cél az, hogy a nyár végére egyetlen intézményben se legyenek balesetveszélyesek az udvari játékok. Szegediné Török Tünde óvodavezető kérdésünkre elmondta: a gyerekek már nagyon várják, hogy rendszeresen használhassák a kerti játékokat. Akik már kipróbálták, nagyon örültek, hogy újra birtokba vehetik az udvart. A megszépült udvari házikó és az ökrös szekér már most a gyerekek kedvence. Az óvodában folyó munkálatoknak azonban ezzel még nincs vége, mivel hamarosan megkezdődik a lapos tető szigetelése, amelyre 12 millió forintot költ az önkormányzat tudtuk meg ez alkalommal a jó hírt Kránitz Krisztiántól. Elfogadta a képviselő-testület gazdálkodásának 2014. évi zárszámadását. Ennek értelmében az önkormányzat és intézményei, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzatok a terveknek megfelelően, felelősen és takarékosan gazdálkodtak, így önkormányzati szinten a kasszában, költségvetési tartalékként 789 millió 633 ezer forint maradt. A vitában hozzászóló Kránitz Krisztián, a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság elnöke elmondta, hogy ez a maradvány kötelezettséggel terhelt, hiszen ez a pénzügyi alapja a már megkezdett programok, beruházások befejezésének. Nem értékelte pozitívan a pénzmaradványt Ékes Gábor, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, aki szerint a 2014-re meglévő keretet fel kellett volna használni, mert ezek így bent ragadtak, és pénzhiányra hivatkozva bizonyos fejlesztések nem valósultak meg. Egy másik gazdasági napirend kapcsán a képviselő-testület az önkormányzat 2015. évi bevételi főösszegét 10 milliárd 513 millió 73 ezer forintban határozta meg, amely biztosítja a kerület likviditását. Gajda Péter polgármester a napirend kapcsán kiemelte, hogy nem Többek között az önkormányzat tavalyi zárszámadásáról, a 2015. évi költségvetési rendelet módosításáról, helyi népszavazás kiírásának feltételeiről, valamint alapítványok, civil szervezetek támogatásáról döntöttek a képviselők a májusi testületi ülésen. ez az utolsó alkalom, hogy módosít a képviselő-testület a költségvetésen, hiszen csak így kerülhetnek bele azok a tételek, például a tűzoltóság 2 millió forinttal való támogatása, az Almavirág tér rekonstrukciójának 15 millió forintja, a kerületi csatornázási program kibővítése szánt 5,5 millió forint. Új mammográf a gyógyításban A polgármesteri programnak megfelelően folytatódik a Kispesti Egészségügyi Intézet műszerparkjának korszerűsítése, így mostantól egy korszerű Siemens mammográf szolgálja a kerületben élő nőket. Az eszköz cseréjére azért volt szükség, mert a korábbi műszer életkora mára már meghaladta a 18 évet.

8 helyi hírek helyi hírek 9 KÖZBIZTONSÁG Szépül már a Jézus Szíve templom környéke Rohamléptekben halad, így akár már a nyár végére elkészülhet a Kispesti Jézus Szíve templom környezetének megújítása, amelyre Kispest Önkormányzata 19,7 millió forintot nyert a Fővárosi Önkormányzattól a Fővárosi Rehabilitációs Keret terhére kiírt Tér-Köz pályázaton. Rendészek a Kossuth téren Az utóbbi időben a kispestiek panaszkodtak arra, hogy sokan töltik a nap nagy részét tétlenül vagy kéregetéssel, vagy a járókelők leszólításával a Kossuth téren. Ezért lakossági kérésre, júniustól munkaidőben, a Kispesti Rendészeti Központ (KRK) munkatársai állandó járőrszolgálatot teljesítenek a téren és vigyázzák majd a rendet tudta meg lapunk Bali Pétertől, a KRK vezetőjétől, aki elmondta azt is, hogy rendészei különösen odafigyelnek majd a szemetelőkre és a közterületen alkoholt fogyasztókra. Csak a kertvárosban 440 hiányzó táblát derítettek fel Pótolják az utcanévtáblákat Nincs annál bosszantóbb, ha utcanévtábla hiányában nem találjuk meg a keresett ingatlant, ezért a könnyebb tájékozódás érdekében a kispesti polgármesteri hivatal Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Irodája megkezdte a kerületi utcanévtáblák átfogó felmérését és pótlását tudtuk meg Patek Gábor irodavezetőtől. Az irodavezető szerint felmérések igazolják, hogy sok helyen hiányoznak, vagy ugyancsak rossz állapotúak a város utcanévtáblái. Csak a kertvárosban 440 hiányzó táblát derítettek fel, amelyeket elvittek, vagy például átépítési munkálatok miatt távolították el, de az építkezés befejezése után nem tettek vissza a helyére. Az utcanévtáblák pótlása a helyi önkormányzat feladata, azonban a kihelyezett táblák eltávolítása még akkor is, ha a kerítés, vagy a ház tulajdonosa teszi azt tilos! A táblák kihelyezését az ingatlanok tulajdonosainak engedniük kell hangsúlyozza Patek Gábor. Előre láthatóan június végéig közel száz új gyártású utcanévtábla kerül vissza a helyére, amelyre most az önkormányzat csaknem félmillió forintot fordít. Az őszi időszakban tovább folytatódhat a táblák pótlása, illetve az rossz állapotúak cseréje. Kövezett lesz az udvar A bejáráson Horváth Gyula, a beruházást felügyelő és bonyolító Kispest Kft. igazgatója elmondta, hogy rá sem lehet majd ismerni a templom udvarára, hiszen a régi, gazos terület helyén egy rendezett, zöld növényekkel díszített és kőből épült járdákkal kialakított kert épül. Ezen kívül újak lesznek a templom oldalán az esővízelvezetők, és lombfogók is kerülnek az A kormány a kerületekre szabítja a hajléktalanokat Nem segítettek az önkormányzatok helyzetén a Fidesz-kormány és a főváros intézkedései. Miközben a kerület vezeés mindent megtesz azért, hogy rend legyen a közterületeken és egyben segíteni is tudjon a bajba jutott embereken, addig a kormányzat intézkedésinek következtében egyre többen válnak hajléktalanná és költöznek vidékről a fővárosba, így Kispestre is. A kerület vezetése mind a közterületi rend, mind a hajléktalanok ellátása érdekében egyre több erőfeszítést tesz. A központi kormányzati intézkedések és az országban tapasztalható egyre mélyülő szegénység szinte sziszifuszi munkát ró a kerületekre, így Kispestre is. A jogszabályi környezet pedig egyáltalán nem segíti a rendvédelmi szervek munkáját annak érdekében, hogy hatékonyan tudják rendben tartani a városrész közterületeit. A szakértők szerint addig nekezen fog változni a helyzet, amíg az ország gazdasági helyzete és a kormány szociálpolitikája a szegénység csökkentése ellen hat. Négy hónap alatt elkészül az új tér Bár korábban komplex tervvel és nagyobb támogatásra pályázott a Kispesti Jézus Szíve templom környezetének felújítására az önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keret terhére kiírt Tér-Köz pályázaton, az elnyert 19,7 millió forint támogatási pénzből és 6 millió forintnyi önrészből négy hónap alatt rendezik a templom előtti teret, akadálymentesítik a feljáratot, átalakítják a kriptalejárat körüli részt, rendezik a közösségi ház körüli területet tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, aki a város vezetőivel, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterekkel, valamint Kránitz Krisztiánnal, a Vamüsz megbízott igazgatójával és Lackner Csabával, a Várospolitikai és Városüzemeltetési Bizottság elnökével bejárást tartott a május közepén megkezdett építkezésen. Akadálymentes a bejárat esőcsatornákba, de a korábbihoz képest lényegesen alacsonyabb lejtésű járdákon lehet majd a templomot megközelíteni.

10 Városünnep Városünnep 11 Városünnep Városünnep 144 éves Kispest, ezrek a Templom téren Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Városünnepet a KMO Művelődési Ház a Templom téren. A rekkenő hőségben is több ezren ünnepelték a település önállóvá válásának 144. évfordulóját. A kánikulában is több ezren jöttek el a Templom térre, hogy immár nyolcadik alkalommal együtt ünnepeljék Kispest település önállóvá válásának 144. évfordulóját. Az idei programot is a KMO Művelődési Ház munkatársai rendezték. Ismét volt önkormányzati sátor, ahol a hivatal munkatársaival, a képviselő-testület tagjaival beszélgethettek a kispestiek, akiket Gajda Péter polgármester és Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője köszöntötte ez alkalommal. Gyerekprogrammal kezdődött a Templom téri program a Városünnepen: először az Iszkiri zenekar szórakoztatta a kicsiket zenés mesékkel, majd déltől cirkuszi produkciók következtek a színpadon. Már délelőtt benépesült az Ady Endre út térhez közeli szakasza is. Családi programok, kirakodó vásár, logikai és ügyességi játékok, babasátor, arcfestés, többféle óriásjáték, képfestés, átlátszó mászófal várták az érdeklődőket. Az Élő Mini-Világ Az Innovatív Környezetvédelmi Alapítvány ismeretterjesztő busza játékos környezetvédelmi oktató kiállítással népszerűsítette és ismertette meg az érdeklődőkkel a a kerékpáros közlekedés szabályait, a közösségi közlekedést, a vasúti teherszállítást, a megújuló energiaforrások alkalmazását. Népszerűek voltak a Nem adom fel Alapítvány érzékenyítő játékos programjai kerekes székes akadálypálya, szájjal festés, kutyás bemutató, közlekedés fehér bottal, érzékszervi játékok, jelelés tanulása, ismerkedés az autisták világával, amelyeket sérült emberek mutattak meg. Az alapítvány célja, segítse a hátrányos helyzetben élőket, hogy önálló, teljesebb életet élhessenek. A délutánt a KMO két ismert és elismert tánccsoportja nyitotta: a Musztáng SE akrobatikus rock and roll csoportja, aztán az Art s Ok Táncstúdió modern tánc formációja adott ízelítőt táncaikból. A folytatásban először az alternatív rockzenét játszó, 2013-ban alakult Kalef együttes zenélt, majd a swingénekes Gájer Bálint énekeltette meg a hőségben is kitartó közönséget. Nagy sikert aratott a korábban tévés tehetségkutatóban feltűnt Baricz Gergő, valamint Oláh Gergő és a Jászai Mari-díjas színész-énekesnő, Szinetár Dóra is. A rajongók együtt énekeltek a 90-es évek népszerű csapatával, a Happy Ganggel, majd Wolf Katival és Vastag Csabával is. Este az Intim Torna Illegál lépett a színpadra, majd Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus utcabálja mozgatta meg az ünneplő kispestieket. A Városünnepet idén is tűzijáték zárta.

12 interjú interjú 13 Huszák János Támogatókra vár a diszkoszvető bajnok Csupa mosoly fiatalember jön elém udvariasan a Puskás Stadion tőszomszédságában lévő, ugyancsak puritán edzőteremben, ahol 1972 óta a magyar atlétikai dobócsapat is készül a kontinens- és világversenyekre. Öröme nem meglepő, hiszen a napokban hirdették ki a válogatott keretet a Koreában, Gwangjuban, július elején kezdődő Universiade atlétikai versenyeire. A 23. életévében járó, a Ferencvárosi Torna Clubban sportoló, 2007 óta magyar válogatott, 13-szoros dobóbajnok (junior, ifjúsági, felnőtt) Huszák János tudatosan és megfontoltan, lépésről lépésre halad előre a maga számára kijelölt úton, hiszen nincs miért kapkodnia, mert mint mondja, sportágában ő még ebben az életkorban fiatalnak számít. a technika összehangolása a legfontosabb. Az edzéstervben ugyancsak sok a súlyzózás, a futás. Itt a Puskás Stadionban a konditerem mellett lépcsőzésre is igazán sok lehetőség adódik. A gyakorló dobószer is nehezebb, mint a versenyeken használt eszköz. Mi úgy mondjuk, hogy a téli alapozó időszakban mennyiségi munkát végzünk inkább. Ahogy jön a tavasz, a nyár, úgy könnyülünk, gyorsulunk és célunk a csúcsforma elérése. Joggal kérdezhetné most meg, hogy ehhez az intenzív munkához, mennyi kalóriát kell bevinni a szervezetbe? Az evéssel régebben szinte semmit nem foglalkoztak, míg manapság egyéni étkezési tervet kapunk, a megfelelő vitamin-, ásványianyag-pótlásban dietetikus is segít nekünk. A dobóatléta nem a saját súlyával dolgozik, mint például a magasugrók. Nekem csak egy két kilós diszkoszt kell eldobnom minél messzebb. Azért persze jó, ha meglévő testtömeg izom inkább, és nem zsírfelesleg. Mi a cél? Mindig csak kisebb célokat tűzök ki magam elé, még akkor is, ha néha nagyokat gondolok. Igyekszem lépésről, lépésre előrehaladni. Az idei Universiadé után jövőre lesz a felnőtt Európa-bajnokság, és természetesen legfőbb célom a riói olimpia. Munka és tanulás? Tulajdonképpen az atlétika az életem! Hetente hat alkalommal edzek, és két éve már heti háromszor képességfejlesztő, sportágra felkészítő edzést tartok 8-12 éveseknek, sőt már versenyeztetem is őket. Így hétvégeken, ha nem ők versenyeznek, akkor én. Büszke vagyok, mert az egyik tanítványom a napokban egy nemzetközi versenyen harmadik lett magasugrásban. De nagy öröm nekem az is, hogy amikor elkezdtem velük foglalkozni, akkor csupán négyen voltak, ma már 21 kisgyerek jár le az edzésekre. Érettségi után atlétikaedzői OKJ-s tanfolyamot végeztem. Most a Testnevelési Egyetemre járok rekreáció szakra, de levelező tagozatra, mert a tanulás már csak így fért bele a mindennapokba. Sajnos az edzések mellett más munkát nem tudok elvállalni, pedig jó lenne, ha egyre inkább anyagilag önállóan tudnék magamról, a versenyzésről gondoskodni. De már az is segítene, ha könnyebben tudnék mozogni az edzőterem, a tanítás és az egyetem között, mert a tömegközlekedés nagyon sok hasznos időt és energiát vesz el a hétköznapokon. Ezúton is köszönöm a Kispesti Önkormányzattól kapott támogatásokat, valamint szüleimnek, akik az élsportolói tevékenységem kezdete óta mellettem állnak, és lehetőségeikhez mérten maximálisan támogatnak. Ma reggelre megváltoztatta facebook-oldalán a borítóképet, ezen elégedettnek látszik... Igen, igen..., az egyetemisták, főiskolások országos bajnokságát nyertem meg a hét végén. Ez azért is fontos volt, mert ez volt a feltétele a koreai Universiadénak, a korosztály világbajnokságának is. De elég jól kezdődött az év, hiszen a Téli Dobó Országos Bajnokságot 61 méter 30 centiméterrel, (plusz 2 méteres egyéni csúccsal) nyertem meg, a márciusi téli dobó Európa-kupán Portugáliában 59 méter 25 centimétert dobtam. Tulajdonképpen az atlétika az életem! szüleim mindketten sportoltak. Amikor elkezdtem 2004-ben az atlétikát, valójában kalapácsvető szerettem volna lenni, de a fővárosban erre nem volt lehetőség. olimpiára készül. Edzéstervem kialakításával kapcsolatban, valamint egyéb szakmai kérdésekkel bármikor fordulhatok hozzá. A napi edzéseket edzőm, Varga Sándor vezetésével végzem. Róla még azt érdemes tudni, hogy a tízpróbázó olimpikon, Zsivóczky Attila nevelőedzője volt, úgyhogy igazán jó kezekben vagyok! Miért diszkosz, hiszen van ennél mozgalmasabb sportág is? Nem tudnám az okát megmondani, hiszen a családban sincs senki, aki atletizált volna, igaz a Példakép? Az edzőm, Varga Sándor fia, Varga Roland, aki a mentorom és egyben barátom is. Most kint él Horvátországban, edzősködik, valamint a riói Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó dobóatléta legyen? Mindennek az alapja a dobás, az erőnlét és a kitartás. A dobóknak az erő, a gyorsaság, valamint

14 helyi hírek vélemények 15 Sportnap és a gulyásfőzés a KAC-pályán Az óvodások és iskolások sportversenyeken, a kerületi intézmények és civil szervezetek gulyáskészítésben mérkőztek meg a hagyományos sportnapon. A sport- és gasztronómiai fesztivált a Kispesti Sportközpont és a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája rendezte. Míg a versenyek és a bemutatók tartottak, 29 kerületi intézmény, civil szervezet és vállalkozás bográcsában rotyogott az étel.a zsűri Gajda Péter polgármester, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek, valamint Sági Szilárd gasztrokibic hosszas kóstolgatás után hozta meg döntését. A főzőversenyben ezúttal a GulyásAgyúk diadalmaskodtak, második helyezést értek el a Szuper Nagyik, harmadik lett a Bográcsördögök csapata. Különdíjat érdemeltek az Erdélyi Ínyencek. A szakértő zsűri nehezen döntött Tavaly is fergeteges volt a buli A zenehallgatás is jó alkalom az emberi együttlétre. Újra hódít a térzene Kispesten A zenehallgatás is jó alkalom az együttlétre Dél-Pest fúvószenekarai találkoztak május végén Kispestszerte. A KMO szervezésében a Pestszentlőrinci Dohnányi Ernő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara, a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara, a Soroksári Galambos János Zeneiskola Fúvószenekara, valamint a házigazda Kispesti Obsitos Fúvószenekar szabadtéri hangversenyeit hallgathatták a Kós Károly téren, a Kossuth téren és a Városháza előtti téren az érdeklődők. Hamar megteltek a padok, a székek zenekedvelő és kíváncsi kispestiekkel, sőt sokan a füvön ülve várták a fellépőket a késő délutáni napsütésben. Egy nagyon régi hagyományt elevenítenek most fel a szervezők, hiszen korábban rendszeresek voltak a szabadtéri koncertek, a térzene Kispesten mondta Vinczek György alpolgármester az esemény záróprogramján a Városház téren, ahol a Dél-Pesti Fúvószenekari Találkozón résztvevő együttesek, Tóth Anna zenetörténész rövid ismertetői mellett adtak ízelítőt repertoárukból. Az alpolgármester beszélt arról, hogy a zenehallgatás is jó alkalom az emberi együttlétre. A fúvószenéről sokan csak azt tudják, hogy egy ugyancsak hangos, tűzoltó-zenekari műfaj, ezért is gondoltuk, hogy megmutatjuk, ennél bizony jóval több válaszolta kérdésünkre Nyilas Gabriella, a KMO munkatársa, a találkozó szervezője, aki azt is elmesélte, hogy a házigazda, a nyolc évvel ezelőtt alakult Obsitos zenekar és a művelődési ház közös gondolata volt egy ilyen regionális találkozó megszervezése a műfaj népszerűsítéséért, megszerettetéséért. PARLA- MENTER Burány Sándor írása A cserbenhagyás költségvetése A kormánytöbbség döntött. Marad az egykulcsos adó, sőt annak mértéke még csökken is egy százalékkal. Az elmúlt évek bizonyították, hogy ez az adórendszer mérhetetlenül igazságtalan, mert az egy százalékpontos személyi jövedelemadó-csökkentés valódi nyertesei megint a magas jövedelemmel rendelkezők lesznek, míg az átlagfizetéssel rendelkezők, illetve az átlagfizetés alatti jövedelemmel rendelkezők a csökkentésből alig fognak érezni valamit. Éppen itt volt már az ideje egy olyan többkulcsos adórendszernek, amely a beígért, de rendre elmaradó béremelések helyett érzékelhetőbb jövedelmet garantál. Az MSZP az átlagos és kisjövedelemmel rendelkező munkavállalók érdekében háromkulcsos személyi jövedelemadót javasolt: éves 2 millió forint munkajövedelemig 5 százalékot, 2 és 5 millió forintos éves jövedelemig terjedő részre 10 százalékot, míg az 5 millió forintos éves jövedelmet meghaladó részre 15 százalékot. Javaslatunk szerinti a minimálbéren foglalkoztatott havonta 10 ezer 500 forinttal, a garantált bérminimumon foglalkoztatott havonta 12 ezer 200 forinttal, az átlagos bruttó keresettel rendelkező havonta 20 ezer nyolcvan forinttal jártak volna jobban, mint az Orbán-kormány javaslatával. Ezt azonban a kormánytöbbség egy mozdulattal lesöpörte az asztalról. Pedig könnyű belátni, hogy az MSZP javaslata a fogyasztáson keresztül segítette volna a gazdasági növekedést is. Nem beszélve a kis- és középvállalkozókról, mivel a munkavállalók nettó bére úgy emelkedhetett volna, hogy annak fedezetét nem a vállalkozásnak kell kigazdálkodnia. Megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a vállalkozókra is, akiket szintén cserbenhagyott a kormány. Emlékezetes, hogy a társasági adónál 2016-tól az egységes kulcs bevezetésével számoltak, ma már erről szó sincs. Jövőre ugyanis nemhogy kevesebb adót szedne be az állam a vállalkozásoktól, hanem jóval többet. Az idei 341 milliárd helyett 2016-ban 400 milliárd forintot, azaz csaknem 160 milliárd forinttal többet. A többletterhelés ráadásul egyre kevesebb vállalkozás között oszlik meg. Céginformációs adatok szerint tavaly havi átlagban, mintegy 3400 cég szűnt meg Magyarországon, idén csak az első negyedévben több mint 17 ezer dobta be törölközőt. Ha ez a tendencia folytatódik, év végéig a megszűnő cégek száma az 50 ezret is eléri majd. Határozottan állítathatjuk, hogy ezért elsősorban az Orbán-kormány gazdaságpolitikája felelős, amelyet az új költségvetésben is folytatni kívánnak. Az Orbán-kormány 2010 óta több mint félszáz új adót vezetett be és számtalan adó mértékét folyamatosan növelte. A bevételekből jószerivel semmit sem költöttek a közjóra. Bőven futotta adóinkból stadionokra, presztízsberuházásokra, a Matolcsy György vezette jegybank is számolatlanul szórja a milliárdokat saját kedvteléseikre. Miközben ennél jóval több pénz hiányzik az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ellátórendszerből. Burány Sándor országgyűlési képviselő

16 mozaik helyi hírek 17 SPORT Egyeztetés a vízmérők KIÁLLÍTÁS felszereléséről Javuló látogatottság Nikmond Beáta és Dr. Isvánfi Sándor a kerület új díszpolgárai Pál Csaba a Városházán A testületi ülésen elismeréssel szóltak a képviselők a Kispesti Uszodáról, és úgy ítélték meg, nem volt hiábavaló az a sok fejlesztés például a napkollektorok felszerelése, fűtésberendezések korszerűsítése, uszodai látványelemek bővítése. A kerület sportéletét felügyelő alpolgármester, Kertész Csaba elmondta: rentábilisan üzemelteti a jelenlegi vezetés az intézményt, hiszen a bevételek nagy részét a jegybevételből származik. KÜLKAPCSOLAT Testvérvárosok Kispesten Az ünnepi testületi ülésen Kispest elismerő oklevelét és a kerület ajándékát adták át Mariana Cekovának, Smolyan alpolgármesterének, Waclaw Gregoryknak, Krzeszowice polgármesterének, Saša Todorovićnak, Zombor polgármesterének és Ramazan Öztürknek, Pendik alpolgármesterének. Közösen próbálnak segíteni a wekeleieknek Gajda Péter polgármester hamarosan önálló képviselői indítványban kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésben a wekerletelepi vízórák felszerelésére a méltányosabb teherviselés kialakítását a Fővárosi Vízművek és a fogyasztók között született meg a döntés azon a megbeszélésen, amelyet a kispesti városvezető hívott össze. A megbeszélésen résztvevő Gajda Péter polgármester, György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja, Kovács Bence, a kerületi kormányhivatal vezetője, Patek Gábor, Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, valamint Bernát Péter kabinetfőnök egyetértettek abban, hogy az évek óta fennálló kedvezőtlen műszaki adottságok a Wekerletelepen a mai napig több száz ingatlant érintenek, és olyan állapotokat teremtettek, amelyek műszaki kezelése mellett jogi megoldást és egyedi elbírálást is igényel. A megbeszélést többek között az is indokolta, hogy amenynyiben a Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi törvény alapján 2015. december 31-ig az átalánydíjas felhasználási helyeken nem történik meg a vízmérők felszerelése, akkor a törzshálózatba történő bekötés egyéb szabályai kimondják, hogy megállapodás hiányában új bekötés válik szükségessé, és a járási hivatal a szomszédos ingatlanra vízelvezetési szolgalmat is alapíthat. A kormánymegbízott felajánlotta segítségét abban, hogy szükség esetén megszervez egy közös egyeztetést a Kormányhivatalban a Fővárosi Vízművek Zrt. illetékesei és az önkormányzat között, a problémák mielőbbi orvoslására. Ezzel párhuzamosan Gajda Péter polgármester önálló képviselői indítványban kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésben a wekerletelepi vízórák felszerelésére a méltányosabb teherviselés kialakítását a Fővárosi Vízművek és a fogyasztók között. A résztvevők elfogadták az ügyben eljáró Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda javaslatait, hogy a Fővárosi Vízművek teremtse meg a szükséges pénzügyi és technikai eszközöket arra, hogy 12 vagy 24 havi részletben fizethessék meg a fogyasztók a kötelező órafelszereléssel összefüggő munkálatok költségeit, amelyet a mindenkori számlába építsen be a szolgáltató. A szakiroda ezen kívül javasolja, hogy hosszabbítsák meg újabb 1+1 évvel a fogyasztók rácsatlakozásának véghatáridejét, mivel jelenleg sem a fogyasztók, sem a Fővárosi Vízművek nem tud jó műszaki megoldásokat javasolni a helyzetre ilyen rövid idő alatt. Díszpolgárokat avattak a testületi ülésen Nikmond Beáta Munkácsydíjas szobrászművész és dr. Istvánfi Sándor címzetes főjegyző kapott díszpolgári címet 2015-ben. Az ünnepi műsorban közreműködött Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Kispesti Vegyeskar Gyöngyvirág, valamint Szabó Máté, a Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diákja. Kispestért Díjjal tüntette ki a testület Bayer Judit ívódíjas koreográfus-táncpedagógust, az Art's Ok táncstúdió vezetőjét, Bohus Gábort, a Kispesti Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Kabinet pedagógiai munkatársát, Büki Katalint, a Kispesti Eötvös József Általános Iskola tanítóját, napközis nevelőjét, Elekesné Ihász Ibolyát, a Polgármesteri Hivatal nyugalmazott irodavezetőjét, Gombos Veronikát, a Polgármesteri Hivatal rendezvényszervezőjét, dr. Hidasi Zsuzsannát, a Kispesti Egészségügyi Intézet fül-orr-gégészeti osztályának főorvosát, Karácsonyné Kiss Máriát, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola tanítóját, Rochyné Draskovits Liliant, a Kispesti Móra Ferenc Általános Iskola gyógypedagógusát, Takács Györgyöt, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIX. kerületi Tagintézményének gyógypedagógusát és Tóth Józsefnét, a Polgármesteri Hivatal adóügyi előadóját. Dicsérő Oklevelet kapott: Borné Zsirai Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal Ügyviteli csoportja iktatója, Csontos Erzsébet, a Bokréta Bölcsőde vezetője, Fazekasné Rédly Katalin, a Kispesti Kós Károly Általános Iskola történelem-német szakos tanára, Gyulai Anita, a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ munkatársa, dr. Horváth Ágnes, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője, dr. Kissné dr. Kada Zsuzsanna, a Polgármesteri Hivatal csoportvezetője, Kupecz Gabriella, a Kispesti Egészségügyi Intézet szakasszisztense, Lévay Istvánné, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár információs munkatársa, Molnár Gabriella, a Polgármesteri Hivatal építéshatósági ügyintézője, Nagy Gábor, a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Pestiné Marsó Ágnes, a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője, Schönek Brigitta, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat munkatársa, Szabóné Gábor Anikó, a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, Tóth Csilla, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola magyar angol szakos tanára, valamint Zsírosné Engler Rozália, a Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola német szakos tanára. Együttnevelő Pedagógus Elismerő Oklevelet vehetett át Csanki Erzsébet, a Kispesti Arany Óvoda pedagógusa és Lénártné Selyem Erika, a Kispesti Gábor Áron Általános Iskola tanítója. Kiemelkedő Pedagógiai Tevékenységért Elismerő Oklevelet kapott Sárközi Ilona, a Kispesti Tarka-Barka Óvoda pedagógusa és Somogyiné Tildy Zsuzsa, a Kispesti Pannónia Általános Iskola tanítója. Kispest Gyermekeiért Elismerő Oklevélben részesült Nagyné Hidvégi Gabriella, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIX. kerületi Tagintézményének klinikai szakpszichológusa és Rátkai Istvánné, a Kispesti Mézeskalács Művészeti Modell Óvoda dajkája. Polgármesteri Dicsérő Oklevél kiemelkedő pedagógiai tevékenységért elismerést kapott Czirjákné Kocsis Ibolya, a Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola tanítója és Szabó Ferencné, a Kispesti Ady Endre Általános Iskola nyugalmazott tanítója a Nyugdíjas Pedagógusok Kispesti Egyesületének elnöke. Kispestért Oklevelet kapott a Wekerletelepi Szent József Plébánia Karitászszervezete. A Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Városháza Tárlaton, amelyet július 20-ig láthatnak az érdeklődők. A kiállítás megnyitóján Gajda Péter polgármester is köszöntötte a kerület legújabb Munkácsy-díjas művészét, és elismerésképpen Tihanyi Viktor kispesti szobrászművész Nagy Balogh Jánost ábrázoló plakettjét adta át. HELIKOCKA 12 kép, Bereczky Ildikó 12 alkotó Dobó Katica utca...ez a kispesti Helikocka az Üllői út Simonyi Zsigmond utca sarkán. 4. kép: Bereczky Ildikó - Dobó Katica utca. Dobó Katica alakja csupán írói leleményből némi történelemhamisítás árán született. Tóth Kálmán, a költő, színdarabíró Dobó Katica címen 1862-ben történelmi vígjátékot írt. Katica a világot jelentő deszkákról egyenesen besétált a magyar történelem tévhitei közé. Ezt továbbgondolva készült a grafika: egy pöttyös labdát dobó katicát ábrázol

18 zöld hírek közélet 19 Egynyári növények kerületszerte Az idén összesen 1054 négyzetméteren ültettek egynyári növényeket virágágyakba és virágtartókba kerületszerte tudtuk meg a városszépítést szakmailag irányító Zöldprogram Iroda munkatársától, Brázainé B. Táciától. Az idei virágültetés már a pünkösd előtti héten megkezdődött, de sajnos a csapadékosra forduló időjárás miatt néhány napos kényszerszünet akadályozta a munkát, de az idei egynyáriültetés június közepéig befejeződik. Brázainé B. Tácia elmondta: közel 30 ezer egynyári palánta kerül ki virágágyakba és virágtartókba. Jellemzően idén is a magyar fajtákat részesítik előnyben, például a tollas kakastaréj fajtákból 4-féle (Bikavér, Aranybika, Arrabona, Tünde) látható majd közterületeinken. De magyar fajtákat terveztek büdöskéből, kokárdavirágból, kúpvirágból és bazsalikomból is. FOGADÓ- ÓRA Dr. Hiller István írása Költségvetési módosító indítvány a Wekerléért Országgyűlési képviselőként költségvetési módosító indítványt adtam be, amit most tárgyal az Országgyűlés a wekerletelepi vízóra ügyben. A benyújtott módosításnak az a lényege, hogy a központi költségvetés biztosítson erre a célra 700 millió forintot, hogy ne a Wekerlén élőket terhelje ez a kiadás, hanem a jogszabályt alkotó államot. Ahogy a korábbiakban, úgy most is mindent megpróbálok, megpróbálunk megtenni a lakókat érintő felesleges és főként igazságtalan anyagi terhek elhárítására. Alább közlöm a benyújtott módosító indítványom pontos szövegét: Budapest XIX. kerületében, Kispesten található a kiemelkedő építészeti örökséget jelentő Wekerletelep, amely jellemzően kisméretű társasházakból áll. Az ezen társasházakban található háztartások közül több százat érint a vízközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 83. (4) bekezdése, amely kimondja, hogy a felhasználónak az átalánydíjas felhasználási helyen a fogyasztásmérő berendezés elhelyezését legkésőbb 2015. december 31-ig kell elvégeztetnie. A Wekerletelep érintett fogyasztói közül sok az idős, illetve a nehéz körülmények között élő lakos, akiknek a tájékoztatására, költségeik enyhítésére különös figyelmet kell fordítani. Belátható, hogy a beruházás sokak életében szokatlan anyagi és környezeti hatással jár. Erre tekintettel ebben a módosító javaslatban azt indítványozom, hogy a wekerletelepi vízóra-felszerelések anyagi terhét vállalja át az állam. Dr. Hiller István

20 mozaik közérdekü Képviselői fogadóórák Gajda Péter polgármester fogadónapja: Előzetes telefonos bejelentkezés alapján folyamatosan (347-4525) Polgármesteri Hivatal, Városház tér 18-20. *** Vinczek György (12. sz. választókörzet) alpolgármesteri fogadónapja: Minden hónap második szerdáján 13.00 16.0 óra között, telefonos egyeztetés alapján (347-4523) Polgármesteri Hivatal, Városház tér 18-20. képviselői fogadónapja: minden hónap harmadik hétfőjén 17.00-18.00 óra között Kertvárosi Közösségi Ház Temesvár u. 117. Kertész Csaba (6. sz. választókörzet) alpolgármester fogadónapja: Minden hónap második keddjén 14 16 óra között, telefonos bejelentkezés alapján (347-4573) Polgármesteri Hivatal, Városház tér 18-20. Rátkay Andrea (3. sz. választókörzet) alpolgármester fogadónapja: Délutáni/esti órákban, telefonos egyeztetés alapján (06-20-378-4243) Polgármesteri Hivatal, Városház tér 18-20., II. em. 73. Valamint minden hónap első péntekén 16.00 18.00 óráig Kispesti Vass Lajos Általános Iskola, Csokonai utca 9. Burány Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő: Előzetes telefonos bejelentkezés alapján folyamatosan (06-20-466-8492) 5. sz. választókörzet Kránitz Krisztián Telefonos egyeztetés alapján folyamatosan (06-20-971-3397) Hiller István (MSZP) országgyűlési képviselő: Minden hónap második csütörtökén 17.00-tól, előzetes bejelentkezés nélkül MSZP-iroda (Kossuth Lajos utca 50.) 7. sz. választókörzet Lackner Csaba Telefonos egyeztetés alapján folyamatosan (06-20-549-2400) Dr. Kiss Anna jegyző fogadónapja: Előzetes telefonos bejelentkezés alapján (347-4530) A Városháza épületében, A épület I. em. 27. *** 1. sz. választókörzet Fekete László Minden hónap második keddjén 17.00-tól a Forrásházban. (Dobó Katica u. 18.) 2. sz. választókörzet Bogó Józsefné Előzetes telefonos bejelentkezés alapján folyamatosan. (06 20 466 8492) MSZP-iroda (Kossuth Lajos utca 50.) 4. sz. választókörzet Teknős Ferenc Minden második hét szerdáján 16.00 17.30 óra között Kispesti Waldorf Iskola (Vécsey utca 9-13.) 8. sz. választókörzet Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) Minden hónap első szerdáján 17.00 18.00 óra között Wekerlei Társaskör Egyesület (Kós Károly tér 10.) 9. sz. választókörzet Somogyi Lászlóné Minden hónap harmadik keddjén 17.00 18.00 óra között Kós Károly Általános Iskola (Hungária út 28.) Minden hónap negyedik keddjén 16.30 17.30 óra között (szociális ügyekben) Tarkabarka óvoda (Zoltán utca 71.) 10. sz. választókörzet Szujkó Szilvia Minden hónap első péntekén 17.00tól előzetes bejelentkezés alapján MSZP-iroda (Kossuth Lajos utca 50.) Ügyfélfogadás a Városházán Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda Tel.: 3474-500 H: 14.00-18.00 K: zárva Sz: 8.00-16.30 Cs: zárva P: 8.0012.00 H: 8.00-18.00 K: 8.00-16.30 Sz: 8.0016.30 Cs: 8.00-16.30 P: 8.00-12.00 Egyéni vállalkozói igazolványok ügyintézése ugyanekkor. Körzeti Hivatal, Okmányiroda H: 8-17.30 K: zárva Sz: 8.00-16.00 Cs: 8.00-16.00 P: 8.00-11.30 Ebédidő: minden nyitva tartási nap 12.00-12.30-ig 11. sz. választókörzet Varga Attila Minden hónap első szerdáján 17.00 18.00 óra között Kispesti Gábor Áron Általános Iskola (Nádasdy u. 98.) *** Listás képviselő Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) Telefonos egyeztetés alapján (06 20 242 70 79) Fidesz-iroda (Ady Endre út 91.) Listás képviselő Szathury Kolos (Fidesz-KDNP) Telefonos egyeztetés alapján (06-20-364-2441) Listás képviselő Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) Minden hónap első szerdáján 17.00 18.00 óra között Wekerlei Társaskör Egyesület (Kós Károly tér 10.) Listás képviselő Ferenczi István (LMP) Telefonos egyeztetés alapján folyamatosan (06-20-239-2122) Listás képviselő Lázár Tamás (Jobbik) Telefonos egyeztetés alapján (06-20-490-0727) Polgármesteri Hivatal, Városház tér 18-20., A ép. II/71. EGÉSZSÉGÜGY Felnőtt 24 órás orvosi ügyelet 1195 Bp., Petőfi u. 49., tel.: 282-9692 Gyermekorvosi ügyelet 1089 Bp., Üllői út 86., Heim Pál Gyermekkórház, tel.: 264-3314 (éjszaka, hétvége és ünnepnapok) Kispesti Egészségügyi Intézet 1195 Budapest, Ady Endre út 122-124., tel.: 347-5900 Yamamoto Rehabilitáció Intézet 1196 Budapest, Petőfi u. 79., tel.: 281-3035 21 INGATLAN- PIAC Fenyvesi Zoltán Elszámolás után, ismét döntés előtt Lakásukat deviza, nagyobb részt svájci frank alapú hitelből vásárolók többsége a napokban megkapta a kamatok és az árfolyam korrigálását tartalmazó banki elszámolást, a tőketartozás és a hitel törlesztő részletét forintosítva. A kommunikációhoz, illetve a várakozáshoz képest ez sokaknál csalódást okozott. A jelentős tartozással rendelkezők egy részének ismét számvetést kell készíteniük, hogy a törlesztő részletek folyamatos megfizetése vállalható-e, valamint hogy a lakást terhelő tartozás miként aránylik a lakása piaci értékéhez. Az elszámolás, az előbbiek mérlegelése nyilvánvalóan hatással van az ingatlanpiacra, a kereslet-kínálat alakulása. Az ingatlanpiacon a korábbi időszaktól eltérően keresleti piac alakult ki, ami az árakban is megjelenik, azok jelentősen növekedtek, esetenként meg is haladják a válság előtti szintet. Az árak alakulása, legalábbis átmenetileg, vélhetően a kínálatot is maga után húzza. A piacon kialakult helyzet, valamint az elszámolás és az abban foglaltak való szembenézés bizonyára sokakat késztet arra, hogy mielőbb az értékesítés mellett döntsön. Olvasható, hogy százezernél is több az olyan adós, akiknek a hitelszerződését már korábban felmondták. Elszámolást ők is kaptak, de a felmondott hitelszerződéssel a legtöbb esetben együtt járó végrehajtás fenyegetettsége megmaradt. Úgy vélem, hogy e körből sok ingatlan kerül eladásra. Számukra menedék a lehet a Nemzeti Eszközkezelő, vagy a közeljövőben bevezetésre kerülő magáncsőd intézménye. Keresleti oldalról az árakat is pozitívan befolyásolva számolni lehet továbbra is a befektetési célú vásárlásra, valamint az év derekán megújuló szocpolra. A Családi Otthonteremtési Kölcsön (CSOK) a jelenleginél több fiatal számára nyújt lehetőséget lakásproblémájának megoldására. Összességében az ingatlanpiacon mind kínálati, mind keresleti oldalon élénküléssel számolok. Fenyvesi Zoltán AnDeZ Ingatlaniroda

22 apróhirdetés hirdetés 23 SZOLGÁLTATÁS BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, ÁCS, KÉ- MÉNYFELÚJÍTÁSI MUNKÁT VÁLLA- LOK! TEL.: 280-1271, 06/20-532-7823 Ha tud olyan kis munkát, amit más nem vállal el, mi szívesen elvégezzük. Kőműves, burkoló, festők, vízvezeték szerelő szakemberek állnak rendelkezésére. Tel.: 06/30-486-7472 KÖNYVELÉS! Vállalom betéti társaságok, kft.-k, egyéni vállalkozók könyvelését, bérszámfejtését, bevallások készítését, TB-, adóügyintézését. Tel.: 281-1320, 06/20-360-9129 REDŐNYÖS MUNKÁK készítése, javítása, gurtnicsere, szúnyogháló, reluxa, harmonika-ajtó, roletta. Megbízhatóság, elfogadható ár. Tel.: 276-5827 üzenet, mobil: 06-30-212-9919 GYÓGYPEDIKŰR, MANIKŰR, TEL- JES TEST, TALPMASSZÁZS/NEM SZEX/. GYENGÉD CSONTKOVÁ- CSOLÁS BOWEN TECHNIKÁVAL, AMITŐL ELFELEJTHETI NYAKFÁJÁ- SÁT, LUMBVÁGÓJÁT 2-3 ALKALOM UTÁN. ILDIKÓ TEL.: 295 3998, 20 335-5653 KÖLTÖZTETÉS, LOMTALANÍTÁS Megbízható rakodókkal, gyors ügyintézéssel! Iroda, lakás költöztetés. Igény szerint akár csomagolással együtt! Padlás, pince lomtalanítás. Kispestieknek INGYENES kiszállás! Tel. 280-25-42, 06-70-2-144-235 RÁCSKÉSZÍTÉS AJTÓRA, ablakra, erkélyre. Előtető lakótelepi erkélyre is. Erkélybeépítés, korlát felújítás festéssel, üvegezéssel is. Egyéb lakatosmunkák-javítások. Tel.: 284-2540, 06-70-209-4230 FESTÉS - MÁZOLÁS - TAPÉTÁZÁS GYORS KEZDÉS, RÖVID HATÁR- IDŐ. GIPSZKARTONOZÁS. TEL.: 0630 5686255 BÁDOGOS, TETŐFEDŐ (BEÁZÁ- SOK MEGSZÜNTETÉSE) TETŐ- SZIGETELÉS, BURKOLÁS, FESTÉS, KÖMŰVES (KÉMÉNYFELUJÍTÁS) MUNKÁK VÁLLALÁSA. CSALÁDI HÁZ ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS, HŐSZI- GETELÉS AZONNALI KEZDÉSSEL, INGYENES KISZÁLLÁS ÉS ÁRAJÁN- LAT. NYUGDÍJASOKNAK 10% KED- VEZMÉNY. TEL.: 06 30 557 90 74, 06 20 536 03 69 SZŐNYEGTISZTÍTÁS-és KÁRPIT- TISZTÍTÁS! Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, szegés, javítás, függöny mosás, takaró mosás. Háztól - házig 2 nap alatt! Otthonában is vállaljuk padlószőnyeg tisztítását,ülőgarnitúrák, fotelek, székek, irodabútorok textilkárpit tisztítását. 20 éves tapasztalat, EU minőség, garancia! www. szonyegexpressz.hu Telefon: 06-1-280-75-74, 06 30-94-94-360 Öröklési szerződést kötne idős nő pestlőrinci kertes házára. Tel.: 06 30 519 3741 6-9 h között. EGÉSZSÉG AZ ÁRUHÁZ PATIKA AJÁNLATA: Signal fogkrém 75 ml 199 Ft, FA szappan 100 gr. 99 Ft. napszemüveg vásár 1+1 db 999 Ft. 1191. Bp., Kossuth tér 4-5. (Áruház sarkán). Nyitva: H-P-ig 8-19 óráig, Sz.: 8-13 óráig. INGATLAN ERDŐ INGATLAN IRODA Készpénzes ügyfelei részére keres Kispesten eladó családi házakat, telkeket. E-mail: erdoingatlan interware. hu tel.: 06 20 991 93 41 Az Üllőiről nyíló, csendes Villanytelep utcában, jó környéken, mindössze háromlakásos, kerttel övezett épületben, 50 m2-es, kétszobás, felújított, világos öröklakásom 8.900.000,-ért eladó. 06-20-77-59-154 TULAJDONOSTÓL Wekerlén négy lakásos ház Déli fekvéssel, TELJES KÖRŰEN felújítva 2+2 fél szoba, kerttel, és dupla garázzsal. Irányár:27,000,000Ft 06-30-919-7375 WEKERLE INGATLANIRODA TEL:06/309332-592 www. ingatlanvarazs.hu ELADÓ-KIADÓ INGATLANOKAT KERESEK, 21 ÉVES SZAKMAI TA- PASZTALATTAL ÜGYFELEIM RÉ- SZÉRE KISPESTEN, WEKERLÉN, ÉS A KÖRNYEZŐ KERÜLETEK- BEN, HÁZAT, LAKÁST, HÁZRÉSZT, SÜRGŐSEN,KIMONDOTTAN KEDVEZŐ ÜGYFÉLBARÁT JUTA- LÉKKAL! ENERGETIKAI TANÚSÍT- VÁNY KÉSZÍTÉSE ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KÉSZÍTÉSE, ÉS MIN- DEN AMI ADÁS-VÉTELLEL KAP- CSOLATOS! HÍVJON BIZALOM- MAL! Wekerle egyik legcsendesebb utcájában 2 szobás EMELETI felújítandó lakás eladó, vagy mérhető-szabályozható távfűtésű emeleti panelre cserélhető. Irányár: 12. 700 e Ft. Tel.: 06 30 320 6172, 282 8928 OKTATÁS Gitártanfolyam felnőttek és gyerekek számára, minden korosztály részére. Klasszikus alapok, akkordozás, improvizáció. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Tel.: 06/20-498-406 Angol és Olasz nyelvoktatás kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak. Érettségire, felvételire, nyelvvizsgára, állásinterjúra, külföldi munkára felkészítés. Házi feladat nincs :)! Tel.: 06-30-858-1068. Matek, fizika, kémia korrepetálást, pótvizsgára, érettségire felkészítést vállalok általános és középiskolásoknak Wekerle-telepen. 1000 Ft/ tanóra. T: 06-30-8753312 ÁLLÁS Csomagolókat gépkezelőket keresünk Gyálra 3 műszakos munkarendbe. Kőbánya Kispestről, Határ útról, Vecsésről, Monorról, Üllőről, Ceglédről, Albertirsáról a bejárás céges busszal ingyenesen megoldott. Érd: 06-70-342-1653. JÖVEDELEM KIEGÉSZÍTÉS! Időpont egyeztetőt keresek napi 3-4 órás munkára. Jó beszédkészségű, akár nyugdíjas is jelentkezhet. Otthon végezhető vonalas telefonról. Keresse Schlotthauer Józsefnét 0620/4537 888 vagy 262-6051 telefonszámon. Otthoni pénzkereset! Borítékolás és egyéb csomagolási munkák 06-90-60-36-07 (http://audiopress-hungary. webnode.hu 635 Ft/min, 06-209104517) RÉGISÉG KISPESTI RÉGISÉG ÜZLET! XIX. KERÜLET NÁDASDY U. 158. KIEMELTEN MAGAS ÁRON VÁSÁROLUNK FESTMÉNYEKET, PORCELÁNOKAT, ÓRÁKAT, BO- ROSTYÁNOKAT ÉS BIZSUKAT, GYŰJTEMÉNYEKET, EZÜSTÖKET, ARANY ÉKSZEREKET, CSILLÁRO- KAT, SZŐNYEGEKET, PÉNZÉRMÉ- KET, KITÜNTETÉSEKET, ZONGO- RÁKAT, BÚTOROKAT, KOLONIÁLT IS. MINDENFÉLE LAKBERENDEZÉ- SI TÁRGYAT, HAGYATÉKOT KIÜRÍ- TÉSSEL IS. HÍVJON VAGY JÖJJÖN EL HOZZÁNK, KÉRÉSÉRE DÍJTALA- NUL KISZÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL HÉTVÉGÉN IS. MOBIL: 06 30 324 4986 EGYÉB NÁRAI ERIKA KIEMELT ÁRON VÁ- SÁROL MINDENNEMŰ RÉGISÉ- GET, VARRÓGÉPET, ÍROGÉPET, HANGLEMEZEKET, KÖNYVEKET, BÚTOROKAT, CSILLÁROKAT, FESTMÉNYEKET, PORCELÁNO- KAT, ÓRÁKAT, EZÜSTTÁRGYAKAT, PÉNZÉRMÉKET, BIZSUKAT, BUN- DÁKAT, RÉZ ÉS BRONZ TÁRGYA- KAT. HAGYATÉKOK FELVÁSÁR- LÁSA, DÍJTALAN KISZÁLLÁS, ÉRTÉKBECSLÉS. TEL.: 06-20-365-10-42 Lakótelepi bejárati ajtóra vasrács kerettel együtt olcsón eladó valamint 17 db BEATLES BAKELIT NAGYLEMEZ, amelynek darabja 5000 Ft + van eladó lemezjátszó is. Tel.: 06 20 437 31 65 Kiadja a WEXFORD Bt. Főszerkesztő: Szabó Dávid Postacím: 1191 Bp. Kossuth Lajos u. 50. Tel.: 0670 304 4628 E-mail: info@magazinlapok.hu Nyomás: Mediaworks Kiadó és nyomda Kft., Budapest 1082 Futó utca 35-37. Megjelenik havonta 27.000 példányban, következő megjelenés: 2015. augusztus. A magazin tartalmát szerzői jogok védik! www.magazinlapok.hu Kedvezményes hirdetési lehetőség a Kispesti Magazinban! Telefon: 06 70 304 4628 www.magazinlapok.hu