Telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles ipari tevékenységet folytatók nyilvántartása



Hasonló dokumentumok
A 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

Telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles ipari tevékenységet folytatók nyilvántartása

Az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

Egészségügyi alapellátási körzetek

Felnőtt háziorvosi körzetek

Ez a rendelet február 01-én lép hatályba és február 02-án hatályát veszti. Budapest, január 26. polgármester.

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás Nyilvántartási szám: 1. 1/2009.; A bejegyzés időpontja:

Óvodai körzetek utcák szerint rendezve január 26. napjától

zék időtartalszáma, illetve vállalkoév száma jogcíme zói nyilvántartásba vételi száma

1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is

A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek

A B C D Gazdasági terület. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz a. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz- Gksz-8 kivételével) tevékenységek.

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/ , fax: 34/

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

Veszélyességi övezetek A3

BEJELENTÉS IPARI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL az 57/2013.(II.27.) Korm. rendelet alapján

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

Bejelentés a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete szerint)

(6) Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete iskolaegészségügyi

Telepengedélyekről vezetett nyilvántartás (kistérség települései)

A Fonyódi Többcélú Kistérséghez tartozó települések telephely nyilvántartása

A d a t l a p. Bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

2011 Budakalász, Petőfi tér BEJELENTÉS. bejelentésköteles ipari tevékenység folytatásáról

Iktató szám: 10/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 26-i ülésére

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI BT. Abaligeti Pécs II.

Bejelentés ipari tevékenység megkezdéséről

Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

tevékenységek egyéb kötött, hurkolt ruházati termékek gyártása, kivéve a kézi kötésű, horgolású ruházati termékek gyártása

Bejelentés-köteles ipari tevékenység módosítása iránti kérelem (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet alapján)

Nyilvántartási adatlapok

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

üzemeltetésének időtartama műszakokként a napi munkavégzés idejének megjelölésével Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 09-i ülésére

Telepengedélyekről vezetett nyilvántartás /KISTÉRSÉG TELEPÜLÉSEI/

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

TELEPENGEDÉLYEK NYILVÁNTARTÁSA. 567/17 tulajdon H-P 6-15 ó 30 p. ebédidő. 567/17 tulajdon H-P 6-15 ó 30 p. ebédidő

Az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján telepekről vezetett nyilvántartás

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva

1. AZ IPARI TEVÉKENYSÉG VÉGZŐJÉNEK ADATAI Neve:.. Cégjegyzékszám / vállalkozó nyilvántartási száma:... Tel. szám, cím :...

Szavazókörök száma: 53, sorszáma 1-53-ig folyamatos.

üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével használatána k jogcíme

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás december 5. napjai állapot

Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1. sz.

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT. Nagy-Berki Pécs II.

FERENCVÁROSI KÖZLÖNY XXI / 2 1

Ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni!

Dunaharaszti Polgármesteri Hivatal Jegyző 2330 Dunaharaszti, Fő út / / KÉRELEM ipari tevék

Telephelyengedély köteles tevékenységek

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai CNC PARTNER KFT. Gunarasi Dombóvár II. Telep adatai. CNC Partner Kft.

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás február 16. napjai állapot

zék időtartalszáma, illetve vállalkoév száma jogcíme munkavégzés idejének megjelölésével H-P: 17-19; 4181 Nádudvar Mónus I.

Ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentés / engedély iránti kérelem

Telepekről vezetett nyilvántartás az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai 2 H CENTRÁL KFT. Déli Ipari Pécs II. Telep adatai. Bázi-Art-Kemikál Kft.

Bejelentés/engedély iránti kérelem

Hévíz Város Önkormányzat. Telephely nyilvántartás. Az ipari tevékenységet végző. használat jogcíme. neve

Körzetek kijelölése 2. háziorvosi körzeteket állapít meg jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint.

Bejelentés- illetve telepengedély köteles ipari tevékenységet végzők nyilvántartása

BEJELENTÉS Tevékenység megkezdéséről / meglévő tevékenység adatmódosításáról*

Az ipari tevékenység végzőjének. üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével. használatána k jogcíme.

Nyilvántartás az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján vezetett telepekről

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/ Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12

Az ipari tevékenység végzőjének. üzemeltetésének. időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás PÁPATESZÉR

Kamerák száma (db) Települések

A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének BEJELENTÉSE

Telepengedélyekről vezetett nyilvántartás /Ózd Város/ Összefogás Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kft Csömör, Ibolya út

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Hévíz Város Önkormányzat. Telephely nyilvántartás. Az ipari tevékenységet végző. használat jogcíme. neve

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 5.000Ft 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) BEJELENTÉS ...

KÉRELEM ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentéshez / engedélyezéshez

illetve vállalkozói nyilvántartásba vételi munkavégzés idejének sével hétfő péntek, 1

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

Üzletszerűen végzett társasház-kezelői tevékenységet folytatók nyilvántartása

A 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás Bárdudvarnok

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28)

A 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

Nyilvántartás az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján vezetett telepekről

BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Kimutatás a Budapest IX. kerületi Önkormányzat társasházi támogatásairól III. negyedév

Név:. Székhely:. Cégjegyzékszám/vállalkozói igazolvány nyilvántartási száma:. Elérhetősége, telefonszáma:

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás GYÖMRŐ

Nyilvántartási adatlapok

Felnőtt háziorvosi körzetek. 1. felnőtt háziorvosi körzet

Átírás:

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 1/2000. 2000-05-12 IX., Soroksári út 16. 37912 ECO-REAL Bt. 1136 Budapest, Hegedűs Gy ula u. 37.10 Fém v isszanyerése hulladékból 5/2000. 2000-11-30 IX., Soroksári út 48. Dr. JUGA Kozmetikai és Kereskedelmi Soroksári út 48. 24.52 Testápolási cikkek SZABOLCSI 2000 Szentednre, 6/2000. 2000-10-16 IX., Mester u. 89. Kereskedelmi és Tómellék 26. Szolgáltató 7/2000. 2000-07-19 IX., Táblás u. 32. POLIFOAM Műany agf eldolgozó 1097 Budapest, Táblás u. 32. 25.12 Gumiabroncs újraf utózása, f elújítása 8/2000. 2000-07-27 IX., Bárd u. 5. H-R Tex Kereskedelmi és Szolgáltató 1115 Budapest, Etele út 34/b. 18.10 Bőrruházat, 18.22 Felsőruházat, 18.23 Alsóruházat 11/2000. 2000-09-29 IX., Soroksári út 48. 38000/1 HAVANCSÁK ÉS TÁRSA Bt. 1096 Budapest, Lenhossék u. 30. 17.54 Máshov a nem sorolt egy éb textiliák 12/2000. 1071 Budapest, 2002-05-21 IX., Táblás köz 4. 38236/158 SCHNELL Gumi Bt. Rottenbiller u.. 15/2000. 2004-03-26 IX., Soroksári út 110. 38109 Bowlinvest Soroksári út 110. 20.30 Épületasztalos-ipari termék 19/2000. 1134 Budapest, Váci út 2002-01-03 IX., Köny v es K. krt. 16. Inka Rent a Car Rt. 41. 2012.05.23 1

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 20/2000. Baumgartner 1118 Budapest, 2000-05-26 IX., Gy áli út 42. 38236/481 Autócentrum Budaörsi út 121. 22/2000. 2000-11-17 IX., Soroksári út 48. REBECA Soroksári út 48. 19.30 Lábbeli gy ártás 23/2000. 1133 Budapest, Váci út 2000-11-29 IX., Köny v es K. krt. 3. 38271/3 AUTO FORT 82-84. 24/2000. 1061 Budapest, 2000-08-03 IX., Balázs B. u. 39-41. 37780/0/A/1 AKMA KFT. Andrássy út 92-94. 25/2000. 1093 Budapest, Lóny ay 2001-04-25 IX., Lóny ay u. 25. DOC-SORT u. 25. 26/2000. 1093 Budapest, Lóny ay 2001-05-10 IX., Lóny ay u. 27. 37080/0/A/2 DOC-SORT u. 25. 28/2000. 2000-11-20 IX., Soroksári út 110. ANDREA 2310 Szigetszentmiklós, Tulipán u. 6. 18.22 Felsőruházat gyártása, 18.23 Alsóruházat 30/2000. 2001-02-14 IX., Balázs B. u. 18. 37398 Osztaf in Cases Bt. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 1. 19.20 Tásf afélék, szíjazat 31/2000. 2006-06-14 IX., Soroksári út 45-47. 38207/6 Fémépítő Soroksári út 45-47. 28.51 Fémf elület-kezelés, 28.52 Fémmegmunkálás 2012.05.23 2

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 32/2000. 1174 Budapest, Kölcsey 2000-07-19 IX., Ráday u. 16. 36823/A/10 Bocz Vilmos u. 40. 93.01 Mosás, tisztítás 33/2000. 2000-09-29 IX., Timót u. 4/A. 38207/6 GILLÁRD Üv egező és Képkeretező Kkt. 1181 Budapest, Üllői út 413. 26.12 Síküv eg továbbf eldolgozás 34/2000. 2000-12-08 IX., Timót u. 4/A. 38207/6 Fémmunkás Fémszerkezet 1097 Budapest, Timót u. 4/a. 28.11 Fémszerkezet 36/2000. 2000-10-25 IX., Lenhossék u. 3. 37743 Omega-LXXV Meter u. 5. III. 18.22 Felsőruházat 39/2000. 1097 Budapest, Gubacsi 2001-02-14 IX., Gubacsi út 6/c. 38113/8 Velotrade út 6/c. 74.82 Csomagolás 40/2000. 1147 Budapest, 2002-06-05 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/6 M Kiss Műhely 2000 Bt. Istv ánf f y u. 59. 41/2000. 1139 Budapest, 2001-02-21 IX., Üllői út 137. 38236/484 Wesumat Hungária Röppentyű u. 23. 43/2000. V-Universal Műszaki 1089 Budapest, Dési H. 2000-11-07 IX., Soroksári út 110-112. 38109 Szolgáltató Bt. u. 18. 44/2000. Poli-Farbe Vegy ipari 2001-10-08 IX., Timót u. 4/A. 38207 6235 Bócsa, III. ker. 2. 2012.05.23 3

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 47/2000. 2000-12-08 IX., Táblás u. 32. Hírker Rt. 1097 Budapest, Táblás u. 32. 74.82 Csomagolás 49/2000. 1097 Budapest, Kén u. 2001-01-29 IX., Kén u. 6. Gumipatika 6. 50/2000. 2001-02-21 IX., Tinódi u. 7. Hamid és Társa 1094 Budapest, Páv a u. 18. III/9. 18.22 Felsőruházat 52/2000. 2001-04-18 IX., Gubacsi út 32. Maya Divatkelmeny omó Rt. 1097 Budapest, Gubacsi út 32. 17.30 Textilkikészítés 53/2000. 2001-08-06 IX., Soroksári út 110-112. Turdesán Ede Soroksári út 110-112. 17.30 Textilkikészítés 57/2000. 2001-08-03 IX., Bakáts u. 2/c. 37095/9/A/3 Götzné Miseta Év a 1093 Budapest, Bakáts u. 2/c. 18.22 Felsőruházat 58/2000. 1097 Budapest, Táblás 2001-12-10 IX., Táblás köz 4. 38236/158 4WD 2000 köz 4. 60/2000. 2001-10-04 IX., Táblás u. 36-38. Delta Sped Kft. 1097 Budapest, Táblás u. 36-38.,, 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tev ékenységből a havi v agy éves garázs helybérlet, 74.82 Csomagolás 2012.05.23 4

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 70/2000. 2007-06-07 IX., Illatos út 10/a. 38236/180 Wopf inger Készbeton kf t. 1097 Budapest, Illatos út 10/a. 26.63 Előre kev ert beton gyártása, 26.66 Egy éb beton-, gipsz-, cementtermék, 26.66 Máshov a nem sorolt egy éb v egyi termék 71/2000. 2002-08-02 IX., Soroksári út 110. 38109 Minitex Pamutkelme Készítő 2330 Dunaharaszti, Jendrassy k u. 2. 17.30 Textilkikészítés, 17.60 Kötött, hurkolt kelme 74/2001. 1053 Budapest, Vámház 2001-09-27 IX., Hídépítő u. 3. 38086/49 TIG Kht. krt. 2. 77/2001. 1119 Budapest, 2001-10-17 IX., Soroksári út 158. Taurinv est Kft. Fehérvári út 71-73. 79/2001. 2002-08-05 IX., Hajóállomás út 1. Danubiusbeton Hajóállomás út 1. 26.63 Előre kev ert beton 80/2001. 2002-01-03 IX., Illatos út 9. GE MEDICOR Rt. 1097 Budapest, Illatos út 9. 33.10 Orv osi műszer, 81/2001. IX., Torony ház u. 8/1. 2001-12-05 alagsor 38236/265 Hanser és Tsa Fogtechnikai 1089 Budapest, Bíró Lajos u. 33.10 Orv osi műszer 2012.05.23 5

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 83/2001. 2002-07-22 IX., Vágóhíd u. 14-18. 38010 Albuplast Műanyag Feldolgozó Rt. 1097 Budapest, Vágóhíd u. 14-18. 37.20 Nemf ém visszany erése hulladékból, 29.56 Máshov á nem sorolt egy éb speciális gép gyártása, 25.23 Műanyag építőany ag, 25.24 Egy éb műany ag termék, 25.22 Műany ag csomagolóeszköz gyártása, 74.82 Csomagolás 85/2001. 2002-01-07 IX., Gubacsi út 8/b. BMTI Nemzetközi Építőgépészeti 1097 Budapest, Gubacsi út 8/b., 29.52 Bány ászati, építőipari gép, 29.56 Máshov á nem sorolt egy éb speciális gép 86/2001. 2002-03-14 IX., Illatos út 9. 38229/7 Respirátor Rt. 1097 Budapest, Illatos út 9. 28.75 Máshov a nem sorolt egyéb f émf eldolgozási termék gyártása, 28.52 Fémmegmunkálás,, 17.53 Nem szőtt textíliák, termékek (kiv éve: ruházat) 18.24 Egyéb ruházat 87/2001. 2002-01-24 IX., Timót u. 8. 38226/2 Mediszintech Orvostechnikai Kft. 1097 Budapest, Timót u. 8. 74.82 Csomagolás,, 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása, 33.10 Orv osi műszer 88/2001. 2002-01-13 IX., Timót u. 8. 38226 Dr. Vitán Gáborné Budapest, Fodor u. 103. 33.10 Orv osi műszer gyártása, 74.82 Csomagolás 2012.05.23 6

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 91/2001. 2002-04-03 IX., Soroksári út 150. Powered Acces Hungary Soroksári út 150. 29.22 Emelő-, any agmozgató gép 92/2001. MOL Rt. Lakossági 1098 Budapest, 2001-08-27 IX., Napf ény u. 26. 38236/392 Szolgáltatási Div ízió Napfény u. 26. 100/2001. 2001-11-29 IX., Illatos út 9. MEDICOR Elektronika Rt. 1091 Budapest, Illatos út 9. 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása 33.10 Orv osi műszer 102/2001. IMO Hungary Autómosó 1039 Budapest, Aradi u. 2002-01-18 IX., Köny v es K. krt. 24. 10/c. 103/2001. 1092 Budapest, Bakáts 2001-12-04 IX., Közraktár u. 10. Kósa Zoltán tér 9. 104/2001. 2002-02-26 IX., Angy al u. 41. Magy ar Géza 1094 Budapest, Angyal u. 41. 33.10 Orv osi műszer MARSO Ipari és 1097 Budapest, 107/2001. 2001-11-27 IX., Vaskapu u. 37. 37962/4 Kereskedelmi Könyv es K. krt. 22. Szolgáltató 109/2001. 2002-05-03 IX., Soroksári út 48. 38000/1 H és P Hidraulika Kereskedelmi és Szolgáltató Soroksári út 48. 29.22 Emelő-, any agmozgató gép 29.24 Máshov a nem sorotl egy éb általános gép 2012.05.23 7

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 110/2001. 2002-02-07 IX., Üllői út 9. 36813/0/A/2 TUSI Ruhaipari és Szolgáltató Bt. 1091 Budapest, Üllői t 9. 17.40 Konfekcionált textiláru 111/2001. 2001-10-02 IX., Sobieski J. u. 25/b. PAMI Textil Kereskedelmi és Szolgáltató 1096 Budapest, Sobieski J. u. 25/b. 17.40 Konfekcionált textiláru 18.21 Munkaruházat, 18.22 Felsőruházat 18.23 Alsóruházat 18.24 Egyéb ruházat 112/2001. 1092 Budapest, Ráday 2001-12-04 IX., Ráday u. 11-13. Geletey Géza u. 11-13. 36.11 Ülőbútor GUMIÉRD 1094 Budapest, Ferenc 113/2001. 2003-02-21 IX., Ferenc tér 1. Kereskedelmi és tér 1. Szolgáltató 116/2001. Morzsi-95 Kereskedelmi 1097 Budapest, 2002-02-19 IX., Köny v es K. krt. 3. és Szolgáltató Köny ves K. krt. 3. 120/2001. 2001-10-10 IX., Czuczor u. 10. Paulus Csaba 1093 Budapest, Czuczor u. 10. 25.11 Gumiabroncsgumitömlő 121/2001. 2600 Vác, Csány i L. u. 2002-03-28 IX., Kén u. 8. DEPOCHEM 16. 2012.05.23 8

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 122/2001. UNIMATIKA Ipari 1097 Budapest, Bárd u. 2002-03-25 IX., Bárd u. 5. 37984/9 Irányítástechnika 5. 30.02 Számítógépgy ártás "Tisztaság" Ruha- és Mester 123/2001. 2001-12-04 IX., Mester u. 41/A. Bőrtisztító Közkereseti 93.01 Mosás, tisztítás u. 41/a. Társaság 124/2001. 2002-08-12 IX., Haller u. 8-10. MOLÁR-MOSOLY Kereskedelmi és Szolgáltató 1096 Budapest, Haller u. 8-10. 33.10 Orv osi műszer 125/2001. 2002-05-03 IX., Gubacsi út 24. REWICO-INTERSPED Nemzetközi Szállítmányozási 1097 Budapest, Gubacsi út 24. 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tev ékenységből a hav i v agy év es garázshelybérleti 74.82 Csomagolás 129/2001. 2002-06-03 IX., Illatos út 8. Frissbeton kf t. 1135 Budapest, Szegedi út 35-37. 26.63 Előre kev ert beton 135/2001. 1094 Budapest, Liliom u. 2002-03-25 IX., Liliom u. 7-9. FIDELIA 2000 Bt. 7-9. 93.01 Mosás, tisztítás 137/2001. 2002-03-10 IX., If júmunkás u. 4. Nagy Miklós László 1091 Budapest, If júmunkás u. 4. 33.10 Orv osi műszer 2012.05.23 9

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 143/2001. 1092 Budapest, Hőgyes 2001-12-17 IX., Hőgy es E. u. 15. id. Tamás Árpád E. u. 15. 28.62 Szerszámgy ártás 144/2001. 1092 Budapest, Hőgyes 2001-12-17 IX., Hőgy es E. u. 13-15. if j. Tamás Árpád E. u. 13-15. 28.63 Szerszámgy ártás 147/2001. 2002-02-28 IX., Illatos út 19-23. Császár Imre 1097 Budapest, Illatos út 19-23. 28.62 Szerszámgy ártás 29.24 Máshov a nem sorolt egy éb általános gép gyártása 29.53 Élelmiszer-, dohány ipari gép 29.55 Papíripari gép 29.56 Máshova nem sorotl egy éb speciális gép 148/2001. 2002-05-30 IX., Soroksári út 164. Csolti Gazdasági és Szolgáltató Bt. Soroksári út 164. 17.60 Kötött, hurkolt kelme 18.22 Felsőruházat 18.23 Alsóruházat gyártása 155/2002. Gát u. 2002-06-03 IX., Gát u. 10. Illés Árpád 10. 28.52 Fémmegmunkálás 161/2002. REAGROUP Budapest 1135 Budapest, Róbert 2002-03-12 IX., Fék u. 2-4. Károly krt. 162/2002. 2003-05-23 IX., Földv ári út 4. My l Div at Ruhaipari 1119 Budapest, Hadak útja 63/b. 18.22 Felsőruházat 2012.05.23 10

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 168/2002. 1096 Budapest, Kén u. 2002-11-25 IX., Kén u. 8. CHEMIPLAST 8. 170/2002. 1097 Budapest, Határ út 2002-10-16 IX., Határ út 50. 38230/56 AUTÓ VALENT 50. 171/2002. VALENT BRITIS 1097 Budapest, Határ út 2002-10-16 IX., Határ út 50/A. 38230/56 MOTORS 50/a. 172/2002. COMTHERM és Tsa 1097 Budapest, Gubacsi 2002-08-16 IX., Gubacsi út 28. út 28. 173/2002. WALLIS MOTOR DUNA 1097 Budapest, 2002-05-15 IX., Köny v es K. krt. 5. 38271/2 Köny ves K. krt. 5. 177/2002. 2003-02-28 IX., Soroksári út 164. TST Mechanik Soroksári út 164. 28.11 Fémszerkezet 28.51 Fémf elület-kezelés 28.52 Fémmegmunkálás 28.75 Máshov a nem sorolt egyéb f émf eldolgozási termék gyártása 29.40 Szerszámgépgy ártás 29.56 Máshov á nem sorolt egy éb speciális gép 31.62 Máshov á nem sorolt egyéb villamostermék 2012.05.23 11

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 180/2002. 1097 Budapest, Táblás 2003-08-06 IX., Táblás köz 4. FULL-STONE Bt. köz 4. 184/2002. 1097 Budapest, Illatos 2003-03-28 IX., Illatos út 7. 38226/2 GRP Plasticorr út 7. 185/2002. 1096 Budapest, Telepy 2004-02-10 IX., Telepy u. 34. Röszler József László u. 34. 28.51 Fémf elület-kezelés QUADRAT Építőipari és 1094 Budapest, Liliom u. 189/2002. 2003-03-11 IX., Liliom u. 36. Kereskedelmi 36. FŐSPEDPACK 195 Budapest, Csont u. 190/2002. 2004-04-22 IX., Kv assay J. u. 1. 38089-38086/32 Csomagoló és 2. Szolgáltató 191/2002. 2003-07-30 IX., Illatos út 19-23. 38230/17 DONAUWERK 1097 Budapest, Illatos út 19-23. 29.24 Máshov a nem sorolt egy éb általános gép 28.11 Fémszerkezet gyártása 28.21 Fémtartály 200/2002. 2003-03-12 IX., Gubacsi út 25-29. KALLE Húsipari Ellátó 1097 Budapest, Gubacsi út 25-29. 25.22 Műany ag csomagolóeszköz gyártása 25.21 Műany agf ólia 2012.05.23 12

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 201/2002. 2004-07-15 IX., Tagló u. 20-22. Kalle Hungária 1097 Budapest, Hentes u. 11. 29.56 Máshov a nem sorolt egy éb speciális gép 202/2002. 1097 Budapest, Kén u. 2003-03-24 IX., Kén u. 8. MOL-DO 8. 204/2002. 2003-04-25 IX., Gubacsi út 26. 38224/19 Techno Cut Hungary 1097 Budapest, Gubacsi út 26. 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása 26.81 Csiszolótermék gyártása 17.53 Nem szőtt textiliák, termékek (kiv éve: ruházat) 20.52 Paraf a-, f onottáru gyártása 25.13 Egyéb gumitermék 208/2002. 2002-11-25 IX., Táblás u. 32. 38236/435 Magy ar Lapterjesztő Rt. 1097 Budapest, Táblás u. 32. 74.82 Csomagolás 209/2002. 1096 Budapest, Gubacsi 2002-11-20 IX., Gubacsi út 9. 38174 Kany ik Antal út 9. 210/2002. 1096 Budapest, Haller u. 2003-03-05 IX., Haller u. 56. 37793 Shell Hungary Rt. 56. 2012.05.23 13

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 211/2002. 2003-07-25 IX., Mester u. 57. Petkéné Molnár Edit Mester u. 57. 33.10 Orv osi műszer 212/2002. 2004-05-13 IX., Tagló u. 11-13. KEMIKÁL Zrt. 1097 Budapest, Tagló u. 11-13. 24.62 Ragasztógyártás 215/2002. 2003-03-12 IX., Lóny ay u. 50. Végh Árpád 1093 Budapest, Lóny ay u. 50. 34.30 Közúti-járműmotor, -alkatrész gyártása 28.52 Fémmegmunkálás 216/2002. 2003-04-08 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/113 BAGLAMA Soroksári út 164. 26.21 Háztartási kerámia 26.25 Egy éb kerámiatermék 217/2002. 2004-10-13 IX., Péceli út 1. 38236/180 MASH-VILL 1104 Budapest, Alkér u. 67. 31.20 Áramelosztó, -szabály ozó készülék 219/2002. 2004-05-05 IX., Kv assay J. u. 1. Burucs Bt. Kvassay J. u. 1. 220/2002. P.C. Group Hungary 8000 Székesf ehérv ár, 2003-05-26 IX., Csont u. 2. 38089 Tolnai u. 3. 8/1. 2012.05.23 14

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 221/2002. 1094 Budapest, 2003-06-05 IX., Mihálkov ics u. 12. 37271/0/A/3 SZÉF-PRINTEX Bt. Mihálkov ics u. 12. 222/2002. 1213 Budapest, Puli 2003-04-09 IX., Tűzoltó u. 5. 37530/0/A/1 Markó József sétány 9. 93.01 Mosás, tisztítás 223/2002. 2003-07-31 IX., Gubacsi út 97. SZKG Szelllőzés-Klíma- Gép Szerelőipari és Kereskedelmi 1097 Budapest, Gubacsi út 97. 29.23 Nem háztartási hütő, légállapot-szabály ozó 227/2002. 1098 Budapest, 2005-01-07 IX., Napf ény u. 40. 38236/392 Napf ény 98 Napfény u. 40. 228/2002. 2004-02-03 IX., Külső Mester u. 86. Mechanika-Technológia 1097 Budapest, Külső Mester u. 86. 28.11 Fémszerkezet 229/2002. G&T Gubacsi Autóház 1097 Budapest, Hentes 2003-05-19 IX., Hentes u. 12-14. u. 12-14. 230/2002. Indukciós és Védőgázos 2003-11-12 IX., Soroksári út 160. 38211/3 Hőkezelő Soroksári út 160. 28.51 Fémf elület-kezelés 2012.05.23 15

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 231/2002. 1066 Budapest, Jókai u. 2003-08-05 IX., Illatos út 38/A. Kov ács László 10. 242/2002. 2003-08-06 IX., Kinizsi u. 35. 36854/0/A/4 P és P Dental Bt. 1092 Budapest, Kinizsi u. 35. 33.10 Orv osi műszer 243/2002. IX., Soroksári út - Határ út VAREK Kereskedelmi 195 Budapest, Soroksári 2003-08-08 sarok Bt. út - Határ út sarok 245/2002. 1094 Budapest, Tűzoltó 2003-08-25 IX., Tűzoltó u. 47. Richter Ottó u. 47. 247/2002. 2003-11-25 IX., Bokréta u. 29. L és K VILL 1094 Budapest, Bokréta u. 29. 31.20 Áramelosztó, -szabály ozó készülék 248/2002. 2003-04-18 IX., Lenhossék u. 30. 37366 L és K VILL 1094 Budapest, Bokréta u. 29. 31.20 Áramelosztó, -szabály ozó készülék 249/2002. 2003-11-17 IX., Koppány u. 4-8. 38031/3 Fővárosi Gázműv ek Rt. 1097 Budapest, Koppány u. 4-8. 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tev ékeny ség 2012.05.23 16

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 251/2002. 2003-08-09 IX., Mester u. 9. I. em. 1. 37882/0/A/9 Hang-Szalag Bt. Mester u. 9. I. em. 1. 18.22 Felsőruházat 18.24 Egy éb ruházat 254/2002. 2003-08-19 IX., Balázs B. u. 30. MESSING-BAU 1181 Budapest, Darány i Ignác u. 12. 28.75 Máshov a nem sorolt egyéb f émf eldolgozási termék 255/2002. 203.08.22. IX., Tagló u. 11-13. 38119/3 Jooó Bt. Nagy vásártelep 9. 256/2002. 2004-03-29 IX., Tagló u. 11-13. 38114/3 POLIROAD Modifikált Bitumengy ártó Feldolgozó és Forgalmazó Kft. 1097 Budapest, Tagló u. 9. 26.66 Egy éb beton-, gipsz-, cementtermék gyártás 26.66 Máshov a nem sorolt egy éb v egyi termék 257/2002. 1097 Budapest, Tagló u. 2003-11-28 IX, Tagló u. 11-13. 38119/4 ALAKART 11-13. 26.70 Kőmegmunkálás 261/2003. AUTÓSZALON DUNA 2003-07-26 IX., Soroksári út 160. 38211/4 Kereskedelmi Soroksári út 160. 262/2003. IX., Epreserdő 2/1. 2004-06-28 alagsor 38236/194/A/61 Rácz Ildikó 2600 Vác, Törökhegy i út 12/A. 18.10 Bőrruházat 18.22 Felsőruházat 18.24 Egyéb ruházat 2012.05.23 17

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 264/2003. 2003-08-15 XX., Eperjes u. 30. TORRY Kereskedelmi Bt. 1204 Budapest, Eperjes u. 30. 20.30 Épületasztalos-ipari termék gyártása 36.12 Irodabútor 36.13 Konyhabútor 265/2003. 1152 Budapest, 2004-03-24 IX., Gubacsi út 6. NUTRIFER Aporháza u. 45. 266/2003. 2051 Biatorbágy, Füzes 2003-08-18 IX., Ráday u. 8. Horv áth Sándor u. 33. 36.11 Ülőbútor TNT Express Worldwide 1098 Budapest, Ecseri 269/2003. 2003-02-18 IX., Ecseri út 14-16. 38236/575 Hungary Fuv arozási út 14-16. 270/2003. Abroncs Kereskedőház 1119 Budapest, 2003-08-14 IX., Soroksári út 158. 38211/5 Fehérvári út 71-73. 271/2003. 2004-07-07 IX., If júmunkás u. 6. Belles 1091 Budapest, If júmunkás u. 6. 18.22 Felsőruházat 272/2003. 1094 Budapest, Balázs 2004-04-05 IX., Balázs B. u. 30. Fehér Imre B. u. 30. 36.11 Ülőbútor 2012.05.23 18

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 273/2003. 2003-08-18 IX., Táv író u. 19. Villány i János 1098 Budapest, Távíró u. 19. 18.22 Felsőruházat 275/2003. 2004-02-09 IX., Tompa u. 18. II. 2. 37518/0/A/7 Pozderkáné Gulyás Erzsébet 1094 Budapest, Tompa u. 18. II. 2. 19.20 Táskaf élék, szíjazat 277/2003. 2004-04-16 IX., Timót u. 4/a. S-Elastic Gy ártó és Forgalmazó Kft. 1037 Budapest, Szépv ölgy i út 77. 25.23 Műanyag építóany ag 25.13 Egyéb gumitermék 278/2003. 2003-10-15 IX., Gubacsi út 6/c. FAGÉPSZER Kkt. 2360 Gy ál, Vasút u. 33. 28.11 Fémszerkezet 28.12 Fém épületelem gyártása 28.52 Fémmegmunkálás 36.14 Egyéb kony habútor 281/2003. 1097 Budapest, Táblás 2003-11-14 IX., Táblás u. 36. 38236/574 Várnagy és Társa u. 36. 2012.05.23 19

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 282/2003. 2003-11-14 IX., Péceli út 2. 38236/10 MÁV Központi Felépítményv izsgáló 1097 Budapest, Péceli út 2. 35.50 Máshov a nem sorolt egy éb jármű 29.24 Máshov a nem sorolt egy éb általános gép 29.56 Máshov a nem sorolt egy éb speciális gép 31.10 Villamos motor, áramf ejlesztő gyártása 31.20 Áramelosztó, -szabály ozó készülék 31.62 Máshov a nem sorolt egyéb villamostermék gyártása 28.11 Fémszerkezet 28.52 Fémmegmunkálás 28.71 Vas, acél tárolóeszköz gyártása 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tevékeny ség 283/2003. 2003-10-31 IX., Ferenc krt. 2-4. 36899/0/A/21 Jegesi Győzőné 1092 Budapest, Ferenc krt. 2-4. 18.22 Felsőruházat 288/2003. 1092 Budapest, Ferenc 2003-11-03 IX., Ferenc krt. 26. 36886/0/A/1 Hegy esi Gábor krt. 26. 36.11 Ülőbútor 293/2003. 2003-09-30 IX., Illatos út 9. 38226/9 Medicor Röntgen 1097 Budapest, Ilatos út 9. 33.10 Orv osi műszer 2012.05.23 20

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 295/2003. 2004-04-21 IX., Kén u. 6. 38184/6 Reisswolf Budapest 1193 Budapest, Vécsey u. 1-3. 90.02 Településtisztasági szolgáltatás 37.20 Nemf ém visszany erése hulladékból 296/2003. 2003-10-09 IX., Nagy v árad tér 1. 38288 HAPPY-DENT 1119 Budapest, Tétény i út 107. 33.10 Orv osi műszer 299/2003. 2003-11-26 IX., Soroksári út 86. 38144/1 BAUMAX Magy arország Rt. Soroksári út 86. 20.10 Fűrészáru-gyártás 20.30 Épületasztalos-ipari termék gyártása 300/2003. 2004-04-16 IX., Timót u. 4/a. S-Elastic Gy ártó és Forgalmazó Kft. Timót u. 4/a. 25.13 Egyéb gumitermék gyártása 25.23 Műany ag építőanyag 303/2003. 2004-03-16 IX., Soroksári út 48. 38001/1 AKVAMARIN WORKTEAM Soroksári út 48. 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása 304/2003. 2004-02-11 IX., Üllői út 21. III. 1. DENTOBOND Kkt. 1091 Budapest, Üllői út 21. III. 1. 33.10 Orv osi műszer 305/2003. 2004-06-17 IX., Lóny ay u. 54. 36942/0/A/2 DENT-PRESS 1097 Budapest, Lóny ay u. 54. 33.10 Orv osi műszer 2012.05.23 21

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 308/2003. 2005-01-24 IX., Ráday u. 10-12. Autoclean 1026 Budapest, Gárdony i G. u. 58/b. 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tevékeny ség 312/2003. 2004-05-04 IX., Soroksári út 164. CS-PACK Soroksári út 164. 29.53 Élelmiszer-, dohányipari gép 315/2003. 2004-03-19 IX., Erkel u. 12. Kelemen János 1092 Budapest, Erkel u. 12. 36.14 Egy éb kony habútor 317/2003. IX., Köny v es K. krt. 18-1093 Budapest, 2004-05-06 AUTO Korea 20. Közraktár u. 6-8. 319/2003. 2004-03-18 IX., Timót u. 6. FAJRO 1097 Budapest, Timót u. 6. 90.02 Településtisztasági szolgáltatás 37.20 Nemf ém visszany erése hulladékból 28.75 Máshov a nem sorolt egy éb f émf eldolgozási termék gyártása 29.24 Máshov a nem sorolt egy éb általános gép 29.56 Máshov a nem sorolt egy éb speciális gép gyártása 31.10 Villamos motor, áramf ejlesztő 31.62 Máshova nem sorolt egyéb villamostermék 2012.05.23 22

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 324/2004. 1094 Budapest, Tűzoltó 2004-05-03 IX., Illatos u. 6. RUHA-NETT u. 5. 93.01 Mosás, tisztítás 327/2004. 1097 Budapest, Kén u. 2004-05-04 IX., Kén u. 1-3. Danly Properties 3. 329/2004. 2004-06-09 IX., Tűzoltó u. 79. Indiv idual Dental 1192 Budapest, Zalaegerszeg u. 41. 33.10 Orv osi műszer 330/2004. 2004-09-07 IX., Soroksári út 164. NC-PROFIL 1096 Budapest, Soroksári út 164. 28.52 Fémmegmunkálás 17.72 Kötött, hurkolt pulóv erfélék 331/2004. 2006-01-31 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/85 HORFORG Bt. 2045 Törökbáilnt, József A. u. 70/b. 28.11 Fémszerkezet gyártása 28.51 Fémf elületkezelés 28.52 Fémmegmunkálás 28.62. Szerszámgy ártás 29.56. Máshova nem sorolt egyéb speciális gép 333/2004. 2004-11-08 IX., Ferenc krt. 18. Lugosi Miklós 1092 Budapest, Ferenc krt. 18. 18.24 Egyéb ruházat 336/2004. Mester 2005-10-19 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/89 Farkas és Társa Bt. u. 73. 93.01 Mosás, tisztítás 2012.05.23 23

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 337/2004. 2004-11-08 IX., Gubacsi út 6. Németh József 1067 Budapest, Eötv ös u. 30. fszt. 28.11 Fémszerkezet 341/2004. 2004-09-10 IX., Mester u. 5. Hangszer és Kalap 2004 Bt. Mester u. 5. 18.24 Egyéb ruházat gyártása 36.30 Hangszergyártás 345/2004. 1142 Budapest, Teleki 2004-10-04 IX., Csont u. 3. Intertravez Rt. Blanka u. 6. 347/2004. 2004-10-14 IX., Soroksári út 110-120. AGIP Hungária Rt. 2040 Budaörs, Agip u. 4. 354/2004. 2004-11-18 IX., Erkel u. 4. DRESS-ING 1092 Budapest, Erkel u. 4. 18.22 Felsőruházat 360/2004. 2005-03-21 IX., Lóny ay u. 19. RD-69 Bt. 1093 Budapest, Lóny ay u. 19. 18.22 Felsőruházat 363/2004. Csont 2005-06-21 IX., Csont u. 3. abc CHEM u. 3. 2012.05.23 24

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 366/2004. IX., Mihálkov ics u. 16. 2004-12-30 f szt. 2. CSIZMA Bt. 1094 Budapest, Mihálkov ics u. 16. 18.24 Egyéb ruházat 19.20 Táskaf élék, szíjazat 19.30 Lábbeli gy ártás 372/2004. 2005-05-17 IX., Gubacsi út 6/c. Készbútor 1097 Budapest, Gubacsi út 6/c. 20.30 Épületasztalos-ipari termék 20.51 Fa tömegcikk 28.75 Máshov a nem soroltl egyég f émf eldolgozási termék 36.11 Ülőbútor 36.12 Irodabútor 36.13 Konyhabútor 36.14 Egy éb kony habútor 373/2005. STEEL Lézertechnika 1098 Budapest, Lobogó 2005-09-30 IX., Illatos út 19-23. 38230/17 u. 16. 3. 28.52 Fémmegmunkálás 374/2005. 1211 Budapest, 2005-10-20 IX., Kén u. 4. 38103/1 Duna Logisztika Szabadkikötő út 5-7. 376/2005. 1097 Budapest, Hentes 2005-07-05 IX., Hentes u. 11. 38125/1 Kalle Hungaria u. 11. 74.82 Csomagolás 379/2005. 1094 Budapest, Ferenc 2005-07-21 IX., Ferenc tér 9. f szt. 37445 Turcsák Tibor Gábor tér 9. F. em. 36.30 Hangszergy ártás 2012.05.23 25

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 380/2005. 2005-08-18 IX., Soroksári út 121. 38196/1 MAHIR CITYPOSTER Soroksári út 121. 28.11 Fémszerkezet gyártása 28.52 Fémmegmunkálás 28.75 Máshova nem sorolt egyéb f émf eldolgozási termék gyártása 381/2005. Kerman Nature Nuts Csont 2005-08-18 IX., Csont u. 1. 38086/56 u. 1. 74.82 Csomagolás 382/2005. 2005-08-22 IX., Soroksári út 150. FEVA-ALU 1138 Budapest, Népfürdő u. 17/F. IX. 28.12 Fém épületelem 384/2005. 1092 Budapest, Hőgyes 2005-08-30 IX., Hőgy es E. u. 2. 36858/A/24 Hangszer Kiskör Bt. E. u. 2. 36.30 Hangszergy ártás 387/2005. 1022 Budapest, Bimbó 2005-09-21 IX., Gy áli út 38236/482 KOVÁCS M5 u. 56. 391/2005. 1142 Budapest, Balázs 2005-11-11 IX., Gy áli út 33. 38236/432 GUMI-FIX park 1. f szt. 393/2005. 2005-11-29 IX., Soroksári út 150. 38200/2 BAUJOKER Soroksári út 150. 2012.05.23 26

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 394/2005. 2006-07-27 IX., Kv assay J. u. 1. 38086/78 Extrudertechnika 2120 Dunakeszi, Fő út 72. 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása 396/2005. LUKOIL Üzemany ag 1135 Budapest, Hun u. 2006-05-26 IX., Kv assy J. u. 3. 38086/5 Kereskedelmi 2. 398/2005. IX., Márton u. 30. 2. sz. 2006-09-26 üzlet 37210/1/A/3 SIMAEX Bt. 1118 Budapest, Sasadi út 45. 2. em. 33.10 Orv osi műszer 399/2005. 2006-03-20 IX., Soroksári út 152. 38209/2 HM EI Zrt. 1101 Budapest, Salgótarjáni út 20. 29.12 Szivattyú, kompresszor 401/2005. 2005-12-23 IX., Külső Mester u. 82. 38250/1/B VEL 2030 Érd, Tárnoki u. 22/a. 31.62 Máshov á nem sorolt egyéb villamostermék 402/2005. 2005-12-23 IX., Illatos út 7. 38226/3 Gordiusz 95 Zrt. 1097 Budapest, Illatos út 7. 31.20 Áramelosztó, -szabály ozó készülék 403/2005. 2006-02-22 IX., Viola u. 42. pince II. 37432/0/A/19 Borbély Anna Mária 2612 Kosd, Erzsébet u. 30. 18.24 Egyéb ruházat 2012.05.23 27

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 405/2005. Gubacsi 2006-04-20 IX., Gubacsi út 24. 38229/4 PICKPACK.HU út 24. 74.82 Csomagolás 41/2005. 1194 Budapest, 2006-03-20 IX., Kén u. 8. 38187 Universal Wines Kft. Mészáros Lőrinc u. 412/2005. 2006-01-17 IX., Üllői út 159. f szt. 1. 38236/119/A/1 ORHTO-DENT F.CS. 1091 Budapest, Üllői út 159. 33.10 Orv osi műszer 415/2006. 2006-08-07 IX., Soroksári út 110-112. 38109 Szabó & Szabó Mester u. 5. 3. em. 18.22 Felsőruházat 416/2006. 2006-07-31 IX., Soroksári út 160. 38211/3 Kelencz és Fia Soroksári út 160. 25.24 Egy éb műany ag termék gyártása 417/2006. 2006-01-09 IX., Üllői út 137. ATRACÉL Soroksári út 158. 419/2006. Group Motors 2309 Lórév, Dózsa Gy. 2006-07-26 IX., Illatos út 9. 38226/9 Szolgáltató U. 60. 2012.05.23 28

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 420/2006. 2006-05-15 XX., Baross u. 55. 171079 Csili Műv elődési Központ 1201 Budapest, Nagy György Istv án u. 63.21 Szárazf öldi szállítást segítő tevékeny ség 421/2006. 2006-08-22 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/115 Szőny eg Express Soroksári út 164. 93.01 Mosás, tisztítás 423/2006. Abroncs Hungária 1119 Budapest, 2006-06-07 IX., Soroksári út 158. 38211/5 Kerekedőház Fehérvári út 71-73. 424/2006. 2360 Gy ál, Kosztolány i 2006-07-31 IX., Illatos út 19-23. 38230/17 ALTOX Dezső u. 430/2006. 2006-07-28 IX., Telepy u. 14-16. f szt. 37299/0/A/2 Porcelán Bt. 1089 Budapest, Baross u. 126. 33.10 Orv osi műszer 432/2006. 2007-08-21 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A Kallós és Társa 1025 Budapest, Muraközi u. 28. 74.82 Csomagolás 24.52 Testápolási cikkek gyártása Toy ota Tsusho 1107 Budapest, Szállás 433/2006. 2006-08-21 IX., Gy áli út 38236/481 Euroleasing Hungary u. 20-22. 2012.05.23 29

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 436/2006. 1182 Budapest, Gábor 2007-01-08 IX., Gubacsi út 24. 38229/4 CSÁNG TRADE Áron u. 17/b. 438/2006. 1062 Budapest, 2007-02-12 IX., Fék u. 7-9. 38250/1 MÁV Cargo ZRt. Andrássy út 73-75. 440/2006. VI-DOR 2002 1225 Budapest, Timföld 2007-03-05 IX., Soroksári út 110-112. 38109 Biztonságtechnikai u. 6. 441/2006. 1088 Budapest, Dankó 2006-09-13 IX., Soroksári út 160. 38211/3 Neo-Car Építő u. 19. 442/2006. 1151 Budapest, 2006-09-13 IX., Soroksári út 160. 38211/3 Star Segély Bt. Csobogós u. 5. 4/26. 448/2006. 2007-01-30 IX., Haller u. 72-74. 37280/3 Szegő-Tex Bt. 1214 Budapest, Vénusz u. 7. 4. 17.54 Máshov a nem sorolt egy éb textiliák 453/2006. IX., Határ út - Üllői út 2007-01-23 Metro f elszín 26. pav ilon 38236/11 Macov ei Erzsébet 1156 Budapest, Páskomliget u. 44. 18.22 Felsőruházat 2012.05.23 30

Telep-köteles, illetve ipari et folytatók nyilvántartása Az ipari végzőjének 455/2006. 2007-01-02 IX., Gy áli út 5-7. 28283/4 SEPTOX 1142 Budapest, Komáromi út 2. 90.02 Településtisztasági szolgáltatás 457/2006. 1171 Budapest, 2007-02-23 IX., Koppány u. 2-4. 38036 Laundassets Strázsahegy u. 22. 93.01 Mosás, tisztítás 458/2006. 1096 Budapest, Telepy 2007-02-16 IX., Soroksári út 164. 38215/4/A/82 Art Technics Bt. u. 5. 2/3. 28.52 Fémmegmunkálás 459/2006. IX., Hídépítő u. - Kén u. 2007-06-08 lejáró 38086/24 FV ZRt. 1134 Budapest, Váci út 23-27. 90.01 Szenny vízelvezetés, -közkezelés 460/2006. 2007-02-22 IX., Soroksári út 138. 38200/1 Cél Szerv iz Soroksári út 138. 465/2007. 1093 Budapest, Lóny ay 2007-06-06 IX., Lóny ay u. 27. 37081/0/A/1 Depo-Trezor Zrt. u. 20. 466/2007. 2007-07-20 IX., Liliom u. 27/b. f szt. 37495/6/A/21 Kőszegi András 1094 Budapest, Liliom u. 27-29. 18.22 Felsőruházat 2012.05.23 31