99/2007. (VI. 14.) MÖK



Hasonló dokumentumok
A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a megállapodások kiegészítéséről, aláírásáról gondoskodjon. M E G Á L L A P O D Á S

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

93/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 2. számú melléklete MEGSZÜNTETŐ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ELÕTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 8-i ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE

a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására

MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

134/2011. (VI. 23.) MÖK

153/2011. (VIII. 16.) MÖK

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

M E G Á L L A P O D Á S

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Munkamegosztási megállapodás

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 29-i ülésére

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tisztelt Képviselő-testület!

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

ALAPÍTÓ OKIRAT. Székhelye: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.


Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

16 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE május 2. ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 13-ai ülésére

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

E L Ő T E R J E S Z T É S

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

MEGÁLLAPODÁS. Tervezet

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

195/2009. (XII. 17.) MÖK

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

MEGÁLLAPODÁS. I. Az együttműködés általános szempontjai

225/2011. (XII. 15.) MÖK


ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A 116/2005. (XI. 10.) MÖK határozat 1. számú melléklete

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége.

HATÁROZAT MELLÉKLETEK

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Átírás:

99/2007. (VI. 14.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az előterjesztés 1.-10. sz. mellékletében foglaltak szerint elfogadja a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala, a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal, a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, a Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, a Veszprém Megyei Levéltár, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, a Veszprémi Petőfi Színház és a Kabóca Bábszínház módosított Alapító Okiratát, valamint a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervekkel kötendő feladatmegosztásról szóló megállapodásokat. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a módosított alapító okirat érintettek részére történő megküldéséről gondoskodjon. A testület felkéri továbbá a főjegyzőt, hogy a megállapodást az érintett intézmények vezetőivel kösse meg. Határidő: 2007. június 30. Felelős: Dr. Zsédenyi Imre, megyei főjegyző 99/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 1. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88. (3) bekezdésében és a 240/2003. (IX.11.), a 35/2005. (IV.21.), a 135/2006. (XII. 7.), a 60/2007. (IV. 19.), valamint a 99/2007. (VI. 14.) MÖK határozatokban foglaltak alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala alapító okiratának szövegét 2007. július 1-jétől az alábbiak szerint állapítja meg: 1. A költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala 2. Székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. 3. Az alapító okirat kelte: 1990. december 15. 4. Az alapító okirat száma: 16/1990. (XII.15.) MÖK határozat 5. Az alapító szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 6. Működési területe: Veszprém megye 7. Felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 8. A költségvetési szerv jogállása: Önálló jogi személyként működő helyi önkormányzati költségvetési szerv 9. Alaptevékenysége, tevékenységi köre: 75111-5 Helyi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75115-3 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 75116-4 Települési és területi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 75117-5 Országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása 75118-6 Önkormányzati képviselőválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása 75141 Közigazgatást kiegészítő igazgatási célú tevékenységek 75175 Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

számára 55136-0 Otthoni ellátás keretében biztosított különleges (gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai) gondozás 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 75119-7 Máshová nem sorolható szervek tevékenysége 75175-7 Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 75195-4 Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett tevékenységek 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) óvodai nevelése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 80216-6 Gimnáziumi felnőtt oktatás 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása 80224-1 Nappali rendszerű szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 80541-0 Pedagógiai szakmai szolgáltatás 85127-5 Járóbetegek szakorvosi ellátása 85191-2 Anya-, gyermek- és csecsemővédelem 85311-4 Csecsemőotthoni ellátás 85313-6 Gyermek- és ifjúságvédelem feladatai 85314-7 Nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás 85315-8 Nevelőszülőknél elhelyezettek ellátása 85316-9 Fogyatékosok ápoló-gondozó otthonaiban történő ellátás 85318-1 Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások 85326-6 Nappali szociális ellátás 85328-8 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás 92161-7 Színházi tevékenység 92171-6 Egyéb művészeti tevékenység 92181-5 Művelődési központok, házak tevékenysége 92312-7 Közművelődési, könyvtári tevékenység 92321-5 Múzeumi tevékenység 92331-4 Levéltári tevékenység 92403-6 Diáksport 92404-7 Sportcélok és feladatok 92602-9 Máshová nem sorolt sporttevékenység A közgyűlés, annak bizottságai és tisztségviselői döntés előkészítő munkájának segítése, a döntések

szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. A cigány és a német területi kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete, azok bizottságai és tisztségviselői döntés előkészítő munkájának segítése, a döntések szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. 10. Vállalkozási tevékenysége: Nincs 11. Feladatainak forrása: A mindenkori éves költségvetés által meghatározott 12. Feladatmutató: Nincs 13. Költségvetési számla száma: 11748007-15431954-00000000 14. Adószáma: 15431954-2-19 15. Adóalanyisága: Alaptevékenysége tekintetében tárgyi adómentes, kiegészítő tevékenysége tekintetében adóalany 16. Gazdálkodási jogköre: Teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv 17. A költségvetési szervhez rendelt, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv: - Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium - Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium - Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat - Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat - Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága - Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona - Veszprémi Petőfi Színház - Kabóca Bábszínház - Veszprém Megyei Közművelődési Intézet - Eötvös Károly Megyei Könyvtár - Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság - Veszprém Megyei Levéltár - Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal - Veszprém Megyei Önkormányzat Turisztikai Hivatal 18. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában és a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala kezelésében lévő ingatlan, ingó és egyéb vagyon használata a mindenkori vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értéket a számviteli nyilvántartások alapján elkészített mindenkori éves mérleg tartalmazza. A vagyoni állapotot a Hivatal mindenkori leltára tartalmazza. 19. A vagyon feletti rendelkezési jog: A Hivatal által használt vagyonra és vagyona feletti rendelkezési jogára a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonkezelés-, gazdálkodás szabályairól

szóló rendelet, valamint más hatályos jogszabályi előírások az irányadók. 20. Vezetőjének kinevezési rendje: Nyilvános pályázat alapján a közgyűlés határozatlan időre megyei főjegyzőt nevez ki Veszprém, 2007. június 14. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

99/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 2. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88. (3) bekezdésében és a 156/1996. (XI.21.), a 260/2003. (XI.13.), valamint a 99/2007. (VI. 14.) MÖK határozatokban foglaltak alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal alapító okiratának szövegét 2007. július 1-jétől az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Az intézmény neve: Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal 2. Rövidített név: VMTSH 3. Az intézmény székhelye: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 3. 4. Az alapítás ideje: 1997. január 1. 5. Az intézmény alapítója és felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 6. Az alapító okirat száma: 156/1996. (XI.21.) MÖK határozat 7. Az intézmény alaptevékenysége: 926200 Egyéb sporttevékenység 8. Szakfeladat száma és megnevezése: 92404-7 Sportcélok és feladatok 92602-9 Máshová nem sorolt sporttevékenység 9. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat által használatba adott ingatlan és ingó vagyon. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. 10. A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: A rendelkezésére álló vagyontárgyakat az intézmény a feladatainak ellátásához szabadon használhatja a vonatkozó központi jogszabályok és a fenntartó önkormányzat rendelkezéseinek megfelelően. 11. Az intézmény vállalkozási tevékenysége: Vállalkozási tevékenységet nem folytat. 12. Az intézmény vezetője kinevezésének rendje: Az intézmény önálló jogi személy. Vezetőjét az alapító pályáztatás útján, határozott időre nevezi ki. 13. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv, melynek pénzügyi, gazdasági feladatait a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala a mellékelt megállapodás szerint látja el. Veszprém, 2007. június 14. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

M E G Á L L A P O D Á S TERVEZET a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala és a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal között Tárgy: A költségvetési tervezéssel, gazdálkodással, számvitellel és beszámolással kapcsolatos feladatok elhatárolása Az együttműködés általános szempontjai A MÖK Hivatala és a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal együttműködésének célja az, hogy a hatékony, szakszerű és ésszerűen takarékos intézményi gazdálkodás szervezeti feltételeit teremtse meg. Az együttműködés nem csorbíthatja a jelen megállapodásban foglaltakon túl a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal gazdálkodási és szakmai döntésjogi rendszerét, önálló jogi személyiségét és felelősségét. A MÖK Hivatala a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatalt ellátó pénzügyi-gazdasági ügyviteli szervezete útján biztosítja a szabályszerű, törvényes és ésszerű gazdálkodás feltételeit. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal által teljesített adatszolgáltatások valódiságáért, a határidők pontos betartásáért saját nyilvántartási rendszerénél az intézmény vezetője, míg az egyéb pénzügyi információ-szolgáltatások tekintetében a MÖK Hivatala a felelős. A MÖK Hivatala gondoskodik, hogy a gazdálkodással kapcsolatos állami, önkormányzati szabályozások eljussanak a részben önállóan gazdálkodókhoz és azok gyakorlati végrehajtását segíti. A kötelezettségvállalási, érvényesítési, ellenjegyzési és utalványozási jogkört a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetője saját hatáskörében gyakorolja, teljes körű felelősséggel tartozik az intézmény kiemelt költségvetési előirányzatainak betartásáért. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal önálló bankszámlával nem rendelkeznek, a banki kapcsolatokat a MÖK Hivatala bankszámlájához kapcsolódó alszámláin bonyolítják. A készpénzes kifizetések teljesítésére a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal készpénzellátmányt kap, felhasználásának és elszámolásának szabályait a MÖK hivatali pénzkezelési szabályzat rögzíti.

A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal költségvetési gazdálkodásának ügyvitele az OrganP Költségvetési Integrált Gazdálkodási Rendszer alkalmazásával történik. A gazdasági eseményekhez kapcsolódó, azok során keletkezett bizonylatokat a MÖK Hivatala és a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal között átadás-átvételi könyvvel kell kézbesíteni, amelyből megállapítható, hogy a keletkezett iratot (bizonylatot) mikor és kinek adta át ügyintézés végett. A bizonylatok átvétele a MÖK Hivatalban történik heti 2 alkalommal, keddi és csütörtöki napokon 8.30-11.30 közötti időpontban, ha munkaszüneti napra esik, akkor az azt követő munkanapon. 1./ Gazdasági program összeállítása A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal információt, adatot szolgáltat a MÖK gazdasági programjának összeállításához. 2./ Költségvetési koncepció A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal adatot, információt szolgáltat a költségvetési koncepció összeállításához. A MÖK Hivatala informálja a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatalt a költségvetési koncepciót érintő adatairól. 3./ Költségvetés készítése A MÖK Hivatala számításokat végez a költségvetési keretszámok kialakításához, és a főjegyző egyezteti a költségvetés keretszámait az intézmények vezetőjével. 4./ Költségvetés jóváhagyása A költségvetés MÖK általi jóváhagyását követően a MÖK Hivatala informálja a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatalt a közgyűlés döntéséről. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet alapján elkészíti elemi költségvetésük számszaki kimutatását és a szöveges indoklást. Az összesített költségvetés elkészítése és továbbítása a Magyar Államkincstár Középdunántúli Regionális Igazgatósága felé a MÖK Hivatal Gazdasági Irodájának feladata. 5./ Költségvetési előirányzat módosítása Az előirányzatok, saját hatáskörű előirányzat módosítások meghatározása az intézmény feladata. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal írásban a tárgyévi költségvetési rendelet módosítását tárgyaló közgyűlési időpontot megelőző 15 munkanapig kezdeményezi a főjegyzőnél a költségvetés módosítását. A módosított költségvetésről a MÖK Hivatala értesítést küld az intézmény vezetőjének. Az intézmény az általa meghatározott előirányzatokról feladást küld a MÖK Hivatal részére. A MÖK Hivatal Gazdasági Irodája gondoskodik az OrganP előirányzat nyilvántartására szolgáló analitikán történő átvezetésről. Az előirányzatok alakulását az intézmény nyomon követheti az OrganP kimutatásai, lekérdezései segítségével. 6./ Költségvetési előirányzat-felhasználás 6.1.A jóváhagyott éves költségvetési előirányzatok alapján a tárgyhónapot megelőzően havi előirányzat felhasználási tervet készít a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal valamennyi bevétel és kiadás számbavételével a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája részére.

6.2.Az intézmény pénzellátása az intézmény által havonta elkészített és a MÖK Hivatala részére megküldött és az intézménynek visszaigazolt likviditási terv alapján, napi pénzellátással történik. A likviditási terv a működési költségvetési támogatás 1/13-ára tekintettel készülhet. A felhalmozási előirányzatok teljesítésével összefüggő költségvetési támogatás nem képezi alapját az 1/13 résznek. 7./ Gazdálkodás A költségvetési gazdálkodásra vonatkozó döntések a jóváhagyott költségvetés alapján a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetőjét illetik. 7.1.Kötelezettség vállalás Kötelezettségvállalásra az intézmény költségvetésében szereplő kiemelt előirányzatok erejéig a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetője jogosult, távollétében a kijelölt munkatársa. A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződnie arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e a fedezetet. Kötelezettségvállalás 50 ezer forint felett csak írásban és az ellenjegyzésre jogosult személyes aláírásával történik. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetője által vállalt kötelezettségek, szerződések, rendelések, átadott pénzeszközökre vonatkozó megállapodások nyilvántartásba vételét, előkontírozását az intézmény munkatársai végzik. 7.2. Érvényesítés, ellenjegyzés, utalványozás Az intézmény Gazdasági ügyrendjében szabályozottak szerint történik. 7.3.A személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás Az intézmény közalkalmazottait megillető járandóságait központi illetményszámfejtés keretében a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága végzi. Az ezzel kapcsolatos jelentési kötelezettség és egyéb teendő (nyilvántartások vezetése, feladások készítése) az intézmények feladata. A járandóságok utalásának előkészítése és továbbítása a MÖK Hivatala felé az intézmény feladata. A járandóságok utalása a MÖK Hivatala végzi. 8./ Pénzeszközök kezelése 8.1. Bankszámla A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal önálló bankszámlával nem rendelkezik. Az intézmény költségvetési előirányzatainak teljesítése során jelentkező bevételeket és kiadásokat a MÖK Hivatal által meghatározott OTP Nyrt. Veszprém Megyei Igazgatóságnál vezetett alszámlán (MÖK Költségvetési elszámolási számla alszámláján) és a házipénztárban történik. 8.2. Házi pénztár A MÖK Hivatala a házi pénztárán keresztül készpénz-ellátmányt biztosít a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal készpénz forgalmának bonyolítására. Az ellátmány feltöltésére, kezelésére vonatkozó szabályozást a MÖK Hivatal Pénzkezelési szabályzata tartalmazza.

Az intézmény legfeljebb 15 naponként elszámol a MÖK Hivatal felé az erre rendszeresített bizonylaton. Az ellátmány összege havonta többször is igényelhető. Év végén az elszámolással egyidejűleg az ellátmány maradványt vissza kell fizetni. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal készpénz állományát a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetője által kijelölt dolgozó kezeli. A készpénzellátmány felhasználásának szabályszerűségéért az intézmény vezetője felelős és gondoskodik egyúttal a pénz szabályszerű tárolásáról. A készpénzben beszedett bevételek kiadások teljesítésére nem fordíthatók, a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal köteles azokat a MÖK Hivatalának bankszámlájára befizetni alszámla megjelöléssel. Az OrganP házipénztár modulját a MÖK Hivatal munkatársai kezelik. Pénztár bizonylat csak a MÖK Hivatalban az OrganP-ből állítható elő. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatalban történő ki/befizetések esetén a dupla bizonylatolás elkerülése végett a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal munkatársa pénztár bizonylatot nem állíthat ki. 9./ Analitikus nyilvántartások 9.1 A beérkező számlák analitikus nyilvántartását a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája vezeti. A szállítói számlák az intézményhez érkeznek, ahol megtörténik a szállítói számla szakmai teljesítésének igazolása. Ezt követően a számlát az Intézmény Bizonylatkísérő lap és utalvány nyal eljuttatja a MÖK Hivatala Gazdasági Irodájához. A Hivatal nyilvántartásba veszi az OrganP-ben, kijelöli a számla előzményeit (szerződés, rendelés). 9.2.Vevő analitika A vevő számlák az intézménynél készülnek kézi, illetve egyéb szoftver segítségével. A vevő számlák a Hivatal/Intézmény nevében készülnek (csekkes befizetések esetében a csekk tartalmaz egy intézményi egyedi azonosító számot megkönnyítve ezzel a pénzügyi teljesítés feldolgozását). Az intézménynél kiállított vevő számlákat rendszeres időközönként az átadás igazolása mellett eljuttatja a MÖK Hivatala Gazdasági Irodájába, ahol bedolgozásra kerül az OrganP vevő analitikájába. 9.3. Bank analitika Bankszámla kivonatok a MÖK Hivatalához érkeznek, feldolgozásuk ott történik. 9.4.Egyéb analitikus nyilvántartások vezetése - A tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását ide értve a munkahelyeken használatban lévő készleteket is a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal végzi. - A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal végzi a selejtezéseket, leltárfelvételeket, a leltárak összesítését és kiértékelését. - Az állomány-változásokról negyedévente feladást készít a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal a MÖK Hivatal Gazdasági Iroda részére, az értékcsökkenés elszámolását a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája végzi. - A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal energia fogyasztásának ellenőrzése, kezelése a szolgáltatókkal és hatóságokkal való kapcsolattartás a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal feladata. - A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal köteles analitikus nyilvántartást vezetni a tevékenységükkel kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatások alátámasztása

érdekében, munkaügyi-, személyi- és béradatok, szigorú számadású nyomtatványok, bélyegzők, továbbá saját és a MÖK Hivatala szabályzataiban előírt esetekben. - A függő, átfutó tételekkel kapcsolatos nyilvántartásokat az intézménnyel egyeztetve a MÖK Hivatala vezeti. 10./ Főkönyvi könyvelés vezetése Főkönyvi könyvelést és a kapcsolódó kötelező kimutatások elkészítését bizonylatok alapján a MÖK Hivatala Gazdasági Iroda végzi. (számlák, feladások, megállapodások megküldése Bizonylatkísérő lap és utalvány -nyal együtt) Zárásokhoz kapcsolódóan az analitikus nyilvántartásokat dokumentáltan egyezteti a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája az intézménnyel. 11./ Vagyonkezelés A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal felelősséggel tartozik a rendelkezésére bocsátott önkormányzati vagyon rendeltetésszerű használatáról a MÖK vagyonrendeletében foglaltak szerint. Vagyonkataszteri nyilvántartást vezet az intézmény és a változásokról tájékoztatást küld a MÖK Hivatalának. 12./ Adóigazgatás (bevallás, megfizetés) Az ÁFA elszámolást a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája központilag végzi. A MÖK Hivatala havi összesített ÁFA bevallást készít. Az ÁFA analitika alapján a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája veszprémi intézményenként meghatározza a befizetendő illetve visszaigényelhető ÁFA összegét. 13./ Adatszolgáltatás A különböző jogszabályokban előírt információ szolgáltatási kötelezettség, - úgymint költségvetési terv, féléves és éves beszámoló, havi pénzforgalmi jelentés, időközi mérlegjelentés, a továbbítást megelőző adategyeztetés, adatgyűjtés az információszolgáltatás továbbítása a MÖK Hivatal feladata. A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal azonban köteles azon dokumentumokat, illetve nyilvántartásokat vezetni és rendelkezésre bocsátani, melyek lehetővé teszik a MÖK Hivatal összevont adatokat tartalmazó információ szolgáltatását. 14./ Költségvetési beszámoló A MÖK Hivatala Gazdasági Irodája a főkönyvi könyvelés rendszerén belül elkülönítetten könyveli a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal gazdálkodásával kapcsolatos bizonylatokat. A MÖK Hivatal elkészíti az önkormányzat szintű összesített, mind a MÖK Hivatal, mind az intézmény adatait tartalmazó beszámolót. A féléves és éves beszámoló szöveges részét a rendelkezésre álló adatokból az intézmény készíti el. A MÖK Hivatal feladata a pénzmaradvány kimutatása, indoklása egyeztetve a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetőjével. 15./ Vezetői információ szolgáltatás Az integrált gazdálkodási rendszer a költségvetés pénzügyi helyzetének alakulását, az eszközökben, forrásokban bekövetkezett változásokat, nyomonkövetését teszi lehetővé. A MÖK Hivatal munkatársai kezelik az OrganP összes listáját, kimutatását. A részben önálló intézmény munkatársai saját intézményi tervezési alapegységükre kimutatásokat, lekérdezéseket használnak.

A MÖK Hivatala Gazdasági Irodája rendszeres időközönként részletes információt szolgáltat a MÖK vezetőinek. 16./ Belső ellenőrzés A Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal folyamatba épített belső ellenőrzésének működéséért a felelősség elsődlegesen az intézmény vezetőjét terheli. A intézményt ellátó pénzügyi szervezet tevékenységi köréhez kapcsolódó belső ellenőrzés működéséért a MÖK Hivatal vezetője felel. 17./ Kódok, törzsek Az OrganP kódjainak karbantartását a MÖK Hivatal végzi (partner törzs, főkönyvi számlatükör törzs, tervezési alapegységek, stb.)

99/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 3. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 66. -ában és a 104. (1) bek. a.) pontjában foglaltak alapján a Veszprém Megyei Közgyűlése a 99/2007. (VI. 14.) MÖK határozata alapján a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat alapító okiratát 2007. július 1-jétől a következők szerint határozza meg. 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Székhelye: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. 2. Az intézmény alapítója: Veszprém Megyei Tanács VB Fenntartója, felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 3. Az intézmény típusa: Többcélú gyermekvédelmi intézmény 4. Az intézmény alaptevékenysége, szakágazati besorolása: 85310 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással 5. Szakfeladatok száma és megnevezése: 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 85313-6 Gyermek-és ifjúságvédelem feladatai 85315-8 Nevelőszülőknél elhelyezettek ellátása 75195-4 Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 6. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában és a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat használatában lévő ingatlan és ingó vagyon a mindenkori vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. Vagyon feletti rendelkezési jog: A rendelkezésre álló vagyontárgyakat az intézmény feladatainak ellátásához szabadon használhatja a vonatkozó központi és helyi jogszabályoknak megfelelően. Vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy. Vezetője az igazgató, akit a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozott időre bíz meg. Gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv, melynek pénzügyi, gazdasági feladatait a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala a mellékelt megállapodás szerint látja el. 10. Vállalkozási tevékenysége: Nincs.

Veszprém, 2007. június 14. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

TERVEZET M E G Á L L A P O D Á S a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala és a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat között Tárgy: A költségvetési tervezéssel, gazdálkodással, számvitellel és beszámolással kapcsolatos feladatok elhatárolása Az együttműködés általános szempontjai A MÖK Hivatala és a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat együttműködésének célja az, hogy a hatékony, szakszerű és ésszerűen takarékos intézményi gazdálkodás szervezeti feltételeit teremtse meg. Az együttműködés nem csorbíthatja a jelen megállapodásban foglaltakon túl a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gazdálkodási és szakmai döntésjogi rendszerét, önálló jogi személyiségét és felelősségét. A MÖK Hivatala a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot ellátó pénzügyi-gazdasági ügyviteli szervezete útján biztosítja a szabályszerű, törvényes és ésszerű gazdálkodás feltételeit. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat által teljesített adatszolgáltatások valódiságáért, a határidők pontos betartásáért saját nyilvántartási rendszerénél az intézmény vezetője, míg az egyéb pénzügyi információ-szolgáltatások tekintetében a MÖK Hivatala a felelős. A MÖK Hivatala gondoskodik, hogy a gazdálkodással kapcsolatos állami, önkormányzati szabályozások eljussanak a részben önállóan gazdálkodókhoz és azok gyakorlati végrehajtását segíti. A kötelezettségvállalási, érvényesítési, ellenjegyzési és utalványozási jogkört a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője saját hatáskörében gyakorolja, teljes körű felelősséggel tartozik az intézmény kiemelt költségvetési előirányzatainak betartásáért. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat önálló bankszámlával nem rendelkeznek, a banki kapcsolatokat a MÖK Hivatala bankszámlájához kapcsolódó alszámláin bonyolítják. A készpénzes kifizetések teljesítésére a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat készpénzellátmányt kap, felhasználásának és elszámolásának szabályait a MÖK hivatali pénzkezelési szabályzat rögzíti. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat költségvetési gazdálkodásának ügyvitele az OrganP Költségvetési Integrált Gazdálkodási Rendszer alkalmazásával történik.

A gazdasági eseményekhez kapcsolódó, azok során keletkezett bizonylatokat a MÖK Hivatala és a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat között átadás-átvételi könyvvel kell kézbesíteni, amelyből megállapítható, hogy a keletkezett iratot (bizonylatot) mikor és kinek adta át ügyintézés végett. A bizonylatok átvétele a MÖK Hivatalban történik heti 2 alkalommal, keddi és csütörtöki napokon 8.30-11.30 közötti időpontban, ha munkaszüneti napra esik, akkor az azt követő munkanapon. 1./ Gazdasági program összeállítása A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat információt, adatot szolgáltat a MÖK gazdasági programjának összeállításához. 2./ Költségvetési koncepció A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat adatot, információt szolgáltat a költségvetési koncepció összeállításához. A MÖK Hivatala informálja a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot a költségvetési koncepciót érintő adatairól. 3./ Költségvetés készítése A MÖK Hivatala számításokat végez a költségvetési keretszámok kialakításához, és a főjegyző egyezteti a költségvetés keretszámait az intézmények vezetőjével. 4./ Költségvetés jóváhagyása A költségvetés MÖK általi jóváhagyását követően a MÖK Hivatala informálja a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot a közgyűlés döntéséről. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet alapján elkészíti elemi költségvetésük számszaki kimutatását és a szöveges indoklást. Az összesített költségvetés elkészítése és továbbítása a Magyar Államkincstár Középdunántúli Regionális Igazgatósága felé a MÖK Hivatal Gazdasági Irodájának feladata. 5./ Költségvetési előirányzat módosítása Az előirányzatok, saját hatáskörű előirányzat módosítások meghatározása az intézmény feladata. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat írásban a tárgyévi költségvetési rendelet módosítását tárgyaló közgyűlési időpontot megelőző 15 munkanapig kezdeményezi a főjegyzőnél a költségvetés módosítását. A módosított költségvetésről a MÖK Hivatala értesítést küld az intézmény vezetőjének. Az intézmény az általa meghatározott előirányzatokról feladást küld a MÖK Hivatal részére. A MÖK Hivatal Gazdasági Irodája gondoskodik az OrganP előirányzat nyilvántartására szolgáló analitikán történő átvezetésről. Az előirányzatok alakulását az intézmény nyomon követheti az OrganP kimutatásai, lekérdezései segítségével.

6./ Költségvetési előirányzat-felhasználás 6.1.A jóváhagyott éves költségvetési előirányzatok alapján a tárgyhónapot megelőzően havi előirányzat felhasználási tervet készít a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat valamennyi bevétel és kiadás számbavételével a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája részére. 6.2.Az intézmény pénzellátása az intézmény által havonta elkészített és a MÖK Hivatala részére megküldött és az intézménynek visszaigazolt likviditási terv alapján, napi pénzellátással történik. A likviditási terv a működési költségvetési támogatás 1/13-ára tekintettel készülhet. A felhalmozási előirányzatok teljesítésével összefüggő költségvetési támogatás nem képezi alapját az 1/13 résznek. 7./ Gazdálkodás A költségvetési gazdálkodásra vonatkozó döntések a jóváhagyott költségvetés alapján a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetőjét illetik. 7.1.Kötelezettség vállalás Kötelezettségvállalásra az intézmény költségvetésében szereplő kiemelt előirányzatok erejéig a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője jogosult, távollétében a kijelölt munkatársa. A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződnie arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e a fedezetet. Kötelezettségvállalás 50 ezer forint felett csak írásban és az ellenjegyzésre jogosult személyes aláírásával történik. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője által vállalt kötelezettségek, szerződések, rendelések, átadott pénzeszközökre vonatkozó megállapodások nyilvántartásba vételét, előkontírozását az intézmény munkatársai végzik. 7.2. Érvényesítés, ellenjegyzés, utalványozás Az intézmény Gazdasági ügyrendjében szabályozottak szerint történik. 7.3.A személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás Az intézmény közalkalmazottait megillető járandóságait központi illetményszámfejtés keretében a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága végzi. Az ezzel kapcsolatos jelentési kötelezettség és egyéb teendő (nyilvántartások vezetése, feladások készítése) az intézmények feladata. A járandóságok utalásának előkészítése és továbbítása a MÖK Hivatala felé az intézmény feladata. A járandóságok utalása a MÖK Hivatala végzi. 8./ Pénzeszközök kezelése 8.1. Bankszámla A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat önálló bankszámlával nem rendelkezik. Az intézmény költségvetési előirányzatainak teljesítése során jelentkező

bevételeket és kiadásokat a MÖK Hivatal által meghatározott OTP Nyrt. Veszprém Megyei Igazgatóságnál vezetett alszámlán (MÖK Költségvetési elszámolási számla alszámláján) és a házipénztárban történik. 8.2. Házi pénztár A MÖK Hivatala a házi pénztárán keresztül készpénz-ellátmányt biztosít a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat készpénz forgalmának bonyolítására. Az ellátmány feltöltésére, kezelésére vonatkozó szabályozást a MÖK Hivatal Pénzkezelési szabályzata tartalmazza. Az intézmény legfeljebb 15 naponként elszámol a MÖK Hivatal felé az erre rendszeresített bizonylaton. Az ellátmány összege havonta többször is igényelhető. Év végén az elszámolással egyidejűleg az ellátmány maradványt vissza kell fizetni. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat készpénz állományát a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője által kijelölt dolgozó kezeli. A készpénzellátmány felhasználásának szabályszerűségéért az intézmény vezetője felelős és gondoskodik egyúttal a pénz szabályszerű tárolásáról. A készpénzben beszedett bevételek kiadások teljesítésére nem fordíthatók, a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat köteles azokat a MÖK Hivatalának bankszámlájára befizetni alszámla megjelöléssel. Az OrganP házipénztár modulját a MÖK Hivatal munkatársai kezelik. Pénztár bizonylat csak a MÖK Hivatalban az OrganP-ből állítható elő. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatban történő ki/befizetések esetén a dupla bizonylatolás elkerülése végett a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa pénztár bizonylatot nem állíthat ki. 9./ Analitikus nyilvántartások 9.1 A beérkező számlák analitikus nyilvántartását a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája vezeti. A szállítói számlák az intézményhez érkeznek, ahol megtörténik a szállítói számla szakmai teljesítésének igazolása. Ezt követően a számlát az Intézmény Bizonylatkísérő lap és utalvány nyal eljuttatja a MÖK Hivatala Gazdasági Irodájához. A Hivatal nyilvántartásba veszi az OrganP-ben, kijelöli a számla előzményeit (szerződés, rendelés). 9.2.Vevő analitika A vevő számlák az intézménynél készülnek kézi, illetve egyéb szoftver segítségével. A vevő számlák a Hivatal/Intézmény nevében készülnek (csekkes befizetések esetében a csekk tartalmaz egy intézményi egyedi azonosító számot megkönnyítve ezzel a pénzügyi teljesítés feldolgozását). Az intézménynél kiállított vevő számlákat rendszeres időközönként az átadás igazolása mellett eljuttatja a MÖK Hivatala Gazdasági Irodájába, ahol bedolgozásra kerül az OrganP vevő analitikájába. 9.3. Bank analitika Bankszámla kivonatok a MÖK Hivatalához érkeznek, feldolgozásuk ott történik. 9.4.Egyéb analitikus nyilvántartások vezetése

- A tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását ide értve a munkahelyeken használatban lévő készleteket is a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat végzi. - A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat végzi a selejtezéseket, leltárfelvételeket, a leltárak összesítését és kiértékelését. - Az állomány-változásokról negyedévente feladást készít a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a MÖK Hivatal Gazdasági Iroda részére, az értékcsökkenés elszámolását a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája végzi. - A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat energia fogyasztásának ellenőrzése, kezelése a szolgáltatókkal és hatóságokkal való kapcsolattartás a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat feladata. - A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat köteles analitikus nyilvántartást vezetni a tevékenységükkel kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatások alátámasztása érdekében, munkaügyi-, személyi- és béradatok, szigorú számadású nyomtatványok, bélyegzők, továbbá saját és a MÖK Hivatala szabályzataiban előírt esetekben. - A függő, átfutó tételekkel kapcsolatos nyilvántartásokat az intézménnyel egyeztetve a MÖK Hivatala vezeti. 10./ Főkönyvi könyvelés vezetése Főkönyvi könyvelést és a kapcsolódó kötelező kimutatások elkészítését bizonylatok alapján a MÖK Hivatala Gazdasági Iroda végzi. (számlák, feladások, megállapodások megküldése Bizonylatkísérő lap és utalvány -nyal együtt) Zárásokhoz kapcsolódóan az analitikus nyilvántartásokat dokumentáltan egyezteti a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája az intézménnyel. 11./ Vagyonkezelés A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat felelősséggel tartozik a rendelkezésére bocsátott önkormányzati vagyon rendeltetésszerű használatáról a MÖK vagyonrendeletében foglaltak szerint. Vagyonkataszteri nyilvántartást vezet az intézmény és a változásokról tájékoztatást küld a MÖK Hivatalának. 12./ Adóigazgatás (bevallás, megfizetés) Az ÁFA elszámolást a MÖK Hivatal Gazdasági Irodája központilag végzi. A MÖK Hivatala havi összesített ÁFA bevallást készít. Az ÁFA analitika alapján a MÖK Hivatala Gazdasági Irodája veszprémi intézményenként meghatározza a befizetendő illetve visszaigényelhető ÁFA összegét. 13./ Adatszolgáltatás A különböző jogszabályokban előírt információ szolgáltatási kötelezettség, - úgymint költségvetési terv, féléves és éves beszámoló, havi pénzforgalmi jelentés, időközi mérlegjelentés, a továbbítást megelőző adategyeztetés, adatgyűjtés az információszolgáltatás továbbítása a MÖK Hivatal feladata. A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat azonban köteles azon dokumentumokat, illetve

nyilvántartásokat vezetni és rendelkezésre bocsátani, melyek lehetővé teszik a MÖK Hivatal összevont adatokat tartalmazó információ szolgáltatását. 14./ Költségvetési beszámoló A MÖK Hivatala Gazdasági Irodája a főkönyvi könyvelés rendszerén belül elkülönítetten könyveli a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gazdálkodásával kapcsolatos bizonylatokat. A MÖK Hivatal elkészíti az önkormányzat szintű összesített, mind a MÖK Hivatal, mind az intézmény adatait tartalmazó beszámolót. A féléves és éves beszámoló szöveges részét a rendelkezésre álló adatokból az intézmény készíti el. A MÖK Hivatal feladata a pénzmaradvány kimutatása, indoklása egyeztetve a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetőjével. 15./ Vezetői információ szolgáltatás Az integrált gazdálkodási rendszer a költségvetés pénzügyi helyzetének alakulását, az eszközökben, forrásokban bekövetkezett változásokat, nyomonkövetését teszi lehetővé. A MÖK Hivatal munkatársai kezelik az OrganP összes listáját, kimutatását. A részben önálló intézmény munkatársai saját intézményi tervezési alapegységükre kimutatásokat, lekérdezéseket használnak. A MÖK Hivatala Gazdasági Irodája rendszeres időközönként részletes információt szolgáltat a MÖK vezetőinek. 16./ Belső ellenőrzés A Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat folyamatba épített belső ellenőrzésének működéséért a felelősség elsődlegesen az intézmény vezetőjét terheli. A intézményt ellátó pénzügyi szervezet tevékenységi köréhez kapcsolódó belső ellenőrzés működéséért a MÖK Hivatal vezetője felel. 17./ Kódok, törzsek Az OrganP kódjainak karbantartását a MÖK Hivatal végzi (partner törzs, főkönyvi számlatükör törzs, tervezési alapegységek, stb.)

99/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 4. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában foglaltak alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 99/2007. (VI. 14.) MÖK határozata alapján a veszprémi Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona alapító okiratát 2007. július 1-jétől a következők szerint határozza meg: 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona Székhelye: 8200 Veszprém, Tüzér u. 44. 2. Az intézmény alapítás éve: 1996. Alapítója: Fenntartója, felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 3. Az intézmény típusa: Szociális intézmény 4. Az intézmény alaptevékenysége: 85310 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással 85320 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül 5. Szakfeladatok száma és megnevezése: 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat (fejlesztő felkészítés, korai fejlesztés és gondozás) 85127-5 Járóbetegek szakorvosi ellátása 85311-4 Csecsemőotthoni ellátás 85316-9 Fogyatékosok ápoló-gondozó otthonaiban történő ellátás 85318-1 Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások (anyaotthoni ellátás) 85326-6 Nappali szociális ellátás 85328-8 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás (utógondozás) 6. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában és az intézmény használatában lévő ingatlan és ingó vagyon a mindenkori vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. 7. A vagyon feletti rendelkezési jog: