011102 Máktermesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez kötött.



Hasonló dokumentumok
Ágazati fókusz melléklet

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete

A felhívás szakmai mellékletei

A Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelés kapacitás bővítésének támogatása GINOP

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek

1. melléklet a évi CXXVI. törvényhez

A B C D Gazdasági terület. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz a. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz- Gksz-8 kivételével) tevékenységek.

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (VEKOP )

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására

1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is

Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről

A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés

tevékenységek egyéb kötött, hurkolt ruházati termékek gyártása, kivéve a kézi kötésű, horgolású ruházati termékek gyártása

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI BT. Abaligeti Pécs II.

A feldolgozóipar keretében támogatható tevékenységek listája az alábbi TEÁOR besorolás szerint:

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT. Nagy-Berki Pécs II.

BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/ , fax: 34/

BEJELENTÉS IPARI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL az 57/2013.(II.27.) Korm. rendelet alapján

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

ÖVTJ 2012 megnevezés. ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés. Mellékletek

Bejelentés a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete szerint)

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Szófia u. 8. Tel.: ; Tanácsadó: Gajdos Attila projektvezető

2011 Budakalász, Petőfi tér BEJELENTÉS. bejelentésköteles ipari tevékenység folytatásáról

Telephelyengedély köteles tevékenységek

Ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentés / engedély iránti kérelem

A d a t l a p. Bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

Bejelentés ipari tevékenység megkezdéséről

Dunaharaszti Polgármesteri Hivatal Jegyző 2330 Dunaharaszti, Fő út / / KÉRELEM ipari tevék

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u Tel.: ;

Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

2. számú szakmai melléklet Fejlesztendő tevékenységek TEÁOR besorolása:

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai CNC PARTNER KFT. Gunarasi Dombóvár II. Telep adatai. CNC Partner Kft.

Ágazati fókusz GINOP

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

típusa típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

ÖVTJ 2016 szeptember 1 megnevezés típusa. ÖVTJ 2016 augusztus 1 megnevezés típusa

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai 2 H CENTRÁL KFT. Déli Ipari Pécs II. Telep adatai. Bázi-Art-Kemikál Kft.

Bejelentés/engedély iránti kérelem

Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/ Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

1. AZ IPARI TEVÉKENYSÉG VÉGZŐJÉNEK ADATAI Neve:.. Cégjegyzékszám / vállalkozó nyilvántartási száma:... Tel. szám, cím :...

Változás típusa. Változás típusa. ÖVTJ 2018 megnevezés. ÖVTJ 2016 megnevezés Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

Változás típusa. Változás típusa. ÖVTJ 2016 megnevezés. ÖVTJ 2018 megnevezés Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag

ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Bejelentés-köteles ipari tevékenység módosítása iránti kérelem (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet alapján)

típusa típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

Név:. Székhely:. Cégjegyzékszám/vállalkozói igazolvány nyilvántartási száma:. Elérhetősége, telefonszáma:

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

KÉRELEM ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentéshez / engedélyezéshez

A tagállam azonosítója. Régió megnevezése (NUTS)

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

BEJELENTÉS 57/2013. (II.27.)

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

BEJELENTÉS/ADATVÁLTOZÁS. I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai Az ipari tevékenység végzőjének neve:... Utca:. házszám:...

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem

Szakmakód ÖVTJ 2012 fordítókulcs ÖVTJ 2012 megnevezés. Szakmakód 2011 megnevezés. Szakmak ód 2011 kód. Vál toz ás típu sa. Vál toz ás típu sa

FEJLESZTÉSEINEK TÁMOGATÁSA GINOP

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

i változat

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 5.000Ft 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) BEJELENTÉS ...

2011 Budakalász, Petőfi tér KÉRELEM. telepengedély kiadásához

Debrecen, 20 Dr. Szekeres Antal Jegyző nevében és megbízásából: osztályvezető

Tagozatok besorolása TEÁOR-2008, ÖVTJ-2012 és a Kézműipari Szakmák Jegyzéke alapján

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására

TEÁOR '03 TEÁOR '08. NG ág Kódszám Megnevezés NG. Kódszám Megnevezés


Magyar joganyagok - 36/2011. (XII. 23.) KIM rendelet - az Önálló vállalkozók tevéken 2. oldal a) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása N

Telepek működtetése: Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartásba vétele, és telepengedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárása

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

V. A Kormány tagjainak rendeletei

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2016 szeptember megnevezés

1. sz. melléklet a rendelethez Melléklet a 36/2011. (XII. 23.) KIM. rendelethez Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) ÖVTJ-kód

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.

ÖVTJ 2012 struktúra. ÖVTJ kód 2012

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2013 megnevezés

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP

011 Nem évelő növény termesztése Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése

típusa típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

Telepengedély kiadására irányuló kérelem (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni!)

KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN - GINOP TERVEZET

1. sz. melléklet a rendelethez Melléklet a 36/2011. (XII. 23.) KIM. rendelethez Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) ÖVTJ-kód

Szakmakód Szakmakód 2011 megnevezés 2011 kód

Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról. Telepengedély kiadására irányuló kérelem

az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke bevezetéséről és alkalmazásáról

A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének BEJELENTÉSE

Dorogi Ipartestület XVIII. sz. hírlevele

Átírás:

011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 011102 Máktermesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 011103 Brikett, pellet gyártása gabonafélékből A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011201 Rizstermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011301 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011401 Cukornádtermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011402 Brikett, pellet gyártása cukornádból A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011501 Dohánytermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011601 Rostnövénytermesztés m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011602 Kendertermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011901 Egyéb, nem évelő növény termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011902 Dísznövény- és virágtermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011903 Koszorú- és virágkötés saját termesztésű növényből (nem művirágból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011904 Koszorúalap készítés szalmából és szénából (saját termelésű alapanyagból)a gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 011905 Brikett, pellet gyártása egyéb nem évelő növényből A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012101 Szőlőtermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012201 Trópusi gyümölcs termesztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 012301 Citrusfélék termesztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 012401 Almatermésű, csonthéjas termesztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 012501 Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 012601 Olajtartalmú gyümölcs termesztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 012701 Italgyártási növény termesztése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012801 Fűszer-, aromanövény termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012802 Gyógynövénytermesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012803 Gyógyszeralapanyag-termesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012901 Egyéb évelő növény termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012902 Nádgazdasági és fűztelepi tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012903 Karácsonyfa termesztése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 012904 Brikett, pellet gyártása egyéb évelő növényből A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 013001 Zöldség-szaporítóanyag termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 013002 Dísznövényszaporítóanyag-termesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 013003 Gyümölcs-, szőlő-, díszfaiskola A gazdasági tevékenység tevékenységi 013004 Egyéb kertészeti szaporítóanyag termesztése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 014101 Tejhasznú szarvasmarha, bivaly tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014201 Egyéb szarvasmarha tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014301 Ló, lóféle tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014401 Teve, teveféle tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014501 Juh, kecske tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014601 Sertéstenyésztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014701 Baromfitenyésztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött.

014901 Egyéb állat tenyésztése m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014902 Méhészet A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014903 Hobbiállat tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014904 Egyéb állati termékek termelése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 014905 Nyúl tenyésztése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 015001 Vegyes gazdálkodás (növénytermesztés állattenyésztéssel, egyik részaránya sem éri el a 66%-ot) A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 016101 Növénytermesztési szolgáltatás géppel m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 016102 Növénytermesztési szolgáltatás kézi erővel A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 016103 Mezőgazdasági kártevőírtás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 016201 Állattenyésztési szolgáltatás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 016301 Betakarítást követő szolgáltatás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 016302 Koszorú- és virágkötés nem saját termelésű növényből (nem művirágból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 016401 Vetési célú magfeldolgozás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 017001 Vadgazdálkodási szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 021001 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi 022001 Fakitermelés saját jogon A gazdasági tevékenység tevékenységi 022002 Brikett, pellet gyártása fahulladékból A gazdasági tevékenység tevékenységi 022003 Faszéntermelés az erdőben (hagyományos módszerrel előállítva) A gazdasági tevékenység tevékenységi 023001 Erdőgazdálkodói haszonvételek gyakorlása (vadon termő egyéb erdei A gazdasági tevékenység tevékenységi termék gyűjtése) 023002 Éti csiga gyűjtése A gazdasági tevékenység tevékenységi 024001 Erdészeti szolgáltatás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 024002 Erdészeti bérmunka A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 024003 Kézi és gépi fakitermelés bérmunkában A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 031101 Tengeri halászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 031201 Édesvízi halászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 032101 Tengeri halgazdálkodás A gazdasági tevékenység tevékenységi 032201 Édesvízi halgazdálkodás A gazdasági tevékenység tevékenységi 051001 Feketeszén-bányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 052001 Barnaszén-, lignitbányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 061001 Kőolaj-kitermelés A gazdasági tevékenység tevékenységi 062001 Földgázkitermelés A gazdasági tevékenység tevékenységi 071001 Vasércbányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 072101 Urán-, tóriumérc-bányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 072901 Színesfém érc bányászata m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 072902 Aranymosás kézi erővel A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 081101 Mészkő, gipsz, kréta bányászata m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 081102 Építőkő, díszítőkő fejtése A gazdasági tevékenység tevékenységi 081103 Pala bányászata A gazdasági tevékenység tevékenységi 081201 Kavics-, homokbányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi

081202 Agyag-, kaolinbányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 089101 Vegyi ásvány bányászata A gazdasági tevékenység tevékenységi 089201 Tőzegkitermelés A gazdasági tevékenység tevékenységi 089301 Sókitermelés A gazdasági tevékenység tevékenységi 089901 M.n.s. egyéb bányászat A gazdasági tevékenység tevékenységi 091001 Kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 099001 Egyéb bányászati szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 101101 Húsfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101102 Vágóállatok vágása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101201 Baromfihús feldolgozása, tartósítása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101202 Baromfikopasztás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101301 Húskészítmény gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101302 Baromfihús-készítmény gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101303 Hús-, baromfihús-készítmény gyártástól elkülönült füstölése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 101304 Húskonzervek gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 102001 Halfeldolgozás, -tartósítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103101 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (nem saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103102 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103201 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103202 Zöldséglé gyártása (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103203 Szőlőlé gyártása (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 103204 Gyümölcslé gyártása (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103901 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103902 Savanyúságkészítés (nem saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103903 Savanyúságkészítés (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 103904 Pattogatottkukorica-, pirított napraforgómag készítés (nem saját termelésű A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. alapanyagból) 103905 Pattogatottkukorica-, pirítottnapraforgómag-készítés (saját termelésű A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. alapanyagból) 103910 Egyéb zöldségfeldolgozás, -tartósítás (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 104101 Olaj gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 104102 Olaj gyártása (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 104201 Margarin gyártása (nem saját termelésű alapanyagból) m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 104202 Margarin gyártása (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 105101 Tejtermék készítése (nem saját termelésű alapanyagból) m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 105102 Tejtermékkészítés (saját termelésű tehéntejből) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 105103 Tejtermék készítés (saját termelésű juh-, kecsketejből) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 105201 Jégkrém gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 106101 Malomipari termék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 106102 Gabonafélék bérdarálása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 106201 Keményítő, keményítőtermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107101 Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107102 Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107103 Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107201 Egyéb tartósított lisztes készítmény és sütemény gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107202 Keksz- és ostyagyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107203 Mézeskalács-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 107301 Tésztafélék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108101 Cukorgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108201 Édesség gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108202 Cukorkakészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108203 Csokoládé és csokoládékészítmények gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108204 Kakaó és kakaókészítmények gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108301 Tea, kávé feldolgozása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108401 Fűszer, ételízesítő gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108402 Paprika darálása, mesterséges szárítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108501 Készétel gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108601 Homogenizált, diétás étel gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 108901 M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 109101 Haszonállat-eledel gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 109201 Hobbiállat-eledel gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 110101 Desztillált szeszes ital gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110102 Pálinka készítése (nem saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110103 Etilalkohol gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110104 Pálinka készítése (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110201 Bortemelés (nem saját termelésű alapanyagól) m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110202 Pezsgőtermelés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110203 Szőlőmust-, bortermelés (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110301 Gyümölcsbor termelése (nem saját termelésű alapanyagból) m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110302 Gyümölcsbortermelés (saját termelésű alapanyagból) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110401 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110501 Sörgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110601 Malátagyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött.

110701 Ásványvíz és forrásvíz palackozása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110702 Szikvízkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 110703 Alkoholmentes (üdítő)ital gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 120001 Dohánytermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 131001 Textilszálak fonása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 132001 Textilszövés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 132002 Kékfestőkelme előállítása (saját előállítású anyagból) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 132003 Népi iparművészeti és iparművészeti textilszövet készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 133001 Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 133002 Kékfestés (nem saját előállítású textíliából) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 139101 Kötött, hurkolt kelme gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139201 Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139202 Népi iparművészeti és iparművészeti lakberendezési textiltermék készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139203 Gobelinvarrás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139301 Szőnyeggyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 139302 Népművészeti szőnyegkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 139401 Kötéláru gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139501 Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139601 Műszaki textiláru gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139901 M.n.s. egyéb textiltermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139902 Gombkötés és paszománytermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139903 Mű- és gépi hímzett termék készítése (végben, szalagban, motívumban) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 139904 Kéziszőttes, necceltáru és csipkekészítés, kézi hímzés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 139905 Kézimunka-előnyomás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141101 Bőrruházat gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141102 Bőrruházati termék összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141201 Munkaruházat gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141301 Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat) m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141302 Felsőruházati termék összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141303 Egyenruházat gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141304 Népi iparművészeti és iparművészeti felsőruházat készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141401 Alsóruházat gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141402 Alsóruházati termék összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141403 Népi iparművészeti és iparművészeti alsóruházat készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141901 Öltözékkiegészítő gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141902 Fürdőruhakészítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141903 Bőr-, szőrmeruházati kiegészítők gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141904 Textil alapanyagú lábbeli gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141905 Bébiruházat gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141906 Egyéb ruházati termékek összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141907 Speciális versenysportruházat gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 141908 Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti ruházat készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 142001 Szőrme- és szűcsipari termékek gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 142002 Népi iparművészeti és iparművészeti szőrmecikk készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 143101 Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 143102 Gépi kötött, hurkolt harisnyafélék összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 143103 Kézi kötésű, horgolású harisnyafélék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 143901 Gépi kötött, hurkolt pulóverfélék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 143902 Kötött, hurkolt, horgolt pulóverfélék összeállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 143903 Kézi kötésű, horgolású pulóverfélék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 151101 Bőrkikészítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 151102 Szőrmekikészítés és -festés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 151201 Bőr-, műbőr termékek gyártása (kivéve: bőrruházat, lábbeli) m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 151202 Nyergesáru, lószerszám, állatruházat bármilyen állat számára, bármilyen A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. anyagból 151203 Népi iparművészeti és iparművészeti bőrtermék készítése (kivéve A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. állatfelszerelés) 152001 Lábbeligyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 152002 Népi iparművészeti és iparművészeti lábbeli készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 161001 Fűrészárugyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 161002 Táblába össze nem állított parketta-, hajópadló-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 162101 Falemezgyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162201 Parkettagyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162301 Épületasztalos-ipari termék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162401 Tároló fatermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162901 Fatömegcikkgyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162902 Faesztergályos, faszobrászati termékek gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162903 Népi iparművészeti és iparművészeti fa tömegcikk készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162904 Fa alapanyagú dísztárgykészítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162905 Parafa-, fonottáru gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 162906 Fonottáru készítése kézi munkával A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 171101 Papíripari rostanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 171201 Papírgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 172101 Papír csomagolóeszköz gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi

172201 Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 172301 Irodai papíráru gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 172401 Tapétagyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 172901 Egyéb m.n.s. papírtermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 172902 Papíralapú dísztárgykészítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 172903 Szívott rostanyagból készült papíráru gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 181101 Napilapnyomás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181201 Könyv- és zeneműnyomás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181202 Időszaki kiadvány nyomása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181203 Egyéb nyomdai termékek nyomása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 181204 Nyomás közvetlenül textíliára, műanyagra, üvegre, fémre, fára és kerámiára A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181301 M.n.s. nyomdai előkészítő tevékenység A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181302 Kiegészítő nyomdai tevékenység A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181303 Nyomdai kiadvány tördelése, szerkesztése, tipográfia A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181401 M.n.s. könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 181402 Egyéb nyomtatott papírtermék kötése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 182001 Hangfelvétel-sokszorosítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 182002 Videofelvétel sokszorosítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 182003 Számítógépes adathordozó sokszorosítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 191001 Kokszgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi 192001 Kőolaj-feldolgozás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 192002 Szén- és tőzegbrikett gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 201101 Ipari gáz gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 201201 Színezék, pigment gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 201301 Szervetlen vegyi alapanyag gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 201401 Szerves vegyi alapanyag gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 201501 Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 201502 Virágföld előállítása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 201601 Műanyag-alapanyag gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 201701 Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 202001 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 203001 Festék, bevonóanyag gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 204101 Tisztítószer gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 204102 Szappankészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 204103 Kézműves szappanok készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 204201 Testápolási cikk gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 205101 Robbanóanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 205201 Ragasztószergyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 205301 Illóolajgyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 205901 Egyéb vegyi termék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 205902 Fényképészeti vegyi anyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 205903 Tinta-, tusgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 206001 Vegyi szál gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 211001 Gyógyszeralapanyag-gyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi 212001 Gyógyszerkészítmény gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 212002 Gyógynövény-feldolgozás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 221101 Gumiabroncs, gumitömlő gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 221102 Gumiabroncs újrafutózása, felújítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 221901 Egyéb gumitermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 222101 Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 222102 Műanyagból készült lap, lemez, cső, profil gyártásával kapcsolatos A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. szolgáltatások 222201 Műanyag csomagolóeszköz gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 222301 Műanyag építőanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 222901 Egyéb műanyag termék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 222903 Gravírozás, festés műanyagra bérmunkában A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 231101 Síküveggyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231102 Síküveg csiszolása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231201 Síküveg továbbfeldolgozása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 231301 Egyéb öblösüveggyártás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231302 Népi iparművészeti és iparművészeti öblösüveg készítése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231303 Gravírozás, festés öblösüvegre bérmunkában A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231304 Öblösüveg csiszolása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi

231401 Üvegszálgyártás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231901 Műszaki üvegtermék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231902 Iparművészeti díszüveg gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231903 Egyéb üvegtermék, -dísztárgy-készítés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231904 Gravírozás, festés műszaki, egyéb üvegre bérmunkában A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 231906 Műszaki üveg csiszolása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 232001 Tűzálló termék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 233101 Kerámiacsempe, -lap gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 233201 Égetett agyag építőanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 234101 Egyéb háztartási kerámia gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234102 Népi iparművészeti és iparművészeti háztartási kerámia készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234103 Kerámia dísztárgykészítés, porcelánfestés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234201 Egészségügyi kerámia gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234301 Kerámia szigetelő gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234401 Műszaki kerámia gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234901 Egyéb m.n.s. kerámiatermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 234902 Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti kerámiatermék készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 235101 Cementgyártás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 235201 Mészgyártás (mészoltás, mészégetés) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 235202 Gipszgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 235203 Dolomitgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 236101 Építési betontermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 236201 Építési gipsztermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 236301 Előre kevert beton gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 236401 Habarcsgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 236501 Egyéb szálerősítésű cement gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 236502 Vályogvetés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 236901 Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 237001 Kőmegmunkálás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 239101 Csiszolótermék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 239901 Egyéb nemfém ásványi termék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 241001 Vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 242001 Acélcsőgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 243101 Hidegen húzott vas-, acéltermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 243201 Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 243301 Hidegen alakított acélidom gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 243401 Acélhuzalgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 244101 Nemesfémgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 244201 Alumíniumgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 244301 Ólom, cink, ón gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 244401 Rézgyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 244501 Egyéb nem vas fém gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 245101 Vasöntés m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 245102 Öntöttvas cső gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 245201 Acélöntés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 245301 Könnyűfémöntés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 245401 Egyéb nem vas fém öntése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 251101 Fémszerkezet gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 251201 Fém épületelem gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 252101 Központi fűtési kazán, radiátor gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 252901 Fémtartály gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 253001 Gőzkazán gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 254001 Fegyver-, lőszergyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi 255001 Fémnyomás, fémkovácsolás, sajtolás, préselés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 255002 Porkohászat A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 256101 Fémfelület-kezelés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 256102 Gravírozás fémfelületre, bérmunkában A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 256201 Fémmegmunkálás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 256202 Fém hegesztése, forrasztása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 256203 Fém esztergálása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 257101 Evőeszköz gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 257201 Lakat-, zárgyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 257301 Kéziszerszámgyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 257302 Gépszerszámgyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 259101 Vas, acél tárolóeszköz gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259201 Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259301 Huzaltermék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259401 Kötőelem, csavar gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259901 M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött.

259902 Fém dísztárgy készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259903 Népi iparművészeti és iparművészeti fémfeldolgozási termék készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259904 Háztartási és egyébfém tömegcikk gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 259905 Bronz, rézműves díszműáru és hasonló termék gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 261101 Elektronikai alkatrész gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 261201 Elektronikai áramköri kártya gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 262001 Számítógép, perifériás egység gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 262002 Számítógépmodulok összeszerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 263001 Híradás-technikai berendezés gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 264001 Elektronikus fogyasztási cikk gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 265101 Mérőműszer gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 265201 Óragyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 266001 Elektronikus orvosi berendezés gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 267001 Optikai, fényképészeti eszköz gyártása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 268001 Mágneses, optikai információhordozó gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 271101 Villamos motor, áramfejlesztő gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 271201 Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 272001 Akkumulátor, szárazelem gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 273101 Száloptikai kábel gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 273201 Szigetelt vezeték, kábel gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 273301 Szerelvény gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 274001 Villamos világítóeszköz gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 275101 Háztartási villamos készülék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 275102 Elektromos fűtőberendezés gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 275201 Nem villamos háztartási készülék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 275202 M.n.s. fűtőberendezés gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 279001 Egyéb villamos berendezés gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 279002 Elektromos forgalomirányító berendezés gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 279003 Vagyonvédelmi, riasztóberendezések gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 281101 Motor, turbina gyártása (kivéve: légi, -közútijármű-motor) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 281201 Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 281301 Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 281401 Csap, szelep gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 281501 Csapágy, erőátviteli elem gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282101 Ipari kemence gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282102 Sütőipari villamos kemence gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282201 Emelő-, anyagmozgató gép gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282301 Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282401 Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 282501 Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 282901 M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 283001 M.n.s. mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 283002 Mezőgazdasági traktor gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 284101 Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 284901 Egyéb szerszámgép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 289101 Kohászati gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 289201 Bányászati, építőipari gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 289301 Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 289401 Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 289501 Papíripari gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 289601 Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 289901 M.n.s. egyéb speciális gép gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 291001 Közúti gépjármű gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 292001 Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 292002 Konténer, szállítótartály gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 292003 Lakókocsi, mobilotthon berendezésének kialakítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 293101 Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 293201 Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 301101 Hajógyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi 301201 Szabadidő-, sporthajó gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 302001 Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 303001 Légi, űrjármű gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 304001 Katonai harcjármű gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi 309101 Motorkerékpár gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 309201 Kerékpár gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 309202 Mozgássérültek kocsijának gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 309901 M.n.s. egyéb jármű gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 310101 Irodabútor gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310201 Konyhabútorgyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310202 Népi iparművészeti és iparművészeti konyhabútor készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310301 Ágybetét gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött.

310901 Egyéb m.n.s. bútor gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310902 Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti bútor készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310904 Bútorgyártás befejező műveletei A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 310905 Fonottbútor-készítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 321201 Ötvös, aranyműves termék gyártása, vésése A gazdasági tevékenység tevékenységi 321202 Ékszer gyártása, átalakítása A gazdasági tevékenység tevékenységi 321204 M.n.s. ékszergyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi 321301 Divatékszer gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 321302 Tűzzománc dísztárgy, divatékszer készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 321304 Népi iparművészeti és iparművészeti divatékszer, díszműáru készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 321305 Fűzöttgyöngy-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 322001 Hangszergyártás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 322002 Népi iparművészeti és iparművészeti hangszer készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 323001 Sportszergyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 323002 Bőr sportkesztyű, -fejfedő gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 324001 Játékgyártás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 324002 Népi iparművészeti és iparművészeti játékok készítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 324003 Játékautomata és szórakoztató játékok gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 324004 Vidámparki szórakoztató berendezés gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 325001 Egyéb orvosi műszer gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 325002 Gyógyászati segédeszköz gyártása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 325003 Fogműves, fogtechnikus A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 325004 Gyógyászati segédeszköz gyártása (egészségügyi szolgáltatásként) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 329101 Seprű-, kefegyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329901 Egyéb vegyes jellegű ipari termék gyártása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329902 Koporsókészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329903 Védő-és biztonsági felszerelések gyártása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329904 Ernyőkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329905 Kézi szita- és rostakészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329906 Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti termékek készítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329907 Fésű-, hajcsatkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329908 Gomb-, patent-, húzózárkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329909 Parókakészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329910 Gyertyaöntés, gyertyamártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329911 Művirág-, műgyümölcs-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329912 Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modellkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329913 Írószerkészítés, bélyegzőkészítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 329914 Preparátori tevékenység (állatkitömés) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331101 Fémszerkezet javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331102 Konténer javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331103 Fegyver-, fegyverrendszer javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi 331104 Zár, -szerkezet javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331105 Vas, acél tárolóeszköz javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331106 Fémtartály javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331110 Fűtési kazán, radiátor javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331111 Gőzkazán javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331113 Könnyűfém csomagolóeszköz javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331114 Huzaltermék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331115 Kötőelem, csavar javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331116 Máshová nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331117 Kéziszerszám javítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331201 M.n.s. egyéb általános gép, berendezés javítása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 331202 Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

331203 Egyéb mezőgazdasági gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331205 Irodagép javítása (kivéve: számítógép és perifériái) A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 331206 Textil-, ruházati, bőripari gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331207 M.n.s. egyéb speciális gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331208 Papíripari gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331209 Élelmiszer-, dohányipari gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331210 Bányászati, építőipari gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331211 Kohászati gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331212 Egyéb m.n.s. szerszámgép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331213 Egyéb fémmegmunkáló szerszámgép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331214 Mezőgazdasági traktor javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331215 Ipari kemence javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331216 Ipari, technológiai csap, szelep javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331217 Szivattyú, kompresszor javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331220 Motor, turbina javítása (légi, közúti járműmotor nélkül) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331221 Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331222 Emelő-, anyagmozgató gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331223 Csapágy, erőátviteli elem javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331224 Műanyag-, gumifeldolgozó gép javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331301 Elektronikus, optikai eszköz javítása m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 331302 Orvosi, sebészeti berendezés javítása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 331303 Professzionális optikai, fényképészeti eszköz javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331304 Ipari folyamatirányító rendszer javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331305 Professzionális időmérő műszer javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331306 Professzionális híradás-technikai termék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331401 M.n.s. egyéb villamos iparigép, készülék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331402 Villamos motor, áramfejlesztő javítása, újratekercselése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331403 Transzformátor javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331404 Áramelosztó, -szabályozó készülék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331501 Hajó, csónak javítása m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 331502 Szabadidő-, sporthajó javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331503 Halászhajó javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331601 Légi-, űrjármű gyártása, javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi 331701 Vasúti, kötöttpályás jármű javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331702 Mozgássérültek kocsijának javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331703 Nem gépi meghajtású egyéb jármű javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331704 M.n.s. egyéb közlekedési eszköz javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331901 Kötélzet, jutavászon és ponyva javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331902 Orgona és más hangszer régiség javítása, restaurálása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331903 Automata, vidámparki, vendéglátóhelyi asztali és egyéb társasjátékok A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. javítása 331904 Tároló fatermék, rakodólap javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331905 Egyéb gumitermék javítása (kivéve: gumiabroncs) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331906 Műanyag termékek javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331908 Csiszolótermék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331910 Műszaki üvegtermék javítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 331911 Dekorációs festés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

332001 M.n.s. egyéb speciális gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 332002 Erőátviteli elem üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332003 Kemence üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332005 Ipari folyamatirányító rendszer összeszerelése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332007 Motor, turbina üzembe helyezése (légi, közúti járműmotor nélkül) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332008 Szivattyú, kompresszor üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332009 Fűtési kazán (ipari kapacitású) üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332010 Emelő-, anyagmozgató gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332011 Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332012 M.n.s. egyéb általános gép, berendezés üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332013 Mezőgazdasági gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332014 Fémmegmunkáló szerszámgép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332015 Egyéb m.n.s. szerszámgép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332016 Kohászati gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332018 Élelmiszer-, dohányipari gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332019 Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332020 Papíripari gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332021 Villamos motor, áramfejlesztő üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332022 Áramelosztó, -szabályozó készülék üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332023 Professzionális híradás-technikai termék üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332024 Mérőműszer üzembe helyezése (kivéve fogyasztásmérők) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332026 Fém tárolóeszköz üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332027 Zár, -szerkezet üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332029 Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332030 M.n.s. egyéb ipari villamos berendezés üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332031 M.n.s. egyéb ipari eszköz üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332032 Bányászati, építőipari gép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332033 Gőzkazán üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332035 Orvosi, sebészeti berendezés üzembe helyezése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 332036 M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék (kivéve: a gépek, gépi berendezések) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. üzembe helyezése 332037 Fémtartály üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332038 Automata tekepálya, vidámparki játékberendezés, vendéglátóhely asztali és A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. egyéb társasjátékainak felszerelése, üzembe helyezése 332039 Irodagép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332040 Professzionális elektronikai berendezés üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332041 Hangszer üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332042 Professzionális fényképészeti, filmtechnikai felszerelés, optikai műszer A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. üzembe helyezése 332043 Ipari időmérő műszer, készülék üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 332044 Technológiai csővezeték rendszer kiépítése és üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 351101 Engedélyhez nem kötött erőmű működtetése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 351102 Szélerőmű működtetése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 351401 Ügyfélszerzés villamosenergia-szolgáltató részére A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 352301 Ügyfélszerzés gázszolgáltató részére A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 353001 Fogyasztói hőszolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. (e szakmakód kizárólag kazánfűtői feladatok ellátására szolgál). 353002 Képesítéshez kötött kazán-kezelés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 360001 Vízóra hitelesítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

370001 Szennyvíz- és csapadékvíz-csatorna tisztítása, dugulás megszüntetése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 370002 Szennyvízszippantás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 381101 Szilárd hulladék gyűjtése, kezelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 381102 Brikett, pellet gyártása nem veszélyes hulladékból (fafeldolgozás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. hulladékából, más ipari és háztartási hulladékból) 381201 Veszélyes hulladék gyűjtése A gazdasági tevékenység tevékenységi 382101 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 382102 Biogáz gyártás hulladékból, komposztálás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 382201 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása A gazdasági tevékenység tevékenységi 383103 Gépjármű bontása A gazdasági tevékenység tevékenységi 383104 Egyéb eszköz bontása 383205 Másodlagos nyersanyag előállítása fém hulladékból A gazdasági tevékenység tevékenységi 383206 Másodlagos nyersanyag előállítása nemfém hulladékból A gazdasági tevékenység tevékenységi 390001 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés m.n.s A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 390002 Területtisztítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 411001 Épület építési beruházás szervezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 412001 Épületfelújítási munkák A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 412002 Lakó- és nem lakóépület kivitelezése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 412003 Előre gyártott (nem saját gyártású) épület helyszíni összeszerelése, A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. felállítása kulcsra kész állapotban 412004 Műemlék építmény helyreállítása, restaurálása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 412005 Saját gyártású faépület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. állapotban 412006 Saját gyártású műanyag épület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. kész állapotban 412007 Saját gyártású fém épület helyszíni összeszerelése, felállítása kulcsra kész A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. állapotban 421101 Útépítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421103 Útburkolati jelek festése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421104 Repülőtéri kifutópálya-építés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421105 Útfelújítás, karbantartás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421201 Vasút építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421202 Városi kötöttpályás vasút építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421301 Hídépítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 421302 Alagút építés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422101 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422102 Vízi-csatorna közműépítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422103 Gáz és egyéb energia csővezeték építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422104 Automata öntözőrendszer telepítése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422105 Kútfúrás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422106 Kútásás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422202 Elektromos közmű építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422203 Távközlési, telekommunikációs hálózat építés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 422204 Erőmű építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 429101 Vízi létesítmény építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 429901 Egyéb m.n.s. építés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 429904 Sportpályák építése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431101 Bontás kézi erővel A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431102 Robbantással végzett épületbontás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 431103 Bontás géppel A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431201 Gépi földmunkák végzése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431202 Kézi földmunka végzése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431203 Építési terület előkészítése m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 431301 Talajmintavétel, próbafúrás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432101 Egyéb villanyszerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432102 Vagyonvédelmi, riasztóberendezések, épületfelügyelet felszerelése, gyengeáramú hálózat kiépítése, javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 432103 Antennaszerelés (helyhez kötött) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432104 Napelem szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432105 Közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer, biztosítóberendezések A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. szerelése 432201 Gázvezeték szerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 432202 Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432203 Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432204 Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432205 Napkollektor szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432206 Gázkészülék szerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 432207 Beépített tűzoltóberendezés szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432208 Fűtőberendezés szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432901 Egyéb m.n.s. épületgépészeti szerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432902 Felvonó, mozgólépcső beépítése, üzembe helyezése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432903 Épületlakatos szerkezet szerelés, kerítés, rács felszerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432904 Felvonó, mozgólépcső karbantartás, -javítás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432906 Hang- és hőszigetelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 432907 Árnyékoló, napellenző, ponyvatető, árnyékolástechnika felszerelése, A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. javítása 432908 Épületszerkezetek tűzállóvá tétele A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött.

433101 Vakolás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433102 Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433103 Gipszkartonszerelés, száraz építészet A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433202 Redőny, reluxa felszerelése, javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433203 Nyílászáró beszerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433204 Álmennyezet-,álpadló-szerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433206 Beépített bútor beszerelése, javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433207 M.n.s. egyéb épületasztalos szerkezet szerelése, javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433301 Épületburkoló-ipari munkák A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433302 Melegburkolás és parkettázás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433303 Mozaik díszítés, márvány gránit és palamunka A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433305 Tapétázás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433307 Térburkolás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433308 Hidegburkolás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433401 Festés, mázolás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433402 Üvegezés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433403 Építmény, faszerkezet gomba, kártevő és korrózió elleni védelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433404 Acélszerkezetek korrózióvédelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433901 Egyéb befejező építés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433902 Sírkő felállítása, javítása, felújítása, tisztítása, bontása helyszínen A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 433903 Betonfúrás és -vágás, szögbelövés, A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439101 Tetőfedés, héjalás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439102 Bádogozás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439103 Tetőszerkezet-építés (ácsolás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439901 Egyéb speciális szaképítés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439902 Vízszigetelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439903 Állványozás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439904 Kőművesmunka A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439905 Cserépkályha- és kandallóépítés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439906 Vasbetonszerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439907 Kazán és kemence kőművesmunkái A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439908 Gázkéményszerelés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439909 Építményfelújítás, karbantartás ipari alpinista módszerrel A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439910 Zsaluzás, dúcolás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439911 Saját gyártású fémszerkezet helyszíni szerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439913 Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439915 Építmény acélszerkezetének összeszerelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439916 Előre gyártott építmények összeszerelése és felállítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 439918 Alapozás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451101 Személygépjármű-, könnyűgépjármű nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 451102 Használt személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451103 Személygépjármű, könnyűgépjármű kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451104 Személygépjármű, könnyűgépjármű külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 451105 Személygépjármű, könnyűgépjármű ügynöki kereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451901 Egyéb gépjármű nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 451902 Használt egyéb gépjármű kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451903 Egyéb gépjármű kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 451904 Egyéb gépjármű külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 451905 Egyéb gépjármű ügynöki kereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 452001 Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452002 Gumiabroncs, -tömlő javítás, centírozás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452003 Gépjárműkarosszéria-, tartozék-javítás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452004 Egyéb közútijárműjavítás és -karbantartás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452005 Gépjármű elektromos rendszerének javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452006 Gépjárműmosás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452007 Szélvédő helyszíni karcmentesítése, rendszám gravírozása a gépkocsi szélvédőjére vagy más részeire A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 452008 Gépjármű részegység és alkatrész javítás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 453101 Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 453102 Gépjárműalkatrész-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 453103 Gépjárműalkatrész ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 453201 Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 453202 Gépjárműalkatrész ügynöki kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 454001 Motorkerékpár nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 454002 Motorkerékpár-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 454003 Motorkerékpár ügynöki kereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 454004 Motorkerékpár kiskereskedelme (új) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 454005 Motorkerékpár kiskereskedelme (használt) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 454006 Motorkerékpár-javítás, -karbantartás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 454007 Motorkerékpár alkatrész kereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 454008 Motorkerékpár részegység és alkatrész javítása A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi

461101 Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461201 Alapanyag, üzemanyag ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461301 Fa, építési anyag ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461401 Gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 461501 Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461601 Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461701 Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461801 Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 461901 Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 461902 Anyagbeszerzés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 462101 Gabona-, vetőmag-, takarmány- és egyéb növényiszaporítóanyagnagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 462102 Feldolgozatlan dohány nagykereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 462103 Mezőgazdasági növény, gyógynövény, egyéb m.n.s. mezőgazdasági A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. nyersanyag felvásárlása 462104 Feldolgozatlan dohány külkereskedeleme A gazdasági tevékenység tevékenységi 462105 Gabona, vetőmag, takarmány külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 462201 Dísznövény-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 462202 Dísznövény-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 462301 Élőállat nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 462302 Mezőgazdasági állatfelvásárlás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 462303 Élőállat-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 462401 Bőr nagykereskedelme (új és használt) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 462402 Bőr külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463101 Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463102 Zöldség-, gyümölcs-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463201 Hús-, húskészítmény nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463202 Hús-, húskészítmény külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463301 Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463302 Tejtermék, tojás, zsiradék külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463401 Ital nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 463402 Ital külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi 463501 Dohányáru nagykereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi 463502 Dohányáru külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi 463601 Cukor, édesség, nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463602 Cukor, édesség, kenyér, pékáru külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463603 Kenyér-, pékáru-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463701 Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463702 Kávé-, tea-, kakaó-, fűszer-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463801 Egyéb m.n.s. élelmiszer-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463802 Egyéb élelmiszer-felvásárlás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463803 Egyéb m.n.s. élelmiszer külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463804 Malomipari termékek nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 463805 Malomipari termékek külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 463901 Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 463902 Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 464101 Textil-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464102 Textil-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464201 Ruházat, lábbeli nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464202 Ruházat, lábbeli külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 464301 Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464302 Elektromos háztartási cikk külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464401 Háztartási célú tisztítószer-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 464402 Porcelán, üvegáru nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464403 Háztartási célú tisztítószer-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464404 Porcelán, üvegáru külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464501 Illatszer nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 464502 Illatszer külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464601 Gyógyszer nagykereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464602 Gyógyászati termék nagykereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

464603 Gyógyszer, gyógyászati termék külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 464701 Bútor, szőnyeg, világító berendezés nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464702 Bútor, szőnyeg, világító berendezés külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464801 Óra-, ékszer-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 464802 Óra-, ékszer-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464901 Evőeszköz és fém háztartási cikk nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464902 Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 464903 Egyéb háztartási cikk külkereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 464904 Sportfelszerelés nagykereskedelme (ideértve a kerékpárt is) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 465101 Számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 465102 Számítógép, periféria, szoftver külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 465201 Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. nagykereskedelme m.n.s. 465202 Elektronikus, híradás-technikai berendezés, és alkatrészei külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466101 Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466102 Mezőgazdasági gép, berendezés külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466201 Szerszámgép-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466202 Szerszámgép-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466301 Bányászati-, építőipari gép nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466302 Bányászati-, építőipari gép külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466401 Textilipari gép, varró-, kötőgép nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466402 Textilipari gép, varró-, kötőgép külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466501 Irodabútor-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466502 Irodabútor-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466601 Egyéb irodagép, -berendezés nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466602 Egyéb irodagép, -berendezés külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466901 Egyéb m.n.s. gép-, berendezés nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 466902 Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 466903 Egyéb m.n.s. gép-, berendezés külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 466904 Egyéb ipari, kereskedelmi, navigációs gép külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 467101 Tüzelőanyag-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 467102 Gépjárműüzemanyag-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 467103 Tüzelőanyag-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi 467104 Gépjárműüzemanyag-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi 467201 Fém-, érc-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467202 Fém-, érc-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 467203 Befektetési arany nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467301 Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 467302 Fa-, építőanyag-, szaniteráru-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 467303 Tapéta-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467401 Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467402 Fémáru-, szerelvény, fűtési berendezés külkereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 467501 Vegyi áru külkereskedelme (kivéve: tisztítószer) A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 467502 Vegyi áru nagykereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 467503 Növényvédőszer-nagykereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi 467504 Műtrágya nagykereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467601 Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467602 Egyéb termelési célú termék külkereskedelme A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 467603 Műanyag alapanyag, gumi nagykereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 467701 Hulladék-nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 467702 Hulladék-külkereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 467703 Üveg- és palackvisszagyűjtő (bolti tevékenységtől elkülönülten végezve) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 469001 Vegyestermékkörű nagykereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 469002 Vegyestermékkörű külkereskedelem A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 471101 Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszer diszkont A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 471901 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 471902 Általános áruházi kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 472101 Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472102 Gyümölcskereskedelem (résztevékenység) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472103 Savanyúság-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött.

472201 Egyéb húsáru-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472202 Vadhús kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472203 Vágott baromfi-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472301 Hal-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472401 Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472402 Édesség-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472501 Ital-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472601 Dohányáru-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 472901 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472902 Tej- és tejtermék-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472903 Kávé-, tea-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472904 Tojás, zsiradék kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 472905 Gyógynövény-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 473001 Gépjármű üzemanyag kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 473002 Egyéb kőolajszármazék kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 474101 Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 474201 Telekommunikációs termék kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 474301 Audio-, videoberendezés kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475101 Egyéb textil-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475102 Méteráru-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475103 Rövidáru-, fonal-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475104 Kézimunka-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475105 Népművészeti, háziipari textil-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475201 Vasáru, szerszám, szerelvény, barkácsáru kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475202 Festék-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi 475203 Építőanyag és szaniteráru kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 475205 Épületfa kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475206 Mezőgazdasági eszköz kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475301 Függöny, textil lakberendezési cikk kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475302 Népművészeti szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475303 Tapéta-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475304 Szőnyeg-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475401 Villamos háztartási készülék kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475901 Egyéb háztartási termék kiskereskedelme m.n.s A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475902 Finomacéláru kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475903 Lakásfelszerelési cikkek kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475904 Háztartási üveg-, porcelán-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475905 Műanyag-, háztartási cikk kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475906 Nem elektromos műszaki cikkek kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475907 Világítástechnikai termékek kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475908 Egyéb bútor, lakberendezési tárgy kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475909 Hangszer-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475910 Zenemű (kotta)-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475911 Irodabútor kiskereskdeleme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 475912 Népművészeti bútor és díszműáru kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476101 Könyv-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476202 Hírlap, folyóirat, időszaki kiadvány kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476203 Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476301 Zene-, videofelvétel kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476401 Sportáru-, sporthorgászati- és kempingcikk-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476402 Vadászati cikkek kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 476501 Játék-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477101 Egyéb ruházati kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477102 Felsőruházati, munkaruha-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477103 Bőr-, szőrmeruházati-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477105 Kötöttáru-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477106 Fehérnemű-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477107 Gyermekruházati kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477108 Ruházati kiegészítők kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477109 Népművészeti ruházati kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477201 Lábbeli-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477202 Bőrdíszműáru-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477203 Népművészeti lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477204 Bőr nyergesáru, lószerszám kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477301 Gyógyszer-kiskereskedelem m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 477302 Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi 477401 Gyógyászati termék kiskereskedelme m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477501 Egyéb illatszer-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477503 Fodrászati cikk kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477503 Fodrászati cikk kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477601 Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477602 Hobbiállatel eledel és takarmány kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477603 Dísznövényi szaporítóanyag kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477604 Műtrágya és agrokémiai termék kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477701 Óra-, ékszer-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477801 Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477802 Toll-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477803 Népművészeti ajándéktárgy-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477804 Háztartási vegyiáru kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477806 Pincegazdasági és felszerelési cikk kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477807 Mezőgazdasági felhasználású anyagok kiskereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477808 Fotó-, optikai cikk kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477809 Bélyegkereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477810 Zsák-, zsineg-, ponyva-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477811 Képző-, iparművészeti termék kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött.

477813 Ajándéktárgy-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477814 Mutatványoskellék-áru kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477815 Művirág-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477816 Díszállat- és díszhal-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477817 Kegytárgy-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477818 Tüzelőanyag-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477819 Tüzelőolaj-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477820 Érmekereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477821 Szemléltetőeszköz kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477822 Szexuális áru kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477823 Termény-, takarmány-, egyéb mezőgazdasági termék kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477824 Palackosgáz-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 477826 Pirotechnikai termékek kiskereskedelme A gazdasági tevékenység tevékenységi 477827 Látszerészek tevékenysége A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477828 Fegyver kiskereskedelem A gazdasági tevékenység tevékenységi 477829 Képkeretezés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 477901 Egyéb használtcikk-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477902 Használtruha-, lábbeli-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477903 Használtbútor kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477904 Antikvárium A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477905 Régiség-kereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477906 Használtiparcikk-kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 477907 Zálogtárgy-kereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 478101 Élelmiszer, alkoholmentes ital piaci kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 478201 Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 478901 Egyéb áruk piaci kiskereskedelme A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 479102 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 479901 Egyéb nem bolti kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 479902 Házaló kereskedelem A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 479903 Értékesítés automatán keresztül A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 479904 Ügynöki kiskereskedelem A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 479906 Tüzelőanyag kiskereskedelme házhoz szállítással A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 493101 Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 493201 Taxis személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 493203 Személygépkocsival nem menetrendszerű személyszállításként végzett A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. taxis gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 493901 Egyéb m.n.s. szárazföldi személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 493903 Nem mentrendszerű közúti távolsági személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 493904 Személyszállítás konflissal A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 493905 Autóbusszal végzett menetrend szerinti távolsági személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 493906 Autóbusszal nem menetrendszerű személyszállításként végzett A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 493907 Autóbusszal nem menetrendszerű személyszállításként végzett A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. gépjárművezetői szolgáltatás nem engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 493908 Személygépkocsival nem menetrendszerű személyszállításként végzett A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. személygépkocsis személyszállító gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 493909 Sofőrszolgálat A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 494101 Közúti teherszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 494102 Szekérfuvarozás (lófogatú) A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 494104 Autómentés rakfelülettel rendelkező járművel A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 494106 Személygépkocsival végzett kisteherszállító gépjárművezetői szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 494107 Személygépkocsival végzett kisteherszállító gépjárművezetői szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. nem engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 494108 Tehergépjárművel végzett teherszállító gépjárművezetői szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 494109 Tehergépjárművel végzett teherszállító gépjárművezetői szolgáltatás nem A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére 494201 Költöztetés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 495001 Csővezetékes szállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 501001 Tengeri személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 502001 Tengeri áruszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 503001 Belvízi személyszállítás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 503002 Kompközlekedés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 504001 Belvízi áruszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 511001 Menetrendszerű légi személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 511002 Nem menetrendszerű légi személyszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 512101 Menetrendszerű légi áruszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 512102 Nem menetrendszerű légi teherszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi 521001 Nem jövedéki termék tárolása, raktározása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 521002 Jövedéki termék tárolása, raktározása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött.

521003 Hűtőházban történő tárolás, raktározás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 522101 Szárazföldi szállítást segítő tevékenység m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522102 Parkolási szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 522103 Közlekedési vonaljegyek ügynöki árusítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522104 Autómentés (rakfelület nélküli járművel vagy vontatással) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522105 Túlméretes járművek szakkísérése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522201 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522301 Légi szállítást segítő tevékenység m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 522302 Repülőterek üzemeltetése, légiforgalmi szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 522401 Rakománykezelés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522402 Nem közforgalmú, egyéb áruszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522403 Belső üzemi kötöttpályás teherszállítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522404 Anyagmozgatás kézi erővel A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522405 Anyagmozgatás géppel A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522901 Szállítmányozás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 522902 Vámközreműködés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 522903 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 531001 Engedélyes postai szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 531003 Újság, folyóirat terjesztése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 532001 Futárpostai tevékenység A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 532002 Áru házhozszállítása (kivéve étel) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 532003 Közreműködés postai szolgáltatás ellátásában A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 532004 Bejelentéshez kötött postai szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 532005 Étel házhozszállítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 551001 Szállodai szolgáltatás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 551002 Panzió szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 552001 Ifjúsági-, turistaszállás-szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 552003 Üdülőházi szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 552004 Gyermeküdültetés (nem utazási csomagként) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 552006 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi 552007 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: üdülő A gazdasági tevékenység tevékenységi 552008 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: gyermek- és ifjúsági tábor A gazdasági tevékenység tevékenységi 552009 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: hegyi menedékház A gazdasági tevékenység tevékenységi 552010 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: vendégszállás A gazdasági tevékenység tevékenységi 553001 Kempingszolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 553002 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: nomád szálláshely A gazdasági tevékenység tevékenységi 553003 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: bivakszállás A gazdasági tevékenység tevékenységi 559001 Egyéb szálláshely-szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi 559002 Diákszálló üzemeltetése A gazdasági tevékenység tevékenységi 559003 Munkásszálló üzemeltetése A gazdasági tevékenység tevékenységi 559004 Kollégium üzemeltetése A gazdasági tevékenység tevékenységi 559005 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: munkásszállás A gazdasági tevékenység tevékenységi 559006 Közösségi szálláshely-szolgáltatás: diákotthon, kollégium A gazdasági tevékenység tevékenységi 561001 Éttermi, cukrászdai szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561002 Pecsenye és más húsalapú készítmény sütése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561003 Palacsinta-, lángos-, pizzasütés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561004 Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 561005 Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561006 Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561007 Sörözői vendéglátás (melegkonyhás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 561008 Kávéház, teaház (melegkonyhás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 562101 Rendezvényi étkeztetés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 562102 Családi rendezvényszolgálat A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 562103 Falusi vendégasztal szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 562901 Munkahelyi étkeztetés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 562902 Nem melegkonyhás munkahelyi büfé, kantin A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 562903 Közétkeztetés A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi

562904 M.n.s. egyéb vendéglátás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 562905 Szociális étkeztetés A gazdasági tevékenység tevékenységi 563001 Zenés szórakozóhely (mulató, varieté, bár, diszkó) működtetése A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 563002 Kocsmai, italbolti vendéglátás A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 563003 Sörbár (nem melegkonyhás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 563004 Borozó (nem melegkonyhás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 563006 Kávézó, teázó (nem melegkonyhás) A gazdasági tevékenység bejelentéshez és egyes résztevékenysége tevékenységi 581101 Könyv- és térképkiadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581103 Könyv kiadása lemezen, kazettán, más fizikai hordozón A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581104 Könyv on-line-kiadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581201 Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581202 Címtárak, levelezőjegyzékek on-line-kiadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581301 Napilapkiadás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 581302 Napilap on-line-kiadása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 581401 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 581402 Folyóirat, időszaki kiadvány on-line-kiadása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 581901 Egyéb kiadói tevékenység m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 581903 Egyéb on-line-kiadói tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 582101 Számítógépes játék kiadása m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 582102 Számítógépes játék on-line-kiadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 582901 Egyéb szoftverkiadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 591101 Film-, video-, televízióműsor-gyártás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 591201 Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 591301 Film-, video- és televízióprogram terjesztése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 591401 Filmvetítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 592001 Hangfelvétel-kiadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 592002 Nyomtatott zenemű kiadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 592003 Hangfelvétel-készítés (első példány, nyilvános közlésre) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 592004 Rádióműsor-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 601001 Rádióműsor-szolgáltatás m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 601002 Közszolgálati rádióműsor-szolgáltatás A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 602001 Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 602002 Közszolgálati televízióműsor összeállítása, szolgáltatása A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 611001 Vezetékes távközlés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 612001 Vezeték nélküli távközlés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 613001 Műholdas távközlés A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 619001 Egyéb távközlés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 619002 Internet-hozzáférés biztosítása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620101 Egyedi szoftverfejlesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620102 Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620103 Weblap tervezése (webdizájn) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620104 Számítógépes programozás m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620201 Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620203 Hardver-szaktanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620301 Számítógép-üzemeltetés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620901 Egyéb számítástechnikai tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 620902 Számítógép üzembe helyezése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 631101 Egyéb adatbázis-szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 631102 Internetes hirdetési felület webgazda általi értékesítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 631104 Adatfeldolgozási szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 631105 Weboldal üzemeltetés (webhosting) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

631201 Világháló-portáli szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 639101 Hírügynökségi tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 639901 Téma-, sajtófigyelés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 661201 Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 661901 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 662101 Biztosítási kockázatértékelés, kárszakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 662201 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 662202 Pénztári tag szervezése, pénztári ügynöki tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 662901 Biztosítási állomány kezelése, adminisztrációja A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 662902 Biztosítási szaktanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi 681001 Egyéb ingatlan forgalmazása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 681002 Lakóingatlan és földterület forgalmazása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 682001 Lakásbérbeadás, albérlet A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 682002 Gazdasági építmény bérbeadása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 682003 Földterület bérbeadás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 682004 Oktatást szolgáló építmény és önálló rendeltetési egység rendeltetésének A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. megfelelő bérbeadása 682005 Sportlétesítmény, sporttelep és önálló rendeltetési egység rendeltetésének A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. megfelelő bérbeadása 682006 Művelődési ház és művelődést szolgáló önálló rendeltetési egység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. rendeltetésének megfelelő bérbeadása 682007 Üzlethelyiség bérbeadása A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 682008 Saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 683101 Lakóingatlan, földterület közvetítése A gazdasági tevékenység tevékenységi 683102 Ingatlan-értékbecslés A gazdasági tevékenység tevékenységi 683103 Egyéb ingatlan közvetítése A gazdasági tevékenység tevékenységi 683104 Igazságügyi ingatlan értékbecslés A gazdasági tevékenység tevékenységi 683201 Ingatlankezelés m.n.s. A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 683202 Lakóingatlan kezelése A gazdasági tevékenység bejelentéshez kötött. 691006 Permegelőző, konfliktuskezelő közvetítés (kivéve: büntető ügyekben) A gazdasági tevékenység tevékenységi 692001 Adószakértés, adó-szaktanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi 692002 Könyvvizsgálat (audit) A gazdasági tevékenység tevékenységi 692003 Könyvelés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 692006 Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 692008 Jövedéki ügyintézés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 692009 Termékdíj ügyintézés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702101 PR, kommunikáció m.n.s A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702102 Lobbitevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702201 Általános üzletviteli tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702202 Pénzügyi, társadalombiztosítási és marketing üzletviteli tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702203 Humánpolitikai, üzletviteli tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702204 Egyéb üzletviteli tanácsadás, gazdasági szakmai szakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 702205 Egyéb projektvezetési szolgáltatás, kivéve építési projekt A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 711101 Építészeti tervezés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711104 Táj- és kertépítészeti tervezés A gazdasági tevékenység tevékenységi 711105 Építészeti műszaki rajzolás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711106 Technikusi tevékenység építészeti, kertészeti területen A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 711107 Építésügyi műszaki szakértő (építészmérnök) A gazdasági tevékenység tevékenységi 711108 Településrendezés tervezés A gazdasági tevékenység tevékenységi 711201 Építészeti műszaki tervezés (kivéve: építészmérnökök) A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711202 Ipari folyamatirányító rendszer tervezése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711203 Geológiai, geofizikai szolgáltatás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711204 Földmérés, térképészet, távérzékelés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711206 Beruházás lebonyolítói tevékenység A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711207 Felelős műszaki vezetés A gazdasági tevékenység tevékenységi 711208 Műszaki rajzolás (kivéve: építészeti) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható.

711209 Ipari tevékenységhez kapcsolódó mérnöki tervezés, szakértés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 711210 Technikusi tevékenység (kivéve építészet) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 711211 Tervellenőri tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi 711212 Építési műszaki ellenőrzés A gazdasági tevékenység tevékenységi 711213 Építésügyi műszaki szakértő (kivéve: építészmérnökök) A gazdasági tevékenység tevékenységi 711214 Tűzvédelmi tervező tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi 711215 Igazságügyi szakértés lakás és építésügyi területen A gazdasági tevékenység tevékenységi 711216 Építésügyi műszaki ellenőrzés (technikus) A gazdasági tevékenység tevékenységi 711217 Felelős műszaki vezetés (technikus) A gazdasági tevékenység tevékenységi 711218 Ipari tevékenységhez kapcsolódó technikusi tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 712001 Műszaki vizsgálat, elemzés, tesztelés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 712002 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata A gazdasági tevékenység tevékenységi 712003 Energetikai tanúsító tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 721101 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 721901 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 722001 Társadalomtudományi kutatás, fejlesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 722002 Humán kutatás, fejlesztés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 731101 Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 731202 Reklámfelület ügynöki értékesítése A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 732001 Piac-, közvélemény-kutatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 741001 Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 741002 Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 741003 Belsőépítészeti-tervezés, -tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 741004 Dekorációs falfestés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 742001 Fényképészet m.n.s. A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 742002 Videofelvétel-készítés A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 742003 Fotóriporteri szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 743001 Szakfordítás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 743002 Nyelvi lektorálás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 743003 Tolmácsolás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 743004 Jeltolmácsolás A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége bejelentéshez kötött. 749001 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 749002 Közvetítési, ügynöki szolgáltatás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 749003 Értékbecslő igazságügyi szakértés (kivéve: ingatlanbecslés, biztosításikárbecslés) A gazdasági tevékenység tevékenységi 749004 Becsüs (kivéve: ingatlan-, biztosításikár-szakértés) A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 749005 Mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási szakmai tervezés, szakértés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 749007 Kereskedelmi, szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, szállítási, raktározási, A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi postai, távközlési szakmai tervezés, szakértés 749008 Kulturális és egyéb társadalmi szakmai tervezés, szakértés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 749009 Egészségügyi tervezés, szakértés, módszertani feladatok végzése A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez és/vagy bejelentéshez kötött. 749010 Környezetvédelmi szakmai tervezés, szakértés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 749011 Egyéb, gazdasági, társadalmi tevékenységet segítő szakmai tervezés, A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi szakértés 749012 Munka-, tűzvédelmi szakértés, szabályzat kidolgozása A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 749013 Falugazdász tevékenység A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 749014 Igazságügyi tűzvédelmi szakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi 749015 Minőségbiztosítási ügyintézés, tanácsadás A gazdasági tevékenység tevékenységi engedély és bejelentés nélkül gyakorolható. 749016 Igazságügyi szakértés környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi A gazdasági tevékenység tevékenységi területen 749021 Igazságügyi mágneseskép-, és adatrögzítő-szakértés (nem A gazdasági tevékenység tevékenységi számítástechnikai) 749022 Igazságügyi természettudományi szakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi 749023 Igazságügyi piackutatás- és reklámszakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi 749024 Igazságügyi szakértés kulturális területen A gazdasági tevékenység tevékenységi 749025 Igazságügyi toxikológiai szakértés A gazdasági tevékenység tevékenységi 749026 Igazságügyi pszichológiai szakértés (nem egészségügyi) A gazdasági tevékenység tevékenységi