HONISMERET 1-15. ÉVFOLYAMA (1972-1987) ÖSSZESÍTETT REPERTÓRIUMA



Hasonló dokumentumok
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

A Honismeret évfolyama könyvészeti adatai

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

A járások legfontosabb adatai, 2010

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

A bankkártyás adófizetés szabályai

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

MOB Sportiskolai Program évi forrás

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.


Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

A választók névjegyzéke

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

Effi Korcsoport. Besorolás

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, május 3-4.

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

MSSZ Országos Bajnokság

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.


OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

Etyeki Református Egyházközség

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Pedagógusok iskolai végzettsége. Ssz Név Beosztás Technikum/ egyéb Főiskola Egyetem Szakvizsga

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Budapest , VI. K Buday Ilona budayilona@fre .hu

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Megyei és körzeti földhivatalok

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

A TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÁPRILIS 19-I ZÁRT ÜLÉSÉN ELFOGADOTT HATÁROZAT

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

Jegyzőkönyv Diákolimpia

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

Az OPSz KÜLDÖTTGYŰLÉSI KÉPVISELŐK NÉVJEGYZÉKE az Országos Polgárőr Szövetség év november 28. napján tartott küldöttgyűlésén

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék

Átírás:

HONISMERET 1 1-15. ÉVFOLYAMA (1972-1987) ÖSSZESÍTETT REPERTÓRIUMA NISMER 138g B ' HONISMERET AHAiAWASMÖWOWTPOt XtlMIM H P55Á HA2AFIA«K^OWECUVÓtftAt»» 19B3 5 1983/6 HONISMERET A HA2AHAS NÉWISWT»S«l»*rA«*'> *<*:<

A Honismeret 1-15. évfolyama összesített repertóriumát összeállította: PALLOS ÉVA Sajtó alá rendezte és könyvészeti szempontból ellenőrizte: GAZDA ISTVÁN Szakmailag ellenőrizte: HALÁSZ PÉTER Megjelent az Eötvös Alapítvány támogatásával

Honismeret 1-15. évfolyama (1972-1987) összesített repertóriuma A Honismeret szerkesztőbizottságának tagjai 1973-1987 ANDRÁSFALVY BERTALAN (1974-1977) BALOGH ISTVÁN (1973-1977) BERECZKY LÁSZLÓ (1976-1977) FRANK TIBOR (1973-1987) FÜR LAJOS (1987) GAZDA ISTVÁN (1977-1987) GERELYES EDE < (1976-1980) HALABUK JÓZSEF (1974-1975) HAVAS GÁBORNÉ (1977-1987) KOVÁTS DÁNIEL (1987) MORVAY PÉTER (1974-1987) NAGY DEZSŐ (1973-1978) OLSVAI IMRE (1973-1986) SÁNDOR LÁSZLÓ (1978-1987) SZABÓ BÉLA (1977-1981) SZABÓ FERENC (1974-1986) SZIKOSSY FERENC (1981-1987) TIMAFFY LÁSZLÓ (1978-1987) TÖLTÉSI IMRE (1981-1987) TÓTH GÁBOR (1981-1986) TÓTH LÁSZLÓ (1973-1977) VECSEI JÓZSEF (1986-1987) V* A»Sri > 4

A Honismeret 1-15. évfolyama könyvészeti adatai 1972 - Tematikus szám. Hová repül a páva? Megjelent 76 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Morvay Péter. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. 1973 - Megjelent 4 szám 326 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Morvay Péter. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. A szerk. bizottság elnöke: Kamarás Rezső. 1974 - Megjelent 6 szám 409 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. A szerk. bizottság elnöke: Kamarás Rezső. 1975 - Megjelent 6 szám 384 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. A szerk. bizottság elnöke: Kamarás Rezső. 1976- - Megjelent évente 6 szám 1980 384 oldal terjedelemben"'. Szerkesztő: Halász Péter. Főszerkesztő: Székely György. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. A szerk. bizottság elnöke: Kamarás Rezső. 1981 - Megjelent 6 szám 384 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Főszerkesztő: Székely György. Fel. szerkesztő: Töltési Imre. A szerk. bizottság elnöke: Ágoston László. 1982- Megjelent évente 6 szám 1985 384 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Főszerkesztő: Székely György. Fel. szerkesztő: Juhász Róbert A szerk. bizottság elnöke: Ágoston László. 1986 - Megjelent 6 szám 448 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Főszerkesztő: Székely György. Fel. szerkesztő: Juhász Róbert. A szerk. bizottság elnöke: Ágoston László. 1987 - Megjelent 6 szám 480 oldal terjedelemben. Szerkesztő: Halász Péter. Főszerkesztő: Székely György. Fel. szerkesztő: Juhász Róbert. A szerk. bizottság elnöke: Ágoston László. * 1977 óta a lap mellékleteként jelenik meg a Honismereti bibliográfia, 1980 óta a Gyűjtési útmutató, 1979 óta pedig évente egyszer az Évfordulónaptár 2

A Honismeret 1-15. évfolyama összesített tartalommutatójának szerkezeti felépítése 1. HONISMERETI MOZGALOM 1.1 Elvi-módszertani kérdések (A közlés időrendjében) 3 1.2 A mozgalom topográfiája (A helynevek betűrendjében) 7". 11 1.3 Mozgalom és társadalom (A közlés időrendjében) 14 1.4 Országos akadémiák, országos konferenciák, tanácskozások (A közlés időrendjében) 15 1.4.1. Visszaemlékezések az egykori táj-és népkutató táborokra 16 1.5 Táborok, túrák, találkozók (A közlés időrendjében) 16 1.6 Helyi jellegű események (A helynevek betűrendjében) 17 1.7 Vetélkedők (A közlés időrendjében) 19 1.8 Pályázatok (A közlés időrendjében) 20 1.9 A honismereti gyűjtemények módszertani kérdéseiről (A közlés időrendjében) 20 1.10 A gyűjtemények topográfiája (A helynevek betűrendjében) 21 1.11 A szakkörök és a klubok módszertani kérdéseiről (A közlés időrendjében 23 1.12 A szakkörök és a klubok topográfiája (A helynevek betűrendjében) 23 1.13 Perszonáliák (A személyek betűrendjében) 25 1.14 Honismereti tevékenység más népeknél (A közlés időrendjében) 26 1.15 Könyvekről 26 1.15.1 Általános művek (A közlés időrendjében) 26 1.15.2 Egyedi művekről (Betűrendben) 26 1.15.3 A megyei és a városi honismereti kiadványokról (A helynevek betűrendjében) 26 1.15.4 Kalendáriumokról és naptárakról (A közlés időrendjében) 27 1.15.5 Évkönyvekről (A közlés időrendjében) 27 1.15.6 Újságokról (A közlés időrendjében) * 28 2. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 2.1 Régészet 28 2.1.1 Összefoglaló írások (A közlés időrendjében) 28 2.1.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 28 2.1.3 Táborok 29 2.1.4 Könyvekről 29 2.2 Köztörténet 29 2.2.1 A történeti kutatás általános kérdései 29 2.2.2 Középkor 29 2.2.3 Az 1514-es parasztháború 30 2.2.4 A három részre szakadt ország 30 2.2.4.1 A törökök által megszállt terület 30 2.2.4.2 Az erdélyi fejedelemség 30 2.2.5 Kuruc kor 30 2.2.6 Habsburg-monarchia 31 3

2.2.6.1 XVIII. század 31 2.2.6.2 Reformkor 31 2.2.7 A forradalom és a szabadságharc korszaka 31 2.2.7.1 Általános 31 2.2.7.2 Helyi események (A helynevek betűrendjében) 31 2.2.7.3 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 31 2.2.8 Az 1850-1914 közötti korszakról 32 2.2.9 A Tanácsköztársaság időszakáról 32 2.2.10 Az 1920-1939 közötti korszak 33 2.2.10.1 Általános 33 2.2.10.2 A Márciusi Front 33 2.2.11 A II. világháború időszaka 34 2.2.12 Az 1944-es és 1945-ös év eseményei 34 2.2.13 Az 1945 óta eltelt időszakról 34 2.2.14 Történettudósok (Perszonáliák) (A személynevek betűrendjében)... 35 2.2.15 Könyvekről (Betűrendben) 35 3. HELYTÖRTÉNET-MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 3.1 Módszertani kérdések (A közlés időrendjében) 37 3.2 Források (A közlés időrendjében) 37 3.3 Az összefoglaló helytörténeti írások topográfiája (A helynevek betűrendjében) 38 3.4 Emlékművek, szobrok, emlékhelyek 40 3.4.1 Általános 40 3.4.2 Egyes emlékművek topográfiája (A helynevek betűrendjében) 40 3.4.3 Temetők (Topográfia) (A helynevek betűrendjében) 41 3.5 Egyletek, körök 41 3.5.1 Általános 41 3.5.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 41 3.6 Iskola- és oktatástörténet 42 3.6.1 Általános (A közlés időrendjében) 42 3.6.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 42 3.6.3 Könyvekről (Betűrendben) 43 3.7 Sajtó-és nyomdászattörténet (A közlés időrendjében) 43 3.8 Képző- és iparművészet (Perszonáliák) (A személynevek betűrendjében) 44 3.9 Zenetörténet (Perszonáliák) (A személynevek betűrendjében) 44 3.10 Színjátszás (A közlés időrendjében) 45 3.11 Vegyes művelődéstörténeti közlések (A helynevek betűrendjében)... 45 3.12 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 45 3.12.1 Helytörténészekről 45 3.12.2 Művelődéstörténészekről 46 3.13 Könyvekről 46 3.13.1 Helytörténet (A helynevek betűrendjében) 46 3.13.2 Művelődéstörténet (Betűrendben) 50 3.14 Gyűjtési útmutatók 51 4 4. MŰEMLÉKVÉDELEM 4.1 Módszertani kérdések 51 4.2 A műemlékek topográfiája (A helynevek betűrendjében) 52

4.3 Műemlékvédelem és honismeret 4.4 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 4.5 Könyvekről (Betűrendben) 5. IRODALOMTÖRTÉNET 5.1 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 5.2 Irodalomtörténeti könyvekről (Betűrendben). 6. NYELVÉSZET 6.1 Elméleti kérdések 6.2 Nyelvészet és honismeret 6.3 Konferenciák és táborok 6.4 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 6.5 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 6.6 Gyűjtési útmutatók 6.7 Könyvekről (Betűrendben) 7. NÉPRAJZ (Ha más megjelölés nem szerepel, a címeket közlésük időrendjében soroljuk fel.) 7.1 Néprajztudomány 7.1.1 Néprajzi tájak és népcsoportok 7.1.1.1 Általános 7.1.1.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 7.1.2 Ősfoglalkozások 7.1.3 Táplálkozás 7.1.4 Település, építkezés, lakás 7.1.5 Mesterségek 7.1.6 Népművészet 7.1.7 A népi társadalom 7.1.8 Hitvilág ' 7.1.9 Népszokások 7.1.10 Népköltészet 7.1.11 Népzene, néptánc 7.1.12 Játék 7.1.13 Források 7.1.14 Falumúzeumok 7.1.14.1 Topográfia 7.2 Néprajzi mozgalom 7.2.1 Kiállítások, gyűjtemények 7.2.2 Országos gyűjtőtalálkozók 7.2.2.1 Általában 7.2.2.2 A Sebestyén Gyula-emlékérmesek 7.2.3 Helyi jellegű konferenciák (A helynevek betűrendjében) 7.2.4 Táborok 7.2.5 Gyűjtőutak, akciók 7.2.6 Néprajz és iskola 7.2.7 Gyűjtőpályázatok

7.2.8 Gyűjtési útmutatók 66 7.2.9 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 67 7.2.9.1 Köszöntők 67 7.2.9.2 Megemlékezések, nekrológok 67 7.3 Könyvekről (Betűrendben) 68 8. NÉPMŰVÉSZETI MOZGALOM 8.1 Módszertani kérdések 71 8.2 Hová röpül a páva? 72 8.3 Fesztiválok, találkozók 72 8.4 Együttesek (A helynevek betűrendjében) 73 8.5 Táborok, tanfolyamok, tanácskozások, tárlatok 73 8.6 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 73 8.7 Könyvekről (Betűrendben) 73 9. SZOCIOGRÁFIA, SZOCIOLÓGIA 9.1 Elvi-módszertani kérdések 74 9.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 74 9.3 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 74 9.4 Gyűjtési útmutatók 75 9.5 Könyvekről (Betűrendben) 75 10. AGRÁRTÖRTÉNET 10.1 Agrártörténet és honismeret 75 10.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 76 10.3 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 76 10.4 Gyűjtési útmutató 76 10.5 Könyvekről (Betűrendben) 76 11. KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM 11.1 Természetvédelem és honismeret 77 11.2 Topográfia (A helynevek betűrendjében) 78 11.3 Madárvilág 78 11.4 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 78 11.5 Könyvekről (Betűrendben) 78 12. IPAR- ÉS ÜZEMTÖRTÉNET 12.1 A kézművesipar kora 79 12.2 A nagyipar kora 79 12.3 Üzemtörténetírás 79 12.4 Konferenciák, tanácskozások 80 12.5 Gyűjtemények, kiállítások 80 12.6 Gyűjtési útmutató 81 12.7 Könyvekről (Betűrendben) 81 6

13. A TUDOMÁNYOK ÉS A TECHNIKA TÖRTÉNETE 13.1 A matematika és a természettudományok története általában 81 13.2 Utazók, földrajzi felfedezők (Perszonáliák) (A személynevek betűrendjében) 82 13.3 Az orvostudomány története 82 13.3.1 Általában 82 13.3.2 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 82 13.4 Mérnöki tudományok 83 13.4.1 Általában 83 13.4.2 Vízügy 83 13.4.3 Perszonáliák (A személynevek betűrendjében) 83 13.5 Könyvekről (A személynevek betűrendjében) 83 7

Repertórium I.1 Elvi-módszertani kérdések (A közlés időrendjében) 1. HONISMERETI MOZGALOM Köszöntjük az Olvasót! (A Honismereti Híradóról) - 1972/1. 75. Beköszöntő [a Honismeret első számához] (Ortutay Gyula) - 1973/1-2. 3. Távlati munkatervünk és időszerű feladataink (Töltési Imre)- 1973/3 4. 3. A Hazafias Népfront Honismereti Bizottságának feladatköre és munkaterve (1972-1975) - 1973/3-4. 11. Új rovat-új feladatok - 1973/3-4. 14. Két javaslat mai életünk emlékeinek megörökítésére (Vörös Károly)- 1973/3-4. 24. Szentistványi Gyuláné felszólalása - 1973/3-4. 47. A jubileumi krónikák írásáról (Glatz Ferenc)- 1974/1. 6. Eredmények és feladatok (Töltési Imre)- 1974/2. 3. A megyei honismereti bizottságok munkaterveiből (Halász Péter)- 1974/3. 9. Pedagógusjelöltek a honismereti munkában (Nóvák József) - 1974/4. 22. A honismereti mozgalom helye a közművelődésben (Töltési Imre, Nóvák József) - 1974/4. 3.; 1974/5.3. A szocialista hazafiság és közművelődés (Kamarás Rezső) - 1974/6. 22. Vita a honismereti mozgalomról (Halász Péter) - 1974/6. 63. A szocialista brigádnaplók forrásértéke (Oltvai Ferenc) - 1975/1-2. 11. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége Honismereti Bizottságának 1975. évi munkaprogramja- 1975/1-2. 27. Ötlet a honismeret kapcsolására" (Pozder Miklós) - 1975/1-2. 92. Három év a helytörténeti mozgalom szolgálatában (Varga János) - 1975/3. 35. A brigádnapló vezetése: történetírás (Bános József) - 1975/3. 37. Saxa loquntur" - de megértjük-e? (Halabuk József) - 1975/3. 48. A szabad fórum - 1975/5-6. 54. Honismereti munka a nemzetiségek körében (Vargha Károly)- 1975/5-6. 33. A helytörténeti munka eredményei és problémái a mozgalomban (Kanyar József)- 1975/5-6. 37. A tudománysegítés jelentősége és útjai a honismereti mozgalomban (Morvay Péter) - 1975/5-6.38. A honismereti speciálkollégiumokról (Nóvák József)- 1975/5-6. 42. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége Honismereti Bizottságának beszámolója a honismereti mozgalom helyzetéről és feladatairól - 1976/2-3. 3. II. Országos Honismereti Konferencia (Székely György elnöki megnyitója) - 1976/2-3. 17. Szentistványi Gyuláné bevezető előadása a II. Országos Honismereti Konferencián - 1976/2-3.22. Az eddigi formákat kell tartalommal megtölteni (Grünvalszky Károly)- 1976/2-3. 34. Az integrációt, az erők összehozását és összehangolását kell fejleszteni (Vitányi Iván) - 1976/2-3.48. A nemzetiségek körében fellendülőben van a honismereti mozgalom (Mándics Mihály) 1976/2-3.49. Most már valóságos eredményekről számolhatunk be (Ortutay Gyula) - 1976/2-3. 56. 9

A Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai elismerésüket fejezték ki a honismereti-helytörténeti munkáért (SágváriÁgnes) - 1976/2-3. 58. Fényképes híradók, amatőr filmek a város és a falu életéről (Juhász Antal) - 1976/2-3. 67. A honismeret a megyei közművelődési feladattervben (Tóth László) -1976/2-3. 72. A tanácsi közművelődési bizottságok feladatai (Major Imre)- 1976/2-3. 78. II. Országos Honismereti Konferencia (Ortutay Gyula elnöki zárszava) - 1976/2-3. 79. A községekben élt emberekre irányuló kutatás (Bellovai Barnabás)- 1976/2-3. 93. A gyűjtött értékek visszajuttatása a néphez (Barsi Ernő) - 1976/2-3. 98. Amit nem gyűjtenek össze, az elvész (Benke László)- 1976/2-3. 100. Adjuk közre az emlékhelyek, természeti értékek, műemlékek jegyzékét (Tóth Ferenc) - 1976/2-3.106. Szántó Imre tanszékvezető egyetemi tanár felszólalása a HNF Országos Kongresszusán - 1976/6. 45. Műveltség, hazaszeretet, honismeret (Szentistványi Gyuláné)- 1977/1. 3. Honismereti hónap is volt! (Környei Elek)- 1977/1. 10. Köszöntjük a Lobogót! - 1977/1. 34. A II. Budapesti Helytörténeti Konferencia állásfoglalása - 1976/2-3. 116. A helyismereti munka tárgya és általános kérdései Magyarországon (Székely György) - 1976/4. 3. Az Országos Közművelődési Tanács elnökségének állásfoglalása a honismereti munka tapasztalatairól és továbbfejlesztéséről - 1977/2-3. 3. A helytörténet, a regionális történelem, valamint a nemzeti történelem viszonya az iskolai oktatásban (Szabolcs Ottó)- 1977/2-3. 8. V. Országos Honismereti Akadémia. Üdvözlő beszéd (Port Árpád,)-, Megnyitó (Molnár Béla)-1977/6. 6. Elgondolások a honismereti képzés és továbbképzés fejlesztéséről (Nóvák József) - 1977/6.37. V. Országos Honismereti Akadémia. Záróbeszéd (Fördös Andrásné) - \977/t>. 61. A honismereti évfordulónaptár elé (Juhász Róbert) -1978/1. 3. A honismereti albizottság munkacsoportjainak 1978. évi munkaterve - 1978/1. 4. A középiskolások és a szakmunkástanulók honismereti tevékenysége (Gönczy Zsuzsanna) - 1978/2. 3. A szülőföld megtartó ereje (Rakó József) - 1978/2. 5. A honismereti kutatómunka módszertani kérdéseiről (Dezső Zsigmondné) - 1978/4. 6. VI. Országos Honismereti Akadémia (1978) Szántó Imre megnyitója - 1978/5-6. 3. Táj, nép, történelem (Márta Ferenc) - 1978/5-6. 4. Szocialista hazafiság - történelmi tudat (Csatári Dániel) - 1978/5-6. 35. A helytörténetírás és a honismereti kutatás néhány időszerű elvi és módszertani kérdése (Hegyi András)- 1978/5-6. 58. A nemzetiségi honismereti munka legfontosabb kérdései (Mándics Mihály) - 1978/5-6. 59. Helytörténeti, honismereti munkák Szegedről és Csongrád megyéről (Székely György) - 1978/5-6.62. VI. Országos Honismereti Akadémia. Szabó G. László zárszava - 1978/5-6. 66. A Honismeret első hat évfolyamának néhány tanulsága (Halász Péter) -1979/3. 12. Az ifjúsági honismereti mozgalom (Nagy Sándor) -1979/5-6. 3. VII. Országos Honismereti Akadémia. Megnyitó (Molnár Béla) - 1979/5-6. 11. Felemelő a lelkes aktivisták ezreit tömörítő honismereti mozgalom küldetése" (Géczijános)- 1979/5-6. 12. A fiatalok bevonása a honismereti mozgalomba - 1979/5-6. 45. A honismereti mozgalomról (Ortutay Gyula) - 1980/1. 5. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége honismereti albizottságának jelentése -1980/5.3. III. Országos Honismereti Konferencia. Köszöntő (Horváth Miklós)- 1980/5. 13. A honismereti mozgalom eredményei és feladatai (Székely György)- 1980/5. 15. 10

A honismereti mozgalom eredményei és feladatai (Székely György)- 1980/5. 15. Az elmúlt két évtizedben lényegesen fejlődött a honismereti mozgalom (Molnár Béla) 1980/5.20. A felnövekvő generáció azonosuljon a nemzet múltjával, jelenével és szocialista jövőjével (Knopp András) - 1980/5. 26. A munka és a haza gyarapodása összetartozó fogalmak" (Palotay Károly)- 1980/5. 28. A honismereti munka nem más, mint hazaszeretetünk környezetvédelme (Kanyar József) - 1980/5. 34. Nem a fiatalok felelősek hiányos történelemszemléletükért (Nagy Sándor) - 1980/5. 38. A nemzetiségi hagyományok ápolásában ma már helye van a honismereti munkának (Mándics Mihály)- 1980/5. 41. Többet kell tennünk gyermekeink történelmi tudatáért (Rósner Gyula) - 1980/5. 41. A honismereti albizottság eredményesen fogja össze a honismereti tevékenységet" (Patkó Imre) - 1980/5. 44. A honismereti mozgalomra még nagyobb jövő vár (Tóth János) - 1980/5. 45. A honismereti mozgalom időszerű kérdései (Pölöskei Ferenc) - 1980/5. 48. Honismereti szakkollégium (Kováts Zoltán) - 1980/5. 49. A honismereti mozgalom utánpótlásáról (Tungli Gyula) 1980/5. 50. A történelmi látásmód mellett erősíteni kell a felelősséget a mai kor formálásáért (Polonyi Péter) - 1980/5. 46. A honismereti munka szerepe a személyiségformálásban (Szabolcs Ottó) - 1980/6. 3. Történelmi-honismereti munka a CSEMADOK keretében (Csáky Károly)- 1981/1. 13. A szülőföld és az anyanyelv jelentősége az ember életében (Lakó György) 1981/1. 13. Honismereti postaláda (Zóka László) 1981/1. 49. A III. Országos Honismereti Konferencia állásfoglalása - 1981/3. 3. Hozzászólás a Hazafias Népfront VII. kongresszusának beszámolójához (Székely György) 1981/4.3. Helytörténeti anyag az általános iskolai történelemtanításban (Vas Károly)- 1981/4. 5. Életmód- és tájkutatás a honismereti mozgalomban - 1982/1. 6. Gondolatok az anyanyelvi műveltség fontosságáról és helyzetéről (Szathmári István) 1982/3. 3. Honismereti munka a történelemtanításban (Nagy Ferenc) - 1982/4. 7. Az irodalmi topográfia eredményeiről és terveiről (Bodolay Géza) - 1982/4. 60. A Budapesti Honismereti és Helytörténeti Munkabizottság és a kerületi bizottságok tevékenysége (1976-1981) (Gerelyes Ede)- 1983/1. 9. Életmódkutatás és történeti tudat (Szily Ferenc)- 1983/2. 61. A honismereti táborok jelentősége (Morvay Péter) - 1983/6. 23. Történelem - hiedelem (Zelnik József) - 1984/5. 63. Erősíteni kell a szülőföldhöz való ragaszkodást. Kováts Dániellel beszélget Zika Klára - 1984/6.40. Számvetés és útmutatás (Molnár Béla) - 1985/2. 3. A honismereti mozgalom a tudatos hazafiság nevelője 1985/2. 22. A népek összefogásának példája. Köpeczi Béla akadémikussal beszélget Deregán Gábor - 1985/4.32. Gondolatok nemzetről, nemzettudatról (Gedai István)- 1985/5. 3. Hét kongresszus (Ágoston László)- 1985/6. 3. A honismereti mozgalom feladatai a nemzeti tudat elmélyítésében (Pozsgay Imre)- 1985/6.9. A politikai tevékenység egyik életteli formája a honismeret" (Gerelyes Ede)- 1986/2. 7. A honismereti mozgalom: nemzeti tudatunk környezetvédelme (KanyarJózsef)-1986/2. 8. Jót s jól, ebben áll a nagy titok" Rónay Ferencné tanárnővel beszélget Zika Klára - 1986/2.27. Újjáalakult az Országos Honismereti Bizottság (Halász Péter)- 1986/3. 31. 11

Honismeret alsó és felsőfokon (Kovácsné Paulovits Teréz, Kovács József László) -1986/4.48. Bízom a nemzeti közönyt feloldó honismereti mozgalom jövőjében" (Kanyar József) - 1986/6. 3. Eszmeváltás a Honismereti Akadémián (Morvay Péter)- 1986/6. 7. Néhány gondolat a honismereti táborokról (Viga Gyula)- 1987/4. 77. Mi a haza ma? (Pozsgay Imre) 1987/6. 3. A XV. Honismereti Akadémiáról. Megnyitó (Kanyar József) - 1987/6. 50. A Honismereti Akadémián elhangzott javaslatok - 1987/6. 52. 1. 2 A mozgalom topográfiája (A helynevek betűrendjében) Honismereti munka ALSÓNÉMEDI-ben (KékesiBéla)- 1973/1-2. 66. A községi krónikaírás első éve BARANYÁ-ban (BánfaiJózsef, Bezerédy Győző) - 1974/1.51. A községi krónikaírás megszervezése BARANYA megyében (Bezerédy Győző) - 1975/5-6. 24. BARANYÁ-ban az óvodások is kapnak a honismeret értékeiből. Egész megyére kiterjedő krónikaírás (Vargha Károly)- 1976/2-3. 65. A Hazafias Népfront együttműködési szerződései BARANYÁ-ban (Bánfai József) - 1976/2-3. 108. A BARANYA megyei községi krónikaírásról (Erdődi Gyula)- 1979/1.11. BÉKÉS megyében közüggyé vált a honismereti mozgalom (Molnár Pálné)- 1976/2-3. 99. BUDAPEST VII. kerületének honismereti munkájáról (Légrádi Dezső) -1976/1. 24. A XIV. kerületi [BUDAPEST] Helytörténeti Bizottság munkája (Szabó Bendegúz)- 1978/4. 30. Helytörténeti gyűjtés a főváros [BUDAPEST] XII. kerületében (Győri Gáspár)-\978/4. 31. A szabad idő kihasználása egy BUDAPEST-i szakközép- és szakmunkásképző iskolában (KovásználJózsefné) - 1979/5 6. 78. Honismereti munka egy angyalföldi [BUDAPEST] könyvtárban (Bíróné Tóth Irén) - 1987/5. 62. Munkák és tervek ESZTERGOM-ban (D. K.)- 1973/1-2. 64. A CSEMADOK ÉRSEKÚJVÁR-i honismereti munkájáról (Hofer Lajos)- 1982/2. 61. FEJÉR megyében a Hazafias Népfront elnökei, titkárai irányították a földrajzinév-gyűjtést (Birkás János) - 1976/2-3. 71. Az ifjúság és a honismereti mozgalom FEJÉR megyében (Lukács László)- 1983/5. 56. Honismereti munka FÖLDES-en (Gaál Zsigmond) - 1980/5. 57. A honismereti munka FÜZESGYARMAT-on (Borbíró Lajos)- 1977/4. 29. Honismereti munka a GYÖNGYÖS-i főiskolán (Misóczki Lajos)- 1978/1. 15. Bemutatkozik a GYÖNGYÖS-i honismereti szakkör (K. S.)- 1982/4. 13. Honismereti munka a GYŐR-i Tanítóképző Főiskolán (Barsi Ernő) - \977/(>. 43. Honismereti munka a GYŐR-i Tanítóképző Főiskolán (Tungli Gyula) -1987/3. 64. A honismereti munka GYŐR-SOPRON megyében (Gárdonyi Béla)- 1977/1. 14. Honismereti munka JÁSZJÁKÓHALMÁN (TerjékiJános)- 1975/1-2. 53. Honismereti ismeretterjesztés [JÁSZJÁKÓHALMÁN] fali folyóirattal" (Fodor István) - 1978/1.16. Honismereti munka a KAPOSVÁR-i Táncsics Mihály Gimnáziumban (Marek János) - 1977/4. 25. Honismereti munka KERTÁ-n (Tölgyesi József) - 1976/4.17. Eleven honismereti munka KOMÁROM megyében (Jakab József) - 1974/4. 33. A honismereti mozgalom helyzete KOMÁROM megyében (B. Szatmári Sarolta) - 1979/1.7. 12

Folyamatos honismereti munka KOMÁROM megyében (Szatmári Sarolta) - 1980/5. 39. A Hazafias Népfront állásfoglalása alapján megtervezett munka eredményei a KUNSZENT- MÁRTONI járásban (Smuta Kálmánné)- 1976/2-3. 69. A LENTI Járási Honismereti Bizottság 1975. évi tervei (Szente Nándor) - 1975/1-2. 54. A honismereti munka a MARCAL-i járásban (GálJózsef) - 1982/3. 12. Krónikaírás a MEZŐKÖVESDI JÁRÁS-ban (Papp Zoltán)- 1976/4. 12. Honismereti munka MOGYOROD-on (Kőváry Ferenc)-1986/4. 62. A krónikaírás MONOK-on (Zsuffa Tibor)- 1976/1. 11. A NAGYKANIZSA-i Honismereti Munkabizottság tevékenysége (Dénes Gyula) - 1979/5-6.61. A NÓGRÁD megyei honismereti mozgalom megújítása (Schneider Miklós) - 1974/5. 30. Honismereti mozgalom ÓZD-on és az ózdi járásban (Nemesik Pál)- 1981/3. 12. A Hazafias Népfront által elhintett mag PÁPÁ-n és a járásban termékeny talajra talált (Rácz István) -1976/2-3. 87. A történelmi hagyományok ápolása a PÁPA-i járásban (Rácz István)- 1983/1. 25. A honismereti mozgalom PÉCS-ett az 1930-as években (Gelencsér Mihály)- 1982/3. 40. Tudósítás POLGÁR-ról I III. (Terge Lajosné) - 1973/1-2. 58.; 1973/3-4. 101.; 1974/1. 53. Történelmi-honismereti szeminárium POZSONY-ban- 1982/4. 12. Szervezett, bővülő honismereti munka PÜSPÖKLADÁNY-ban (Matolcsi Lajos) - 1976/2-3.28. Látogatás RÁCKEVÉ-n (Morvay Péter) - 1975/1-2. 50. Honismereti munka egy SALGÓTARJÁN-i szakmunkásképző iskolában (Petényi László)- 1978/4. 55. Honismereti munka a SELLYE-i gimnáziumban (Eitmann András)- 1975/1-2. 51. Társadalmi igényből született a SZABOLCS-SZATMÁR megyei honismereti mozgalom (Gyarmathy Zsigmond) - 1976/2-3. 89. Honismereti munkaközösségek SZABOLCS-SZATMÁR megyében (Jávor Ágnes) - 1982/3.9. A helytörténeti mozgalom helyzete SZARVAS-on (Tóth Lajos)- 1975/5-6. 71. A SZENTENDRE-i Műsor és a honismereti munka (Máté György)- 1980/2. 21. Húszéves a SZIGETSZENTMIKLÓS-i honismereti szakkör (Vöő Imre) - 1982/3. 16. Honismereti munka a SZOLNOK-i Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában (Dienes Erzsébet)- 1978/4. 54. A HNF SZOMBATHELY-i városi bizottságának honismereti munkája (Kereszturiné Pintér Mária) - 1979/4. 12. A SZOMBATHELY-i Járási Honismereti és Természetvédelmi Bizottság munkájáról (Szabó József) - 1974/3. 40. A krónikaírás helyzete a SZOMBATHELY-i járásban (Szabó József)- 1975/1-2. 58. A honismereti mozgalom SZOLNOK megyében (Cseppentő Miklós)- 1980/5. 52. Úttörő honismeret TOLNA megyében (Bíró Mártonné, Rosner Gyula) - 1981/6. 55. Helytörténeti munka TÖRÖKSZENTMIKLÓS-on a Rózsa Ferenc téri általános iskolában (Tóthné Csík Klára)- 1980/2. 22. A VAJA-i honismereti továbbképzés (Láczay Magdolna) - 1973/1-2. 45. A Hazafias Népfront VAJA nagyközségi bizottságának honismereti tevékenysége (Molnár Mátyás) -1980/3. 9. VAS megye honismereti mozgalmáról (Szabó József) - 1976/4. 20. VAS-i visszhang (Laky Rezső)- 1978/1. 47. Honismereti munka VAS megyében (Horváth Ferenc) - 1980/5. 35. A Hazafias Népfront VÁSÁROSNAMÉNY-i honismereti munkaközösségének tevékenysége (Antal Miklós, Gyarmathy Zsigmond) - 1976/6. 38. Honismereti munka VÉP-en (Kiss Kálmán)- 1980/2. 19. 13

1.3 Mozgalom és társadalom (A közlés időrendjében) A középiskolai földrajztanítás, a földrajzi kirándulások és a honismereti munka kapcsolata (Dudás Ilona) - 1974/3. 44.; Hozzászólás (Daragó Ferenc) - 1974/5. 50.; Hozzászólás (Czakó György)- 1974/6. 47. Iskolai hagyomány és honismeret (Czakó György) 1974/6. 24. Békés megyei kezdeményezés a nőmozgalom történetének megírására (Tóbiás Áron) 1975/3. 14. A néprajzi film- és a honismeret (Raffay Anna) - 1975/3. 20. A munkásmozgalmi kutatás feladatai (Gerelyes Ede) - 1975/5-6. 45. Az úttörő vándortábor-mozgalom a honismeret szolgálatában (Pápa Miklós) -1975/5-6.62. Az akadémia tisztán és világosan látja a honismereti mozgalom jelentőségét (Hajdú Péter) - 1976/2-3. 30. A honismereti mozgalom a cselekvő hazafiság nagyszerű útját járatja a gyerekekkel (Szűcs Istvánná) -1976/2-3. 32. A honismereti mozgalom szervesen épült közművelődésünk egészébe (Garamvölgyi József)- 1976/2-3. 37. A szakszervezetek támogatják a munkahelyeken folyó honismereti tevékenységet (Kiss Károly)- 1976/2-3. 39. A honismeret jó segítő eszköze a szakszervezeti oktatási központnak (Nagy Sándorné) - 1976/2-3. 45. A tanácsok az elmúlt években mind nagyobb erkölcsi és anyagi támogatást adtak (Pelle Béláné)- 1976/2-3.52. A Magyar Történelmi Társulatnak és a honismereti mozgalomnak számtalan érintkezési pontja van (Kanyar József) - 1976/2-3. 54. A Magyar Néphadsereg oktató-nevelő munkája számos területen találkozik a honismereti mozgalommal (Liptai Ervin) - 1976/2-3. 56. Az ifjúsági mozgalom egyre szorosabban kapcsolódik a honismereti tevékenységhez (Barek István)- 1976/2-3. 62. A bélyeggyűjtés és a honismeret (Légrádi Dezső) - 1977/1. 8. Helytörténet és kapcsolattörténet (Lagzi István) - 1977/5. 55. A honismereti mozgalom és az Országos Széchényi Könyvtár (Havasi Zoltán) - 197776. 48. A könyvtárak és a honismereti mozgalom együttműködése Győr-Sopron megyében (Pernesz Gyula) - \ 977/G. 56. A krónika- és a helytörténetírás lehetőségei a honismereti mozgalomban (Kanyar József) - 1978/5-6. 52. A Magyar Partizánszövetség és a Hazafias Népfront együttműködése a történeti emlékek ápolásában (Úszta Gyula)- 1979/5-6. 28. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége honismereti szekciójának tevékenységéről (Mándics Mihály)- 1980/3. 5. A Magyar Tudományos Akadémia és a honismereti mozgalom (Köpeczi Béla)- 1980/5. 23. A honismereti és az Olvasó népért mozgalom szétválaszthatatlan egymástól (Fábián Zoltán) - 1980/5. 30. A honismereti mozgalom és a tájékoztatás (Ágoston László)- 1980/5. 31. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkájának minden területe érintkezik a honismereti mozgalommal (Jeney Jenő) - 1980/5. 33. A Magyar Partizánszövetség együttműködik a honismereti mozgalommal (Bedő László) - 1980/5. 34. A hon ismerete és védelme szorosan összekapcsolódik (Győrfi László)- 1980/5. 40. A regöscserkészet (Kristó Nagy István)- 1981/3. 47. Névadók és néwiselők (Krisztoff Andrásné) -1981/4. 57. 14

Memoárirodalom és nemzettudat. Beszélgetés Nagy Péter akadémikussal (Deregán Gábor) - 1981/6.3. Hatmillió fotó (Gordon Lászlóné)- 1981/6. 51. Honvédelem - honismeret (Ágoston László)- 1982/2. 3. Emlékeztető évfordulók (Kállai Gyula) - 1983/3. 3. Honismeret és közművelődés (Kanyar József)- 1983/3. 6. Honismeret és megyei újságírás (Ordas Iván)- 1983/4. 58. Két döntés, amely meghatározó volt az életemben (Mező István)- 1984/3. 53. A Magyar Szabadságharcos Szövetség jelentősége az életemben (Kanizsay István) - 1984/3. 56. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tevékenysége (Bedő László) - 1984/5. 3. Hungarológiai világkongresszus Bécsben (Székely András Bertalan)- 1987/1. 3. Magyarország többet érdemel, mint amit tudnak róla". Hazalátogató magyar tudósokkal beszélget Zika Klára - 1987/1. 34. A diáktársaságok hagyománya és a honismeret (Bodolay Géza) - 1987/1. 71. I.4 Országos akadémiák, országos konferenciák, tanácskozások (A közlés időrendjében) Folytatás és főpróba Országos Honismereti Szakkörvezetői Konferencia Nyíregyháza-Sóstón (Tóth László)- 1973/3-*. 28. Megnyitó, [uo.] (Margócsy József) - 1973/3-4. 32. Szakreferensi konferencia Almádiban (K. M.)- 1973/1-2. 42. Tanácskozás a szalkszentmártoni múzeumházban (K. M.) - 1973/1-2. 48. Honismereti tanácskozás Sukorón (N. J.) -1973/3-4. 83. Beszámoló az önkéntes fejfagyűjtők tanácskozásáról (Halász Péter) 1974/2. 23. Híradás az országos nemzetiségi honismereti munkaértekezletről (Eperjessy Ernő)- 1974/2. 31. Gondolatok az 1973. évi balatonalmádi honismereti tanácskozásról (Miklya Jenő)- 1974/2. 53. Az I. Országos Honismereti Nyári Akadémia (Morvay Péter) - 1974/6. 7. Országos Honismereti Nyári Akadémia. Tóth Dezső felszólalása - 1975/1-2. 25. Országos Honismereti Nyári Akadémia. Ifj. Faggyas Jenő felszólalása 1975/1-2. 25. Honismereti kiadványok szerkesztőinek tanácskozása Balatonalmádiban. Töltési Imre megnyitója - 1975/4. 16.; Morvay Péter: A Honismereti Híradó két évfolyamának mérlege - 1975/4. 17.; Halász Péter felszólalása - 1975/4. 20.; Vörös Károly előadása-1975/4. 22. Az 1975. évi Országos Honismereti Akadémia (Töltési Imre) -1975/5-6. 15. II. Országos Honismereti Akadémia. Székely György megnyitója - 1975/5-6. 18. Honismereti Nyári Egyetem Nyíregyházán (Bencsik János) - 1975/5-6. 57. Az aggteleki honismereti tanácskozásról (Varga Csaba) -1975/5-6.102. A II. Budapesti Helytörténeti Konferencia (Gerelyes Ede)- 1976/2-3. 115. Nemzetközi Pável Ágoston-emlékülés Szombathelyen (CsabaJózsef)- 1976/6. 36. Országos Szlovák Honismereti Tanácskozás Oroszlányban (Krupa András) - 1977/4. 13. A nyíregyházi III. Honismereti Nyári Egyetem (Tömóry Márta) - 1978/1. 8. Hajdú-Bihar megyei Levéltári Napok (Mervó Zoltánné) - 1979/2. 8. Két tanácskozás után a hagyomány ápolásáról (Molnár Imre) 1979/5 6. 112. Tanácskozás a községi krónikaírásról Szerencsen (Petercsák Tivadar) - 1980/3. 14. Honismereti bizottsági ülés Kecskeméten (Morvay Péter) - 1981/1. 8. Helytörténeti tudományos ülésszak- Kisvárda, 1980 (Ács Zoltán)- 1981/3. 8. Múzeummal gazdagodott Körmend - 1981/5. 58. 15

Honismereti táborvezetők országos tanácskozása (Halász Péter) - 1981/6. 52. A X. Országos Honismereti Akadémia (Morvay Péter) - 1983/1. 3. Helytörténeti tudományos ülésszak Kisvárdán (Jávor Ágnes) - 1983/5. 60. Szigetvári szimpózium Zrínyi Miklós születésnapján (Molnár Imre) - 1983/5. 64. Honismereti tanácskozás Köveskálon (Timaffy László)- 1984/2. 51. A XI. Honismereti Akadémia (Székely György)-1984/6. 3. Nemzeti tudatunkról és történelemtanításunkról tanácskoztak Szigetváron (Foki Ibolya) - 1985/2.43. A IV. Honismereti Konferencia és a XIII. Honismereti Akadémia eredményei (Kanyar József)- 1985/6.13. A honismeret a Hazafias Népfront VIII. kongresszusán (Székely György) - 1986/2. 3. Jubileumi ünnepség volt Érsekújvárott (Hofer Lajos) - 1986/2. 44. Fél évszázados jubileumára készül Patak (Havasné Bede Piroska) - 1986/2. 51. Szárszó, 1986. (Hajdú D. Dénes)~m7/Í. 57. Az irodalmi társaságok első országos találkozójáról (Kováts Dániel)- 1987/1. 65. Szigetmagyarság. Beszámoló egy svájci tanácskozásról (Für Lajos) - 1987/5. 50. A sárospataki népfőiskolások találkozója (Hajdú D. Dénes)- 1987/6. 56. Czabán Samu kulturális napok Rozsnyón (Ambrus Ferenc)- 1987/6. 67. 1.4.1 Visszaemlékezések az egykori táj- és népkutató táborokra Emlékezés az egykori táj- és népkutató táborokra (Morvay Péter) 1986/3. 22. Találkozások Györffy Istvánnal (Molnár József) - 1986/3. 24. Kutatási programot kaptunk (Banó István) - 1986/3. 25. Kutatótáborok a népegészségügy szolgálatában (Molnár Vilmos) - 1986/3. 26. A drávaszögi kutatás és mai folytatása (Katona Imre) - 1986/3. 27. Mi lesz a nagy értékű anyag sorsa? (Kresz Mária) - 1986/3. 29. Egész életre szóló hatás (Nagy-IványiFekete Magda)- 1986/3. 29. A tájkutatás időszerűségei és mai lehetőségei (Tóth János) - 1986/3. 30. 1.5 Táborok, túrák, találkozók (A közlés időrendjében) Az V. Országos Diák Honismereti Tábor (Timaffy László) - 1973/1-2. 28. A VI. Országos Honismereti Diáktábor mérlege (Varga Gyula) - 1973/3^. 56. Beszámoló a VI. Országos Honismereti Diáktábor munkájáról (Németh Péter) - 1973/3-4. 66. Petőfi-emléktúra (Kertész Miklós) -1973/3-4. 84. A VIII. Országos Honismereti Diáktábor (Juhász Antal) -1974/5. 17. Az I. Országos Nemzetiségi Üttörő Fesztivál (Keszler Mária) - 1974/5. 28. A IX. Országos Ifjúsági Honismereti Tábor elé (Morvay Péter) - 1975/1-2. 54. A X. Országos Ifjúsági Honismereti Tábor (Bellon Tibor) - 1976/5. 9. Úttörő népművészek tábora Csillebércen - 1976/5.12. Ady-emléktúrán Romániában (Fodor István) 1977/6. 74. A XI. Országos Honismereti Diáktábor (Gönczy Zsuzsanna) - 1978/1. 6. A nyár honismereti eseménynaptárából (Morvay Péter) - 1978/3. 34. A XII. Országos Honismereti Diáktábor (Dobrossy István, Veres László)-1978/5-6. 68. A III. Országos Úttörő Népművész Szaktáborról (Kerekes György) - 1980/3. 3. A magyar kultúra nemzetközi pozícióiról (Gönyei Antal, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója) (Ágoston László) 1982/1. 36. A XIV. Országos Honismereti Diáktábor (Csiffáry Gergely)- 1982/2. 14. 16

Szakmunkástanulók Országos Honismereti Tábora (Simon Károly)- 1982/6. 8. Honismeret az olvasótáborban (Bakonyi Tibor) - 1983/1. 23. Ötesztendős a Tájak-Korok-Múzeumok mozgalom (Lénárt Judit) - 1983/2. 8. Új mozgalom kezdetei (Székely András Bertalan) - 1983/6. 39. Honismereti szakkörvezető-képző tanfolyam (Jászberényi Ferencné)- 1985/1. 44. Országépítés - országfényképezés (Morvay Péter) - 1985/4. 37. Magyar könyvtárosok a nagyvilágban (Székely András Bertalan)- 1986/1. 58. A XVI. Országos Honismereti Diáktábor (Perger Gyula)- 1986/2. 48. V. Úttörő Honismereti TáborTolna megyében (Drescher Attila)- 1986/6. 53. Az 1986. évi honismereti táborok tapasztalatai (Vecsei József) - 1987/2. 49. Nemzetiségi találkozó a határ mentén (Joó Rudolf) 1987/2. 62. Magyarország mélyen gyökerező hagyományokra támaszkodik (Lopes, Henri)-1987/4. 48. A nemzetközi együttműködés szükségesebb, mint bármikor! (Mód Péter) - 1987/4. 49. Magyar-jugoszláv kulturális együttműködés (Verő Gábor) - 1987/4. 52. 1.6 Helyi jellegű események (A helynevek betűrendjében) Ez történt ABONY-ban (Györe Pál) - 1973/3-4. 51. Az AMERIKA-i függetlenségi ünnepségek magyar vonatkozásai (Zachar József) - 1982/4.59. Járási honismereti úttörőtábor BERETTYÓÚJFALU-ban (Héthy Zoltán) - 1977/1. 28. A II. Megyei Úttörő Honismereti Tábor BERETTYÓÚJFALU-ban (Harasztosi Csaba)- 1978/5-6. 74. A BÉKÉS megyei Múzeumi Szervezet nyári táborai (Sz. Kozák Mária)- 1977/1. 24. Megyei honismereti úttörőtábor BIHARKERESZTES-en (Harasztosi Csaba) -1980/2. 18. Megyei honismereti úttörőtábor BIHARKERESZTES-en (Harasztosi Csaba) -1981/6. 58. Erkel-ünnepség BUDAKESZI-n (Szalóki Gyula)- 1986/2. 53. A munkásmozgalmi hagyományok ápolása [BUDAPEST-en] a MÁV Északi Járműjavítóban (Karacs Zsigmond) - 1979/4. 6. A Hazafias Népfront és a Magyar Távirati Iroda A történelem futószalagán c. [BUDAPEST] fotókiállításából - 1982/1. 38. Szakosított tábor a BUDAPEST-i úttörőknek - 1986/6. 55. Ifjú várbarátok BUDÁN (Csorna Béla)- 1986/6. 56. Az I. CSONGRÁD megyei Honismereti Diáktábor (Juhász Antal) - 1975/5-6. 58. A CSONGRÁD megyei honismereti diáktáborokról (Hegyi András) - 1985/2. 48. Múzeumi-honismereti tábor DEBRECEN-ben (Cs. Tábori Hajnalka) - 1981/6. 57. Honismereti fórum EGER-ben (Hajdú Jánosné) 1981/4. 48. Évfordulós ünnepség volt EGYHÁZASKOZÁR-on (Koskai Erzsébet)- 1987/2. 52. Emlékülés ENDRÖD-ön, a csendőrsortűz 40. évfordulóján (JároliJózsef)- 1975/3. 25. Tatai gimnazisták ERDÉLY-ben (Kálmán Attila)- 1976/1.17. Magyartanárképzés ESZÉK-en- 1981/6. 61. Az I. FEJÉR megyei honismereti idegenvezetői diáktábor (Szabó Magdolna) - 1974/2. 36. FEJÉR megyei ifjúsági honismereti tábor, Mór, 1980 (Lukács László)- 1980/6. 32. Megyei honismereti tábor FERTÖD-ön (Kücsán József) - 1980/2.18. Falutörténeti nap FÖLDEÁK-on (Farkas Csaba)- 1987/2. 53. Honismereti tábor, GERGELYIUGORNYA (Jávor Ágnes)- 1984/1. 42. Honismereti nap GÖDÖLLŐ-n (Máté György)- 1982/1. 14. Honismereti kerékpártúra GÖMÖR-ben (Molnár László) - 1978/1. 12. Megyei honismereti diáktábor GyŐR-ben (Bedécs Gyula)- 1977/1. 18. V. nemzetközi diák honismereti tábor [GYÖR-SOPRON megye] (Jászberényi Ferencné) - 1985/1.42. 17

Egyetemista-főiskolás tábor [GYŐR-SOPRON megye] (.Faragó Sándor) - 1985/1. 43. VI. nemzetközi diák honismereti tábor [GYÖR-SOPRON] megye (Jászberényi Ferencné) - 1986/2.49. A HAJDÚ-BIHAR megyei honismereti táborok tapasztalatai (Csapóné Tábori Hajnalka) - 1980/5. 27. A VI. honismereti tábor HAJDÚ-BIHAR megyében (Szulovszky János)- 1983/2.14. A Hortobágyról Sárrétig akció HAJDÚ-BIHAR megyében (Varga Gyula)- 1983/4. 33. Honismereti tábor a HANSÁG-ban (Imre Mária)- 1983/1. 23. Bányásznapi ünnepség HARGITAFÜRDŐ-n (Kisan Balla György)-1986/4. 60. A VI. nyári művelődési tábor az IPOLY mellett (Halász Péter) - 1982/6. 12. Honismereti kerékpártúra az IPOLY mentén (Z. Urbán Aladár) - 1984/2. 52. Ünnepi közgyűlésen voltunk IPOLYSÁG-on, a CSEMADOK városi szervezeténél (Majsai Károly) -1976/4.14. A szlovákiai magyarok művelődési tábora, '83 [IPOLYSÁG] (Virt László) - 1984/1. 40. Emlékünnep ISASZEG-en (Kovássy Zoltán)- 1974/5.13. Emlékünnep ISASZEG-en (Kovássy Zoltán) - 1978/1. 14. Csete Balázs-emléknap [JÁSZKÍSER] (Morvay Péter) -1976/1. 21. Kerékpáron KELET-SZLOVÁKIÁ-ban (Puntigán József)- 1987/l. 62. Beszámoló az I. KOMÁROM megyei honismereti táborról (Túri Róbert)- 1975/5-6. 60. A III. KOMÁROM megyei ifjúsági honismereti tábor eredményei (B. Szatmári Sarolta) - 1977/5. 37. A IV. KOMÁROM megyei honismereti táborról (B. Szatmári Sarolta)-1978/5-6. 71. Az V. KOMÁROM megyei honismereti táborról (B. Szatmári Sarolta)- 1979/5-6. 56. A KOMÁROM megyei VIII. honismereti szakköri szemléről (B. Szatmári Sarolta) - 1981/1.12. A IX. KOMÁROM megyei honismereti szemléről (B. Szatmári Sarolta) -1983/2. 9. A X. KOMÁROM megyei honismereti táborról (B. Szatmári Sarolta) -1983/6. 42. A Petőfi-emlékhelyek találkozója KUNSZENTMIKLÓS-on (Bodolay Géza)- 1987/4. 57. Magyar est a burgenlandi LOCSMÁD-on (Bedécs Gyula) -1987/3. 68. Művelődési tábor a LOSONC-i járásban (Puntigán József) -1986/6. 60. Honismereti napok MAKÓ-n (Felföldi László)- 1975/4. 26. Honismereti Rákóczi-emléktúra [MEZŐTÚR] (Hagymásy Sándor)- 1976/6.10. Lesz-e emlékmű a MUHI-pusztán? (Ágoston István) -1987/1. 72. A NAGYHALÁSZI Rétközi-napokról (Matthaeidesz Konrád)- 1986/5. 62. Látogatóban NAGYMEGYER-en (Bedécs Gyula) -1980/4. 3. Ifjúsági honismereti tábor NÓGRÁD-ban (Schneider Miklós) - 1976/1. 20. Az I. NÓGRÁD-i ifjúsági honismereti tábor - 1976/5.14. Az 1977. évi NÓGRÁD megyei ifjúsági honismereti tábor (Kósy Zoltán)- 1978/1. 9. A III. NÓGRÁD megyei honismereti ifjúsági tábor (Kriskó Lajosné)-1978/5-6. 72. A honismereti táborok tapasztalatai NÓGRÁD megyében (Domonkos Alajos) - 1979/5-6. 47. Az V. Nógrád megyei Honismereti Tábor (Marczinek István)- 1980/5. 55. Találkozás (budapesti) és NÓGRÁD-i olvasóinkkal - 1981/4. 52. A II. PEST megyei honismereti tábor (P. Szabó Ernő)- 1980/2. 17. Vándor olvasótábor a PILIS-ben (BudaiJános) - 1976/1. 15. A XIV. Jókai-napok [RÉV-KOMÁROM] (Cséplő László)- 1977/5. 38. SÁLY-i napok, 1984 (Barsi Ernő)-1985/3. 56. SÁLY-i napok, 1986 (Barsi Ernő) 1987/1. 69. Újjáalakult a SOMOGY-i Honismereti Hiradó szerkesztőbizottsága (Juhosné Fehér Rózsa) -1975/3. 40. Úttörő" kezdeményezések SOMOGY-ban (Morvay Péter)- 1978/4. 33. Az I. SZABOLCS-SZATMÁR megyei középiskolás és szakmunkás honismereti tábor (Gyarmathy Zsigmond) - 1976/6.19. 18