Lustrum. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati. Separatum

Lustrum Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati Separatum

Lustrum Ménesi út 11 13. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati Ediderunt László Horváth, Krisztina Laczkó, Károly Tóth, et András Péterffy (Appendix) Typotex Kiadó Eötvös Collegium Budapest, 2011

Sumptibus NKA Auctores et compositores, 2011 ISBN 978 963 279 441 9

Lócsi Levente

Szojka Emese Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye Fülep Lajos művészetfilozófus, műtörténész néprajzi gyűjteményét néhány éven át az Eötvös József Collegiumban önálló kiállításként is lehetett látni. A jubileumi emlékezés alkalom arra, hogy néprajzi tárgyait áttekintsük, amelyek ma, egykori szerves egységüket nélkülözve, múzeumi raktárak polcain és fiókokban találhatók máshonnan származó tárgyi emlékekkel együtt. Magángyűjteményből közgyűjtemény Fülep Lajos művészettörténész néprajzi tárgyakból álló gyűjteménye tehát néhány évig Budapesten, az Eötvös József Collegiumban volt kiállítva. Nem sokkal a második világháború után kérték fel Fülep Lajost, legyen tanár Budapesten az újrainduló és szerveződő, az elitképzés tekintélyével és jelentős múlttal rendelkező Collegiumban. Ehhez fel kellett adnia vidéki életmódját a baranyai Zengővárkonyban, ahol lelkészként teljesített hosszú ideig szolgálatot. 1 Fülep új állásba helyezését és Zengővárkonyból Budapestre települését hosszas egyezkedés előzte meg. A nehézségekről Keresztury Dezsővel, a hivatalban levő vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, egyben a Collegium igazgatójával folytatott levelezéséből tájékozódhatunk, és ismerhetjük meg a részleteket. A tárgyalások eredményeként 1947 őszén született meg a minisztériumi államtitkár aláírásával hitelesített szerződés arról, hogy Fülep ingóságainak átköltöztetése és a pesti lakhatás fejében több ezer kötetből álló könyvtárát és néprajzi gyűjteményét az államnak ajándékozza, őrzését pedig a Collegiumra bízza. 2 A néprajzi anyag összetételéről Fülep Lajos 1 Fülep Lajos collegiumi működéséről, az ott kiállított néprajzi gyűjtemény sorsáról átfogó képet nyújt: Tó t h Károly: Fülep Lajos tevékenysége az Eötvös Collegiumban. In: Sepsi Enikő Tó t h Károly (szerk.): Tudós Tanárok az Eötvös Collegiumban. Budapest, Ráció Kiadó, 2009, 109 125. 2 Az erről szóló ajándékozási szerződés szövegét Fülep 1947. október 27-én kelt levele tartalmazza; a szerződést Alexits György, az illetékes tárca államtitkára, írta alá: F. Cs a n a k Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945 1950. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2001, 274. A dokumentum az Eötvös Collegium levéltárában található: Tóth 2009, 122.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 237 rö vid jellemzése tájékoztat: kb. 60 népi (sárközi, bajai, mohácsi etc.) régi tál (a gyűjteménynek erről a részéről a Népr.[ajzi] Múzeum régebben itt járt emberei Madarassy L.[ászló], Gönyei S.[ándor] azt mondták, hogy ebben a szakban a múzeumnak sincs ilyen válogatott minőségű gyűjteménye; kb. 60 népi korsó, kancsó; kb. 60 70 hollóházi, apátfalvi, murányi, herendi etc. népi ízlésű tányér; festett, virágos tékák; 3 szökröny (közülük az egyik egészen kiváló darab, képe és leírása a pécsi Városi Múzeum 1941 évi Értesítőjében). 3 1. kép Mivel a gyűjtemény eredeti helyén, a zengővárkonyi parókián is a könyvtárszobában (1. kép) volt kiállításszerűen elhelyezve, 4 a kollégiumban is ezt a formát választották. Alkalmasnak a volt földrajzi könyvtár helyisége kínálkozott éppen Fülep földszinti szobái fölött az első emeleten. 5 A kiállítás építésében a diákokkal együtt az igazgató, Keresztury Dezső is rész vett, ahogy erről Fodor András naplójában beszámolt: délelőttömet az első emeleten berendezendő néprajzi szobában töltöm. Elkaptak segédmunkásnak a Keresztury által végzett [ ] munkára. A naplóban a lelkes hallgató említést tesz a gyűjtemény összetételéről, kiemelkedő tárgyairól is: Igen szép cserépedény-gyűjteménye van Fülepnek. No meg a Tolnában is jól ismert, gicával 6 irdalt gyönyörű hímes tojások! [ ] Valamennyit Baranyában 3 F. Cs a n a k V. 2001, 267. 4 A zengővárkonyi könyvtárszoba és a néprajzi tárgyak képe: F. Csanak II. 1992, 17. kép. 5 F. Cs a n a k V. 2001, 201. 6 Gica : a viaszbatikolt tojás mintarajzoló eszközének, az írókának a népi neve.

238 Szojka Emese és a Sárközben gyűjtötte. 7 A kiállítást 1948 májusától láthatták a hallgatók, amely hamarosan a collegiumi környezet különleges színfoltjává vált, és újabb vonással járult hozzá a Fülep Lajosról kialakult személyiségképhez. 8 A diákok megcsodálták a kiállítást, hírét vitték, a vidékről jött hallgatók számára pedig egy-egy tárgya az otthoni környezet ismerős hangulatát idézte föl. Amikor 1950-ben a Collegium elveszítette autonómiáját, és közönséges diákszállóvá minősítették, az átrendeződés nagy felfordulásában a könyvtárszoba a Fülep-gyűjteménnyel lett az a helyiség, amely néhány collegista számára még valósággal a béke szigetét jelentette, megőrizve a hely korábbi szellemét, ahogyan a kortárs diákok mindennapjairól szóló beszámolóban olvasható: Az Eötvösben állandó helyünk a»fülep Múzeum«volt. 9 A megváltozott körülmények között Fülep sem maradhatott tovább a kollégiumban, hamarosan neki is távoznia kellett; 1952 tavaszán költözött Budára, a Széher úti Dohnányi-villába, amelyet ugyanabban az évben államosítottak. Az államnak adományozott néprajzi gyűjteményéről a következő híradás 1952 szeptemberéből származik, amikor tárgyai a Néprajzi Múzeuma kerültek. A gyarapodási naplóban Fülep Lajos egyetemi tanár, akadémikus ajándéka szöveggel tüntették fel a szerzeményt. 10 Az átvételt igazoló dokumentum szerint az anyag a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának (közismert nevén MOK) 11 közvetítésével érkezett meg. A gyűjteményt az MTA könyvtárának vezetője, dr. Scher Tibor bocsátotta a központ rendelkezésére azzal, hogy azt a Néprajzi Múzeumba helyezzék el. 12 Az ide került tárgyakat még abban az évben nyilvántartásba vették, és szétosztották a megfelelő szaktárakba. A múzeumi leltárkönyvben szereplő tételeket és az 1947-es ajándékozási szándék tárgyakról szóló rövid ismertetését egymással összevetve, jelentős eltérések mutatkoznak. A múzeumba érkezett kerámiák száma jóval meghaladta a levélben foglalt mennyiséget, és beszállították a collegiumi kiállításból ismert hímestojás-gyűjteményt is, amelyről az adományozó korábban nem tett említést. Talán azért, mert a díszített tojásoknak inkább eszmei, mint keres- 7 Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal. I. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1986, 19. 8 Zá d o r Anna: Emlékeim Fülep Lajosról. In: Tí m á r Árpád (szerk.): Fülep Lajos emlékkönyv. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1985, 324. 9 Fo d o r 1985 I, 82. 10 A tárgyakat 52.71.1 52.71.358 leltári szám alatt vezették be a múzeum törzsanyagába. 11 A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a műemlékvédelem és a múzeumok, valamint a magángyűjtemények ügyét az 1949. évi 13. sz. t. r. alapján vonta államilag egységes irányítás alá; központi irányító szerve volt az 1953-ig működő MMOK, amelynek élére Ortutay Gyulát nevezték ki. Filep Antal: múzeum (szócikk) In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon 3. 1980, 667 670. 12 1952. szeptember 26-án kelt átvételi elismervény. Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára: Nyilvántartási Osztály Iratanyaga, 1/F D.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 239 kedelmi érték tulajdonítható. Érkeztek még festett bútorok is, az emlegetett három ácsolt láda, szökröny azonban nem volt közöttük. 13 1960-ban Fülep Lajos bejelentette a Művelődésügyi Minisztériumnak Széher úti lakásán őrzött értékes tárgyait, négyrendbeli gyűjteményét azzal, hogy újsághírből értesülve egy új, a magángyűjteményeket érintő rendeletről, lakbérének csökkentését kérje. 14 A levélben elsőként említi meg néprajzi gyűjteményét a reneszánsz és barokk bútorok, egyiptomi és görög szobrok, valamint könyvtára mellett, és kéri a múzeumi osztály vezetőjét, hogy küldjenek értékeinek felmérésére megfelelő közgyűjteményi szakembereket. A Néprajzi Múzeumból Király Péterné (= K. Csilléry Klára) és Márkus Istvánné (= Kresz Mária) tekintették meg a néprajzi anyagot, és egy tételes jegyzéket készítettek róla. A 99 db tárgyat tartalmazó lista alapján a minisztérium 1960. november 28-án védetté nyilvánította Fülep Lajos egyetemi tanár otthonában őrzött néprajzi tárgyait. A védetté nyilvánító dokumentumban a felsorolt tételek között szerepeltek a korábban említett ácsolt ládák, még további festett bútorok és kerámiák, kisebb méretű használati tárgyak (mosósulyok, rokkafák) továbbá sárközi gyermekrajzok, valamint szőnyegek, szőttesek, népviseletek öltözetelemei (főkötők, ingvállak). 15 A rendelet értelmében a gyűjtemény védettsége a felügyeletével megbízott intézmény számára elővásárlási jogot biztosított. Ezzel a lehetőséggel a Néprajzi Múzeum akkor élt, amikor a tulajdonos Fülep Lajos 1970-ben elhunyt. A hagyaték rendezésében Zádor Anna művészettörténész Fülep hivatali utódja az egyetemi tanszéken segített. A múzeumi dokumentumokban eladóként a hagyaték gondozója, Raskó Alfrédné, Fülep Lajos házvezetőnője szerepel. 16 Az 1952-ben átadott Fülep-gyűjtemény ezzel a második hullámban a múzeumba került tárgyakkal vált megközelítőleg teljessé. 17 13 A Néprajzi Múzeumba 1952-ben bekerült tárgyak közül kerámia: Ltsz. 52.71.1 225 (kerámiagyűjtemény); díszített tojás: Ltsz. 52.71.249 357, szalmafonat: Ltsz. 52.71.245 248 (szokásgyűjtemény); festett bútor: Ltsz. 52.71.230 244 (bútorgyűjtemény); fakulacs: Ltsz. 52.71.226 227 (táplálkozásgyűjtemény); kolomp: Ltsz. 52.71.228 229 (állattartás-pásztorművészeti gyűjtemény). Az átvételi elismervényen olvasható a piros tojás -ok tételszám mellett zárójelben, hogy ezek két üvegajtós szekrénykében, eredeti tárlójukban érkeztek a múzeumba. Ezek ma már, tudomásunk szerint, nincsenek meg. 14 Fülep a lehetőségről, hogy a védett magángyűjtemények tulajdonosai lakbérkedvezményt, illetve pótlékot kapnak, egy újsághírben szerzett tudomást. A gyakorlat eseti elbírálással 1957- ben lépett életbe, majd 1971-től vált általánossá. Bu z i n k ay Péter: Műtárgyaink ingó műemlékeink védelme. Műemlékvédelem 46. évf. (2002) 1. sz., 36 41. 15 Néprajzi Múzeum Etnográfiai Adattára Nyilvántartási Osztály Iratanyaga: 1/F E. Védett gyűjtemények III. 5. doboz. 16 Dizseri Eszter: Fülep Lajos élete. Budapest, Kálvin János Kiadó, 2003, 268 269. 17 NM Irattára 331/1971; 382/1971. A gyarapodási napló bejegyzése szerint a tárgyak két részletben érkeztek a múzeumba. Az első tétel 1971. május 25-én, a második 1971. július 19-én érke-

240 Szojka Emese Az újonnan megvásárolt gyűjteményrész szám szerint legjelentősebb tételei a hímes tojások és a sárközi gyermekrajzok voltak. 18 A kollekcióhoz tartozott még festett bútor, egy ácsolt láda, kerámiák, valamint díszített használati tárgyak és egy hangszer. 19 Ezeket összevetve a védési dokumentumban szereplő tételekkel, megállapítható, hogy nem került minden, a lakáson őrzött tárgy a múzeumba. 20 A gyűjtemény etnográfiai és muzeológiai tartalma Fülep Lajos néprajzi gyűjteményében a jelentősebb csoportot alkotó tárgyféleségek a kerámiák, a festett bútorok, a hímes tojások és a sárközi gyermekrajzok. 21 Közülük a 265 darabos kerámia a legnagyobb tétel. Ilyen nagy mennyiségű tárgynál érdemes végigkövetni a muzeológiai számbavétel módszerét, amely a forma, az anyag és a díszítés stílusából kiindulva próbálja meghatározni a készítés helyét, a gyűjteményi osztályozás legfontosabb feltételét. 22 Formájuk szerint több mint kétharmadát a tányérok, illetve azok méretbeli változatai (tál, kistányér) alkotják (200 db). A másik jelentős, a tányéroknál változatosabb zett be. Utóbbi csoportot, amely kerámiából állt, a megalakuló szentendrei falumúzeum számára leltározták be, és a mai napig ott található (Ltsz. 71.79.1 19). 18 Hímes tojások: Ltsz 71.57.1 71.57.51 (szokásgyűjtemény); gyermekrajzok: R 13329 13383 (EA rajzgyűjtemény). 19 Ácsolt láda: Ltsz. 71.57.54, festett bútor: Ltsz. 71.57.55 (bútorgyűjtemény); kerámia: Ltsz. 71.57.68 75 (kerámiagyűjtemény); sulykolófa: Ltsz. 71.57.59; rokkapálca: Ltsz. 71.57.56 58; rokkaszeg: 71.57.60 64 (mesterséggyűjtemény); botfej: Ltsz. 71.57.66 (állattartás-pásztorművészeti gyűjtemény); furulya: Ltsz. 71.57.65. (hangszergyűjtemény). A NM gyűjteményi struktúrája a 2009-ben életbe lépett új működési szabályzat értelmében nagyobb egységekbe rendeződött; a Fülep-gyűjtemény kapcsán említett raktári tárak a gazdálkodás-, háztartás-, rítus- és technológiagyűjteménybe tagozódtak. 20 Néhány közülük a Fülep Lajos közvetlen környezetéhez tartozó személyekhez került emlékbe. Feltehető, hogy a tulajdonos még életében rendelkezett bizonyos tárgyak sorsa felől. A lista utólagos bejegyzései alapján név szerint követhető, hogy kihez mi került: két faddi stílusú, hegedűhátú szék, egy dél-alföldi festett láda; habán és sárközi jellegű kerámiák; népviselet részei. Más tárgyakat, amelyekre a múzeum nem tartott igényt, a hagyaték felszámolásakor eladtak. A Bizományi Áruház Vállalathoz és magángyűjtőhöz vándorolt: két ácsolt láda és két faddi készítésű festett láda Bogyiszlóról (ehhez lásd még a 31. sz. jegyzetet). A lakáson maradt további tárgyakat a minisztérium 1972-ben feloldotta a védettség alól. Ezek: szőnyegek (négy torontáli, egy karamán és egy piroti készítésű); textilek (három szádakendő; két szádaszőttes részlete; egy-egy kötény, fejkendő, férfi- és női ing; öt sárközi főkötő és két részekre bontott délszláv főkötő). NM EAD Nyilvántartási Osztály Iratanyaga: 1/F E. Védett gyűjtemények. 21 A Fülep-gyűjtemény elemzésénél minden általam ismert tárgyat figyelembe vettem: a Néprajzi Múzeumba került, leltárba vett anyagot és a lakáson 1960-ban felvett jegyzéken szereplő, rövid jellemzéssel ellátott darabokat is. 22 A kerámiagyűjtemény szakrendje a tárgyak formáját és készítési helyét követi.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 241 tárgy féleségeket (bokályok, korsók, pereckulacs, kancsók, csészék) magába foglaló formai/funkcionális csoport az ivóedények (57 db), amelyeket a főző- és tárolóedények (szilkék, fedők, bödön) kisebb együttese követ (8 db). A klasszifikáció egyik fontos eleme a készítés módjának meghatározása, amely sokszor anyagminőséget is jelent. E szerint két nagy csoportjuk különíthető el: fazekasműhelyekben készült ón- vagy ólommázas és máztalan edények, illetve gyári előállítású keménycserepek. Ebben a felosztásban a fazekasáru (150 db) meghaladja a gyári készítésű kerámia számát (115 db). Előbbiek többsége díszítményeik stíluskritikai vizsgálata alapján az úgynevezett sárközi típusú kerámiák közé sorolható. Edényei olyan népi fazekas központokban készültek, amelyek a Sárköznek nevezett etnikai/földrajzi és kulturális értelemben elkülönülő népcsoport falvait látták el különösen dekoratív kivitelezésű cserépedényekkel. Jellemzőik az egymástól kontrasztosan elváló, erőteljes színek alkalmazása, az írókával megrajzolt, lendületes vonalvezetésű stilizált növényi, ritkábban madáralakos ornamentika. Ezeket a stílusjegyeket képviselik a völgységi német nemzetiségű Mórágyon, a megyeszékhely városában Szekszárdon, távolabb Siklóson és Mohácson, illetve a Duna másik oldalán fekvő Baján készült edények. 23 Ezek a fazekasközpontok mintegy földrajzi gyűrűbe fogják a sárközi és a sárközi jellegű községeket. 24 A gyűjtemény ilyen alapon sárközinek nevezett cserépedényei képviselik a paraszti ízlést erőteljesen kifejező, a lokalitás megragadható ismérveit magukon viselő tárgyak csoportját. Amíg a kerámiák múzeumi rendszerbe illesztésénél a készítőhely behatárolása többé-kevésbé sikeresen megtörtént, addig a használat lokalizálása körül némi bizonytalanság mutatkozott ugyanez vonatkoztatható a többi sárközi tárgycsoportra is. Az anyagot leltározó muzeológusok számára ugyanis a tárgyak pontos használati és lelőhelye kérdéses volt, mivel az akadémiai/mmok átadást csak egy, a darabszámot feltüntető átvételi elismervény kísérte. A muzeológusok abból a közismert tényből indulhattak ki, hogy Fülep Lajos a Baranya megyei, sárközi jellegű faluban, Zengővárkonyban élt, gyűjteménye onnan eredeztethető. Így történhetett, hogy a leltárkönyvben a tárgyak nagyobb részénél Sárköz vagy kérdőjeles Sárköz került a használat/gyűjtés helyéhez. A sárközi jelleget megerősíti egyrészt a cserepek díszítményének jól ismert készítőhelyekhez köthető stílusa, másrészt a dísztárgyjellegű, fogasra, falra függeszthető tányérok nagy sorozata, amely a Sárközben élt falusiak gazdag- 23 A későbbi muzeológiai kutatás pontosította a leltározás idején még csak nagyvonalakban ismert bajai edényeket. A Fülep-gyűjtemény két táljáról derült ki utóbb, hogy nem mórágyi (Ltsz. 52.71.24) és nem szekszárdi (Ltsz. 52.71.46), hanem bajai készítmények. J. Is t v á n Erzsébet: Sárközi népi cserépedények. Néprajzi Értesítő 46. évf. (1964) 121 123; 128. 24 Kresz Mária: Magyar fazekasművészet. Budapest Novi Sad, Corvina Forum, 199, 28 34.

242 Szojka Emese ságával és magas fokú reprezentációs igényével magyarázható. 25 Az itt tömegével használt díszedények készítési ideje egybeesik a terület népességének a folyók szabályozása révén meginduló gyors ütemű gazdagodásával, amely a 19. század utolsó negyedétől az első világháborúig tartott. Az ilyen típusú dísztárgyakat divatjuk idején tucatjával vásárolták a piacokon a módos falusiak. A két háború közötti évtizedekben, amikor Fülep gyűjtötte őket, még szép számban fellelhetők voltak. 26 Az úgynevezett sárközi kerámiák legkorábbi ismert darabjai a kis völgységi német telepes faluban, Mórágyon készültek. Az itt működő, név szerint ismert fazekasok műhelyéből kikerülő edények legrégebbi rétege fehér alapon díszített, majd egyre színesebbek lettek a tálak, korsók nagy sorozatai. 27 A gyűjteményben az alapszínben megmutatkozó stílusváltás a bokályokon figyelhető meg. 28 A tisztaszobák festett fogasain csüngő bokályokat, az úgynevezett bábakorsókat nemcsak lakásdíszül használták, de a népszokásokban is szerepet kaptak. A gyermekágyas asszonyoknak vittek benne tejfölt és mézes pálinkát. 29 A gyűjteményben a gyári kerámiák képviselik a relatív kronológia szerinti modernebb réteget. Fenékbélyegük alapján meghatározható tárgyai a 19. századi alapítású, népies stílusban (is) dolgozó keménycserépgyárakból (Hollóháza, Telkibánya, Apátfalva, Városlőd és Herend) kerültek ki. A gyári edények országos méretű falusi elterjedésével szorult ki a használatból a fazekasáru, és lehetetlenültek el a kis vidéki műhelyek, a Sárköz számára dolgozók közül elsőként Mórágy. A sárköziek átalakulóban lévő, egyre inkább polgárias jelleget öltő lakáskultúrájában, ahogy más helyeken is, a parasztos ízlésű fazekasárut a jobb minőségű, tartósabb anyagból készült, népies modorban díszített gyári edények váltották fel. A 19. század végén kezdtek terjedni, először a tisztaszobákban, majd a konyhák falán is megjelentek. 30 Fülep Lajos népi kerámiái a falusi kultúra díszített tárgyak iránti fogékony korszakára irányítják a figyelmet (2. kép), és tükrözik a tárgyi világban bekövetkező váltást is. Fontos megemlíteni a gyűjtemény kerámiái között az erdélyi, az erdélyi szász, illetve a felvidéki, úgynevezett késő habán telepekhez köthető ónmázas bokályok kisebb együtte sét. Közöttük évszámos és figurális 25 Díszedényekkel megrakott, teljes falhosszt elfoglaló, hosszú tálasfogas képe látható egy sárpilisi szobabelsőről készült fotón. NM F 56493. 26 Kresz Mária: A Néprajzi Múzeum kerámiagyűjteménye. Néprajzi Értesítő 59. évf. (1977) 29 30. 27 Beczkóyné Révész Ágnes: A mórágyi és gyűdi fazekasság. Néprajzi Értesítő 30. évf. (1938) 159 169. 28 Ltsz. 52.71.47 52. 29 Na g y Ja n k a Teodóra: A mórágyi kerámia és korai néprajzi történeti kérdései. Ethnographia 106. évf. (1995) 481 517. A Fülep-gyűjtemény ilyen típusú bokályai: Ltsz. 52.71.47 58. 30 A falusi díszkerámiák átalakulásának kezdeteiről: Kresz 1977, 26 27.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 243 díszítésűek is találhatók, típusai mai napig a műkereskedelem legkeresettebb tárgyai közé tartoznak. 31 A gyűjtemény festett bútorai a kerámiához képest kisebb és beláthatóbb csoportot alkotnak (21 db). A három nyeregtetős ácsolt láda a legrégiesebb bútortípus képviselője készítésük archaikus technikája miatt. 32 A Néprajzi Múzeum tulajdonába került példányról tudjuk, hogy Fülep Lajos Szeremlén gyűjtötte. Jelentőségét kiemeli, hogy a Sárközben a keményfából ácsolt bútor a 20. századra szinte teljesen kikerült a használatból. Abban az időben, amikor a múzeumi szakemberek megismerhették a Fülep-féle gyűjteményt, a Néprajzi Múzeum 2. kép egyetlen ácsolt technikájú bútordarabbal sem rendelkezett innen. A gyűjtők a jobban szem előtt levő újabb, asztaloskészítésű festett, népművészeti szempontból inkább értékelt ládákat keresték elsősorban, amelyek legrégebbi példányai itt viszonylag korán, a 18. század második felétől már tárgyakkal bizonyíthatóan elterjedtek. 33 Az ácsolt készítésűt a tulipános láda néven ismert 31 Nagyházi Galéria 165. aukció. 2010. október 12. kedd. Budapest, Nagyházi Galéria és Aukciós Ház, 2010, 40 47. 32 Az ácsolt ládák közül az előlapjára vésett, stilizált embermotívumú példány került a Néprajzi Múzeumba. A másik kettő, a védési jegyzék szerint a villában maradt, illetve egyiket magángyűjtő vette meg. Utóbb azonban személyesen tapasztalhattuk, hogy a két másik ácsolt láda végül Zengővárkonyba, a parókián berendezett Fülep Lajos-emlékszobába, egykori könyvtárszobájába került. 33 Éppen Szeremléről származik a múzeum egyik legkorábbi ládája a Sárközből: Ltsz. 60.28.2. Szojka Emese: A sárközi bútor. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2005, 71. (A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 10.)

244 Szojka Emese festett típus szinte teljesen kiszorította kelengyebútor szerepéből a 19. század közepére. Fennmaradt példányaira már csak a porták perifériáján, kamrában, padláson megbújva, másodlagos használatban lehetett rábukkanni. Valójában a Fülep Lajos lakásán látott ácsolt ládák hívták fel a muzeológusok figyelmét a ládatípus sárközi előfordulására, 34 ez a típus formai és díszítésbeli jellemzői alapján a felvidéki, Gömör megyei háziiparos készítményekhez sorolható, és a 19. század elejére, első felére datálható. Beszerzése a bajai vásáron történhetett, ahova szétszedett állapotban, szekéren szállítva a fuvaros kereskedelem útján került, mint a menyasszonyi kelengye legfontosabb bútora. 35 Erre az előlapján látható, feltartott kezű emberalak motívuma utal: a gömöri készítésű ácsolt ládákon embert ábrázoló díszítményt csak a kelengyeládákra volt szokás vésni. 36 A gyűjteményi láda elődeszkáján látható különleges ornamens eredetének és jelentésének megfejtése késztette párbeszédre a kutatókat. 37 A többi bútor már mind a faipari technika fejlettebb szintjén, asztalosok által fenyőfából készült, és a paraszti lakáskultúra korabeli ízlésére jellemzően színes festésű virágozással díszítve. A gyűjteményben az ágy és az asztal kivételével az összes bútorforma képviselve van, amely a falusi tisztaszobák berendezését jellemezte a 19. század végén. Ládák (6 db), tékákból a nyitott formai típusok (5 db), tálasok/fogasok egyszerű és sarkos szerkesztésű példányai (4 db), valamint egy sarokpad és székek (2 db) alkotják a tárgycsoportot. Leltározásukkor, akár a kerámiáknál, díszítésük alapján határozták meg készítésük helyét és idejét. Utóbbit megkönnyítette, hogy a tárgyak mintegy fele évszámmal van jelezve, ezáltal magáról a tárgyról olvasható le a pontos készítési ideje. A legkorábbi évszámos példány egy ANNO 1840 feliratos menyasszonyi láda, amely a Dél- Duna menti, német nemzetiségű Hartán készült. A legkésőbbi bútor egy sarok tálas/fogas, amelyet 1908-ban festettek át, eredeti készítésének ideje azonban 34 K. Csilléry Klára a Fülepnél tett látogatást követően hozta be 1962-ben a Sárközből az első, ugyancsak Szeremlén előkerült ácsolt ládát: Ltsz. 62.39.1 35 K. Csilléry Klára: Bútorművesség. In: Do m o n ko s Ottó (főszerk.) Magyar néprajz III. Kézművesség. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991, 490 491. 36 K. Csilléry Klára: Az ácsolt ládák ornamentikája. In: Kiss Margit (szerk.): Az ácsolt láda. Összegyűjtött tanulmányok. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2007, 125. 37 A szökröny kapcsán a korábbi kutatás inkább az ácsolt ládák római eredetét hangsúlyozta, emberalakos motívumát is onnan eredeztette; a későbbiekben jelentős művelődéstörténeti bizonyítékok birtokában már inkább a középkori európai hatásokat emelték ki; a feltartott kezű emberalakos vésetet orans figuraként értelmezték, amely számos kultúrában megtalálható általános motívumtoposz a kultikus tartalom kifejezésére. Tör ö k Gyula: Szökröny Sarcophag. Pécs szabad királyi város Majorossy Imre Múzeumának 1941. évi Értesítője, 76 79; K. Csilléry Klára: Új emberábrázolásos ácsolt láda a Néprajzi Múzeumban. Néprajzi Értesítő 39. évf. (1957) 283 290.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 245 a restaurátori feltárás során előkerült évszám szerint 1869 volt. A többi bútor kora e két évszámmal határolt periódus közé, ezen belül főleg az 1860 70-es évtizedekre datálható. Kivételt ez alól a gyűjtemény egyetlen komáromi készítésű menyasszonyi ládája jelent, 38 amelynek kis mérete, előlapjának léckeretes kazettája, sötét tónusú alapfestése, gránátalmákból, levelekből álló díszítménye 18. század végi előállításra utal. 39 A sárköziek a Duna bal partján fekvő Baja céhes alapítású asztalosműhelyeinek termékeit is vásárolták. A Tót József / Ábrahám Zuzsana 1873 feliratos, sötét alapon piros és fehér festésű, elnagyolt virágokkal díszített sarokpad onnan származik. 40 A gyűjtemény legtöbb bútora azonban a Mezőföld és a Sárköz határán fekvő Tolna megyei Faddon készült, amely népi megrendelésre dolgozó, egyéni festőstílust kialakító asztalosságáról vált ismertté. Ez esetben is feltételezhető, hogy a Fülep Lajos gyűjteményében látott többféle formában és nagyobb számban megjelenő faddi bútor szerepet játszhatott abban, hogy a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményének kezelője, K. Csilléry Klára figyelme erre a népi bútorkészítő központra irányult. 41 Nem sokkal azután, hogy Fülep lakásán járva levédték a néprajzi tárgyakat, a neves muzeológus megkezdte a faddi népi lakáskultúra tervszerű felgyűjtését. 42 Ekkor még a teljes enteriőrt alkotó szobai berendezések révén a terepen, elsődleges használatában lehetett vizsgálni a helyi műhelyekben készült egyes formákat, a díszítés régebbi és újabb rétegeit, valamint a festett bútorok mellett a kontárok, illetve a faragóspecialisták tevékenysége által fenntartott keményfa bútor kultúráját is. 43 A Fülep-gyűjteményen belül éppen a faddi bútorok kapcsán bukkan fel az 1960-ban felvett tárgyjegyzéken az adat, hogy ezeket a tárgyakat Bogyiszlón vagy a környékén gyűjtötte. Bogyiszló református lakossága a szűkebben értelmezett Sárköz egyik házassági és kulturális kapcsolata, voltaképpen a népcsoport peremvidékéhez tartozó községe volt Tolna megyében. 44 38 Ltsz. 52.71.242. Szojka 2005, 70. 39 K. Csilléry Klára: komáromi bútor (szócikk) In: Ortutay 3. 1980, 245 246. 40 Ltsz. 52.71.244; Sz o j k a 2005, 115. Fél Edit Szeremlén egy ugyanilyen padot fényképezett: Baján készült munka, ma már az eresz alatt áll. Igen sok házban van még belőle jegyezte fel a gyűjtő a tárgyról, 1950-ben: NM F 98556. 41 A Fülep-gyűjtemény első hullámban, 1952-ben múzeumba került faddi tárgyai, a stílus pontos ismeretének hiányában még kérdőjeles készítőhellyel szerepelnek a leltárkönyvben. 42 K. Csilléry Klára: A Bútor- és világítóeszköz gyűjtemény. In: Sz o l n o k y Lajos (összeáll.): A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése. Néprajzi Értesítő 45. évf. (1963) 122 129. 43 Molnár Mária: Faragóspecialista műhelye Faddon. Néprjazi Értesítő 47. évf. (1965) 329 336. 44 An d r á s fa lv y Bertalan: A Sárköz népművészete. Budapest, Tolna megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztálya és a Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum, 1967.; Pata k i József: Adalékok a Sárköz népességének történetéhez. In: Ho l u b József (szerk.): Tolna megye múltjából 4. Pécs, Tolna vármegye közönsége, 1937.

246 Szojka Emese Sajátos, Duna-vizekkel, holtágakkal és erdőséggel övezett földrajzi helyzeténél fogva népi kultúrája a vele rokonnak tekinthető Sárközéhez képest régiesebb maradt. Ennélfogva ott könnyebben hozzá lehetett jutni a paraszti tárgyi műveltség még klasszikus népi értékeket hordozó asztalos készítésű bútoraihoz, amelyhez a faddi is tartozik, a maga jellegzetes kék, majd később zöld-fehér alapon festett tulipános díszítményeivel. A gyűjtemény egyik legmívesebb tárgya a Sárköz központi falujában, Decsen készülhetett, ahol a céhes festőasztalosság működése dokumentumokkal igazolható. 45 A kék alapon virágozott, aprólékos rajzú és élénk színű bútorok a sárközi tárgyak között a legszebben festettek, erre példa a Fülep-gyűjtemény kis facsüngőkkel felszerelt tányéros polca. 46 A gyűjtemény Koczidi Erzsébet 1865 feliratos kisládája 47 a Baranya megyei Váraljáról, egy másik sárközi jellegű faluból került elő. A női értékek, a fejviselet értékes ékszereinek tárolására szolgáló ládikó helybeli, német nemzetiségű asztaloscsalád műhelyében készült. 48 Ehhez a készítőhelyhez sorolható még egy kétrészes, dekoratív festésű, sarokba illeszthető tálasfogas is. 49 A bútorok számbavétele azt bizonyítja, hogy a Fülep-gyűjteményben fellelhető az összes, a sárközi bútor fogalma alá tartozó tárgyféleség. 50 A cserépedényekkel együtt a sárközi népi kultúra kiteljesedő korszakát reprezentálják. Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének egyik legérdekesebb csoportja a díszített tojások (160 db), azért, mert eredeti rendeltetésük szerint alkalomra szólóan és nem tartós megőrzésre készültek. Hagyományos használatuk a húsvéti és a halotti népszokásokhoz kötődik, kiemelt szerepük csupán az ünnepek idején volt érvényes. A tojásokon található díszítmények nem csupán szép, tetszetős ornamensek, hanem sokszor régi, sőt ősi képzetek és hagyományok ábrákban kifejezett továbbélése. 51 A nagyszámú gyűjteményi tojás között a tájékozódást néhány évszámos példány segíti. A datálások alapján egy részük bizonyosan az 1920-as és az 1940-es évekre tehető. Némelyik példányon felirat is olvasható: 45 A várdombi német származású asztalos família decsi működésére a 19. század közepétől vannak adatok. Gy ö r g y i Erzsébet Sz o j k a Emese: Önállóság és kapcsolatrendszer. A Tolna megyei Sárköz ház- és lakáskultúrájának néhány jellegzetes vonása. Néprajzi Értesítő 81. évf. (1999) 115 129. 46 Ltsz. 52.71.240. Képe a néprajzi lexikonban is látható a sárközi bútor szócikknél. Or t u tay 4. 1981, 405.; Szojka 2005, 91. 47 Ltsz. 71.57.55 48 Sá f r á n y Zsuzsa: Váraljai festett bútor. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 20 21. évf. (1977) 169 172. 49 Ltsz. 52.71.233 244. Szojka 2005, 106. 50 K. Csilléry Klára: sárközi bútor (szócikk) In: Ortutay 4. 1981. 405 406. 51 Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. Néprajzi Értesítő 56. évf. (1974) 5 79.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 247 Húsvéti Emlék Zsuzsánna 1929 vagy Zsuzsánna 1928. 52 Az évszámosak között van egy különösen érdekes karcolt díszítésű példány: ovális levélkoszorúban Sz. P. M betűk és egy, a díszített tojások tekintetében igen korainak tartható évszám, 1856. 53 Városi, polgári eredete valószínű, emlékbe adhatták. 54 A tojások készítésének koránál időzve, a gyűjtemény régebbi rétegéhez, a 20. század elejéhez köthetők még azok a darabok is, amelyeket nem festéssel vagy karcolással díszítettek, hanem sajátos módon beburkoltak (3. kép). A kifújt tojások felületére flitteres selymet applikáltak, majd aranyozott vagy ezüstözött, rugalmas dróthálóval vonták be, felfüggesztésükhöz selyem-, illetve bársonyszalagot 3. kép használtak. 55 A néprajzi párhuzamok alapján ezek a példányok sokác eredetűek lehetnek. Hasonlóan díszített tojások kerültek a Néprajzi Múzeumba Bellosics Bálint tanár, néprajzkutató gyűjtéséből, aki a Baja környéki délszlávok népi kultúráját kutatta a 20. század elején. 56 Erre vall egy másik múzeumi, hasonló díszítésű tojás is, amely a drávaszögi vegyes nemzetiségű Vörösmart környékéről került elő, 57 illetve a bajai múzeumban található azonos típusú további tárgyak. 58 52 Felvetődik a gondolat, hogy ezeket Fülep Lajos akkori felesége, Gábor Zsuzsanna készítette férje számára: Ltsz. 52.71.284; Ltsz. 52.71.291. 53 Ltsz. 71.57.51 54 Beluleszko Sándor: Magyar hímes tojások. Néprajzi Értesítő 6. évf. (1905) 118. 55 Ltsz. 52.71.336 339 56 Ltsz. 32472 32473. Sz t r i n k ó István: Baja és környékének néprajza Bellosics Bálint munkásságában. In: Me r k Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára. (1937 1987). Baja, Türr István Múzeum, 1989, 85 91. 57 Ltsz. 42033 58 A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteményében több hasonló díszítésű tojás is található. A leltárkönyvben hercegszántói sokác tárgyként jegyezték be a Ltsz. 52.244 tojást. Magam is gyűjtöttem ilyen típusú tojást (Ltsz. 88.2.6), amikor a bajai múzeum néprajzosa voltam. Ezt

248 Szojka Emese Ezek a szalaggal és egyéb applikációval polgárias jellegű díszítést öltő tojástípusok lehettek azok, amelyeket egyes horvát ajkú népek ősi szokásként, tiszteletük jeléül évenkint küldenek az előkelő családok tagjainak. 59 A gyűjtemény további tojásainak díszítése már a Magyarországon általánosan alkalmazott batik eljárással készült. A csoporton belüli külön egységet képviselnek a több rétegűen, a piros mellett más színeket is alkalmazó festésűek, amelyek díszítménye kötött rajzú geometrikus elemekből és szabad vonalvezetésű elvont, valamint virágos és alakos motívumokból építkezik. 60 Némely esetben a díszítmények forrása is meghatározható: a geometrikus, csillagrózsás minták a vászonszőttesek, a szabadrajzú virágbokrok női hímzések és a dunántúli pásztorművészet ábrázolásaival mutatnak rokonságot. A gyűjteményi tojások díszítményeinek öszszességét tekintve a dél-dunántúli jelleg fedezhető fel rajtuk, amely a magyar és horvát népcsoportok egymásra gyakorolt kölcsönhatásában fejlődött, alakult, 61 mint ahogy ez ebben a térségben az anyagi kultúra más területein is kimutatható. 62 A tojásokat díszítő motívumok között felbukkan az úgynevezett gereblyés is, amely a hímes tojás egykor, a halotti kultuszban betöltött, a bajelhárítással összefüggő mágikus funkciójára hordoz, sokszor a készítés idejére jelentésében már elhalványult utalást. 63 A díszítmények újabb rétegét jelenthetik a természethű ábrázolásra törekvő virágbokros-csokros rajzolatok. 64 A baranyai református magyar falvakban, ahonnan a gyűjteményi példányok egy része bizonyosan származik, a húsvéti népszokás egy sajátos gyakorlattá fejlődött, amelyben a hímes tojások gazdát cseréltek. Itt a gyerekek keresztanyjuktól kapták a hímes tojást húsvét vasárnapján. Mivel egy-egy gyereknek a szokás szerint több, akár 10 12 keresztanyja is lehetett, hogy ne kelljen mindegyikhez külön-külön menni, egyszerre találkoztak. Az istentisztelet után, a falu közepén, alkalmas helyen gyülekeztek. Ez volt az úgynevezett tojásvásár. Itt kapták meg a kicsi, még nem konfirmált gyermekek keresztanyjuktól a húsvéti ajándékot. A nagypénteken festett hímes tojás mellett rendszerint még egy-egy narancsot, csokoládét is. A nagyobb, értékesebb ajándékot, különleges édességet vagy a példányt egy tanárnő kapta hercegszántói diákjától. Köszönöm Kothencz Kelemen bajai néprajzkutatónak az adatokhoz nyújtott segítségét. 59 Beluleszko 1905, 114. 60 Páldául: Ltsz. 52.71.285; Ltsz. 71.57.16; Ltsz. 52.71.333. 61 Arnhold János: A tojáshímzés technikái Baranyában. Néprajzi Értesítő 12. évf. (1911) 173 182. 62 Fél Edit: Délszláv kölcsönhatások a Sárköz népviseletében. Dévidéki Szemle 2. évf. (1943) 2. sz., 67 75.; Gu n da Béla: A lakóház kialakulása az Ormánságban, különös tekintettel a tűzhelyek kulturmorfológiai jelentőségére. Ethnografia 47. évf. (1936) 183 210. 63 Ltsz. 52.71.258, Györgyi 1974, 62 75. 64 Ltsz. 71.57.3.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 249 egy-egy játékot az első számú keresztszülő adta. Az összegyűjtött tojással a fiúk pénzbeverőst játszottak, a lányok a motívumok szerint cseréltek egymás között hímes tojást. A tojásvásár szokását a 20. század közepét követő években is még tartották. 65 Emellett élt a húsvét hétfői locsolkodás és a cserébe, leányok által legényeknek adott festett tojások szokása is. Fülep Lajos sárköziként emlegetett gyermekrajzokból álló gyűjteménye 1971- ben, halála után került a múzeumba (54 db). 66 A gyűjteményhez mellékelt levél szerint háromtagú bizottság döntött megvásárlásukról. A múzeumi kurátorok, Kresz Mária és Marosán Lajosné mellett szerepel Zádor Anna egyetemi tanár neve is, akit szakértőként vontak be a kollekció értékének megállapításához. E minősítő vélemény szerint, a Dr. Fülep Lajos művészettörténész, profeszszor hagyatékából előkerült 54 db, az 1929 32 évekből származó gyermekrajzok [ ] sárközi népviseletbe öltözött nőket ábrázolnak, színesek, hasonlóak a korábban Ács Lipót festőművész által és kezdeményezésére rajzoltattakhoz. A népviselet 2 3 évtizedes változásait is tükrözik a rajzok [ ] valószínűleg akkor kerültek dr. Fülep Lajoshoz, amikor Szekszárd környékén élt; közelebbit nem sikerült megtudnunk. 67 A rajzok rendszerint évszámmal, falunévvel és a készítő, minden esetben leány, nevével jelzettek. A legkorábbi rajz 1926-ban, a többi 1929-ben és 1931- ben készült. Származási helyük Őcsény, a szűken értelmezett Tolna megyei Sárköz falvai közül a megyeszékhellyel, Szekszárddal közvetlenül szomszédos község. Iskolai rajzlapok, néha kockás irkalap, máskor használt nyomtatvány vagy levél üres hátlapja szolgált a vegyes technikával készült rajzok anyagául. Grafitceruzát használtak kontúrnak, majd színes ceruzával, vízfestékkel, zsírkrétával töltötték ki. Némelyik kislánytól (Dávid Erzsébet, Sípos Éva) egész sorozat található a gyűjteményben, míg másoktól csak egy-egy kép van (Bálint Judi, Lovas Éva, Nádi Vica, Pali Éva, Bíró Bözsi, Bíró Julis, Széll Sára, Tóthpál Éva). A rajzolók fő témája a sárközi női népviselet: leányok és fiatalasszonyok profilból ábrázolt képe, akiket csak fejviseletük alapján lehet megkülönböztetni. Előbbieket szalagpártájukról, utóbbiakat színes, mintás szalagokkal díszes főkötőjükről. A rajzokon a hangsúly az öltözetet alkotó drága kelmék, selyemés bársonyszövetek változatos mintáinak ábrázolásán van. A lányok érezhetően nagy kedvvel dolgozták ki ezeket a részleteket. A rajzok egyben dokumentumai 65 A népszokásról Váralján fényképsorozatot készített (Szoboszlainé) Raffay Anna 1953 húsvétján. NM F 109662 F 109680. A szokásforma Zengővárkonyban, Fülep Lajos falujában is hasonlóképpen zajlott (saját gyűjtés Töttös Sándornétól, 2010-ben). 66 Az 1960-ban készült védési határozat tárgyjegyzékén mindössze 24 db gyermekrajz szerepelt. 67 Az 1971. május 27-én kelt levélmásolat az EA rajzgyűjteményben elhelyezett lapok között található. EA R 13329 13383.

250 Szojka Emese a korabeli sárközi népviseletnek. A lapokon a városi divat hatásai is megjelennek: az újonnan hódító körömcipő, a bütykös harisnyát felváltó színes patentharisnya, az ezüst és arany fülbevalók. 68 A drága népviseletben pompázó falusi nők alakja majdnem mindig magányosan jelenik meg, a képeken háttér nélkül, néha virágos réten, máskor leveles koszorún állnak. Egyetlen csoportos kép készült, ezen szemből ábrázolt két férfi és két nő, párban sétál. A férfiak ünneplő öltözetként vadászruhát hordanak, kalapjukon tollbokréta, kezükben sétapálca. 69 A női alakokat a rajzolók két képen enteriőrben ábrázolták. A részletgazdagabb képen (4. kép) már feltűnnek a polgári berendezés elterjedését jelző kárpitozott székek is, az üvegezett gang színes műkővel lerakott padozata és a több rétegben hengerelt fal feltűnő mintázata. 70 4. kép Fülep Lajos őcsényi lányrajzgyűjteménye későbbi folytatása a Néprajzi Múzeumba Ács Lipót szekszárdi rajztanár gyűjtéséből ugyaninnen bekerült hasonló sorozatnak. Ács Lipót a Sárköz népművészeti tárgyainak egyik első gyűjtője volt a 20. század elején. Sokoldalú tevékenységével előmozdította a vidék néprajzának megismerését és bekapcsolását a háziipari mozgalomba. A Néprajzi Múzeumnak 159 darab saját gyűjtésű gyermekrajzot adott át, amelyek 1905 és 1911 között készültek Őcsényben és Alsónyéken. 71 Az első 68 Fél Edit: Női ruházkodás a Sárközben. Ethnographia 101. évf. (1991) 9 49; Ho rv á t h Terézia: Fülbevalók Baja környékén. Néprajzi Értesítő 53. évf. (1971) 141 168; 54. évf. (1972) 119 142. 69 Ezekben az évtizedekben a jómódú sárközi férfiak kedvelt időtöltése volt a vadászat; erre helyben alapított vadásztársaságokat működtettek. Ku n s z a b ó Ferenc: Sárköz. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972, 56. 70 Sz o j k a Emese: Parasztos és modern. A Tolna megyei sárközi ház és berendezése. Néprajzi Értesítő 85 évf. (2003) 115 153. 71 Ta s n á di Zsuzsanna: Vidéki rajztanárok a műemlékvédelem és a néprajz korai történetében. In: Fe j ő s Zoltán (szerk.): Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítási katalógus. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2006, 76 80.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 251 rajzot szól a történet Ács Lipót véletlenül, egy tulipános ládában találta meg Őcsényben Ábró Julis emlékbe adta Pörnyi Évának 1898 május 26 felirattal. A kislányok akkor kezdtek el rajzolni az iskolában, amikor a tanító a 3 4 évfolyammal túlzsúfolt osztályban nem tudott velük foglalkozni, ezért rajzoltatta őket. A sárközi gyermekrajzok készítésének alapját ez jelentette, és ebből lett egy hatalmas szokás emlékezett vissza Ács Lipót a kezdetekre. 72 Később a sárközi kislányok rajzai jelentős publicitást nyertek, bemutatták kiállításokon, írtak róluk. 73 Az első, még csak szalagos ornamentikát tartalmazó emléklapok Malonyay Dezső Dunántúlt bemutató népművészeti kötetében is megjelentek. 74 A gyűjtemény története, életrajzi vonatkozásai Fülep Lajos néprajzi gyűjteményének tárgyai jól meghatározható tartalmi csoportokat alkotnak, ezeken belül tér- és időbeli összefüggések, valamint kvalitásbeli vonások rajzolódnak ki. A kérdés az, hogy ilyen átgondoltan megszerkesztett, felépített, azonos társadalmi és többé-kevésbé hasonló műveltségi körből származó tárgyak együttese, hogyan, milyen körülmények között alakult ki, és milyen céllal jött létre? A kérdés megválaszolásához a tárgyak gyűjteménybe kerülésének időrendi vizsgálata nyújthat segítséget. A gyűjtemény néhány tárgya bizonyosan Fülep Lajos fiatal korához, ifjúságához köthető. A lakáson 1960-ban felvett védési jegyzéken szereplő textíliák egy része sorolható ehhez a korai időszakhoz. Bár utóbb ezeket mind feloldották a védettség alól, így további sorsukról a múzeum már nem tudhat, rövid leírásuk azonban fennmaradt. A finom szövetű szádakendők, a hasonló anyagú népi öltözetrészek és a kilimszövésű torontáli szőnyegek tartoznak ide. Délszláv eredetűnek tartható közülük finom pamutanyaguk és hímzésük öltésformái alapján a négy fátyolszövetű és tarka geometrikus díszű, illetve selyemhímzésű kendő valamint egy legénynek való borjúszájú ing, ujján magasított aranyhímzéssel. Fülep maga is emlékezett még arra, hogy ezeket a nagybecskereki piacon vásárolta 1902-körül, abban a városban, ahol gyermek- és iskolás éveit töltötte. A muzeológusok egyik-másik tárgynál azt is feljegyezték, hogy nagybecskereki vagy környékbeli, esetleg Melence községből, szerb parasztoktól való. Hasonló 72 Ács Lipót: Életrajzom és megjelent cikkem. A Sárköz népe és művészete. NM EAD 5629. 73 Ta s n á d i Zsuzsanna: Gyermekrajzok Ács Lipót gyűjtéséből. In: Gö m ö r y Judit Veszprémi Nóra (szerk.): Művészház 1909 1914. Modern kiállítások Budapesten. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2009, 156 157. 74 Ma l o n yay Dezső: A magyar nép művészete. 4. A dunántúli magyar nép művészete. Budapest, Franklin Társulat. 1912, XII. tábl., 102 103.

252 Szojka Emese típusú száda másképpen szerb vászon szőtteseket mutat be Bátky Zsigmond néprajzi tárgyak gyűjtéséhez szolgáló Útmutatójában a Torontál megyei Nagykikindáról szerbektől. 75 A képeken szereplő díszített vásznak és öltözetek szerepeltek a millenniumi kiállítás szabadtéri falujának Torontál megyét képviselő szerb házában is, amely a határőrvidéki népcsoport életmódját építkezésükön és gazdag népviseletükön keresztül mutatta be. Jankó János, a Nemzeti Múzeum részéről a jelentős néprajzi vállalkozás szakmai szervezője, a kereskedelmi miniszterhez címzett felterjesztésében külön megemlítette, hogy a szerb népviseletek közül feltűnően szép és eredeti még [ ] a menyecskéé és leányé Melenczén. 76 Fülep Lajos egyik szádakendője éppen abból a faluból származik, amelynek néprajzi értékeit a kutató kiemelésre érdemesnek tartotta. Az ezredéves kiállítás falujának Torontál vármegyét bemutató egységében Jankó János legfontosabb helybeli segítője a nagybecskereki Streitmann Antal rajztanár volt, aki a piarista gimnáziumban Fülep Lajost is tanította. 77 Streitmann a szellemi irányzatokban bővelkedő századforduló korának volt sokoldalú vidéki rajztanár típusa, 78 maga is kiállító művész, baráti köréhez ismert képző- és iparművészek tartoztak. Személyben egyesült az önmagát képező tudós nevelő és az aktív szervező tevékenységet kifejtő közéleti ember. Nevéhez köthető a nagybecskereki torontáli szőnyeggyár sikeres működtetése. Jelentős része volt a torontáli szőnyeg néven ismert termék megújításában. A délvidéki népi kilimszőttesek régi hagyományait használták fel, amikor a modern igényekhez alkalmazkodva vonták be az iparművészeti tervezést, és vezettek be a szövésben technikai újításokat. Emellett Streitmann minden, a korszak vidékre is eljutó nagy megmozdulásában fontos szerepet vitt. Részt vett a millenniumi néprajzi falu, előtte az 1885-ös országos kiállítás megyei képviseletének megvalósításában, amelyhez a néprajzi anyagot ő maga gyűjtötte össze vidéket járó útjai során a bánáti falvakból. 79 A Torontál vármegyét bemutató kötetben a néprajzi fejezet magyarokra, szerbekre és románokra vonatkozó részeit is ő írta. 80 Kézművesipari kiállításokat rendezett, amelyek nagymértékben segítették a korabeli iparoktatás fejlesztését. Jó példa az 1902-ben rendezett becskereki évfordulós iparkiállítás, amelyről a tanítvány Fülep Lajos 75 Bá t k y Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Sajtó alá rendezte: Selmeczi Kov á c s Attila, Budapest, Néprajzi Múzeum, 1992, 267 269. (Reprint, eredeti kiadás: 1906.) 76 Ja n k ó János: A Millenniumi Falu. Sajtó alá rendezte: Szemkeő Endre. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1989, 105 114. (facsimile kiadás) 77 Dizseri 2003, 27 28. 78 Tasnádi 2006, 76 80. 79 Németh Ferenc: Streitmann Antal. Élete és művészete. Újvidék, Fórum Könyvkiadó Kft., 2000. 80 Bo r ov s z k y Samu (szerk): Torontál vármegye. Budapest, Országos Monográfia Társaság, 1911, 141 168.

Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye 253 számolt be a megyei hírlapban, és mutatta be a falusi igények szerint dolgozó iparosok (papucsos, szűcs, fésűs, csizmadia stb.) míves remekeit. Írásából kitűnik, hogy mennyire érzékelte és értékelte a soknemzetiségű Bánát népiségének sajátos ízeit, ahol az etnográfus is sokat tanulhat [ ] négy-öt népnek a lelkébe lát bele egy csapásra, olvashat minden vonásból és színből, következtethet nemcsak a műérzék, hanem a teljes szellemi élet itt-ott megnyilatkozó fejlettségére is. Cikkében másutt tanárának a torontáli szőnyeg megújításában játszott szerepét méltatja: a legmodernebb technika, a legfejlettebb műízlés vagy mondjuk inkább a művészet terme a szőnyeggyáré; s ha büszkén nézünk erre a páratlanul szép szőnyegekre, gobelinekre, újra a mi fáradhatatlan, mindenhez értő művészünkre, Streitmann tanárra kell gondolnunk. 81 Ahogy az írás dicsérő szavai igazolják, a fogékony tanítvány is felfigyelt a rajztanár széles körű tevékenységére, amely a pedagógiától kezdve a művészi tervezésen, néprajzi gyűjtésen keresztül sok mindent magába foglalt. Példaként állt előtte a művészi érzékenységet és a szellemi munkát a gyakorlatban hasznosítani tudó személyiség. Fülep Lajos gyűjteményében és környezetében a tárgyak között a torontáli szőnyegek is voltak, eredetük a háziipar remekeit termő bánsági vidékhez köthető. A tarka etnográfiájú táj, a sokszínű Bánát népi szövőkultúrájában rejlő lehetőségekre Streitmann Antal mellett mások is felfigyeltek. Aki megfordult a megyeszékhely városában, Nagybecskereken, mindjárt a főutcán, a legnagyobb üzletek között találhatta Grünbaum Vilmos kereskedő boltját, kirakatában a néprajzi és háziipari munkáknak, hímzéseknek és szőnyegeknek valóságos gyűjteményét. A kereskedő-gyáros is kiállított azon a megyei ipari vásáron, amelyről Fülep Lajos tudósított. A gyárában készült szőnyegek szépsége is megragadta a fiatal újságírót: Grünbaum Vimos terme, a mely a torontáli szőttesek remekeit mutatja be [ ] varázslatos, zsongó, vibráló hangulat kap meg bennünket, ha ide belépünk: a színek élete, az átfinomodott, szinte odalehelt rajzok harmóniája tölti meg a levegőt. 82 Ez a színes, etnikailag tagolt táj, a régi Bánát, ahol a magyarok mellett szerbek, románok, bolgárok éltek együtt, sajátos, egymással össze nem téveszthető paraszti kultúrája ezekben az években teljesedett ki. Ebben a különös, etnográfiai szépségekkel áthatott világban élt a fiatal Fülep Lajos, s emelt ki belőle néhány szép tárgyat magának. Fülep Lajos néprajzi tárgyainak egy kisebb csoportja (8 db) erdélyi vonatkozású. Családi kapcsolatai révén gyerekként és fiatalkorában a nyarakat Székelyföldön töltötte anyai nagynénjénél, akinek férje egy Marosvásárhelyhez 81 Tí m á r Árpád (szerk.): Fülep Lajos egybegyűjtött írások I. Cikkek, tanulmányok 1902 1908. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1988, 22 24. 82 Tí m á r I. 1988, 24. Grünbaum Vilmostól a Néprajzi Múzeum is vásárolt bánáti néprajzi tárgyakat. Lackner Mónika: Főkötők Ács Lipót gyűjteményéből. In: Gömöry Veszprémi 2009, 157 160.

254 Szojka Emese közeli faluban, Vaján volt lelkész. Székelyföldi barangolásain szerzett élmények, különösen a faépítészet és a fa megmunkálásának mesteri foka, a tárgyformálásban uralkodó jellege ragadta meg; a hegyvidéki falukép alapján fogalmazta meg a népi tárgyalkotás sajátosságát, változatokban élő természetét, amelyet később is élményszerűen tudott felidézni: Nagyobb diák koromban a nyarakat Erdély székely vidékén töltve jól megnéztem a házakat, s az itt-ott elvétve látható faragott, festett kapukat, kerítéseket; egész utcányit vagy falunyit nem láttam belőlük, de eljátszottam a gondolattal, milyen lehet egy nagyobb egész. [ ] Székelyudvarhely környékén a székely falvakban jártomban, végig a maguk építette tornácos, filagóriás házak, maguk faragta, festette kapuk, kerítések sorai között szerényebb skálán, kisebb arányok és igények fokán, ugyanezt éltem meg: a végig egységes stílust és változatait nem lehet megunni [ ] mind ugyanolyan volt, és mind más, és mikor sajnálatomra meg kellett válnom tőlük, nem tudtam mást mondani, mint: ennél szebb már ne is legyen semmi. 83 Székelyföld iránt érzett vonzódásának motívuma lelkészi működésének kezdetén is felbukkant. Első kinevezését oda kérte, és meg is kapta Szovátára, a körülmények azonban meghiúsították szándékát. 84 Fülep erdélyi tárgyairól kevés ismeret maradt fenn. A Néprajzi Múzeumba ebből a tárgycsoportból csak egy vésett, geometrikus díszű mosósulyok került, a többire csak a szűkszavú leírásokból következtethetünk. Kerámiák, közöttük egy szász bokály 1799 datálású; egy zilahi készítésű butykos korsó, évszáma szerint 1900 -ban készült; öt ónmázas, habános jellegű bokály. A kalotaszeginek meghatározott mosósulyok és a Szilágyság legnagyobb fazekas központjában, Zilahon készült bokály a nyugat-erdélyi származás mellett szól. Az ónmázzal fedett, habános jellegű, tehát a 18. század végén, a 19. század első felére datálható bokályoknál többféle készítési hely feltételezhető. Lehetnek Erdélybe szállított importáruk az elnépiesedett felvidéki, egykori habán telepekről; a népies életképet pásztor birkákkal ábrázoló bokálynál felső-ausztriai készítése merülhet fel. Az ilyen típusú bokályok használata inkább Nyugat-Erdélyből, Kalotaszegről ismert, székelyföldi előfordulásuk sem kizárt. A maguk korában ugyanis ezek az edénytípusok a vízi kereskedelem útján, a Maroson felhajózva eljuthattak még e távoli vidékre is. 85 A jellegzetes díszítésű, kék alapon karcolt, fehér rajzolatú bokály Szászkézden készült. Példánya azokhoz a különösen hagyományőrző erdélyi szász kerámiákhoz 83 Fülep Lajos: Előszó a Magyar művészet második kiadásához. In: Tímár 1976, 388 396. 84 Babus Antal: Tanulmányok Fülep Lajosról. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár, 2003, 27. 85 Kr e s z Mária: Illusztrációk az erdélyi fazekasság történetéhez, különös tekintettel a későhabán kerámiára. Ethnographia 83. évf. (1977) 219 249.