TARTALOM 307 TÓTH FERENC: Kígyóv ő legény; A tanácsadó holló; Némedi Mária leánya; Az ördögkérő ; Kiáltozás napnyugta előtt (versek) 312 KVAZlMODO BRAUN ISTVÁN: A zöld lámpás ház (egé.nyrészlet) 319 DÉSI ÁBEL: Zöld vonalak: Füvek; Virágok; Bokrok; Gyümölcsčk; Gyümölcsfák (versfüzér Sáfrány Imre illusztrácóival) 322 CSÉPE IMRE: A titokzatos idegen (lírai jegyzet) 325 MOLCER MÁTYÁS: Hét vers 326 URBÁN JÁNOS: Elégtétel nélkül (elbeszélés) 331 DORMÁN LÁSZLÓ: Szájkosár (szatíra) 333 PINTÉR LAJOS: Egy aktivista meg a felesége (szatíra) KÉZFOGÁSOK 337 LOJZE KRAKAR: Quartier Latin; Ebek; Mussée du jeu Paume; regek; Híd nincs - Dudás Kálmán fordításai (versek) 340 DOBRICA ERI Ć : Lányok, dudasíppal - Sz űcs Imre fordítása (novella) 342 TAĺNJA KRAGUJEVI ć : Nem vagy itt...; Cím nélkül 1., II.; Egyszer ű szavakkal; Nyári tájkép - Balogh llstván fordítása (versek) Ć $RtIKSÉG 344 CSORDÁS MIHÁLY: Krleža nyolcvan éve - a köszöntők fényében SZEMPONT 348 BODROGVÁRI FERENC: A»tiszta tudományosság» hamis tudatának értékéiről (tanulmány) ALKOTÓMŰHELY 360 CSUKA ZOLTÁN: Krleža Golgotája Szegeden és Budapesten 363 BARÁCIUS ZOLTÁN: Gondolatok színházi dolgainkról 367 SZABÓ DE: Zene és valóság
OLVASŐNAPLÓ 370 DÉR ZOLTÁN: Dermeszt ő érzékletesség (Csáth Géza: Apa és fiú) 375 POMOGÁTS BÉLA: Csáth Géza papírszínháza (Csáth Géza: Hamvazószerda) 378 Dr. MÉSZÁROS SÁNDOR: A szorgalmas kutatómunka széppéldája (Zentai Monográfiai Füzetek 1-22.; Zentai Füzetek 1-19.) 383 KOLOZSI TIBOR: Egy ország tükre (Janoš Kadar: Politika socijali:sti čke Mađarske) 385 CSUKA ZOLTÁN: Rendezni végre 'közös dolgainkat... (Tüskés Tibor: Így élt Zrínyi Miklós) 386 GAJDOS TIBOR: Égető kérdések útvesztője (Drago Grah: A kilencedik mennyország) 388 BALOGH ISTVÁN: Egyszer űen, de érzékletesen MŰMELLÉKLET A rajzok Petrik Tibor és Torok Sándor munkái.
TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél után hideg éri. - Gyermekünk, ha lenne végre! Feljött a nap hétszer immár, hetvenhétszer leáldozott. Fekete csönd lapul benne, e/szívja a sugarát mind. Az asszony ím: ág alatt há], godolatja holdat rám/t... - Bárcsak lenne gyermekünk [már, ha épp kígyót szülhetnék Is! Fölkel egyszer hajnalórán, fűbe guggol, zöld harmatba. - Édesanyám -,szói a fiú - ne vizeljen a szemembe! Fut befelé s kiabálja: - Kedves uram, Jaj, mit szültemi Kígyót/út, csúszó mászót; kivánságutk vad gyümőicsét. Vörös vesszők az erei, a karjait görcsbe.rántják. Kiáltana, de a szó már ott veszik az öletésben. fü.tyõrész a fa/tetőn, -!' a fiunk tán násza után? Menj el, asszony, a faluba: ki jonne el a fiunkhoz? Falu szélén két fa á], még, két-két ága mindkett őnek, a két lánynak négy hajtása, eget érnek lábaikkal. A nagyobbik útnak indul Iazi után el Is alszik. Éjfél körül neszezést hall, kígyó kúszik föl a karján. Asztal alatt gombolyagba', ott alszik a kígyófiú. Hetvenhétszer hetvenhetet, s akkor fölmegy fa/tető re. A karjai jégcsapokból, ereiben a vér ropog. Napot fát egy pillanatra az ég sarkán, aztán azt sem. Ott fütyärész még hét évig, - Menj el, asszony, a faluba: villan yeive napot görget. ki Jönne el a fiunkhoz? - Nősülne tán - szól az apja Faltetőre hágott megint, menj el, asszony, a faluba! nősülnetán, azért fütyül. Falu szélén három fa áh, két-két ága m iindahánynak; három lánynak hat hajtása, lábuk égnek, mind eladó. Falu szélén egy fa á/l még, két ága van az árvának, egy leánynak két hajtása, eget ár a lábaival. 307
Útnak indul ez az egy is, lagzi után várja párját... Nem löki le az ágyáról, hanem egyre simogatja. Az ágy végén, közel nagyon, fehér lábra szalad a tény. Odakúszik most a kígyó, megrázkódik, s férfivá lesz. - Az én férjem kígyób őrt hord, de leveti, hogyha éj jön. Haja, szeme tekebál/ik, tekintete almafaág. - Estére egy csomó parázs lesz lábadnál, édes lányom; abba piszkáld bele titkon tériednek csúf öltözetjét. Új menyecskét hoz a reggel, S jő az este, Ott a parázs, minden fűszál napot gurít... füst kereng az ölelésen, - Nem fojtott meg, édes lányom? kígyób őrszag a falakban; Mi a titka, mondd el nekünk... az éjszaka repedezik. Mi a titka, hadd tudjuk meg, a t/tokba beleeshetsz! Mély az a kút, feneketlen, szörnyek torka a forrása. - Mennem 'kell már, itt a ha/na!, észak felé, sötét várba. Titkomat hát elárultad, míg meg nem lelsz, átok sújtson! Míg meg nem lelsz sötét várban, Új asszonyom mosolyában, gyűrűldet le ne húzhasd, gyermekedet meg ne szülhesd! A TANÁCSADÓ HOLLÓ Alig virrad. Útra kél a farkas, neszez a fű erdő közepében. Ahol három levél hu/l a földre, onnan néz föl, s kiált a madárnak: - Dobd le, madár, a legszebbik fiad, dobd le, nálad úgyis elsenyvedne! Fogd, lábam, a fejszót, tartsd az ekét, farkam! nu Ahol három levél hullt a földre, szállong egy toll, nem leli gazdáját. Fűre száll le, rajta megpíhenne; jön a farkas, s kiált a madárnak:
- Dobd Ja, 'madár, a második fiad, tölgyfaágon úgyis éhen veszne! Fogd, lábam, a fejszét, tartsd az ekét, farkam! Ahol egy tol! nem lelte gazdáját, árnyék libeg három pillanat/g. Föld nyelte el? Nap van most a helyén, s Jön a farkas, kiált a madárnak: - Dobd Le, madár, a harmadik fiad! Nem hallod tán, hogy csipog szegényke?! Fogd, íábem, ia fejszét, tartsd az ekét, farkam! Ahol agy toll nem lelte gazdáját, s árnyék libbent három pillanatig: csipogás hull erdő közepében; elhallatszik hollómadár-házhoz Hollómadár kire pül a házból - egyenesentölgyfa tetejébe: - Hogyha jön még, ne adj neki többet; védelmedre án most megtanítlak... - Dobd le, madár, a negyedik fiădl - szól,a farkas a tölgyfa tövéb ől. - Fogd, lábam, a fejszét, tartsd az ekét, farkam! - Ha van fejszéd, vágd *1 háta fémet, ha van ekéd, szántsd föl a lám alját! NÉMEDI MÁRIA LEÁNYA Sír megnyílik, sír bezárul, Gyermékeid hárman voltak. Három fa áll udvarodon, Mind e három vért v/rá g żik. - Gyere ide, édesanyánk, Adunk neked három ágat: Csapkodd meg a fáid 'törzsét, Gyökerűk a 'szívünkbe szúr. 309
- Nem mehetek, gyermekeim, Négy fa áll ott, nem is három. A negyedik törzse ölel, Nem láthatok át 'a háncson. Sír megnywk, sír bezárul, Férjed most is sz őlőben jár. Föld nyelte el azt a szőlő!, Szőlővesszőn harmat fut le. - Gyere Ida, édes párom, Szőlőmről a nap lefonnyadt. Szőlővesszön felhő fészkel, Éjfél-madár készül abba. - Nem mehetek, édes párom, Szememből a nap kiszáradt. Görögdinnyém bá/e sárga, A pirosát elrabolták. Sír megnyílik, sír bezárni, Testvóreid heten voltak. Ég és föld közt a hajlékuk, Ha eső hui, leszakadnak. - Gyere ide, Jó testvérünk, Tartsál alánk eranyhálót; Napból legyen, tiszta vérbő!, Hogy az esőt feiforralja. - Nem mehetek, testvéreim, Ami vér volt, vízzé vált már. Elönti a víz a földet: Mától fogva nem vagyok már. AZ ÖRDÖGKÉRÖ Tengerparton aranykaetély, előtte.a király gubbaszt. Nincsen szeme, mégis mintha jönni vélné az ördögöt. - Hé te király, mi az rajtad: a szemedet kikapartad? Fekete sünt látok benne, s tüskéít az udvarodban. A szemedet tüske éri, hagy nem szólsz már, hé te fszoiga? Szemed helyett sünt te nem kapsz, s tüske nélkül hogyan élhetsz? - Tüske nélkül élni-halni nem hallottál még, te ördög? Nézd a kagylót, ha megszúrják, gyöngy csorran ki a sebéből. - Hé te király, mi az rajtad: fehér lábad egyre satnyul, karjaid a földig lógnak, az agyadat kóró lepi. Hogyha szántasz, hé te szolga, ekevasad sosem koppan? Láttál-e már embertját tűrni így a fájdalomban? Hogyha szántak, eke vasam lábcson;tokat, kórót forgat: rögöt vetek a királyra, a föld, mit látsz, a kínom gyöngye. - Hé te király, mi az rajtad: Lábak nélkül keréken jársz? Karok nélkül egekbe szállsz? Magad nélkül kinek kellesz? 31O
A falakba vért koverték, önnön véred folyik onnan Mit szólsz ehhez, hé te szolga?! Királygyerek szopik abból! - Khálygyer&k: szolgagyerek, a leány is az án vérem; sebhelyen nő fel a nap Is: kagyló-égen csöndet ölnek. - Hé te király, mi az rajtad: koporsó az aranykastéiy? Én viszem most el a lányod: fehér ördögszeretője. Megy az ördög s a leány Is, sárkányháton tovaillan... Messziről a lagzi hat/ik, itt meg gyöngyök, ahogy hullnak, KIÁLTOZÁS NAPNYUGTA ELÖTT Háromszor kiáltott, nyissa ki az ajtót; sima tótükröt hoz, váljon folyóvízzé; arca üres kosár, rázzon bele almát, torkában kőszikla, mártsa a folyóba. Háromszor kiáltott, nyissa ki az ajtót. Negyedszer kiáltott, engedje be rajta; - Folyóvíz a vérem, nincs, ki benne úszna, arcom hétfa-alma, nino.s, ki összerágja, torkom kövén vér hull, önnön vérem iszom. Negyedszer kiáltott, enged/e be ra/te. Hatodszor kiáltott, nőjön nagyra benne; - Kinyújtott kezemet lépjék túl az erek, ne tudják, melyikünk fog/a gyökerünket, bőrön vagy bőrön túl, hol a test határa. Hatodszor kiáltott, nőjön nagyra benne. Hetedszer kiáltott, támadj fel, éjszaka; - Asszonyölön vermet két holló szeme ás, abba temetkezik eső és villámlás - sámánod vére hull, art reba ha/le Hetedszer kiáltott, támadj fel, éjszaka. Ötädször kiáltott, Háromszor kiáltott, fogadja magába; kinyílt az az ajtó. - Vérem a véreddel Negyedszer kiáltott, egy patakot íoly/oh, beengedte rajta. arcom ez arcoddal ě5tödször kiáltott, almát virágozzon, magába fogadta. torkom kővén folyj le, Hatodszor kiáltott, magammal táp/állak, égig szaladt benne. tödször kiáltott, Hetedszer kiáltott, fogad/a magába. a dobra hanyatlott. 311
KVAZIMODO BRAUN ISTVÁN 4 ZÖLD LÁMPÁS HÁZ Sokan tudják, lhogy Hiszek Tóbiásnak hívnak, de nagyon kevesen ismerik íróvá válásom történetét. Még kevesebben tudják, hogy azonos vagyok azzal a Hiszek Tóbiással, aki néhány évvel ezel őtt ügyvédi gyakorlatot folytatott a Fűz utcában. Márpedig azonos vagyok vele. S ha valakit érdekel, hogyan válhat egy ügyvéd ötven felé íróvá, annak csal< azt felelhetem, 'hogy olvassa & az alábbi történetet. Ne vegye el kedvünket az olvasástól az a tény, hogy talán kicsit későn jutott eszembe, ih,ogy 'írással keressem meg a kenyeremet. Ez 'nem jelent semmit. Mohamed negyvenkét éves volt, amikor elhatározta, hogy vallásalapítással keresi meg a kenyerét. Akkor jött rá, hogy nem való kereskedőnek. Én is régen betöltöttem már a negyvenet, amikor rájöttem, hogy elveszett minden erkölcsi önbizalmam az ügyvédi mesterséghez, és íróvá 'lettem. Padig, vagy talán éppen ezért, tisztességes szül ők gyermeke vagyok, mint azt mondani szokták, és anyám (igy nevelt bennünket, engemet és az öcsémet, hogy a tisztesség végtelenül fontos dolog, ami nélkül nem 'tettet élni. - Apátok sosem lhazudott - tanított bennünket anyám, aki korán özvegyen maradt. - Sosem. Csak egyetlenegyszer. - itt kicsit kesernyésen, de megbocsátóan elmosolyodott. - 'Egyszer füllentett nekem; ez a 'legjobb iklifejezés. 'Mikor esküv őnk el őtt kijelentette, hogy Velencébe megyünk 'nászútra, ahol az egész város vízben áll. Fü'l'lentett, mert nem vitt Velencébe. Felültünk a vonatra, és mikor megér - keztünk Szabadkára, akkor azt mondta, hogy itthon vagyunk. Igaz, esett az es ő, a város vízben állt. Velencében az állomás el őtt húzódik az első laguna. És mikor kiszálitunk a vonatból, akkor néhány lépésre az állomástól kis tavacska vizét fodrozfa a szél. Most vasúti park van iott, meg a mozi. 'De azért szép volt. Mint Velencében. Apánkról nem 'mondhatok sokat, mert 'nemigen ismertem, de nem kis örökséget hagyott 'rám. Éspedig: ellenszenvet az ügyvédi mesterség iránt, szül ővárosom iránt meghitt szeretetet és - szerénytelenség nélkül mondva - talán a tehetségemet. Mert ő is írással kereste a kenyerét. írnok volt városházán. Sőt apai 'nagyapám is az volt. Akkoriban ez bizony nem tartozott a jövedelmező mesterségek közé, bár most sem az. A városházai hivatalnokok nagy része még fizetést sem kapott. Csak olyan úri foglalkozás volt a számukra. Azok, akik ebb ől éltek, sokat körmöltek és ikeveset kerestek. Hát így apám nem is vihette anyámat Velencébe nászútra. Csak álmodhatott ilyesmir ől. És talán azt mondhatta: - Majd 'holnap. 312
Nem születtem írónak. Az án terveim egészen mások voltak. De mit értek ezek a tervek? Sem'rrit, mert az anyák álomkerge tése kéylelhetetlen. Hiába szerettem volna gabonakeresked ő lenni, hiába magyaráztam anyámnak, hogy érzem, kifejezett tehetségem van a gabonakereskedői 'szakmához, ő megtiltotta, ihogy csak gondoljak is erre a szerinte uzsorás mesterségre. Én pedig nem magyarázhattam meg, hogy ez a 'legszebb szakma a világon. Hiszen az ember tizennyolc éves, s Boszek Elzi a Boszek ás társánál, aki az ő apja, ragasztja a rengeteg borítékot, s ha az els ő három hónapban nem is lenne 'még fizetésem, a negyedikben már kereshetnék esetleg 'kétszáz 'dinárt. Elzi mondta, aki beajánlott volna az apjához, mert halálosan szerélm'es voltam belé. - Szó sem 'lehet róla. A gabonások - uzsorások. (Ilyet mondani! A Boszek ás társa Elzi apja, ez nem lehet 'uzsorás.) Apád 'megfordulna a 'sírjában. Majd beiratkozol az egyetemre, majd órákat adsz, vagy munzsikálsz, vagy valami más módon keresel pénzt, és tanulsz ás ügyvéd leszel. Elég, hogy Szasa, az öcsém nem 'lehet ér, 'm'óta 'belekeveredett abba a dologba, hanem csak sof ő r lesz,. bár az sem 'rossz mesterség. De Szasa nem 4s tanult 'olyan jól, mint án, s án veszek majd neki autót és 'egyszer Saját taxiján fog futkosni. - Hogyhogy ügyvéd leszek? - képedtem el. - Hiszen az ügy - védi mesterség sem tisztesség'esebb, 'mondtad mindig. - Buta beszéd. Egyébként is te (mármint 'én) tisztességes ügy - véd leszel. Ez ilesz a te Igazi erőd, te 'leszel a legtisztességesebb ügyvéd a városban, s ezzel [egyőzöd az egész konkurrenciát. Igaz, Szasa? Szasa, bár egy évvel fiatalabb volt, n'tint én, 'rendszerint beleszólt a családi ügyekbe, mert mindenhez értett. Csak abból a dologból 'nem tudta kihúzni 'magát a szerencsétlen. A nagyon öregek még emlékeznek rá. Akkor majdnem 'kitört nálunk a forradalom. Sokakat 'halálra ítéltek miatta, de azt hiszem, nem végeztek ki senkit. Csak Szasa 'nem jáhatott iskolába, a többit bezárták. Talán életük végéig be vdltak zárva, nem tudom, nem ismerem ő ket, mert Szasának mindig voltak titkos útjai. Nagyon jól emlékszem azokra a napokra. Én hetedik gimnáziumba jártam, Szasa hatodikba. Természetesen együtt mentünk az 'iskolába mindennap, azon a napon is. Tavasz eleje volt, de hideg szál tújdógált. A Teréz parkban még rongylabdáva'l rugdalóztunk az iskola felé. Akkor fal sem t űnt, 'h'ogy nem volt köztünk Szasa, csak az első szünetben kérdezte tőlem valamelyik osztálytársa, 'hogy tiol van, talán beteg. Szasa beteg? Ordögöt beteg! Együtt índultunk, ás olyat 'suttolt kapura, hogy Gumi (így hívtuk a kapust), ha bolesza'kadt volna sem tudta voka kivédeni. Nem beteg, hanem lóg. Meglógott az iskolából. Rendben van, 'nem szófal anyánknak, de csúf dolog tóle, 'hegy nem mondta meg, 'hogy valamiért ma elkerüli az iskolát. Talán nem 'készült latinból. Nem szerette a latint. És volt két 'barátja, án csak felü- 313
letesen ismertem őket, egyiket Hajagos Ferinek hívták, a másikat Üst Bálintnak, az egyik nyomdász volt, a másik 'laboráns a sarki gyógyszertárban, azokkal szokott néha csavarogni. Üst Bálint a gyógyszertárban szerzett üres orvosi receptblanket'tékat és igazolást is írt neki, ha Szasa elkerülte az iskolát. Valami 'ilyesmir ől lehet szó megint. Délután felel ősségre vontam. El őször azt javasolta, hogy fogjam be a számat, de végül kijelentette, ihogy dolga volt. Hol volt dolga? Becsületszóra, 'hogy hallgatni fogok. Elmesélte, hogy csaknem a m űtrágy.agyárnál volt, a 'sétaerd őn túl egy összejövetelen. Kbátja hajtókáját kifordította és egy darabka piros szalagocskát mutatott, amely gombost űvel volt odaerősítve. Este nyolckor gyülekezik minden öntudatos munkás a Vučidolban, jelszót Is fognak használni, ez a jelvény, és átveszik a városban a hatalmat. - Miféle hatalmat? Ő azonban nem mehetett. Neszét vette-e anyánk, hogy valami készül, vagy csak véletlen volt, de nyolc Óra már régen elmúlt, Ő még beszélgetni akart velünk, és nem engedett a szobánkba minket. Szasa másképp nem mehetett volna el, mint hogy bevonulunk aludni, levet - kozünk, lefekszünk, és - ha minden elcsendesedik - valahogy ;kisettenkedik a házból. Nem sikerült. Sokáig csikorgatta a fogait, miel őtt elaludt, talán sírt is, de nem ment sehova. Másnap hallottuk, hogy a városban lövöldözés volt. A zombori kapunál szinte háború kerekedett a küzd ő flek közt, s hogy talán ketten meg is haltak. Egy detektívfelügyel ő vagy rendőrtiszt és egy köz - re ńdőr. - Erre nem volt szükség - mondta nekem Szasa, s ezzel mintha azt kívánta volna hangsúlyozni, hogy ha Ő ott van, akkor megakadályozza a vérontást. Újabb néhány nap múlva anyánkat behívták az iskolába az igaz - gatóhoz, aki le sem últette, nem Is köszönt neki - anyánk, elmesélte, hogy mi történt - hanem röviden közölte vele, hogy Szasa vagy kimarad az iskolából, vagy kicsapják onnan. - Miért? - Mert ő Às szervezkedett a fennálló társadalmi rend fegyveres megdöntése céljából. Anyánk értette, hogy ez mit jelent. Neki ugyan csak négy elemije volt, de mint egy városi tisztvisel ő felesége, s később, apánk halála után mint papírkeresked ő (icipici papírkereskedést nyitott két évvel azután, hogy özvegyen maradt) tisztában volt vele, hogy nem olyan régen Oroszországban forradalom volt, vörös forradalom, ahogy nevezték, ás a szomszédos Magyarországon is kitört a forradalom, bár leverték, s hogy valami ilyesmibe keveredett Szasa, ha végeredményben nem is vett részt magában a felkelésben. Szasa hát kimaradt az iskolából, s elment lakatosnak, aztán mechanikusnak, hogy végül is majd gépkocsivezető legyen, mert az Szeretett volna 'tenni. Igen, akkoriban ez még Újság volt. Nagy újság. Akkor jelentek meg a városban az els ő benzinre járó gépkocsik. Ad- 314
dig volt egy villanyautó a városban, egy motorgyáros villanyautója, olyan, mint a püspök Úr csukott batárja, csak nem lovak lh,úzták, hanem villanymotor hajtotta, annak is nagy csodájára jártunk, de az ligrazi motorgépkocsi, amelyik büdös Is és lhangos is, az még nagyon nagy Újdonság volt mif&énk. Elzi férfiasan, s akkor úgy éreztem, talán némi kis bámulattal fogadta a hírt, hogy egyelő re 'nem ileszek gabonakeres'ked'ő. Csak attól tartott, 'hogy túl sok id őt vesz igénybe, niire leteszem az ügyvédi vizsgát ás kérdés, hogy megvárhat-e. Mert mi egymás közt már 'régen eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Ha gabonakeresked ő lehettem volna, az más. Végtelenül éles esz ű lány vált Elzi, aki tnâhány hónapos gyakornokoskodása után megmagyarázta nekem, hogy mib ől is áh a gabonakereskedés: - A vállalatnak a bank hitelt ad. Na már most, jön a paraszt, és elkezdődik a kereskedés. A földm űves eladja a búzáját, amely majd terem a földjén, ás felveszi a vételárat. Aláír egy szerz ődést, hogy ekkor meg ekkor szállít tíz dinárral olcsóbban, mint a napi ár. Ha pedig nem szállítana, akkor Visszafizeti az előleget a napi árnál tíz dinárral drágábban, nehogy a cég megkárosodjék. És kész. Nyáron aztán inagy<>n sokszor átváltoztatják ezt a.kötvényt ikukoricára, ugyanilyen feltételek mellett, ás az ilyesmi rendszerint jó 'haszonnal jár, tehát nyugodtan összeházasodhatunk. És most ebb ől 'nem lesz semmi, mert anyámmal nem ellenkezhetek. Nem Is akarok. A mi szerei.münk van olyan nagy, 'hogy kivárjuk azt a néhány évet. És - este volt, kora ősź i este, egyetlen lámpa égett csak a 8ZÍV utca túlsó sarkán - megcsókoltuk egymást és siettünk haza, mert Elzinek nyolckor okvetlenül otthon volt a helye. Nekem pedig anyám elhatározását közölnöm kellett Lidivel Is. Elźi volt az álom. Ërintetl ęn, hófehér, szívdobogtató álom. Ha megcsókolhattam a száját, ez volt a vágyak netovábbja, s ha senki sem járt a Szív utcában, akkor mindennap egyszer megcsókolhattam. Nekem ez elég volt. Elég a holdogsághoz. Lidi volt a szenvedély. Lidi - hogy is mondják 'ezt az 'írók? - nem volt úrilány, mint Elzi. L'idi á Zöldlámpásban - khm - dolgozott. Igen, a Zöldlám.pásban. Nem mindenki járt és nem járhatott mindenki a Zöldlámpásba. Mint ahogy más réteg képezte a Tiszti vendégeit, ás egészen más - mondjuk - a Vöröslá'mpásét. A Tiszti volt a fels ő tízezer szórakożáhelye, a Zöldlámpás az úri középosztály meghitt találkozója, a Vöröslámpásba a prolik jártak. Én a középosztályhoz tartoztam. Persze erre az ember lassan jön irá, többnyire magától, ahogy kinyílik a szeme. A Tiszti bordélyház volt az els ő a G&be utcában. Nagy barna 'kapuja volt, amelyen án csak akkor jutottam be., amikor már ügyvéd 'lettem. A Zöldlámpás - 'bizonyos értelemben - családiasan volt berendezve. Ebben az üzemben nem este kezdődött a munka, hanem már alkonyatkor. Főleg a diákok részére. És án is így jutottam oda. 315
Tizenhetedik születésnapomat ünnepeltük szerény keretek között. Habos kávé volt az uzsonna és zsíros kenyér. Emelkedett volt a hangulat, ikint lassú pelyhekben hullott a hó, becsillant az ablakon, a fél hetedik jelen volt az űnnepélyen, mikor Joe szólásra emelkedett: - Fiúk, befizetem Tóbiást a ZöldIámpásbal Éljen! Éljen! Szóhoz sem jutottam. Az izgalomtól, zavartól, kcsit a szégyentől, a tapasztalatlanságtól. Én még ilyen helyen sosem ártam, mit kell ott csinálni, mit kell mondani? S ha beteg leszek? És Elzi? Ki törő dött ilyesmivel? Ki tör ődött velem? Egyáltalán nem voltam érdekes. Közrefogtak és mentünk. Joe, aki ismerte a járást, becsengetett és vagy tízen betódultunk egy kis udvarba. - Lidi? - Ezt is Joe mondta. - Foglalt! - hallottam egy boríz ű hangot. - Nem baj, majd várunk. Ez is Joe volt. Micsoda legény! Hogy érti a dolgát! Mintha csak otthon lenne a Száz holdon. Ez itt bennfentes. Álltunk az udvaron. Esett a hó. Elolvadt az arcomon, mert égett az arcom. Az udvar akkora, mint a tenyerem, körös-körül üvegablakos ajtók elfüggönyözve; az emeleten - Jól 'látszik a fehér havas estében - ugyanilyen ajtócskák körbekörbe. Álltunk az udvaron. Joe volt a leghangosabb, a többi csak suttogott. Ebben a pillanatban szerettem volna tudni, hogy a többi már túl van-e 'm!indezen mint Joe, vagy én leszek a második? Kigyulladt valamilyen ilámpa az els ő szobában, mindjárt mellettünk. Az üvegablakos ajtó fehér vászonfüggönye mögött nagy sovány árnyék nyúlott most a magasba. Ez nem lehet más, mint a Marci.kics, aki hetedikbe jár, csak a sze ťbhorvát tagozatba, s együtt segítettünk csinálni a gimnázium klozettjében tavaly az érettségiz ők dolgozatait. Kinyílt az ajtó, s Marcikios ott állt az ajtóbán. A háttérben pedig egy vékony, szőke hajú 4ány, háirubában. De én most a Marcikicset néztem, hogy mit szál hozzá, hogy én Is itt vagyok meg a többiek. 'Nevetett. - Rokonok lesztek a Marcikiccsel - röhögött Joe, de én nem vettem le a szememet Marcikicsr ől, pedig nem látszott rajta semmi. Milyen bátor ez a Marcikics! 14iába, mindennap gyalog jön be a szállásról és gyalog megy vissza. Persze hogy bátor. És er ős. Kitartó és jól tanul. Amellett dolgozik az apjával, néha az apja helyett a gazdánál. Mert az apjának csak pár hold földje van, s mjnden nyáron részbe szokott járni a gazdához. Utána jön a imarcikics, mert nálunk Olyan a szokás, hogy nem lehet csak úgy részbe járni. A részes learatja a gabonát, megkapja a részét becsületesen, de amellett köteles segíteni kukoricatöréskor két napot, 'köteles kapálni a burgonyát és segíteni felszedni. S ilyenkor Marcikics dolgozik az apja helyett a gazdánál, akit istentelenül szid, hogy nem elég, hogy az apja csak részt kap, hanem még kulukolhat is nála. (Mintha csak Szasát hallanám).
Most pedig itt van a Marcikícs, nem jött bandástól, hanem egyedül, megveregeti a vállamat, mutatóujja helyét diáksapkájához érinti és távozik. Az arca sápadt. Nem látszik valami jókedv ű nek. A szobában áporodott a leveg ő. Lidi.kiönti az udvarra a vizet egy kis lavórból. A víz lila. Visszajön, nem szól semmit, leül az ágyra, alaposan végignéz és hallgat. Ên is hallgatok. Feláll ás 'kiszól az ajtón: - Menjetek arrább, egyen meg benneteket a lene. Mindjárt készek leszünk. Szörnyen izgatott voltam. Csak a kisé.rettségin voltam még ilyen izgatott. - Először vagyitt? - kérdezi Lidi, s lehúzza válláról a házinjhát, amely alatt nincs semmi. - Juj - sikolt fel halkan - leoltom a villanyt. Talán szégyenli magát. Milyen jó, hogy leoltotta a villanyt. Csak kár. Mert nem láttam bel ő le semmit. Rettenetesen meleg. van. Magához húz, csiklandozni kezd, muszáj röhögnöm. Rám szál, hogy ne röhögjek, nem vagyok a templomban. Egyszerre csak elönt a forróság... Émelyeg a gyomrom, mintha elrontottam volna. - Nekem fizetsz - mondja hivatkozón, ás már nem szégyelli magát, járkál előttem, mosakszik, és összekúszálja a hajamat. - A Joe fizet - mondom. - Lopta a pénzét? - Miért lopta volna? - Mert az apja egy zsugori. - Honnan tudod? - Honnan? A kuncsaftom. Nem rossz. A Joe-nak az apja, egy aggastyán, megvan már ötven éves és 'idejár. - Te Joe - lépek ki az ajtón - te rokonságban vagy az apáddal. - Persze hogy rokonságban vagyok, te hülye. Mégsem mondom tovább. Hátha nem tudja. Megyünk. Én lemaradok utolsónak. Még visszaszólok a Lidinek: - Majd eljövök máskor is. Holnap. Vagy holnapután. Nem tudom, mikor, mert negyven dinár nem 'kevés pénz. Valahonnan szereznem kell. A városháza tornyán nyolcat üt az óra. Senki sem tudja elképzelni odahaza, hol lhetek ilyenkor. Igy kezdődött a dolog Lidlvel, aki egy hét múlva, 'mikor meglátogattam zsebemben negyven dinárral, őszintén és töredelmesen bevallotta, hogy el őször egy pesti báró csábította el. Igen. Nem tudott ellenállni a bárónak, aki imádta, de szakítaniok ikel,lett, mert a báró csa- CI111À
ládja nem egyezhetett bele a házasságba. Az ő apja ugyanis csak egyszerű mérnök volt. Sz&ny űek ezek a bárók. Miért nem egyeztek bele a házasságba? Két hét múlva - megint szereztem negyven dinárt - Lidi lesütött szemmel adta tudtomra, hogy kicsit füllentett a múltkor, mert nem báró volť az illető, hanem gróf. Csak azért mondott bárót, mert szerénysége tiltotta, hogy megmondja az Igazat. Nekem azonban mindegy volt, hogy gróf volt-e az els ő Lidinél vagy báró. Szerelmes voltam Lidibe. És Elzibe is szerelmes voltam. De ez két különálló dolog. A legnagyobb baj az volt, hogy Lidi pénzbe került. Negyven dinár nélkül szóba sem lehetett állni, legfelebb este, este viszont egyszer majdnem ráfizettem. Mert este az ember leüthetett a közös szalonba és egy kicsit elbeszélgethetett Lidivel. Mikor vendég jött, megvártam, és folytattuk a beszélgetést. Azon az estén már kétszer jött vendége, mikor sietve tért vissza hozzám, hegy menje-kel, mert a latintanárom van az udvarban. - Honnan tudod, ki az én latintanárom? Tudta. És nem elég, hogy nagyon közepesen álltam latinbó, még majd itt találkozom össze a tanár úrral! Március 17-én volt egy éve, hogy Kvazimodo Braun István elhunyt. Az évforduló alkalmából közöljük a fenti Írást, hátrahagyott önéletrajzi regényének els ő fejezetét. 318
DÉSI ÂBE Ĺ ZÖLD VONALAK 1. Füvek Tavasztól őszig zöldülő remény friss szőnyeg az induló élet felé tavasztól őszig simogató kéz párna a fáradt testek alá tavasztól őszig suttogó üzenet hajoljon fölénk ás nézd az Új rügyeket tavasztól őszig füvek vagyunk ás Jön a itél ha elhallgatunk 2. Virágok Minden virág a füvek álma illat-sóhaj a szép felé bokrok és fák közt az álom szigete egy pillanat a lebegő időben minden virág a füvek vágya ébredő álom a szép felé 319
3. Bokrok Türelmes füvek közt lobbanó indulat de a fák nyugalmát mégsem érheti el egy csokor tureíem lobbanó 'virága repülne néha a fák felé a csend ás nyugalom párnái lesznek az alkonyat léptei feléjük tartanak 4. Gyümölcsök A gyümölcs élete mennyire emberi a szél és napfény szépségre neveli csókolja harmat eső türdeti a napfény szerelme éleare érlell 4', a gyümölcs élete mért Ilyen emberi az éhes száj mind/g semmibe temeti 320
5. Gyümölcsfák Gyümölcsfák ál/nak a szélben őszülő Időtlen időben a gyümölcsök magva seéiik s a magok az időt se érzik csupasz áakkaj az e/jövő tavaszt kérik ás minden ág induló sikoly szelek hátán egy üzenet tavasztalan őszidőben a megfagyott türelem 321
CSÉPE IMRE A TITOKZA TOS IDEGEN Ó, te áldott egyszer űség, megölt igény, gondtalan nyomorúság, 'mely nem fájsz és gazdagabb vagy minden gazdagságnál, drágább minden csillogásnál, mit valaha iis az ember a földön ismert! Borulj rám megbékítő nagy nyugalmaddal, ihogy bölcsességed intelmei alatt megismerjem a világ hiúságát. Tudni akarok magamról, a vágyak rejtett utairól bennem, melye:ken alattomos méregkeverők settenkednek világszép álmaim kör(l. Meg akarom Ő ket ás magamat is ismerni, jóban ás rosszban, boldog- ás boldogtalanságban, könnyeimben ás kacagásomban, szelídségemben ás haragomban, sikeramben ás sikertelenségemben, hogy megeddzem magam a csábítások ellen. Segítsetek ebben, múzsák, hogy felismerjem önvalójában az embert! Ezekbe a gondolatokba mélyedve hasítottam az éjszakát a sétardő felé, hogy annak valamelyik padján átengedjem magamat emlékeimnek, melyek csendes társalgásba kezdtek velem. Apámról folyt bennem a szó, aki jó inâhá,ny éve már, lhogy meghalt, február buszonnyolcadikán. Felettem a fák ikbronái.n északi szelek pengtek, viaskodtak, civódtak egymással, mintha táncoló lelkek lennének, egymásra talált utolsó sóhajok, melyek körforgásaikat járják beteges glóbuszunk, a Földünk körül.»hal vagy, apám? - tört ki belölem egy sóhajba melengetett gondolat. - Látod-e fiadat itt a télvégi éjszakában egyedül ülni a padon, a sétaerd ő sötétjében magába roskadva, hol Űáradtan a felismeréstői? Hidd el, apám, hogy iigye ilettem az együgy űségnak, a tudatlanságnak, a szürkeségnek, a magárahagyatottságnak, a végs ő fokokna'k, amelyek a lázak ilila tüzébe viszik az embert, atol a kínok is kábult gyönyórré válnak. Gondoltál te arra, te, a meggyalázott béres, a kisajtolt munkás, amikor kaszádat a mez ők virágos rendjébe vágtad, hogy fiad, kit nemzettél, énekese lesz e tájnak, pacsirtanyelv ű, pipacsszív ű énekese, akit egyszer keblén éget el a nyár forró szerelme? Már érzem közełegn.i felém ás látom, amint meleg karjait kitárja, míg napszeméböl bátorító jóságot sugároz felém. Visszavesz engem is az, ami téged is küldött, a mező. Hidd el, apám, balkezes alkotások voltunk mind a ketten. Nem tudtunk mást, csak álmodozn'i és 'könyörögni, akár tollra vagy ikaszanyél.re d őlve... «- Igen - mondja valaki csöndesen mögöttem a padon, mintha a hang szell ősóhajtás lenne. A bosszút megölte bennetek a jóság, a tettet meg az álmodozás. Azt hittétek, hogy térden állva nagyobbak lesztek, hogy a szelídségtekkel megolvasztjátok a köveket is. Nem, barátocskám. 322